29. rész

 .:: Soffy Szemszöge ::.

– Nem arról volt, szó, hogy iskolába megyünk? – akadtam ki.

– Soha nem voltam még bent a szülinapomon – vonta meg a vállát a bátyám.

– De anyának azt mondtad, hogy oda mész.

– Tudom, de ő is nagyon jól tudja. Sőt lehet, hogy már szólt az iskolának, hogy ne számítsanak ránk.

– Nem hiszem – rázta meg a fejét Tiff.

– Higgyétek, de most itt csak az a kérdés, hogy vele tartotok, vagy inkább rohadtok az iskolába.

– Mit akarsz csinálni? – kérdezte Scott.

– Nem tudom, többségbe egyedül jövök el, és amit éppen kitalálok, de ha van valami jó ötletek akkor szívesen várom.

– Nyaralóba van valami pia? – kérdezte Scott.

– Van, de ha nincs akkor tudom, hogy ki tudna szerezni?

– Akkor indulás.

– Benne vagytok csajok? – kérdezték.

– Menjünk, úgy is csak egyszer élünk – adta meg a végszót Tiffany.

Az út innentől viszonylag nyugodtam telt. A rádióból szólt a zene, és a mi énekeltünk, Lucas meg az útra koncentrált. Amennyire tudtunk Tiffanyval beszélgettünk, úgy hogy a fiúk ne hallják, hisz ők voltak a témát. Kiderült, hogy semmire nem emlékszik a gyerek korából. Nem tudja, hogy valaha is találkozott Lucassal, én meg nem mondtam meg neki, hogy honnan is ismerheti. Majd ha akarja, akkor elmondja neki.

Megérkeztünk, a nyaralóhoz, mindenki kiugrott a kocsiból, majd toporogtunk az ajtó előtt, hogy Lucas beengedjen.

– Kinél van a kulcs? – kérdeztem.

– Nálam nincs – vonta meg a vállát.

– Mi az, hogy nincs nálad? – akadt ki Tiffany.

– Miért én hozzam a kulcsot?

– Mivel talán te tudod, hogy ide jövünk? – kérdezte Scott.

– Nem értitek a poént – vette elő a zsebéből a kulcsot.

– Ez nem volt jó poén – löktem meg a vállát.

– Én tök jót szórakoztam rajtad – karolta át a vállam.

Scott elvette tőle a kulcsot, majd benyitott. Bent rend fogadott, amit furcsálltam, mert utoljára Lucas volt itt.

– Összepakoltál? – csodálkoztam.

– Nem – ráztam meg a fejem.

– Akkor miért van itt rend?

– Szerinted? Van egy kedves anyánk meg apánk, akik össze pakoltak.

– Ők tuti nem.

– De múltkor lejöttek, akkor gondolom összepakoltak.

– Utánam senki nem pakol össze – panaszkodta Scott.

– Engem csak lebasznak, ha nem pakolok össze – mondta Tiffany.

– Liam? – csodálkoztam.

– Nem anyám – vonta meg a vállát.

– Ja így már értelmesebb, Liam ritkán kiabál.

– Én még nem hallottam – gondolkodott el.

– Én igen, amikor leöntöttem a gépét, amikor oda ragasztottam a székhez, amikor eltörtem a kedvenc bögréjét, amikor fejbe dobtam egy labdával, vagy akkor is kiabált velem mikor bezártam anyáék irodájába, de szerinte én tettem vödröt is az ajtó tetejére, mikor ő jött be.

– Mikor csináltad ezeket? – kérdezték.

– Már egy éve nem szívattam meg, de minden április elsején vele kezdem, meg néha úgy alapból. Mindig panaszkodott, hogy anya miattam ment el négy évre. Vissza kapta – vonta meg a vállát.

– Hát nagyon kedves vagy és engem kihagysz a mókából – háborodtam fel.

– Sajnálom, majd legközelebb.

– Nem csodálom, hogy apa külön megkért, hogy kerüljelek titeket – rázta a fejét Tiffany.

– De, hát mi angyalok vagyunk – mutattunk magunkra.

– Azok – nevetett Scott.

28. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

November 11

Nem történt szinte semmi ha azt a jó hírt nem nézzük, hogy öreganyámat kirúgták és kaptunk egy új tanárt. Többen rá akartak mászni a húgomra, de folyamatosan pattintattam le őket. Ez történt az elmúlt pár hónapba, de ma végre 18 leszek. Végre én is nagykorú vagyok.

– Jó reggel szülinapos – jött be Soffy.

– Neked is – nyújtózkodtam.

– Mit csinálunk ma? – ült le az ágyamra.

– Megmutatom, hogy nem bukj le, hogy mikor van a szülinapod – csaptam össze a kezem.

– Senki nem tudja, hogy mikor születtél? – ámult el.

– Nem, soha senkinek nem mondtam el – vontam meg a vállam.

– Nem rossz?

– Viccelsz, utálom az osztály velejétől romlott, minél inkább hanyagolnak annál inkább jobb.

– Tényleg igaza van apának, hogy flúgos vagy – bólogatott, majd kiment.

– Hé – dobtam utána egy zoknit.

Nagy nehezen felálltam, majd megindultam a fürdő felé, ott vettem egy kellemes zuhanyt, majd törölközőbe megindultam lefelé.

– Boldog szülinapot – adott egy puszit anya az arcomra.

– Köszi – mosolyogtam.

– Öreg vagy már – fogott apa a hona alá, majd adott egy barackot.

– Tőled nem – löktem meg.

– Menj és öltözz fel – lökött meg Soffy.

– Jó reggelt – jött be Tiffany mögötte meg Scott.

– Sziasztok – köszöntem nekik.

– Boldog szülinapot – mondta Tiffany piros arccal.

– Elmegyek felöltőzök – indultam meg lassan hátra felé.

– Hamarabb is eszedbe juthatott volna – mondta apa.

– Nem gondoltam rá, hogy felvonulás lesz a konyhába – tettem fel védekezően a kezem.

Felszaladtam, már amennyire a ruha engedte, majd felvettem egy pólót meg farmert és húztam fel egy pulcsit.

– Boldog szülinapot – adott át anya egy kis dobozt.

Ahogy kinyitottam egy kocsi kulcs volt benne.

– Köszönöm – öleltem meg őt és apát.

Egy ugyan olyan kocsit kaptam mint, amit össze törtem, annyi különbséggel, hogy ebben van tolató kamera is.

– Jöttök? – kérdeztem a többieket, mire egy emberként indultak meg kifelé.

– Lucas – jött utána anya.

– Igen.

– Vigyázz magadra.

– Rendben – adtam egy puszit a homlokára majd kimentem.

– Akkor irány a nyaraló – mondtam, mire rám kapták a tekintetüket.

27. rész

.:: Lucas szemszöge ::.

– Anyámnak elment a maradék esze is – fogta apa a fejét. 

– Erre csak most jöttél rá? – kérdezte anya.

– Lehet, hogy elment az esze, de akkor is az anyám.

– Simán letagadhatnád.

– Gyere – fogtam meg Tiffany kezét, Soffy meg Scottét.

– Hova megyünk? – kérdezte miközben kimentünk az udvarra.

– Nem akarok hallgatni ahogy egymás anyját apját szidják, az a baj ha elkezdik több napig folytatják, nincs is annál jobb mikor egymás anyját küldik el a pokolba.

– Volt amikor egymáshoz vágnak dolgokat. A ház olyankor egy csata térnek felel meg. Ilyen van az, hogy fogok egy kulcsot és elmegyünk fagyizni – mondtam.

– Gyorsabb voltam – forgatta meg az ujján Soffy a kulcsot.

– De én vezetek, melléd nem ülök be, te örültebben vezetsz mint anya.

– Nem is igaz – kezdett el duzzogni.

– Egy alkoholos kehelyért abba hagyod?

– Megbeszéltük – adta át a kulcsot. 

Beszálltunk mind a négyen a kocsiba. Soffy ült előre, a többiek meg hátra.

– Szerinted kirúgják a nagyanyádat? – hajolt előre Scott.

– Nem hiszem – rázta meg a fejét Soffy. – De van egy jó hírem – mosolygott.

– Mi? – fordultam felé.

– Kirúgtak a suliból.

– Büszke vagyok rád – mosolyogtam rá.

– A pillanat amikor rájössz, hogy egyik Tomlinson-t sem fogod soha sem megérteni – mondta Scott mire mind a ketten felnevetünk.

– Én velük éltem, úgy hogy Lucas nem volt ott. De arra rájöttem hogy ha az anyjáék vitatkoznak, akkor egy hétre képesek eltűnni.

– Ja az nem azért volt, hanem minden évben elmennek egy hétre, hogy kettesben legyenek – fordult hátra Soffy.

– Az én anyámék már egy szobában sem alszanak, nemhogy még mézeshetekre menjenek – mesélte Scott.

– Én csak most ismertem meg az apám, szóval szerintem a legrosszabb szülőkapcsolat versenyt megnyertem.

– Oké ebben egyet értünk – mondtuk egyszerre.

Leparkoltam a kedvenc cukrászdánk elé. Soffy azonnal kiugrott és már ment is befelé. Scott és Tiffany kivánszorogtak a kocsiból. Bezártam a kocsit, majd zsebre tett kézzel beléptem.

Soffy már a fél készletet kikérte, Tiffany meg Scott csak egy sima csoki fagyi mellett maradtak.

– Parancsolj – adott oda egy tölcsér szedres fagyit.

– Gondolom én fizetek.

– Igen – dobott egy gumicukrot a szájába.

Rendeztem a nem kicsi számlát, nem értem hogy fér bele ennyi fagyi.

– Te ezt mind megeszed? – csodálkozott Tiffany.

– Hmm – bólogatott kanállal a szájába.

– Többet is tudna enni, csak valaki győzze fizetni – adtam egy puszit a hajába, mire rám mosolygott.

Soffy egy fél óra alatt végig ette a kínálatot, majd megindultunk haza felé. Scottot és Tiffanyt haza vittem, majd otthon egyedül voltunk.

– Vajon még mindig vitatkoznak? – vágódott le a kanapéra.

– Biztos – vontam meg a vállam.

Marley felugrott a kanapéra, majd körbe akart nyalni, de éppen, hogy meg tudtam fogni.

– Én is szeretlek, de nem akarok tiszta nyál lenni – toltam el magamtól.

– Ezért tarts papagájt, az nem nyal össze – szállt velem szembe Soffy.

– Jó dobj el neki egy botot, szólj a vissza hozta.

– Te meg kérlek akkor értesít, amikor Marley megszólalt, és nem ugat, hanem értelmes mondatot mond.

– Jó szólok – keltem fel.

Bementem a szobámba, Marley meg velem tarot. Felugrott az ágyra, majd kényelembe helyezte magát. Bekapcsoltam a tévét, majd amikor találtam egy normális adót elkezdtem bámulni. 

26. rész

.:: Tiffany szemszöge ::.

– Sziasztok – léptem be. – Nem tehetek róla – emeltem fel védekezően a kezem.

Bementem majd leültem, ahogy helyet foglaltam Scott is bejött utánam.

Zoe fejbe csapta magát, majd leült a székre.

– Mit csináltatok ti szerencsétlenek? – kérdezte Louis.

– Úgy volt, hogy... – kezdtem bele a mese estébe, délután.

"– Szia Lucas – köszöntem neki miközben kiszállt a kocsiból.
Normális esetbe ha valakinek köszönök akkor vissza köszön nem ijedtségében összeesik és a földön köt ki. Közben nem vág ijedt fejet, mintha pisztoly fognának rá.
– Jól vagy? – guggoltam le hozzá.
– Ja... ja... ja – nyögte ki a válaszát.
– Szerintem nem jó, beverted a fejed? Azért nem tudsz beszélni? – fogtam meg az arcát, és a fejét kezdtem el kémleni hátha látok rajta, valami sérülést. 

– De... de – kezdett el bólogatni, ráadásnak.

– Szia Luc –  jött oda Scott.

Integetett neki, de a földről nem kelt fel. Csak a hátát neki támasztotta a kocsinak. Mintha olyan kényelmes lenne a földön ülni.

– Hé jól vagy haver? - nyújtotta neki a kezét, hogy felhúzza.

– Ja... ja.. .ja – bólogatott.

– Olyan vagy mintha életed szerelme állna előtted.

– Hiii – kezdett el mosolyogni, majd bezárta a kocsit és oda ment az iskola falához, majd bele verte a fejét.

– Ezzel meg mi lett? – bökött Amanda a idióta felé.

– Nem tudjuk – vontuk meg a vállunkat. 

– Oké jól vagyok – jött vissza.

– Biztos, csak tudatosult benned, hogy öreganyáddal lesz óránk.

– Jaj a hárpiával, amúgy mit tanít? – kérdezte Amanda.

– Nem tudom, nem szoktam az órákon részt venni – vonta meg a vállát.

Mind a négyen megindultunk, majd beültünk a hárpia órájára. Amúgy nem értem, hogy miért hívták így. Amióta itt voltam még semmi nem csinált, ami miatt utálják, de nekem mindegy.

Elfoglaltuk a helyünket, majd vártuk az csengőt, közben beszélgettünk.

– Lucas anyád él még? – jött be a tanár. Kezdtem érteni, hogy miért nem a szívük csücske. 

– Igen, köszöni jól van, de én meg azt csodálom, hogy még nem öltek meg.

– Hogy beszélsz velem, neveletlen kölyök.

– Angolul, de tudok még valamennyire franciául, szóval úgy is elküldhetlek a pokolba.

– Mit képzelsz magadról?

– Hát azt, hogy hozzád képest normális vagyok.

– Ugyan olyan senki házi vagy mint az anyád.

– Nem tudom ki hiszi azt, hogy Los Angeles királynője, mert beházasodott egy gazdag családba.

– Te útszéli kurva anyád az, aki csak a pénzre hajt.

– Fejezze már be, nem értem, hogy magának mi a fasz baja van – emelte fel a hangját Scott.

– Te kis taknyos ülj le és örült, hogy nem küldelek az igazgatóhoz.

– Foglalkozzon a saját dolgával azt hiszem nem azért van itt, hogy az észt ossza – keltem fel az asztaltól.
– Milyen nemes barátaid vannak, de majd akkor is így kitartanak melletted, mikor minden apró titok fényre derül a családoddal kapcsolatba. Például a kis színésznőcske.

– Takarodj a pokolba, bár neked még az is jó hely – csapott Lucas az asztalra, akkor erővel, hogy senki nem mert levegőt venni. 

– Mennyire ütöttél anyádra? Hány embert is küldött kórházba?

– Ajánlom hogy fogja be – kelt fel Scott.

– Pont olyan barátaid vannak, mit anyádnak. Kár, hogy hátba támadták, vagy megölték őket.

Lucas nem reagált semmit. Csak lélegzettét próbálta stabilizálni. A fejét lehajtotta, szinte hallani lehetett, ahogy kattognak a fogas kerekek az agyába. Mindenki őt figyelte. 

Hirtelen felkapta a fejét az arcán meg egy gonosz mosoly terült szét. Szinte vágni lehetett a feszültséget.

– Lehet hogy Stella volt anyám, régen lehet, hogy féltek tőle lehet, hogy vonzotta a bajt, de mindig megoldotta, de az biztos, hogy ezerszer jobb rendőr és ezerszer jobb szülő mint te valaha is voltál. Ő nem azzal foglalkozik, hogy olyas valakivel jöjjek össze, akinek sok a pénze, hanem azt akarja, hogy úgy éljem az életem ahogy akarom. Míg téged csak a pénz hajt, ha nem lennél ennyire öreg meg rozoga, akkor kimehetnél a sarokra úgy is egy kurva vagy – mondta, majd megfogta a táskáját és lelépet. Scott azonnal utána ment, ő is vitte a cuccát.

Az osztály teljesen el volt képedve a kis beszélgetéstől. Senki nem értett az egészből semmit. De minden pénzt megért Lucas öreganyjának az arca. Nem lehet leírni, hogy hány és milyen érzelem ment végig rajta. 

Én is kapcsoltam majd a fiúk után futottam a cuccom ölelve. 

Mind a ketten a kocsi mellett álltak és valamiről nagyon diskuráltak. Ahogy oda értem Lucas hirtelen magához ölelt. Nem értettem, hogy miért, de vissza öleltem és megnyugtatóan simogattam a hátát. 

– Most hova megyünk? – kérdezte Scott.

– Őrsre – adta az egyszerű választ Lucas."

25. rész

.:: Soffy szemszöge ::.

Megint bajba keveredtem, pedig én tényleg próbáltam csendben meghúzódni, hogy minél hamarabb eltűnjek innen, már nem kellett sokat kibírnom és elkerülök ebből az iskolából.

– Miss Tomlinson, már hívtam a szüleit.

– Apámat hívta?

Kérlek kérlek, kérlek, kérlek. Istenem nem kérek most már soha semmit tőled, csak most az egyszer mondja, hogy apámat hívta fel. Könyörgöm.

– Igen – mondta ki, mire felsóhajtottam.

Leültem a székbe, majd vártam hogy apa megjöjjön. Közben elővettem a telefonom és olvastam.

– Jó napot – nyitott be apa.

Felkönyököltem, majd figyeltem a beszélgetésüket.

Csak néztem őket, nem nagyon foglalkoztam azzal amit mondtak, de egy mondatot elcsíptem.

– Rendben, minden papír meg van a kiiratkozáshoz? – kérdezte az igazgató.

– Igen, már át is vették a másikba – vett elő egy lapot, apa a kabát zsebéből.

– Akkor már nem az iskola tanulója.

– Köszönjük – kelt fel apa, majd én is felkeltem.

A kezével intett, hogy merre menjek. Előtte mentem és a kezét a vállamra tette.

– Köszönöm – mondtam.

– Szívesen – szorította meg a vállam.

Beszálltunk a kocsiba, majd meg sem álltunk az őrsig. Ott rajtunk kívül senki nem voltunk.

– Többiek? – kérdeztem.

– Ők hullát néztek, én meg eljöttem érted.

– Hogy-hogy végre kiirtatok abból a szörnyű iskolából? – ültem fel az asztalra.

– Anyáddal erre jutottunk, nem olyan rég. Ha még egyszer panasz lesz rád akkor kiíratunk onnan.

– Köszönöm, még egyszer, utáltam oda járni, de hova fogok ezentúl?

– Bátyád iskolájába, mint ahogy megbeszéltük.

– De akkor hogy fejezem be ebben az évbe?

– Anyád mindent megoldott.

– Hogy?

– Vannak kapcsolatai, így évvel feljebb kerültél.

– Nem kísérteties szerinted, hogy bármit meg tud szerezni amit akar?

– Hidd el néha, sőt szinte mindig jó.

– Néznek oda ki van itt – jött be a keresztapám.

– Niall – ugrottam a nyakába, mire felnyögött.

– Nem vagyok ennyire nehéz – tett le a földre.

– Nézzenek oda ki van itt, rég láttunk – ölelt meg Harry.

– Már megint mit csináltál. Ennyire nem üthettél anyádra – nevetett Liam.

– Hallottam – vágta tarkón anya.

– Kedvesebben – fogta a fejét.

– Ilyenkor gondolkozok el azon, hogy ki is a gyerek – kacagtam.

– Ő – mutattak egymásra össze vissza.

– Ti vagytok Los Angeles leghíresebb nyomozói? – fogtam a fejem.

– Igen – bólogattak.

– Helló – jött be Lucas, meg fel ült a székre.

– Te meg mit keresel itt? Nem iskolába kellene lenned? – kérdeztem tőle.

– Az egyetlen öreganyám haza küldött és mondta, hogy feltétlen szóljak annak a senki házi anyámnak, akinek volt képe ellopni apámat és tönkre tenni az ő tökéletes családi helyzetét. Sőt azt is mondta, hogy miattad csapták ki az egyik klubjából.

– Jaj komolyan zárjuk be valahova – mondta anya.

– Ja és Liam, nem tehetek róla – húzta össze magát Lucas.

– Mit csináltál? - szinte szikrákat szórt a szeme.

– Sziasztok – jött be Tiffany. – Nem tehetek róla.

Emelte fel a kezét, majd elhúzta a száját.

24. rész

.:: Lucas szemszöge ::.

– Nem akarok iskolába menni – kezdtem el hisztizni, mikor anya lehúzta rólam a takarót.

– Én meg nem akartok rád mosni még is megtetszem, szóval kelj és irány.

– De nem akarok, beteg vagyok – ültem fel.

Oda jött, majd a száját a homlokomra tette. Majd megrázta a fejét.

– Nem vagy lázas, szóval mehetsz iskolába.

– Ne már anya kérlek – néztem rá kiskutya szemekkel.

Csak egy gonosz mosolyt öltött az arcára, majd leült mellém.

– Ha apád megengedi akkor maradhatsz – mondta ki, mire hatalmasat nyeltem. – Sok szerencsét veregette meg a vállam. – Amúgy tudod nagyon jó, hogy Tiffany nem tud semmit. Ő csak azt hiszi, hogy vissza kapta az apját. Azt nem hogy te milyen szerepet töltöttél be az életébe régen.

– Tényleg? – kaptam fel a pillantásom.

– Igen.

– Akkor megyek – keltem majd elkezdtem ruhák után kutatni.

Megtaláltam a kedvenc ingem, majd felvettem alá egy fehér pólót. Felhúztam egy fekete farmer nadrágot, majd beálltam a tükör elé. Zselét tettem a kezemre, majd elkezdtem tincsenként beállítani az elejét. Mivel nem tetszett ezért beletúrtam, majd kicsit össze ráztam. Még vettem egy utolsó pillantást, majd felvettem a táskám, szemüvegemet és megindultam lefelé.
Lépcsőnél felvettem a fehér torna cipőmet, majd kimentem a konyhába.

Leültem Soffy mellé anyákkal szembe. Marley már ott feküdt és várta, hogy valami leessen.
Dobtam neki egy falatott a szalonnából, mire oda jött a lábamhoz. Felugrott rá, majd addig ugrált, míg az ölembe nem kötött ki.

Anya csak megrázta a fejét, apa meg nem foglalkozott vele. Amúgy annak ellenére, hogy az ölembe ült nem csinált semmi, néha kapott pár falatot, de nem ugrált, hogy többet kér.

– Soffy van valami az arcodon – mondtam, majd rámutattam a jobb arcára.

– Mi? – próbált oda nézni.

– Nem tudom, valami fekete – vontam meg a vállam.

Elővetett a táskájából egy tükröt, majd elkezdte nézni az arcát.

– Nincs rajta semmi.

– Nem jó oldalt nézel, a másik jobb.

– De azon az oldalon sincs semmi – rázta meg a fejét.

– Pedig ott van – böktem pontosan ugyan oda.

– Apa – fordult kétségbe esetten felé.

– Igen – nézett át, az újságja felett.

– Van valami az arcomon.

– Smink – folytatta az olvasás.

– Anya! – fordult felé.

– Semmi – folytatta a magazinja olvasgatását.

– Tényleg van valami az arcomon? – fordult felém kétségbe esetten.

– Igen.

– Mi?

– Túl sok smink, szóval mosd le.

– Nincs is rajtam sok.

– Sokkal kevesebb szokott rajtad lenni. Ááá valami pasi van a dologba – dőltem hátra, mire csöndre intett.

Lesz miről kifaggatnom délután.

– Anya elvihetem a kocsid? – vettem be a legszebb mosolyom.

– Elviszlek titeket – kelt fel, majd kiitta a kávéját.

– Nem akarok a terhedre lenni.

– Minek ajánlom fel ha terhemre lenni? – ráncolt a homlokát.

– Ne már lécci, olyan régen vezettem hiányzik – néztem rá hatalmas szemekkel.

– Lucas – szólt apa, mire felé fordultam. Egy kulcs repült felém, amit éppen hogy el tudtam kapni.

– Köszi – mondtam, majd mentem is kifelé.

Soffy jött mögöttem, kinyitottam neki a kocsit, míg átmentem a másik oldalra addig bekötötte magát, meg a táskáját hátra dobta. Én is hátra vágtam a cuccom, majd magam elé húztam a biztonsági övet. Vettem egy mély levegőt, indítottam a kocsit. Jó volt újra a volán mögött ülni.

Nem mentem gyorsan, mert itt volt Soffy is, bár ő is elő szeretettel taposta a gáz pedált. Ez valami családi vonás lehet, mert szinte mindenki örülten vezetett. Sőt így bele gondolva csoda, hogy még élünk, szerencse velünk van.