.:: Lucas Szemszöge ::.
Reggel egyedül voltam a szobába. Kirázott a hideg, mire magamra kaptam egy vastag pulcsit póló nélkül, meg egy nadrágot is felhúztam. Nem értem hogy tudja valaki ezt az hideget elviselni, de jövőhéten megyek haza a napfényes és meleg Los Angelesbe, csak még nem tudom mi lesz Shelly-vel. Azt hittem hogy milyen jó lesz nekem utazgatni, csak rosszabb lett.
Konyhába Shelly sütötte a palacsintát, bólintott felém, de azonnal minden figyelmét a sütésre szegezte.
- Hogy aludtál, voltak rémálmaid? - ültem fel a pultra, gáztűzhely mellé.
- Minden este vannak rémálmaim, de ha nem lesz azonnal szólok. - dobta fel az utolsó palacsintát is.
- Kitaláltam egy jó játékot. - vettem el egy palacsintát a kupac tetejéről.
- Mi lenne az? - ráncolta a szemöldökét, majd ő is elkezdte ennie a kajáját.
- Azt mondtad, hogy nem akarsz beszélni a múltadról.
- Igen, de nem értem milyen játék az amihez nekem közöm van. A legjobb dolog ami velem történt az, hogy eljöttél értem. Ez lenne a játékod vége, vagy mi? Nem értek semmi, így akarod közölni kedvesen, hogy menjek el. Inkább mond el kéméletesen, jobb hamarabb túl esni rajta, mint itt rágódni. De azért majd a palacsintát megehetem, meg...
- Ha befogod elmondom, és nem találtad el.
- Jó. - sóhajtott fel megkönnyebbülten.
- Szóval arra gondoltam, hogy én kérdéseket teszek fel, neked csak bólogatni vagy rázni kell a fejed. Na mit gondolsz, játszol velem?
- Jó, játszok veled, de nem értem miért érdekel téged, hogy a múltba mi történt?
- Szeretem hallgatni az emberek történetét. Beülni egy kávézóba és igenekkel beszélgetni, elmesélik nekem az életük történet, ami felhasználok, ha kell egy jó háttér történet, keresem azt a történetet amit nem csak sorozatokba lehet felhasználni, hanem sokkal nagyobb lélegzet véletlenül.
- Szerinted az én történetem az?
- Igen. - bólintottam.
- De mi van, ha nem akarom megosztani?
- Akkor várok vele míg meg nem fogod velem osztani.
- Végül is ennyivel tartozom, akkor hát itt a játék ideje.
- Rendben, készen állsz? - azonnal bólintott rá - Apád valaha is bántott? - megint bólintott - Megütött? - kaptam is rá azonnal a igent - Úgy 10 évesen kaptad az első ütést? - rázta meg a fejét - Hamarabb? - bíztam benne, hogy megint megrázza a fejét, de sajnos bólintott - Sokkal? - most csak egyet biccentett - Inkább nem is akarom tudni, hogy mikor emelt rád először kezet.
- Öt évesen. - suttogta.
- Bátyád megütött valaha? - megrázta a fejét, mire egy kicsit megkönnyebbültem - Mond azt, hogy nem erőszakolt meg. - kértem tőle.
- Ha azt akarod, hogy hazudjak. - kezdett el gyengülni a hangja.
- Mikortól? - néztem bele egyenesen a szemébe.
- Hét. - zárta össze a szemet, majd egy kicsit oldalra fordította a fejét.
- Ők vannak a rémálmaid? - zártam a karjaimba, és végre nem lökött el magától.
- Igen, miattuk nem tudok aludni. Félek még mindig hogy bejönnek a szobába. - suttogta vissza fojtót hangon.
- Ezért nem viseled el az érintést, ezért löksz el mindig magadtól, mert félsz a férfiaktól az amiatt amit a bátyás és a nevelő apád tett veled.
- Pontosan.
- De tudod, hogy én soha nem csinálnék veled ilyet, ugye?
- Az elején nem tudtam, amikor kidobott, annyi rossz emberrel találkoztam, nem tudtam, hogy kiben bízhatok meg.
- Tudom, hogy lehetetlen ilyen rövid idő alatt elnyerni a bizalmad, de próbáld meg legalább. - simítottam végi a hüvelykujjammal az arcán.
- Megpróbálom.
- Köszönöm, de tereljük valami kellemesebbre a beszélgetést. Bemegyek a városba van kedved velem jönni?
- Igen, nagyon jó lenne végre kimozdulni innen.
- Szerintem vegyük meg, nagyon jól áll. - mondtam az öltöző fülke előtt ülve.- Nem akarlak még jobban lehúzni, így is rajtad élősködök.
- Te takarítod az egész házat, meg mosol, ráadásul még főzöl is. Nem kell félned nem szipolyozol ki, meg én szeretném, hogy meg vedd ezt a ruhát.
- Egyáltalán minek, egész nap otthon ülök.
Elmosolyodtam azon, hogy ezt a mondta. Mikor meglátta az arcom ijedtem húzta össze a szemöldökét.
- Valami rosszat mondtam? - ijedt meg. Szemében meg kétségbe esés csillogott.
- Dehogy, szabad? - tártam ki a karom és bíztam benne hogy megölelhetem.
Az utolsó pár centit lassan tette meg, majd a homlokát neki támasztotta a vállamnak. Amikor a karjaim a lapockájára meg a derekára simultak összerándult.
- Nyugi én vagyok, nem foglak bántani.
Figyeltem a piros pozsgás arcát míg bemegy a öltöző fülkébe. A ruhát felakasztotta a tetejére én meg elvitettem a többi ruhához. Szereztünk neki hozzá cipőt, majd átmentünk egy másik boltba, megvettünk mindent amit az üres konyhába kelhet. Beültünk egy közeli gyors étterembe és folytattuk a bólogatós játékot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése