100. rész

.:: Soffy Szemszöge ::.

Nem is tudom megmondani, hogy mi a rosszabb. Az kapitányságon ahol lutifutinak néznek, mert én vagyok az egyetlen nő. Ha tudnák, hogy kik a szüleim akkor nem ugráltatnának, de nem azért akarok jó helyre kerülni, mert van pár igen befolyásos család tagom. Egyedül akarom végig szenvedni, nem kell nekem segítség a jelvény megszerzéséhez, mint az egyetlen bátyámnak. Bár ő nem ezzel akar foglalkozni, ez csak egy segítség neki. Jobban bele gondolok, hogy a kapitányságon mi történik meg otthon, akkor egyértelműen el tudom dönteni mi a rosszabb.
Nelson most már teljes állásba dolgozik a kórháznak, így vannak éjszakák amikor egyedül vagyok a hatalmas házba. Még nem szoktam hozzá hogy saját házunk legyen, főleg hogy ekkora. De még nem is zavar abba a legjobban ha éjszakás hanem, hogy másnap annyira be van lassulva. Ezért a szabad napjainkat meg az éjszakáinkat arra szenteljük, hogy megszervezzük az esküvőt amit a szemét szülei miatt nem tudtunk dátumot választani. Már minden meg van szervezve csak idő pont kell, évek kérdése is meg lesz.
Most is egy ilyen csodálatos találkára megyünk, hogy hátha ma végre meg tudunk egyezni.
- Hányadik alkalom hogy anyádékhoz megyünk? - csatoltam be a cipőmet.
- Talán a tizedik, de sokkal jobb mint az első alkalom amikor találkoztunk. Tudod amikor apám bekerült a kórházba hozzám kertül volna, de inkább törött lábbal indult meg haza. - nyitotta ki az ajtót előttem.
- Az elsőtől tényleg jobb, már be is engednek a házba. - zártam ki a kocsit. 
- Lehet, hogy már eljutunk az előételig. 
- Nem hiszem. - ráztam meg a fejem és indítottam is a kocsit.
Az út alatt nem beszéltünk. Egyetlen egyszerű okból, nem akartam megint menni és ezen egy kicsit össze is kaptunk. Kezd elegem lenni ebből az egészből, de tudom, hogy Nelson-nak mennyire fontos ezért valameddig még kitartok és utána fogom őket elküldeni a pokolba. Azon belül is a legmélyebb bugyraiba, sőt meg is szurkálnám őket.
- Nekem miért nem lehet egy aranyos anyósom, aki mindig mosolyogva fogod, sütivel a kezébe? -  szálltam ki a kocsiból, és neki támaszkodtam. Nelson oda jött mellém, és fél karral átölelt.
- Mert anyámat nem láttam még őszintén mosolyogni, meg szerintem a konyhába csak enni szokott.
- Akkor is igazságtalanság. - sóhajtottam fel, majd magamra erőltettem egy mosolyt és megindultam Nelson kíséretével a bejárati ajtóhoz. Bekopogott rajta, várta hátha valaki beenged. Volt amikor kint maradtunk, mert azonnal ránk csapták az ajtót. Húga nyitott ajtót, mikor meglátott rám nyújtotta a nyelvét és a fejét magasra emelve ment be a konyhába.
- Még mindig utálom a családod. - suttogtam a fülébe.
- Tudom, de nekem fontos hogy ott legyenek az esküvőn, elvégre egyszer házasodok. - karolt át.
- Honnan tudod? Lehet hogy annyira elviselhetetlen leszek hogy azonnal otthagysz.
- Lassan három éve élek együtt veled, az utolsót külön házba, nem tudsz szerintem olyan mutatni amivel elijesztesz.
- Akkor jó. - dőltem rá a vállára, és sajnos megérkeztünk a konyhába.
Az asztalon úgy volt megterítve, hogy az egyik oldalt két tenyér a másik oldalon meg három. Már jó indul az egész. Kár hogy táblát nem tettek a székek felé, hogy számkivetettek.
- Anya, apa. - biccentett feléjük Nelson majd leült.
- Mrs. és Mr. Cross. - minden udvariaskodás nélkül leültem a mellette lévő székre
Feszültséget a levegőben vágni lehetett. Az összes hang amit hallottam a kés és a villa karcolása a tányéron. Túl éltük a vacsorát és ez volt a leghosszabb idő, amit egy fedél alatt töltöttünk.
- Szóval hajlandóak vagytok eljönni az esküvőmre? - szegezte nekik Nelson a kérdést.
- Még mindig egy Tomlinsont akarsz elvenni? - emelte fel a hangját az anyja.
- Nem lennék Tomlinson ha meg tudtuk volna tartani már az esküvőt és nem kellene itt szórakozni. - morogtam, de szerintem csak Nelson hallotta.
- Azt mondtátok hogy akkor mutassak be valakit ha már meg akarunk házasodni. Parancsoljatok megtettem a kérésetek. - kell fel, és rácsapott az asztalra.
- Három évre eltűntél, azt sem tudtunk rólad hogy egyáltalán élsz, és még azt hiszed, hogy mosolyogni fogunk amikor elveszed ezt a boszorkát. - tette ugyan ezt az apja is.
- Ilyen szépet sem mondtak még ma nekem. - tettem keresztbe a lábam, majd hátra dőltem a széken.
- Ne szívd mellre. - tette Nelson a kezét a vállamra.
- Hidd el ha magamra vettem volna, akkor már tudnának róla.
- Nem fogunk elmenni, ha ott lesz a Tomlinson család is. Minden egyes alkalommal elmondtam, hogy ezt tartsd tiszteletbe. - csapott az öklével az asztal az apja.
- Én meg azt mondtam, hogy ne a csökönyös hülye vitátok határozza meg az én életem. Csak ott kell lenned azt ha unod le is léphetsz. Nem értem miért olyan nehéz megtenni.
- Én tudom. - dörzsöltem össze a kezem - Nem elég hogy Tomlinson vagyok, - kezdtem el számolni az ujjaimon - de még sem ügyvéd sem orvos nem vagyok. Míg egyetemen tanultál az alatt ismerkedtél meg velem, miattam jöttél el itthonról, majdnem három évig nem hallottak felőled, és ez szerintünk mind az én hibám. Ki hagytam valamit? - fordultam az anyja felé mosolyogva.
- Nem mindent felsoroltál. - kortyolt bele a borjába.
- Tudjátok mit elegem van ebből az egészből. Ha akartok jöttök ha nem, engem már kicsit sem érdekel. Majd a postás hozza a meghívót. - Nelson felkelt és szinte kivágtatott az ajtóhoz.
- Boszorka nem mész? - szegezte nekem a kérdést az apja.
- Én soha nem tenném ki a fiamat annak, hogy választani kelljen a régi meg az új élete között.
- Mit tudsz te a nevelésről? A fiunknak mi csak a legjobbat akarjuk. - suttogta az anyja.
- Akkor nem tudják mit jelent az, hogy legjobb. - keltem fel az asztaltól, majd jó hangosan bevágtam magam után az ajtót. Nelson a kocsi körül sétált a fejét lehajtotta és folyamatosa morgott.
- Akarsz vezetni, akkor legalább eltereled a gondolataid. - nyújtottam felé a kulcsot.
- Köszi, beszéltél velük még?
- Igen elmondtam a véleményem, majd bebasztam az ajtót.
- Remélem valami sértést is mondtál.
- Hasonlót. - nyitottam ki az ajtót és beültem az anyós ülésre - Kellene neked is egy kocsi, nem tudod mindig az enyémet elvinni ha menned kell.
- Próbálod elterelni a gondolataim.
- Nem hanem megosztottam veled a gondolataim. m
- Igazad van de előbb éljük túl az esküvőt, és utána foglalkozunk a kocsival.
- Nem igaz, hogy nem hagyod elterelni a gondolataidat.
- Úgy tudtam. - nevetett fel.

99. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

- Mit ne mondjak kemény fába verted a fejed. - mondta Tiff miközben beléptünk az utolsó boltba, ami történetesen egy cipőbolt.
- Rájöttem saját magamtól is, de te mit tettél volna a helyembe?
- Erre nem tudom a választ.
- Menj és keres magadnak egy cipőt, fizetem. - ültem le az egyik szabad székre.
- Köszi. - ölelt magához, majd eltűnt a sorok között.
Az egyik eladó pasi figyelt és nem értette miért kapom ezt a hatalmas figyelmet. Megvontam a vállam és a telefonom nyomkodására szenteltem az időt. Ismerve Tiffany meg az őrült cipő imádatát, sokáig itt fogok ülni. Shelly-nek kiválasztottam öt perc alatt a csizmáját, és már ki is fizettem.
20 percig kellett a kényelmetlen széken ülnöm, de végre Tiffany megtalálta az a cipőt amit már az elején megfogott, de még vagy istenverte sokat felpróbált, mert meg akarta találni a tökéleteset.
- Komolyan megveszed nekem? - adta oda a dobozt.
- Igen, végül is rám szántad a szabad három órádat, ami amúgy négy lett.
- Majd meg várnak, nélkülem úgy sem tudnak kezdeni. - vonta meg a vállát.
Kifizettem a cipőjét, majd átnyújtottam neki a zacskóstul. A kocsi hátuljába bedobtam a cipőt, Tiffany a sajátját a lába közé fogta, és bekapcsolta az övét. Elvittem abba a negyedbe ahol bérlik a házat. Közelebb nem tudtam menni, mivel az utakat lezárták.
- Köszönöm még egyszer a cipőt, meg jó volt ez a délelőtt. Rég vásároltam főleg nem magamnak. - adott egy puszit az jobb oldalmar, majd kiszállt.
- Én köszönöm a segítséget.
- Sok szerencsét, majd beszélünk. - csapta be az ajtót, és hagyta el a kocsit.
Steve segítségével kijutottam a dugóból, de így is kellett van 2 óra, hogy vissza érjek New York külterületére. Nem tudtam felállni a parkolóba, előtte el kellett hányni a havat. Vacogva pakoltam be az előszobába. Ledobtam a ruhákat a nappaliban található szörnyen kényelmetlen kanapéra.
- Shelly? - kiabáltam az emelet felé.
- Igen? - hajolt ki a fal mögül, még az a ruha van rajta amit én adtam neki.
Felvettem a szatyrokat, majd megindultam az emeletre. Feltettem az ágyra a cuccokat és leültem az ággyal szemközt elhelyezkedő fotelbe.
- Mik ezek? - nyitotta ki az egyiket. Ha jól láttam pont az amiben a melltartók vannak. Be is igazolódott az állításom amikor vörös arccal vissza csukta.
- Öltözz fel. - intettem Marley-nak és kimentem a konyhába. Csináltam két pirítóst, majd az egyiket megkentem vajjal másikat meg falatonként oda adtam Marley-nak.
Cipő kopogásra lettem figyelmes. Kiléptem a konyhából és figyeltem, ahogy a korlátra támaszkodva learaszol a lépcsőn. Az utolsó előtti lépcső foknál megbotlott, de meg tudtam fogni a kezét, így újra vissza nyerte az egyensúlyát. Jól állt rajta a homokszínű hosszú kabát, fekete farmer, meg a combközépig érő sötét szürke csizma.
- Ezeket nem fogadhatom el. - lépett elém, közben végig mutatott magán.
- Vissza nem tudom vinni, és nem az én méretem, meg szerintem ez a szín nem is menne a hajamhoz? - túrtam bele, mire egy apró mosolyra húzta a száját.
- Nem értem miért csinálod ezt? Miért hoztál ide, miért adsz ruhát. Egyáltalán miért foglalkozol velem? - kezdte el piszkálni a haja végét.
- Nem kell mindig értelmet keresni minden lépésembe, tettembe.
- Köszönöm. - hajtotta le a fejét.
- Szívesen, gyere menjünk. - nyújtottam felé a kezem.
Átölelte a mellkasát és követett. Kinyitottam előtte az ajtót, majd beszálltam én is a saját felemre. Fél órába telt mire oda értünk a kórházhoz. Kitártam előtte megint az ajtót, de nem akart kiszállni.
- Gyere már Shelly, látom hogy fáj a jobb csuklód.
- Miért törődsz velem?
- Miért fontos neked ez? Jó indulatból nem csinálhatok semmit, mert szerintem igen, de szólj ha rosszul tudom.
- De csak nincs értelme. - szállt ki végre a kocsiból és a kezeit azonnal a zsebei rejtette.
- Mindennek van értelme, de gyere már. - fogtam meg a könyökér, mire ijedtében megugrott - Nem foglak bántani. - néztem bele a szürkés kék szemébe.
Kiderült, hogy ínhüvelygyulladás van, ezért kapott egy tépőzáras csukló rögzítőt, meg persze pihentetni kell és ha minden jól alakul akkor két hét alatt helyre jön. Visszamentünk a házba, majd leült a kanapéra is folyamatosan figyelt.
- Még mindig nem fogadhatom el a ruhákat, meg a többi cuccot amit vettél.
- Akkor alkut ajánlok. - tettem a kezem a háttámlára és közel hajoltam hozzá. 

98. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Valami eszméletlenül kényelmetlen a kanapén feküdni. Nem is tudom, hogy a hátam vagy a nyakam fáj jobban. Reggel szerencsére a hó már nem szakadt, így el tudtam menni egy közeli boltba. Szereztem péksüteményeket, majd bekopogtam a szobámba. Halk mocorgást hallottam, ezért be mertem nyitni. Shelly az ágyon ült és Marley-t simogatta.
- Jó reggelt. - köszöntem, közben oda léptem az ágyhoz.
- Szia. - simított végig a jobb karján, közben végig a paplant bámulta. 
- Van lent reggeli, le jössz? - nyújtottam felé a kezem.
Bólintott, majd a segítségem nélkül kikelt az ágyból és pár lépés távolságot tartva követett lefelé. Konyhába kihúztam neki a széket és a kezemmel felkínáltam, de inkább a másik helyre ült le. 
- Kávét, teát, kakaót, gyümölcs levet? - támaszkodtam neki a pultnak. 
- Gyümölcslé. - suttogta.
Kitöltöttem neki egy pohárral, majd oda adtam egy hatalmas tál különféle péksütivel megpakolva. Felültem a pultra, majd ott szürcsöltem a kávémat. Megfigyeltem, hogy mennyire nagy rá a pólóm, meg az is feltűnt, hogy a jobb kezét nem annyira használja. Mintha csuklójával lenne valami.
Nyomkodtam a telefon, többször rá akartam nyomni Tiffany számára, de nem volt bátorságom. Amikor megittam a kávémat, megettem pár darab pogácsát. Marley a neki kiöntött kaját megette és most Shelly-től próbál még pár falatot kunyerálni. Minden bátorságomat összeszedtem és megnyomtam a zöld gombot, közben megy figyeltem ahogy Shelly az italát kortyolgatja.
- Tiff? - szóltam bele, amikor már nem csöngött ki.
- Luc? - hallottam a hangján, hogy nem érti miért hívtam.
- Még New York-ba vagy?
- Igen, és gondolom te is?
- Pontosan, és szeretnék tőled egy szívességet kérni.
- Mi lenne az? 
- Tudunk ma találkozni lehetőleg minél hamarabb nem éppen telefon téma. Csak barátként, elvégre úgy váltunk el, és ebbe a városba csak téged ismerlek. 
- Van szabad három órám, elég?
- Igen, csak mond, hogy mikor találkozzunk és hol?
- Van 15 perced Greenwich Village-hez gyere.
- Igenis. - nyomtam ki a telefont.
Felmentem a szobába kerestem magamnak tiszta ruhát. Vettem egy gyors zuhanyt, felöltöztem. A kulcsokat, pénztárcát eltettem a zsebeimbe. 
- El kell mennem, majd jövök. Az ajtót bezárom, Marley itt marad, hogy ne legyél egyedül. - hajoltam be a konyhába.
- De...
- Eszedbe se jusson elmenni, sietek. - zártam be magam után a bejárata ajtót. 
Steve elvezetett a meg adott helyre. Tiffany már ott állt, össze húzott kabátba. Alig lehetett a hatalmas tömegben kivenni. Mindig volt valaki előtte így ő nem vett észre engem. Odaálltam mögé, majd megkocogtattam a vállát, mire ijedtében oda ugrott. Amikor meglátott meglökött.
- Miért kellek én, meg mi a hasznom belőle?
- Tudom mennyire oda vagy a cipőkért, kapsz egy párt.
- Na halljam, hogy mit tehetek érted.
- Egy érdekes történet, minden tegnap kezdődött...

97. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Telefon csörgésére keltem. Nyújtózkodtam, majd a fülemhez emeltem a készüléket. 
- Itt Malcolm. - ásítottam, de nem kaptam semmilyen választ. Megnyomtam a hívás gombot, így már legalább tudom, hogy anyám keres.
- Ennyire hiányzom? - mosolyogtam bele a készülékbe.
- El sem tudom mondani mennyire jó, hogy nem kell mosni a koszos alsódat. Azért hívtalak, mert van egy érdekes ügy. A gyilkos minden jel szerint egy könyves polc, de még nyomozunk, bár az áldozat halántékén három olyan seb van mintha kiszívták volna az agyát. 
- Küld át, itt még korán van.
- Tudom laktam New York-ba. De tedd meg azt a szívességet, hogy meglátogatod Josh-t és a társait. Nem hiszik el, hogy nem kötöttem rád pórázt. Két nap múlva mennek be az ősre. Lehetőleg hagyd ki azokat a részeket, hogy mennyire szálltam rá a húgodra. Jobb ha nem tudnak mindenről. 
- Komolyan ezért voltál képes reggel korán felkelteni? 
- Jah szeretek szemétkedni főleg a saját kölykeimmel.
- Vettem észre, azt hittem legalább hagysz aludni, ha nem vagyok otthon. - nyújtózkodtam, közben a nyakam vakartam.
- Abba mi az élvezet? 
- Nekem sok minden. - szakítottam meg a hívást.
Bekapcsoltam a Tv-t, rámentem a hírekre, közbe a laptopot az ölembe vettem. Megnyitottam az aktát ami Steve talált Shelly Anderson-ról. Három évesen örökbe fogadták, mivel mind a két szülője öngyilkos lett. A család akihez került, öt éve átköltöztek az államokba. Három éve haltak meg a szülei autó balesetbe. Szülei minden vagyonukat a bátyára hagyták. Nincs bejegyzett lakcíme, nagy valószínűséggel hajléktalan. 
Lementem a konyhába, ott megcsináltam a kávémat, meg két pirítóst amire krém sajtot kentem. Tálcára raktam és vissza feküdtem az ágyba. Folytattam a hírek bámulását.
- Megkérjük minden lakosunkat, hogy ha nem muszáj ne hagyják el a otthonunkat. Nem tudni mikor fog elállni a havazás. A hőmérséklet akár -26-ra is csökkenhet.  
Azonnal felpattantam, és kikaptam a szekrényből egy farmert, meg egy pólót. Leszaladtam a lépcsőm, közben felkaptam a korláton lógó pulcsimat. Cipőbe bele léptem közben meg felhúztam a kabáton. Telefont meg a kulcsot a zsebeimbe süllyesztettem. 
Kinyitottam az anyós felőli oldalt, mire Marley beugrott. Beszálltam a saját oldalamról, és indítottam is a kocsit. Vissza mentem ahhoz a parkhoz ahol tegnap találkoztunk.
- Keresd Marley. - nyomta az orra alá a kesztyűt, mire leszegte a fejét és megindult. 
- Steve tartsd melegen a kocsit. - vágtam be az ajtót.
Bezártam a kocsit, majd megindultam Marley után. Amikor elvesztettem a szemem elől, mindig meg állt, így be tudtam várni. Az utolsó kanyar után észre vettem ahogy egy lány a padon kuporog. 
Levettem a kabátomat, majd a hátára terítettem. Ijedtem kapta rám a tekintetét, de nem foglalkoztam ezzel. Felhúztam a kezénél fogva, majd elkezdtem húzni a kocsi felé. 
Beültettem az anyós ülésre, Marley meg hátulra ugrott be. Hátulról elővettem egy pokrócot és becsavartam vele.
- Miért csinálod? - vacogott.
- Az legyen az én dolgom. - indítottam a kocsit.
Küldöm Nelsonnak egy sms-t hogy 10 perc múlva szakítson rám pár percet, nagyon fontos dolgot akarok vele megbeszélni. Annyit írt vissza, hogy inkább 15 van egy betege. 
Az a 15 perc arra volt elég arra, hogy haza érjünk. Bekísértem, majd leültettem a nappaliba. Adtam neki még két pokrócot, meg egy plusz élő szőrme bundát, ami a hasét meg a combjait melegítette. Tárcsáztam Nelson számát és vártam, hogy végre felvegye. 7. csörgésre végre fel tudta venni a kagylót. 
- Mi az ennyire fontos?
- Hogy lehet valakit felmelegíti?
- Bőr a bőrrel a legjobb, akkor nem fog semmilyen kárt tenni a szervezetébe.
- Van valami más?
- Nem túl meleg zuhany, ne túl sokáig. Utána valami forró italt is adj neki, és fektesd le. Az a lényeg hogy fokozatosan. 
- Kösz sógor. 
- Szívesen, amúgy kezdünk dűlőre jutni anyámékkal. Lehet hogy még benne az évben össze házasodunk. 
- Majd hívom Soffy-t ha itt végeztem. Mond meg az egyszem húgocskámnak, hogy nyírja ki az ellen feleit. 
- Megmondom úgy is oda megyek. - tette le a telefont. Kezd hozzá szokni a családunkhoz, már nem köszön a telefonba. 
- Gyere zuhanyoz le, de nem túl meleg vízbe. - fogtam meg a kezét, majd felhúztam a szobámba. Kinyitottam neki az ajtót, majd kivettem egy törülközött a szekrényből. Beállítottam a vizet, majd visszamentem a szobába, és vittem be egy pólót meg egy boxert. Becsuktam magam után az ajtót, és megindultam a konyhába. 
Forraltam vizet, és csináltam egy forró teát. Nem tettem bele semmit, csak mellé tettem egy másik bögrébe cukrot, meg egy fél citromot. Lettem az éjjeli szekrényre, majd hoztam még pár takarót. Leültem az ágy szélére, és vártam, hogy végezzen. Kijött a fürdőből és láttam milyen vékonyak a lábai. Felemeltem a takarót, mire bele fészkelte magát. Ráterítettem még két pokrócot, majd oda nyújtottam neki a teát.
- Hogy szereted? - kérdeztem miközben oda nyújtottam neki a cukrot meg a citromot. Bele tette a cukrot, meg egy kis citromot, majd lassan elkezdte szürcsölni az italt. 
- Miért csinálod ezt, nem értem.
- Nem kell mindig értelem keresni. - takartam be, és elvettem tőle az üres bögrét - Ha kell valamit, akkor csak szól kint leszek. - bólintottam majd kimentem.

96. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Egy kerek éve, hogy megindultam otthonról. Ma meg végre megérkeztem New York-ba. Talán azért akartam ide jönni, mert Tiffany is itt van. Mondta hogy ide költözik. Az egész utazzuk át az államokat mind miatta volt. Miatta meg az miatt, hogy még mindig nem tudtam magam túl tenni rajta. Próbáltam az egy éjszakás kalandokkal, nem értem el vele semmit. Sőt fel is hagytam amikor Floridába a csaj csak azért feküdt le velem, mert azt hitte hogy árva vagyok és megsajnált.
Próbálom kicsit elszigetelni magam a családomtól is. Nekik most minden cukormáz meg mézes madzag. Nelson megkapta a sürgősségi osztályon a munkát, össze költözött egy bazi nagy házba Soffy-val. Anyám kivételével mindenkit nyugdíjaztak, a csapatból. Szóval négyen össze ülnek is söröznek, igazi pasis napokat tartanak. Anya meg az újoncokat kínozza, köztük Soffy-t. Amúgy senki nem tudja hogy bármilyen rokoni kapcsolat van közöttük, de így is szívják a vérét, mert csak ő az egyedüli lány. Nekik minden össze jött, csak Nelson szüleivel nem tudtak semmilyen békét kötni. Egy ideje próbálkoznak, ezért is nem volt még esküvő. De minden ki van találva, csak ugrasztani kell az embereket.

Annyira el akartam jutni New York-ba, de legközelebb nyárra kell időzítenem ezt az idő pontot. Nincs is rosszabb annál amikor Marley-t le kell fárasztani, de a hó már a térdemig ér a parkba. Így is a tenisz labdát, nem dobon hanem egy ütőm. Így messzebb megy.
Már nem éreztem a karomat, szóval vártam, hogy Marley vissza jöjjön és tudjunk menni a házba amit béreltem. Míg vártam csináltam egy mini hóembert, ami azonnal össze dőlt ahogy elvettem onnan a kezem.
- Komolyan Marley mi a francokat tart ilyen sokáig ide hozni egy rohadt labdát? - rúgtam bele a hóember maradékába, majd a keresésére indultam. Telefonon kikerestem a nyakörvén lévő bilétába beszerelt nyomkövetőt, majd megindultam.
Megtaláltam végre a kutyámat és büszke vagyok rá, csajozott. Ott ült egy csinos lány ölébe, miközben labda a szájába lógott, és a csaj a fülét vakarta. A lány nem figyelt rám, teljes figyelmét Marley-nak szentelte. Oda ültem mellé, mire rám kapta a tekintetét és arrébb húzódott ijedten.
- Nem harapok. - emeltem fel védekezően a kezem.
- Sajnálom nem akartam. - hajtotta le a fejét.
- Én ijesztetlek meg, nekem kellene bocsánatot kérnem. - paskoltam meg Marley fenekét.
- Te kutyád? - kérdeztem, de nem nézett rám.
- Igen, vártam hogy vissza jöjjön, de ezek szerintem az én társaságom már nem annyira jó. Lucas. - nyújtottam felé a kezem, de nem fogadta el.
- Shelly. - mondta a kezemnek.
- Mit keresel kint a parkba? - próbáltam beszélgetést kezdeményezni.
- Szeretek ide kijönni. - vonta meg a vállát, de Marley kényeztetését nem hagyta abba.
Az arcát nem láttam teljesen mivel a barna göndör haja takarta. Kezei vékonyak voltak, fekete kesztyűje meg ott volt mellette. Fekete hosszú kabát van rajta, ami látszódik, hogy nagyon sokat hordta, de a csizmája újnak tűnt.
- Esetleg Shelly lenne kedved egy késői ebédhez?
Rám kapta az arcát. Hatalmas kék szemei voltak, ami mélyen ült a csontos arcán. Az ajkai szinte a bőre színével egyezik. Az arcán látszódik, hogy sokat fogyott manapság. Biztos valami hülye diétába kezdett.
- Nem hallottam az igent. - mosolyogtam a lehető legkevesebben, mire egy hatalmasat nyelt - Még Marley is jöhet ha őt jobb társnak tartod.
- Legyen. - bólintott.
Felkeltem a padról, majd a kezem nyújtottam neki, de nem fogadta el. Kezembe forgattam az ütőt. Marley meg közöttünk jött és az oldalt kilógott a nyelve. Kocsi hátuljába be dobtam az ütőt, meg a labdád.
- Közelbe van egy nagyon jó gyors kajálda, vagy valami mást szeretnél enni?
- Jó a gyors kaja. - bólogatott.
- Mi a kedvenc színed?
- Fehér.
- Kedvenc filmed?
- Nem szoktam filmeket nézni.
- Esetleg könyved?
- Bármit elolvasok. - tette zsebre a kezeit.
- Mi a teljesen neved?
- Shelly Anderson. Ha már ennyire érdekel, te ki vagy? - húzta össze a szemeit és engem figyelt.
- Lucas Malcolm Tomlinson.  - nyitottam ki előtte az ajtót - Mit szeretnél?
- Nekem mindegy. - vonta meg a vállát.
- Akkor ülj le Marley-val egy szabad asztalhoz és megrendelem a kaját. - mutattam a kezemmel egy asztalra. Bólogatott, és megindult Marley-vel.
Oda mentem a pulthoz, és vártam hogy sorra kerüljek. Míg oda értem kitaláltam, hogy neki egy jó nagy adat steakot sült krumplival, míg én magamnak hamburgelt fogok kérni hagyma nélkül. Ha meg nem tetszik neki amit választottam tudunk cserélni.
- Uram a kutyája nem tartózkodhat itt. - mondta nekem a pultos.
- Rendőrkutya, lányt akarom kihallgatni egy gyilkosság miatt. - mutattam fel a jelvényt - Bízok benne, hogy barátságosabb környezetben el tudja mondani, hogy mit látott. Nagyon felkavarta ezért is van itt a kutya, jobban oldódik a társaságába.
- Sajnálom nem tudtam. Mit kérnek? - nézett a gépére.
- Hamburgert hagyma nélkül, meg steakot sült krumplival. Meg egy tál vizet
- Pár perc és viszem az asztalhoz.
Odaadtam a kaját árát a két kólát meg a kezembe fogtam. Leültem Shelly mellé, mire ijedtében arrébb húzódott.
- Ennyire ijesztő vagyok? - tettem a kezemet a szívemre.
- Sajnálom. - hajtotta le a fejét.
- Mindenért bocsánatot kérsz?
- Sajnálom, rossz szokás.
- Mesélj valamit magadról.
- Inkább te az én életem unalmas, nem történik benne semmit, kérlek.
- Az utolsó egy évemben történt valami. Miután elvégeztem az egyetemet hivatalosan is forgató könyv író lettem és járom a hatalmas országot, hogy különböző bűntényeket, gyilkosságokat ismerjek meg. 10 állam kivételével mindegyikbe voltam.
- Megengedik, a szüleid mit szólnak hozzá?
- Persze, és anyám az elején nem viselte valami jól. Szerencsétlen húgom nyakára mászott, szóval elköltözött a jövendőbelijével.
- Van testvéred?
- Igen, Soffy. Egy évvel fiatalabb, de van amikor azt hiszi, hogy ő az öreg és a bölcs. Szeret nekem tanácsokat osztani, de nem szoktam sokra menni vele.
Beszélgetés abba maradt, mivel megérkezett a kajánk. Shelly elfogadta a steakot. Csendben ettük meg a kajának, a szomszédok hangját lehetett hallani, vagy azt hogy Marley brutykál a vízbe.
- Azért mesélhetsz magadról, nem hiszem hogy unalmas lehet. - mondtam az utolsó falat lenyelése után.
- Tényleg unalmas életem van, nem hiszem hogy bárkit is érdekelhet.
- Azért tegyél egy próbát.
- Londonból költöztünk ide... - szavakat a telefonom csörgése fojtotta bele.
- Malcolm. - szólta bele.
- Gyilkosság a hatodik utcában található R&R irodaház előtt. Mondták hogy szóljak.
- Azonnal ott vagyok. - nyomtam ki a telefont, majd vissza süllyesztettem a készüléket a zsebembe - El kell mennem, hív a munka, haza vigyelek?
- Nem kell, nem lakok messze haza tudok sétálni. - állt fel.
- Esetleg a számod megkaphatom, hogy találkozzunk még?
- Tegnap elhagytam a telefonom, sajnálom.
- Akkor hogy találkozunk?
- Minden szombaton itt szoktam lenni. Általában ugyan ilyenkor. Nagyon szépen köszönöm a késői ebédet. - sétált ki az ajtón.
- Akkor egy hét múlva a parkba. - mondtam már a hátának, de nem hiszem, hogy hallott belőle semmit.
Hagytam pár dolcsit az asztalon, majd Marley kíséretében kiléptem a szakadó hóba. Utálom a havat, én Los Angelesi kölyök vagyok, ott nem esik a hó. Kiskorom vittek el minket anyámék síelni. Inkább homokból építek embereket mint hóból.
Marley előtt kinyitottam az ajtómat, mire át ült az anyós ülésre. Akkor vettem észre, hogy a szájában egy kesztyű van. Olyan fekete mint ami Shelly-né volt.
- Remélem azért hoztad mert ott hagyta. Nem tenni jót ha lopnál rendőr kutya létedre, bár attól hogy igazi a papírod nem vagy az. Attól a látszatot meg kellene tartani. - veregettem meg a fejét, majd a kesztyűt feldobtam a műszerfal és az üveg közé.
- Steve nyomoz le nekem mindent Shelly Anderson-ról. És mutasd a legrövidebb utat a gyilkossághoz.
- Arról amiről most kapott telefont?
- Igen. - indítottam a kocsit.

95. rész

.:: Soffy Szemszöge ::.

Kikapcsoltam a telefont, miután megszakítottam a beszélgetést apával. Előtte még rendeltem pizzát, mert semmi kedvem főzéssel szórakozni. A hét további részében ne zavarjanak minket. Nelson lelépett, hogy elhozza az gyűrűt, láttam az arcán, hogy mennyire nem örül neki, hogy kiderült idő előtt.
Nelson ahogy belépett azonnal megjelent mögötte az ebédünk. Fizettem, majd elvettem a dobozokat és letettem a cipős szekrény tetejére.
- Tudod miért őrültem, amikor megtudtam, hogy meg akarod kérni a kezed? - karoltam bele a jobb felkarjába.
- Gondolom nem az ahogy megtudtad. - préselte össze a száját, miközben az ajtóra szegezte a szemét.
- Azért örültem, mert TE akarod megkérni a kezem. Nem az a fontos, hogy milyen körítést adsz ennek a kérdésnek, hanem az a fontos, hogy ki mondja. - adtam egy csókot a nyakára.
Lazult a testtartása, és a kezeit a derekamra fonta. A karjaimmal átfogtam a nyakát, az arcomat meg a mellkasába fúrtam. Kicsit megemelt, majd vissza tett a földre.
- Tetettél rá erős paprikát? - nyitotta fel a doboz tetejét.
- Igen a tiéden van három különböző szalámi, extra erős paprika meg füstölt sajt.
- Köszi. - ölelt meg fél karral a másikkal már szakította le az első szeletét.
Felvettem a saját dobozom, majd bekapcsolt Tv előtt kezdtem neki. Nelson mellém ült és ott ette a saját ebédjét. Amikor végeztünk csupa zsír volt a kezem, meg az arcom. Lemostam magamról, majd vissza ültem Nelson mellé, aki tudott kultúrálltan pizzát enni, így nem úszott a zsírba.
- Mit fogunk egy héten keresztül csinálni? - húzott magához.
- Semmit. - dőltem rá a mellkasára - De lehet mást is. - bele ültem az ölébe, a nyakát átkaroltam és figyeltem az arcát.
A kezeit a csípőmre tette, majd felállt és letett a földre.
- Engedek vizet szerez valami italt. - fordult meg és tűnt el az emeleten.

- Kérdezhetek valamit? - ültem fel és a hátam neki támasztottam az ágytámlának.
- Általában nem szoktam megengedni, hogy kérdez, de mivel annyira kedves aranyos és persze okos vagyok, most megengedem.
- Nem nézhetném meg a gyűrűt?
- Végül is úgy is tudod. - kelt ki az ágyból.
Felvettem egy pólót meg egy bugyit, ő meg a kezében a dobozba és boxerba feküdt vissza mellém. Törökülésbe ültem és vártam.
- Ha már azt mondtad, hogy neked nem az a fontos hogy hogyan hanem hogy ki. Hozzám jössz? - kérdeztem miközben felpattintotta a dobozkát.
Ezüst gyűrű volt benne, és a kövek bele voltak süllyesztve. Mosolyogva bólogattam, köznem meg hümmögtem. Mire felhúztam a bal ujjamra a gyűrűt.
az arcomat bele fúrtam a nyakába, és próbáltam lelkiekben megnyugodni. Nelson a hátamat simogatta és várta, hogy újra normális legyek.
- Soha nem őrültem még annyira, hogy elmentem egy bulira, hogy lerészegedjek. - motyogtam a fülénél.
- Én meg büszke vagyok magamra hogy meglógtam. - dőlt el az ágyon, és magával húzott engem is.
- Erre lehetsz. - adtam egy csókot.
- Lelkiekben készülj fel egy vérbeli Cross családi vitára. - kezdte el simogatni a fülem fölött a bőrt, én meg a kézét piszkáltam.
- Számíthatsz rám, de azt ne várd hogy még mosolyogjak is.
- Hidd el senki nem fog. - adott egy puszit a homlokomra.
- Akkor megnyugodtam. - ásítottam.
- Jó éjt Soffy.
- Neked is. - mosolyogtam rá, majd hagytam hogy az álmosság nyerjen felettem.

94. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Telefonból teljes erőből elkezdett Tiffany egyik száma üvölteni. Igen szeretem magam marcangolni, hiába beszéltük meg vége, valahogy soha nem fogok rajta túl jutni. 
Kidörzsöltem a szememből az álmot, majd a fülemhez emeltem a készüléket.
- Miért nem mondtad el, hogy mit terveztek? Van fogalmad arról, hogy miket éltem át miközben beavattak arról, hogy miket találtatok ki. - köszönt kedvesen az egyetlen húgom.
-  Kedvesebben elvégre én vagyok az egyetlen egy bátyád, aki mindenre rábólintott. Lehettem volna szemét és mondhattam volna, hogy kell a ház tulajdon jogának a fele.
- Köszönöm, de akkor is elmondhattad volna. Azt is a tudatomra hozhattad volna, hogy Nelson meg akarja kérni a kezem.
- Honnan tudod? - döbbentem le.
- Jókor voltam jó helyen, amúgy nagyapa faggatta és véletlenül meghallottam.
- Szerencsétlen nem lennék a helyében. Nem tudod meddig gondolkodott rajta, mire rájött, hogy mi lenne a legjobb. Szóval Soffy hagyjál.
- Jól van, de azért köszönök mindent. - szakította meg a hívást.
Vissza akartam dőlni az aktuális partnerem mellé, de ő a könyökére támaszkodott és a legcsúnyább pillantásával figyelt engem.
- Mi van? - néztem rá értetlenül.
- Ki az a Soffy?
- A húgom.
- Azt mondtad árva vagy.
- Én egyetlen egy szóval sem mondtam, hogy árva vagyok.
- De amikor találkoztunk azt mondtad, hogy nincs itt senkid csak a kutyád.
- Igen ebben a városba nincs senkim, nem az életbe.
- Miért nem mondtad hamarabb? - kelt fel és elkezdte a ruháit össze szedni.
- Most meg hova mész? - ültem fel.
- Elmegyek, azért feküdtem le veled, mert azt hittem, hogy árva vagy.
- Komolyan azt hitted hogy árva vagyok, és csak azért feküdtél le velem? - akadtam ki egyre jobban. Úgy érzem mintha belém tapostak volna, nem is egyszer. Szánalomból még soha nem feküdtek le velem, nem is tudom hogy erre mit reagáljak.
Nem állítottam meg, egyszerűen hagytam, hogy elsétáljon. Beálltam a zuhany alá, nem figyeltem arra, hogy meddig voltam alatta, csak leakartam magamról a szégyent mosni. Nem tudom, hogy a szégyen a legjobb szó rá, de az érzés azzal kapcsolatos.
Felvettem egy bokszert, kivettem a hűtőből egy üveg sört és leültem a kanapéra. Marley oda ugrott mellém, majd a fejét a combomra tette.
- Ketten maradtunk öregem. - paskoltam meg, majd egy hatalmast kortyoltam az italból.
A Tv-t kapcsolgattam végül megálltam valami stand up előadás volt. Még ez sem tudta feldobni a kedvem, folyamatosan azon járt az agyam amit mondott.
- Lehet Marley le kellene szoknom arról, hogy minden lányba Tiffany-t keresem. Talán az egy éjszakás kalandokról is leszokhatnák. - vakartam a hátát.
Egy órát próbáltam arra szánni, hogy egy kicsit is jobb kedve derüljek, de csak arra jutottam, hogy amint meg találjuk azt a gyilkost, aki a férfiakat macska sminket mázol, azonnal megyek el innen.
Még a hatalmas hullámok sem tudnak sokáig itt tartani. Remélem holnapra meg lesz a gyilkos, mert nem hiszem hogy jó pont a rendőr kapitánynál, hogy a lánya szerint árva vagyok. Remélem nem fogja megtudni.
Lekapcsoltam mindent, majd befeküdtem az ágyba. Egyetlen egy hű társam aki végig kitartott mellettem, most is oda jött hozzám. Átöleltem a nyakát és kellemes málnás illata álomba ringatott. Sokkal jobb mint egy nőt tartani, Kevesebb vele a baj, és több szeretett ad, mint várnánk.