38. rész

.:: Soffy Szemszöge ::.

Végre kijöhettünk az iskolából. Egy tanár kíséretében egy kisebb csapattal járjuk a várost. Nem csinálhatunk semmit, csak figyelhetjük, ahogy ők dolgoznak. Hatalmas szerencsénk van, mert anyáék csapatját kaptuk.

Barbara, Dina, Nina, Avril meg én vagyunk egy csapatba. A tanár úgymond leadott minket, majd ment tovább.

Az egyik altiszt magyarázta nekünk, hogy működik az őrs. Én piszkosul untam, de kénytelen voltam végig hallgatni. Figyelni nem figyeltem, mert az interneten olvastam.

– Nem szép dolog – rázta a fejét Lucas, majd odaadott egy kávét. – Lányok ti kértek? – kérdezte a többiektől, mire vörös arccal megrázták a fejüket. 

– Melyik ügyön dolgoznak? – böktem anyáék felé.

– Baba csinálónak nevezték el. Szerintem az elmebeteg gyerek sokkal jobban passzol.

– Miket csinál? – csillant fel a szemem.

– Mérgező műanyagot önt le torkukon, már vagy 10 nővel végzet. Mindegyiket felöltözteti, majd vassal meg kötéllel beállítja egy pózba. Nem találtuk meg, hogy hol készíti a bábjait. 

– Mióta csinálja?

– 10 napja, minden nap. Semmi hasonlóságot nem találtuk a nők között.

– Az akták fent vannak a szerveren, ha tudsz valamit, várjuk.

– Megnézem a nagy gépen – akartam kimenni, de az altiszt elállta az utam.

– Oda nem léphetnek be idegenek.

– Igen, figyelj amit mond, nagyon fontos – mondta az okoskodó Nina.

Értetlenül néztek rám, amikor oda ültem a géphez.

– Soffy, ha figyeltél volna, akkor tudnád, hogy csak jelszóval lehet belépni – akart felvágni Avril.

Az összes adatott letöltöttem a gépről, majd átküldtem a sajátomra. Többiek csodálkoztak, hogy ilyen könnyedén be tudok lépni.

– Soffy jössz? – kérdezte Lucas.

– Majd ha vége az "órának" akkor átjövök, addig megpróbálok rájönni mi a közös az áldozatok között.

– Jól van, majd gyere, várunk. Megmenthetnél Harry-től, folyamatosan drágámnak hív.

– Hagyj rá, majd megunja – nevettem.

Elment így egyedül maradtam a többiekkel. Ők szinte itták a vezetőnk szavait, én meg telefonról olvastam az aktákat. Látszódik, hogy nagyon be akarnak nála vágódni.

– Soffy te egyáltalán figyelsz? – bökött meg Dina.

– Persze.

Szerencsére nem kellett sokáig hallgatnom, ahogy szinte isszák minden szavát, és agyba főbe dicsérik. Elismerem jó pasi, de nem az én korosztályom, meg nem tudja, hogy ki vagyok.

Visszamentek a többiek, én meg átmentem anyáék irodájába. Az elektronikus tábláról figyeltem, hátha észre veszek egy apró nyomot.

– Semmi? – ült le mellém anya.

– Semmi, de rá fogok jönni – könyököltem fel. Nem fogom annyiba hagyni.

37. rész

.:: Soffy Szemszöge ::.

Barbi baba elment így egyedül vagyok végre a szobámba. Sőt ha minden jól megy, akkor egész este oda lesz, mert valami buli van. Engem nem hívtak meg. Számkivetett vagyok itt, főleg, hogy sokkal többet tudok mint ők. Néha még a tanárok is szúrós szemmel néznek rám, amikor kijavítom őket. De nem tehetek róla. Ezzel együtt nőttem fel, már a vérembe van.
Kiskoromba anyát majdnem megölték. Apát többször súlyosan megsebesítették. Az utolsó egy évbe, meg végig segítettem nekik megoldani egy-egy gyilkosságot. Én oldottam meg Josh ügyét is. Nem fogom hagyni, hogy a tanárok rosszul mondjanak valamit. Régen azért csaptak ki az iskolából, mert nem érdekelt semmit. Ha most kicsapnak akkor az lesz a bűnöm, hogy túl sok mindent tudok, és túlságosan is figyelek. 

– Steve indíts el a 35. lejátszási listát – zártam be az ajtót.

– Azonnal kisasszony – válaszolt, de azonnal indult is a zene. Jó hallgatni a barátnőm sikereit.

Tiffany felkapott énekes lett a bandájával együtt. Hamarosan jön haza. Amikor tudunk, akkor beszélgetünk, de ő túl elfoglalt. Dalokat ír, vagy videó klipet forgat, esetleg csak szórakozik. Nem is tudom én mikor szórakoztam utoljára. Talán a hétvégén mikor leültem olvasni, vagy amikor megláttam anyámék új titkárnőjét. Szegény elküldik kávéért, meg postára, hogy adja fel a levelek, meg leültették a gép elé, hogy vigye be az adatokat. Felvette hozzá a régi vastag keretű szemüvegét, amit én szeretek rajta látni, mert sokkal jobban áll neki, mint a kontaktlencse. Azzal cukkoltam míg ott voltam, szerzek neki egy szoknyát, akkor sokkal élethűbb lenne. Rajta kívül az egész emelet nevetett. Amikor haza mentünk anya fel is kínált neki egy nagyon szép kockás darabot. Utána bezárkózott a szobájába és csak sütivel lehetett kicsalogatni. Ezek a titkárnők, a hasukon át vezet az út. Igen az volt talán a szórakozás, utána tanultam, meg apa tanított pár önvédelmi fogást.

Most meg egyedül vagyok a szobámba és tombolok az éppen szóló zenére. Le sem tudom tagadni, hogy nem vagyok oda a jó pofizásárt. Így is kész kínszenvedés, hogy Barbara hisztijeit kell hallgatnom. Fel van háborodva, hogy gyakorlat közben, ami többségbe csak futás, meg esetleg valami apró fal átugrása letört a körme. Nem tudom hogy került ide, de én lennék az igazgató, vagy csak egy tanár tuti, hogy kirúgatnám. Itt teszi az agyát, hogy ő a valaki, de a saját táskáját nem tudja vinni. Hisztis ribancok, ezekkel van tele a világ.

Sajnos a szép és kellemes magánynak vége lett amikor Barbi baba jött be egy pasival. Elfordultam és úgy tettem mintha aludnék, közben próbáltam kizárni a világot.

– Azt mondtad, hogy nem lesz bent a szobatársad – mondta a pasi, a héten a negyedik. Kedd van, ez egy nagyon fontos információ. Ezzel szerintem elmondtam mindent a szobatársamról. 

– Alszik, ide sem figyel, de nézd milyen jó gépem van. A legújabb modell.

És már megint azt hiszi, hogy minden cuccunk közös. Sőt azt hiszi, hogy a gép az öve. Múltkor úgy kellett utána mennem, hogy adja vissza, mert gépelni akarok, erre kicsapta a hiszit, hogy el veszem tőle a gépét. Jaj akkor is jó szórakoztam, amikor ezzel beéget az egész akadémia előtt.

– Barbara add vissza a gépem – álltam útját a folyóson. Nem kis tömeg gyűlt össze, aki figyelte, hogy mit csinálunk. Nem látni minden nap ilyet.

– Ez az én gépem, apa tegnap vette.

– Tényleg akkor kérlek lépj be, most itt – fontam össze a kezem.

– Jó – húzta ki magát büszkén.

Hajam végét figyeltem, hogy megnézzem nincs törött hajszálam. Mikor meggyőződtem róla, hogy nem kell fodrászhoz mennem visszafordultam babához, hogy megnézzem hogy halad.

– STEVE! – kezdett el vele kiabálni.

– Nem működik? – kérdeztem.

– Biztos programozási hiba, vissza is viszem a szerelőhöz.

– Vagy csak add vissza! – nyújtottam a kezem. 

– Nem adom oda neked a gépet – szorította a mellkasához.

– Most vehetek újat – vettem elő a telefonom.

– Rád fér úgy is olyan nyomi géped van. Mintha a kőkorszakból hoztad volna – próbált valami menedéket találni.

– Igazad van, a rendőrségi, legújabb fejlesztésű intelligens operációs rendszer elavult.

– Nincs is ilyened, csak hazudsz, hogy menőnek tűnt.

– Mi folyik itt? – jött ki az igazgató az irodájából.

– Soffia el akarja venni a gépem. Azt mondja, hogy az öve – kezdett el szipogni.

– Komolyan retina érzékelő van rajta, ujjlenyomat felismerő a tachpadja. Kezelni sem tudod. Csak azt mondatni, hogy Steve és várni, hogy a gép induljon. A hátuljára bele van gravírozva a monogramom. Ne gyere azzal, hogy Soffia Megan Tomlinsonnak hívnak, mert nem veszem be. Sőt szerintem itt senkit. Jobb ha visszaadod a gépet, mert egy szavamba kerül és az egész füstölögni fog – kezdtem már elveszteni a türelmem. 

– Kérek egy másik szobát – indult meg.

– Ha tudom, hogy hisztis picsákat is beengednek, akkor kihasználtam volna Pettershon nevet – morogtam, majd mentem utána. Szerencsére a gépem az asztalon volt, és a babácska sehol.

Szóval nem ez lenne az első esett, hogy azt hiszi, hogy a gépem az övé. Tudom hogy neki nem a gép kell hanem a program. Soha nem adja fel, de én sem.

– Steve hozd a kocsit – mondtam, majd oda léptem Barbarához és elvettem a gépem. Felvettem minden olyan tárgyat amibe áram van, majd megindultam kifelé. Az ajtóban a kocsi várt. Betettem a hátsó ülésre a cuccokat, majd beültem előre és hátra dőltem.

Kibírod erős vagy, ő meg egy senki aki el fog vérezni. Nem kell felhúzni magad ilyenen, mert csak árt az egészségednek.

– Alex – örültem meg a kis barátomnak.

– Hajrá! – biztatott.

– Hajrá! – emeltem fel az öklöm, mire neki ment gyengén fejével.

– Hajrá! – kezdett el bólogatni.

– Tudod néha elegem van belőle, egyszerűen csak megfojtanám.

– Meg kell leckéztetni.

– Igen, és meg is fogom, de nem most, hamarosan.

Még két órát kint ültem, az én örök barátommal, majd visszamentem. Ő megindulta haza, én meg a pokolba. De a pokol hamarosan nem csak nekem lesz, hanem a babának is. Le fogom törölni a mosolyát, örökre. 

36. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Elterültem az ágyon, majd magamhoz öleltem az éppen aktuális csajt. Most ha jól emlékszek, akkor egy szőke bögyös. De ebben nem vagyok biztos, lehet hogy a tegnapi volt szőke és a mai fekete. Nem is érdekel, úgy is el fog menni.

– Szeretlek – duruzsolta a fülembe.

– Jah, én is – vágtam oda neki.

Felháborodott, összeszedte a cuccát, felvette a ruháit és lelépet. Megvontam a vállam, majd elmentem zuhanyozni. Felvettem egy boxer, meg egy melegítő nadrágot.

– Hamar lelépett az éjszakai partnered – mondta anya, miközben odaadta a kávémat.

– Azt hitte komoly kapcsolat lesz – vontam meg a vállam.

– Azért nem kellene így játszadoznod velük – dorgált meg apa.

– Ebben az egyben vagyok jó.

– Igazán kezdhetnél magaddal valamit. Több hónapja csak itthon rohadsz, vagy mész felszedni egy csajt.

– Egyet értek apáddal – ült le anya.

– Hagyatok, Soffyval foglalkozzatok ő már több hónapja a tökéletes gyerek, én meg elvagyok – akartam felállni az asztaltól, de anya vissza nyomott.

– Maradsz fiatal úr – mosolygott gonoszul.

– Miért ha nem megkötöztök? – akartam fel állni.

– Igen – vette elő anya a bilincsét, majd odakötött a székhez.

– Ezt nem tehetitek, gyerek bántalmazásért le is csukhatnak.

– Megkockáztatom, hogy ha ezzel valami értelmet verhetek beléd.

– Szóval most itt fogsz hagyni?

– Nem, hanem szépen elbeszélgetek veled, hogy ez a kicsapongó életmódot nem folytathatod. Teljesen tönkre tesz. Egész heted abból áll, hogy elmész este részegen haza jössz, már ha haza jössz. Volt egy hét, amikor semmit nem tudtam rólad, mert őfelsége megfogta magát és elment. Ha nem zároltam volna a számláidat lehet, hogy haza sem jössz. 

– Ebből semmi nem igaz – próbáltam kiszabadítani a kezem a bilincsből.

– Egész héten más csajt hozol fel a házba. Ez nem valami kéjlak, hogy itt éld ki az életed – támaszkodott fel az asztalra apa.

Kénytelen voltam belátni, hogy igazuk van. Tényleg elszabadult a pokol az életembe, mert nem tudtam magammal mit kezdeni. De elegem volt abból, hogy én vagyok a család szégyene, legalább amikor iszok nem kell erre gondolnom.

– Igazatok van – ismertem be, mire leszedték a bilincset a kezemről.

– Végre beláttad, szóval mit fogsz csinálni?

– Nyakatokon lógok, ebben jó vagyok.

– Tökéletes, akkor 8-re legyen a kávé az asztalon – mentek el.

Értetlenül bámultam, hogy lettem én kávés fiú? Megvontam a vállam, majd megindultam kifelé. a Kocsi kulcsot felvettem, mire Marley azonnal az ajtóban termet.

Beugrott a nyitott ablakon, én meg elegánsan bevágtam magam után az ajtót.

– Steve, milyen kávézóban vannak a legkevesebben? – tolattam ki a garázsból.

– Black Rose és Adrien sarkán.

– Zárd be a házat. 

Megszereztem az egész csapatnak a kávéját, majd megindultam a rendőrőrs felé. Ott szó nélkül be engedtek. Liftbe egyedül voltam, végig hallgattam a lift zenéjét, majd végre kinyílt az ajtó.

– Késtél – vette el anya a kávékat.

– Sajnálom sokan voltak – védtem magam.

– Nézzenek oda a tékozló fiú, ő lesz a kávé futárunk, vagy szerzünk egy rendes gépet? – jött oda a keresztapám.

– Hordja csak, addig is el lesz vele – veregette meg a hátam apa.

– Ja nagyon, úgy érzem magam mint egy futár.

– Legközelebb majd futsz, hogy jobb erőben legyél – cukkolt Liam.

– Nagyon, nagyon vicces, már majdnem nevettem.

– Ezt vidd el a postára – adott egy adag papírt anya.

– Tényleg futár vagyok – indultam meg kifelé.

– Adok én neked munkát, nem kell keresned.

Azt hiszem eladtam a lelkem az ördögnek, vagy lehet hogy rosszabb. Ha az ördöggel szerződtem volna le, annak egyszer vége lesz. De én anyámmal. Annak soha nem lesz vége.

35. rész

.:: Soffy Szemszöge ::.

Alig vártam, hogy szeptember legyen és kezdjek az akadémián. Most meg hogy össze vagyok pakolva, és készen rá, hogy beköltözzek a kollégiumba. Még mindig nem tudom fel fogni, hogy ez velem történt meg. Mindig is én voltam a szerencsétlen, de most talán valóra fog válni az álmom.

– Kész vagy? – jött be Lucas.

– Igen, bár izgulok.

– Minek, többet tudsz mint ott bárki, egész nyáron edzettél, hogy a sportban se maradj alul.

– De ott lesznek tőlem jobbak. Mindig lesznek olyanok, akik felül fognak minden helyzetbe múlni.

– Nem lesznek – veregette meg a vállam.

Segített bepakolni a kocsiba, anya elköszönt tőlem, majd ment tovább, mert valami történt az őrsön. Lucas meg az elment szörfözni. Többségbe egész nyáron ezt csinálja, sőt szerintem még egy idegi folytatni fogja, mert még nem döntötte el, hogy hova megy. Szóval ő éppen élvezi a semmit tevését. Én meg itt idegeskedek, hogy mi lesz velem.

– Mehetünk? – nyitotta ki az ajtót apa.

– Igen – fújtam ki a bent tartott levegőt.

– Nem lesz semmi baj, nem kell izgulnod, egész nyáron ezzel foglalkoztál, az első évedet itthon is tölthetnéd.

– Nem leszek olyan mint anya, nem akarom hogy én is gyorstalpalón elvégezzem.

– Akkor meg hajrá, ne félj te leszel a legjobb.

– Jó, vágjunk bele, megmutatom nekik mire képes egy Tomlinson.

– Ez a beszéd – adott egy puszit a homlokomra.

Beszálltam a kocsiba, apa elvitt a koleszhez, ami pont az akadémia mellett van. Egyetlen egy rossz az egészben, hogy kötelező a kollégium. Nem tudom miért, de valahogy csak elviselem. Segített felvinni a cuccaimat, majd magamra hagyott. Leültem az ágyamra és figyeltem a szoba másik felét.

Tele volt képekkel, élettel. Az ágyon plüss állatok vannak, meg színes takarók. Mint valami gyerek szoba. Az én felem meg tiszta fehér, meg kopár, meg unalom.

– Szia biztos te vagy a szobatársam – jött be egy full rózsaszín csaj, még ráadásul nyávog is, de az tetőzi a szőke haj. Pláza cicát engedtek be, ide? 

– Igen – dobtam fel a bőröndömet az ágyra.

Elkezdtem kipakolni a szekrénybe, és próbáltam nem rosszul lenni attól, ahogy engem figyel és közben a körmét reszelgeti. Valami eszméletlenül idegesítő.

Elővettem a laptopot, majd bedugtam Steve Chip kártyáját.

– Üdvözlöm – köszönt, majd megjelent rajta az össze otthoni adat.

– Ez milyen gép? – jött oda.

– Semmilyen, néma – adtam a parancsot, mire minden elsötétült.

– Ez a legújabb technológia? Apának folyamatosan mondtam, hogy szerezzen nekem egy ilyen gépet, de az mondta hogy nem mert túl drága. Mindig ezt mondja, de ballagásomra tudod venni egy ronda sárga kocsit. Hiába mondtam neki, hogy a piros sokkal jobb.

– El tudom hinni – bólogattam.

– Neked van kocsid, bár mit is kérdezek, ha egy ilyen géped van akkor tuti, hogy van egy piros sport kocsid?

– Hát nem igazán – ráztam meg a fejem.

– De valamilyen kocsid csak van, szerintem még sofőröd is? – kezdett el visongani.

– Nincs, de most ha nem haragszol folytatom a kipakolást – fordultam el tőle.

Írtam egy smst Lucasnak, hogy kellene egy kis segítség, meg hogy mit hagytam otthon. Elkezdtem hajtogatni a ruhákat a szekrénybe, közben meg magamba dúdolgattam. Miközben pakoltam rájöttem, hogy a szobatársam még be sem mutatkozott, bár jól meg vagyok a neve nélkül is. Sőt szerintem kerülni fogom a szobát. 

Körmök csattogását hallottam, majd halk kopogást.

– Gyere – szólt ki szobatársam. Én meg az ajtó felé fordultam, és vártam a vendégem.

– Tudtad, hogy nehéz az akadémiára egy papagájt becsempészni? - nyitotta ki az ablakot.

– Gondolom, de Marleyt hogy engedték be?

– Tudod jó tanára volt – odaadott egy kis táskát.  

A nyitott ajtóban megjelent Alex, mire a szobatársam Lucas mögé ugrott.

– Leszállhatnál rólam – morogta.

– Ti jártok? – mondta, még mindig a derekát ölelve.

– Nem, de ez nem jogosít, fel, hogy ölelgess, szóval szed le a szépen manikűrözött kezedet a derekamról – lépett hátrébb Lucas.

– Van barátnőd? – pislogott rá hatalmasakat.

– Nincs...

– Barbara – mosolygott, miközben kezet fogott a bátyámmal.

– Megyek, Alex majd jön, amúgy itt a kocsid – dobta oda a kulcsot, majd elővett egy gördeszkát, meg egy pórázt.

– Majd beszélünk – intettem neki, ő meg a társával elment.

– Szexy a bátyád Soffy.

– Köszi – csodálkoztam azon, hogy tudja a nevem, meg hogy Lucas a bátyám. Ez nyomozott a lakótársa után, vagy ennyire látszódik rajtunk, hogy testvérek vagyunk. Bár szerintem nem. Én anyámra ütöttem, Lucas meg apámra, sőt a haját inkább anyám nagyapjától örökölte, de a szeme az apáé. 

– Meg adod a telefon számát.

– Sajnálom nem lehet, van egy szabály. Ő nem adja meg senkinek a számom, én nem adom meg senkinek.

Leültem a gép elé, mire Alex mellém jött.

– Ez a madár mindig itt lesz?

– Csak néha – simogattam meg, mire oldalra döntötte a fejét, hogy a nyakát nehogy elfejtsem.

34. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

– Lucas egész este hívogatták – keltett fel Steve.

Az elején tényleg jó volt, hogy szinte a ház össze elektronika rendszere egy gépre van kötve, és hanggal lehet vezérelni. De most már az idegemre megy. 

– Van valami fontosabb, vagy csak ez miatt keltettél fel? – háborodtam fel.

– Nem, de az anyja parancsba adta, hogy minden feltétellel, ha kell erőszakkal, de vigyem haza. 

– Hogy tudnál erőszakkal haza vinni? – nyújtózkodtam.

– Felhívom az anyját és megadom a pontosa tartózkodási helyét.

– Üzenem neki, hogy ebédre otthon leszek. 

Betámolyogtam a fürdőbe, ott vettem egy jég hideg zuhanyt, hátha akkor elmúlik a másnaposság. De sajnos nem jött össze.

Főztem magamnak egy erős kávét, majd felvettem a zakómat a földről. Nagyjából leporoltam, a kávés bögrét elmostam, majd beszálltam a kocsiba.

– Hova vihetem?

– A legközelebbi pékségbe – dőltem hátra.

Vettem magamnak egy brióst, majd megindultam haza felé. Nem nagyon akartam, de inkább mint, hogy anyám eljöjjön és végig rángasson a fél városon. Híre menni. 

Pontban délbe léptem a bejárati ajtót. Apám kedves pillantása és anyám még aranyosabb pillantása fogadott.

– Miért léptél le?

– Mert nem akartam hallgatni, hogy milyen szar vagyok, mert nem tudok mindent azonnal, mert nem akarok rendőr lenni. Tudom hogy ez a legnagyobb bajotok.

– Nem az a bajunk, hogy nem akarsz rendőr lenni, hanem, hogy semmi élet jelet nem adtál magadról.

– Miért Steve nem adta le minden lépésem?

– Nem, mivel úgymond külön fiókod van hozzá, azt csak te tudod irányítani. Csak üzeneteket tudunk küldeni.

– Nem érdekel, csak egyedül akartam lenni – hagytam ott őket.

Bementem a szobámba ott Marley várt rám. Tiszta rúzs volt a képe.

– Szerinted is rossz, hogy rád jobban tapadnak a csajok? – döntöttem el egy kicsit a fejem, mire ő is így tett.

– Tiffany volt itt? – kérdeztem.

– Kutyáról jöttél rá, vagy más miatt? – kiabálta anya.

– Mi más miatt?

– Elvitt valamit.

– Akkor jó.

Marley követett. Megengedtem neki a vizet. Bele ugrott, ezáltal rajtam több lett mint a kádba volt.

– Nem öltönybe kellene kutyát fürdetni – jött be anya, majd oda adta a kutya sampont.

– Akkor mosd ki – vettem le magamról minden ruhát, csak egy alsó gatya maradt rajtam.

Lemostam róla a rúzsfoltokat, majd kicsuktam a kertbe, hogy megszáradjon. Felvettem egy melegítő nadrágot, majd kiültem teraszra, és elkezdtem olvasni. Ideje valamit kezdeni magammal, hátha egy könyv segít. Soffyn szokott.