.:: Lucas Szemszöge ::.
- Mit ne mondjak kemény fába verted a fejed. - mondta Tiff miközben beléptünk az utolsó boltba, ami történetesen egy cipőbolt.
- Rájöttem saját magamtól is, de te mit tettél volna a helyembe?
- Erre nem tudom a választ.
- Menj és keres magadnak egy cipőt, fizetem. - ültem le az egyik szabad székre.
- Köszi. - ölelt magához, majd eltűnt a sorok között.
Az egyik eladó pasi figyelt és nem értette miért kapom ezt a hatalmas figyelmet. Megvontam a vállam és a telefonom nyomkodására szenteltem az időt. Ismerve Tiffany meg az őrült cipő imádatát, sokáig itt fogok ülni. Shelly-nek kiválasztottam öt perc alatt a csizmáját, és már ki is fizettem.
20 percig kellett a kényelmetlen széken ülnöm, de végre Tiffany megtalálta az a cipőt amit már az elején megfogott, de még vagy istenverte sokat felpróbált, mert meg akarta találni a tökéleteset.
- Komolyan megveszed nekem? - adta oda a dobozt.
- Igen, végül is rám szántad a szabad három órádat, ami amúgy négy lett.
- Majd meg várnak, nélkülem úgy sem tudnak kezdeni. - vonta meg a vállát.
Kifizettem a cipőjét, majd átnyújtottam neki a zacskóstul. A kocsi hátuljába bedobtam a cipőt, Tiffany a sajátját a lába közé fogta, és bekapcsolta az övét. Elvittem abba a negyedbe ahol bérlik a házat. Közelebb nem tudtam menni, mivel az utakat lezárták.
- Köszönöm még egyszer a cipőt, meg jó volt ez a délelőtt. Rég vásároltam főleg nem magamnak. - adott egy puszit az jobb oldalmar, majd kiszállt.
- Én köszönöm a segítséget.
- Sok szerencsét, majd beszélünk. - csapta be az ajtót, és hagyta el a kocsit.
Steve segítségével kijutottam a dugóból, de így is kellett van 2 óra, hogy vissza érjek New York külterületére. Nem tudtam felállni a parkolóba, előtte el kellett hányni a havat. Vacogva pakoltam be az előszobába. Ledobtam a ruhákat a nappaliban található szörnyen kényelmetlen kanapéra.
- Shelly? - kiabáltam az emelet felé.
- Igen? - hajolt ki a fal mögül, még az a ruha van rajta amit én adtam neki.
Felvettem a szatyrokat, majd megindultam az emeletre. Feltettem az ágyra a cuccokat és leültem az ággyal szemközt elhelyezkedő fotelbe.
- Mik ezek? - nyitotta ki az egyiket. Ha jól láttam pont az amiben a melltartók vannak. Be is igazolódott az állításom amikor vörös arccal vissza csukta.
- Öltözz fel. - intettem Marley-nak és kimentem a konyhába. Csináltam két pirítóst, majd az egyiket megkentem vajjal másikat meg falatonként oda adtam Marley-nak.
Cipő kopogásra lettem figyelmes. Kiléptem a konyhából és figyeltem, ahogy a korlátra támaszkodva learaszol a lépcsőn. Az utolsó előtti lépcső foknál megbotlott, de meg tudtam fogni a kezét, így újra vissza nyerte az egyensúlyát. Jól állt rajta a homokszínű hosszú kabát, fekete farmer, meg a combközépig érő sötét szürke csizma.
- Ezeket nem fogadhatom el. - lépett elém, közben végig mutatott magán.
- Vissza nem tudom vinni, és nem az én méretem, meg szerintem ez a szín nem is menne a hajamhoz? - túrtam bele, mire egy apró mosolyra húzta a száját.
- Nem értem miért csinálod ezt? Miért hoztál ide, miért adsz ruhát. Egyáltalán miért foglalkozol velem? - kezdte el piszkálni a haja végét.
- Nem kell mindig értelmet keresni minden lépésembe, tettembe.
- Köszönöm. - hajtotta le a fejét.
- Szívesen, gyere menjünk. - nyújtottam felé a kezem.
Átölelte a mellkasát és követett. Kinyitottam előtte az ajtót, majd beszálltam én is a saját felemre. Fél órába telt mire oda értünk a kórházhoz. Kitártam előtte megint az ajtót, de nem akart kiszállni.
- Gyere már Shelly, látom hogy fáj a jobb csuklód.
- Miért törődsz velem?
- Miért fontos neked ez? Jó indulatból nem csinálhatok semmit, mert szerintem igen, de szólj ha rosszul tudom.
- De csak nincs értelme. - szállt ki végre a kocsiból és a kezeit azonnal a zsebei rejtette.
- Mindennek van értelme, de gyere már. - fogtam meg a könyökér, mire ijedtében megugrott - Nem foglak bántani. - néztem bele a szürkés kék szemébe.
Kiderült, hogy ínhüvelygyulladás van, ezért kapott egy tépőzáras csukló rögzítőt, meg persze pihentetni kell és ha minden jól alakul akkor két hét alatt helyre jön. Visszamentünk a házba, majd leült a kanapéra is folyamatosan figyelt.
- Még mindig nem fogadhatom el a ruhákat, meg a többi cuccot amit vettél.
- Akkor alkut ajánlok. - tettem a kezem a háttámlára és közel hajoltam hozzá.
- Rájöttem saját magamtól is, de te mit tettél volna a helyembe?
- Erre nem tudom a választ.
- Menj és keres magadnak egy cipőt, fizetem. - ültem le az egyik szabad székre.
- Köszi. - ölelt magához, majd eltűnt a sorok között.
Az egyik eladó pasi figyelt és nem értette miért kapom ezt a hatalmas figyelmet. Megvontam a vállam és a telefonom nyomkodására szenteltem az időt. Ismerve Tiffany meg az őrült cipő imádatát, sokáig itt fogok ülni. Shelly-nek kiválasztottam öt perc alatt a csizmáját, és már ki is fizettem.
20 percig kellett a kényelmetlen széken ülnöm, de végre Tiffany megtalálta az a cipőt amit már az elején megfogott, de még vagy istenverte sokat felpróbált, mert meg akarta találni a tökéleteset.
- Komolyan megveszed nekem? - adta oda a dobozt.
- Igen, végül is rám szántad a szabad három órádat, ami amúgy négy lett.
- Majd meg várnak, nélkülem úgy sem tudnak kezdeni. - vonta meg a vállát.
Kifizettem a cipőjét, majd átnyújtottam neki a zacskóstul. A kocsi hátuljába bedobtam a cipőt, Tiffany a sajátját a lába közé fogta, és bekapcsolta az övét. Elvittem abba a negyedbe ahol bérlik a házat. Közelebb nem tudtam menni, mivel az utakat lezárták.
- Köszönöm még egyszer a cipőt, meg jó volt ez a délelőtt. Rég vásároltam főleg nem magamnak. - adott egy puszit az jobb oldalmar, majd kiszállt.
- Én köszönöm a segítséget.
- Sok szerencsét, majd beszélünk. - csapta be az ajtót, és hagyta el a kocsit.
Steve segítségével kijutottam a dugóból, de így is kellett van 2 óra, hogy vissza érjek New York külterületére. Nem tudtam felállni a parkolóba, előtte el kellett hányni a havat. Vacogva pakoltam be az előszobába. Ledobtam a ruhákat a nappaliban található szörnyen kényelmetlen kanapéra.
- Shelly? - kiabáltam az emelet felé.
- Igen? - hajolt ki a fal mögül, még az a ruha van rajta amit én adtam neki.
Felvettem a szatyrokat, majd megindultam az emeletre. Feltettem az ágyra a cuccokat és leültem az ággyal szemközt elhelyezkedő fotelbe.
- Mik ezek? - nyitotta ki az egyiket. Ha jól láttam pont az amiben a melltartók vannak. Be is igazolódott az állításom amikor vörös arccal vissza csukta.
- Öltözz fel. - intettem Marley-nak és kimentem a konyhába. Csináltam két pirítóst, majd az egyiket megkentem vajjal másikat meg falatonként oda adtam Marley-nak.
Cipő kopogásra lettem figyelmes. Kiléptem a konyhából és figyeltem, ahogy a korlátra támaszkodva learaszol a lépcsőn. Az utolsó előtti lépcső foknál megbotlott, de meg tudtam fogni a kezét, így újra vissza nyerte az egyensúlyát. Jól állt rajta a homokszínű hosszú kabát, fekete farmer, meg a combközépig érő sötét szürke csizma.
- Ezeket nem fogadhatom el. - lépett elém, közben végig mutatott magán.
- Vissza nem tudom vinni, és nem az én méretem, meg szerintem ez a szín nem is menne a hajamhoz? - túrtam bele, mire egy apró mosolyra húzta a száját.
- Nem értem miért csinálod ezt? Miért hoztál ide, miért adsz ruhát. Egyáltalán miért foglalkozol velem? - kezdte el piszkálni a haja végét.
- Nem kell mindig értelmet keresni minden lépésembe, tettembe.
- Köszönöm. - hajtotta le a fejét.
- Szívesen, gyere menjünk. - nyújtottam felé a kezem.
Átölelte a mellkasát és követett. Kinyitottam előtte az ajtót, majd beszálltam én is a saját felemre. Fél órába telt mire oda értünk a kórházhoz. Kitártam előtte megint az ajtót, de nem akart kiszállni.
- Gyere már Shelly, látom hogy fáj a jobb csuklód.
- Miért törődsz velem?
- Miért fontos neked ez? Jó indulatból nem csinálhatok semmit, mert szerintem igen, de szólj ha rosszul tudom.
- De csak nincs értelme. - szállt ki végre a kocsiból és a kezeit azonnal a zsebei rejtette.
- Mindennek van értelme, de gyere már. - fogtam meg a könyökér, mire ijedtében megugrott - Nem foglak bántani. - néztem bele a szürkés kék szemébe.
Kiderült, hogy ínhüvelygyulladás van, ezért kapott egy tépőzáras csukló rögzítőt, meg persze pihentetni kell és ha minden jól alakul akkor két hét alatt helyre jön. Visszamentünk a házba, majd leült a kanapéra is folyamatosan figyelt.
- Még mindig nem fogadhatom el a ruhákat, meg a többi cuccot amit vettél.
- Akkor alkut ajánlok. - tettem a kezem a háttámlára és közel hajoltam hozzá.
