113. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

– Biztos nem akarsz inkább haza menni? – kérdezte Shelly miközben leültem a kanapéra.

– Kihagyom, hogy a nyakamon lógjon, nem vagyok kölyök.

– Fel sem tudsz menni a lépcsőn.

– De csak kell egy kicsit pihennem, mondták hogy mozoghatok. Kell úgy megközelítőleg tizenvalahány perc és fel fogok menni azok a 21 lépcsőn.

– 22 lépcső van.

– Az az egy darab már nem számít, onnan csak pár lépés az ágyam, alszok egy jót és sokkal jobb lesz holnap.

– Ebben azért nem lehetsz olyan biztos.  

– Gipszeltél már be a lábam, akkor is boldogultam.

– Jól van, ha ennyire nem akarsz hallgatsz rám, legalább kérsz valamit inni?

– Van otthon narancslé?

– Igen.

– Jó nagy pohárral.

Feltettem a lábam az asztalra, és kortyolgattam az italomat. Shelly mellém telepedett le, és elkezdte a hajam piszkálni. Rádőlt a vállamra, majd kezemet simogatta. Több mint egy óráig élveztem a társaságát, majd minden erőmet össze szedtem és felbicegtem a lépcsőn. Megkönnyebbülés volt ledőlni az ágyra, ledobtam magamról a pólómat és magamra húztam a takarót. 

– Be fekszel mellém?

– Előbb lezuhanyzok – simított végig az arcomon majd elment.

Bekapcsoltam a laptopot és megnézte mi történt míg lábadoztam. Kaptam bár jobbulást e-mailt, meg a főnököm mondta, hogy amint tudom folytatni a munkát szóljak, mert úgy tudja lábon lőttek, szóval tudok írni; annyira kedves. Minden mérgemet elfejtettem mikor Shelly jött ki a fürdőből az én pólómban; nem is lehet szavakba önteni, mennyire tetszik. Ezt szégyennek veszel elvégre abból élek meg, hogy írok azt.

– Min gondolkozol?

– Azon, hogy szégyen vagyok saját magamnak. Író vagyok vagy mi fene azt nem tudom szavakba önteni mit is gondolok most. Majd keresek valamilyen kurzos, hogy megint vissza álljon a fejem a rendes kerék vágásba, manapság nagyon lassan forgok benne a kerekek.

– Mitől forognak lassabban?

– Komolyan meg kell ezt kérdezned? – néztem rá döbbentem, de csak egy bólintással válaszolt nekem. – Nem érdekel a kitalált világom, most minden meg a valósba amit abba is bele írtam. 

– Végül is akkor most jó vagy nem? – kapcsolta le a villanyokat. 

– Igen is meg nem is, de most nem akarok erről beszélgetni. Gyere ide! – emeltem fel a paplant, majd belebújt mellém. Lekapcsolta a maradék villanyt, felé fordítottam a fejem, ő meg az egész testét. Oda hajolt és adott egy puszit a számra. Visszahúztam egy rendes csókra és a mellkasomon aludt el. Fájdalom ellenére azért nekem is csak sikerült elaludnom.

Reggel felültem és megropogtattam a csontjaimat, nagy nehezen elbicegtem Wc-re utána azonnal ültem is vissza az ágyra. Pokrócból hajtogattam magamnak lábtámaszt, majd a laptopot az ölembe vettem és próbáltam vissza erőszakolni az agyam a fiktív világba; nagyon nem akart. Sokkal jobban foglalkoztatta az ágy másik felén fetrengő lány. Úgy aludt, hogy a szája kicsit nyitva volt, még a nyelve hegye is kilógott rajta. Hangosan vette a levegőt, sőt egyszer meg is nyalta az ajkait; ez volt az a pont amikor feladtam és inkább figyeltem. 

Biztos a tudat alattija figyelmeztette, hogy nézik, mert szinte kiugrott az ágyból, mikor meglátta, hogy csak én vagyok egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében vissza ült az ágyra.

– Rosszat álmodtál? – simítottam végig a hátán.

– Majdnem, de felriadtam arra, hogy figyelnek, nem szeretem.

– Sajnálom. 

– Mindegy, már lényegtelen, kérsz kávét valamit?

– Egy kávé jól esne. 

– Akkor főzök – csatolta fel a haját, majd megindult az ajtó felé.
– Lent hagytam a szemüvegem azt is fel tudnád hozni? – kiabálta utána.
– Persze. 
Nyomkodtam a telefonom, mikor konkrétan rám rontottak. Anyám és apám jelent meg az ajtóba. 
– Voltunk bent meglátogatni, mikor láttuk, hogy nem vagy ott megkérdeztünk Nelson-t. Tudod mit csinált? Elfutott – támadott le anya, miközben le ült az ágy szélére.
– Biztos csipogtak neki, csak ti nem hallottátok.
Anyám akart valamit kérdezni, de elvonta a figyelmét az ajtóban megjelenő Shelly, ahogy a kávémból kortyolgatott. Haja már teljesen szétcsúszott, azért nem lógott csak bele a szemébe, mert a szemüvegemet feltette. Pólóm az oldalán fent akadt a bugyijába, így tökéletesen láttam a markolni való combját.
Döbbenettől még az italát is elfejtette lenyelni. Vett egy mély levegőt, majd oda jött és átnyújtotta a bögrét, majd után a szemüveget.
– Kiviszem Marley-t – akart megindulni, de meghúztam a ruháját, hogy ne legyen ki a feneke.
– Ez meg ki volt? – mutatott felé anya, csodálkozva.
– Shelly, a barátnőm – kortyoltam bele a kávémba. 
– Mióta? 
– New York-ba találkoztam vele.
– Mikor megy vissza? – csillant fel a szeme.
– Há, soha! – nevettem fel, és apám feltartotta a kezét amibe bele csaptam.
– Louis! – lökte meg anyám.
– Ha én – mutatott saját magára –, elfogadtam miszerint az egyetlen kislányom hamarosan férjhez megy, akkor itt az ide lenyelned a keserű pirulát, felnőtt a kicsi fiad fogad el, senki nem halt még ebbe bele és mielőtt azt mondanád te leszel az első, NEM.
– De.
– Nem, akár meddig akarod folytatni nem fogod elkerülni a tényt, hogy nekem van igazam. Elő tudom adni azt a szent beszédet amit akkor mondtál mikor Soffy kezét megkérték, vagy csak elfogadod.
– Elfogadom – sóhajtott fel megadóan.
– Kösz – biccentettem apa felé, aki csak vissza mosolygott rám, majd magához ölelte anyát fél karral és a hajába fúrta a haját. 
– Gyere menjünk – állt fel és mind a két kezénél fogva felhúzta. – Majd beszélünk.
– Sok szerencsét a lenyugtatásához – tátogtam felé, mire csak kacsintott egyet, majd elnyelte őket a folyosó.
Nem kellett sokáig egyedül ülnöm, mert megjelent az én hűséges társam. Szétdögönyöztem a képét, majd lefeküdt a lábamhoz. Shelly óvatosan bekukucskált mikor meggyőződött, hogy rajtam kívül nincs semmilyen másik ember a szobába beljebb merészkedett.
– Miért nem mondtad, hogy át fognak jönni a szüleid, akkor hamarabb elmentem volna.
– Mert nem tudtam róla, hogy átjönnek. Megtudták, hogy nem vagyok a kórházba ezért azonnal ide jöttek, haza akartak rángatni.
– Lehet, hogy ott jobb lenne neked, nem vagyok én ápolónő. 
– Nekem nem is kell, de gyere már ide – paskoltam meg magam mellett az ágyat. Neki támasztotta a hátát a fejfának és onnan figyelt.
– Szeretném ha figyelnél rám. Azért jöttem ide, mert nekem ez már az otthonom, ez az egyik és talán a legfontosabb a másik, meg hogy miattam hagytad ott NY-t, milyen barát lennék ha egy kis bibi miatt rohannák anyámhoz?
– Kis bibi, millimétereken múlt, hogy tudod használni a lábad, nem csak húzod magad után, mint valami cupákot – fordult teljes testével felém mire, megfogtam az arcát és oda húztam egy csókra. Tiltakozni akart, mikor leszedtem a csatot a hajából teljesen megadta magát nekem. 

112. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Nagy nehezen ki tudtam zavarni anyámékat a szobából és még meg is ígértettem velük, hogy nem fognak a folyosóra költözni. Mikor meggyőződtem róla, hogy mindenki haza ment, elővettem a telefonom és megpróbáltam kapcsolatba lépni Shelly-vel. Amikor vissza írt megkönnyebbültem, hogy ő legalább épségbe haza jutott. Kikönyörögtem tőle, hogy jöjjön el a kórházba. Húsz kerek perc után rá is tudtam venni, meg megkértem hogy hozzon nekem egy rendes párnát meg ropit. Megkívántam úgy minden különösebb ok nélkül.

Hal kopogásra kaptam fel a fejem. Már azt hittem hogy megint az egyik nővér jött be megnézni hogy vagyok, de amikor kinyílt az ajtó és Shelly nézett be rajta megkönnyebbültem. Behúzta maga után az ajtót, majd leült a mellettem lévő székre. Átadta nekem a párnát, amire öröm volt rádőlni, nem szúrt mint a kórházi.

– Mi történt miután szétváltunk? – bontotta fel a ropit, majd letette az asztalra.

– Kaptam egy sms-t Samtől aki a bankban dolgozik és szólt, hogy lejártak a befektetéseim. Minél előbb be kellene mennem, mert ha ők kötik le akkor nem olyan kedvező. De nem ez a lényeg. Elmentem a bankhoz, de utánam nem a közönséges emberek léptek be. Ebből az egészből nem vettem észre semmit, leültem az egyik szabad székre, pont a gyerekeknek fent tartott sarok mellé, ahol egy kislány nagyban rajzolt. Hirtelen fegyvert rántottak és elkezdtek lövöldözni, először csak a mennyezetre, majd amikor követelték a pénz, de nem kapták meg ezért célba vették azt a kislányt aki nem messze tőlem ült. Arrébb löktem a kislányt, mire engem talált el a golyó. Nem kellett sok, hogy megjelenjenek a rendőrök sikerült mindegyik gazfickót letartoztatni. Kiszedték belőlem a golyót, most meg várom mikor mehetek már haza. Veled mi történt?

– Kipakoltam és leültem Tv-t nézni, de megyek, a látogatási időnek már rég vége.

– Nem akarsz itt maradni, nagyon unalmas egy teljesen csupasz szobába feküdni. Mivel kihagytam a lehetőséget, hogy tele nyomjanak fájdalom csillapítóval ezért ez miatta nem tudok aludni.

– Így is fel kellett kéredzkednem, nem hiszem hogy örülnének ha tovább maradnék mint szabad.

– Ne is foglakoz velük, csak meg esik egy betegen a szívük, sőt kényelmesebb lenne, ha ide feküdnél mellém – paskoltam meg az ágy jobb oldalát.

Vonakodva bár, de fel ült az ágyamra, lerúgta a cipőjét, mire végig simítottam a combján, bele borzongott az érintésembe. Eldőlt az ágyon, majd felém fordulva letette a fejét a párnára. Én csak a fejem fordítottam felé, majd végig szántottam az ujjaimat a haján.

– Köszönöm – adtam egy puszit az orrára.

– Nem tudom mit, de szívesen.

– Sok mindent. Eljöttél velem egy idegen városba, segítesz a házkörül, itt maradtál most velem , és még tudnám sorolni.

– Az elején mérhetetlen hálát éreztem irántad, de most más, és nem tudom mi is ez pontosan – rázta meg tagadóan a fejét.

– Akkor kitaláljuk együtt – kulcsoltam rá a kezét az enyémre.

Válaszul csak ásított egyet, kicsit lejjebb csúszott ezért a homlokát neki támasztotta a vállamnak.

Annyi változáson ment át ez a rövid idő alatt, hogy szavakba nem lehet önteni. 

Nem feltétlenül arra gondoltam, hogy kimondottan jól néz ki. Már félhetek attól, hogy valaki el veszi tőlem, mert megteszik neki. 

Mindennek a legelején annyira távolt volt tőlem, beszélni sem mert velem. Az ágy legtávolabbi pontjába húzódott, lehunyni nem merte a szemét mellettem. Félt, hogy bármelyik pillanatba bánthatom. Egy visszahúzódó csendes lány volt aki bólogatni meg megköszönni tudott dolgokat. 

Most meg itt fekszik közvetlen mellettem, nem ódzkodik attól hogy hozzám érjen, sőt meg is mert csókolni, nem tudom miben mérhetem a haladását, de ezt nagyon jó jelnek veszem. Lehet hogy még mindig visszahúzód, de legalább mer előttem beszélni. Nem csak annyiból áll a beszélgetésünk, hogy köszönöm, miért csináltad, mit akarsz tőlem, és társai.

Ráhajtottam a fejemet, párszor megszunnyadtam, de inkább az volt jellemző hogy fent maradtam és figyeltem mennyire nyugodtam tud mellettem aludni. Amikor a nővérek bejöttek megnézni, hogy még élek-e akkor úgy tettem mintha aludtam volna. Nem akartam látni a rosszalló pillantásukat, hogy felengedtem Shelly-t a kórházi ágyra. Én vagyok ennyi csak jár már nekem is.

Az egyik nővérrel hozattam egy jó erős kávét, azt kortyolgatva figyeltem ahogy Shelly kezd magához térni. Először ásított, közben eltakarta a kezével a száját. Ezután nyújtózkodott és végül bele túrt a hajába. Mikor tudatosult benne hogy hol is volt pontosan gyorsan fel ült az ágyon.

– Jó reggelt – adtam egy puszit az arcára, mire belevörösödött.

– Hány óra van?

– Nyolckor hozhatták úgy a kávét, fél kilencnél nem lehet több, de sietsz valahova?

– Nem fognak a szüleid bejönni?

– Valamikor biztos.

– Nem akarok velük találkozni.

– Ezért is kértem meg Stevet ha indulnak otthonról szóljon. Nyugodtam vissza feküdhetsz – felemeltem a karom mire a mellkasomra tette a fejét és meg az oldalát simogattam. – Kérdezhetek valamit?

– Mert ha megtiltom nem fogod feltenni? – pillantott fel rám, mire kihasználtam az alkalmat és megcsókoltam. Megdöbbentettem a tetemmel, pár másod perc után végre kapcsolt, bele túrt a hajamba. Elakartam mélyíteni a csókot, de a combom figyelmeztetett, hogy nem otthon vagyunk, meg eléggé gané állapotban vagyok.

– Miért nem akarsz ennyire a szüleimmel találkozni?

– Mivel megkérdezik, hogy mit csináltam mielőtt találkoztunk mit fogok nekik mondani. Éppen két lakás között ingáztam, mert a bátyám kirakott, mivel megunt az ágyba. De természeten nem csak a bátyám használt szex rabszolgának hanem a saját apám. De amúgy kiderült nem volt vérfertőzés, mert csak örökbe fogadtak. Ezt az egyetlen fiúcskájuknak köszönhetően tudom. – Fájdalmasan felsóhajtott, mire még közelebb húztam magamhoz és adtam a hajára egy puszit.

– Tisztában vagy vele, hogy nem érdekel mit gondolnak rólad.

– Lehet, de engem igen is érdekel.

– Amúgy meg nem szólhatnak bele ki teszik meg. Apám szívét egy bűnűző dobogtatta meg. Anyámat meg több városban is sokáig körözték. Nem makulátlan a családunk, még a maffia is benne volt.

– Maffia, rendőr, bűnöző, valamit nem hagytál ki véletlenül. Híres színész énekes?

– Anyám húga elég felkapott színész volt az exem énekes most ível felfelé a karrierje. Család közeli barátja az apja csak pár éve derült ki hogy van gyereke. Tiffany akire féltékeny voltál bármennyire is titkoltad Soffy legjobb barátja, talán az egyetlen normális. Hamarosan orvos is lesz a családba, már Nelson anyját és apját utáljuk, mivel miattuk nem ítélték anyám hasonmását életfogytiglanra. Amúgy ez a hasonmás történet röviden. Valamelyik maffia család tagja bele volt bolondulva apámba ezért többször a kés alá feküdt, hogy úgy nézzen ki mint anyám, és végül elkapták. Ez csak pár részlet a családi krónikákból. Ezekből akarok meggazdagodni. – Döbbenettel az arcán ült és próbált megszólalni. – Foglaljak jegyek New Yorkba, ahonnan anyám elszökött talán 16 évesen, vannak ott barátai. 

Mikor erre sem adott reakciót megfogtam a csuklóját és megnéztem él.e egyáltalán, vagy sokkot kapott itt a sok hírtől.

– Ez mind megtörtént? – tért észhez.

– Több is, már csak tökéletes álnevek kellenek, egy kis kutattatás és több könyvet is meglehetne velük tölteni. Legjobb történetek alapja a valóság.

– Nem baj, ha ezt még nem tudtam felfogni megérteni, úgy egyáltalán azt sem tudom mit kezdjek ezekkel az infokkal.

– Azért mondtam el, hogy megértsd nem fog senkit zavarni mi történt mielőtt találkoztunk. Hogy éljek valaki szavával. A múlt azért van, hogy tudomásul vegyük és ne foglalkozzunk vele. Sokkal inkább arra kell összpontosítani ami előtted van, ha folyamatosan a hátad mögé nézel a végén felbuksz valamibe.

– Nem tudom meg nem történté tenni a múltam.

– Nem is azt kértem, csak ne gyere azzal a kifogással, hogy régen. Soha nem lesz olyan mint akkor ott. Most élünk, mostani éned akarom megismerni, és visszatérve a családomra, ők is így fognak megismerni és nem fog senkit érdekelni mekkora egy fasz volt a bátyád.

– Te szádból minden olyan egyszerű.

– Mert nem az életem bonyolítom, hanem a történetet. De ha nem szeretnél a szüleimmel találkozni akkor tiszteletbe tartom, de úgy készülj, hogy jössz velem a húgom esküvőjére.

– Én biztos nem, meg sem vagyok hívva.

– De-de. Vihetek plusz egy személyt, az asztalok is úgy vannak, hogy mellettem valakinek ülnie kell. Ha nagyon szépen megkérlek akkor csak nem fogod hagyni, hogy egyedül szenvedjek egy bottal, elvégre tegnap meglőttek. Elég sokáig kell egy harmadik láb, hogy menni tudjak.

– Szemét vagy, kihasználod, hogy bajod van.

– Kösz, anyámtól tanultam.

– Nem ígérek semmit – dőlt vissza a mellkasomra, én meg az oldalát simogattam és meséltem neki a családom lehetetlen történetéről. 

111. rész

.:: Nelson Szemszöge ::.

– Ki merem jelenteni hogy kurva nagy szerencséd volt, de ne szokj hozzá – dobtam le a papírokat az ágyra, majd leültem a mellette lévő székre.

– Kösz sógor, de engem az érdekel mikor mehetek haza? – csúszott feljebb a kényelmetlen kórházi ágyon.

– Kevesebb mint egy órája vették ki belőled a golyót, csak a fájdalom csillapító beszél belőled.

– Mond legalább, hogy nem szóltál senkinek.

– Persze hazudjak a menyasszonyomnak, hogy neked jobb legyen, ezt te sem gondolhatod komolyan. 

– Kint van az egész család mi?

– Jah, azt mondtam, hogy még nem tértél magadhoz az altatásból, de nem fogom tudni sokáig kint tartani őket.

– Mikor jár le a műszakod.

– Úgy egy órája, de mivel behoztak egy combon lövéssel ezért inkább maradtam.

– Nem akarsz nekem megtenni egy szívességet, ha már azt nem tudtam értem megtenni, hogy nem mondod el senkinek hogy itt vagyok.

– Meg van jelölve a családod, hogy ha valami történik veled akkor értesítik őket, adj meg mást és legközelebb senki nem fogja őket felhívni. 

– Csak jussak ki innen, nem tudom hogy tudod elviselni ezeket az egyhangú falakat.

– Hát ha egész nap itt kellene ülnöm akkor tuti engem is zavarna, de vannak ettől sokkal barátságosabb helyek, de térjünk rá arra hogy mi van Shelly-vel.

– Otthon van, nem akarsz vele beszélni, meg adni valami erősebb fájdalom csillapított, még érzem a lábam.

– Addig örülj közel volt az ideghez, de akkor beengedem a családod és angolosan lelépek, míg veled fogadkoznak beszélek vele, valami üzenetet adjak át, vagy csak mondjam hogy itt vagy? – keltem fel a székről, majd a papírokat a honom alá tettem.

– Csak ennyi, meg mond meg a szeretet anyámnak hogy még hat az altató és fáradékony vagyok.

– Dehogy minél tovább tartod fel őket annál kisebb az esélye, hogy le fogsz bukni – mentem ki a szobájából, mire az egész család rám kapta a fejét. Nem csuktam be magam mellett az ajtót, mire az anyja meg az apja azonnal bement.

– Hogy van? – állt meg előttem Soffy.

– Panaszkodott, hogy nem akarja az anyját hallgatni, nincs semmi baja. Több kell, hogy egy Tomlinsont eltegyenek láb alól – fogtam meg a kezét. – De már több mint 24 órája fent vagyok, ha nem haragszol meg én most haza megyek és lefekszem – húztam magamhoz és nyomtam az ajkaira egy lusta csókot.

– Majd otthon találkozunk, esetleg akarsz valamit, megyek boltba.

– Megittam az összes alma levet.

– Rendben akkor hozok, szia – adott egy puszit azzal megfordult és bement a kórterembe.

Míg oda értem, folyamatosan csipkedtem magam, ezzel is nagyjából ébren tudtam magam tartani. Becsöngettem Lucas-hoz és a fejem neki támasztottam az ajtó félfának. Lehunytam a szemem és feladtam minden próbálkozást, hogy ébren maradjak. 

– Azt hittem már haza sem érsz – jelent meg Shelly, de mikor meglátott értetlenség ült ki az arcára.

– Röviden, Lucas rosszkor volt rossz helyen ezért combon lőttek, kiszedték a golyót belőle, teljesen jól van éppen a kórházba lábadozik. Majd írj neki üzenetet.

– MI? – tátotta el a száját.

– Ennyit tudok, de most megyek, mert több mint 24 órája fent vagyok – ásítottam, majd minden egyéb szó nélkül megfordultam és vissza ültem a kocsiba.

Csodáltam, hogy volt annyi erőm, hogy kinyissam az ajtót. Meg sem próbáltam eljutni a szobáig, egyszerűen elterültem a kanapén, és élveztem a puha párnák nyújtotta kényelmet.

– Nelson ébredj – kezdte el Soffy piszkálni a hajam. – Gyere kérlek, nem szeretek egyedül aludni.

– Ne mert azt mondani, hogy nem szeretlek – ültem fel a kanapén, majd elfogadtam a kezét.

Beértünk a szobába, ott leültem az ágyra, segített leszedni rólam a köpenyemet, meg a ruháimat, mikor már csak egy boxer maradt rajtam eldőltem az ágyon, és nagyjából magamra húztam a takarót. Soffy ledobálta magáról a ruháit, felvette az egyik pólómat és oda feküdt mellém. Közelebb húztam magamhoz és fele fúrtam az arcomat a nyaka és a melle közé. Átöleltem a melle alatt, és a kellemes málna illat lengett körbe míg el nem aludtam.

110. rész

.:: Shelly Szemszöge ::.

Kábulatból magamhoz tértem, miközben nyújtózkodtam a kezem neki ütközött valakibe, aki erre felnyögött. Átfordultam a másik oldalamra ahol Lucas ásítozott.
– Te jöttél át, vagy engem hoztál vissza?
– Hoztalak, ha már így összefújt minket a szél, ide is bújhatnál – emelte meg a kezét.
Ráfeküdtem a mellkasára, ő meg elkezdte a hajam piszkálni, én meg a hasát simogattam. Rá kulcsolta a kezét arra a kezemre amivel a kidolgozott hasán volt. Felemelte a kezem, és egy csókot adott rá. A hajamról elvette a kezét és végig simított az oldalamon, majd ott hagyta a derekamon, végén még egy puszit is adott a hajamra. 
– Délután megyek be a központba, van kedved velem tartani? 
– Mit fogunk ott csinálni? 
– Be kellene vásárolni, nem maradt itthon már semmi. Meg még nem is láttad a várost, azt is be szeretném mutatni már ha érdekel?
– Benne lennék, de előbb együnk valamit – ültem fel az ágyon, majd nyújtózkodtam egyet.
– Öltözz, tudok egy nagyon jó helyet – kelt fel ő is, majd oda lépett a szekrényhez és kivett belőle pár ruhát. Combját vakarva kiment a szobából, de még az ajtóba is vissza fordult.
– 10 perc elég?
– 30 legyen, le szeretnék zuhanyozni. 
– Lent várlak. 
Nagy nehezen ki tudtam kelni a puha ágyból, gyorsan lezuhanyoztam, majd kivettem a szekrényből a ruháimat. Nem én pakoltam ki őket, hanem gondolom éjszaka Lucas. Átnéztem minden polcot fiókot, hogy tudjam legközelebb melyik ruhámat hol kell keresnem.
Felkötöttem a hajam, majd lementem a konyhába ahol Lucas valamit írogatott papírokra.
– Indulhatunk? – kérdezte rám sem nézve, majd valamit firkált a papírra és bedobta az egyik fiókba. Válaszul csak hümmögtem neki. 
– Azt mondod megpróbálod, ugye? – kérdezte felém fordulva, mire csak bólintottam. – Akkor gyere ide – paskolta meg a térdét mire oda sétáltam és megálltam előtte.
Hirtelen kinyúlt és kicsit meglökte a térdem mire elvesztettem az egyensúlyom és beleültem az ölébe. Erősen összeszorítottam a szemem és vártam, hogy fog elhordani, mert még ennyire sem telik tőlem, hogy meg tudjak állni a saját lábamon.
– A térdem paskoltam meg nem a padlót – suttogta a fülembe, majd adott bele egy puszit, mire fancsali képpel megráztam a fejem. Kacagott rajtam és neki támasztotta a homlokát a halántékomnak. – Nem tudom hányszor kell elmondanom de az ismétlésbe csak nem fogok belehalni. Nem a bátyád vagyok, nem akarlak és nem is foglak bántani soha, ezt próbáld megjegyezni.
– Nehéz – karoltam át a nyakát.
– Tudom, de majd segítek, csak bíz meg bennem. 
– Rendben, valami mást szeretnél még mondani.
– Igen, csókolj meg.
Ahogy ki mondta elfelejtettem levegőt venni és hatalmasakat pislogtam rá. Nem értette a döbbenetemet, de nem tette szóvá.
– Gyerünk ki vele, mi nyomja a lelked? – kezdett egy hajtincsemet csavargatni az ujjai között, nem is tűnt fel, hogy mikor felkötöttem kimaradt egy.
– Lényegtelen.
– Még mindig félsz? – kezdte el az arcom simogatni, én meg egy aprót bólintottam.
Oda húzta a fejem, majd adott az arcomra egy puszit. Fel akart már állni, de minden erőmet bátorságomat összeszedve felé fordultam, és a szemüvegét levettem. Összecsuktam majd az asztalra raktam. Pajkos csillogást láttam a szemében, mire egy kicsit felbátorodtam. Oda hajoltam hozzá és egy hosszú puszit nyomtam a szájára. Már vissza akartam húzódni, mikor az egyik keze a tarkómat tartotta, míg a másik kezével derekamra csúsztatta és még közelebb húzott magához.
Ki merem jelenteni hogy ez volt életem legelső igazi csókja, és nagyon élveztem. Soha nem hittem, hogy valaha ezt fogom mondani, de Lucas teljesen felforgatta már így is az életem.
– Mehetünk, meg tudsz állni a lábadon? – kacsintott, miközben elengedte a derekam.
– Húha! – néztem fel rá, mire nevetve megfogta a kezem, és elkezdett kifelé húzni. Míg Lucas bezárta az ajtókat addig kinyitottam Marley-nak a hátsó ajtót. Én is beültem és bekötöttem az övemet, és éreztem ahogy tisztul ki a fejem.
Lucas beült mellém, majd teljes testtel felé fordult és adott egy rövid csókot. Vártam tőle valamiféle magyarázatot, de egész úton mosolygott.
Elmentünk abba a reggelizőbe, amit Lucas reggel említett, és igaz volt, tényleg nagyon finom volt minden, de a legjobb a palacsinta volt. Soha nem ettem reggelire palacsintát, de hozzá tudnék szokni.
Rengeteg helyre berángatott, és akármennyire tiltakoztam megvette nekem azt a farmer rövid nadrágot ami megtetszett. 
Kellemes napunknak a telefonja vetett véget, amikor kapott egy üzenetet, ahogy elolvasta már kezdett is a zsebében turkálni.
– El kell mennem, de itt a kocsi menj haza sietek – adta oda a kulcsot, meg egy puszit nyomot a hajamra.
– Nem tudok vezetni.
– Nem is kell, elég annyit mondanod miután beültél hogy haza, elvinnéd Marley-t is? – nyújtotta felém a pórázt mire átbújtattam a kezemen. – Sietek haza – húzott oda magához egy gyors csókra, majd ott hagyott egyedül.
Miután feldolgoztam a sokkot miszerint a kocsi saját magától ment – kellett hozzá úgy fél óra – kipakolásztam a csomagtartóból és leültem a Tv elé. A híreket mondták be pont. Egy bakrablást közvetítettek élőbe, nem érdekelt ezért addig kapcsolgattam míg valami elfogadhatót nem találtam.

109. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Mindig megfogom, hogy ez lesz az utolsó alkalom amikor seggrészegre iszom magam, de mindig találok valami kifogást amivel meg tudom szegni az ígéretem. Főleg nagyba játszik be az az ígéretem megfogadásába, hogy elviselhetetlen fejfájás gyötör reggelenként.
Ahogy felkeltem, már meg is bántam megint a tegnapomat, vagy a mai napomat. Teljesen össze folytak. De nem is nagyon foglalkoztam a kosza emlékek megértésével, mivel az egész szobát szalonna és tojás lengte be. Az éjjeli szekrényen egy pohár víz volt meg két pirula. Nem foglalkoztam, egyszerűen csak megettem és vissza feküdtem. Még fél óráig feküdtem, amikor kezdtem érezni a hatását megindultam lefelé. A sarkon megálltam és megdörzsöltem a szemem, mert ha nem csal a memóriám csak egy lépcsőnk van, nem kettő egymás mellett. Mikor kitisztult a kép lementem. A konyha ajtónak dőltem és figyeltem Shelly-t. Nem vett észre hogy lejöttem. Zenét hallgatott, és táncolt rá, miközben kávét öntötte ki. Egy tálcára rakta a tojás, pirítós és a szalonna mellé. Mikor meglátott megállt a tánccal, még az egyik székre is le kellett ülnie. Odamentem a mellette lévő székhez, majd levágtam magam rá, és a fejem a konyha pultra dőltem.
– Tudnál adni valamit, hogy ne legyen ennyire kemény az asztal?
– Tojás jó lesz?
– Valami kevésbé ehetőt jobb lenne. 
– Ennyire nem lehetsz rosszul. Megetted azt a valamit amit Nelson hozott.
– Igen, ezért tudtam lejönni.
– Nehogy már ez a kis ital kiüssön.
– Nem kicsi ital volt, fel sem tudom sorolni. Azt sem tudom hogy jutottam haza, pedig annyiszor megfogadtam, hogy nem iszok, erre tessék. Elegem van a húgomból.
– Miért lenne ő a hibás amiért ittál – tette a kezét a hátamra, majd körkörösen elkezdte masszírozni.
– Mivel ő állított be egy felbontatlan pezsgővel, tudhatta volna hogy az elsőnél nem fogunk megállni. Elvégre hányszor ittunk le magunkat seggrészegre. Valakiktől meg örökölni kellett, hogy bírjuk az italt. – Teljesen mögém jött és mind a két kezével a hátam meg a nyakam nyomkodta. – Még mindig részeg vagyok, vagy képzelem, hogy hozzám érsz.
– Nem képzelődsz, tudod ma mondtál valamit ami megfogott. 
– Sajnálom, csak az ital beszélt belőlem, remélem nem sértettelek meg semmivel.
– Nem elgondolkoztam. Azt mondtad hogy "Nem is tudom mi lenne velem nélküled, annyira megszoktam, hogy az életem része vagy. Nehéz elképzelni, hogy ez meg tudna változni. Így tökéletes minden." Végig gondoltam, hogy mennyi mindent megtettél már értem, és mennyire természetes, hogy végig ott van mellettem, és nem akarom hogy ez elmúljon. 
– Ezzel azt akarod mondani, hogy...
– Nem akarom, hogy ez a valami ami közöttünk van vége legyen. De tudom, hogy te többet akarsz, ezért félre teszem a félelmeimet. Ki akarom próbálni milyen nem csak a lakótársadnak lenni.
– Ez azt jelenti, hogy hajlandó lennél magadra aggatni Lucas barátnője címkét?
– Igen.
– Most képzeld el, hogy felugrok is kiszorítom belőled a levegőt. 
Kuncogott rajtam, és vissza ült. Kitámasztottam a fejemet, hogy legalább lássam, de nem bírtam sokáig.
– Nem akarsz inkább vissza feküdni?
– Csak rosszabb lesz. Kell egy kis idő, hogy nagyjából kitisztuljon a fejem akkor már jobb lesz.
– Nem kéred a reggelit?
– De csak megvárom, míg a villa egy helyben marad. Legközelebb nem iszok.
– Lesz Nelsonnal legény búcsúja?
– Tudtommal lesz, bár én annyira nem lettem még beavatva, de miért kérded.
– Mert gondolom ott nem teázni fogtok.
– Igazad van, akkor majd később fogadom meg.
Nagy nehezen le tudtam nyelni pár falatot, de nagyon erősen kellett koncentrálnom, hogy ne okádjam ki azonnal. Miután vettem egy hideg zuhanyt viszonylag helyre jöttem, és végre nem úgy éreztem magam mintha petárdát robbantottak volna fel a fejembe. 
– Jobban vagy? – jött be Shelly egy bögre kávéval.
– Igen jobban – paskoltam meg magam mellett az ágyat. Lassan oda sétált mellém, átadta a kávét és leült mellém. Jobban magamhoz húztam és adtam a hajára egy puszit. Megfeszültek az izmai, de nagy nehezen elengedte magát és neki simult az oldalamnak. 
A nap hátra lévő részébe végig szorosan magam mellett tartottam. Nem tudtam, hogy mikor gondolja meg magát vagy mikor fog besoklani. De este nem volt hajlandó ott maradni, átment a másik szobába. Rá fogom venni, még egyszer nem maradok egyedül ebbe a nagy ágyba. Elvégre sikerült megszereznem nem azért hogy nézegessem napközbe. Ideje megmutatnom neki milyen egy rendes párkapcsolat. 

108. rész

.:: Shelly Szemszöge ::.

Miután elment szétnéztem a házba. Teljesen üres volt minden, még a hűtő sem volt bedugva. Elvettem az asztalról a pénzt, majd bezártam magam után az ajtót.

Mire este korán értem – szatyrokkal felpakolva – teljesen elfáradtam. Betettem a hűtőbe a kaját, majd felkutattam a házat. Az első szobába behúztam a bőröndöm, és elmentem hogy vegyek egy forró zuhanyt. Felvettem Lucas pólóját és bebújtam a takaró alá.

Kipihenve ébredtem fel, lementem a konyhába, hogy igyak valamit. Csináltam egy bögre gyümölcsös teát, majd teljes csöndben elkortyolgattam. a nyugalmat az ajtó nyikorgása zavarta meg.

– Komolyan kijutott neked akkor a jóból. Nekem csak az esküvő szakadt a nyakamba. Bár nem panaszkodom azon, hogy vezeti le a feszültséget.
– Fúj a húgomról beszélsz, ehhez nem vagyok elég részeg, csak másnapos.
– Lucas te még részeg vagy úgy ahogy az egész családod, talán apád nem. Soffy már ki is dőlt a kocsiba, Anyád meg szerencsére otthon maradt. Apád meg így is meg akart ölni, mert nem iszom veletek, egyszerűen nem akartátok megérteni, hogy nekem munkába kell mennem, lehet hogy a zöld házból szököttekkel hamarabb megértettem mit akarok. 
Beléptem mind a ketten konyhába, nekem meg a bögre megállt a kezembe.
– Shelly, Nelson vagyok, én már hallottam rólad, de te gondolom nem. Ez a hülye részegen nekem sírta el a bánatát, szóval bocs, de most rád kell hagynom. Nem olyan rugalmas a munka időm mint neki. Nem olyan jó, hogy akkor megyek be amikor akarok, sőt nem is kell sehova mennie. Bocs, rád hoztam a szívbajt? – fordult felém teljes testem, mire én csak egy aprót bólintottam. Alig tudtam felfogni, hogy mit mondott. Lucas panaszkodik rólam, semmi más nem maradt meg, de hogy Nelsonnal hívják.
– Képzeld sógor szeretem Shelly-t, de ő csak kikosaraz. Mindig valami hülye kifogása van, és én már unom. Nem értem miért nem szeret – csuklott össze, de szerencsére az egyik székre.
– Ha unod verd kupán, akkor lehetőleg be fog aludni. Kocsit visszahoztam, mást nem akartam mondani Majd ha végeztem visszajövök. Bírd ki addig, szia – lépett ki az ajtón.
– Mikor fogsz engem szeretni? – ölelte át a derekam.
– Kérlek engedj el – nyögtem fel fájdalmasan.
– Kérlek szeres. Azért ittam minden körbe, hogy megértselek, de nem jöttem rá. Kérlek nagyon nagyon jól fogok viselkedni, egy igazi hercegnőnek fogod majd magad érezni. Elmegyünk együtt valahova és ha azt szeretnéd titkolhatod az egész világ elől.
– Nem lehetne akkor megbeszélni, ha nem vagy részeg.
– Nem vagyok részeg, ma már aludtam, egy órácskát szóval másnapos vagyok.
– Kérsz gyümölcsös teát, lehet segít.
– Rajtam csak a szerelmed segíthet.
– Igyál valamit és üljünk le a kanapéra.
– Jendben anya – ölelt megint magához.
Öntöttem magamnak is, meg természetesen neki is és lehúztam a kanapéra. Leültetem és bekapcsoltam a Tv-t.
– Marley hol van?
– Anya vigyázz rá. Így kénytelen vagy velem beérni. Tudom, hogy Marley-t szereted és engem meg nem, ez azért szemétség.
– Téged is kedvellek, csak idd meg – nyomtam a kezébe a bögrét.
– Köszönöm életem, szeretlek, olyan gondoskodó vagy. Nem is tudom mi lenne velem nélküled, annyira megszoktam, hogy az életem része vagy. Nehéz elképzelni, hogy ez meg tudna változni. Így tökéletes minden. 
Végre nem mondott semmit és mivel zavart ez a csend visszanyomtam a hangot a Tv-re. Éppen azt hallgattam, hogy milyen aranyos új állat született, amikor Lucas eldőlt és a fejét az ölembe hajtotta. 
– Mennyire vagyok elviselhetetlen?
– Kicsit, de ha kialudnád magad jobb lenne. Vagy is ezt szokták mondani. Nem vagyok nagyon benne ebbe a részeg gondozásba.
– Nem kellett volna arra innunk, hogy haza jöttem. Pedig csak egy üveg pezsgő volt, utána egyre több minden került elő és egyre jobban ártott. Én ittam a legtöbbet, az meg nagyon sok volt, rengeteg, hatalmas pohárral kellett meginnom, ha nem iszom meg akkor én leszek a család szégyene. Nem akart a család szégyene lenni. Szeretem a családomat.
– Jól van Lucas aludj.
– Piszkálod a haja, hogy el tudjak aludni? – pillantott fel rám.
– Ha az segít. 
– A te érintésed csak segíteni tud. 
Elkezdtem a kívánságára piszkálni a fekete haját és vártam, hogy elaludjon és ki tudjak szabadulni a párnája szerepéből. Ahogy elég mély álomba merült úgy kulcsolta rá a kezeit a combomra. Semmi esélyem sem volt, hogy ott hagyjam a kanapén. Ráhúztam egy pokrócot, majd elkezdtem válogatni csatornák között. Megálltam ott ahol valami film kezdődött.
A fele lemehetett, amikor mozgolódást hallottam az ajtó felől. Visszafordultam a Tv-hez, biztosan Nelson jött vissza, ahogy ígérte, ezért nem akartam felkelten Lucast, legalább csendben maradt.
– Lucas elhoztam Marley-t, szerencsétlen bedepresziozott – kiabált be egy teljesen idegen hang. Utána azonnal meg is jelent a hang tulajdonosa, aki hasonlított Lucasra, így biztos az apja lehet.
Fel akartam kelni, de Lucas nem engedte el a combom, és Marley is oda ért, így nem volt esélyem felkelni a kanapéról.
– Helló – biccentett nekem döbbenettel a szemében, próbálta leplezni, de nem sikerült neki.
– Jó napot – bólintottam én is felé, ezután azonnal be is állt a kínos csend. Az ajtó tokjának támaszkodva várta, hogy megszólaljak. Én meg a kanapéról figyeltem mit fog mondani. 
– Izé... én megyek most majd izé mond meg neki, vagyis Lucasnak, hogy izé kerestem. Mond, hogy én Louis vagy is az apja. Majd hívjon fel ahogy hazaért vagy is felébred. Akarok neki mondani valamit.
– Rendben megmondom neki.
– Akkor viszlát vagy valami – kezdett el tolatni kifelé.
– Viszlát. 

Én is elaludtam míg a Tv-t néztem. Arra riadtam fel, hogy Lucas elkezd mozgolodni. Felkeltem az oldaláról, majd kinyojtottam a kezeim. Ő fejét fogva ült fel.
– Mit csináltam?
– Semmit, csak követelted, hogy piszkáljam a hajad. Meg panaszkodtál, hogy Marleyt jobban szeretem, mint téged. 
– Baszod Marley-t otthagytam.
– Apád már elhozta és mondta, hogy hívd fel.
– Steve tárcsázd – morogta és fejét fogva megindult a konyha felé.
– Ki? – néztem értelmetlenül rá, és követtem.
– Az apja éppen alszik, keltsem fel, vagy csak hagyjak neki egy üzenetet?  – szólalt meg egy kicsit gépies férfi hang a semmiből.
– Ne keltsd fel, esetleg anya?
– Ő fent van, mit üzen neki?
– Hogy mondja meg az egyetlen férjének, hogy köszönöm, hogy elhozta Marleyt és akarok vele beszélni arról, hogy milyen kiegészítővel nem dicsekedtem, pedig ez az egyik legjobb a kocsiba.
– Át adom, a kocsiját a garázsba parkoltam le. Reggel hánykor óhajt indulni.
– Kilencre kérem a kávémat. Jó éjt Steve.
– Viszont.
– Ez meg mi volt? – akadtam ki.
– Steve, minden berendezést amire csatlakozott vagy tud csatlakozni irányítani tud. Kapitányságon is ő irányítja az adatbázist. A telefonom is rajta van, és ezzel a memória kártyával bármelyik gépre pillanatok alatt feltelepíthető – emelte meg egy kicsit a nyakláncát.
– Miért STV van rajta?
– Anyám csinálta, mert mindig elhagytam. Utoljára így adta, ráadásul víz álló, szóval le sem kell vennem.
– Ez az okos valami mióta van meg?
– Három éve talán, de mindig fejlesztik. Főleg Soffy meg anyám. Ők értenek hozzá, én csak használni tudom, bár volt olyan amikor kifogott rajta. De az jobban érdekel, hogy miket mondtam részegen.
– Sok újat nekem nem, Nelsont kérdezd neki panaszkodtál. Nekem csak a szokásos szöveget adtad le.
– Sajnálom nem így terveztem. Holnap elhozom a maradék cuccomat is anyáméktól. Vagy ma délután? Egyáltalán milyen nap van? Mikor értünk mi ide.
– Kedden értünk ide, és mindjárt csütörtök. Nappal aludtunk.
– Bocs, hogy rajtad feküdtem.
– Nem zavart – zavaromba felkarjaimat markoltam.
– Azta, tuti részeg vagyok még.
– Nem csak este gondolkoztam és arra jutottam, hogy fontos vagy nekem.
– Ha tudom, hogy részegen haza jövök és így reagálsz hamarabb csinálom meg.
– Tisztába vagy vele, hogy nem ezért?
– Igen, de jó hallgatni, hogy... inkább hagyjuk most a beszélgetést nem vagyok jól – tette a kezét a szája elé.
– Feküdj le.
– Nem hiszem, hogy tudnék aludni.
– Akkor majd nézed a plafont, de előbb igyál egy pohár vizet – öntöttem neki egy jó nagy pohárral, majd elétettem.
Annak ellenére, hogy azt mondta miszerint ő nem álmos nagyon hamar elaludt. Én még kicsit dögönyöztem Marley-t majd befeküdtem mellé. Nem tudom, mit rejteget számomra mellette a jövő, de csak nem lesz olyan rossz mint a múltam, attól minden csak jobb lehet.

107. rész

.:: Soffy Szemszöge ::.

- Ébredj, el fogsz késni. - kezdett el bökdösni Nelson, majd levette a ocsmány zöld ruháit.

- Nem megyek be, az orvosom azt mondta, hogy pihennem kell, hát most fogok. Tegnap éjfélig papírokat csináltam, mert senki nem volt hajlandó bevinni a gépbe az adatokat. Tudod milyen hülye kifogással vettek rá. Steveben már úgy is bent vagyok csináljam meg én. De az volt az egészben a legrosszabb hogy én szerencsétlen be is vettem.

- Akkor meg menj arrébb. - kezdett el lökdösni.

Arrébb másztam, mire befeküdt mellém és el is foglalta azonnal az ágy több mint felét. A hasán feküdt én meg a lapockáira tettem az arcomat. Motyogott valamit, de nem foglalkoztam vele. Álmos voltam aludni akartam, de gondolom ő is mert nem foglalkozott azzal, hogy nem hallottam a válaszát. Biztos kifárasztotta az éjszakai műszak, nem lennék a helyébe. Hiába tud lefeküdni, bármikor ugraszthatják, hogy most van egy beteg azonnal meg kell nézni. De ő akarta a sürgéségire menni, senki nem kényszerítette. Lehet volna egy nyugodt házi orvos, de ő a pörgést akarta, hát egészségére. Bár én mondom aki nem tud nyugodtan maradni és nem elégszik meg azzal, hogy nyomozó legyen a legjobb legyen, én aki a különleges ügyekhez akarok bekerülni. Mind a ketten munka mániások vagyunk, sőt a legrosszabb fajta.

A fülem melletti hortyogásra ébredtem. Arrébb lökdöstem az alvó társamat, és még jobban magamra húztam a takarót. 

- Mennyit az idő? - motyogott a hajamba.

- Steve? - ásítottam.

- Délután kettő. Érdekesség, a bátya most lépett be a családi nyaralóba, óhajt valami üzenetet át adni neki?

- Nem. - nyújtózkodtam, majd megpihentem Nelson mellkasán.

- Mi volt a kórházba? - hunytam le a szemhéjam.

- Érdekel vagy csak aludni akarsz? 

- Kicsit mindkettő. 

- Emlékszel a nővérre aki úgy egy hete jött. 

- Mit csinált az a hárpia. - támaszkodtam a könyökömre. 

- Nem adta fel még mindig. Hiába lebegtettem meg előtte az esküvői meghívómat, nem volt hajlandó elfogadni. Kijelentette, hogy úgy is el fogok válni mint minden rendes Amerika és akkor majd ő ott lesz, hogy ki... Fúú mit is mondott... Talán azt, hogy kibasszam magamból a bánatot. Igen ezt mondta.

- Mit mondtál neki erre?

- Képébe röhögtem, Dr. Hart meg kijelentette, hogy nem a putriban vagyunk, hogy így beszéljen, ha nem akarja, hogy holnaptól felmosson, akkor tanuljon meg nővérhez méltón viselkedni. Veled történt valami, vagy csak kihasználtak?

- Csak kihasználtak, nekem nem kell faragatlan rendőröket lekoptatnom, nyugis a munkám, ha azt nem nézem, mennyire kell tepernem, hogy a legjobb csapatba legyek benne. Ha azt a helyet megszerzem miénk a legfurcsább ügyek.

- Neked miért jó ha megkapod őket?

- Mert nem fogok soha unatkozni. 

- Tudok sokkal jobb módot arra, hogy ne kelljen unatkoznod. 

- Akkor menjünk el zuhanyozni. - ültem fel mire megroppantak a csigolyáim.

- El kellene menned egy csontkovácshoz, túl sokat ülsz egy helybe. 

- Kérj idő pontot, neked hamarabb adnak. Csak szólj mikorra kell mennem.

- Majd beszélek Natasha-val ő a legjobb nálunk. - ült oda mellém.

- Meg sem lepődök rajta, hogy nők vesznek körül.

- Ez van, túl jó képű vagyok. Tapadnak rám a nők. - húzott bele az ölébe, majd felemelt és az ölébe vitt be a fürdőbe.

Keresztbe tettem a lábam és neki dőltem a konyha szigetnek. Nelson oda adta a frissen lefőzött kávét, majd letelepedett a mellettem lévő bárszékre. Lábával közelebb húzta a széket, és adott egy puszit a hajamra. Neki dőltem és a bal karjával átkarolta a derekam. Csendben, ölelkezve ittuk meg a fekete italunkat.
Telefonom rezegni kezdett, anya küldött egy üzenetet, hogy Lucas haza érkezett. Biztos a nyaralóba pihent egy kicsit, mielőtt anyám letámadja. Nem irigyeltem szerencsétlent. Hiába volt itthon pár napot az elmúlt évbe, anyám egyetlen kicsi fia, ezt soha nem tudja lemosni magáról.
- Akarod köszönteni a bátyád?
- Kellene, de olyan jó az, hogy nem csinálunk semmit.
- Kávé után?
- Fetrengjünk utána egy kicsit a kanapén, Lucas most már itthon marad. Tegnap egész este dolgoztam te meg éjszakás voltál. Jár nekünk a pihenés. Amúgy meg Lucas tudja hol lakunk.

- Írj neki sms-t, hogy majd jöjjön el, úgy este felé, addigra kipihenjük magunkat.
- Mi van ha még sms-t írni is lusta vagyok?
- Akkor holnap beszélünk vele.
- Rendben. - keltem fel és elvánszorogtam a kanapéhoz, majd arccal előre bele dőltem. Nelson is mellém dőlt ő is arccal előre. Bekapcsolta a Tv-t hogy legyen valami zaj amire tudunk aludni. 

106. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

– Itt maradsz vagy esetleg haza jössz velem anyámékhoz – léptem ha a nyaralóba, és nyitva hagytam neki az ajtót. 

– Anyádékkal találkozni – nyögött fel.

– Nem kell jönnöd, ha szeretnéd nem is mondom, hogy itt vagy. Teljesen a te döntésed.

– Olyan szarul érzem magam – rogyott le a konyhába található székre.

– Miért érzed, talán rosszul vagy? – mentem oda és a homlokára tettem a kezem. Értetlenül pillantott fel rám, de nem húzódott el.

– Nem vagyok beteg, csak még mindig úgy érzem, hogy kihasznállak.

– Már megint kezded? – sóhajtottam fel és neki dőltem a konyha pultnak. – Gyere ide – paskoltam meg a mellettem lévő üres helyet. Oda ült mellém a kabátja zsebei süllyesztette a kezeit. Felé fordultam, majd a válláról leakasztottam az anyagot és onnan a székre dobtam. Mivel nem tudta hova rejteni a kezeit a körmeit kezdte el piszkálni. Rákulcsoltam az ujjaimat az ő kezére mire felnézett rám. Kicsit közelebb húztam magamhoz, majd a kezeit a nyakamba húztam, én meg a derekát öltem. Kis lépésekben kell haladni, mert hajlandó megpróbálni. – Mit mondtam neked tegnap? 

– Hogy nem használlak ki, mivel tudsz róla, sőt élvezed, hogy veled vagyok. Meg, hogy te is ki fogod használni a rendmániámat, és akkor én fogok majd panaszkodni. Ezen kívül nem mondtál mást.

– De mondtam még, hogy nagyon tetszik a rajtad a szoknya, amit felvettél, de a mai is nagyon előnyös.

– Nem mondtál ilyet tegnap – sütötte le a pilláit, de én csak kuncogtam a zavarán. Soha nem fogja megszokni, hogy valakinek tényleg tetszik.

– De pontosan akkor, mikor felhúztad a csizmádat és le kellett hajolnod.

– Mi? – kapta rám a tekintetét.

– Lehet, hogy ezentúl csak szoknyákat fogok neked szerezni.

– Nem teheted, ez szemétség lenne.

– Kihasználom a formás feneked, azt milyen jól néz ki rajta a csipkés francia bugyi.

– Komolyan láttad? – temette az arcát a mellkasomba. 

– Igen, sokkal jobban állt rajtad mint a kezedbe. Szép-szép, de őszintén megmondom jobban érdekel mi van benne – szorítottam magamhoz, mivel ki akart bújni az ölelésemből, de nem engedtem neki. – Bocs, de ezt nem hagyhattam ki – adtam a hajára egy puszit.

– Néha elfelejtem, hogy te is egy disznó pasi vagy akit csak a szex érdekel.

– Hidd el, ha csak a szex érdekelne akkor nem tartózkodnék ennyit veled, hanem vissza térnék a régi életemhez. Lehet, hogy régen halmoztam az élvezeteke, de megváltoztam. Ezt tudod tanúsítani. Mivel mindig visszajövök hozzád. Szóval ezt róhatod a szemere. Sőt még mielőtt veled találkoztam előtte is talán úgy jó pár hónappal hamarabb hagytam abba az egy éjszakás kalandokat. Ezért is mondtam, hogy ezt nem mondhatod nekem. 

– Most ezzel az információval mit csináljak, sajnáljam amiért nem feküdtél le senkivel?

– Nem, tud, hogy komolyan gondolom veled, nem csak felszedlek, pár kör szex és vége. Ezért mondom el, semmilyen más okom nem volt.

– Csak azt érted el, hogy még rosszabbul érezzem magam.

– Istenem Shelly, miért kell miden mondatom mögött magad sajnálnod? Tetszel nekem, értsd meg és ne komplikáld túl, mert az élet egyszerűbb mint hiszed.

– Csak szerinted – tolta el magát egy kicsit a mellkasomtól.

– Nem csak szerintem, mennyivel egyszerűbb lenne, ha végre hinnél nekem és nem kellene kerülgetnek, hogy végre velem legyél.

– Miért akarod, hogy fel legyek címkézve?

– Mert akkor tudni fogja mindenki, hogy foglalt vagy, remélhetőleg akkor senki nem akart megkaparintani magának.

– Senki soha nem foglalkozott velem, nem hiszem hogy ez változott volna. Te vagy az első aki tényleg érdekel mi van velem.

– Sok minden változott – emeltem meg a csípőjénél fogva, mire nyakam köré fonta még erősebben a karját. Oda vittem az előszobában található tükörhöz, majd szembe fordítottam saját magával. A fejemet a az ő fején pihentettem, a kezeimet meg az szoknyára tettem. Mivel folyamatosan láttam, hogy változik a csont sovány csendes beteges lányból egy kerekdedebb szókimondóbb egészségessé nekem nem annyira tűnik így fel, de bízok benne, hogy hátha végre neki is feltűnik, hogy nem ugyan az a lány mint aki a parkban találtam. Legszembetűnőbb változás, hogy most már látom mosolyogni, őszintén. New York területén mindig csak magára erőltetett valami mosoly félét, mert azt hitte elvárom tőle. De ahogy egyre messzebb kerültünk a szörnyű helyről úgy elevenült meg ő is. – Látod a változást? – adtam az arcára egy puszit mire felvett egy pár árnyalattal vörösebb színt a bőre. – Hajlandó vagy megérteni, hogy miért akarok úgymond rád címkét akasztani. Hagy menőzzek veled mint egy kis gyerek az új dömperével. 

– Te a dömpereddel menőztél? – fordult felém, mire neki nyomtam a tükörnek. 

– Nem akarok felvágni vele, de azzal a dömperrel felszedtem egy csajt, nem csak óvodába. 

– Erre nem vagyok kíváncsi kit szedtél fel egy halom műanyaggal, ami gurul.

– Tiffany-t óvodás korunk óta jóba vagyunk, de a történetet ismered már gyerekorri szerelmem történetét.

– Honnan tudod, hogy csak gyerekkori?

– Mert nem akartuk ténylegesen megoldani miszerint tudjunk találkozni. Békében szétváltunk és nem hánytorgatjuk a múltat. Jó volt szép volt, de örökre vége. Nem is akarok arról a kapcsolatról beszélni, sokkal jobban érdekel az új. Tudom nagyon jól, hogy nem lesz olyan egyszerű tudom, hogy fájdalmas emlékeket idéz elő, azt is tudom, hogy önző vagyok, de akarlak.

– Nem vagy önző mivel én élősködök rajtad, te csak valahogy vissza akarod kapni.

– Nem azt akarom vissza kapni, téged akarlak, nem olyan bonyolult. Drága Shelly lennél a barátnőm.

– Mit kell nekem csinálnom egy kapcsolatba?

– Hát nem mondom, mert el fogsz rohanni. 

– Jobban nem fogsz már úgy sem el, idáig úgy is mindig elmondtad hogy mit gondolsz. Ezt tiszteltem benned.

– Csak szeretned kellene engem, semmit mást – kulcsoltam rá kezem az övére.

– Már mondtam, hogy én erre képtelen vagyok.

– Nem vagy képtelen, mivel ott hagytad NY-t, hogy velem gyere. A szíved mélyén szeretsz. Ne is akard azt mondani, hogy hála miatt jöttél velem. Nem fogom elhinni.

– Nem azt mondom, hogy ne erőlteted?

– Ha erőltetném nem csak naponta egyszer zaklatnálak ezzel.

– Nem lehetne, hogy egyszer se.

– Azt szeretnéd?

– Igen.

– Ahogy óhajtod – engedtem el a kezét majd elléptem tőle. – De megyek haza, biztos nem akarsz jönni?

– Inkább maradok, ha nem baj.

– Miért lenne? – erőltettem magamra egy mosolyt. – Holnap jövök, ha kell valami majd megveszed – tettem le az asztalra pár bankjegyet.

Becsuktam magam után az ajtót, és gépiesen indultam haza. Otthon benyitottam a házba, majd leültem a kanapéra. Már megint kikosarazott, de most nem csak mosolyogva, nem hanem megkért miszerint hagyjam hagyjam abba. Ez nagyobb pofára esés, de legalább Marley itt van és mérgemet az ő dögönyözésén kitöltöm. 

– Zoe? – kiabálta apa, miközben jött le a lépcsőn.

– Nem csak én jöttem haza – álltam fel, és tettem felé pár lépést.

– Lucas, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar haza jössz – ölelt magához, majd leültünk egymással szembe a kanapéra. – Mi ez a bánatos kép?

– Ejtettek már megint. Lehet, hogy egyedül fogok Marley-vel meghalni. Magányosan fogom megélni a sikeremet, már ha az lesz. Majd írok magamnak egy csajt, az legalább hagyja, hogy úgy legyen minden, ahogy én akarom.

– New York-i csajról van szó, vagy valami közelebbiről?

– NY.

– Esküvő után mész is vissza?

– Nem akarok, próbálom ide csábítani.

– Otthagyni mindent, hogy veled legyen, ha már most pofára estet. Nagyon húzós.

– Miért anya nem ide jött.

– De nem miattam.

– De miattad maradt itt. Ha nem ismerkedett volna meg veled tovább megy.

– Ez túl bonyolult, mert ha tényleg szeret, akkor ide jön, vagy te mész oda. Ki fogja feláldozni az eddigi életét.

– Ő fogja.

– Nem lehetsz ebbe biztos, hidd el ha ő nem akar ide jönni akkor te fogysz. Amikor összeköltöztünk anyáddal esélyem sem volt, hogy ne is pakoljak ide – hajolt előre, majd bele túrt a hajába.

– Ettől egy kicsit bonyolultabb – utánoztam le én is az előbbi mozdulatát. 

– Ha még NY is kötsz ki, akkor is néha nézz haza.

– Kikötni ott nem fogok, úgy is itt akarok valami házat bérelni. Nem akarok már a nyakatokon lógni, nem annyira menő ha anyámékkal lakom, ide hordjam a csajaimat?

– Vidd a nyaralót úgy is szeretsz ott lenni. Majd megbeszéljük a piszkos részleteket, elvégre örökség, de mesélj milyen volt anyád nélkül egy évig?

– Jó nagyon jó. A vége még jobb, akkor nem voltam egyedül, sőt mostak is rám. 

– Milyen ez a nő, hogy nem lehet róla beszélni?

– Elég egyedi az élettörténete. Lehetne múzsának használni, de nem szeret beszélni róla. Bár egyetlen édesanyám története is érdekes. A kettőből nagyon jó történetet lehetne kihozni. Meggazdagodhatnék belőle. Majd lehet meg is csinálom.

– Ezt sem hittem, hogy firkálásból fogsz megélni.

– Nem firkálok, nincs ceruza a kezembe. Amúgy sokat segít, ha megunom a gépelést Steve leírja.

– Kiderül, az egészet a gép írta.

– Az utolsó hónapba nem is használtam, nem tud Steve-ről Shelly.

– Szóval már neve is van. Várj nem az aki miatt Nelsont meg Tiffanyt hívtad.

– Van itt valami ami titokban marad?

– Az titokban maradhat valameddig, hogy mit is csináltál míg oda voltál. Csak azt tudjuk amit mondtál.

– Csodálom, hogy ez nem derült ki.

– Hát nem lettél se bepoloskázva sem bekamarázva, bár anyád egy nyomkövetőt bele szúrt volt a karodba.

– Valami hülye New York-i ide parkolt – morogta anya miközben jött be szatyrokkal felpakolva.

– Új kocsid van? – csillant meg apa szeme.

– Igen, már az üvegre is ki tudom vetíteni amit akarok, érintőképernyőként is funkciónál. Az engedélyeket is megszereztem a sötétített üvegre, bár azt hiszik rendőr kocsi. Apróságok – dobtam oda apámnak a kulcsot. Anyámnak fel sem tűnt, hogy a nappaliba ülök.

– Louis! - kiabált a konyhából. – Gyere már.

Beléptem a konyhába, ő meg háttal volt nekem. Odaléptem mögé, majd eltakartam a szemét.

– Lou nem vagy már húszon éves, hogy ezzel szórakozz.

– Pedig de, szégyen, hogy nem tudod, hány éves a fiad, milyen anya vagy te?

– Lucas te foglaltad el a helyem? – fordult szembe velem.

– Ez is jellemző, más örülni hogy haza jöttem, téged meg az érdekel, hogy elfoglaltam a helyét. 

– Megszoktam a kényelmet, elment a húgod csak miénk a ház. Olyan mintha megint nem lenne két kölyköm aki folyamatosan a nyakamon lóg.

Nem foglalkoztam vele, magamhoz öleltem és nem engedtem el az én kicsi anyámat. Nem tudom, hogy lettem egy fejjel nagyobb tőlük, hisz mind a ketten majdnem egy magasak. Soffy sem nőtte túl őket, talán egy vagy két centivel.

– Mikor jöttél haza? – kérdezte mikor már elengedtem.

– Most. 

– Visszamész?

– Nem – Láttam a megkönnyebbülést az arcán, de nem mondta, és ezt értékelem. 

– Akkor apád csapta be az ajtót.

– Ment megnézni a kocsit.

– Csak ne akarjon másikat. Most törte össze a sajátját, kezd öregedni.

– Nem vagyok csak három évvel öregebb tőled, vénasszony – jött be apa, és anya mögé állt, derekánál fogva még közelebb húzva magához. Régen nem mutatták ki ennyire az érzelmeiket, nekik is jót tett, hogy már nem vagyunk itthon.

Elkezdték a kaját csinálni, úgy ahogy szokták és én ezt imádom nézni. Egyszerre mozognak és majdnem mindig tudják, hogy mi kell a másiknak. Közben elmeséltem a kalandos évemet, egy aprócska részletet kihagytam. Elég ha tudják Shelly létezik, de hogy ki ő azt már nem kell nekik tudni.