57. rész

.:: Soffy Szemszöge ::.

Kaptam anyától egy smst, hogy most nem tud elvinni az orvoshoz, leszedni a gipszet, mert meg van a baltás gyilkos. Kénytelen vagyok egyedül menni. Utálom az orvosokat, és ráadásul még egyedül is kell velük szembe néznem.

Mivel gipszelt kézzel nem tudok részt venni, csak azon az órákon, amin gyakorlat van így szinte minden délután szabad voltam. Nelson-nal nem sokat találkoztunk, mert a szüleinek gyanús, hogy sokat van gyakorlaton. Minden este beszélünk, de nem ugyan az. Mintha megérezte volna, hogy róla van szó.

– Igen – szóltam bele.

– Hányra jössz be?

– Most akartam indulni.

– Jó, kint várlak – tette le a telefont.

Beszálltam a kocsiba, majd Steve segítségével meg is érkeztem a kórházba. Bár ha anya nem veszi ki valamelyik nap a kezemből a kést, akkor már levágtam volna, vagy letörtem volna a kezemről ezt a kínzó eszközt.

– Jó újra látni – jött oda ernyővel Nelson.

– Csak ennyi? Egy hete nem láttalak. Lehet, hogy több is volt.

Megforgatta a szemét, majd magához ölelt. Az ajkait az enyémre nyomta. Megfogta a kezem, majd bevezet a kórházba. Be akart húzni egy kis szobába, de az ajtóban megtorpantam.

– Mit akarsz? – csodálkoztam.

– Mondanám, hogy bármit, de egy kávészünet alatt nem sok mindent tudok, főleg hogy a felén kint vártam rád – húzogatta a szemöldökét, mire meglöktem. – Amúgy meg fel akarom venni a köpenyem.

Behúzott, majd lenyomott egy padra a szoba közepén. Eltette az ernyőjét, és felvette a köpenyét amitől, csak kirázott a hideg.

– Utálom az orvosokat.

– Kénytelen leszel megszeretni őket.

– Vagy nem veszed fel a köpenyt, amikor a közelembe vagy? – próbálkoztam.

– Megszereted őket – húzott fel a helyemről.

Végig vezetett az egész kórházon, majd egy kórterembe leültetett a géphez, ő meg neki támaszkodott az asztalnak.

– Sziasztok – köszönt, Dr. Edison.

– Kint vár a következő beteg, de kérhetek egy szívességet? – fordult felé Nelson.

– Mindjárt leszedem – mondta majd valamit elkezdett turkálni.

– Itt meg mi folyik? – néztem a bűnbakra.

– Leszedjük a gipszedet és kérnénk egy hatalmas segítséget.

– Mit?

– Kellene valaki aki gépel – mondta az Nelson.

– Jó.

– Köszi – mondta mosolyogva, majd adott egy csókot a számra.

Leszedték a gipszet. Nagyon jó érzés volt újra mozgatni a kezem. Hirtelen mozdulatoktól még egy kicsit fájt, de majd óvatosan bánok vele. Két hétig kell vele majd gyógytornára járni, utána meg tökéletes lesz. Kaptam egy béna köpenyt, hogy úgy nézzek ki, mint aki minden nap itt ül.

Voltak olyan szavak amiket betűzni sem tudtam, nem hogy leírni, szerencsére Nelson gyorsan beütötte, és ment segíteni. Két óra alatt megtudtam, hogy a csukló törés hogy van latinul, utána el is felejtettem. Volta például igen érdekes esetek bele ragadt a feje a gyereknek az üveg edénybe. Nem tudom mit keresett ott, de szerintem nem találta meg. Volt egy törött farkú madárka is. Nem is akarok ennél többet tudni. Nem tudom, hogy ez milyen osztály, de ide kerülnek a szerencsétlenek?

– Mindennap ilyen? – dőltem hátra a székbe. 

– Igen, bár már láttam rosszabbat is – ült fel az asztalra.

– Mi lehet ezeknél rosszabb?

– Majd elmondom – pillantott a szemével az orvos felé.

– Köszönöm a segítséget – mondta a doki. – Te meg készülj, még sokat kell tanulnod – veregette vállba, olyan atyai stílusba.

Levettem a köpenyt, majd visszaakasztottam. Nelson a sajátját szekrényébe tette, és kivette a cuccait.

– Nem érsz rá mi? – kérdeztem bánatosan.

– Nem, az még rosszabb, hogy anyám jön értem, véletlenül sem tudok veled maradni.

– Majd beszélünk – sóhajtottam fel fájdalmasan.

Magához húzott egy búcsú csókra, és már ment is ki. Beugrott a kocsiba, ami azonnal indult. Otthon zavaróan nagy volt a csend. A lépcsőn találtam egy nadrágot, ami csak is Lucas tulajdona lehet. Becsuktam a szemem, majd berúgtam a nadrágot. Még szerencse, hogy nem más találta meg. Szobámba Alex várt, meg vakargattam a fejét, utána meg folytatta a tollászkodást.

Kényelembe helyeztem magam az ágyon, és laptopot nyomkodtam, hogy valami teljesen az idő. Tiffany ült le mellém hatalmas vigyorral az arcán.

– Mi ez a boldogság, bár a nadrág a lépcsőn mindent elárult – mondtam neki mire teljesen elpirosodott. – Mit vártál szó nélkül hagyom?

– Áradozhatok a bátyádról?

– Csak a piszkos részleteket hagyd ki, nem érdekel a bátyám szexuális élete.

– Annyira szeretem – sóhajtott fel.

– Mondd, majd ha kell befogom a fülem.

56. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Hat hét telt el azzal, hogy próbálok rá jönni ki öldököl, de semmi. Ott vagyok, de semmi hasznomat nem veszik. Talán annyi, hogy már csak két gyanúsított van. Mr Hamilton és a bunkó Mat. Az összes áldozathoz közök van, de mind a kettőnek bomba biztos alibije van. Senki nem tud rájönni, miért gyilkol, az meg végkép nem tudjuk, hogy ki.

Most és az előcsarnokba megemlékeznek egy diákról, aki tegnap halt meg. Nem ismertem, meg nem is nagyon érdekel. Inkább kihasználom az alkalmat, hogy a tanár szobájába kutakodjak egy kicsit. Mindenkinek kötelező ott lenni, tanárokat beleértve. Én mint egy lány bezárkóztam a Wcbe, így tudok most is a papírjai között kutakodni. 

Kinyitottam egy fekete mappát, amiben a rossz tanulok névsora volt. Csak női nevek voltak benne, és a fele ki volt húzva. Ahogy lapoztam tovább benne találtam leveleket amiket Matnek címzett. Neveket adott meg benne és egy helyet. Lefényképeztem, mire Steve azonnal meg is mutatta, hogy ezen a helyen ölték meg a lányokat.

– Malcolm mit keresel itt? – hallottam meg a tanárom hangját.

– Eltévedtem – tettem vissza a mappát, majd felé fordultam.

– Nem engem az érdekel az iskolába mit keresel? – vett elő egy fegyvert ami a homlokomhoz szorított.

– Tanulni jöttem, mint minden diák.

– Nem, te egészen más miatt vagy itt. Megjelensz és keresztbe teszel nekem. Miattad nem haladtam semmit.

– Lehet, hogy csak a véletlen műve – nyúltam bele a telefonomba, majd megnyomtam rajta egy gombot, remélem tényleg olyan okos Steve mint anya állítja. – Amúgy is mivel vádol? Miért akar megölni, le fogják csukni.

– Nem fognak, mert nem találnak meg.

– De a saját termében végez velem. Ott ahol kamarák is vannak. Ebből nem fog jól kijönni.

– Kamaráknak eltűnhet a felvétele. 

– Ha már úgy is megöl legalább tudhatom miért gyilkol? – húztam az időt.

– Mert azok a lányok neveletlenek. Nem tudnak semmit az etikettről. Ha nem tudom őket megtanítani akkor eltüntetem őket a föld színéről.

– Mi köze ennek az egészhez Matnek?

– Ő kértem meg csalinak. Járjon a lányokkal, majd dobja őket. Amikor meg megakartam ölni őket, ő a meg adott címre csalogatta. Majd ott végeztem velük. Most meg te leszel a következő.

– Nem meri megtenni. 

– De. Egy...

– Nem fogja – csuktam be a szemem.

– Kettő.

Hallottam, hogy a pisztoly megszólal, de nem éreztem a fájdalmat. Tudtommal pedig ha egy golyó fúródik a fejedbe annak legalább egy kicsit fájni kellene, és utána meghalnod.

– Most már kinyithatod a szemet. 

Kinyitottam és Niallal találtam szembe magam.

– Hatalmas szerencséd volt, hogy a közelbe voltam.

– Köszönöm – mentem oda hozzá, majd magamhoz öleltem.

– Én is örülök, hogy élsz, de inkább Tiffanyt ölelgesd, ő szerintem még örülni is fog neki. 

Elengedtem, majd még egy kicsit remegve, de mentem tovább. Kint ahol a megemlékezés volt, mindenki engem meg Niallt figyelte. Hoztak egy széket amire leültem. Kezem még remegett a félelemtől. 

– Ki volt a tettes társa? – kérdezte Niall.

– Mat – böktem rá.

Megpróbált menekülni, de mire az ajtót kinyitotta, csak még több rendőr jött be rajta. Bilincsbe verték, és párán vitték is be a kapitányságba.

– Jól vagy? – kérdezte anya.

– Pisztolyt fogtak a fejemhez. Majdnem meghúzták, ha ezektől eltekintünk akkor igen.

– Menj haza, innentől átvesszük. 

– Majdnem megöltek – hajoltam előre.

Apa valamit nyomkodott a telefonján, majd anya kivételével szétszéledtek.

– Szeretnélek emlékeztetni, hogy én mondtam, milyen veszélyes beépített embernek lenni. Főleg ha nem vagy hivatásos.

– Mit takar az a hivatásos? – néztem fel rá.

– Eszedbe se jusson – fenyegetett meg.

– Pedig eszembe is jutott. Amúgy ha nem mondod el, akkor is ki fogom deríteni.

– Az akadémián van egy kisebb szak – morogta. – Nem fogom neked elintézni.

– Tudod, te hány rendőr van a kapitányságon aki szívesen segítenek? Majd elpanaszkodom nekik, hogy anyám milyen szívtelen.

– Utálom amikor manipulálsz.

– Én meg nem – villantottam rá egy ezer wattos mosolyt.

– Majd nézem mit tehetek, most meg menj haza. Kint vár a kísérőd.

– Mond az, hogy nem Tiffany.

– De – villantott rám egy gonosz mosolyt.

– Meg fog ölni – indultam meg kifelé.

Tényleg ott volt a kocsinál. Elővettem a legszebb mosolyom, majd ölelésre tártam ki a karom. Beleugrott a nyakamba, szeretetével meg a a kezével fojtogatott.

– Miért kell mindig bajba kevered? Nem tudnál a seggeden ülni és várni, hogy aki ért hozzá megoldja? Azért küldtek ide, hogy nyomokat keres, nem azért, hogy megölesd magad. 

– Sajnálom, nem tudtam hogy követhetnek.

– Sajnálhatod is – fordult el, közben meg a kezét is össze fonta.

– Kérlek életem, tudod, hogy nem direkt csináltam – öleltem át, és kezdtem el csókolgatni a nyakát. 

– Utállak, tudod te menyire megijedtem amikor mondták, hogy mi történt veled.

– Sajnálom, drágám. Akarattal soha nem ártanék neked – fordítottam magam felé, majd megcsókoltam.

Kezembe tartottam. Attól, hogy végre mindennek vége kezdtem megnyugodni. Az is sokat segített, hogy az én egyetlenem csókolhatom. A kocsiba is folyamatosan a térdén volt a kezem. Nem engedtem el egyetlen egy percre se. Ahogy haza értünk egymásnak estünk. Megváltás volt a szobámba érkezni. Próbáltam vissza tartani magam, hogy nehogy letépjen róla a ruhákat. Lelöktem az ágyra, majd fölé másztam. 

55. rész

.:: Soffy Szemszöge ::.

Egyszer felkeltünk, hogy Nelson ki tudjon szökni. Amekkora lendülettel ébredtünk, olyan nyugodtan aludtunk vissza. Nem is érdekelt semmi, csak a pihe-puha ágyam.

– Soffia Megan Tomlinson! Azonnal nyisd ki az ajtót – ébredtem a dörömbölésre, meg apám hangjára.

Minden fáradság elpárolgott a szememből. Remegve nyitottam ki az ajtót, mögötte Lucas mosolygott rám. Minden szó nélkül bejött mellettem, majd leült az ágyra.

– Anya üzeni, hogy 10 perc és ebéd – dobott le egy kupac ruhát az ágyra.

– Jó, majd megyek.

– Jöttök, tudják, hogy Nelson itt van – bökdöste meg a takarómat, mire elkezdett forgolódni.

– Honnan? Bezártam az ajtót, benne hagytam elfordítva a kulcsot, és még székkel is kitámasztottam.

– Alex, de köszönd meg anyának meg nekem, hogy apa nem törte rátok az ajtót. Nem sokon múlt.

– Köszönöm.

– Ne csak nekem. Hoztam ruhát neki, ja és Alex szörnyen féltékeny, engeszteld ki minél előbb, mert nem akarom hallgatni a hisztijét. Senki nem akarja hallgatni a hiszijét. 10 perc és legyetek lent – ment ki a szobámból.

– Ki az az Alex? – ült fel Nelson.

– Majd bemutatom.

– Miért féltékeny? Talán ha én nem érek rá, akkor vele vagy? – kért számon.

– Többé kevésbé, de fölöslegesen idegeskedsz. Mindent meg fogsz érteni lent.

– Már ha túl élem. Apád tegnap is majdnem meg ölt a pillantásával.

– Ha nem érünk le időbe, akkor nem csak apámtól kell tartanod hanem anyától is. Ő sokkal rosszabb.

Odanyújtottam neki a ruhát, mire morogva bement a fürdőbe. Egy perc alatt felöltöztem, meg is ágyaztam mire ő csak felvette a ruhákat. 

– Kellene egy szemüveg, meg jobban túrd szét a hajad és hasonlítani fogsz Lucasra.

– Kösz, kihagyom – nyújtózkodott.

Tudtam, hogy a balkezesek élete nehéz, de nem gondoltam volna, hogy ennyire. Fogat mosni, még csak-csak sikerült, de fésülködni. De erősebb voltam mint egy hajkefe, ezt a csatát én nyertem, pont mint egy béna reklám szöveg.

– Háromra haza kell érnem – mondta az ajtó nyitásával egyszerre.

– Rendben. Féltékeny vagy Alexre? – ültem le mellé.

– Nem tudok róla semmit. Csak beront a bátyád és mondta, hogy hisztizik, mert megcsaltad.

– Lent bemutatlak neki, és meg fogsz nyugodni. Anyámat ismerve, úgy is ott lesz. Nincs okod féltékenyed lenned. 

Odabújtam hozzá, és vártam hogy megenyhüljön a szíve. Sóhajtott egyet, majd magához ölelt. Anyának meg Tiffanynak igaza volt. Egy nőnek egy férfi sosem tud nemet mondani, főleg ha érez iránta valamit. Átkártoltam a nyakát, majd végre megízlelhettem édes ajkait.

Egy senki nem fog megölni vita után, sikerült rá vennem, hogy jöjjön le. Konyhába senki nem volt. Sőt a nappaliba sem.

– Végre, hogy leértél, tárgyalj vele, mert még rám sem hallgat, érted rám nem. Pedig tudtommal én mentettem meg az életét – jelent meg anya.

– Nem lehet érteni amit mond. Láttam már féltékenynek, de ennyire soha – ült az asztalhoz apa.

Apa Nelsonra nézett. De most nem úgy, mint, aki ki akarja nyírni inkább úgy, mint aki átérzi a helyzetet. Nem értettem semmit, de nem is foglalkoztam nagyon velük.

– Menj és csókold körbe, vagy csinálj vele valamit, rosszabb mint egy lány – ült le Nelson baljára Lucas.

Kimentem a nappaliba és láttam ahogy helyén van, tényleg folyamatosan panaszkodott. Odanyújtottam neki a gipszelt kezem mire azonnal rá szállt.

– Sajnálom. Tudod, hogy szeretlek – kezdtem el simogatni a fejét.

Megfordult a kezembe, de nem hagytam abba a feje vakarását, mert még a végén visszamegy. Még jobban besértődik senki nem imádkozza le a helyéről. Visszavittem a konyhába, majd feltettem a szék karfájára, mire elkezdett tollászkodni.

– Nelson bemutatom Alexet – mondtam neki.

Lucas kapta el a fejét, mielőtt izomból bele vágta volna az asztalba.

– Együtt érzek veled, én is jártam már így – mondta apa neki.

– Egy papagájra voltam féltékeny?

– Ő nem egy papagáj – mondtuk egyszerre anyával.

– Egy jó tipp. Fogad el – mondta neki apa, mire bólintott.

Tiffany is megérkezett. Alex megbocsátott nekünk, majd vissza totyogott a helyére. Anya meghozta az ebédet. Ami baconos csirkemell volt jó sok sajttal, meg persze sült krumpli. Annak ellenére, hogy úgy mond volt egy hívatlan vendégünk ugyan olyan volt a családi ebéd. Ami nagyon ritka szokott nálunk leni. Anya meg apa beszélgetnek teljesen másról. Lucas meg én marakodunk. Tiffany nevet rajtunk, csak most hozzá társult Nelson is. Marleyt meg próbáljuk felkelteni a padlóról csirke hússal, de teljesen ellustult.

Tiffany és Lucas segített anyának meg apának elpakolni addig Nelson visszavette a ruháit. Ami közben kiderült anya kimosott. Nem tudom hogy jött be, de meg fogom kérni, hogy ezt a trükköt tanítsa meg.

– Majd beszélünk – csókolt meg Nelson az ajtóban.

– Rendben.

Figyeltem a távolodó alakját. Bent Alexnek vittem a kedvenc kekszéből, hogy elfejtse, milyen szemét vagyok, hogy megcsaltam. Ami a napból hátra maradt az Alex pátyolgatásával töltöttem.

54. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Hét óra felé megugrottam, de mikor rápillantottam a telefonomra, és megláttam, hogy szombat van. Valami eszméletlenül boldog voltam. Visszafeküdtem, majd magamhoz öleltem Tiffet.

– Miért ébredtél fel? – suttogta.

– Azt hittem, hogy mennem kell az egyetemre, de hála istennek nem.

Egy halk és akaratos kopogás nem hagyta, hogy visszaaludjunk. Nem tudom ki és mit akar, de nem fogok felkelni.

– Gyere – motyogtam Tiff vállába.

– Ide fordulhatnál – hallotta meg anya hangját.

Feltápászkodtam, majd megtartottam magam a kezemmel. Szemem nem nyitottam ki, csak hunyorogtam.

– Figyelj rá – tette le Alexet az ágyra, mire oda ment Marleyhez.

– Minek?

– Kérdezd meg, lehetőleg apád közelébe ne menjen.

– Alex mi van Soffyval? – kérdeztem a madarat.

– Megcsalt, most is megcsal, már nem szeret – kaptam meg a választ.

– Ha ezt apád megtudja végük – húzta el a száját Tiffany.

– Tudom, azért hoztam át, mert engem ébresztett fel, szerencsére apád nem ébred fel rá.

– Érdekes lesz a mai nap – feküdtem vissza.

– Nagyon – értettek velem egyet.

Anya kiment. Visszadőltem a hátamra. Tiffany meg a mellkasomat használta párnának. Apró köröket rajzolgatott a bokszerem vonaláig.
Sikerült visszaaludnom egy órára, de akkor arra ébredtem, hogy Alex csipkedi a fülem.

– Miért nem hagynak aludni – keltem fel, majd kiengedtem.

– Lucas mit csináltál? – kell fel az alvó társam.

– Kiengedtem – csaptam magam fejbe, mikor tudatosult bennem, hogy megölettem a húgom.

A madár után futottunk. A nappaliba ült a direkt neki készített fán. Alatta csempe van, így sokkal egyszerűbb alatta takarítani. Itt szokott lenni, ha Soffy nincs itthon.

– Mit keres kint? – jött be anya.

– Elfejtettem.

– Hozok neki valamit, amivel le lehet csalogatni – ment vissza a konyhába.

– Felveszlek a nyakamba, fogd meg és visszavisszük.

Tiffany fel állt a kanapéra, majd onnan nagy nehezen felmászott a nyakamba. Erősen tartottam a lábát miközben ő próbálta elkapni azt a dögöt. Anya is megérkezett és a kedvenc kekszével próbálta lecsalogatni.

– Itt meg mi folyik? – jött le apa.

– Semmi – mosolyogtunk rá, majd elvettem egy kekszet és próbáltam én is lejjebb invitálni.

– Fáradt vagyok, nem hülye. Amúgy meg miért akarjátok leszedni onnan, valamit csinált?

– Igen, rumlit a konyhába – rögtönöztem.

– De nem a miénkbe – nézett be az ajtón.

– Összepakoltam – segített ki anya.

Apa fütyült egyet, mire a dög a kezére szállt.

– Mit rejtegettek, amúgy meg drágám, te idomítottad be, eszedbe juthatott volna, hogy mire hallgat.

– Teljesen ki is ment a fejemből – csapta meg anya a homlokon magát.

– Mi történt Alex? – kérdezte apa a madarat.

– NE! – kiáltottuk fel egyszerre hárman. Tiffany leugrott a nyakamból, és próbáltuk apától elvenni a madarat.

– Mindenki leül – mondta apa, mire azonnal leültem. Tiffany is mellettem foglalt helyet. Anya némán társalgott apával.

– Louis, kérem a madarat – mondta anya.

– Addig nem, amíg nem tudom mit tud.

– Akkor tudni fogod, amikor nem csapsz jelenetet.

– Nem szoktam jelenetet rendezni.

– Akkor mi volt a tegnapi?

– Nem tetszik nekem az a kölyök.

– Neked senki nem tetszene.

– Őőőő... – akartam közbe szólni.

– Ne szólj bele – mondták mind a ketten. Eldőltem a kanapén, majd vártam, mi lesz a vita vége. Ez már tegnap este is ment.

– Túl jól ismerlek. Elmondom amit tudni akarsz, de amit tenni fogsz azt soha nem bocsátom meg saját magamnak.

– Mi az amit nem tudok?

– Ígérd meg, hogy nem fogsz jelenetet rendezni.

– Nem fogok, de mond el.

– Saját érdekedben nem mondom el.

– Nem tudod, hogy mi nekem a jó.

– Nem az, hogy Nelson itt van.

– MI? – indult meg apa.

Felugrottam, majd apa elé álltam. Nem csak én akartam megállítani. Anya is velem együtt mozgott.

– Hallgass meg, utána rájuk törheted az ajtót – mondtam.

– Kérlek, Soffy soha nem bocsátaná meg – nézett bele anya a szemébe. – Nem láttad az arcát miközben beszéltél Nelsonnal. Soha nem félt annyira. Félt, hogy elhagyja, de te ezt nem láthattad, mert azzal voltál elfoglalva, hogy a Cross családnak keresztbe tegyél.

– Beszéltem vele, nem olyan mint a szülei –  próbáltam hatni a lelkére.

– Mikor beszéltél vele? 

– Még a legelején.

– Mindent tudni akarok, akkor talán nem töröm rájuk az ajtót.

– Soffy még régen teljesen összeomlott. Senki nem vette észre, hogy szeretett hiányba szenved, vagy valami ilyesmi. Egy szórakozó helyen találkozott Nelsonnal. Nem azért ment oda hozzá, mert könnyű préda, hanem, mert megtetszett neki. Nem hagyta, hogy egyedül menjen haza, rávette, hogy vele menjen. Egész este figyelt rá. A szülei elől titkolta, mert félt, hogy megbántják. Hazudik nekik, hogy vele legyen. A kórházba végig ott volt mellette, amikor elmentetek. Nem olyan mint a szülei.

– Akkor is nem szólt, hogy át jön.

– De nekem – szólt anya.

– Mikor?

– Írt egy smst, hogy Nelson itt aludhat, mert nem akar a szüleinek magyarázni.

– Miért nem mondtad el?

– Mert rajtuk vitatkoztunk. Nem akartam, hogy jobban vitatkozzunk – suttogta anya.

Apa magához ölelte, szent a béke. Visszafeküdtem a kanapéra, majd magamhoz öleltem Tiffanyt.

– Anyám piszok jól kijátssza, hogy apám mentetlenül szerelmes belé.

– Lucas, csinálsz nekem egy forró csokit sok tejszínhabbal, meg csoki reszelékkel – pislogott rám Tiffany.

– Persze – álltam fel, majd a konyha ajtóban vissza fordultam. – Te kis piszok.

– Nem csak anyádnak van hatalmas – kapcsolta be a Tvt. 

Megcsináltam neki az italt, majd magamnak meg egy bögre hideg kakaót. Nem értem mit szeretnek azon a forró izén. Odaadtam neki, a távirányít elvettem tőle és próbáltam valami értelmeset keresni.