106. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

– Itt maradsz vagy esetleg haza jössz velem anyámékhoz – léptem ha a nyaralóba, és nyitva hagytam neki az ajtót. 

– Anyádékkal találkozni – nyögött fel.

– Nem kell jönnöd, ha szeretnéd nem is mondom, hogy itt vagy. Teljesen a te döntésed.

– Olyan szarul érzem magam – rogyott le a konyhába található székre.

– Miért érzed, talán rosszul vagy? – mentem oda és a homlokára tettem a kezem. Értetlenül pillantott fel rám, de nem húzódott el.

– Nem vagyok beteg, csak még mindig úgy érzem, hogy kihasznállak.

– Már megint kezded? – sóhajtottam fel és neki dőltem a konyha pultnak. – Gyere ide – paskoltam meg a mellettem lévő üres helyet. Oda ült mellém a kabátja zsebei süllyesztette a kezeit. Felé fordultam, majd a válláról leakasztottam az anyagot és onnan a székre dobtam. Mivel nem tudta hova rejteni a kezeit a körmeit kezdte el piszkálni. Rákulcsoltam az ujjaimat az ő kezére mire felnézett rám. Kicsit közelebb húztam magamhoz, majd a kezeit a nyakamba húztam, én meg a derekát öltem. Kis lépésekben kell haladni, mert hajlandó megpróbálni. – Mit mondtam neked tegnap? 

– Hogy nem használlak ki, mivel tudsz róla, sőt élvezed, hogy veled vagyok. Meg, hogy te is ki fogod használni a rendmániámat, és akkor én fogok majd panaszkodni. Ezen kívül nem mondtál mást.

– De mondtam még, hogy nagyon tetszik a rajtad a szoknya, amit felvettél, de a mai is nagyon előnyös.

– Nem mondtál ilyet tegnap – sütötte le a pilláit, de én csak kuncogtam a zavarán. Soha nem fogja megszokni, hogy valakinek tényleg tetszik.

– De pontosan akkor, mikor felhúztad a csizmádat és le kellett hajolnod.

– Mi? – kapta rám a tekintetét.

– Lehet, hogy ezentúl csak szoknyákat fogok neked szerezni.

– Nem teheted, ez szemétség lenne.

– Kihasználom a formás feneked, azt milyen jól néz ki rajta a csipkés francia bugyi.

– Komolyan láttad? – temette az arcát a mellkasomba. 

– Igen, sokkal jobban állt rajtad mint a kezedbe. Szép-szép, de őszintén megmondom jobban érdekel mi van benne – szorítottam magamhoz, mivel ki akart bújni az ölelésemből, de nem engedtem neki. – Bocs, de ezt nem hagyhattam ki – adtam a hajára egy puszit.

– Néha elfelejtem, hogy te is egy disznó pasi vagy akit csak a szex érdekel.

– Hidd el, ha csak a szex érdekelne akkor nem tartózkodnék ennyit veled, hanem vissza térnék a régi életemhez. Lehet, hogy régen halmoztam az élvezeteke, de megváltoztam. Ezt tudod tanúsítani. Mivel mindig visszajövök hozzád. Szóval ezt róhatod a szemere. Sőt még mielőtt veled találkoztam előtte is talán úgy jó pár hónappal hamarabb hagytam abba az egy éjszakás kalandokat. Ezért is mondtam, hogy ezt nem mondhatod nekem. 

– Most ezzel az információval mit csináljak, sajnáljam amiért nem feküdtél le senkivel?

– Nem, tud, hogy komolyan gondolom veled, nem csak felszedlek, pár kör szex és vége. Ezért mondom el, semmilyen más okom nem volt.

– Csak azt érted el, hogy még rosszabbul érezzem magam.

– Istenem Shelly, miért kell miden mondatom mögött magad sajnálnod? Tetszel nekem, értsd meg és ne komplikáld túl, mert az élet egyszerűbb mint hiszed.

– Csak szerinted – tolta el magát egy kicsit a mellkasomtól.

– Nem csak szerintem, mennyivel egyszerűbb lenne, ha végre hinnél nekem és nem kellene kerülgetnek, hogy végre velem legyél.

– Miért akarod, hogy fel legyek címkézve?

– Mert akkor tudni fogja mindenki, hogy foglalt vagy, remélhetőleg akkor senki nem akart megkaparintani magának.

– Senki soha nem foglalkozott velem, nem hiszem hogy ez változott volna. Te vagy az első aki tényleg érdekel mi van velem.

– Sok minden változott – emeltem meg a csípőjénél fogva, mire nyakam köré fonta még erősebben a karját. Oda vittem az előszobában található tükörhöz, majd szembe fordítottam saját magával. A fejemet a az ő fején pihentettem, a kezeimet meg az szoknyára tettem. Mivel folyamatosan láttam, hogy változik a csont sovány csendes beteges lányból egy kerekdedebb szókimondóbb egészségessé nekem nem annyira tűnik így fel, de bízok benne, hogy hátha végre neki is feltűnik, hogy nem ugyan az a lány mint aki a parkban találtam. Legszembetűnőbb változás, hogy most már látom mosolyogni, őszintén. New York területén mindig csak magára erőltetett valami mosoly félét, mert azt hitte elvárom tőle. De ahogy egyre messzebb kerültünk a szörnyű helyről úgy elevenült meg ő is. – Látod a változást? – adtam az arcára egy puszit mire felvett egy pár árnyalattal vörösebb színt a bőre. – Hajlandó vagy megérteni, hogy miért akarok úgymond rád címkét akasztani. Hagy menőzzek veled mint egy kis gyerek az új dömperével. 

– Te a dömpereddel menőztél? – fordult felém, mire neki nyomtam a tükörnek. 

– Nem akarok felvágni vele, de azzal a dömperrel felszedtem egy csajt, nem csak óvodába. 

– Erre nem vagyok kíváncsi kit szedtél fel egy halom műanyaggal, ami gurul.

– Tiffany-t óvodás korunk óta jóba vagyunk, de a történetet ismered már gyerekorri szerelmem történetét.

– Honnan tudod, hogy csak gyerekkori?

– Mert nem akartuk ténylegesen megoldani miszerint tudjunk találkozni. Békében szétváltunk és nem hánytorgatjuk a múltat. Jó volt szép volt, de örökre vége. Nem is akarok arról a kapcsolatról beszélni, sokkal jobban érdekel az új. Tudom nagyon jól, hogy nem lesz olyan egyszerű tudom, hogy fájdalmas emlékeket idéz elő, azt is tudom, hogy önző vagyok, de akarlak.

– Nem vagy önző mivel én élősködök rajtad, te csak valahogy vissza akarod kapni.

– Nem azt akarom vissza kapni, téged akarlak, nem olyan bonyolult. Drága Shelly lennél a barátnőm.

– Mit kell nekem csinálnom egy kapcsolatba?

– Hát nem mondom, mert el fogsz rohanni. 

– Jobban nem fogsz már úgy sem el, idáig úgy is mindig elmondtad hogy mit gondolsz. Ezt tiszteltem benned.

– Csak szeretned kellene engem, semmit mást – kulcsoltam rá kezem az övére.

– Már mondtam, hogy én erre képtelen vagyok.

– Nem vagy képtelen, mivel ott hagytad NY-t, hogy velem gyere. A szíved mélyén szeretsz. Ne is akard azt mondani, hogy hála miatt jöttél velem. Nem fogom elhinni.

– Nem azt mondom, hogy ne erőlteted?

– Ha erőltetném nem csak naponta egyszer zaklatnálak ezzel.

– Nem lehetne, hogy egyszer se.

– Azt szeretnéd?

– Igen.

– Ahogy óhajtod – engedtem el a kezét majd elléptem tőle. – De megyek haza, biztos nem akarsz jönni?

– Inkább maradok, ha nem baj.

– Miért lenne? – erőltettem magamra egy mosolyt. – Holnap jövök, ha kell valami majd megveszed – tettem le az asztalra pár bankjegyet.

Becsuktam magam után az ajtót, és gépiesen indultam haza. Otthon benyitottam a házba, majd leültem a kanapéra. Már megint kikosarazott, de most nem csak mosolyogva, nem hanem megkért miszerint hagyjam hagyjam abba. Ez nagyobb pofára esés, de legalább Marley itt van és mérgemet az ő dögönyözésén kitöltöm. 

– Zoe? – kiabálta apa, miközben jött le a lépcsőn.

– Nem csak én jöttem haza – álltam fel, és tettem felé pár lépést.

– Lucas, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar haza jössz – ölelt magához, majd leültünk egymással szembe a kanapéra. – Mi ez a bánatos kép?

– Ejtettek már megint. Lehet, hogy egyedül fogok Marley-vel meghalni. Magányosan fogom megélni a sikeremet, már ha az lesz. Majd írok magamnak egy csajt, az legalább hagyja, hogy úgy legyen minden, ahogy én akarom.

– New York-i csajról van szó, vagy valami közelebbiről?

– NY.

– Esküvő után mész is vissza?

– Nem akarok, próbálom ide csábítani.

– Otthagyni mindent, hogy veled legyen, ha már most pofára estet. Nagyon húzós.

– Miért anya nem ide jött.

– De nem miattam.

– De miattad maradt itt. Ha nem ismerkedett volna meg veled tovább megy.

– Ez túl bonyolult, mert ha tényleg szeret, akkor ide jön, vagy te mész oda. Ki fogja feláldozni az eddigi életét.

– Ő fogja.

– Nem lehetsz ebbe biztos, hidd el ha ő nem akar ide jönni akkor te fogysz. Amikor összeköltöztünk anyáddal esélyem sem volt, hogy ne is pakoljak ide – hajolt előre, majd bele túrt a hajába.

– Ettől egy kicsit bonyolultabb – utánoztam le én is az előbbi mozdulatát. 

– Ha még NY is kötsz ki, akkor is néha nézz haza.

– Kikötni ott nem fogok, úgy is itt akarok valami házat bérelni. Nem akarok már a nyakatokon lógni, nem annyira menő ha anyámékkal lakom, ide hordjam a csajaimat?

– Vidd a nyaralót úgy is szeretsz ott lenni. Majd megbeszéljük a piszkos részleteket, elvégre örökség, de mesélj milyen volt anyád nélkül egy évig?

– Jó nagyon jó. A vége még jobb, akkor nem voltam egyedül, sőt mostak is rám. 

– Milyen ez a nő, hogy nem lehet róla beszélni?

– Elég egyedi az élettörténete. Lehetne múzsának használni, de nem szeret beszélni róla. Bár egyetlen édesanyám története is érdekes. A kettőből nagyon jó történetet lehetne kihozni. Meggazdagodhatnék belőle. Majd lehet meg is csinálom.

– Ezt sem hittem, hogy firkálásból fogsz megélni.

– Nem firkálok, nincs ceruza a kezembe. Amúgy sokat segít, ha megunom a gépelést Steve leírja.

– Kiderül, az egészet a gép írta.

– Az utolsó hónapba nem is használtam, nem tud Steve-ről Shelly.

– Szóval már neve is van. Várj nem az aki miatt Nelsont meg Tiffanyt hívtad.

– Van itt valami ami titokban marad?

– Az titokban maradhat valameddig, hogy mit is csináltál míg oda voltál. Csak azt tudjuk amit mondtál.

– Csodálom, hogy ez nem derült ki.

– Hát nem lettél se bepoloskázva sem bekamarázva, bár anyád egy nyomkövetőt bele szúrt volt a karodba.

– Valami hülye New York-i ide parkolt – morogta anya miközben jött be szatyrokkal felpakolva.

– Új kocsid van? – csillant meg apa szeme.

– Igen, már az üvegre is ki tudom vetíteni amit akarok, érintőképernyőként is funkciónál. Az engedélyeket is megszereztem a sötétített üvegre, bár azt hiszik rendőr kocsi. Apróságok – dobtam oda apámnak a kulcsot. Anyámnak fel sem tűnt, hogy a nappaliba ülök.

– Louis! - kiabált a konyhából. – Gyere már.

Beléptem a konyhába, ő meg háttal volt nekem. Odaléptem mögé, majd eltakartam a szemét.

– Lou nem vagy már húszon éves, hogy ezzel szórakozz.

– Pedig de, szégyen, hogy nem tudod, hány éves a fiad, milyen anya vagy te?

– Lucas te foglaltad el a helyem? – fordult szembe velem.

– Ez is jellemző, más örülni hogy haza jöttem, téged meg az érdekel, hogy elfoglaltam a helyét. 

– Megszoktam a kényelmet, elment a húgod csak miénk a ház. Olyan mintha megint nem lenne két kölyköm aki folyamatosan a nyakamon lóg.

Nem foglalkoztam vele, magamhoz öleltem és nem engedtem el az én kicsi anyámat. Nem tudom, hogy lettem egy fejjel nagyobb tőlük, hisz mind a ketten majdnem egy magasak. Soffy sem nőtte túl őket, talán egy vagy két centivel.

– Mikor jöttél haza? – kérdezte mikor már elengedtem.

– Most. 

– Visszamész?

– Nem – Láttam a megkönnyebbülést az arcán, de nem mondta, és ezt értékelem. 

– Akkor apád csapta be az ajtót.

– Ment megnézni a kocsit.

– Csak ne akarjon másikat. Most törte össze a sajátját, kezd öregedni.

– Nem vagyok csak három évvel öregebb tőled, vénasszony – jött be apa, és anya mögé állt, derekánál fogva még közelebb húzva magához. Régen nem mutatták ki ennyire az érzelmeiket, nekik is jót tett, hogy már nem vagyunk itthon.

Elkezdték a kaját csinálni, úgy ahogy szokták és én ezt imádom nézni. Egyszerre mozognak és majdnem mindig tudják, hogy mi kell a másiknak. Közben elmeséltem a kalandos évemet, egy aprócska részletet kihagytam. Elég ha tudják Shelly létezik, de hogy ki ő azt már nem kell nekik tudni.