133. rész

.:: Lucas szemszöge ::.

– Na túl éltétek az első hetet – jött be apa, a kezén Alex-szel.

– Nem hittem volna – jelent meg mögötte anya is.

Nem rég érkeztek meg az éves nászútjukból. Ami pont akkor esett mikor Shelly szült. Haza akartak jönni és elnapolni az évfordulójuk ünneplését, de nem hagytam nekik. Mindig ilyenkor menni. Menjenek csak lehet nem otthon laktunk már, de attól mindig is élvezték hogy ki tudnak szabadulni egy kicsit a hétköznapi mókus kerékből.
– De ne itt fecsegjetek hagy nézzem meg a harmadik unokámat – lépett el mellettünk anya.
– Mi nem is mondtunk semmit – mondta apa, mire csak megvontam a vállam. Az ő felesége az ő baja.
– Soffyék össze szedik az apró népséget és átjönnek ide – mondtam a nappaliban ülőknek, de nem is foglalkoztak velem. Anya teljesen bele veszett Tina gügyögésébe.
Fél óráig csodálták a lányomat, mikor nagy hangzavarral megérkeztek a család hiányzó tagjai. Mia és Thomas adta az alá festő zenét ahogy beléptek az ajtón. Mindenki oda kapta a fejét, mert a keserves sírásukból arra következtetett az ember hogy földön húzzák őket nem hordozóban ülnek.
Felvettem Miát mire abba hagyta a sírást és mosolyogva figyelt rám. Thomast meg apa kapta fel hogy abba hagyja a folyamatos oknálküli panaszkodását. 
– Pont olyanok mind a hárman mint ti kiskorotokba. Csendben voltatok ha valaki a kezében tartott – vette át tőlem anya Miát.
Thomast Nelson átvette majd leült Shelly mellé a kanapéra aki Tinát ringatta.
– Ha őszinte akarok lenni azt hittem hogy Soffyt téged le fognak csukni egyszer. Lucas meg nálunk fog csövezni, mert mindenki kidobja.
– Köszi apa, érzem a törődést – mondtuk egyszerre a húgommal.
– Hé nézzétek a jó oldalát, megcáfoltátok. Komolyak, sikeresek letettek és egy szerető család vesz bennetek körbe. Én vagyok a legboldogabb hogy nem jött be a jóslatom.
Az egyik karjával engem húzott közelebb a másikkal meg Soffyt és megszorongatott minket. Anya is oda jött és részt vegyen a nagy családi ölelésbe, de vissza ment hogy az unokáival tudjon lenni.
– Élvezi nagyon ezt a nagymama szerepet – figyelte Soffy ahogy bele veszik a dédelgetésbe.
– Igen, mert addig kell elviselni a gyerekeket míg akarja. Ha nem bírja a hisztit haza megy – mondta apa, és fájt belátni de igaza volt és mocskosul lettem volna a helyében. 
– Mindegy úgy is a ti nyakatokba lesznek varrva ha már nem bírjuk idegekkel – vonta meg a vállát Soffy majd oda ült Nelson mellé és adott egy nagy cuppanós puszit az arcára, mire kapott egy mosolyt cserébe.
Szépen össze gyűlt a kis család a nappalinkban. Marley meg Alex a kanapén feküdtek egymás mellett. Anya és apa egymás mellett dajkálták az unokáikat, bírtak egyszerre hárommal is. Soffy Nelsonnak dőlve pihent a kanapén. Shelly meg nekem dőlve figyelte anyámékat.
Hát igaza volt apának én se gondoltam volna hogy egyszer ilyen életem lesz.

-Happy End-

132. rész

.:: Nelson Szemszöge ::.

Irodámba várom a műszakom végét, fiókomból elővettem a zugi piát, mert Soffy jön be kontrollra mikor az én műszakomnak vége lesz. Már nem sír mindenen, hanem rosszabb. Azért megvártam mindig hogy a műszakom leteljen. Munkámat ez miatt nem akartam elveszteni. Mindenkit utált aki hozzá szólt, és folyamatosan engem hibáztat hogy tönkre tettem mert felcsináltam. Ezt naponta meghallgattam párszor. Lucas és Louis meg lelki támaszként elkísérnek hogy felöntsek a garatra, addig az anyja nyugtatja. 
Mire megszületik a fiam meg a lányom az apjuk egy lecsúszott alkesz lesz. Szép jövő kép. 
Az önmarcangolásomat egy kopogás zavarta meg. Eltettem az italomat majd kiszóltam a zaklatómnak.
– A sógora meg a felesége jöttek be, gondoltam szólok.
– Köszönöm Kloé – indultam meg kifelé, közben felvettem a köpenyemet.
Lucassal kezet fogtam, aki valamiért nagyon kicsípte magát, majd beengedtem őket az egyik kezelőbe. Shelly ahogy felült az ágyra azzal a lendülettel ugrott is le és rohant a mosdóba.
– Szóval nem tudjátok hogy valamivel elrontotta a gyomrát vagy terhes? – ültem fel Lucas mellé a kezelő ágyra. Jobban bele gondolva soha nem ültem fel ide.
– Idáig a terhesség meg sem fordulta fejembe. Azt hittem a tegnapi sushival volt a baj. Mert mondtam hogy ne egye meg mert nem volt valami bizalom gerjesztő, de ő ragaszkodott hozzá. Azt hittem csak a nyers hal miatt van.
– Veszünk vért és holnapra meglesznek eredmények, hogy miért van rosszul.
– Nincs valami gyorsabb módszere?
– Ultrahang de az nem biztos hogy megmutat bármit. De egy próbát megér – léptem vissza az asztalhoz, majd elvettem egy kesztyűt és felhúztam.
Mire Shelly vissza ért a mosdóból előkészítettem mindent, hogy le vegyem a vért. Mire végeztem ezzel meg az általános kérdez felelek résszel egy nővér meghozta a kért ultrahang gépet.
Bekentem a hasát a géllel, mire ugrott egyet a hideg miatt. Nem kellett sok és megtaláltam azt a kis elváltozást ami minden baj forrása. Feléjük fordítottam a monitort hogy tudjak nekik mutogatni.
– Látjátok ott azt a kis elváltozást? – mutattam a képernyő közepére.
– Igen mintha egy csomó lenne ott – mondta azonnal Lucas.
– Na az a csomó ahogy te hívtad egy körülbelül 10 hetes magzat. Ott van mint a két keze – nagyítottam rá amennyire tudtam –, ott meg láthatjátok a lábait. Az a nagyobbacska meg a feje. Bízzunk benne hogy Shelly eszét örökölte és nem az apjáét.
– Gyerekünk lesz! – hagyták figyelmem kívül az utolsó beszólásomat, mert sokkal jobban el voltak foglalva a boldogságukkal. Lucas letörölte Shelly hasáról a zselét, majd egy idegig a hasán pihentette a kezét.
Soffy jelent meg az ajtóba. Az egyik kezét a hasa alatt össze kulcsolta, ahogy becsukta maga után az ajtót azonnal a másikkal is megtámasztotta az egyre nagyobb hasát. Látszódik hogy öt hónapos terhes ikrekkel, de szerencsére csak a hasa nőt máshova nem szaladtak fel plusz kilók.
– Hát itt meg mi van? – lépett oda mellém. Vettem egy mély levegőt és készültem a lebaszásra. Régen még arra panaszkodtam hogy mindenen sírt, az sokkal jobb volt.
– Kiderült hogy Shelly terhes – nyújtottam felé a karám hátha hagyja hogy megöleljem. Az utóbbi pár napba hozzá se érhettem, mert akkor ki kelt magából, még a hálóból is ki lettem zavarva, mert nem fért el az ágyon állítása szerint,
– Szerencsétlen.
– Soffy neked legalább ne rontsd el! – szóltam rá azonnal mielőtt másik gyerek várását is tönkre tenné a negatívírásával.
– Hogy érted hogy nekik? – fogta meg a kezem, mire rá kaptam a szemem és értetlenül néztem rá. Ez biztos valami csapda. Ha erre a kérdésre válaszolok a házból is ki leszek tiltva. Nem nem, ez a kérdés a levegőben fog lógni. – Ennyi elviselhetetlen voltam? – rogyott le a mögötte lévő székre, és húzott magával, így előtte álltam a lábai között.
– Igen – vágtuk rá mind a hárman.
– Sajnálom Nelson, csoda hogy nem hagytál e – döntötte neki a homlokát a combomnak és közben a kezeivel a lábam ölelte.
– Csak menjünk jó, időpontod van – tettem a kezem a vállára, de nem akart elengedni. – Shelly neked esetleg kérjek időpontot, vagy majd ti rendezitek? – fordultam feléjük.
– Azt megköszönném, de mi most megyünk – hagyták el gyorsan a termét.
– Sajnálok mindent, legnagyobb szemét voltam. Elvettem tőled a boldogságot hogy szülők leszünk, csak azzal foglalkoztam hogy mennyire fájt a hátam, vagy dagadtak fel a lábaim. Annyira sajnálom hogy önző dög voltam, soha na hagyd hogy újra elő jöjjön ez az énem. Ugye nem fogsz elhagyni? – nézett rám fel hatalmas könnyektől csillogó szemekkel.
– Dehogy hagylak el te buta, dilis hormontúltengéses hisztis picsa.
– Na – nézett rám csúnyán.
– Kizavartál a szobánkból, nem hagytad hogy hozzád érjek mindenkinek elpanaszkodtad hogy felcsináltak és ezzel tönkre tettelek, ez a minimum. 
– Ha legközelebb elő jön ez az oldalam tégy valamit hogy eltűnjön.
– Írásos ígéretet kérek, hogy felhatalmazol – húztam fel a kezénél fogva.
– Minek kell írásos? – akart megölelni de a hasa miatt nem tudott közelebb jönni. 
– Nem bízok semmit a véletlenre. Ma már aludhatok a saját ágyamba vagy még számuzve vagyok egy másikba? 
– Nem vagy számuzve – adott a számra egy puszit. Vissza húztam egy csókra. Már több napja nem csókoltam meg, már hiányzott, minden porcikája.
– De menjünk, mert tényleg nem szereti ha késnek tőle. Azt majd az ebédlőbe azt kell hallgatnom hogy pontatlanok vagyunk.
– Jó menjünk – nyújtotta felém a kezét, mire össze kulcsoltunk az ujjainkat és megindult a lift felé, majd fel a vizsgálóba ahol mindent zökkenő mentesen ment.

131. rész

.:: Nelson Szemszöge ::.

– Készen állsz, hogy végre bemenjünk? – kérdeztem a kocsiban hátra dőlve. Már fél órája itt ülünk és várjuk hogy össze szedje magát. Terhesség egy nagy síros nőt csinált belőle. Remélem hamar átmegy rajta ez a korszak, ettől még az is jobb ha ok nélkül hibáztat, mert az ellen tudnák mit tenni, de ezzel nem tudok mit kezdeni. Hiába vigasztaltam nem sikerült. Mivel az orvostól jövünk aki közölte velünk a hírt hogy ikrek, azóta folyamatosan sír. Folyamatosan azt mantrázza, hogy szeret nem akar elveszteni.
– Igen össze szedtem magam – csapott a műszerfalra és vett egy mély levegőt.
– Ahogy belépünk el fogod magad sírni, mi? – vettem elő egy zsepit, majd letöröltem a könnyeit.
– Nem határozott vagyok és nem fogok sírni.
– Viszek zsepit – szálltam ki a kocsiból, majd kinyitottam előtte az ajtót. Belém karolt, majd megacélozta az arcát és megindult a bejárati ajtó felé.
Bekopogtunk az ajtón, mire Louis jelent meg. Soffy ezzel a lendülettel elvesztette minden erejét.
– Nem ölheted meg, szeretem! – fogta meg Louis ruháját és nézett fel rá, miközben potyogtak a könnyei. 
– Sziasztok – köszönt és közben tőlem várta a magyarázatot mi történik. Már kezdtek fehéredni az ujjai olyan erősen markolj az apja ruháját, aki próbálja csitítgatni, de Soffy csak ismétli magát.
– Gyere drágám – töröltem meg a szemét, majd adtam neki egy másik zsepit. Végre elengedte az apja ruháját, aki azonnal menekülőre fogta és megindult befelé. Megfogtam a kezét és elkezdtem a nappali felé húzni. – Ügyes vagy! Gyere üljünk szépen ide le – vezettem a kanapé felé. Köztem a másik kezemmel integettem a hátam mögött Zoénak hogy hozza a csoda csokiját, mert meg kell valahogy nyugtatni a lányát. – Parancsolj itt van még egy zsepi, mondtam miközben leültettem a kanapéra. Adtam a fejére egy puszit és a másik kezembe megéreztem a bögrét amit Zoe nyújtott nekem. – Nézd hoztak neked csoda csokit – adtam a kezében a bögrét, mire újra rá kezdett.
– Ezt csak nekem?– kérdezte hatalmas szemekkel a szüleitől, mire mosolyogva bólogattak. – Köszönöm – mondta szipogva, majd elvette tőlem a felé nyújtott zsebkendőt.
Alex a helyéről átment Soffy vállára és onnan figyelte az eseményeket. És szeretett feleségem erre is elsírta magát. Szerencsétlen apósék meg könyörögtek hogy mondjak már valamit.
– Soffy? – néztem rá, mire csak sírva bólintott.
– Most már mondjatok valamit. Kezdek aggódni – fogta meg Zoe Louis kezét.
– Ikreket várunk – mondtam ki egy szuszra, mire felszaladt a szemöldökük utána azonnal mosoly terült szét az arcukon.
– Gratulálok – kelt fel Zoe majd megölelt – nem is mondtátok hogy tervezitek.
– Volt róla szó, csak időpontot nem tudtunk.
Louis is felállt hogy gratuláljon nekünk, mire Soffy felpattant és átolt oldalról és dühösen nézett az apjára.
– Nem bánthatod szeretem – szorított meg még jobban. Nagy nehezen kitudtam szabadítani a karomat, hogy magamhoz tudjam ölelni. Adtam a fejére egy puszit, majd a másik kezemmel elfogadtam Louis felém nyújtott kezét.
– Nem értem Soffy miért bántanám – vártam tőlem a választ, mert tudta hogy beszámíthatatlan a lánya.
– Mert mikor ide költöztem akkor valamikor megfenyegettél hogyha elveszem a szüzességét kinyírsz, és ez eszébe jutott, és mióta megtudta, hogy terhes ez miatt sír, hogy ki fogsz nyírni. 
– Jaj drágám – ölelte meg a lányát, aki végre nem akarsz a szeretetével megfojtani. – Nem fogom megölni a férjed. Meg szerintem már akkor ki kellett volna nyírnom mikor megfenyegettem. Meg már nem akarom elzavarni a családomból ő is tagja lett. Bebizonyította nekem hogy szeret és ez elég ok, hogy megkíméljem az élettét. Te megkeseríted neki így is.
– Ez nem igaz – mondta szemét törölgetve, mire mind a hárman kinevettük. Mosolygott rajtunk, majd megölelte az anyját aki ölelésre tárta a karját, mire oda fordult és ott folytatta a sírást.
Marley rohant be az ajtón utána meg a két gazdája levakarhatatlan vigyorral az arcán. Na nekik jól telt az éjszakájuk én csak fent voltam és a síró feleségem nyugtatgattam. Reggelre meg hiába nyugodott meg az orvosnál újra rákezdett.
– Lemaradtunk a nagy bejelentésről? – kérdezte Lucas a konyhából jövet. Hozott ki nekünk poharakat, meg egy üveg töményet, meg alma levet a húgának.
– Ikrek – mondta a bátyának Soffy mire Lucas csak eltátotta a száját.
– Jól bele húztatok nem apróztátok el – bökött meg és perverzen rám vigyorgott, mire csak a szemem forgattam. Legalább nem mondott semmit. – De nézd a jó oldalát, ha kicsit meg akartok lépni tőlük nem fogunk anyáékkal össze veszni, hogy ki akar rájuk vigyázni. Minden párnak jut egy-egy gyerek –  kezdte el tölteni az italokat.
– Jaj fiam menthetetlen vagy – paskolta meg Zoe Lucas fejét, majd elfogadta a felé nyújtott italt.
Koccintottunk az egyezségünkre, majd ketté vált a csapat. Lányok bementek a konyhába, mert Zoe pont főzőt valamit és mentek segíteni neki. Mi meg maradtuk a kanapén. Valaki bekapcsolta a Tv-t és valami hülye sport esemény ment rajta.
– Komolyan ennyire maga alatt van, és fél hogy kinyírlak? – kérdezte az apósom miközben adott egy üveg sört. 
– Igen azóta ezt mantrázza, hogy meglátta a teszten a pozitív eredményt.
– Hát kitartást, ha ilyen lesz végig akkor meghúzhatod magad nálunk ha nem bírsz vele – mondta Lucas.
– Esetleg elzavarod ide, hogy legyen egy kis nyugtod – ajánlotta Louis.
– Már csak 6 és fél hónap kibírom. Ha otthagynám azt kellene végig hallgatnom. Inkább elviselem azt az időt mint hogy utána egy életen át azt hallgatom hogy otthagytam.
– Olyan bölcs vagy. Ha valami kapcsolati gondom lesz hozzád fordulok – koccintatta össze az üvegemet a sajátjával Lucas.
– Ha kell segítség mi itt leszünk – mondta mind a két Tomlinson egyszerre.
– Köszönjük, szerintem kelleni fog a segítség – néztem a konyha felé ahol Soffy zokogását hallottam meg. – Mennem kell vagy elbírnak vele? – ittam bele az italomba és figyeltem az ajtót.
– NELSON! – hallottam meg Shelly hangját.
– Csak hat és fél hónap – húztam le a maradék italom és bementem a konyhába hogy megvigasztaljam az én terhes feleségem.

130. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

El sem hittem. Végre pontot tudtunk Shelly bátyának az ügyére tenni. Nelson felvételének, a pincérnek hála megnyertük az ügyet. Mondjuk kicsit meglepett a sógorom mikor benyújtotta az este számláját, de nekem mindent pénzt megért hogy megtarthatom a múzsámat. 

– Szökjünk meg – mondtam neki a kocsiban.

– Miért szöknénk meg? – nézett rám értetlenül? – Megnyertük a pert nincs hatalma a bátyámnak felettem. Sőt börtönbe megy. Nincs okunk menekülni.

– Szökjünk meg és házasodjunk össze. 

– Így értetted a szökést.

– Igen. A gyűrűk megvannak. Ha nem akarsz nagy felhajtást akkor menjünk és házasodjunk össze.

– Nem kell a felhajtás.

– Akkor benne vagy? – csillant meg a szemembe a remény, hogy még hamarabb megszerezhetem magamnak. Megfogtam a kezét és úgy vártam mit mond nekem.

– Menjünk.

– Akkor menjünk haza. Steve foglal nekünk idő pontot míg átöltözünk. Szólok a családomnak hogy mikor és hol legyenek. Csak az a kérdés kit szeretnél tanudnak.

– Soffy nem fog megharagudni ha Nelson kérem meg.

– Biztos nem fog. Akkor menjünk és házasodjunk össze.

Mire haza értem szóltam nekik hogy csípjék ki magukat és egy órán belül jelenjenek meg a megadott címen. Felvettem egy öltönyt Shelly meg felvett egy fehér nyári ruhát. Gyűrűket zsebre vágtam, majd Marley kísértében megindultunk.

– Szóval nem csaptok nagy hephajt? – kérdezte Nelson mikor kiszálltam a kocsiból.

– Nem birok magammal – vontam meg mosolyogva a vállam, majd kinyitottam Shelly ajtaját. Marley is ott ugrott ki.

– Lehet ti csináljátok jól.

– Nelson leszel a tanum? – kérdezte Shelly mire Nelson pár percre lefagyott, majd mosolyogva bólogatott.

– Soffy de rosszul nézel ki – léptem a húgom mellé, majd a kezemet a homlokára tettem, de nem éreztem volna hogy forró lenne.

– Tudom nem kell mondani. Pár napja nem vagyok jól.

– Mit mondott rá Nelson.

– Hogy menjek orvoshoz, amit nem akarok. Vannak dolgok amiben nem értünk egyet.

– Ne sértőd meg, de – tettem a kezem a vállára és bele néztem a szemébe – felszedtél pár kilót.

– Ez hogy jön ahhoz, hogy rosszul vagyok.

– Lehet terhes vagy, és szeretném hogy te legyél a tanum. Amúgy lehet ezért akart elküldeni annyira orvoshoz hogy kiderüljön.

– Nem az nem lehet. Igen leszek. Ilyet el kell mondani nem csak megkerülni. NELSON! – indult meg a férje felé, mire Shelly oda lépett hozzám.

– Mi történt? – nézett értetlenül rám miközben átölelte a derekam.

– Hát lehet Nelson teherbe ejtette a húgomat. 

– Na gratulálok nekik, ha igen.

– Ne mond előttük. Szerintem még ők se emésztették meg – néztem a pár ahogy normál hangnembe erősen gesztikulálva, mutogatva magyaráznak egymásnak.

Anya és apa is befutottak, mikor kérdeztem min vitatkoznak csak hebegtem habogtam valami olyasmit hogy nem tudom mire ide értem már vitatkoznak. Mikor meg nem vették elmondtam hogy én nem fogok ezzel most foglalkozni éppen nősülni készülök. Nem érek rá a családi drámákra. Bevált nem kérdeztek többet.

Mire mi kerültünk sorra sikeresen megnyugodtak a kedélyek így mondhatni semmi nem rontotta el a villám esküvőnket. Sajnos Elvis nem ért rá így egy sima anyakönyv vezető adott össze minket. De nem ez a fontosa hanem hogy Shelly végre csak az enyém. Felvette a Tomlinson nevet, nem volt semmi vita belőle, sőt örült hogy végre elszakadhatott a volt családjától.

Mikor elköszöntem anyáméktól oda léptem Soffy mellé aki egy kicsit maga alatt volt, meg még tetőzés képen rosszul is volt.

– Amint van eredmény hívj fel – szorítottam meg a kezét, mire rám borult. Átöleltem és kicsit nyugtattam. Hiába mondtam bármit azonnal leteremtett hogy ne beszéljek hülyeséget.

– Szedd össze magad Tomlinson vagy az istenért nem küldhet padlóra senki – toltam el magamtól és kicsit felemeltem a hangom hogy végre meg is hallja azt amit mondok, ne csak a tagadáson járjon az agya.

– Mi a francot fogok csinálni. Ahogy egyre többet gondolkozok rajta annál valószínűbb hogy igazad van – vette szaggatottan a levegőt.

– Nem vagy egyedül Nelson ott van melletted. Ha kell segítség mi is itt vagyunk – mondtam mire Shelly azonnal vadul elkezdett mellettem bólogatni hogy megerősítse a szavaimat. – Anyáék is biztos segíteni fognak. Egy pillanatig se ess kétségbe, minden meg lesz oldva, minden a legnagyobb rendben.

– Úristen apa ki fogja nyírni Nelson.

– Miért nyírna ki? – jelent meg Nelson mögötte. Derekára tette a kezét, majd óvatosan maga felé húzta, hogy az ő vállán folytassa a kétségbe esést.

– Mert felcsináltál.

Shelly meg én alig tudtunk vissza tartani a nevetést, de erős voltam és sikerült. Shellynek meg az oldalába csíptem így nem nevetett fel. Nem akartam nagy hatalmas felesleges bulit amit senki nem felejt el. De buli nélkül is emlékezetes lett ez a nap nem csak nekünk hanem nekik.

– Nem fog megölni. De gyere menjünk haza. Majd szólók ha meg van az eredmény. Esetleg ha nem bírok vele valami jó tipp? – nézett át Soffy válla felett közben meg a hátát simogatta.

– Csokival meg tudod nyugtatni, az segít. Anyát környékezd meg hogy mondja meg neki a kedvenc italának a receptjét. Az elég hatásos.

– Köszi Lucas. Sok boldogságot nektek – fogta meg Soffy kezét majd behúzta a kocsiba.

– Szerinted terhes?

– Hát mondtam neki hogy felszedett pár kilót meg ez a rosszul lét se jellemző rá. De ki tudja majd kiderül, szerintem mi leszünk az elsők akik megtudják. Na de róluk egyenlőre elég ennyi. Hol szernéd a mézes heteket tölteni?

– Mézes heteket? – nézett rám csodálkozva.

– Nászútra hova szeretnél menni. Valami sziget csoport vagy esetleg egy Európai nagyváros körűt, mond mit szeretnél és mehetünk.

– Csak menjünk haza – fogta meg a kezem.

– De elmehetünk valahova – nyitottam ki a hátsó ajtót hogy Marley be tudjon ülni. – Nekem nincs most függőben lévő munkám. Ha Soffy tényleg terhes akkor hamarosan segítenünk kell nekik. Most van lehetőség menni. Jól gondold meg. Mondj bármilyen helyet és oda viszlek – nyitottam ki neki a kocsi ajtót, mire beült.

– Csak menjünk  haza és bújjunk össze – adott az arcomra egy puszit miután beszálltam.

– Biztos ezt akarod?

– Igen ezt akarom. Veled kettesbe lenni az otthonunkba. Esetleg csinálhatunk valamit amihez kevesebb ruha kell.

– Már itt sem vagyunk – indítottam a kocsit mire csak egy szívből jövő kacajt kaptam válaszul.

129. rész

.:: Nelson szemszöge ::.

Rájöttem arra hogy nincs szerencsém. Amit kaptam zsetont azt csak elvertem így inkább a bárpultnál támaszkodtam és figyeltem ahogy Soffy egyre több és több zsetont húz maga elé. Hát igen tényleg ő örökölte a híres Pettershon szerencsét, amivel nem kis vagyonra szert tudna tenni. Remélem azért nem pártol át erre a sötét oldalra. Szeretném ugyan úgy, csak akkor még több veszélynek lenne kitéve, de ha ezt szeretné nem állíthatom meg. Nem én akarok az lenni aki tönkre töri az álmait.
De nem csak én figyeltem rá. Mindennek egyszer megfordult a látó mezejében. Nők irigykedve figyelték milyen jól kiemeli az alakját, és a férfiak meg kéj sóvárogva legeltették rajta a szemüket.
Rendeltem egy alkohol mentes italt magamnak meg neki és oda léptem az asztalhoz.
– Meghívhatom a csodálatos ruhás hölgyet egy italra? – kocogtattam meg a vállát és közben oda nyújtottam neki az italt.
– Ne is álmodj róla, mindenkit vissza utasított – rázta meg tagadóan a fejét a mellette ülő öreg csóka. De nem ú került a figyelmem közepébe hanem pár székkel arrébb ülő személy. David is ennél az asztalnál játszott. Annyira Soffy-ra koncentráltam hogy észre sem vettem, hogy a célszemély is itt tartózkodik.
– Elfogadom köszönöm – vettem el az italt és közben kicsit megérintette a kezem. Másik kezét megfogtam majd adtam rá egy kézcsókot. Kacsintott majd bele kortyolt az italába és vissza fordult nehogy lemaradjon valamiről.
– Maga itt marad és elmondja milyen bűvös igéket mondott erre a szépségre hogy elfogadta magától az italt.
– Nem árulhatom el a titkom. Sok sok éves tanulmány. Örültem a találkozásnak mylady – csókoltam újra kezet neki, mire csak nevetett a cselekedetem. 
– Maga egy mágus – jött utánam az öreg koma. Teljesen megbabonáztam azzal, hogy a feleségem elfogadott tőlem egy italt. 
– Nem vagyok mágus csak ismerem mit kell mondani mikor.
– Ez elképesztő azonnal megbízott magában egy pillanatnyi kételyt nem láttam a szemében. Pedig egy ilyen helyen senki nem szokott senkiben bízni.
– Megszerzem magamnak ezt a csodálatos tehetséget. Higgye el hamarosan gyűrű lesz az ujján, mert elkötelezi magát mellette.
– Azért ennyire ne legyen biztos magában. Elvégre csak egy italt fogadott el.
– Ohh tudom mire vagyok képes. Holnap mikor elhagyom ezt a hotelt. Ez a csodálatos nő lesz mellettem és mind a kettőnk ujján ott lesz egy karika gyűrű, hogy a világ tudja milyen szerencsés fickó vagyok.
– Hamarabb eszem meg a kapalom mint ezt teljesüljön, fiam.
– Akkor kedves ismerten holnap legyen lent a hallba. Délelőtt mikor elhagyom a szállodát le fog esni az álla.
– Akkor a maguk szeme előtt fogom elfogyasztani a kalapom.
– Jó étvágyat a kalapjához – mondtam nevetve majd megindulta a célszemély felé. 
– Mindenét elvesztette. Itasd le és szedj ki belőle valami használhatót. Jah és elégi piszkos játszmát játszottál szerencsétlen öregemberrel – hallottam meg a fülembe Soffy hangját, mire automatikus felé fordultam. Halkan beszélt, mert senki nem kapta rá a tekintett, hogy mit mond nekik.
– Ennyit megérdemlek elvégre én szabadságomat tölteném.
– Hidd el megéri neked.
– Készülj ha elkapjuk fel kell avatni azt a hotel ágyat, ha már egy vagyont fizettünk érte.
Nem válaszolt vissza csak mosolyra húzta a száját és rám kacsintott. Pára oda fordultak az asztalától, mire feléjük emeltem a poharam és vissza fordultam a bárhoz.
– Valami jó erős italt neki. Most vesztette el mindenét – nyújtottam egy papír pénzt a pincérnek. – Mondaná azt hogy a ház ajándéka. Nem szereti a barátom tőlem elfogadni a vigasz italokat.
– Persze – vette le a pénzt és már töltette is ki valami minőségi ütős italt. Remélem nem kell az egész havi fizetésemet lenyomnom a torkán hogy daloljon. Bár ha igen akkor meg benyújtom számlát Lucasnak. Lófaszt benyújtom neki a hoteltért is, meg amit a kaszinóba elvesztettem. Úgy kő gazdag, meg híres. Hozzá képest egy csóró orvos vagyok. Ettől a gondolat menettől felpezsdülve rendeltem még egy italt a köcsögnek. Igya csak hátha nem tudja hogy arccal merre van előre. 
Negyedik ilyen kör után oda ültem mellé, mert már láttam hogy kicsit kóvályog a feje.
– Te is elveszetted mindened? – intettem a pincérnek hogy hozzon egy újabb kört nekünk. Ugyan azt kértem mint amit eddig ittam, ami annyit jelent nincs semmi alkohol benne, Davidébe meg annyi van hogy egy elefántot kiütni.
– Egy csaj nyerte el tőlem mindenem. Komolyan elegem ezekből. A világ jobb lenne nélkülük csak a baj van velük. Most is egy hülye ribanc miatt vagyok itt – húzta le húzóra az italát. Nagyon maga alatt lehet ha ennyire mindegy mit csak igyon valamit.
– Szerelmi bánat? 
– Nem a hülye mostoha húgomat keresem.
– Ne miért hívod így a húgodat. Nekem is van húgom, lehet néha megfolytatnám de attól nem hívom ribancnak.
– Mert gondolom a te húgod nem egy elmebajos díva.
– De az, de attól a húgom és szeretem.
– Jah én is szerettem mikor jó kislány volt és hagyta hogy apával vele játszunk. Azok voltak a szép napok. De neki milyen hülyeséget ki kellett találni. Állítása szerint megerőszakoltuk. Ez hülyeség, attól hogy ő nem szerette a játékot, mi még élveztük. Nekünk szükségleteink voltak, de ezt a hülye fejével nem tudta felfogni. Mindenkinek azt terjesztette hogy verjük otthon, meg megerőszakoljuk. Pedig csak akkor kapott pár pofont ha nem tudta hol a helye. Ha nem jött ki a szobájából akkor nem volt semmi baj. Mi bementünk mikor akartuk megkaptuk amit akartunk és már jöttünk ki. Megúszta volna pofonok nélkül. De miikor kiderült hogy milyen mocskot terjeszt a családunkról elértünk hogy elmegzavarodottnak nyilvánítsák. Nem is tudom hogy gondolta hogy van hatalma felettünk. Szóval most meg kell keresnem, mert valakinek meg kell állítani mielőtt bemártja a szüleimet. Pedig mik anyámék meghaltak nem dobtam ki azonnal az utcára. De megelégeltem hogy folyton meg akart szökni. Hát hagytam neki. Hagy fagyjon meg New York hideg utcáin. Nem kerestem addig míg meg nem tudtam hogy felszedett valami gazdag pasit. Nem tudom hogy volt képes rá, de ideje vissza vinnem mielőtt mások életét is tönkre teszi.
– Nem semmi kis történet.
– Jah, de megyek holnap még meg kell harcolnom azzal a bolonddal. Gondolom neki is beadott valami mesét azt nem fogja egyhamar megérteni hogy intézetben a helye – megitta a következő italát, majd lecsapta a poharat az asztalra és ott hagyott. 
– Azt a kurva – néztem csodálkozva a csaposra aki egyet értett velem.
– Sajnálom szerencsétlen lányt. Remélem nem kell vele menni.
– Esetleg kaphatnék egy telefon számot, hogy mint tanu beidézzük a bíróságra mikor azért harcolunk hogy ne vigye magával a mostoha húgát? 
– Persze – elővett egy papírt majd felírta a számát, majd zsebre vágtam a papírt és megindult a póker asztalhoz.
– Mylady – álltam meg Soffy mellett mire rám kapta a tekintetét. – Megtisztelne a jelenlétével?
– Amint ennek a körnek vége van magával tartok.
Gyorsan vége lett a körnek segítettem felmarkolni a nyereményét, amit azonnal be is váltottunk. Lehet én mindent elvesztettem de legalább Soffy megtriplázta az ő részét. Hm ha anyagi gondjaink lesznek elküldöm játszani, gyorsan megoldódnának.
– Csodálatos voltál. Hallottam mindent, meg okosan elkérted a pincér számát. Ha a felvétel nem elég meg a te szavad még ott a pincéré is. Imádlak – ölelte meg a nyakam már a szobába.
– Most már mehetünk ágyat avatni? – kezdtem el csókolgatni a nyakát. 
– előbb lementjük a gépre a felvételt és utána csak a tied vagyok.
Mivel egy hacker vagy mi a fene pillanatok alatt meg volt ezzel. Kivettem a fülemből a vackot, majd a fiókból kivettem a gyűrűinket. Vissza húztam az ujjára, ő meg feladta rám a sajátomat, majd végre megkaptam a jutalmam amiért lebuktattam azt a disznót. 
Másnap mikor mentünk a koma nem kicsit lepődött meg mikor megmutattam neki a gyűrűs ujjainkat. Döbbenetében tényleg levette a kalapját és csak bámult hatalmas szemekkel. Soffy csak fájdalmasan rázta a fejét, de inkább nem mondott semmit.