.:: Lucas Szemszöge ::.
Betettem az utolsó bőröndöt, majd lecsuktam a kocsi tetejét. Még vetettem egy utolsó pillantást a házra és beültem a vezető ülésbe. Nem hiszem, hogy végleg itt hagyom New Yorkot és mindent amit megszerettem vagy megkedveltem benne. Még az is hiányozni fog amit utáltam benne. Furcsa lesz, hogy nem kell majd otthon újra kabátba meg hatalmas vastag pulcsikba járnom.
Hátra néztem és figyeltem ahogy Marley már szinte alszik az pokrócán, amit tegnap vettem neki, mivel az előzőből, már nem lehetett megmondani az eredeti színét a sok szőr miatt.
Ráhajtottam New York elkerülőjére és megindultam Los Angeles felé. Hat vagy hét nap és otthon leszek, már félek előre mi fog történni. Anyámnak már szóltam, ez egyenlő a katasztrófával. Lehet inkább apámat kellett volna hívni.
Több órája vezettem mikor a mellettem lévő személy elkezdett forgolódni. Megigazította magán a pokrócot és elkezdett ébredezni.
- Jó reggelt. - mosolyodtam rá.
- Mióta vagyunk úton? - ásított, majd nyújtózkodott.
- Úgy négy órája. - néztem rá a műszerfalra.
- Megállunk valahol?
- Ha beérünk a következő városba akkor.
- Renden.
- Ki vele Shelly mi nyomja a lelked három napja furcsán viselkedsz, észre vettem.
- Mi van közted meg a volt barátnőd között?
- Semmi, együtt mentünk el, hogy leszervezzük Soffy nászútját. Azt adjuk neki, mivel állításuk szerint nekik nincs idejük ilyen luxusra, meg a házba ami még kimaradt azt újítják fel. Szóval a Los Angeles-i kórházat próbáltuk elérni, amikor sikerült leszervezni, hogy Nelson elengedjék egy hétre, anya megfenyegette az őrsön az új kapitányt, ha nem engedi el a lányát, akkor soha nem fog tőle megszabadulni. Ez bevált, néha nagyon félelmetes tud lenni. Tegnap foglaltuk le a jegyeket Görögországba, azon belül én nem tudom hova, azt már Tiffany intézte. De most én kérdezek, hogy jutott eszedbe Tiffany?
- Csak úgy. - vonta meg a vállát.
- Üzeneteket olvastál és láttad, hogy találkozom vele. - mondtam ki a tényt, mire rám kapta a tekintetét.
- Honnan veszed ezt?
- Nő vagy, még nem láttam olyat aki nem turkált az üzenet között, ezért is mondtam, hogy nyugodtam nézd meg, attól hogy megtiltom csak még jobban akartad volna.
- Nem minden nő ilyen. - morgott.
- Hát én akármilyen nővel találkoztam az első amit megnézett ha a telefon kioldva a kezébe került az üzenetek, utána meg Steve-t akarta megnyitni.
- Ki ez a Steve, annyit beszélsz róla, nem értek semmi ebből, hogy nem lehet megnyitni. Egy alkalmazás vagy mi?
- Olyasmi. - fordultam be a városba.
Elmentünk egy benzin kútra, míg megtankoltam ő elment pisilni. Marley is kinyújtóztatta elfeküdt tagjait, de még Shelly előtt vissza feküdt a kocsiba. Vettem magamnak egy kávét és a kocsinak dőlve kezdtem el inni.
- Miért döntöttél, hogy eljössz velem? - szegeztem felém tartónak a kérdést.
- Nem volt semmi ami New York-hoz kötött volna, meg így legalább a bátyám nem fog megtalálni. - dőlt neki a kocsinak mellettem - Nem fáradtál el a vezetésbe?
- Nem. - ráztam meg a fejem és újra kortyoltam.
- Csodállak, hogy ennyi ideig tudsz egy dologra koncentrálni. Nekem az is nehezemre esik, hogy egy filmet végig üljek.
- Vettem észre, a sorozatból egy rész is nehezedre esik.
- Soha nem hagyták, hogy azt csináljak amit akarok, és most hogy végre a magam ura vagyok nem akarok ülni és Tv-t nézni.
- Akkor ezért nem tudsz este aludni, vagy csak frusztrál a jelenlétem? - kérdeztem rá arra, ami egy ideje foglakoztat. Bármikor keltem fel ő fent volt, tényleg a legvéletlenebb időpontokba. De volt olyan is, hogy nem tudtam tőle aludni, mert folyamatosan forgolódott. Azt figyeltem meg, ha hamarabb mentem vissza, akkor általában aludni, de nem mindig. Még nem fejtettem meg.
- Mit akarsz tőlem? - nézett le az lábára.
- Itt az a legnagyobb kérdés, hogy szerinted én mit akarok veled tenni? - dobtam ki a poharam, majd Shelly elé álltam.
- Nem tudom. - nézett el jobbra, meg akarta indulni, hogy vissza üljön, de rátettem a kocsira a kezem, így nem tudott elmenni.
- Nem tudod? - húztam össze a szemöldököm.
- NEM. - emelte fel a hangját és közbe bele nézett a szemembe.
- Pedig annyira egyszerű. - sóhajtva ráztam meg a fejem.
- Akkor mond el, ha annyira egyszerű, mert szerintem itt semmi nem egyszerű. Az én életembe az volt talán a legegyszerűbb időszak amire nem emlékszem, biztos azért van, mert annyira unalmas volt, hogy meg sem maradt a fejembe. De várom, mit akarsz tőlem egy senkitől, Lucas.
Rátettem a kezemet a derekára és magamhoz préseltem. A döbbenettől elfelejtett levegőt venni, és félelmet láttam a szemébe. Nem foglalkoztam vele, hanem a számat rátapasztottam az övére. Hiába csókoltam nem csókolt vissza, a keze meg esetlenül lógott mellette.
Elléptem tőle és készültem, hogy beülök a kocsiba. Nyitottam volna ki az ajtót, amikor egy apró kéz a csuklómra fonódott. Már fel is készültem, hogy majd mondja, hogy nem is jelentek neki semmit, és inkább itt kiszáll, mintha hogy továbbra is velem velem utazzon. Azt hittem, hogy ez az egy hónap alatt rájött, hogy nem csak azért mentem ki érte a hóviharba, mert ahhoz volt kedvem.
- Nekem nem megy, félek. - nézett bele a szemembe.
- Tőlem, kösz ez nagyon jól esik. Azért mentetelek, meg hogy utána bántsalak, ezt nézed ki belőlem?
- A csalódástól, hogy megint otthagynak.
- Valaha fogod érezni azt amit én? - suttogtam.
- Talán.
- Legalább nem egy nem. - nevettem a saját nyomoromon.
Már szálltam volna be a kocsiba, hogy legalább a vezetés elterelje a gondolataim, vagy tudok rágódni rajta, hogy mekkora egy szerencsétlen flótás vagyok. Shelly elém lépett, majd a karjait a nyakam köré csavarta és magához húzott egy ölelésre, azonnal a derekára kulcsoltam a karjaim és élveztem a gyümölcsös illatát.
- Nem tudom te mit érzel, de én mérhetetlen hálát, hősöm. - suttogta a fülembe.
- Renden.
- Ki vele Shelly mi nyomja a lelked három napja furcsán viselkedsz, észre vettem.
- Mi van közted meg a volt barátnőd között?
- Semmi, együtt mentünk el, hogy leszervezzük Soffy nászútját. Azt adjuk neki, mivel állításuk szerint nekik nincs idejük ilyen luxusra, meg a házba ami még kimaradt azt újítják fel. Szóval a Los Angeles-i kórházat próbáltuk elérni, amikor sikerült leszervezni, hogy Nelson elengedjék egy hétre, anya megfenyegette az őrsön az új kapitányt, ha nem engedi el a lányát, akkor soha nem fog tőle megszabadulni. Ez bevált, néha nagyon félelmetes tud lenni. Tegnap foglaltuk le a jegyeket Görögországba, azon belül én nem tudom hova, azt már Tiffany intézte. De most én kérdezek, hogy jutott eszedbe Tiffany?
- Csak úgy. - vonta meg a vállát.
- Üzeneteket olvastál és láttad, hogy találkozom vele. - mondtam ki a tényt, mire rám kapta a tekintetét.
- Honnan veszed ezt?
- Nő vagy, még nem láttam olyat aki nem turkált az üzenet között, ezért is mondtam, hogy nyugodtam nézd meg, attól hogy megtiltom csak még jobban akartad volna.
- Nem minden nő ilyen. - morgott.
- Hát én akármilyen nővel találkoztam az első amit megnézett ha a telefon kioldva a kezébe került az üzenetek, utána meg Steve-t akarta megnyitni.
- Ki ez a Steve, annyit beszélsz róla, nem értek semmi ebből, hogy nem lehet megnyitni. Egy alkalmazás vagy mi?
- Olyasmi. - fordultam be a városba.
Elmentünk egy benzin kútra, míg megtankoltam ő elment pisilni. Marley is kinyújtóztatta elfeküdt tagjait, de még Shelly előtt vissza feküdt a kocsiba. Vettem magamnak egy kávét és a kocsinak dőlve kezdtem el inni.
- Miért döntöttél, hogy eljössz velem? - szegeztem felém tartónak a kérdést.
- Nem volt semmi ami New York-hoz kötött volna, meg így legalább a bátyám nem fog megtalálni. - dőlt neki a kocsinak mellettem - Nem fáradtál el a vezetésbe?
- Nem. - ráztam meg a fejem és újra kortyoltam.
- Csodállak, hogy ennyi ideig tudsz egy dologra koncentrálni. Nekem az is nehezemre esik, hogy egy filmet végig üljek.
- Vettem észre, a sorozatból egy rész is nehezedre esik.
- Soha nem hagyták, hogy azt csináljak amit akarok, és most hogy végre a magam ura vagyok nem akarok ülni és Tv-t nézni.
- Akkor ezért nem tudsz este aludni, vagy csak frusztrál a jelenlétem? - kérdeztem rá arra, ami egy ideje foglakoztat. Bármikor keltem fel ő fent volt, tényleg a legvéletlenebb időpontokba. De volt olyan is, hogy nem tudtam tőle aludni, mert folyamatosan forgolódott. Azt figyeltem meg, ha hamarabb mentem vissza, akkor általában aludni, de nem mindig. Még nem fejtettem meg.
- Mit akarsz tőlem? - nézett le az lábára.
- Itt az a legnagyobb kérdés, hogy szerinted én mit akarok veled tenni? - dobtam ki a poharam, majd Shelly elé álltam.
- Nem tudom. - nézett el jobbra, meg akarta indulni, hogy vissza üljön, de rátettem a kocsira a kezem, így nem tudott elmenni.
- Nem tudod? - húztam össze a szemöldököm.
- NEM. - emelte fel a hangját és közbe bele nézett a szemembe.
- Pedig annyira egyszerű. - sóhajtva ráztam meg a fejem.
- Akkor mond el, ha annyira egyszerű, mert szerintem itt semmi nem egyszerű. Az én életembe az volt talán a legegyszerűbb időszak amire nem emlékszem, biztos azért van, mert annyira unalmas volt, hogy meg sem maradt a fejembe. De várom, mit akarsz tőlem egy senkitől, Lucas.
Rátettem a kezemet a derekára és magamhoz préseltem. A döbbenettől elfelejtett levegőt venni, és félelmet láttam a szemébe. Nem foglalkoztam vele, hanem a számat rátapasztottam az övére. Hiába csókoltam nem csókolt vissza, a keze meg esetlenül lógott mellette.
Elléptem tőle és készültem, hogy beülök a kocsiba. Nyitottam volna ki az ajtót, amikor egy apró kéz a csuklómra fonódott. Már fel is készültem, hogy majd mondja, hogy nem is jelentek neki semmit, és inkább itt kiszáll, mintha hogy továbbra is velem velem utazzon. Azt hittem, hogy ez az egy hónap alatt rájött, hogy nem csak azért mentem ki érte a hóviharba, mert ahhoz volt kedvem.
- Nekem nem megy, félek. - nézett bele a szemembe.
- Tőlem, kösz ez nagyon jól esik. Azért mentetelek, meg hogy utána bántsalak, ezt nézed ki belőlem?
- A csalódástól, hogy megint otthagynak.
- Valaha fogod érezni azt amit én? - suttogtam.
- Talán.
- Legalább nem egy nem. - nevettem a saját nyomoromon.
Már szálltam volna be a kocsiba, hogy legalább a vezetés elterelje a gondolataim, vagy tudok rágódni rajta, hogy mekkora egy szerencsétlen flótás vagyok. Shelly elém lépett, majd a karjait a nyakam köré csavarta és magához húzott egy ölelésre, azonnal a derekára kulcsoltam a karjaim és élveztem a gyümölcsös illatát.
- Nem tudom te mit érzel, de én mérhetetlen hálát, hősöm. - suttogta a fülembe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése