53. rész

.:: Soffy Szemszöge ::.

Három hónap kellett ahhoz, hogy lenyugodjanak az iskolába. Meg persze nekem is, hogy ne akarjam kinyírni azt a kurvát. Most már nincs semmi, amiről pletykálni lehet. Vagy is csak a tanárokat szoktuk kibeszélni.

Most is a könyvtárba rohadok és várom, hogy valami történjen. Már nem tudok választani, hogy melyik könyvön aludjak. A kis kupacon, amit ügyesen felhalmoztam már mindegyiken elnyomott az álom. Nem értem minek kell ennyi hülyeséget tudnom. Úgy is el fogom felejteni.

Isteni megváltása képen megszólalt a telefonom. Soha nem örültem ennyire, hogy csörög.

– Igen – vettem fel anélkül, hogy érdekelni kivel beszélek, csak mentsen meg.

– Mit csinálsz most? – kérdezte Nelson.

– Könyvtárba szenvedek.

– Esetleg lenne kedved egy sétához? Kikönyörögtem Dr. Edisonnál, hogy hamarabb engedjen el.

– Idejössz?

– Csörgetlek, ha az akadémia előtt vagyok.

Eltettem a táskámba a cuccaimat, majd telefont figyelve mentem ki az előtérbe. Ott leültem egy padra és vártam, hogy Nelson csörögjön. 

– Mi az, Soffy készülsz valahova? – kérdezte Barbara.

– Igen.

– Jó szórakozást.

– Köszi – mondtam már a távolodó alakjának.

Ahogy meghallottam a telefon hangját, már mentem is ki. Nem figyelt, így meg tudtam lepni azzal, hogy a nyakába rohanok.

– Megérkezett a kedvenc rendőröm.

– Nyomozó, ha kérhetem – néztem fel rá.

– Sajnálom, nyomozó.

– Mi történt ma a kórházba? – kulcsoltam össze a kezeinket.

– Szokásos. Voltak olyan emberek bent, akik csak agybajuk van. Volt pár tőrés, meg volt szerencsém egy szívműtéten részt vennem, mint néző. Az akadémián? – vette el tőlem a táskámat.

– Hétből hetet lelőttem, meg unalmas jogszabályokat próbálnak megjegyeztetni velem. Rémálom – forgattam a szemem.

– Legalább nem kell minden csont apró részét latinul tudnod, bár nincs is angol megfelelőjük. Még nem volt olyan hülye ember, aki elnevezte volna.

– Én találkoznék egy olyan rendőrrel, aki fejből tudja az összes szabályt, isteníteném.

– Sok szerencsét hozzá.

Még beszélgettünk értelmetlen dolgokról. Panaszkodtam neki arról is, hogy soha nem sikerül fodrászhoz jutnom. Nagyon meghatotta a téma, szinte a könnyeit hullatta. Az éjszaka csendjét egy tompa lövés törte meg.

– Mi volt ez? – esett kétségbe Nelson.

– Hívd a rendőrséget – indultam meg a hang irányába.

– Ne menj oda, a végén valami bajod lehet – fogta meg a kezem.

– Megnézem, hogy mi történt.

Ahonnan a hang jött egy kapucnis alak sétált ki. Fejét lehajtotta, a keze meg mellette lógott.

– Bocsi, meg tudnád mondani, mennyi az idő, lemerült a telefonom – fogtam meg a csuklóját, késztetve, hogy rám nézzen.

– Hagyjál – lökte le teljes erőből a kezem, egyenesen neki a falnak. Szerencsére rám pillantott, így láttam az arcát, remélem nem a semmiért fáj most a jobb kezem.

– Jól vagy? – jött oda Nelson.

– Nincs semmi bajom, esetleg nincs nálad műtős kesztyű?

– Szerintem van, de minek neked? – nézett értetlenül rám, majd az oldal táskáját maga elé húzta.

– Mert ott egy hulla – a sikátorba, oda kapta a fejét, és szédülni kezdett. – Kapok kesztyűt?

– Nem kellene megvárni a rendőröket? – remegett a hangja.

– Fölösleges, minek húzzuk ezzel az időt.

– Parancsolj – adott oda egy párat. – Láttam már hullát, de még soha nem lettem rosszul tőlük. Bár azok a bonc asztalon feküdtek, nem az utcán. 

– Ritkán látok asztalon hullát, többségbe a tetthelyen.

– Miről maradtam le? – pislogott nagyokat, de sehogy nem akart neki összeállni a kép.

– Anyám és apám bűnügyi nyomozó, szoktam nekik segíteni.

– Jó ezt még megemésztem – fogta a száját, hogy ne hányja el magát.

– Ha kérdezik, összefutottunk – húztam fel a jobb kezemre a kesztyűt, mire a fájdalomba bele remegtem.

– Te nem vagy jól, had nézzem a csuklód – nyújtotta a kezét.

– Csak bevágtam semmi komoly – mentem közelebb az áldozathoz. – Steve, anyáék milyen messze vannak?

– Három perc és itt lesznek – szólt meg a jellegzetes gépies hangján. 

– Tökéletes.
Szerencsétlen Nelson alig fogta fel, hogy a szüleim nyomozók, de még az is meg kell emészteni, hogy az egyik legfejlettebb program van a telefonon. Még a hányingerével is küzdeni kell.

Mire körbe néztem, már meg is érkeztek. Nelsonnal Harry és Niall foglalkozott. Apámék, meg oda jöttek hozzám.

– Mit tudtál meg?

– Egy férfi 30 évei járhatott innen jött ki nem sokkal a pisztoly elsülése után. Annyi idő alatt ki is tudta rabolni, mert nincs semmi nála. Egy lövés a szívbe azonnal végzett vele.

– Láttad az arcát?

– Csak egy pillanatra.

– Jó, menj haza, innentől átvesszük – küldött haza anya.

– Maradok – legyintetem le őket a bal kezemmel.

– Steve mindjárt hozza a kocsid.

– Nem, veletek megyek – mosolyogtam a lehető legszebben.

Kétlem, hogy amennyire fáj a karom én vezetni fogok. Hiába van benne robot pilóta nem szeretem használni. Minek kocsi ha nem vezethetem? Ha vezetek olyan szabadnak érzem magam.

– Jól vagy? – kérdezett rá, most már mindenki, aki itt volt.

– Persze, minden a legnagyobb rendbe, miért? – vettem elő az ártatlan mosolyom.

– Mert furcsa vagy – hunyorított rám Liam.

– Nem csináltam semmit – söpörtem hátra a hajam az ép kezemmel. Jobb ha nem tudom miért érzem úgy mintha tüzes tűket szurkálnának a jobb csuklómba.

– Beviszem őket, a kölyköt meg kihallgatom, hogy mi történt – lépett oda apa anyához, meg megszorította a derekát.
– Majd megyek utánad – mondta anya.

Beültem az anyós ülésre, majd a jobb kezem szépen az ölembe fektettem a ballal meg a fejem támasztottam. Nelson és apa is beszálltak, majd megindultunk a kapitányság felé. Szerencsére Steve nem jelezte apának, hogy van sérülésem, mert sajnos érzékeli. Túl okos rendszer, ilyenkor örültem volna valami hülyébb kocsinak.

Apa meghallgatta Nelson meséjét miszerint sétált, majd látta ahogy én beszélgetek a gyilkos jelölttel, ezután bemegyek a sikátorba, és megkérem arra, hogy hívja a rendőrséget. Utána apa közölte a hírt miszerint a szülei úton vannak. Azonnal elállt a szava.

– Kértek kávét?

– Igen, három cukorral – mondta Nelson.

– Kihagyom – legyintettem le.

Apa elment, mire Nelson felült a kis asztalra, pontosan velem szembe és a kezét nyújtotta.

– Mit szeretnél? – kérdeztem tőle.

– A kezed.

Oda nyújtottam neki a balt, majd a legszebb mosolyom villantottam rá. Remélem nála is beválik, a többieket kint félre tudtam vezetni, talán most is szerencsém lesz. 

– Másikat, most – nyomatékosította meg bennem.

– Csak ne nyúlj hozzá – motyogtam.

Szemügyre vette, majd elhúzta a száját, nem kell mondani tudom, hogy nem szép látvány, már be is lilult. Idáig takartam a pulcsimmal. Meg kell kérnem anyát, hogy tanítson meg hazudni, mert nem megy olyan jól, mint neki.

– Szóval most mész kórházba, vagy megvárod míg apukád visszajön?

– Ha meg lesz a gyilkos, már ott is leszek.

– Elég csúnya, akár több helyen is eltörhetett, nincs röntgen szemem. Nem tudom pontosan megmondani. Minél előbb orvoshoz kell vele menni – erre válaszkép, csak tagadóan megráztam a fejem, mire fájdalmasan felsóhajtott.

– Itt a kávé – jött be apa, mire Nelson elengedte a kezem.

– Kérhetek egy vonalzót? Lehetőleg fát? – kérdezte Nelson, mire apa összes homlok ránca feltűnt. Nelson megitta a kávéját, majd az üres poharat maga mellé tette.

– Igen – ment ki.

– Ezzel még nem úsztad meg – keresett valamit a táskájába.

– Parancsolj – adta apa a vonalzót.

– Nem baj, ha eltöröm?

– Nem az enyém nem zavar, csak érdekel mi a francnak?

Nem mondott rá semmit, csak a térdén két darabra törte, majd nyújtotta a kezét. Odaadtam neki a fájós végtagom, mire a két fa közé szorította. Nem néztem apára, helyette kinéztem az ablakon ahol láttam, hogy anya jön be. Sőt pont egyenes ide tart. Szólásra nyitotta a száját, de amikor meglátta mi történik csak ránk bökött, mire apa csak megvonta a vállát és értetlenül tárta ki a karját. Nelson nem zavarta, hogy már szinte egész néző közönség gyűjt össze. A csapatból itt van mindenki, meg szerintem a szülei is. Mert az ügyvédek szoktak öltönybe járkálni mindenhova, nem?

– Kész is – mondta, ahogy bekapcsolta a biztosítótűt.

– Köszi – tettem el a kezem a pulcsim takarásába.

– Kedves Cross ügyvédek – mosolygott rájuk apa.

– Öröm találkozni Tomlinson nyomozókkal – szólalt meg az apja.

Így már minden világossá vált, hogy Nelson miért hazudik. Elvonult a szüleivel, majd beszéltek, mire az anyjáék eltűntek, de ő maradt.

– Valamit itt hagytál? – csodálkozott apa.

– Nem, csak kötelességnek érzem, hogy minél előbb kezeljék a törött csuklóját, meg be kell mennem a kórházba úgy is – bökött rám.

– Gyere velem – mondta apa, mire Nelson szó nélkül követte.

Utánuk mentem, és értetlenül bámultam, amikor bevitte az egyik kihallgató terembe. Kapkodtam a fejem, kerestem valakit aki meg tudja mondani, hogy pontosan mi is történik.

– Miért hallgatja ki? Elmondott mindent, nem? – kérdeztem Lucastól.

– Szerintem rájött, hogy a pasid. Menyük és nézzük meg – dörzsölte a kezét.

– Hogy? – kérdeztem már bent anyától.

– A pillantások, azok az aggodalmammal teli pillantások. Most is ahogy nézel, meg remegsz. Jól titkoltad, hogy kivel jöttél össze, de ahogy a kezedet tekerte be, meg amikor visszajött. Ott vált nyilván valóvá. De nem hiszem hogy apád kímélni fogja, ő egy Cross. Túl sok mindent basztak el nekünk.

– Mit akarsz a lányomtól, ne is próbálj hazudni, látom rajtad, már ha csak gondolsz rá – kérdezte apa, nem éppen a legkedvesebb hangnemébe.

Kétségbe esetten néztem Lucasra, mire biztatóan megfogta a vállam. Anya lenyomott egy székre, meg adott egy párnát, amit magamhoz tudok ölelni. A párnát azért tart itt, ha ideges ezzel verje a falat, mindenki jobban jár így.

– Szeretem – mondta halkan.

– Addig amíg nem találsz egy új csajt? – állt fel és a kezeit feltette az asztalra, rajtuk támaszkodott.

– Amíg ő is – motyogta halkan.

Remegtem a félelemtől, hogy apa elijeszti az egyetlen egy normális pasit, akivel valaha találkoztam, mert még mindig a kicsi lányának tart.

– Ha meg mered bántani, ha látom, hogy csak egy könnycseppet hullajt miattad, az volt élted utolsó tette. Értetted? Tudom mire képes egy Cross, nem fogom hagyni hogy még egyszer a családod keresztbe tegyen nekem.

– Igen – mondta sokkos állapotba.

Apa bólintott, majd kiment, felugrottam a helyemről, ezután átmentem a másik terembe.

– Jól vagy? – kérdeztem az ajtóból.

– Apád félelmetes – nyögte ki nagy nehezen ezt a két szót.

– Sajnálom, ha tudom, hogy ezt fogja csinálni, akkor... – motyogtam az ajtóban. 

Odajött, magához szorított. Miközben a karjaiban tartott sikerült valamennyire megnyugodnia.

– Édesek vagytok meg minden, de kellenél – nyitott be Lucas.

– Baj, ha én bent maradok? – kérdezte Nelson.

– Addig gyere ki, míg Soffy melletted van. Apával csak ő mer szembe szállni, meg a kedvenc gyerekének többségbe igazat szokott adni. Meg azért egy igazi Tomlinson vitába már régen volt részem. Szerintem neked is tetszene. Amúgy meg én tudom, hogy kell titokba járni. Liam nem is tudja – mondta boldogan.

– Mit nem tudok? – jelenet meg az emlegetett nyomozó.

– Megyek haza, mert a sütőben hagytam a kacsát – indult meg.

– Nem mész sehova – fogta meg a ruháját.

– Ugyan Liam nyílt titok volt, hogy egyszer össze jövünk, miért lepődsz meg ezen?

– Még számolunk – hagyott ott minket.

– Király vagyok, de tényleg megyek, kitartás Nelson, anyádékat mindenki utálja itt – veregette hátba.

Ahogy Lucas becsukta maga után az ajtót, szerencsétlen kihallgatott úgy fejelte le az ajtót.

– Gyere, legyünk túl minél hamarabb rajta.

Kimentem, mire anya átengedte a helyét. Apa csúnyán nézett Nelsonra, mire én villantottam rá szúrós pillantást. Ez már harc. 

– Nevet!

– Soffia Megan Tomlinson. Keresek egy harmincas éveiben járó, férfit. Rövid haj, keskeny kék szem, deformált orr.

– Hat egyezés – vetítette ki a találatokat.

– Négyes kérem nagyítva – megnéztem minden képet tüzetesen, majd ráböktem az egyikre. – Meg van.

– Egyszer már ült, most nem fog ilyen könnyen kiszabadulni. Meglesz, te meg kórházba, most – bökött rám anya.

– Jó, már megyek is – léptem Nelson mellé, akinél már ott volt a táskám.

Nelson velem tartott. Ismeretségeinek köszönhetően egy óra alatt kaptam egy nagyon szép kék gipszet, ami hat hétig fogja díszíteni a karom. Csendben sétáltunk az utcába.

– Sajnálom apa viselkedését – törtem meg a csendet.

– Meg értem, elvégre te vagy a pici lánya. Azt is észre vettem, hogy a család nevem nem éppen örömteli dolgokat juttat eszébe úgy senkinek – ölelt magához.

– Mikorra kell haza érned?

– Holnap délutánra – húzta ki magát büszkén.

– Azt, hogy hoztad össze?

– Éjszakás vagyok, nem tudtad? – tetetett felháborodást.

– Sajnálom doktor úr.

– Haza kísérlek.

– Nem maradsz ott, hogy vigyázz rám? Még kicsit kótyagos vagyok attól az erős fájdalom csillapítótól – játszottam rá.

– Jó, csak apukád meg ne tudja. Szerintem ott helyben megölne.

– Nem hagynám.

– Akkor megnyugodtam – ölelt magához fél kézzel, majd adott a hajamra egy puszit.

Otthon felosontunk, majd villám gyorsan lezuhanyoztam ügyelve rá, hogy a gipsz ne kapjon vizet. Nem zártam el a csapot, hogy nehogy anyáék gyanút fogjanak. Míg Nelson tusolt, addig bezártam az ajtót, kitámasztottam egy székkel.

– Biztosra mész – suttogta.

– Jobb félni, mint megijedni. 

Befeküdt az ágyba, mire odabújtam hozzá. Addig simogatta a hátam, amíg el nem aludtam.

52. rész

.:: Tiffany Szemszöge ::.

– Basszus el fogok késni – estet ki az ágyból. A fejét be is verte az éjjeli szekrénybe.

– Honnan? – néztem le rá.

– Az egyetemről – nyitotta ki a szekrényét, majd miközben lefelé rohant vette fel a ruháit.

Magamhoz öleltem a párnáját, majd próbáltam vissza aludni.

– Valamit elfejtettem – jött vissza.
– Mit? – ültem fel, közben meg magamhoz öleltem egy párnát.
Két keze közé fogta az arcom, majd adott egy gyors csókot és elviharzott.

Mosolyogva visszadőltem. A párnával takartam az arcom, hogy senki se tudja meg mennyire vagyok boldog, pedig nincs itt senki.

– Minden részletre kíváncsi vagyok – ült le az ágyra Soffy. – Bár felesleges bármit is mondanod. Anyáék szobájából leselkedtünk, hogy mikor jöttök haza. Reggel meg Lucas lerohant, mert sietett, utána vissza, mert fent hagyta a táskáját, de táska nélkül jött. De azért érdekel. Mondj már valamit.

– Minek? – keltem fel, majd megindultam lefelé.

Lent a konyhába Lucas szülei ültek és kávéztak.

– Kávét? – kérdezte az apja, mire csak bólintottam.

– Nem mond semmit – ült le Soffy, majd lassan lefejelte az asztalt.

– Nem menekülsz, amíg mindent el nem mesélsz – vette rám magát Zoe.

– Miért ilyen fontos?

– Mert hét éves kora óta utánad sír. Amikor kiderült, hogy vissza jöttél szét esett. Amikor meg Scottal jöttél össze egy hétig ki sem kelt az ágyból. Szóval érdekel, hogy még pátyolgatni kell a kis lelkét vagy végre a sarkára állt – dörzsölte a kezét Louis.

– A sarkára állt – ittam bele a kávémba, hogy ne látszódjon mennyire pirultam el.

– Végre – adtak ötöst egymásnak.

– Tényleg Lucas mondta, hogy Dr. Edison segédje játszotta el a nővér szerepet – dobott fel egy témát Zoe.

– Igen, azt mondta, hogy egy öröké valóság mire ide érnek.

– Kár, hogy Cross – sóhajtott Lucas anyja, Zoe.
– Te pasit szemelsz a lányomnak? – akadt ki az apja, Louis.

– Latolgatom a lehetőségeket, csak az a vezetéknév nem tetszik nekem.

– Mi a baj a Cross családdal? – kérdeztem.

– Én sem tudom, hallgatom – könyökölt fel Soffy.

– A világ legidegesítőbb ügyvédjei. Ha soha nem találkoztok velük, akkor jártok a legjobban. Egyszer nagyon csúnyán keresztbe tettek nekünk, bár nem szánt szándékkal, de attól mi még nem fogunk megbocsátani.

– Beszélsz ma Liammel? – kérdezte Soffy.

– Be jöhetsz velünk, egy óra és indulunk.

– Bemegyek.

Az az egy óra nagyon gyorsan eltelt. Éppen, hogy csak fel tudtam készülni a sokra amit várt.

– Szia apa – köszöntem az asztalánál ülőnek.

– Nézzenek oda ki téved haza? Nem is lepődök meg, hogy nem szóltál. Bár egy hétre jöttél gondolom utána megint szó nélkül léptél volna le. Kiderül, hogy van egy lányom, nem kell egyedül lennem erre leérettségizik, és lelép, de én vagyok a szemét, hogy nem értem meg miért – mondta nekem a kedves szavakat.

Nem mondtam neki semmit, csak otthagytam és megindultam vissza Lucashoz. Tudom hogy nincs otthon, de ott legalább szívesen látnak. Óvatosan nyitottam az ajtókat, hogy Soffy ne tudja, hogy visszajöttem. Egyedül akartam lenni, nem kell senkinek sem a társasága. Szobába Marley feküdt az ágyon. Mellé feküdtem, majd magamhoz öleltem.

Éreztem, hogy az ágy behuppan mellettem. Elfordultam, hogy még véletlenül se látszódjon az arcom. Rámerített egy pokrócot, majd oda feküdt mellém, és átölelt.

– Te nem egyetemen vagy?

– Ellógtam.

– Hogy?

– Elfelejtettem lenémítani a telefont, szóval órán Steve megszólalt. Mindenki oda kapta a fejét amikor; Itt Steve, Lucasnak órája van, kíván valami üzenetet hagyni a fiának? Amikor meghallottam, mint valami örült kapkodtam utána, el is ejtettem végig csúszott a padlón és a tanár lábánál állt meg. Felvettem majd megláttam az üzenetet, amit anya irt, és megindultam. Lucas mész valahová? Kért számon a kedvenc tanárom. Még nem láttál akkora bunkót. Igen, haza. válaszoltam neki, majd már mentem is az ajtóhoz, de el állta az utam. Miért mennél haza az óra közepén, ez illetlenség. Amúgy ez a kedvenc mottója, sajnos még nem tudom elég hitelesen elő adni, de gyakorlom. Mert meghalt a macskám, Miss Bolyhoska Hercegnő, rögtönöztem, bár adhattam volna neki valami értelmes nevet. Az csoport alig bírta vissza tartani a nevetését. Ajánlom, hogy menjen el egy pszichológus, jót fog tenni magának. Nem sajnálom a macskát hogy meghalt, főleg ha ilyen névvel kell élnie. Maga véletlenül nem meleg? Ezen a kérdésén még én is nevettem. Kihúztam magam és büszkén mondtam, hogy van barátnőm, erre rávágta, hogy sajnálja, és tűnjek a szeme elől. Szóval itt vagyok, mert szegény Miss Bolyhoska Hercegnő eltávozott közölünk. 

– Te olyan hülye vagy – fordultam felé, majd a mellkasára fúrtam az arcom.

– Csak nem akarom, hogy a barátnőm szomorú legyen. Szóval láthatok egy csábos mosolyt? 

– Nem.

– Nők, de sok baj van velük. 

– Hogy-hogy egyetemre jársz?

– Mert van egy gyilkos, aki az emberi faj szebbik képviselőjét szemelte ki.

– Akkor nem kell félned.

– Köszönöm – fordult el, adtam neki egy puszit, mire kiengedett a jégszíve.

Hirtelen felkelt, majd kiment az ajtón. Megint vissza fordultam Marleyhez. Odabújt hozzám, és elkezdtem simogatni.

– Soffy szerint ez a legjobb gyógyszer – ült le.

Már megakartam kérdezni, hogy mi az a csoda módszer, amikor láttam, hogy egy Nutellás üveg próbál felbontani.

– Milyen kezdő – vettem el tőle, majd egy mozdulattal leszedtem a védő fóliáját egybe. Bele dugtam a mutató ujjam, majd élvezettel nyalogattam róla az édes krémet.

– Soha nem értettem ebbe mi olyan finom – forgatta az üveget.

– Kóstold meg, akkor érteni fogod – vettem el kisebb adagot.

– Köszi kihagyom.

– Csak egy kicsit.

Oda hajolt, majd lecsókolta ami a felső ajkamon volt. Kirázott a hideg az érintésétől, majd folytattam a tömény boldogság elfogyasztását. Lucas mellkasának dőltem, ő meg közben a Tvt nézte. Megpróbálta Marleyt nyugalomra bírni, mert ő rendes és szereti a Nutellát, nem úgy mint a pasim. Sokáig tart megemésztenem, hogy újra találkoztam az ovis szerelmemmel. 

51. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Minden a helyén van, már csak Tiffanynak kell igent mondania. Bele sem merek gondolni, hogy mi lesz, ha nemet mond. Nem ez nem fog megtörténni.

Az ajtóban állok mint egy szerencsétlen. Mellettem Marley azt várja, hogy kitárjam neki az ajtót, de még nem merek bemenni. Kérek még időt. Vettem egy mély levegőt, majd beléptem.

Tiffany a kanapén ült és Soffyval nevettek. Mikor húgom észre vett elmosolyodott, majd valami mondott és eltűnt.

– Szia – ültem le mellé.

– Miért remegsz? – csodálkozott Tiffany.

– Jó az új hajad – terelem a témát.

– Köszi – mosolyodott el.

– Mit csinálsz este? – vettem bátorságot magamon.

– Gondolom alszok, miért kérded?

– Miért ilyen nehéz? – sóhajtottam fel.

– Mire akarsz kilyukadni?

– Gyere velem randira, ma este – mondtam el szuszra.

Döbbenetében megnémult, csak egy aprót bólintott. Kezemet nyújtottam, amit elfogadott, majd elkísértem a kocsihoz.
Kinyitottam neki az ajtót, majd gyorsan átrohantam a másik oldalra. Fél óra alatt ott is voltunk. Scott meggyújtotta a gyertyákat, mire oda értünk. Elmeséltem neki mindent, és várja, hogy milyen lesz a randink.

Volt egy elhagyott partszakasz, ott terítettem ki egy pokrócot, meg tettem körbe gyertyával. A kocsiba van még pokróc, hogy ha fáznánk, nem bíztam semmit a véletlenre.

– Tetszik? – kérdeztem tőle.

– Nagyon – mosolyodott el.

Oda vezettem a pokróchoz, majd elővettem a kosarat amibe a kaját tettem.

– Mivel nem tudok főzni, ezért remélem nem baj, hogy pizzat rendeltem – mondtam neki mire mosolyogva megrázta a fejét. – Biztos információból tudom, hogy most már a tenger gyümölcsöset szereted – vettem elő.

– Nyomoztál utánam.

– Nem kellett, csak elég egy húgocska.

– Ti Tomlinsonok – sóhajtott fel, majd elvett egy szelet pizzat.

Mind a ketten értelmetlen dolgokról beszélgettünk, meg pizzalva etettettük egymást. Hátunkon feküdtünk és figyeltük a csillagokat. Itt a tökéletes alkalom.

– Tiffany – szólítottam meg mire rám kapta a tekintetét –, emlékszel arra a kisfiúra, akivel régen együtt játszottatok? Ritka volt az olyan nap, amikor nem találkoztatok. Miattad szökött meg, mert nem akart cserben hagyni. Emlékszel, hogy hét éves korig szinte minden másnap együtt voltatok. Emlékszel, hogy hozzá rohantál sírva, amikor anyukád durva volt veled? Emlékszel, hogy mennyire szereted az a kisfiút.

– Igen – nézett rám értelmetlenül. – De honnan tudsz róla ennyit?

– Ha újra találkoznál azzal a kisfiúval, akkor szeretnéd?

– Emlékszek Lucasra, arra, hogy... – nem fejezte, mert végre ő is megértette.

– Amikor kiderült, hogy Liam az apád, az nap tudtam meg. Másnap össze estem, amikor rám köszöntél.

– Miért nem mondtad el?

– Mert féltem, hogy már nem szereted a kisfiút.

– Mindenkit ahhoz a kisfiúhoz hasonlítottam. Soha nem feledtem el, egyetlen egy pillanatra. Kíváncsi voltam, hogy vajon ő is gondol rám.

– Sokat – húztam magamhoz, majd a mellkasomra feküdt. – Nem fázol?

– Egy kicsit.

– Azonnal jövök, ne mozdulj – keltem fel, majd felbuktam egy kiálló gyökérbe, jót nevetett rajtam. Kivettem a kocsiból a pokrócokat, majd ráterítem, és vissza feküdtem mellé. Magamhoz öleltem, ő figyelte a csillagokat, én meg őt. Csodálatos volt, minden.

50. rész

.:: Soffy Szemszöge ::.

Gondoltam, hogy nem egyszerű egy fegyverrel lőni, de hogy ennyire. Arra nem készítettek fel, hogy mit tegyek, ha valaki leüt vele. De így olyan jelentéktelen a legjobb az elején kezdeni.

Már a nap sem indult valami eszméletlenül jól. Elaludtam és éppen az utolsó pillanatban estem be az órára.

– Nem tetszik nekem ez a viselkedés – mondta Mrs. Lewis.

– Sajnálom – ültem le a helyemre, majd csendben meghúztam magam.

– Ennyivel még nem intézted el, úgy tudod. Nincs annyi befolyásod itt mint gondolnád.

– Semmi befolyása sincs – kiabálták előre hátulról.

– De, pont hogy sok befolyása van. Az anyja meg az apja nyomozó.

– Nézz rá kiköpött hazug.

És kezdetét vette a vita. Ilyenkor sajnálom, hogy nem vettem fel anyám régi nevét. De az sem jó, mert, akkor banda vezérnek néznek. Miért nem lehet nekem is átlagos családom? Bár akkor unatkoznék.

Igen az első óra az mindig tele van élettel. Utána meg én kínzásnak neveztem el, amúgy meg csak tereptúra. Nincs is azzal baj, csak kint a kapitány valami hárpia, hiába férfi. Miután már kiköptük a tüdőnket eljött az első óra, amin fegyvert fogunk. Idáig csak szó volt róla, de most célba lövés is lesz. Szóval mindenki nagyon izgatott. Várja, hogy végre fegyvert fogjon és a céltábla helyére embereket képzeljen. Főleg azokat akiket nagyon utál. Például én Jenna fejét képzelném oda. Valamelyik nap fellökte a tálcát, így az összes kaja a nyakamba landolt. Nem tudni miért, csak megtette. Nem is foglalkozok vele, rohadjon meg ott ahol van.

Hármas csapatokban voltunk, mert a tanárok féltek, hogy egymást vennénk célba. Közben meg folyamatosan magyaráztak. Hogy tartsd a fegyvert, hogy kell benne golyót cserélni.

Előttem pont Jenna volta soron. Felém fordult, majd rám villantott egy ördögi mosolyt.

– Nincs hatalmad ribanc – mondta, majd fejbe kólintott a fegyverrel.

Ez volt az utolsó emlékem. Most meg itt fekszek egy kórházi ágyba, és valami eszméletlenül büdös ez a tisztító szag, a levegőben még keveredik a gyógyszerek bűze is.

– Kinyírom – ültem fel.

– Azért azzal várj – nyomott vissza apa.

– Nem, megyek és megverem az átkot. Mit képzel magáról? Csak mert nyolc pasija van egyszerre nem ő a főnök. Megtanítom neki, hogy velem soha nem húzhat ujjat. Miért kötöttek be infúziót? – figyeltem a bal kezem.

– Mert két napra kiütött – jött a válasz anyától.

– Megyek és megverem – most már semmi nem tart vissza.

– Kirúgták az akadémiából, és nem engedem, hogy lenyomozd hol lakik, hogy oda menj és ellásd a baját.

– Pedig kíváncsi lennék egy jó csaj bunyóra, egy kis iszappal. Hajrá Soffy – nevetett Lucas.

– Fogd be – csapta meg anya.

– Ne bántsd az egyetlen egy szeretett fiad. Végén én fekszek a Soffy melletti ágyba.

– Akkor is megverem – duzzogtam.

– Érthetetlen, mint az anyja – sóhajtott fel apa.

Kopogtak az ajtón, mire egy köpenyes koma jött be. Nem is foglalkoztam azzal, hogy mit mond elfordultam és a tökéletes gyilkosságon gondolkodtam. Ha el tudom rejteni a hullát, akkor soha nem találnak meg. Milyen jó, hogy ezzel nőttem fel. Tudom mik azok az ügyek, amit nem lehet megoldani. Véged Jenna.

– Szomorú, hogy rám sem figyelsz – hallottam meg Nelson hangját.

Odafordultam és láttam, hogy a köpenyes pasi ő volt. A szobába anyáék elmentek, csak Lucas ült és várt.

– Nem mennél ki, és szólnál ha jönnének anyáék? – néztem rá a lehető legaranyosabban

– Csillagos tenger parti piknik, vagy inkább egyszerű étterem?

– Csillagos.

– Tartom a terepet, majd rugdosom az ajtót – ment ki.

– Szóval ő a bátyád? – ült le mellém.

– Igen, az én tökkel ütött bátyám, de szeretem.

– Nekem egy idegesítő húgocska jutott, aki azt hiszi rólam, hogy meleg vagyok – mondta ki. Nem bírtam ki nevetés nélkül. Már fájt a hasam is. – Számomra nem olyan vicces. Kérem a bal kezed.

Kivette az infúziót, a tűt kidobta a pici sebet leragasztotta, majd odaadott egy kupac szépen össze hajtogatott ruhát.

– Doktor úr, haza mehetek? – ültem fel az ágyon. 

– Igen, csak előbb öltözz át – húzott el egy függönyt, majd elfordult.

Felvettem a ruhákat, vissza ültem az ágyra. Mintha érezte volna, hogy mikor fordulhat meg. Odaült mellém, majd összekulcsolta a kezünket. 

– Jobban vagy? 

– Igen, most már sokkal jobban. De akkor még jobban leszek, amikor Jenna ezért megkapja ami jár neki.

– Vagy csak nem foglalkozol vele.

– Egy púp van a fejem miatta – mutattam a fejem tetejére.

– Szerintem jól áll – harapta be a felső ajkát, hogy ne nevesse el magát.

– El tudom képzelni – fordultam el tőle.

Rúgásokat hallottunk az ajtón, mire Nelson maga felé fordított, majd lágyan megcsókolt. Gyors volt, de érezni lehetett rajta, hogy megnyugodott. Elhúzta a függönyöket, majd kiment, Lucas meg gyorsan visszaült a helyére.

– Jön egy nővér és már mehetünk is – mondta apa miközben benyitott.

– Már volt itt – mondta Lucas.

– Akkor mehetünk? – keltem fel.

– Fúra, azt mondta, hogy küld egyet, mindegy – hagyta figyelmem kívül anya.

Otthon Tiffany várt, aki a nyakamba ugrott, folyamatosan járt a szája egy percre sem hagyta abba. Közben Lucas meg eltűnt, mert valami fontos dolga akadt. Remélem ezt nem szúrja el.