23. rész

.:: Soffy szemszöge ::.

Egyedül indultam meg haza felé az iskolából. Régen mindig volt valaki aki elkísért volna, de az után, hogy szakítottam Bruforddal minden megváltozott. Köz utált személy lettem, mert én voltam az egyetlen, aki merte dobni a nagymenőt az iskolába.

Annyival tudom magam vigasztalni, hogy Tiffanyval az utóbbi időben nagyon jól kijövök. Sokkal kedvesebb mint a régebbi barátaim. Ők csak azért akartak velem lenni, hogy élősködjenek rajtam. Amikor meg nem engedtem nekik akkor elmentek és magamra hagytak. Nem számíthattam rájuk. Tiffanyt nem ismerem csak pár hónapja, ha a többit nem számoljuk, de ő még ez a rövid idő alatt nem hagyott cserben.

Nem éreztem magányosnak magam, mert a fülembe szólt a zene. Halkan dúdoltam miközben az utcákat rótta. Amúgy furcsállom, hogy még senki nem hívott, hogy hol vagyok, mert ilyenkor már rég otthon kellene lennem. Biztos, hogy Lucas megint csinált valami hülyeséget. Manapság több bajba kerül mint én.

Kanyarodtam be az utcába, mikor nekem jött valaki.

– Sajnálom – kezdett el szabadkozni, mire kivettem a fülest.

– Nincs semmi baj – legyintettem le, majd elfogadtam a táskámat amit felém nyújtott.

– Örültem a találkozásnak – mondta majd meghajolt és elment.

Kuncogtam a tettén, nem színpadon vagyunk hanem az utcán. Felvettem a táskát a vállamra, majd lesétáltam az utolsó hat métert.

– Megjöttem – vágtam be az ajtót.

Érdekes látvány fogadott utoljára ilyen kb. 7 éve, mikor Lucas első szerelemi csalódását érte meg.

– Mi történt? – böktem meg apát.

– Gyere fent elmesélek mindent – karolt át apa.

Követettem apát a szobámba, majd becsuktam magam után az ajtót.

– Amúgy ha mindenki bevallja az igazat tartozok egy kis magyarázattal – húztam össze magam.

– Mivel? – ráncolta a homlokát.

– Van ez az ügy, amin éppen dolgoztak és nem tudjátok mi a kapcsolat a két áldozat között.

– Igen?

– Hát az, hogy mind a ketten lefeküdtek a gyilkosukkal.

– És?

– A két nő rájött, hogy csalja őket, ezért dobták egyszerre, majd kinyírta őket – vontam meg a vállam.

– Oké ez kísérteties, hogy jöttél rá? – ráncolta a szemöldökét.

– Így – nyitottam ki a szekrényem ajtaját, ami tele volt képekkel, amiket fonalak kötöttek össze. Apró üzenetek vannak rakta, hogy mi a kapocs közöttük.

– Mióta dolgozol rajta?

– Két napja – vontam meg a vállam.

– Mi egy hete keressük a kapcsolatot te meg két nap alatt megtaláltad?

– Mindig is szerettem a krimiket.

– Ez akkor is kísérteties.

– Nem hiszem, hisz nyilván való.

– Ezentúl ha elakadunk te leszel a mentőövünk – ölelt meg.

– Nem haragszol.

– Arra, hogy megoldod az ügye nem, de arra igen, hogy elviszed az aktákat a kapitányságról és senkinek nem tűnik fel.

– Jó tanárom volt.

– Anyád?

– Igen – bólogattam.

– Meg sem lepődök rajtad – rázta meg a fejét, majd teljes figyelmét a szekrényemnek szentelte, én meg Alexnek szenteltem figyelmem.

– Jó vagyok mi? – kérdezte tőle, mire elkezdett bólogatni.

– Tudod ilyenkor hasonlítasz anyádra, amikor megismertem.

– Mert? – ráncoltam szemöldököm.

– Azért mert ő dicsértette magát Alexel folyton.

Apa leült az ágyra, majd megpaskolta, hogy én is foglaljak helyed.

– Szóval röviden azt történt, hogy... – kezdett bele.

22. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Egy kicsit rendbe szedtem magam, majd megindultam megkeresni Amandat.

– Szia – ültem le mellé a padra.

– Ha te is ki akarsz gúnyolni az apám miatt, akkor már mehetsz is.

– Nem én csak kérdezni akarok valamit.

– Ugyan mit?

– Hogy vagy? – kérdeztem tőle, mire hatalmasra nyílt a szeme.

– Nem érdekel apám miért akart megijeszteni, nem érdekel semmi?

– Nem engem az érdekel, hogy vagy – öleltem át fél karral.

– Nem tudom, hogy vagyok. Azért költöztem el tőle, mert folyamatosan félelembe tartott, jobban mint az anyám. Tudtam, hogy orvoshoz kell járnia, mert széttört, hogy anyámmal elváltak. Gyógyszereket szedett, mindig én figyeltem rá, hogy bevegye. Ahogy bevette vissza tért a régi énje, de ha később vette be, olyan volt mint egy dühöngő örült. Mivel egy hete ott hagytam ez miatt, így senki nem figyelt rá, hogy be vegye a gyógyszer és ez lett belőle. Szóval az én hibám az egész.

– Hé Amanda – löktem meg egy kicsit, majd jobban átöleltem –, nem tehetsz róla.

– De, mert ha nem hagyom magára, akkor ez soha nem történik meg. Tartozok neki ezzel.

– Ne is gondolj ilyenekre, semmiért nem vagy a hibás, szóval verd ki a fejedből, de gyorsan.

– Tudod mit nem értek, mi lett veled az utóbbi időben?

– Mert?

– Régen, csak azzal voltál elfoglalva, hogy szépen szólva megfektesd a lányokat, aztán ott hagytad őket.

– Soha nem az volt az igazi arcom – hajtottam le a fejem.

– Akkor miért nem az igazit mutattad soha?

– Mert egyszer már széttörték a szívem, nem akartam újra, így védekeztem.

– Eléggé érdekesen – ráncolta a homlokát.

– Köszönöm, de mennem kell, mert lecsuknak – mutattam anyámék felé. – Majd ha kiengednek, akkor holnap találkozzunk – intettem neki miközben vissza mentem a kocsihoz.

– Malcolm – szólt nekem anya.

Ebből nem jövök ki jól, akkor vagyok a legnagyobb bajba, ha a második nevem hív.

Lehajtotta a fejem és beültem a kocsiba hátulra, anya meg apa elől ült. Az út csendben telt, ahogy megérkeztem felvettem a táskámat, majd bementem a nappaliba és vártam a lebaszást.

– Van fogalmad róla, hogy mit tettél? – emeli fel anya a hangját.

– Sajnálom – hajtottam le a fejem.

– Szerinted ennyivel elintézed, mi van, akkor ha rád fogja a fegyver és meghúzza a ravasz. Ilyenekre nem gondolsz, csak játszod a fejed, hogy felvág Tiffanynak.

– Nem akartam felvágni neki.

– Nem úgy nézet ki – fonta össze a kezét apa miközben neki támaszkodott az asztalnak.

– Nem volt semmi hátsó szándékom.

– Lucas nem hiszek neked – rázta meg a fejét anya.

– Miért nem, miért nem hiszel nekem, amikor soha nem hazudtam neked – emeltem fel a fejem.

– Mert elvette a szerelem az eszed azért.

– Milyen szerelem, Tiffany óta... – kezdtem bele, mire teljesen kikapcsoltam.

Az valami vicc, tuti, csak véletlen egybe esés, hogy Tiffanynak hívják a lány kit szerettem, majd összetörte a szívem mikor lelépet az anyával. Aki jóba volt Liammal minden különösebb ok nélkül. Most meg Tiffany, aki Liam lánya ez véletlen lehet.

– Mond, hogy nem – ráztam meg a fejem miközben leültem kanapéra.

– De Tiffany az a Tiffany, akivel négy éves korod óta jóban vagy. Az aki össze törte nem szánt szándékkal a szíved, és aki mellesleg mint nem rég kiderült Liam lánya.

– Ez lehetetlen – ráztam meg a fejem.

– Nem – ült oda mellém anya.

Eldőltem a kanapén, majd anya ölébe hajtottam a fejem, mire elkezdte simogatni a hajam.

– Mióta tudjátok? – suttogtam.

– Nem olyan rég jöttünk rá, vagy is inkább Liam, azonnal fel ismerte a mosolyába. Ha ő nem mondja akkor lehet, hogy soha nem jövünk rá.

– Megjöttem – csörtet be Soffy, de nem figyeltem rá, éppen sajnáltatom magam.

21. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

– Senki ne mozduljon – kiáltotta egy vad idegen.

Azonnal megugrottam, majd felé fordultam. Nem ismertem, hogy ki jött be, de ő folyamatosan rajtam tartotta a szemem.

– Telefonokat – morogta, mire szinte mindenki oda adta neki.

Én eltettem a zsebembe, majd elvettem egy lánytól és azt dobtam oda neki.

– Mindenki feküdjön le a földre fejjel előre – adta az parancsokat miközben egy pisztollyal mutogatott.

Mindenki azonnal tette amit mondott én is hasonlóképp cselekedtem.

– Mi történik? – suttogta Tiffany.

– Nem tudom – vontam meg a vállam, közben tátogtam.

– Ne beszélgessetek – szólt ránk azonnal, majd felénk tartotta a fegyvert.

– Tereljétek egy a figyelmét hívom anyámat – suttogtam Scottnak és Tiffanynak.

– Anyád mit tud tenni? Ide jön és sír – motyogta a padlóba.

– Rendőrkapitány, és az apja is – veregette meg a vállát Tiffany.

– Ja akkor értem.

Elővettem a telefonom, majd oda tettem a kezem alá, és miközben vártam, hogy felvegyék, a telefont. Tiffany elkezdett sírni, mire Scott elkezdte a vállát veregetni.

– Igen – szólt bele anya.

– Gyertek az iskolához most – suttogtam.

– Miért?

– Ne kérdezz, csak gyertek, le kell tennem – mondtam és már bontottam a vonalat is.

Eltettem a telefont a zsebembe, majd vártam, hogy legyen valamit.

Kopogtattam az ujjaimmal, mire haragos pillantásokat kaptam. Elkaptam a fejem, majd az ablak felé fordultam. Tiffany ott volt mellettem és szipogott. Scott meg teljesen ideg volt.

– Hogy nem vagy ideges? – kérdezi Scott.

– Kis korom óta gyilkosok vesznek körül. Nem volt olyan napom, hogy ne hallottam volna, hogy valaki meghalt vagy meggyilkoltak. Nem volt nyugodt napunk. Én ezekhez már valamennyire hozzá szoktam. Sőt ha valamilyen reakciót mutatnák az a nevetés lenne, mert ma vették le a gipszem, de már életveszélyes állapotba kerültem. Ironikus nem.

– Fogd be, vagy szét lövöm a fejed – jött oda közvetlen elém a koma.

– Nyugodtam csak előtte hagyj tudjak meg pár dolgot.

– Mit akarsz?

– Ki maga, miért csinálja, mi a célja. Csak ennyi – keltem fel.

– Nem fogom megmondani, hogy ki vagyok.

– Jó, miért csinálja?

– Mert elvették tőlem a gyerekem.

– Az iskola tehet róla?

– Igen.

– Miért?

– Mert elvitték tőlem. Ide járt, de elvették, mert azt mondták, hogy fél tőlem.

– Ezzel mit ér el?

– Azt akarom, hogy tényleg féljen tőlem – mondta, majd Amadara nézett.

– Miért nem inkább kedvesen próbál közeledni felé.

– Ki vagy te, hogy minden kérdésedre válaszoljak.

– Csak érdekel – vontam meg a vállam.

Majd visszaültem a földre. Megint az ablakra szegeztem a tekintettem, majd észrevettem egy piros foltot. Nyitva volt az ablak így berepült rajta.

– Mit keres itt egy madár? – csodálkozott Scott.

– Sok mindenen meg fogsz még lepődön a Tomlinson családdal kapcsolatba – motyogta neki Tiffany.

– Alex – suttogta, meg a kezemmel integettem.

Oda jött a papagáj, mire az osztály értetlen tekintettel nézett rám. Nem foglalkoztam velük. Bepötyögtem a telefonomba, amit megtudtam, majd oda adtam Alex-nek, aki megfogta és megindult fele kifelé. Pasas le akarta lőni, de túl lassú volt.

– A rendőrségen nem kutyákat szoktak tartani? – kérdezte Scott.

– Nem rendőrségi madár, hanem amikor még anya pókerezett onnan tanította meg.

– Tényleg érdekes család vagytok.

– Még a felét sem tudod – legyintettem le.

– Nem tudjátok mi az a csend – jött oda hozzánk, mire Tiffany teljesen a mellkasomba bújt.

Nem szólaltunk meg és vártuk, hogy végre valami történjen. Mindenki kétségbe volt esve. Volt aki sírt, volt aki meg a kezét tördelte. Én Tiffany vállát simogattam és próbáltam megnyugtatni, közben meg biztató szavakat mondtam Scottnak.

A nagy csendben szinte fülhasogató volt a jellegzetes cipők kopogása. Majd az ajtón a dörömbölés.

– Ki az? – szólt ki a koma.

– Tárgyalni jöttem – hallottam anya hangját.

Lassan oda sétált az ajtóhoz, majd a pisztolyt maga elé fogta és úgy nyitotta ki az ajtót. Ahogy elfordult az ablakba úgy jelent meg apa feje.

– Szólj a lányoknak hogy egyesével lassan jöjjenek – mondta mire bólintottam. – El tudod terelni a figyelmét? – kérdezte, mire megint csak bólintottam.

Lányok megindultak Tiffany maradt, mert tériszonya volt. Végül míg anyával próbált tárgyalni csak ketten maradtunk.

– Menj – mondta nekem Tiff, mire megráztam a fejem.

– Ki akartam valamit mindig is próbálni – vontam meg a vállam, majd oda mentem a komához, aki valamit nagyon magyarázott.

– Elnézést – kopogtattam meg a vállát, mire rám kapta a pillantását.
Ahogy az arca felém fordult ökölbe szorítottam a jobb kezem, majd teljes erőből megküldtem. Anya azonnal kapcsoltam, majd elvette tőle a fegyvert. Ahogy a falhoz szorította és bilincsbe zárta a kezeit, eljártam egy béna öröm táncot. Ha nem fájt volna a lábam, akkor jobb is lehetett volna.

– Vége? – kérdezte Tiff, mire bólintottam.

Meglepődtem, hogy a karjaimba veti magát, de nem utasítottam vissza. Szorosan öleltem magamhoz. Elkaptam anya pillantását, ami nem volt valami biztató rám nézve. Tipikus az mintha ha már az esküvőmet tervezni. Nagyon rossz volt.

Remegett a felemtől ezért megfogtam a derekát, majd úgy vezettem ki az iskolába. Ahogy kiértünk több rendőr autóval is szembe találtunk magunkat, meg egy mentővel amiben páran ültek.

Elengedtem Tiff derekát, mire Liam nyakába ugrott.

– Liam az apja? – böktem meg apát, mire bólintott, majd oda ment anyának segíteni.

Kinyitottam a számat a döbbenettől, majd megfogtam az állam és vissza csuktam, de újra kinyílt. Ilyen napom sem volt még. Rosszabb már nem is lehet.

20. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.
~ Négy szőrnyű hét után ~

– Végre – nyújtottam ki a lábam, amin már nincs az a szőrnyű gipsz. Ezek után meg azonnal meg is vakartam.

– Holnap találkozunk – mondta az orvos.

– Mi? – ugrottam meg.

– Gyógytorna.

– Ne már – nyafogtam.

– Csak két hétig kell járni – próbált megvigasztalni. Nem sok sikerrel.

Végre kimentem a szobából, majd lementem bevágódtam a kocsiba, mire anya felhúzta a szemöldökét.

– Mitől vagy ennyire feldúlt? – kérdezte, miközben indította a kocsit.

– Két hétig még be kell mászkálnom gyógytornára.

– Ebben mi az új? – pillantott rám.

– Azt hittem, hogy megszabadultam ettől a szar gipsztől, erre még mászkálnom kell.

– Igen így jár az aki nem hallgat rám.

– Meg sem lepődök ezen – fordultam az ablak felé.

Az út további része csendben telt. Ahogy megérkeztünk az iskolához, kiszálltam a kocsiból, majd intettem anyának. Az órák már javában mentek így leültem az egyik székre a folyóson és vártam a kicsengőt.

Az igazgatóiból kijött egy velem egy idős ismeretlen emberke.

– Helló – köszöntem neki.

– Helló meg tudod mondani, hogy hol van a magyar terem.

– Ott – mutattam az ajtóra.

– Köszi – indult meg a terem felé.

– De ha hallgatsz rám, akkor megvárod még a nagyanyám elmegy.

– Öreganyád a tanár?

– Ja, mert ez előzőt lecsukták.

– LUCAS! – hallottam meg kedves nagyim hangját.

– Jössz velem vagy bemész az oroszlán barlangba? – fordultam felé, miközben már mentem a mosdó felé.

– Szerintem megyek – követett.

Berohantuk a mosdóba, majd onnan a zuhanyzó részhez és vártuk, hogy a léptek kint elhajtanak.

– Mindig ezt csinálod?

– Nem, mert ma vették le a gipszet.

– Honnan?

– A lábamról. Esőben ne vezess főleg, ha van a közelbe éles kanyar, meg egy nagy fa – vontam meg a vállam.

– Könnyedén kezeled.

– Már megszoktam.

– Ebben a városban minden napos, hogy halál közeli élményen mész keresztül?

– Nem, inkább én mint a családomból valaki.

– Érdekes gondolkozás – simogatta a nem létező szakállát.

Az csengő hasított a levegő ami ezt jelentette, hogy ki mehetünk a rejtek helyünkről. Felvettük a cuccainkat, majd megindultunk a terem felé.

– Amúgy Scott – nyújtotta nekem a kezét, amit elfogadtam.
– Lucas.

Bementünk a terembe. Tiffany már a helyén ült, eggyel előttem, mögém meg Scott vágta le magát.

Elővettem a telefonom, majd feltörtem a wifi kódot és a neten szörföztem.

– Senki ne mozduljon – kiáltotta egy vad idegen.

19. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Nem engedték, hogy aludjak, mert folyamatosan kopogtak az ajtón.

– Jól van fent vagyok már – morogtam.

– Be jöhetek? – kukucskált be kíváncsian az ajtón.

– Persze – könyököltem fel.

Miközben besétált két dolog vetődött fel bennem. Vajon mennyit aludhattam és, hogy Tiffany mit keres itt? Nem mondta, hogy átjön.

– Mi szél hozott erre?

– Mivel egy jó ideje nem voltál és nem sokára Tz-t írunk kb. úgy mindenből így gondoltam elhozom az anyagot.

– Tényleg csak ezért? – néztem rá azonnal.

– Igen, csak segítek.

– Akkor ülj ide – mondtam szomorúan.

Leült mellém, majd lekezdte magyarázni az anyagot, hogy miket vettek még haldokoltam vagy lábadoztam.

Kinyílt az ajtó először Marley szalad be rajta utána meg Soffy jött be.
– Lucas kész a kaja anya üzeni, hogy vánszorogj le – mondta Soffy, mire Tiffany a táskája felé fordult és elkezdett pakolni.

Soffy valaki titkos nyelven próbált nekem üzenni, de nem tudom, hogy mit mert nem értem. De annyit felfogtam, hogy Tiffanyra mutogat.

– Tiff nincs kedved itt maradni vacsorára? – kérdezte tőle, mire Soffy egy apró sóhajt engedett ki.

Értem ezek szerint ezt próbálta nekem elmutogatni.

– Apának már szóltam, hogy jöjjön értem.

– Akkor szólj neki, hogy forduljon vissza – szólalt meg Soffy.

– Jó – egyezett bele Tiffany.

Soffy és Tiffany előre mentek Marley kíséretében én meg megfogtam a mankókat majd rájuk támaszkodva lassan lépcsőztem.

Leültem az első székre, majd kinyújtottam a lábam.

– Mikor veszik már le a gipszet? – morogtam.

– Négy hét – veregette meg a vállam apa.

– Nagyon jó – fortyogtam.

Amúgy meglepett, hogy anyáék úgy terítettek, hogy Tiffanynak is. Mintha már tudták volna, hogy meghívom. Vagy valamit megint elintéztek úgy, hogy én nem tudtam róla.

Az ebéd részemről csendben telt, mert szörnyen fájt a lábam. Bár, hogy nyújtogattam csak rosszabb lett. Ahogy befejeztem azonnal eltotyogtam a kanapéhoz és levágódtam rá.

– Jól vagy? – kérdezte anya.

– Nem, de itt jobb – legyintettem le őket.

– Én megyek.

– Szia Tiff köszönök mindent – integettem neki.

Láttam ahogy beszáll a kocsiba, majd kerék csikorgatva elhajt. Soffy segített elpakolni, majd felment a szobájába. Anyáék meg a kanapén telepedtek le és valamit néztek a Tvben.

Erőt vettem magamon, majd felvánszorogtam a szobámba. Pihenőnél tartottam egy pár perces szünetet. Ott nézegettem a könyveket, mikor már vissza jött az energiám folytattam az utam. Annyira nem volt erőm mire felértem, hogy ruhástól bedőltem az ágyba.

Amikor már el tudtam volna aludni Marley elkezdett nyöszörögni. Megfogtam, majd felhúztam az ágyba, mire oda feküdt a fejemhez, végre el tudtam aludni.

18. rész

.:: Lucas szemszöge::.

~ Két hét múlva ~

Ma reggel megkaptam a járógipszet, így mehettem iskolába. Nem is tudtam elmondani mennyire örülök neki. Komolyan szinte már hiányzott, hogy egyedül legyek, mert a legjobb barátomat megölte az egyik osztálytársam, aki féltékeny arra, hogy a csajok rám buknak.

– Szólj mikor végzel – mondta anya a kocsiba.

– Jó – fogtam a hunom alá a mankót.

– Azonnal hívj, ha van valami.

– Nem vagyok öt éves – morogtam, majd felvettem a a táskámat a hátamra.

Bebotorkáltam az iskolába, majd megkerestem a termünket. Éppen szünet volt így viszonylag nyugodtam el tudtam menni a helyemhez. Levágódtam oda, majd kényelembe helyeztem magam és elővettem a telefonom. Angry Birds rekordomat akartam megdönteni, mikor hallottam, hogy valaki megköszörüli a torkát mellettem.

Felnéztem és Tiffanyval találtam szembe magam.

– Rég láttalak – köszöntem neki, majd visszafordultam.

– Nem egednél vissza a helyemre.

– Három évig itt ültem. Asszem maradok – néztem fel rá.

Morogva levágta magát elém, majd lecsapta az asztalra a könyveit.

– Azért a berendezés maradjon.

– Lucas is megtisztelt minket. Több hónapos semmit tevés után – köszönt a tanár.

– Sajnálom, hogy komába feküdtem.

– Remélem pótoltad a hiányzást.

– Persze miközben műtöttek éppen irodalom tételek tanultam – mondtam mire az egész osztály röhögött.

– Kifelé – nyitotta ki az ajtót.

– Sajnálom, nem erőltethetem meg a lábam. 10 perc séta után egy órát ülnöm kell. Az orvos mondta – emeltem fel a kezem védekezően.

– Tomlinson az igazgatóiba most.

– Nem fog ennek őrülni a doktor úr, majd magához küldöm, hogy oktassa ki.

Feltápászkodtam, majd az átlagostól is lassabban mentem ki. A tanár még mindig tartotta az ajtót.

Régen nem értettem, hogy miért jó, hogy az igazgatói mellett van a termünk most már tudom.

– Jó napot – nyitottam be az igazgatói, majd leültem a székbe, a lábam meg feltettem a másikba.

– Mit csináltál már megint?

– Vissza mondtam, amit az orvos mondott nekem – vontam meg a vállam.

– Maradj amíg vége nem lesz az órának – legyintett.

A napom további részében az órákon ültem és nem csináltam semmit. Az osztálytársaim nem foglalkoztak velem, mert én vagyok a hibás, hogy lecsukták Pault szóval mindenki utált. Kivétel Tiffany, mert ő végig itt volt velem és bármire megkéretem megcsinálta.

– Szia Tiffany – jött oda Soffy.

– Hogy kerülsz ide? – ráncoltam a homlokom.

– Ide jöttem, hogy megnézzem, hogy vagy.

– Milyen jó nekem – mosolyodtam el, majd megöleltem a kishúgom.

Leparkolt apa fekete kocsi, majd kiszállt és kinyitotta nekem az ajtót. Majd Soffy is hátra beült.

– Tiffany elvigyünk?

– Nem apa jön értünk.

– Tényleg te vezethetsz? – fordultam apa felé, aki elfordult és fütyörészve ült be. – Ezt nemnek veszem.

Otthon bevágódtam az ágyba és azonnal elnyomott az álom.

17. rész

.:: Soffy Szemszöge ::.

~ Egy Hónap Múlva ~

Felnyitottam a laptop tetejét, majd hátra dőltem a széken és böngésztem a neten.

– Parancsolj – hozta be anya a kávémat.

– Köszi.

Anya leült velem szembe az asztalához én meg apa asztalánál foglalok helyet a kapitányságon.

Egy ideje nem megyünk sehova, mert úgy nézz ki, hogy valaki ki akarja irtani a családunkat.

Anyát majdnem fejbe lőtték. Minimétereken múlott. Apa nem volt ennyire szerencsés. Őt eltaláltok a jobb lábánál. Szóval most ott fekszik az intenzíven Lucas mellett aki még mindig nem ébred fel a komából, de legalább javult az állapota.

– Mikor megyünk be a kórházba? – néztem fel a gép mögül.

– Lerendezem Mrs. Evan gyilkosát és mehetünk.

– Nem, hogy már megvan?

– De csak papírok még nincsenek kész.

– Értem.

Egy órát még kénytelen voltam nézni a szemetet ami a neten terjeng. Annyi hülyeséget összehordanak, hogy már fáj mindenkinek. De a legjobban a divat buzik és a pláza cicák idegesítenek. Miért nem őket ölik meg.

Mikor végzett mindennel bezárta az ajtókat, majd megindultunk a kórház felé.

– Szia apa – léptem be a kórterembe.

– Sziasztok lányok – mosolygott ránk.

Anyával váltottak egy gyors csókot, engem meg magához ölelt és adott egy puszit a homlokomra.

– Mi történt ma?

– Megjött Tiffany DNS eredménye – mondta anya ami nekem is új volt.

– Van rokon jelölt? – ráncoltam a homlokom.

– Igen. Az anyja egyedül nevelte. Soha nem tudta, hogy ki az apja. Nem is volt sehol feltüntetve. De szemmel látható a hasonlóság így elvégeztettek egy DNS tesztet.

– És? – sürgetettjük apával.

– Meg van Tiffany apja – mondta mosolyogva.

– Akkor enyém a szoba – szólalt meg mögülünk egy rekedt hang.

Mind a hárman oda fordultunk. Nem hittem, hogy ennyire örülök, hogy valaha látom Lucas.

Én voltam az első aki magához ölelte, majd anya. Láttam a szemében az öröm könnyeket.

– Miről maradtam le?

– Lábon lőttek és a húgod zseni – mondta apa.

– Azt mindig is tudtam róla – mosolyodott el lustán.

– Megoldotta Josh halálának ügyét – mondta anya, mire Lucas azonnal rám kapta a pillantását.

– Várj a legjobbat nem is tudod – emeltem fel a mutató ujjam.

– Mi lenne annál jobb mint lecsukni, aki ezt csinálta.

– Az, hogy kiderülni, hogy a levél csak azért volt, hogy teljesen összeomolj. Hazugság. Steven találta ki, hogy még jobban fájjon a halála.

– Megölöm – akart felkelni, de túl gyenge volt.

– Fiatal úr itt maradsz, mert mindjárt jön az orvos – fogta vissza anya.

Az orvos bejött, majd elvégzett pár vizsgálatot Lucason. Mivel jók az eredményei ezért holnap után már haza is jöhet. Már alig várom.

Elmeséltem Lucasnak, hogy vele fogok érettségizni, mert nem akarok többet abban az iskolában szenvedni, mert ott csak cél kereszt vagyok. Minden elmeséltük neki ami az egy hónap alatt történt. Nem is tudtam hirtelen, hogy hol kezdjem el.

Fájdalmas búcsút vettük a család férfi tagjaitól, majd haza mentünk. Otthon anya összeütött egy gyors vacsorát, majd felvonultam a szobámba. Tiffany már ki is pakolt. Olyan mintha soha nem lakott volna itt.

– Alex – léptem be a szobámba, mire a lakótársam felém fordította a fejét.

– Lucas felébred.

– Tényleg? – fordított oldalra a fejét.

– Igen – adtam neki egy kekszet.

Bementem a fürdőmbe vettem egy megnyugtató zuhanyt, majd piszimbe bújtam és lefeküdtem aludni.

16. rész

.:: Soffy szemszöge ::.

– Soffy! – rontott be az ajtón apa.

– Igen – fordultam fel, majd a szekrény ajtómat azonnal becsuktam.

– Lucas neki ment egy fának – vette szaggatottan a levegőt?

– MI? – emeltem nagyra a szemöldököm.

– Gyere – mutatott az ajtóra.

Azonnal követtem, majd lent anyát láttam ahogy görcsösen tördeli az ujjait.

Kabát minden nélkül azonnal beszálltunk a kocsiba. Apa annyira hajtott gyorsan amennyire megengedte neki a szar út.

– Hogy történt? – kéredztem.

– Hívtak az őrsről, hogy Lucas kocsija ment neki a fának és a közeli kórházba szállították – mondta anya.

Megszorítottam a vállát, mire rám kapta a tekintetét.

Nem titok a családba. Anya kedvence Lucas, de én apának vagyok a szíve csücske.

Kórházba elvezényeltek minket a műtű elé, majd ott vártuk, hogy végre valaki kijöjjön. Apa fel alá sétált közben meg telefonom hallgatta, hogy mi történt.

– Mi volt? – kérdezte anya azonnal ahogy letette a telefont.

– Nem lépte túl csak egy kicsivel a sebességhatárt, de az út túl vizes volt ahhoz, hogy bevegye a kanyart – mondta apa, majd megszorította anya vállát.

– Juttattok valamire Josh halálával kapcsolatba? – váltottam témát, mire mind a ketten rám kapták a fejüket.

– Ez, hogy jön ide? – ráncolta a homlokát anya.

– Mert pár dolgot nem vettetek figyelembe.

– Miket? – ült le apa, anya és közém.

– Azt, hogy nem Josh írta a levet és a vér később lett rá felkenve.

– Hogy derítetted ki ezeket?

– Úgy, hogy ha te vagy a kapitány lánya és azzal akarsz bemenni, hogy keresed szó nélkül beengedtek, ja meg a kulcsod az asztalon hagytad így nem kellett a hajtűvel szenvedtem.

– Betörtél a bizonyíték raktárba? – kerekedett el anya szeme.

– Ha így mondod akkor nagyon rosszul hangzik. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy körülnéztem majd eljöttem – próbáltam menteni ami menthető.

– Mire jutottál? – szentelték nekem mind a ketten a figyelmüket.

– A kézírásból indultam ki, majd amikor letudtam szűkíteni a kört akkor ahhoz a három emberhez személyen elmentem. Miután bedőltek nekem simán át tudtam kutatni a házat, majd leléptem. Egyetlen egy ember nem engedett be magához.

– Ki?

– Ez a támadás inkább Lucast érintette és köz tudott, hogy Steven utálja, mert utána bomlanak a csajok mondhatni híresek a szülei, gazdag és még kedves is. Megtestesült tökéletes pasi, szóval véget akart vetni a karrierjébe, így megölte a legjobb barátját, majd buzinak állította be.

– Van bizonyíték?

– Esetleg az a tol amivel írta?

– Több kell.

– Egy fegyver?

– Az lenne a legjobb.

– Akkor majd ha haza érünk akkor adok valamit.

– Nálad van a fegyver? – tátották el a szájukat.

– Igen, tegnap megszereztem.

– Igazi nyomozó lettél – ölelt magához apa, majd adott egy puszit a hajamba.

– Köszönöm.

– Tényleg rájöttél az apró részletekre, de hogy?

– Josh teljesen belém volt habarodva és amikor kettesbe voltunk akkor ezt el is mondta mindig, szóval tudtam, hogy nem igaz amit a levél ír róla.

– Büszke vagyok rád – kelt fel anya, majd magához ölelt.

Nagyon ritkán mondja nekem, de most nagyon jól esett. De talán az tetszik a legjobban, hogy én jöttem rá nem más.

– Maguk Lucas Malcholm Tomlinson hozzátartozói? – kérdezte a nő, mire bólintottunk egyet.

– Hogy van? – kérdezte anya.

– Súlyos az állapota, az éjszaka dönti el, hogy életben marad vagy... – nem fejezte be a mondatott de tudtuk, hogy mi lett volna a vége. – egyesével be lehet hozzá menni.

Anya volt az első, majd utána én mentem be.

– Lucas maradj velem, mert van egy jó hírem számodra Josh-hal kapcsolatba. Szóval nehogy nekem itt hagyj, mert akkor egy életre megbánod – szorítottam meg a kezét, majd kiléptem.

Rossz volt látni ahogy ott fekszik az ágyon lába gipszbe a feje bekötve és össze-vissza csövek állnak ki a kezéből, szájából. A legmegnyugtatóbb az a kis monitor volt ami mutatta, hogy a szívverése egyenletes.

Apa is bement hozzá, majd megragadott és kivezetett a kocsiig. Otthon lerogytam az ágyamra, majd álomba sírtam magam.

15. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Nem jött semmi válasz ezért újra kopogtam az ajtón.

– Menj el Lucas – jött a válasz.

– Bocsánatot akarok kérni – suttogtam, mire az ajtó résnyire kinyílt.

– Ki vett rá? – nézett rém össze szűkölt szemekkel.

– Senki.

– Mit szeretnél?

– Bocsánatot kérni és beszélgetni.

– Elfogadom a bocsánat kérdésed, de én most megyek – lépett ki mellettem.

– Esetleg elvigyelek – ajánlottam fel.

– Nem kell köszi.

Mivel Tiffany nem szépen lepattintott így meg akartam látogatni a húgom. Hát ma nincs szerencsém a nők között, mert ő is dobot. Már csak egyetlen egy reményem volt, hogy tudjak valakivel beszélgetni.

– Anya! – rohantam le a lépcsőn.

Választ nem kaptam így a konyhába mentem, mert utoljára ott voltak. Hát ott csak rumlit találtam. Ezek szerint nem kicsit vesztek össze. Innen meg tudtam mondani, hogy nem átlagos a kapcsolatuk. Ha össze vesztek és a konyhába voltak néha úgy viselkednek mint a 10 évesek, de úgy szeretik egymás mint akik ezer éve házasok. Ezek a kis viták meg inkább fényt hoznak az életükbe.

– Szerinted Marley, most mit csináljak – ültem le a kanapára és kezembe vettem a csöppséget.

Bele tettem az ölembe, majd simogattam közben meg a híreket néztem. Mikor meguntam váltottam csatornát, de ott sem volt semmi jó.

Több órája szenvedek itthon egyedül. Jó nem egyedül, de senki nem volt, akit szóval tudnék tartani. Gondoltam egyet és felvettem a kocsi kulcsot az asztalról.

– Hova mész? – jött le anya.

– Kocsikázik egy kicsit.

– Ilyen esőbe? – ráncolta a homlokát.

– Gondolkodni akarok – vontam meg a vállam.

– Nem lehetne itthon?

– Nem.

– Nem szeretném ha ilyen rossz időbe menj ki. Még valami bajod esik.

– Pettershon vér majd megvéd – vontam meg a vállam és a kabátomért nyúltam.

– Lucas – fogta meg anya a kezem.

– Óvatos leszek – ígértem meg.

– Semmivel nem tudlak marasztalni? – kérdezte mire megrázta a fejét.

Tartotta nekem a kabátot, majd adtam a homlokára egy puszit.

– Vigyázz magadra.

– Én mindig – kacsintottam.

Amúgy még mindig nem értem, hogy lettem ilyen magas. Vissza néztük az egész családod, de mindenki alacsony volt. Én meg még apától is egy fejjel nagyobb vagyok. Ki érti a genetikát.

A kocsit ahogy elindítottam már nem foglalkoztam semmivel. Nem száguldottam mint egy örült, de nem is totyogtam mint az idegesítő öreg emberek előttem.

Miközben vezettem feltűnt, hogy egy piros kocsi folyamatosan követ. Kicsit gyorsítottam mire ő is.

– Már megint – morogtam, majd lefordultam az első helyen balra.

Fél órán keresztül ment fogócska és egyszerűen megelégeltem. Rátapostam a gázra, mire a kerekek csikorogtak és pillanatokkal később, már lehagytam az üldözőim.

Fokozatosan vettem vissza a sebességből, majd kiértem a főútra.

Hirtelen jött egy éles kanyar, hiába fékeztem a vizes út miatt a kerek csúsztak így esélyem sem volt megállni.

Az utolsó gondolatom az volt, hogy a Pettershon vér segítsen, majd minden sötét lett.

14. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

– Mi van? – akadt ki Tiffany.

– Lucas a bátyám – vonta meg a vállát Soffy.

Az arcán több fajta érzelem játszódott le. Hirtelen megfordult majd hozzám vágott egy párnát és tovább püfölt vele.

– Hazudtál nekem, te senki házi, van fogalmad róla, hogy mit hittem, utállak – folyamatosan vert párnával.

– Valaki segítsen – vinnyogtam.

Kedves családom nem foglalkoztak azzal, hogy engem vernek, nem sőt jó röhögött rajtam.

– Igazán kedvesek vagytok – rogytam össze.

– Te senki házi, azt hitted, hogy nem jövök rá – vágta hozzám izomból.
A tollak szerte szálltak én meg megfogtam a derekát és lelöktem a kanapéra.

– Jól van elég a gyerek napból – vette el apa tőle a párnát.

– De még mozog – akart nekem esni Tiffany.

– Nem öl meg senki semmit – állt közénk anya.

Tiffany felhúzta az orrát, majd felment a szobámba.

– Szóval? – ült le mellém Soffy.

– Mi szóval?

– Nem tudta, hogy a bátyám vagy?

– Nem kérdezte nem mondtam – vontam meg a vállam.

– Nem így kell felszedni egy csajt – rázta meg a fejét apa.

– Igazad van, majd megkérek valakit, hogy támadja meg én meg megmentem – forgattam a szemem, mire anya meglökött.

– Legalább kérjél tőle bocsánatot – fordított meg apa.

Felsóhajtottam, majd felvettem az ujjónnal kapott kutyámat és rájöttem, hogy nincs még neve.

– Tényleg, mi lett a neve? – olvasott a gondolataimba Soffy.

– Marley – emeltem fel a csöppséget.

Letettem az ágyra, mire ráugrott a plüss szarvasra, majd elkezdte a fülét rágcsálni.

– Menj – lökött meg Soffy.

– De miért én megyek. Asszem nem én vertem párnával.

– Lucas mondok valamit ami igaz az életre. Jobb ha te mész oda egy nőhöz bocsánatot kérni, vagy kizár a házból. Hidd el tapasztaltam – mondta apa, mire anya egy könnyed mozdulattal fejbe vágta egy párnával. – Sajnálom egyetlenem.

– Menj a francba! – hagyott ott minket.

– Erről beszélek – indult meg utána.

Hallottam, hogy a konyhába vitatkoztak, de dűlőre nem juttak.

– Megint vitatkozni fognak – sóhajtott fel Soffy.

– Csak addig amíg be nem mennek a szobájukba – vontam meg a vállam.

– Amúgy nem akarsz véletlenül beszélni Tiffanyval?

– De megyek – sóhajtottam fel, majd megindultam felfelé.

Lassan bekopogtam, és vártam, hogy Tiffany kinyissa nekem az ajtót.