.:: Shelly Szemszöge ::.
- Szép jó reggel. - húzta le a takarót rólam Lucas.
- Miért keltettél fel? - ültem fel szem törölgetve.
- Te kérted, hogy vigyelek magammal a kávézóba. Nem tudtad elképzelni miért vagyok ott több órán keresztül.
- Tényleg.
- Öltözz fel, lent várunk. - intett Marley-nak mire kiugrott az ágyból és a gazdája után ment.
Bezárkóztam a fürdőbe, és miközben lezuhanyoztam, megint Lucason gondolkodtam, egyre többet gondolok rá, mert egyszerűen nem értem miért csinálja ezt. Soha senki nem volt velem ilyen kedves, és félek tőle, ez miatt. Rettegek attól, hogy az egész csak játék. Félek bele gondolni mi történik akkor ha majd meg fog unni mint a bátyám és kidob megint az utcára.
- Haza felé, majd gyalogolhatunk? - kérdezte Lucas.
- Nekem mindegy. - vontam meg a vállam, és átöleltem magam a karommal.
- Akkor elviszem a tisztítóba, valakinek hullik a szőre. - nézett rá Marley-ra, mire láttam ahogy lesüti a szemét.
- Te kocsid azt csinálsz vele amit akarsz. - hagytam figyelmen kívül amit mondott.
- De megkérdezem, mert lesz úgy több egy kicsivel mint fél óra mire visszaérünk a házhoz.
- Miért hívod háznak?
- Mivel az én otthonom Los Angelesbe van.
- Azt hittem itt fogsz maradni.
- Túl sok minden köt oda, nem lennék képes ilyen távol lenni a családomtól. Hiába hatalmas élmény ez az utazás de jó lenni már otthon tartózkodni. Így is csak karácsonyra tudtam három napra haza menni. Azt meg semmiféleképpen nem hagyhattam ki, akkor van apa születésnapja. Anyám megölne ha máshol tölteném nem a családdal. Így is anyám születésnapjára csak haza ugrottam.
- Ennyire összetartó család vagytok?
- Igen, fontosak nekem, meg remélhetőleg nekik is fontos vagyok.
- Biztos. - erőltettem magamra egy mosolyt.
- Sajnálom, hogy ilyenről kell beszélünk. - állította le a kocsit.
Kiszállt a kocsiból és segített nekem is kikelni a kényelmes ülésből, ilyen kényelmes kocsiba még soha sem utaztam. Marley társaságába megvártuk még Lucas váltott pár szót a tulajjal, majd vissza jött mellénk.
- Milyen messze van az a kávézó ahol a fél napod töltöd? - vettem fel a séta tempóját.
- Négy percre innen, már egy ideje el akartam hozni a kocsit, csak mindig későn vettem észre és ebbe az dög utcában nem lehet vissza fordulni, csak ha több 10 perces kerülőt teszek. Csak nekem lehet ilyen átok szerencsém. Más esetleg nem talál el egy helyre nem nekem ki kell fognom azokat a rohadt egyirányú utcákat.
- Én nem tudnék ilyen forgalmas úton vezetni, félelmetes.
- Állítólag az olaszországi közlekedés a legrosszabb, ott a piros lápa nem azért van, hogy megálljanak, a motorosok össze vissza mennek amerre akarnak, meg ott úgy parkolnak, hogy koccannia kell a kocsinak. Meg még ott nem találtak olyan kocsit ami ne lenne megkarcolva. Nem merném oda vinni a kicsikémet.
- Komolyan kicsikémnek hívtad a kocsit? - akadtam ki teljesen, azt már elfogadtam, hogy Marley olyan neki mintha családtag lenne, de hogy egy kocsi? Ezt nem tudom lenyelni.
- Bocsi családi szokás.
- Miért kihívja még kicsikémnek a kocsiját?
- Anyám az első kocsiját James-nek hívták.
- Nem is akarok többet hallani.
Teljesítette a kívánságomat és a kávézóig csendben maradt, ott is csak azt kérdezte meg, hogy milyen italt szeretnék. Meglepődtem ezen, hogy ilyen könnyen veszi az akadályt miszerint nem akarok most beszélni. Félek még miket tartogat számomra ez a férfi.
Leültünk egy asztalhoz ahol két idősebb férfi üldögélt, amikor meglátták Lucas szinte megcsillant a szemük az örömöm, mint amikor egy régi kedves ismerőst hosszú idő után újra láthatnak.
- Bob, Charlei de rég láttalak titeket talán megfiatalodtatok?
- Én erről nem tudok, sőt az asszony szerint is egy elásni való vénség vagyok, de most ne én legyek a téma, de ne is Bob meg a számon tarthatatlan házassága. Itt az ideje a te mesédnek, főleg erről a kedves lányról. - kacsintott felém, a nevetésem próbáltam elrejteni, de nem nagyon sikerült. Szerencsére, nem sértődött meg rajta.
- Miért meséljem el az unalmas életem amibe semmi nem történt csak annyi, hogy majdnem egy éve megfogtam magam és otthagytam egy időre szülővárosom. Shelly történetéről meg majd mesél ha akart az ő szíve joga. De nem fogsz Bob megmenekülni, most neked kell felelned, múltkor nem akartad elmondani a piszkos részletek, akkor mond el most.
- Nem fogom az életem legrosszabb pillanatai egy ilyen szép lány társaságába megbeszélni.
- Nyugodtam, majd nem figyelek oda. - ittam bele a legfurcsább kávéba amit valaha kóstoltam.
- Miért csokis, meg miért hideg? - hajoltam Lucas füléhez, hogy a két vitatkozó őszhajút ne zavarjam meg.
- Frapucsinó. Bármikor el akarsz menni azonnal szól és megyünk, nem kell szenvedned. - adott egy puszit a hajamba, a döbbenettől nem is tudtam mit reagálni.
- Mióta vagytok együtt kedveskéim? - mosolygott ránk Bob.
Tagadni akartam, hogy nincs köztünk semmi, de lehet hogy inkább higgyék ezt, mint az én magán életembe turkáljanak.
- Pár napja volt pont egy hónapja, hogy találkoztam vele a parkba, bár előbb Marley találta meg. - óvatosan rám nézett, mire én bele egyezően bólintottam.
- Jó ízlése van. - veregette meg Charlei a kutya fejét.
Elkezdtek valami katonaságról vagy miről beszélni, én meg inkább a szívószálat rágcsáltam. Teljesen lekötötte a figyelmemet az, hogy egyre inkább azt figyeltem, hogy fogy az italom. Megmerevedtem amikor egy telefon került a kezembe. A zár fel volt oldva rajta és a menüjébe rengeteg játék sorakozott. Értetlenül néztem Lucas-ra mire megnyomott valamit az oldalán.
- Játssz vele, vagy ha akarsz akkor menj a fel a netre csak Stevet ne nyisd meg. Vagy turkál benne, még el is olvashatod az üzeneteim, de ha tényleg unod akkor szólj, ha már eljöttél döntsd el mikor akarsz.
Bólintottam majd először végig néztem a játékai között. Bármelyiket nyitottam meg véletlen szerűen mind ki volt már játszva. Megnéztem a képeit, de az sem tartott sokáig. Családjáról volt pár fénykép, de mindegyikükről csak egy. A húgáról egy olyan kép volt ahogy a kezén egy papagáj ül és látszódik, hogy nagyon magyaráz valami a madár. A következőn az anyja lehetett kávéval a kezébe a rendőrségi szalag előtt hosszú kigombolt kabátba és napszemüvegbe. Az ezután következő képen egy köpenyes pasas ült egy kanapén fél álomba. Ne tudtam, hogy ki ez, Lucas csak a húgáról meg a szüleiről mesét. A következőn biztos, hogy az apja van, az arc vonásaik nagyon hasonlítanak, föleg hogy az apja koncentrált. A falhoz lapult és egy pisztoly tartott magához. A következő képen egy lány állt a színpadon és énekel, de a kamerába nem nézett bele. Volt még négy kép három olyan férfiról aki nagy valószínűséggel a szülei munka társai lehetnek. Telefonja rejtet még pár vele egy idős emberről képet.
Nem akartam megnézni az sms-t, a kíváncsiságom nyert. Legtöbbet a húgával smszik arról, hogy mikor méltóztatik már végre haza jönni, mert áll a bál és hiányzik, meg kellene a segítsége. Kiderült, hogy az orvos, Nelson aki Soffy pasija, vele is sokat szokott beszélni, főleg a húgát pletykálják ki. Az anyja az felől érdeklődik minden nap este felé, hogy evet valami rendeset vagy csak keresett valami eszméletlenül zsíros gyors kaját és felszedett már pár száz kilót, meg még ,,kedvesen" azt is oda írta, hogy ha azt a szemetet eszi, akkor ne lepődjön meg ha hamarosan Viagrát kell szednie. Az apjával meg az éppen aktuális várost tárgyalták ki. Milyen ott az épületek, milyenek az emberek, a város hangulata. Meg még amikor el ment otthonról az anyja mennyire borult ki, mert elköltözött a kicsi fia. Lucas nagyon szerencsés, hogy ilyen családja van nem is értem miért hagyta ott őket. Találtam üzeneteket amiket a volt barátnőjével váltott, ég amikor együtt voltak. Most is beszélnek, de nem akármiről hanem rólam. Tiffany folyamatosan érdeklődik, hogy mi van velem, hogy van a kezem, hogy viselem ezt a hirtelen változást, meg reméli tetszenek a ruhák amiket együtt vettek. Ahogy olvastam a sorokat, elfogott egy maró és fájdalmas érzés a mellkasomba. Megnéztem azért még az utolsó üzenetet amibe egy találkozott beszéltek meg ma estére. Akartam volna megnézni milyen zenék hallgat, de elkezdett rezegni a telefon a kezembe.
- Keresnek. - böktem meg egy kicsit a kezét, hogy rám figyeljen.
- Furcsa, nyomd ki, majd később vissza hívom.
- Egy bizonyos, ha nem veszed fel ki foglak herélni keres. - olvastam fel a nevet a kijelzőről.
- Anya mit akarsz... Megtehetnéd azt a szívességet, hogy nem töröd fel a telefont, meg volt az oka, hogy lekódoltam a hívást... Haza fogok érni az esküvőre, nem kell félned nem fog a lányod tanú nélkül maradni... Ha ezt még egyszer felhozod nem fogok menni, majd kiveszek egy házat a lehető legmesszebb tőletek... NEM léccives, könyörgöm betöltöttem már a 25 jó, hogy nem megkérdezed, hogy eltudok-e egyedül menni a wc-re... Majd beszélünk. - tette le a telefont, majd elkezdte az orrnyergét masszírozni.
- Fiatalok nekem mennem kell lehet, hogy az én Matildom már keres, jobb nem felhúzni. - köszönt el azt hiszem Bob, de nem vagyok biztos benne. Chalei vagy Bob is felvette a kalapját, majd köszönés után elsétált.
- Haza fogsz menni? - tettem fel a legfélelmetesebb kérdés számomra. Akármennyire is nem tudtam, hogy mik a szándékai velem megkedveltem és nem akartam elveszteni.
- Házba megbeszéljük, gyere. - nyújtotta ki felém a kezét az arcán meg egy szomorkás mosoly bujkált. Egy pillanatig hezitáltam, de végül rákulcsoltam az ujjaim az övére.
- Esetleg útközbe? - kérdeztem rá óvatosan.
- Soffy-nak esküvője lesz és megkért, hogy én legyek a tanúja. Három nap múlva haza kell indulnom.
- Mikor fogsz vissza jönni?
- Soha, terveim szerint. Otthon maradok.
Nem mondtam semmit, lelkiekben készültem arra, hogy újra az utcán éljek majd. Este fagyoskodni valahol, esetleg menekülni az elől, hogy megerőszakoljanak. Csupa nyomor, kín, szenvedés meg éhség lesz.
- Szeretnék tőled kérni valamit.
- Mit? - szólaltam meg egy sokkal vékonyabb hangon.
- Gyere velem.
- Haza felé, majd gyalogolhatunk? - kérdezte Lucas.
- Nekem mindegy. - vontam meg a vállam, és átöleltem magam a karommal.
- Akkor elviszem a tisztítóba, valakinek hullik a szőre. - nézett rá Marley-ra, mire láttam ahogy lesüti a szemét.
- Te kocsid azt csinálsz vele amit akarsz. - hagytam figyelmen kívül amit mondott.
- De megkérdezem, mert lesz úgy több egy kicsivel mint fél óra mire visszaérünk a házhoz.
- Miért hívod háznak?
- Mivel az én otthonom Los Angelesbe van.
- Azt hittem itt fogsz maradni.
- Túl sok minden köt oda, nem lennék képes ilyen távol lenni a családomtól. Hiába hatalmas élmény ez az utazás de jó lenni már otthon tartózkodni. Így is csak karácsonyra tudtam három napra haza menni. Azt meg semmiféleképpen nem hagyhattam ki, akkor van apa születésnapja. Anyám megölne ha máshol tölteném nem a családdal. Így is anyám születésnapjára csak haza ugrottam.
- Ennyire összetartó család vagytok?
- Igen, fontosak nekem, meg remélhetőleg nekik is fontos vagyok.
- Biztos. - erőltettem magamra egy mosolyt.
- Sajnálom, hogy ilyenről kell beszélünk. - állította le a kocsit.
Kiszállt a kocsiból és segített nekem is kikelni a kényelmes ülésből, ilyen kényelmes kocsiba még soha sem utaztam. Marley társaságába megvártuk még Lucas váltott pár szót a tulajjal, majd vissza jött mellénk.
- Milyen messze van az a kávézó ahol a fél napod töltöd? - vettem fel a séta tempóját.
- Négy percre innen, már egy ideje el akartam hozni a kocsit, csak mindig későn vettem észre és ebbe az dög utcában nem lehet vissza fordulni, csak ha több 10 perces kerülőt teszek. Csak nekem lehet ilyen átok szerencsém. Más esetleg nem talál el egy helyre nem nekem ki kell fognom azokat a rohadt egyirányú utcákat.
- Én nem tudnék ilyen forgalmas úton vezetni, félelmetes.
- Állítólag az olaszországi közlekedés a legrosszabb, ott a piros lápa nem azért van, hogy megálljanak, a motorosok össze vissza mennek amerre akarnak, meg ott úgy parkolnak, hogy koccannia kell a kocsinak. Meg még ott nem találtak olyan kocsit ami ne lenne megkarcolva. Nem merném oda vinni a kicsikémet.
- Komolyan kicsikémnek hívtad a kocsit? - akadtam ki teljesen, azt már elfogadtam, hogy Marley olyan neki mintha családtag lenne, de hogy egy kocsi? Ezt nem tudom lenyelni.
- Bocsi családi szokás.
- Miért kihívja még kicsikémnek a kocsiját?
- Anyám az első kocsiját James-nek hívták.
- Nem is akarok többet hallani.
Teljesítette a kívánságomat és a kávézóig csendben maradt, ott is csak azt kérdezte meg, hogy milyen italt szeretnék. Meglepődtem ezen, hogy ilyen könnyen veszi az akadályt miszerint nem akarok most beszélni. Félek még miket tartogat számomra ez a férfi.
Leültünk egy asztalhoz ahol két idősebb férfi üldögélt, amikor meglátták Lucas szinte megcsillant a szemük az örömöm, mint amikor egy régi kedves ismerőst hosszú idő után újra láthatnak.
- Bob, Charlei de rég láttalak titeket talán megfiatalodtatok?
- Én erről nem tudok, sőt az asszony szerint is egy elásni való vénség vagyok, de most ne én legyek a téma, de ne is Bob meg a számon tarthatatlan házassága. Itt az ideje a te mesédnek, főleg erről a kedves lányról. - kacsintott felém, a nevetésem próbáltam elrejteni, de nem nagyon sikerült. Szerencsére, nem sértődött meg rajta.
- Miért meséljem el az unalmas életem amibe semmi nem történt csak annyi, hogy majdnem egy éve megfogtam magam és otthagytam egy időre szülővárosom. Shelly történetéről meg majd mesél ha akart az ő szíve joga. De nem fogsz Bob megmenekülni, most neked kell felelned, múltkor nem akartad elmondani a piszkos részletek, akkor mond el most.
- Nem fogom az életem legrosszabb pillanatai egy ilyen szép lány társaságába megbeszélni.
- Nyugodtam, majd nem figyelek oda. - ittam bele a legfurcsább kávéba amit valaha kóstoltam.
- Miért csokis, meg miért hideg? - hajoltam Lucas füléhez, hogy a két vitatkozó őszhajút ne zavarjam meg.
- Frapucsinó. Bármikor el akarsz menni azonnal szól és megyünk, nem kell szenvedned. - adott egy puszit a hajamba, a döbbenettől nem is tudtam mit reagálni.
- Mióta vagytok együtt kedveskéim? - mosolygott ránk Bob.
Tagadni akartam, hogy nincs köztünk semmi, de lehet hogy inkább higgyék ezt, mint az én magán életembe turkáljanak.
- Pár napja volt pont egy hónapja, hogy találkoztam vele a parkba, bár előbb Marley találta meg. - óvatosan rám nézett, mire én bele egyezően bólintottam.
- Jó ízlése van. - veregette meg Charlei a kutya fejét.
Elkezdtek valami katonaságról vagy miről beszélni, én meg inkább a szívószálat rágcsáltam. Teljesen lekötötte a figyelmemet az, hogy egyre inkább azt figyeltem, hogy fogy az italom. Megmerevedtem amikor egy telefon került a kezembe. A zár fel volt oldva rajta és a menüjébe rengeteg játék sorakozott. Értetlenül néztem Lucas-ra mire megnyomott valamit az oldalán.
- Játssz vele, vagy ha akarsz akkor menj a fel a netre csak Stevet ne nyisd meg. Vagy turkál benne, még el is olvashatod az üzeneteim, de ha tényleg unod akkor szólj, ha már eljöttél döntsd el mikor akarsz.
Bólintottam majd először végig néztem a játékai között. Bármelyiket nyitottam meg véletlen szerűen mind ki volt már játszva. Megnéztem a képeit, de az sem tartott sokáig. Családjáról volt pár fénykép, de mindegyikükről csak egy. A húgáról egy olyan kép volt ahogy a kezén egy papagáj ül és látszódik, hogy nagyon magyaráz valami a madár. A következőn az anyja lehetett kávéval a kezébe a rendőrségi szalag előtt hosszú kigombolt kabátba és napszemüvegbe. Az ezután következő képen egy köpenyes pasas ült egy kanapén fél álomba. Ne tudtam, hogy ki ez, Lucas csak a húgáról meg a szüleiről mesét. A következőn biztos, hogy az apja van, az arc vonásaik nagyon hasonlítanak, föleg hogy az apja koncentrált. A falhoz lapult és egy pisztoly tartott magához. A következő képen egy lány állt a színpadon és énekel, de a kamerába nem nézett bele. Volt még négy kép három olyan férfiról aki nagy valószínűséggel a szülei munka társai lehetnek. Telefonja rejtet még pár vele egy idős emberről képet.
Nem akartam megnézni az sms-t, a kíváncsiságom nyert. Legtöbbet a húgával smszik arról, hogy mikor méltóztatik már végre haza jönni, mert áll a bál és hiányzik, meg kellene a segítsége. Kiderült, hogy az orvos, Nelson aki Soffy pasija, vele is sokat szokott beszélni, főleg a húgát pletykálják ki. Az anyja az felől érdeklődik minden nap este felé, hogy evet valami rendeset vagy csak keresett valami eszméletlenül zsíros gyors kaját és felszedett már pár száz kilót, meg még ,,kedvesen" azt is oda írta, hogy ha azt a szemetet eszi, akkor ne lepődjön meg ha hamarosan Viagrát kell szednie. Az apjával meg az éppen aktuális várost tárgyalták ki. Milyen ott az épületek, milyenek az emberek, a város hangulata. Meg még amikor el ment otthonról az anyja mennyire borult ki, mert elköltözött a kicsi fia. Lucas nagyon szerencsés, hogy ilyen családja van nem is értem miért hagyta ott őket. Találtam üzeneteket amiket a volt barátnőjével váltott, ég amikor együtt voltak. Most is beszélnek, de nem akármiről hanem rólam. Tiffany folyamatosan érdeklődik, hogy mi van velem, hogy van a kezem, hogy viselem ezt a hirtelen változást, meg reméli tetszenek a ruhák amiket együtt vettek. Ahogy olvastam a sorokat, elfogott egy maró és fájdalmas érzés a mellkasomba. Megnéztem azért még az utolsó üzenetet amibe egy találkozott beszéltek meg ma estére. Akartam volna megnézni milyen zenék hallgat, de elkezdett rezegni a telefon a kezembe.
- Keresnek. - böktem meg egy kicsit a kezét, hogy rám figyeljen.
- Furcsa, nyomd ki, majd később vissza hívom.
- Egy bizonyos, ha nem veszed fel ki foglak herélni keres. - olvastam fel a nevet a kijelzőről.
- Anya mit akarsz... Megtehetnéd azt a szívességet, hogy nem töröd fel a telefont, meg volt az oka, hogy lekódoltam a hívást... Haza fogok érni az esküvőre, nem kell félned nem fog a lányod tanú nélkül maradni... Ha ezt még egyszer felhozod nem fogok menni, majd kiveszek egy házat a lehető legmesszebb tőletek... NEM léccives, könyörgöm betöltöttem már a 25 jó, hogy nem megkérdezed, hogy eltudok-e egyedül menni a wc-re... Majd beszélünk. - tette le a telefont, majd elkezdte az orrnyergét masszírozni.
- Fiatalok nekem mennem kell lehet, hogy az én Matildom már keres, jobb nem felhúzni. - köszönt el azt hiszem Bob, de nem vagyok biztos benne. Chalei vagy Bob is felvette a kalapját, majd köszönés után elsétált.
- Haza fogsz menni? - tettem fel a legfélelmetesebb kérdés számomra. Akármennyire is nem tudtam, hogy mik a szándékai velem megkedveltem és nem akartam elveszteni.
- Házba megbeszéljük, gyere. - nyújtotta ki felém a kezét az arcán meg egy szomorkás mosoly bujkált. Egy pillanatig hezitáltam, de végül rákulcsoltam az ujjaim az övére.
- Esetleg útközbe? - kérdeztem rá óvatosan.
- Soffy-nak esküvője lesz és megkért, hogy én legyek a tanúja. Három nap múlva haza kell indulnom.
- Mikor fogsz vissza jönni?
- Soha, terveim szerint. Otthon maradok.
Nem mondtam semmit, lelkiekben készültem arra, hogy újra az utcán éljek majd. Este fagyoskodni valahol, esetleg menekülni az elől, hogy megerőszakoljanak. Csupa nyomor, kín, szenvedés meg éhség lesz.
- Szeretnék tőled kérni valamit.
- Mit? - szólaltam meg egy sokkal vékonyabb hangon.
- Gyere velem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése