112. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Nagy nehezen ki tudtam zavarni anyámékat a szobából és még meg is ígértettem velük, hogy nem fognak a folyosóra költözni. Mikor meggyőződtem róla, hogy mindenki haza ment, elővettem a telefonom és megpróbáltam kapcsolatba lépni Shelly-vel. Amikor vissza írt megkönnyebbültem, hogy ő legalább épségbe haza jutott. Kikönyörögtem tőle, hogy jöjjön el a kórházba. Húsz kerek perc után rá is tudtam venni, meg megkértem hogy hozzon nekem egy rendes párnát meg ropit. Megkívántam úgy minden különösebb ok nélkül.

Hal kopogásra kaptam fel a fejem. Már azt hittem hogy megint az egyik nővér jött be megnézni hogy vagyok, de amikor kinyílt az ajtó és Shelly nézett be rajta megkönnyebbültem. Behúzta maga után az ajtót, majd leült a mellettem lévő székre. Átadta nekem a párnát, amire öröm volt rádőlni, nem szúrt mint a kórházi.

– Mi történt miután szétváltunk? – bontotta fel a ropit, majd letette az asztalra.

– Kaptam egy sms-t Samtől aki a bankban dolgozik és szólt, hogy lejártak a befektetéseim. Minél előbb be kellene mennem, mert ha ők kötik le akkor nem olyan kedvező. De nem ez a lényeg. Elmentem a bankhoz, de utánam nem a közönséges emberek léptek be. Ebből az egészből nem vettem észre semmit, leültem az egyik szabad székre, pont a gyerekeknek fent tartott sarok mellé, ahol egy kislány nagyban rajzolt. Hirtelen fegyvert rántottak és elkezdtek lövöldözni, először csak a mennyezetre, majd amikor követelték a pénz, de nem kapták meg ezért célba vették azt a kislányt aki nem messze tőlem ült. Arrébb löktem a kislányt, mire engem talált el a golyó. Nem kellett sok, hogy megjelenjenek a rendőrök sikerült mindegyik gazfickót letartoztatni. Kiszedték belőlem a golyót, most meg várom mikor mehetek már haza. Veled mi történt?

– Kipakoltam és leültem Tv-t nézni, de megyek, a látogatási időnek már rég vége.

– Nem akarsz itt maradni, nagyon unalmas egy teljesen csupasz szobába feküdni. Mivel kihagytam a lehetőséget, hogy tele nyomjanak fájdalom csillapítóval ezért ez miatta nem tudok aludni.

– Így is fel kellett kéredzkednem, nem hiszem hogy örülnének ha tovább maradnék mint szabad.

– Ne is foglakoz velük, csak meg esik egy betegen a szívük, sőt kényelmesebb lenne, ha ide feküdnél mellém – paskoltam meg az ágy jobb oldalát.

Vonakodva bár, de fel ült az ágyamra, lerúgta a cipőjét, mire végig simítottam a combján, bele borzongott az érintésembe. Eldőlt az ágyon, majd felém fordulva letette a fejét a párnára. Én csak a fejem fordítottam felé, majd végig szántottam az ujjaimat a haján.

– Köszönöm – adtam egy puszit az orrára.

– Nem tudom mit, de szívesen.

– Sok mindent. Eljöttél velem egy idegen városba, segítesz a házkörül, itt maradtál most velem , és még tudnám sorolni.

– Az elején mérhetetlen hálát éreztem irántad, de most más, és nem tudom mi is ez pontosan – rázta meg tagadóan a fejét.

– Akkor kitaláljuk együtt – kulcsoltam rá a kezét az enyémre.

Válaszul csak ásított egyet, kicsit lejjebb csúszott ezért a homlokát neki támasztotta a vállamnak.

Annyi változáson ment át ez a rövid idő alatt, hogy szavakba nem lehet önteni. 

Nem feltétlenül arra gondoltam, hogy kimondottan jól néz ki. Már félhetek attól, hogy valaki el veszi tőlem, mert megteszik neki. 

Mindennek a legelején annyira távolt volt tőlem, beszélni sem mert velem. Az ágy legtávolabbi pontjába húzódott, lehunyni nem merte a szemét mellettem. Félt, hogy bármelyik pillanatba bánthatom. Egy visszahúzódó csendes lány volt aki bólogatni meg megköszönni tudott dolgokat. 

Most meg itt fekszik közvetlen mellettem, nem ódzkodik attól hogy hozzám érjen, sőt meg is mert csókolni, nem tudom miben mérhetem a haladását, de ezt nagyon jó jelnek veszem. Lehet hogy még mindig visszahúzód, de legalább mer előttem beszélni. Nem csak annyiból áll a beszélgetésünk, hogy köszönöm, miért csináltad, mit akarsz tőlem, és társai.

Ráhajtottam a fejemet, párszor megszunnyadtam, de inkább az volt jellemző hogy fent maradtam és figyeltem mennyire nyugodtam tud mellettem aludni. Amikor a nővérek bejöttek megnézni, hogy még élek-e akkor úgy tettem mintha aludtam volna. Nem akartam látni a rosszalló pillantásukat, hogy felengedtem Shelly-t a kórházi ágyra. Én vagyok ennyi csak jár már nekem is.

Az egyik nővérrel hozattam egy jó erős kávét, azt kortyolgatva figyeltem ahogy Shelly kezd magához térni. Először ásított, közben eltakarta a kezével a száját. Ezután nyújtózkodott és végül bele túrt a hajába. Mikor tudatosult benne hogy hol is volt pontosan gyorsan fel ült az ágyon.

– Jó reggelt – adtam egy puszit az arcára, mire belevörösödött.

– Hány óra van?

– Nyolckor hozhatták úgy a kávét, fél kilencnél nem lehet több, de sietsz valahova?

– Nem fognak a szüleid bejönni?

– Valamikor biztos.

– Nem akarok velük találkozni.

– Ezért is kértem meg Stevet ha indulnak otthonról szóljon. Nyugodtam vissza feküdhetsz – felemeltem a karom mire a mellkasomra tette a fejét és meg az oldalát simogattam. – Kérdezhetek valamit?

– Mert ha megtiltom nem fogod feltenni? – pillantott fel rám, mire kihasználtam az alkalmat és megcsókoltam. Megdöbbentettem a tetemmel, pár másod perc után végre kapcsolt, bele túrt a hajamba. Elakartam mélyíteni a csókot, de a combom figyelmeztetett, hogy nem otthon vagyunk, meg eléggé gané állapotban vagyok.

– Miért nem akarsz ennyire a szüleimmel találkozni?

– Mivel megkérdezik, hogy mit csináltam mielőtt találkoztunk mit fogok nekik mondani. Éppen két lakás között ingáztam, mert a bátyám kirakott, mivel megunt az ágyba. De természeten nem csak a bátyám használt szex rabszolgának hanem a saját apám. De amúgy kiderült nem volt vérfertőzés, mert csak örökbe fogadtak. Ezt az egyetlen fiúcskájuknak köszönhetően tudom. – Fájdalmasan felsóhajtott, mire még közelebb húztam magamhoz és adtam a hajára egy puszit.

– Tisztában vagy vele, hogy nem érdekel mit gondolnak rólad.

– Lehet, de engem igen is érdekel.

– Amúgy meg nem szólhatnak bele ki teszik meg. Apám szívét egy bűnűző dobogtatta meg. Anyámat meg több városban is sokáig körözték. Nem makulátlan a családunk, még a maffia is benne volt.

– Maffia, rendőr, bűnöző, valamit nem hagytál ki véletlenül. Híres színész énekes?

– Anyám húga elég felkapott színész volt az exem énekes most ível felfelé a karrierje. Család közeli barátja az apja csak pár éve derült ki hogy van gyereke. Tiffany akire féltékeny voltál bármennyire is titkoltad Soffy legjobb barátja, talán az egyetlen normális. Hamarosan orvos is lesz a családba, már Nelson anyját és apját utáljuk, mivel miattuk nem ítélték anyám hasonmását életfogytiglanra. Amúgy ez a hasonmás történet röviden. Valamelyik maffia család tagja bele volt bolondulva apámba ezért többször a kés alá feküdt, hogy úgy nézzen ki mint anyám, és végül elkapták. Ez csak pár részlet a családi krónikákból. Ezekből akarok meggazdagodni. – Döbbenettel az arcán ült és próbált megszólalni. – Foglaljak jegyek New Yorkba, ahonnan anyám elszökött talán 16 évesen, vannak ott barátai. 

Mikor erre sem adott reakciót megfogtam a csuklóját és megnéztem él.e egyáltalán, vagy sokkot kapott itt a sok hírtől.

– Ez mind megtörtént? – tért észhez.

– Több is, már csak tökéletes álnevek kellenek, egy kis kutattatás és több könyvet is meglehetne velük tölteni. Legjobb történetek alapja a valóság.

– Nem baj, ha ezt még nem tudtam felfogni megérteni, úgy egyáltalán azt sem tudom mit kezdjek ezekkel az infokkal.

– Azért mondtam el, hogy megértsd nem fog senkit zavarni mi történt mielőtt találkoztunk. Hogy éljek valaki szavával. A múlt azért van, hogy tudomásul vegyük és ne foglalkozzunk vele. Sokkal inkább arra kell összpontosítani ami előtted van, ha folyamatosan a hátad mögé nézel a végén felbuksz valamibe.

– Nem tudom meg nem történté tenni a múltam.

– Nem is azt kértem, csak ne gyere azzal a kifogással, hogy régen. Soha nem lesz olyan mint akkor ott. Most élünk, mostani éned akarom megismerni, és visszatérve a családomra, ők is így fognak megismerni és nem fog senkit érdekelni mekkora egy fasz volt a bátyád.

– Te szádból minden olyan egyszerű.

– Mert nem az életem bonyolítom, hanem a történetet. De ha nem szeretnél a szüleimmel találkozni akkor tiszteletbe tartom, de úgy készülj, hogy jössz velem a húgom esküvőjére.

– Én biztos nem, meg sem vagyok hívva.

– De-de. Vihetek plusz egy személyt, az asztalok is úgy vannak, hogy mellettem valakinek ülnie kell. Ha nagyon szépen megkérlek akkor csak nem fogod hagyni, hogy egyedül szenvedjek egy bottal, elvégre tegnap meglőttek. Elég sokáig kell egy harmadik láb, hogy menni tudjak.

– Szemét vagy, kihasználod, hogy bajod van.

– Kösz, anyámtól tanultam.

– Nem ígérek semmit – dőlt vissza a mellkasomra, én meg az oldalát simogattam és meséltem neki a családom lehetetlen történetéről.