.:: Nelson Szemszöge ::.
Arra riadtam fel reggel, hogy Soffy mint az őrült rohant a fürdőbe. Két perc múlva meg visszafeküdt mellém és magához ölelte a párnáját. Morgott valamit a hátamba, de hogy mit akart mondani, arra nem jöttem rá.
– Hova rohantál? – fordultam felé.
– Neked nem mindegy – dörmögve megfordult.
Belefúrtam az arcom a nyakába, majd a kezem az alhasára simítottam. Körkörösen masszíroztam, közben meg a nyakát csókolgattam. Az nyugtató érintéseim alatt nem kellett sokat várnom, hogy elaludjon. Óvatosan hátrább csúsztam, majd kiszálltam mögüle az ágyból, kinyújtottam az izmaimat, mire kezdtem érezni a végtagjaimat. Felvettem az egyik ledobott farmeromat, majd a szekrényből kivettem a legfelső pólót. Fürdőbe fogat mostam, kétszer bele túrtam a hajamba, és kész is voltam a reggeli készülődéssel. Nem értem, hogy mások hogy tudtak fél órákat a hajukkal szenvedni. Soha nem fogom megérteni Lucast, úgy állt a haja mintha beletúrt volna kétszer, de közben harminc percig szenved előtte a tükörben. Fölösleges időtöltés.
Lerohantam a lépcsőn, a konyhába apósékat találtam. Jó csak én hívom így őket, csak is magamba, még nem készülök megházasodni, egyszer majd talán. Ahogy leültem az asztalhoz, Zoe adott egy bögre kávét.
– Jó reggelt, és köszi – kortyoltam bele egy hatalmasat az italomba, jól esett ahogy a meleg folyadék végig folyik a torkomon.
– Soffy? – nézett fel a telefonjából Louis.
– Még alszik, szerintem nem fog mostanság felkelni, éjjel kettőkor még olvasott.
– Meg sem lepődök már ilyeneken, akkor fogok, majd ha olvas annyit mint te – bökött a feleségére.
– Kevesebbet olvas mint én – védte magát Zoe.
– Nem hiszem – ráztam fejem. – Én nem tudok este tőle aludni, mert nem hajlandó lekapcsolni a lámpát.
– Jó de ő nem minden este ezt csinálja, ritkábban mint én.
– Jó mondjuk ez igaz – gondoltam bele, hogy mit mond.
– Köszönöm.
– Ne hagyjatok ki a buliból, én is ki akarom beszélni a húgom – ült le mellém Lucas.
– Téged kellene már nagyon kibeszélni, most mi van közted és Tiffany között?
– Hát az utolsó állás pont, most már tényleg végleg vége. Tegnap kijelentette, hogy New York-ba megy mert valami jó ajánlatot kapott, de nem akarta elvállalni, mert hogy mi lesz velünk. Én meg mondtam neki, hogy menjen. Szóval végül közös megegyezésre jutottunk, hogy vége – zárta le a beszélgetést.
– Azt hittem, hogy jobban összefogsz törni – vallotta be őszintén Louis.
– Én is, de nem, bele nyugodtam. Szóval ha elvégzem az egyetemet elmegyek.
– Hova? – szaladt fel az anyja szemöldöke.
– Csak úgy megindulok a nagyvilágnak, valahol majd csak kikötök, és írni fogok – osztotta meg az álmait.
– Mit, nekünk levelet, hogy küldjünk pénzt? – kérdezte Louis, mire a bögrém mögött röhögtem. Szerencsére nem vették észre. Már megszoktam ezeket a hirtelen hangulat változásokat, hogy az egyik pillanatban még értelmesen beszélgetnek a következőben, meg már üvöltöznek. Az első pár hónapban furcsa volt, de most közel az egy évhez, hogy itt élek. Nem engem már semmivel nem tudnak meglepni.
– Nem felvettek teljese állásba, hogy írjam a sorozatba a részeket. Nem fogok itthon rohadni és egész nap a gép előtt ülni és gyilkosságokon gondolkodni.
– Hanem valami lepukkant motelbe, sokkal jobb – hőbörgött az anyja.
– Nem ki fogom használni a nevem, van elég nagy híretek, hogy beengedjenek a rendőrségre.
– Igen két nagy városba, az egyik New York a másikból meg menekülsz. Ne hidd hogy mindenki ismer minket. Szóval ezt a szép álmod ezen részét nem tudod megvalósítani.
Beszélgetés többi részére nem figyeltem, mert az ajtóban Soffy jelent meg. Annyira szeretem a reggeli fáradt arcát, ahogy az én ruháimba alszik. Amit szó nélkül vesz el, de vissza soha nem akarja adni, mert neki ez kell, az oka meg csak annyi hogy megérdemli. Az elején akartam valami értelmet, akármit találni benne, de rájöttem hogy hamarabb szerettem meg magam Alexszel, mint hogy megértem a barátnőmet.
Felült a jobb lábamra, majd átkarolta a nyakam és adott egy puszit.
– Miről maradtam le? – támasztotta neki a homlokát az enyémnek.
– Mielőtt megjelentél a bátyád hatalmas álmairól volt szó – túrtam bele a hajába.
– És utána? – csillant meg a szeme kíváncsian.
– Nem tudom, elvonták a figyelmem – tapasztottam az ajkaimat szájára.
Csak egy rövid csók volt, éreztem Louis gyilkos pillantásait a hátamon. Kénytelen voltam elengedni a lányát. Soffy az arcát a nyakamba temette. Az egyik kezemmel a derekát fogtam a másikkal meg az italomat ittam. Rövid csókunk valójában nem is volt az. Lucas eltűnt az asztaltól, Zoe sem volt ott. Csak is Louis tisztelt meg minket a jelenlétével, de szerencsénkre neki is menni kellett.
– Neked nem mindegy – dörmögve megfordult.
Belefúrtam az arcom a nyakába, majd a kezem az alhasára simítottam. Körkörösen masszíroztam, közben meg a nyakát csókolgattam. Az nyugtató érintéseim alatt nem kellett sokat várnom, hogy elaludjon. Óvatosan hátrább csúsztam, majd kiszálltam mögüle az ágyból, kinyújtottam az izmaimat, mire kezdtem érezni a végtagjaimat. Felvettem az egyik ledobott farmeromat, majd a szekrényből kivettem a legfelső pólót. Fürdőbe fogat mostam, kétszer bele túrtam a hajamba, és kész is voltam a reggeli készülődéssel. Nem értem, hogy mások hogy tudtak fél órákat a hajukkal szenvedni. Soha nem fogom megérteni Lucast, úgy állt a haja mintha beletúrt volna kétszer, de közben harminc percig szenved előtte a tükörben. Fölösleges időtöltés.
Lerohantam a lépcsőn, a konyhába apósékat találtam. Jó csak én hívom így őket, csak is magamba, még nem készülök megházasodni, egyszer majd talán. Ahogy leültem az asztalhoz, Zoe adott egy bögre kávét.
– Jó reggelt, és köszi – kortyoltam bele egy hatalmasat az italomba, jól esett ahogy a meleg folyadék végig folyik a torkomon.
– Soffy? – nézett fel a telefonjából Louis.
– Még alszik, szerintem nem fog mostanság felkelni, éjjel kettőkor még olvasott.
– Meg sem lepődök már ilyeneken, akkor fogok, majd ha olvas annyit mint te – bökött a feleségére.
– Kevesebbet olvas mint én – védte magát Zoe.
– Nem hiszem – ráztam fejem. – Én nem tudok este tőle aludni, mert nem hajlandó lekapcsolni a lámpát.
– Jó de ő nem minden este ezt csinálja, ritkábban mint én.
– Jó mondjuk ez igaz – gondoltam bele, hogy mit mond.
– Köszönöm.
– Ne hagyjatok ki a buliból, én is ki akarom beszélni a húgom – ült le mellém Lucas.
– Téged kellene már nagyon kibeszélni, most mi van közted és Tiffany között?
– Hát az utolsó állás pont, most már tényleg végleg vége. Tegnap kijelentette, hogy New York-ba megy mert valami jó ajánlatot kapott, de nem akarta elvállalni, mert hogy mi lesz velünk. Én meg mondtam neki, hogy menjen. Szóval végül közös megegyezésre jutottunk, hogy vége – zárta le a beszélgetést.
– Azt hittem, hogy jobban összefogsz törni – vallotta be őszintén Louis.
– Én is, de nem, bele nyugodtam. Szóval ha elvégzem az egyetemet elmegyek.
– Hova? – szaladt fel az anyja szemöldöke.
– Csak úgy megindulok a nagyvilágnak, valahol majd csak kikötök, és írni fogok – osztotta meg az álmait.
– Mit, nekünk levelet, hogy küldjünk pénzt? – kérdezte Louis, mire a bögrém mögött röhögtem. Szerencsére nem vették észre. Már megszoktam ezeket a hirtelen hangulat változásokat, hogy az egyik pillanatban még értelmesen beszélgetnek a következőben, meg már üvöltöznek. Az első pár hónapban furcsa volt, de most közel az egy évhez, hogy itt élek. Nem engem már semmivel nem tudnak meglepni.
– Nem felvettek teljese állásba, hogy írjam a sorozatba a részeket. Nem fogok itthon rohadni és egész nap a gép előtt ülni és gyilkosságokon gondolkodni.
– Hanem valami lepukkant motelbe, sokkal jobb – hőbörgött az anyja.
– Nem ki fogom használni a nevem, van elég nagy híretek, hogy beengedjenek a rendőrségre.
– Igen két nagy városba, az egyik New York a másikból meg menekülsz. Ne hidd hogy mindenki ismer minket. Szóval ezt a szép álmod ezen részét nem tudod megvalósítani.
Beszélgetés többi részére nem figyeltem, mert az ajtóban Soffy jelent meg. Annyira szeretem a reggeli fáradt arcát, ahogy az én ruháimba alszik. Amit szó nélkül vesz el, de vissza soha nem akarja adni, mert neki ez kell, az oka meg csak annyi hogy megérdemli. Az elején akartam valami értelmet, akármit találni benne, de rájöttem hogy hamarabb szerettem meg magam Alexszel, mint hogy megértem a barátnőmet.
Felült a jobb lábamra, majd átkarolta a nyakam és adott egy puszit.
– Miről maradtam le? – támasztotta neki a homlokát az enyémnek.
– Mielőtt megjelentél a bátyád hatalmas álmairól volt szó – túrtam bele a hajába.
– És utána? – csillant meg a szeme kíváncsian.
– Nem tudom, elvonták a figyelmem – tapasztottam az ajkaimat szájára.
Csak egy rövid csók volt, éreztem Louis gyilkos pillantásait a hátamon. Kénytelen voltam elengedni a lányát. Soffy az arcát a nyakamba temette. Az egyik kezemmel a derekát fogtam a másikkal meg az italomat ittam. Rövid csókunk valójában nem is volt az. Lucas eltűnt az asztaltól, Zoe sem volt ott. Csak is Louis tisztelt meg minket a jelenlétével, de szerencsénkre neki is menni kellett.
