111. rész

.:: Nelson Szemszöge ::.

– Ki merem jelenteni hogy kurva nagy szerencséd volt, de ne szokj hozzá – dobtam le a papírokat az ágyra, majd leültem a mellette lévő székre.
– Kösz sógor, de engem az érdekel mikor mehetek haza? – csúszott feljebb a kényelmetlen kórházi ágyon.
– Kevesebb mint egy órája vették ki belőled a golyót, csak a fájdalom csillapító beszél belőled.
– Mond legalább, hogy nem szóltál senkinek.
– Persze hazudjak a menyasszonyomnak, hogy neked jobb legyen, ezt te sem gondolhatod komolyan. 
– Kint van az egész család mi?
– Jah, azt mondtam, hogy még nem tértél magadhoz az altatásból, de nem fogom tudni sokáig kint tartani őket.
– Mikor jár le a műszakod.
– Úgy egy órája, de mivel behoztak egy combon lövéssel ezért inkább maradtam.
– Nem akarsz nekem megtenni egy szívességet, ha már azt nem tudtam értem megtenni, hogy nem mondod el senkinek hogy itt vagyok.
– Meg van jelölve a családod, hogy ha valami történik veled akkor értesítik őket, adj meg mást és legközelebb senki nem fogja őket felhívni. 
– Csak jussak ki innen, nem tudom hogy tudod elviselni ezeket az egyhangú falakat.
– Hát ha egész nap itt kellene ülnöm akkor tuti engem is zavarna, de vannak ettől sokkal barátságosabb helyek, de térjünk rá arra hogy mi van Shelly-vel.
– Otthon van, nem akarsz vele beszélni, meg adni valami erősebb fájdalom csillapított, még érzem a lábam.
– Addig örülj közel volt az ideghez, de akkor beengedem a családod és angolosan lelépek, míg veled fogadkoznak beszélek vele, valami üzenetet adjak át, vagy csak mondjam hogy itt vagy? – keltem fel a székről, majd a papírokat a honom alá tettem.
– Csak ennyi, meg mond meg a szeretet anyámnak hogy még hat az altató és fáradékony vagyok.
– Dehogy minél tovább tartod fel őket annál kisebb az esélye, hogy le fogsz bukni – mentem ki a szobájából, mire az egész család rám kapta a fejét. Nem csuktam be magam mellett az ajtót, mire az anyja meg az apja azonnal bement.
– Hogy van? – állt meg előttem Soffy.
– Panaszkodott, hogy nem akarja az anyját hallgatni, nincs semmi baja. Több kell, hogy egy Tomlinsont eltegyenek láb alól – fogtam meg a kezét. – De már több mint 24 órája fent vagyok, ha nem haragszol meg én most haza megyek és lefekszem  húztam magamhoz és nyomtam az ajkaira egy lusta csókot.
– Majd otthon találkozunk, esetleg akarsz valamit, megyek boltba.
– Megittam az összes alma levet.
– Rendben akkor hozok, szia – adott egy puszit azzal megfordult és bement a kórterembe.
Míg oda értem, folyamatosan csipkedtem magam, ezzel is nagyjából ébren tudtam magam tartani. Becsöngettem Lucas-hoz és a fejem neki támasztottam az ajtó félfának. Lehunytam a szemem és feladtam minden próbálkozást, hogy ébren maradjak. 
– Azt hittem már haza sem érsz – jelent meg Shelly, de mikor meglátott értetlenség ült ki az arcára.
– Röviden, Lucas rosszkor volt rossz helyen ezért combon lőttek, kiszedték a golyót belőle, teljesen jól van éppen a kórházba lábadozik. Majd írj neki üzenetet.
– MI? – tátotta el a száját.
– Ennyit tudok, de most megyek, mert több mint 24 órája fent vagyok – ásítottam, majd minden egyéb szó nélkül megfordultam és vissza ültem a kocsiba.
Csodáltam, hogy volt annyi erőm, hogy kinyissam az ajtót. Meg sem próbáltam eljutni a szobáig, egyszerűen elterültem a kanapén, és élveztem a puha párnák nyújtotta kényelmet.

– Nelson ébredj – kezdte el Soffy piszkálni a hajam. – Gyere kérlek, nem szeretek egyedül aludni.
– Ne mert azt mondani, hogy nem szeretlek – ültem fel a kanapén, majd elfogadtam a kezét.
Beértünk a szobába, ott leültem az ágyra, segített leszedni rólam a köpenyemet, meg a ruháimat, mikor már csak egy boxer maradt rajtam eldőltem az ágyon, és nagyjából magamra húztam a takarót. Soffy ledobálta magáról a ruháit, felvette az egyik pólómat és oda feküdt mellém. Közelebb húztam magamhoz és fele fúrtam az arcomat a nyaka és a melle közé. Átöleltem a melle alatt, és a kellemes málna illat lengett körbe míg el nem aludtam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése