45. rész

.:: Soffy Szemszöge ::.

Nem tudom mikor ébredtem fel, de nem is nagyon érdekelt. Lucas magához ölelt. Az estéből nem sokra emlékszem. Lucas-t biztos felhívtam, hogy jöjjön értem. Annak ellenére, hogy mennyit ittam, nem fájt a fejem és nem éreztem magam másnaposnak. Sőt kipihentnek érzem magam.
Nyújtózkodtam egyet, majd átfordultam a másik oldalamra. Mögöttem lévő személy követett, majd magához ölelt. Arrébb húzódtam, mire elengedett. Nehogy azt higgye, hogy valami csajjal van.
Párnának más illata volt. Furcsán ismerős, de nem tudtam honnan. Lucas-nak más fajta parfümje volt. Kinyitottam a szemem, a szobába sötét volt. Ez tuti nem a mi házunk, ott nincs soha sötét. Egyik ablakon sem húzzuk le a redőnyt. Valami örült család hagyomány, ami ránk is átragadt. Valahol máshol vagyok.
Felültem, mire mögöttem egy kapcsoló kattanását hallottam.
 Végre felébredtél  hallottam meg mögülem egy álmos  hangot.
Felé fordultam és amikor megpillantottam a kócos haját, meg az álmos tekintetét. Miközben figyeltem a fél oldalas mosolyát, kezdtek visszatérni az emlékeim.  
 Nelson?  csodálkoztam, közben egy kicsit megdöntöttem jobbra a fejem.
 Ez jól jel, emlékszel rám, főleg ha azt vesszük figyelembe, hogy mennyit ittál.
 Mit keresek itt?
 Mennyi mindenre emlékszel?
 Nem sokra.
 Akkor nem emlékszel arra, hogy egész hajnalt végig beszéltünk. Meg arra sem, hogy szinte könyörögnöm kellett, hogy nem ne menj kocsival, szóval amikor térden álltam és utánad kúsztam, akkor megenyhült a szíved.
 Emlékszek még arra, hogy megkértél, hogy ne kocsival menjek haza.
 Azt hittem, hogy bejön. Amúgy a vasárnapot végig aludtad.
 Mi?  térdeltem fel az ágyon.
 Hajnali két óra, nem feküdhetnénk vissza. - ásított.
 Nem emlékszem sok mindenre, itt ébredek veled egy ágyba, a te ruháiddal és még arra kérsz, hogy feküdjünk vissza?  akadtam ki.
 Ha így mondod akkor hülyén hangzik, de ha úgy mondanád, hogy. Este te magad vetted fel a ruhát amit adtam, ez nagyon fontos. Utána elmesélted anyádék szerelmi életét. Majd sírtál a vállamon, utána elmesélted Lucas szerelmi éltet, azon meg nevettél. Utána a saját szerelmi életedet ecsetelted. Szavakban nem lehet önteni, hogy mennyi kín volt közben az arcodon, meg könny. Ezután kikövetelted, hogy elmeséljem az életem. Majd te is meséltél magadról. Reggel hat felé elaludtál. Hétkor felkeltetek, segítettem egész délelőtt a húgomnak. Délután anyáméknak kellet lennem. Majd mivel ma reggel vizsgám lesz ezért leültem, hogy megtanuljam latinul a jobb lábszár csontjait. Miközben magoltam te közben egyszer felébredtél. Kávéért könyörögtél, mire visszaértem, már visszaaludtál. Beszéltem a bátyáddal is, hogy nem kell aggódni, mert még élsz, falazni fog nekünk. Megint jó pofiztam anyáméknak, majd végre lefeküdtem aludni. Most meg felébredtél és számon kérsz. Kaphatok egy csókot?  nyalta meg az ajkát vágyakozóan.  
 Nem.
 Miért, este vagyis hajnalba azt mondtad azért nem, mert erre emlékezni akarsz, erre most nem.
 Igen.
 Most akkor nem vagy igen?  fogta a fejét.
 Nem.
 Miért nem?
 Mert.
 Olyan szépen fogalmazol, az érveid nagyon erősek.
 Mert egész nap aludtam, gondolom szörnyű szájszagom van  keltem ki az ágyból.
 Akkor megvárom míg fogat mosol, de nem menekülsz  ásított és közben nyújtózkodott.
Felállt, mire szorosan mögötte mentem. Rátettem a kezem a csupasz derekára, majd hozzá simultam a hátához.
 Remélem nem zavar  öleltem át a derekát, majd bele fúrtam az arcom a hátába.
 Élvezem  tette a kezét az enyémre.
Égette a szemem fénysugár. Elengedtem, mire lehajolt és szerzett nekem egy új fogkefét. Leült a lehajtott Wc-re, rátámaszkodott a kezére. Szerintem bealudt, mire végeztem.
Nyomtam egy puszit a szájára, mire azonnal felkapta a fejét. Megfogta a kezem, belehúzott az ölébe. Én átkulcsoltam a nyakát, homlokom neki támasztottam az övének és figyeltem a csodás szemeit.
Amikor megérintem az ajkait, olyan volt, mintha tűk furakodtak volna a testem minden egyes pórusába. De nem fájt, csak bizsergető érzés volt. Melegem volt és fáztam egyszerre, és valami új érzés áradt szét bennem, valami teljességgel zavarba ejtő. Valami, amit még nem tapasztaltam, de rengeteget hallottam róla.
 Erre a csókra megérte várni.
Magához ölelt, erősen tartott. Felállt, majd engem is letett a földre. A kezeimet a dereka köré csavartam, majd megindult az ágy felé. Éjjeli szekrényen lévő lámpa segített, hogy eltaláljak. Elterült az ágyon, én a másik oldalra feküdtem le.
 Gyere közelebb  suttogta a fülembe. Hátra nyúlt, mire sötétbe borult a szoba.
Közelebb bújtam hozzá, mire átölelte a derekam.
 Ilyet soha nem csináltam  motyogtam.
 Én sem  ásított bele a hajamba.
 Jó éjt.
 Neked is.
Bár nem voltam álmos még is el tudtam aludni a karjaiba.

44. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Kapitányság előtt ültem a kocsiba, és gondolkodtam, hogy mondjam meg anyáéknak, hogy egyetemre akarok menni. Valahogy meg kell nekik mondanom, hogy ezt a feladatott kaptam. De nem szabad megtudniuk, hogy azért akarok oda menni, mert erre kértek. Nagyobb valószínűséggel fogok tudni beidomítani egy vadon élő tigrist, mint őket rá venni az egyetemre. A másik, hogy azonnal rájönnek, ha hazudok. Semmi esélyem ellenük.
Komolyan hamarabb tudom, hogy ilyen lesz, akkor el sem megyek.
Kiszálltam a kocsiból, majd lassú léptekkel megindultam befelé.
 Mi ez a bánatos kép, titkárnő?  kérdezte keresztapám.
 Egyetemre akarok menni  próbáltam ki a képességem nála.
 Rosszul hazudsz  veregette meg a vállam.  De azért a kávémat megkapom?
 Nem, szerez új cselédet  hagytam ott.
 Titkárnőm vagy, nem hagyhatsz így itt, koffein nélkül  kiabált utánam.
Anyáék ajtaja előtt megálltam, majd vettem egy mély levegőt, próbáltam a legkomolyabb arcot magamra varázsolni, majd beléptem a kínzó kamrába.
 Hallgatlak  mondta apa fel sem nézve a gépéből.
 Arra gondoltam, hogy elmegyek tovább tanulni, egy egyetemre.
 Melyikre gondoltál?  szentelte nekem minden figyelmét.
 Antioch.
 Miért is?
 Mert abba az iskolába van a legtöbb baj. Meg a baltás gyilkos csak abból a gimiből választ.
 Szóval téged néztek ki, hogy legyél a beépített fiú?
 Igen.
 Nem mehetsz  fordult vissza a géphez.
 Miért nem?  akadtam ki.
 Mert minden beépített emberünkkel valami történik. Nem véletlenül akarták, hogy ne tudjuk meg. - mondta rám sem nézve. Teljesen lefoglalta amit a monitoron volt, mint a saját fia.
 Kérlek legalább valamit csinálhatok. Nem akarok kávés fiú lenni.
 Akkor is kell egy alapképzettség, ami neked nincs meg.
 De ki tudom tanulni, ez egy jó lehetőség.
 Majd este megbeszélem anyáddal, de mond el neki te is. Jobb ha nem tőlem tudja.
 Köszi  mentem ki.
Beültem a kocsiba, majd vissza mentem Charliehoz. Anyával telefonon beszéltem. Ő azonnal rá vágta, hogy nem. Nem lehetett sehogy sem rábeszélni.
Megérkeztem a házhoz, nem kopogtam, hanem lazán besétáltam. Charlie a kanapén ült és valamit az interneten olvasott.
 Na kölyök együtt fogunk dolgozni?
 Talán, nem mondtak rá igent.
 Elmondtad nekik mi?
 Nem tudok nekik hazudni. Észre veszik, ebből élnek. Ismerik minden mozdulatomat. Tudják, hogy mikor fordul meg a fejembe hogy hazudok. Egy ismeretlen is azonnal kiszúrják. Meg sem kellene szólalnom, de mondanák, hogy az igazat kérik.
 Tudom neked már a véredben van. Talán megenyhülnek, de menj haza és kezd el sportolni. Nem csak egy könyvet kell felemelned. Még itt vagy, sipirc  zavart el.
Nevetve otthagytam. Megfogadtam a tanácsát. Otthon elmentem Marleyvel futni. Ő nagyon élvezte, én meg majd megfulladtam.
Este a kanapén ülve vártam, hogy megérkezzenek, és végre megbeszéljük az új "munkámat".

43. rész

.:: Soffy Szemszöge ::.

Mivel az ügy meg lett oldva, megakartam ünnepelni, és nem úgy mint anyáék szokták. Ami a semmit tevés. Meg is beszéltem a lányokkal, hogy menjünk el egy buliba, nem annyira rajongtak az ötlettől, ők inkább arra voltak kíváncsiak, hogy miért maradtam ki egy hétig az iskolából. Mert a tanár csak annyit mondott, hogy családi okok miatt, de ők mérget mertek volna venni rá, hogy amikor voltak az őrsön én ott ültem az asztalnál. Szerencsére le tudtam beszélni őket, erről az ötletről. Őket is lázba hozta a gondolat, hogy elmenjünk és szórakozzunk.
Lucas büszke lehetne rám, pont úgy csinálok mint ő. Részegre iszom magam, hogy megszabaduljak a problémáimtól. Elmenekülök előle. Most is itt ülök egy üveg Whiskyvel és nem érdekel semmi. Már több, mint három pasival táncoltam, de egyik sem maradt sokáig. Lányok elmentek, mert találtak estére egy partnert. Dina kivételével, ő a barátjával ment.
A hátamon éreztem, hogy valaki folyamatosan figyel. Próbáltam nem tudomást venni róla, de nagyon idegesített. Hátra fordultam, mire elkapta a fejét, és a falat kezdte el tanulmányozni. Visszafordultam, de nem ittam többet, mert lehet hogy képzelődök. Éppen indultam volna, amikor leült mellém a titkos figyelőm. 
 Nelson  mutatkozott be.
 Soffy  biccentettem felé. Közben megfigyeltem a kék szemét, amiben mintha aggódást láttam volna. Ideges volt, ezt onnan tudtam ahogy beletúrt a nem túl rövid hajába, ami fekete volt. 
 Miért vagy ennyire letört? 
 Nem vagyok letölt  öntöttem ki egy pohárba az italt.
 Akkor miért ülsz itt egyedül, és iszol?  vette el tőlem a poharat.
 Az az enyém volt  fontam össze a kezem.
 Szerintem meg éppen eleget ittál.
 Ki vagy, hogy megmond?
 Senki, csak inkább mesélj magadról.
 Egy szerencsétlen vagyok  fejeltem le az asztalt. Kicsit oldalra döntöttem a fejem, így tudtam figyelni.
 Nem vagy szerencsétlen  mosolyodott el angyalian.
 De az vagyok, hidd el, nekem nincs egy csepp szerencsém se  motyogtam az asztalba.
 Felejtsd el ezt a hülyeséget, és gyere táncolni.
Felnéztem rá, majd hátra csaptam a hajam, hogy lássak is. Pár kosza tincset a fülem mögé tűrt. Kezét nyújtotta, gondolkodás nélkül elfogadtam, hagytam hogy a táncparkettre húzzon. 
Pörgős számok szóltak, de minket nem érdekelt. Átkarolta a derekam, én meg a nyakát és lassan mozogtunk a saját zenénkre, amit csak ketten hallottunk. Mi saját dalunk.
Elvesztem a csodás kék szemeibe, ami figyelte minden mozdulatom. Erősen tartott, nehogy valami bajom essen. Ráhajtottam a fejem a vállára, mire a szívverése gyorsabb lett.
Senki nem törődött velem így. Csak a családom, de ők nem helyettesíthetik ez a fajta törődést. Úgy érzem magam mintha most erre a rövid időre valakinek fontos lennék.
Csodálatos romantikánknak a telefonom vetett véget, szerencsére nem hallotta meg a hangos zenétől, csak én éreztem ahogy remeg a zsebembe.
 Keresnek  suttogta bele a fülembe.
 Nem fontos  hagytam rá.
 Nem akarlak senkitől sem elrabolni. Beszélj vele nyugodtan, én nem megyek sehova  kacsintott.
Lányok voltak, csak az érdekelte őket, hogy Barbara kulcsa nálam maradt, vagy csak megint szerencsétlen volt és elhagyta. Az utóbbi.
 Itt vagyok  mentem vissza.
 Hiányoztál  ölelt magához, majd adott az arcomra egy puszit.
 Csodálatos volt az este, de mennem kell.
 Veled megyek.
 Kocsival vagyok.
 Ennyit ittál és vezetni akarsz?  esett kétségbe. Mintha most jelentettem volna be, hogy gyilkos vagyok. Nem is tudnám leírni az arcán uralkodó döbbenet.
 Steve, majd haza visz, azért van.
 Nem tudom ki az a Steve, de nyugodtabb lennék ha tudnám, hogy épségben haza értél.
 Nem lesz semmi bajom.
 Gyere el hozzám. Ígérem egyetlen egy ujjal sem nyúlok hozzád  pislogott ártatlanul, hatalmasakat.
 Rendben  sóhajtottam, elvégre mi bajom lehet. Úgy is szerencsétlen vagyok. Meg részeg és egyetlen egy tiszta gondolatom nincs. Most látnának meg anyámék és letagadnák, hogy ismernek.
 Köszönöm  nyújtotta a karját, amit azonnal el is fogadtam.
Legrosszabb esetben is csak megöl. Legalább nem leszek akkor már szerencsétlen. Bár élő sem leszek, de ez csak kisebb dolgok, amik részegen nem érdekelnek. 

42. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.


 Tiff  motyogtam, majd magamhoz öleltem, meg akartam csókolni, de kibujt az ölelésemből.  Drágám mi a baj?  motyogtam neki.
 Barom, az a lábam  hallottam meg Scott hangját.
 Bocs  ültem fel a földön.
 Hétalvók elmentem, kávé az asztalon  kiabált Soffy, majd becsapta maga után az ajtót.
 Elaludtunk  ugrott fel apa, mire anya a földön kötött ki.
 Szabadnapunk van  mászott vissza a fotelbe.
 Soffy azt mondta, hogy kávé az asztalon van  indult meg apa komásan.
 Hozz nekem is  nyöszörgött anya.
Meghozták a kávénkat, én a földön maradtam anyáék meg a fotelbe nyomorogtak.
 Tudtátok, hogy van egy hatalmas kanapénk?  kérdeztem tőlük.
 De látom te nem férsz el rajta  vágott vissza apa.
 Ez fájt  tettem a kezem a szívemre.
 Legközelebb csendben maradsz  paskolta meg a fejem Scott.
Marley törtetett lefelé a lépcsőn hátán a tollas bajkeverővel. Amióta Soffy nincs itthon valami ördög megszállta. Felhúztam magam, majd kiengedtem őket hátra, az ajtót nem csuktam be, hogy még egyszer fel ne keljen kelni. Visszaültem a földre, majd ott üldögéltem.
 Valaki hiányzik  nézett szét anya.
 Soffy valahova elment  mondta Scott.
 Akkor jó  dőlt vissza.
 Mennem kellene  terültem el a földön.
 Akkor menj  adta az ötletet anya.
 De lusta vagyok felkelni  nyöszörögtem.
 Akkor meg elkésel, és egy életre megbánod. Nekem mindegy.
Ahogy kimondta, azonnal felugrottam, majd felrohantam. Ahogy felértem kifújtam magam, majd bezárkóztam a fürdőbe. Rendbe szedtem magam, víz alatt gondolkoztam, hogy vajon milyen titkos feladatot kapok. Remélem valami izgalmasat. Felvettem egy fehér pólót, meg egy szaggatott farmert, zsebre vágtam a telefont, meg a pénztárcámat. 
 Elmentem  kiabáltam.
 Engem haza viszel?  jött oda Scott.
 Igen.
Beszálltunk a kocsiba, szerencsénk volt, mert csak egy kisebb dugóba kerültünk. Hamar kiértünk, majd Scottot kitettem a régi otthonánál.
 Majd még beszélünk  fogtam vele kezet.
 Hívlak, vagy hívj.
 Feltétlenül  lépett el a kocsitól.
Beírtam a címet, ami a papíron volt, majd követtem Steve utasításait. Megérkeztem egy teljesen átlagos házhoz. Remélem nem csak valami hülye gyerekre kell vigyáznom. Kiszálltam, majd bekopogtam és vártam, hogy valaki ajtót nyisson.
 Szia Lucas, Charlie vagyok, de hívhatsz nyugodtan főnöknek is  támadott le az ajtót nyitó férfi.
Egy húszas éveit taposó, vagy is annyinak nézz ki. Éj fekete haja van amiben pár ősz száll már bepofátlankodott. Szemei vidáman csillogtak zöld több színébe. A jobb kezében egy szépen faragott bot volt.
 Jó napot  mondtam megszeppenve.
 Beavatlak mindenbe amit tudnod kell. Remélem ez nem fog eltántorítani attól, hogy elvállalod a feladatot.
 Honnan tudja a nevem, miért pont én?  kérdeztem tátott szájjal.
Leültem egy öreg kanapéra, majd oda adott egy bögre teát. Milyen régen ittam már, az egész család a kávét issza töménytelen mennyiségbe. Megcsinálta a saját italát, majd neki látott mindent elmagyarázni.