79. rész

.:: Nelson Szemszöge ::.

Az ebéd érdekesen telt. Lucas és Tiffany folyamatosan marakodtak. Tőlük volt hangos az ebédlő. Louis meg beült mellém. Folyamatosan engem nézett.

- Apa. - könyörgött neki Soffy, de Louis meg sem hallottam.

- Szóval miért tűntetek el tegnap? - kérdezte tőlem Louis.

Szed össze az összes bátorságod és szólj vissza neki. Nem fog még megölni, van időd elbúcsúzni Soffy-tól. Sőt lehet, hogy élve megúszom.

- Hagytuk, hogy tudjatok békülni. - vettem fel egy kis mosolyt.

Itt volt egy kisebb kínos néma csend. Soffy felnyögött, amikor meghallotta a válaszom. Nem mutattam ki, hogy mennyire várom a válaszát, Soffy arcán látszódik a kétségbe esés, nem is próbálja meg leplezni.

- Ez jó beszólás volt. - törölgette a szemét Lucas keresztapja, Harry.

- Én nem aludnék a helyedben. Képes és álmodba ki fog nyírni. - mondta a felesége Iza. 

- Nem előbb felébresztem. Úgy sokkal viccesebb. Tud könyörögni az életéért. - kacsintott Louis, mire nyeltem egy nagyot.

- De lehet, hogy akkor meg legyőzlek. Titokban karatézok. - hazudtam folyékonyan. Erre a beszólásra többen felnevettek. Egyre jobban oldódok ebben a baráti társaságba, ahova csak úgy bele csöppentem. 

Jót szórakoztak a kis szócsatánkon, de nem csak ők, hanem Louis is. Talán nem fog annyira utálni ezentúl. Van még remény. 

- Kedvellek kölyök. - bokszolt bele a vállamba.

- Na most már hiszel nekem? - kérdezte Soffy mosolyogva.

- Nem. - zártam meg a fejem.

- Tényleg? - csodálkozott.

- Igen. - adtam az arcára egy cuppanós puszit. Tényleg haladunk, Louis nem akart megölni, mert hozzá értem a lányéhoz. Régen még azt sem lehetett. 

- Még erről tárgyalunk. - suttogott remélve, hogy más nem hallja meg.

- Persze édesem. - böktem meg az orrommal a füle mögötti érzékeny terültet.

Harry felugrott, majd átment a nappaliba. Minden hím nemű egyed el ment meccset nézni. Én nem hódoltam be a fajom nemének szokásaival.  

A nagy asztal egyik oldalán pad volt. Itt ültünk mi Soffy-vel a többiek meg a másik oldalt. Hátat fordítottam Soffy-nak, majd a lábamat áttettem a másik oldalra. Soffia lába közé fogta a padot, neki dőlt a hátamnak. Az állát feltette a vállamra. Kezével meg átölelte a derekamat, én rátettem a kezem az övére. 

- Mi miatt vesztetek össze? - kérdezte Tiffany-tól Niall feleség, Rose.

- Jönni akart velem az egyik próbára. Elmondtam neki a szabályokat, amiket mindenki elfogadott csak ő nem. Behisztizett és elment. - mondta el egy szuszra a történtet. 

- Nem akarsz kémkedni, hogy ők mit mondanak? - suttogta a fülembe Soffy.

- Tudni akarom, hogy mi történt. Érdekel, hogy milyen hazugságot talált ki. - figyelt fel ránk Tiffany.

- Nem leszek kém. - ráztam meg a fejem.

- Nincs meg hozzá a tapasztalatod. Az első adandó alkalommal kinyírnak. - mondta Zoe.

- Megnyugtató. - sóhajtottam fel fájdalmasan.

- Csak egy kicsit. - kezdte el a piszkálni a hajam Soffy.

- Nem. - ráztam meg nemlegesen a fejem.

- Akkor elmondom mit csináltál valamelyik nap. - mondta mire a többiek azonnal felfigyeltek.

- Nem azt nem teheted, megígérted. - estem kétségbe.

- Nem nem ígértem meg. 

- Ezt nem teheted. - fordultam teljesen felé.

- De megtehetem. - közelebb hajolt, majd bele suttogta a fülembe. Nem láttam az arcát, de tudtam, hogy gonoszul mosolyog.

- Mit csináltattál vele, hogy ennyire nem akarja, hogy elmond. - kérdezte az anyja, többiek meg helyeslően bólogattak.

Soffy kinyújtotta a kezét, majd megmozgattam az általam kifestett szürkés körmeit. Bele temettem a tenyerembe az arcomat és vártam mit fognak a fejemhez vágni. 

Egy biztos még egyszer nem fog ilyenre rávenni. Sok hülyeségre rá vett és rá is fog tudni venni, de erre még egyszer nem fog. Túlságosan is megalázó rám nézve.

- Irigyellek. - hallottam meg Tiffany hangját, mire értetlenül felnéztem. Senki nem foglakozott velem, mintha ott sem lennénk.

- Tudom. - adott egy gyors csókot, majd felkönyökölt az asztalra.

- Ezt nem bocsátom meg egy könnyen. - suttogtam a fülében. 

- Meg fogsz. - simította meg a térdem, majd visszafordult. Arról beszélgettek, hogy ki mire tudja rávenni a pasiját, férjét. Inkább meccset nézek, mint papucs bemutatót hallgatok. 

78. rész

.:: Nelson Szemszöge ::.

- Ébredj, mert Lucas keresett. - kezdett el böködni Soffia.

- Még egy kicsit. - húztam jobban magamra a paplant.

- Apa itt van. - mondta.

Nekem nem kellett több. Felugrottam, magamhoz igazítottam a paplant takarja, hogy nincs rajtam semmi. Szemmel kerestem az apósomat, de nem láttam senkit. Csak Soffy, aki rajtam röhögött.

- Nem volt szép. - néztem rá a lehető legcsúnyábban, majd visszadőltem.

- Nem akartál felkelni, szóval radikális dolgokhoz kellett folyamodnom.

- Lehettél volna kedves, akkor is felkelek.

- Majd máskor úgy foglak ígérem. - adott egy szűzies csókot.

- Minek megyünk vissza. Tölthetnénk édes kettesbe is ezt a szép napot. - tettem a kezem a derekára, és közelebb húztam magamhoz.

- Sajnos délben meg kell jelennem. Mivel nekem is jó pofiznom kell, ezért neked is. Ennyi az ok, szóval ébredj. - kezdett el bökdösni az orrával.

- Hova kell menned?

- 18. születésnapja lesz Lucas keresztapjának a fiának, Marcel-nek.

- Minek kell oda mennem.

- Mert nekem ott kell lennem, szóval jössz te is.

- Valamit kérek cserébe. - húztam rá teljesen magamra.

- Beengedlek a szobámba, szóval jössz és kész. Ha meg nem akarsz jönni, akkor ajánlom figyelmedbe a kanapét a nappaliba.

- Nem hiszem, hogy képes lennél kitenni a szobádból. Túlságosan is szeretsz ahhoz.

- Egészséges, ha egy kapcsolatban nincsenek folyton együtt. Mielőtt megkérdezed egy bizonyított tény. - akart lemászni rólam.

Visszahúztam magamra, kezemmel erősen a derekára fontam. Az arcát belefúrta a nyakamba, majd elkezdett csókolgatni. Közben valamit motyogott, de nem értettem.

- Azért válaszolhatnál.

- Nem halottam. - öleltem át a lábammal az övéit.

- Megyünk?

- Még egy kicsit dédelgetlek, utána megfordul a fejem, hogy esetleg elindulhatunk.

15 percig szorongattam, vagy csókolgattam. Megpróbáltam róla leszedni a ruhát, de nem jártam sikerrel. De arra rá tudtam venni, hogy együtt menjünk zuhanyozni. Visszavettük a régi ruháinkat. Gyorsan kellett indulnunk, mert 11 óra volt. 12-re a város másik felében kellene lenünk.

Konkrétan úgy estünk be a házba. Gyorsan átöltöztünk és már indultunk is. Pár pirosan átmentünk, meg a sebességhatárt sem tartotta be a sofőr. De pont 12-re ott voltunk. Szinte lihegtünk, de nem lepődtek rajta. Pár idegen volt, akik a nyomozók feleségei lehettek, és a kölykeik. Páran sütivel kínáltak. Megtörtént a nagy egyoldalú bemutatkozás, mert engem mindenki ismert, én meg senkit. Megtudtam ki a születésnapos, a társaság legfiatalabb tagja, aki elég érdekes teremtmény. Zoe nyakába liheg és folyamatosan arról beszél, hogy mennyire szereti. Meg szakítson Louis-sal, mert ő sokkal ő sokkal jobban szereti.

- Nekem furcsa csak, hogy anyádnak egy 18 éves udvarról? - suttogtam Soffy fülébe.

- Szerintem is, 9 éves kora óta próbálja anyám szívét elrabolni. Elején elején kínos volt. Most meg csak meg tovább és nem foglalkozik vele. Látványosan mutatja ki, hogy apámat szereti és nem hajlandó megválni tőle. De legalább apával kibékültek. Megérte egy napra kimaradni.

- Igen, más miatt is. De legalább apád nem fog folyamatosan figyelni. - sóhajtottam fel megkönnyebbülten.

- Nem is álmodj róla. - kiabált oda nekem.

- Komolyan? - estem kétségbe.

- Igen. - pacsizott le a mellette ülővel.

- Ne is foglalkozz vele. - suttogta Soffy a fülembe.

- Nehéz, amikor szinte folyamatosan követ.

- Mondtam, hogy nem utál téged. Saját szájából hallottam, hogy kedvel.

- Apádtól jobban félek. Sajnálom, de jobban félek tőle.

77. rész

.:: Soffy Szemszöge ::.

Elmentünk egy közeli pizzázóba, majd onnan azonnal a nyaralóba. Bár nem értem miért hívjuk nyaralónak, amikor nyáron szinte soha nem vagyunk ott. De ez mindegy, ez  a neve és kész.

- Ez ki háza? - szállt ki a kocsiból, utána szét nézett a környéken.

- Családi. - kezdtem el keresni a kulcsokat a kocsi kesztyűtartójába. Nagy kő esett le a szívemről, mikor megtaláltam.

Steve beparkolt magától, nekem csak a megfelelő kulcsot kellett megtalálnom.

- Nincs lyukérzéked. - tette rá az állát a fejemre.

- Ja, te vagy a lyukak királya. - zártam ki az ajtót.

- Már azt hittem soha nem jutunk be. - kezdett el befelé tolni.

- Mi lett veled? Talán a te agyadban vájkáltak ma?

- Nem, csak tudatosult bennem a tény, miszerint édes kettesbe leszünk egész este. - csúsztatta a kezét fel a pólóm alatt.

- Igen édes kettesbe fogunk aludni. - karoltam át a derekát.

- Ezt te sem gondolhatod komolyan. Végre kettesbe vagyunk, nem kell attól tartanom, hogy apád ki fog herélni, mert rossz mozdulatot teszek. Valamelyik nap megfenyegetett, hogy kiköltöztet a nappaliba, mert zavarlak a tanulásba.

- Mondom, hogy már nem utál. Hallottam a saját két fülemmel, ahogy azt mondja, hogy kedvel. Miért olyan nehéz elhinni?

- Mert tegnap fenyegetett meg ha elveszem a szüzességed, akkor meg fog ölni.

- De látod még mindig élsz. Egy idő után észre sem veszed a fenyegetéseit.

- Reggel megyek le békésen álmosan. Odafordul felém azt mondja, hogy le fog lőni, de én meg sem hallom, csak megyek tovább a kávéhoz. 
- Pasik. - forgattam meg a szeme, ezután otthagytam.

Konyhába nem volt szinte semmi, csak pár apróság. Főztem két kávét. Nem esett olyan jól. Hiányzott belőle a tej. Nelson mint örök szerencsétlen az első korttyal leöntötte magát. Levette a pólóját, majd a szék karfájára dobta.

Felhúztam a térdemet, az államat rátámasztottam és onnan figyeltem, ahogy sétál. Hatodik érzék, vagy csak túl féltűnően bámultam. Visszafordult és éretlenül nézett rám.

- Mit nézel?

A széket kifordította, majd lovagló ülésben felült rá. Háttámláján összekulcsolta a kezét, ezután az állát feltette rá, majd onnan figyelt engem.

- Téged. - adtam a leleményes választ. 

- Azt gondoltam, hogy nem a csillárt figyeled. - sóhajtott fel.

- Pedig milyen szép. - kezdtem el nézni.  

Megforgatta a szemét, majd odajött pontosan elém. Megfogta a kezembe lévő bögrét, majd letette az asztalra. Összekulcsolta kezünket, utána felhúzott a székből.

- Melyik a te szobád? - suttogta bele a fülembe.

- Balra a második ajtó az emeleten. - haraptam meg a fülcimpáját, mire egy hatalmasat nyelt.

- Gyakrabban is békülhetnének anyádék. - húzott felfelé.

- Szokta, csak akkor nem menekülünk el. Gondolom ez most sokkal rosszabb lesz. Régen azon vesztek össze, hogy elfejtetted ezt, te meg nem csináltad meg amire kértelek. Ezt ők este meg is beszélték. De olyan soha nem volt, hogy 3 kerek napig haragban voltak. Nem bírták ki egymás nélkül. Emlékszem anya milyen depresszió lett, akkor amikor apát meglőtték. Még még emlékszek arra, amikor anyának lett amnéziája. Rövid ideig, kiesett neki pár év, másnapra meg balesete utáni idő. Apa teljesen összeroppant érzelmileg. Több hónapig kísérgette anyát minden hova, hogy nehogy valami baja legyen. Ha elment és nem szólt azonnal hívta, mert féltette. Most is furcsállom, hogy ilyen sokáig bírják.

- Hogy ismerkedtek meg? - kérdezte miközben felkacsolta a villanyt a szobába.

- Apa meg akarta menteni, de későn  ért oda. Addigra leütötte a pasit aki zaklatta. Anya megpróbálta lerázni, de apám hazáig kísérte. Állítása szerint egy ilyen ritka és csodás teremtményt nem hagyhatja, hogy egyedül sétáljon. Így megtudta hol lakik, majd reggel az első útja a pékségből odavezetett. Nem ment el addig amíg anya bele nem egyezett egy randiba. Majd a randiról haza felé tartva egy hullába botlottak és ez volt az első közös ügyük. 

- Milyen romantikus, de nekem a mi találkozásunk tetszett.

- Egy szerencsétlen részeg lány, aki bárki ágyába bedőlt volna, aki meghallgatja a szíve baját. Ebbe mi a jó?

- TE. - döntött el az ágyon.

76. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Soffy írt egy sms-t, hogy ne akarjak haza menni úgy az elkövetkező három órába. Nem akarom tudni, hogy miért, mit tervez Nelson-nal. Boldog tudatlanság.

- Mit csinálunk? - haraptam bele az utolsó szelet pizzába.

- Én megyek el, felveszünk egy dalt.

- Veled mehetek, kiadták parancsba, hogy ne menjek haza. Na lécci. - próbáltam elővenni a legcukibb nézésem. Számat legörbítettem és nagyokat pislogtam.

- De ha megszólalsz, vagy valami elrontasz kiteszem a szűröd, de akkor ne is kerülj a szemem elé egy ideig.

- Ígérem jól fogok viselkedni. - ettem meg az utolsó falatot.

- Egy rossz mozdulat és ki foglak herélni.

- Nem hiszem. - keltem fel. Adtam a fejére egy puszit, majd lerendeztem a számlát.

Kinyitottam neki az ajtót, elvette a telefonom. Lenémította, majd visszaadta. Értetlenül néztem rá, de nem vette a fáradságot, hogy elmagyarázzon bármit is. GPS be beírta a címet, majd nem beszélgettünk.

Egy hatalmas stúdió előtt parkoltam le. Bezártam a kocsit, majd oda léptem Tiffany mellé. Miközben befelé mentünk, elmesélte mindent, ami ma várható lesz. Ne lepődjek meg semmin. És kihangsúlyozta, hogy én vagyok a néma barátja, majd a legvégén beszélhetek. Meg köszönni köszönhetek, de mást ne.

- De miért? - kérdeztem, mert rosszul esett, hogy így kezel.

- Mert szeretném.

- Tudod, ha zavar, ha ott vagyok, akkor mond meg. Lehet, hogy kevésbé esne szarul.

- De nem azért...

- Mindegy megérkeztünk, majd ha hajlandó vagy velem mutatkozni, akkor hívj.

Mondani akart valami, de nem volt rá alkalma. Hívták telefonon, ezért menni kellett. Sajnálattal nézett rám, majd megszorította a kezem, és bement. Vissza mentem a kocsihoz.

Azonnal elhajtottam, majd csak tetem pár kört a városba. Haza nem mehettem, mert Soffy megtiltotta, az őrsre meg nem akarok vissza menni. Örültem, hogy kiszabadultam onnan. Bár inkább ott ülök magányomba és kínomba, mint az egyik parkolóba.

Bús komoran indultam fel felé az emeletre. Nem volt kedvem a lifttel menni, jobb nekem most egy kis mozgás.

- Mi az Lucas, úgy nézel ki, mintha egész világ problémáját te cipelnéd? - kiáltott oda nekem keresztapám.

- Nem asszony elküldött, nem éppen szép szóval, sőt inkább megsértet. - gondoltam jobban bele.

- Hát az szar helyzet. - veregette meg a vállam.

- Kösz, ezzel most fel dobtad a helyzetem. Apa anya? - néztem körül.

- Elmentek. - röhögött.

- Akkor ezért nem szabad haza mennem.

- Igen, az egész beszélgetésünket kihallgatta a húgod. Apádnak rendesen is főt a feje. - röhögött rajta.

- Milyen kedves vagy, de megyek.

- Hova mész?

- Keresek valami jó ügye, kell egy jó bűnügyi részt írnom egy sorozatba. Gondoltam kihasználom az előnyöm.

- Minek kell írnod egy ilyen izét?

- Pályázat, a legjobbnak bekerülhet Tv-be. Meg akkor meg van a negyed éves jegyem. 

- Akkor sok szerencsét. - veregette meg a vállam.

Bementem anyáék irodájába, majd kihúztam a széket és vártam, hogy Steve rendszere felálljon. Kivetítette az összes anyagot, majd szűkítettem gyilkosok indokai szerint. A komplikáltabb összetettebbeknek elküldtem az anyagait az otthoni gépemre. Pár megfogta a fantáziámat lehetne belőlük jó szaftos történetet írni.

Sajnos túl hamar végeztem így kénytelen volta nem azon gondolkodni, hogy Tiffany-ni miért mondta azokat nekem. Most vagy szégyell a barátai előtt, vagy fogalmam sincs mi baja lehet.

Megráztam a fejem és inkább a feladatomra koncerttálam.

Kerestem ceruzákat, meg papírt a fiókba, majd elhatároztam, hogy meg írom legalább a vázlatát.

Amikor csavarokat akartam kitalálni semmi nem jutott az eszembe. Kiejtettem a számból a ceruzát, meg a kezemből is. Rádőltem a papírra és szidtam magam.

Annyira bele merültem a saját magam pokolra küldésébe, hogy megszunnyadtam.

Konkréten  este a takarító keltett fel, hogy most már ideje mennem. Lezártam a rendszer, majd álmosan megindultam haza, hogy ott is aludjak tovább.