75. rész

.:: Soffy Szemszöge ::.

Komolyan régen annak örültem, hogy a kapitányságon van órám, de most. Amióta átvette Mr. Montgomery valami katasztrófa. A koma öregebb, mint maga az épület. Megpróbál okosnak tűnni, de nem érti, hogy miért nem megy a számítógép. Az elején még segítettem neki, de a végén meguntam. Jobb nézni ahogy szenved. Nekem is kell valamin szórakoznom.
Bár elrontja a mókámat. Amikor ilyen óráim voltak régen, akkor annyit kellett csinálnom, hogy semmi. Odamentem apához vagy anyához. Esetleg Harry-hez és segítettem neki. De ezzel a vén trottyal azt sem lehet. Mert oda csak felügyelettel léphetünk be. Felügyelem én magam, nem kell segítség hozzá.
Lucas-ba is belekötött, azt csodálom, hogy még elviselik. Miért nem rúgják ki az olyan tanárokat, akit senki nem szeret. Legalább az ajtó nincs rendesen becsukva így hallom, hogy milyen ügyekről van szó. 
- Megmondtam neki, szerintem meg is értette. Te elmondtad? - hallottam meg apa hangját.
- Persze, és szó nélkül belement. - válaszolt neki Liam.
- Fiúk addig örüljetek, amíg a kölyöknek az a legnagyobb baja, hogy neki is kell egy olyan cipő, mint a másiknak. - panaszkodott apa.
- Már megint mit csináltak? - kérdezte Niall.
- Most csak Lucas. - sóhajtott fel fájdalmasan.
- Nagy baj lehet. - értett egyet vele Harry.
- Összeakar költözni Tiffany-val. - mondta gyorsan Liam.
- Zoe-t ismerve kiakadt. - szisszent fel Niall.
- Három napja csak tőmondatokba beszélünk. Most is azért nem jött be, mert én indultam el hamarabb. - panaszkodta apa.
- Komolyan majdnem 25 év kellett, hogy összevesszetek, akkor is a gyerek miatt. - gondolkodott hangosan Harry.
- Emlékeztetnélek arra, hogy volt már egy vitánk a gyerek miatt. Még az előtt mielőtt Lucas egy pajzán gondolat lett volna. De akkor egy nap alatt lement a vita, de most már harmadik napja tart. - panaszkodott apa.
- Nem, hogy mennél haza, még Soffy itt van, Lucas meg Tiffany-val pizzazik. Úgy is nálunk lesznek, megígértem nekik, hogy nem sietek haza. - szinte láttam, ahogy Liam forgatja a szemét.
- Mennék én, hidd el. De megkért a volt tanárom, hogy menjek már be, mondjak pár szót. - lepődtem meg az új híren.
- Kérd meg a lányod, úgy is bele megy, főleg ha csak egy kicsit hasonlít rád. - ajánlotta Niall.
- Szerintetek nem próbáltam? Öreg és még fél fülére süket is. Azt mondta, hogy ő nem a lányom, mert nekem csak fiam van, szóval tartsam csak meg én a kiselőadást. Elvégre én vagyok ennek az osztálynak a kapitánya. Vagy is félég meddig. De megyek is, annál hamarabb végzek. Bár kettesbe úgy sem tudok lenni az asszonnyal, hogy megbeszéljem vele. Elvégre Nelson odaköltözött, mert otthonról meglépett, hogy Soffy-val legyen együtt. Valamelyik nap az összes cuccát áthozta. Most már végleges. - sóhajtott egy hatalmasat.
- Nem azt mondtad, hogy már megkedvelted a gyereket? - kérdezte Harry.
- Meg, de ilyenkor olyan rossz. Ki tudok kettőt tenni a házból, de ott van egy harmadik. - panaszkodott teljes bele éléssel apa.
- Tudod megmondanád a lányodnak, hogy menjenek el, szerintem elmennének. - próbálkozott Liam.
- Mit mondjak nekik. Hé Soffy nincs kedved elmenni, úgy két három órára, békülős szex lenne anyáddal. Ja és vidd már magaddal Nelson-t. Mint ha magam hallanám ahogy anyámnak kuncsorgok, hogy hagyjon már békén. - nevetett saját magán.
- Menjetek el. Nincs most semmi, ami miatt feltétlenül maradnotok kellene. - ajánlotta fel Harry.
- Előbb kerüljünk beszélő viszonyba. - adta meg az első feltételt apa.
- Tudod, hogy meg lehetne..... - kezdett bele Liam.
- Nem azt már megcsináltuk, még egyszer nem. Majd megpróbálok vele beszélni. Az lesz a legjobb, és a legegyszerűbb. De tényleg megyek, vagy soha nem szabadulok meg a csoporttól. - nyitott be az ajtón apa.
Rámakapta a szemét, majd szinte azonnal összerakta a fejében, hogy mi is történt. Jó volt nézni, ahogy pillantásával könyörög. De közben meg a tanárom beszél hozzá. De szerintem semmi nem fogott fel belőle amit hallott.
- Engedj el, és lesz kedvem elmenni úgy két három órára. Ja és magammal viszem Nelson-t. - dobtam be az aduászt.
Mindenki minket figyelt, de csak röhögve bólintott, majd oda fordult a lányokhoz, akik élvezték, hogy végre nem az unalmas tanárt kell hallgatni. Boldogan mentem ki a szobából, majd megindultam a lift felé. Benyomtam a földszint gombját, és már vettem elő is a telefonom.
- Hol vagy? - kérdeztem köszönés nélkül.
- Könyvtár, most akarok indulni. - válaszolt.
- Maradj ott ahol vagy. Megyek érted, ne merj elmozdulni.
- Oké, de megtudhatom, hogy mi ez az egész?
- Majd személyen el mondom, de tudtad, hogy apám megkedvelt.
- Azt mondta, hogy utál, és már nem azért, de ebben jobban hiszek neki.
- Hát ha meghallod, milyen beszélgetést hallgattam ki, akkor hinni fogsz nekem.
- Várlak. - bontotta a hívást.
Mire befejeztem a beszélgetést, már lent is voltam. Előkotortam a táskámból a kocsikulcsot, majd beültem. Indítottam a kocsit, és célba is vettem a könyvtárat. Amikor megálltam a hatalmas öreg épület mögött, elkiáltotta magát, felemelte a kezét, majd beugrott a kocsiba.
- Szóval agyadra ment a tanulás? - kérdeztem tőle.
- Mondhatni, de ha az biztat, csak egy kicsit. - odafordult hozzám, majd adott egy puszit az arcomra - Milyen volt az őrsön lenni, ahol szinte mindig vagy?
- Rossz, és szépen fogalmaztam. Aki megmutatta a helyet, állítólag apámat is tanította.
- Talán megismert? 
- Nem szerinte apámnak csak fia van, de nekem kedvezett ma a szerencse, meg egy balfasz, aki nem csukta be az ajtót.
- Kíváncsian várom. - dörzsölte a kezét.

74. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Otthon nem nagyon merek tartózkodni. Pár napja felhoztam, hogy Tiffany-val azon gondolkodunk, hogy összeköltözzünk. Én hülye el is mondtam anyámnak. Azóta is ezen vitatkoznak apával. Vagy is csak szerintem, mert hallani nem hallom. Soffy sem tudd semmit, szóval csak tippelünk. De az biztos, hogy van valami, mert beszélni sem beszélnek egymással.
Szóval az átlagosnál sokkal többet szoktam az iskolába lenni. Most is csak azért megyek el innen, mert Tiffany mondta, hogy van egy ügy ami tuti tetszene. Főleg, hogy most egy gyilkosságot kell írnom, de valami igazán érdekest, amit akár meg is lehetne filmesíteni.
Leparkoltam a épület előtt, és furcsálltam, hogy Soffy kocsija is itt van. Meg pár idegenek is a dolgozók parkolójában.
Köszöntem az új titkárnőnek. Mosolyogva visszaintegetett, csak megráztam a fejem és ott hagytam. Remélem nem fog követni. Volt egy amelyik teljesen rám szált. Nem volt valami mókás.
Beszálltam a liftbe, mellém egy ismeretlen öregembert szállt be. Morgolódott valamin, de nem foglalkoztam vele.
Két hete fejezték be bűnügyi osztály felújítását. Legmodernebb gépekkel szerelték fel, valami egyezség vagy mi miatt. Nem is ez a lényeg, hanem hogy az egész emelten Steve irányít mindent, ráadásul hologramot is szereztek be. Valami eszméletlenül menő.
Meg kicsípték az egész helyet. Új bútorokat szereztek be, meg az egész emeletet kifestettek. Amikor meghallottam, hogy mi a neve a színnek, 10 percig azon röhögtem. Értem én, hogy fantázia név, de valami sokkal jobbat is kitalálhattak volna, mint makaó kakaós fenyőspárga. Én csak világos barnának hívnám, bár az gondolom túl egyszerű.
Léptem volna ki a liftből, amikor az öreg koma megfogta a kezem, és visszahúzott.
- Minek jössz ide? - kért számon.
- Mert akarok? - kérdeztem vissza.
- Csak akkor léphetnek be ide, ha kihallgatják.
- Maga mit akar itt? - kérdeztem vissza.
- Nem tartozom neked magyarázattal, ha nincs itt semmi dolgod, akkor hagyd el az emeletet.
Megadóan fel emeltem a kezem, kiszállt. Mire vissza fordult, már ott hagytam. Berohantam anyáék irodájába, majd kifulladva lerogytam a székre.
- Akarom tudni? - nézett fel a gépéről apa.
- Egy öreg faszi nem akart beengedni. Meg kellett lógni előle.
- Öreg koma? Nem volt senki bejelentve. - fordult vissza a gépéhez.
- Amúgy van valami jó ügy, ami segíthet nekem. - dörzsöltem a kezem.
- Van egy, de csak a szokásos pszichopata, aki megölte az összes környéken élő macskát, össze gyűjtötte és behordta a házba. A felesége, hatalmas macska rajongó, szóval amikor meglátta öngyilkos lett. A férfit még keressük. Szóval ezzel nem tudom mit tudsz kezdeni. Ez inkább az állatvédőké.
- Kell lennie benne egy csavarnak, valami miatt Tiffany ide hívott.
- Hát voltak ettől sokkal érdekesebb ügyeink. Azokkal sokkal többre mentél volna. Amúgy meg Tiffany itt sem volt. Még Liam sem. Gondolom a drágád kijátszott, hogy ide gyere, és beszélj velem.
- Nem hiszem. - próbáltam meg hazudni.
- Komolyabban, egyenletesen a levegőt, és egy kezdőnél próbálkozz.
- Rendben, majd megfogadom a tanácsod.
- Mi miatt akart ide csábítani Tiffany?
- Gondolom azért, hogy megbeszéljem veled, hogy mit gondolsz a kiköltözésről.
- Mint már anyádnak is mondtam, majd ha meg tudsz állni a saját lábadon. Addig nem is akarok róla hallani.
- Rendben, anyával erről vitatkoztatok?
- Egy ideje erről megy a vita, de ez is eldőlt.
Tiffany kopogott be az ajtón. Apa kiszólt neki, mire bejött a sötét irodába. Bűnözőként nem lennék itt szívesen, de gondolom ezzel ők is így vannak.

- Tiffany pont rólad volt szó. De menni akartunk, esetleg van kedved velünk tartani? - kérdezte apa.
- Persze.
Apa fel állt, én is vele akartam menni, de nem tudtam elhagyni az ajtót.
- Apa. - kezdtem el ráncigálni a bilincset.
Apa átölelte Tiffany vállát, és megindultak kifelé.
- APA. - kiabáltam utána, de semmit nem értem el vele.
Visszaültem a székre, és elkezdtem ráncigálni bilincset. Az asztalon próbáltam valamit kulcsot keresni, vagy akármit, amivel ki tudom magam szabadítani. De semmi a gépen kívül nincs itt semmit. Bejelentkeztem a saját fiókomba, majd küldtem egy e-mailt Soffy-nak, hogy azonnal jöjjön ide, egy kulccsal. Tudom, hogy az épületbe van, szóval bízok benne, hogy hamar itt lesz.
- Azt hittem, hogy csak viccelsz. - tartotta vissza a nevetését.
- Nem, szóval örülnék, ha kiszabadítanál?
Kinyitotta a zárat, mire elkezdtem masszírozni a kezem. Tiszta piros lett a csuklom, ahol hozzá ért a vas a bőrömhöz.
- Miért is lettél idekötve?
- Fogalmam sincs, de van egy olyan érzésem, hogy ez még egy régi adósságot törlesztett.
- Vagy csak simán megszívat. De megyek vissza, mert nekem órám van. Valami katasztrófa. Ki akart oktatni, hogy kell használni a gépet. Bekapcsolni sem engedte a rendszer neki. Én segítettem. Utálom a tanár, ez van meg kell szokni.
Liftnél szerencsére nem futottam össze az öreg faszival, aki nem akart beengedni. Otthon egyedül voltam Marley társaságába. Együtt fetrengtünk a kanapén, és bámultuk az unalmas műsorokat.

73. rész

.:: Nelson Szemszöge ::.

Mellettem Soffy már aludt, de én egyszerűen nem tudtam. Nem akartam a forgolódásommal felébreszteni. Ahogy kikeltem az ágyból megcsapott a hideg levegő. Felvettem a rózsaszín köntösét, majd lementem a nappaliba. Ott az apja ült, és sört kortyolgatott.
- Estét. - ültem le mellé.
- Álmatlan éjszakák?
- Mondhatni. 
Odalökött egy üveg sört, amit elfogadtam. Az asztal sarkával kinyitottam, majd a kupakot odadobtam a többi mellé. Keserűnek éreztem az ízét, nem tudom, hogy lehet belőle annyit meginni.
- Első? - nevetett rajtam.
- Mondhatni. - nyeltem le még egy kortyot. - Hogy tudja ezt meginni? - tettem le.
- Biztos meg van az ital, amit bevesz a gyomrod.
- Kétlem, elégé finnyás a gyomrom. - mentem ki.
Konyhába csináltam magamnak egy forró teát, jó sok cukrot tettem bele, meg pár csepp citrom, hogy még jobban kihozza belőle az édes ízt.
- Gyerek ital. - legyintett le.
- Jó ez nekem is. Amúgy meg mit keres maga itt lent?
- Iszogatok.
- Nem vagyok hülye, lehet hogy fáradt vagyok, de hülye semmiféleképpen.
- Összevesztem az asszonnyal. - kortyolt egy hatalmasat az italába - Pontosabb akarok lenni, akkor Lucas-on meg rajtad. - bökött rám fenyegetően a sörüvegével.
- Rajtam? - mutattam csodálkozva magamra. 
- Igen, de inkább Lucas-ról. Összeakar költözni Tiffany-val, egy saját házba. Én engedem az anyja nem. Erről megy a vita, már egy jó ideje. Már kezd elfajulni.
- Én nem értek hozzá.
- Furcsa is lett volna. Amúgy hogy jöttek rá anyádék, nem tűnnek valami okosnak.
- Őszintén, fogalmam sincs. Nem nagyon vártam a magyarázkodásukat. Leléptem ahogy tudtam.
- Jól tetted, csodáltam, hogy ilyen sokáig bírtad velük.
- Könnyű volt. Szinte soha nem voltak otthon.
- Amúgy nagyon nőttél a szemembe, de még mindig utállak. Azt meg Zoe-nak köszönd, hogy nem a nappaliba kell aludnod.
- Majd reggel megköszönöm neki.
Megittam a gyerek italomat, majd magára hagytam a szerencsétlen meggyötört férjet. Beléptem Soffy szobájába, utána nem sokkal kapcsolódott fel a villany. Mikor meglátott, alig tudta vissza tartani a röhögését. Visszatettem a ruháját a fotelra, majd bebújtam mellé az ágyba.
- Hol voltál? - fordult felém, a szemében látszódott mennyire kíváncsi a válaszra.

- Lent apáddal beszélgettem. 
- Lehet, hogy megkedvel.
- Nem megmondta, hogy utál, de előtte sörrel kínált.
- Akkor azt érzem. Menj fogat mosni. - mutatott a kezével a fürdő felé.
- Ne már, fáradt vagyok.
- Akkor nem voltál, amikor ittad. 
Morogva felkeltem, majd elmentem fogat mosni. Miután végeztem lekapcsoltam a villanyt, majd birtokba vettem az ágy rám eső részét. Soffy meglepett, amikor odabújt hozzám. Kicsit közelebb húztam, és figyeltem. Irigylem, hogy ilyen könnyen el tud aludni. Nekem valahogy nem megy. De az is lehet, hogy még úgy mond nem dolgoztam fel a sokkot, hogy megszöktem otthonról, amit már nagyon rég óra tervezgetek, de valahogy soha nem volt hozzá bátorságom. Most is nem tudom, egyszerűen nem értem, hogy vettem erőt arra, hogy végleg ott hagyjam őket. Mindig csak nagy volt a szám, hogy majd ott hagyom őket, de megtenni az elő lépést soha nem mertem. Ma meg amikor mondták, hogy köszönjek el végleg Soffy-tól gondolkodás nélkül összepakoltam és eljöttem.
Végül is valahogy csak el tudtam aludni. Bár lehet, hogy jobban jártam volna, hogy ha nem. Álmom anyám kergetett, haza akart vinni.

72. rész

.:: Nelson Szemszöge ::.

Szoktam érdekes dolgokra ébredni. Gondolok itt arra, hogy a húgom zsebcirkálója ugat a fülembe. Vagy éppen maga a húgom ugrál az ágyamon. De volt olyan is, hogy kórházból hívtak, mert feltétlenül kellett, egy segéd, és csak én voltam a közelbe. De most anyám visítására ébredtem.
- Mit képzelsz magadról? - ez az egy mondat, amit kihallottam.
- Mi van már? - fordultam át a másik oldalamra.
- Felhoztál ide tegnap egy kurvát. - húzta le rólam a paplant.
- Ezt a hülyeséget meg honnan szeded?
- Láttam.
Felültem és értetlenül néztem rá. Hogy jöhetett volna rá, minden árulkodó jelet gondosan el rejtettem. Bár anyámból az is kinézem, hogy így akar körbe csalni. Szerintem hamarosan megtudom.
- Hol láttad a semmi, mert engem nagyon érdekel?
- Nem tudtad jól elrejteni. - dobott nekem egy ruha darabot.
Széthajtottam, és Soffy fekete melltartójával találtam szembe magam. Az arcomon nem látszódott semmi. Ugyan olyan egyszerű csukló mozdulattal visszadobtam, majd próbáltam nem tudomást venni róla. Nem bukhatunk le, mert akkor ez az utolsó alkalom, hogy Soffia-val beszéltem.
- Tudok mindent, és vége a kapcsolatodnak a kis cafkáddal.
- Nem. - néztem vele farkas szemet.
- Nincs bele szólásod. - vette el a telefon, meg a gépem, és felemelt fejjel megindult kifelé.
- Az én életem, úgy baszom el, ahogy én akarom. - kiabáltam után, de hiába.
Felöltöztem, majd megindultam lefelé. Ott azt láttam, ahogy apát darabokra töri a telefonom.
- Elegem van belőletek. - szólaltam meg mögöttük.
- Takarodj fel a szobádba, nem akarlak látni. Mindent megadunk neked és így hálálod meg. Szemtelen gyerek. - fordult el tőlem.
- Nem megyek sehova. - fontam össze a kezeimet.
- De, oda mész ahova való vagy.
Felmentem a szobámba, és próbáltam kitalálni, hogy mi legyen. Végül is talán a leghülyébb megoldást választottam. Bár akkor szót fogok nekik fogadni. Életembe utoljára. Kerestem egy nem túl nagy táskát, és bele tettem pár ruhámat. Táskát a szobámba hagytam, és leosontam. Szerencsére a laptopomat ott hagyták az étkező asztalon, így azt is el tudtam tenni.
Anyáék a konyhába vitatkoztak, így ki tudtam menni a bejárati ajtón. Hangosan becsaptam magam után, és már mentem is. Gyorsan szedtem a lábaim, minél hamarabb ott akartam lenni.
Kopogtam az ajtón, de semmi válasz. Lenyomtam a kilincset, szerencsére nyitva volt, minden gond nélkül be tudtam jutni a házba.

Soffy a nappaliba ült és csak nézett a semmibe. Arra sem pillantott fel, amikor a táskám hangosan a földet ért.
Odaültem mellé, a meglöktem egy kicsit, csak elfordult. Telefont kivettem a kezéből. Kikerestem az üzenetet, amit még anyám írhatott. Kitöröltem, majd írtam helyette egy másikat. Sokkal kedvesebbet.
Rám nézett, de látszott rajta, hogy semmit nem ért. Odahúztam magamhoz, majd elkezdtem csitítgatni. Pár perc utána abba hagyta a sírást.
- Megtudták. - adtam meg neki mindenre választ. 
- Most mi lesz? - döntötte meg egy kicsit a fejét.
- Majd kitaláljuk, remélem nem baj, ha pár napig itt maradok.
- Nem. - fúrta bele az arcát a nyakamba.

71. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Reggel ajtó csapásra ébredtem. Már aludtam volna vissza, amikor sírás hangja csapta meg a fülem. Nyújtózkodtam, majd kiléptem a szobám biztonságából.
Kilépve Soffy kétségbe esett arcával találtam szembe magam. Mikor meglátott, oda jött, majd magához ölelt és elkezdett sírni. Csitítgattam, bár nem tudom, hogy mitől borulhatott ki ennyiről.
Apa nem panaszkodott rá, sőt ha azt nézzük nem is panaszkodott. Anya sem mondott semmit, ami miatt ennyire kiborulhatna. Én nem vagyok hibás, szóval maradt az ura. Mi a fasz csinált az állat?
- Soffy. - tolta el egy kicsit magamtól - Mi történt? - kérdeztem rá.
Nem válaszolt rá, csak jobban elkezdett sírni. Azon gondolkodtam, hogy tudnám kiszedni belőle az okot, ami miatt az egeret itatja.
Anyát pillantottam meg, Soffy feje felett próbáltam vele beszélni némán. Ő meg is értette, hogy én mit akartam, de választ már nem kaptam rá. Apa meg csak megvonta a vállát és ment tovább.
Itt valami baj van. Apámat nem érdekli mi történik a lányával, Soffia nekem sírja el a bánatát, anya meg semmi jelét nem adja annak, hogy segíteni akar.
Leültettem a kanapéra, majd adtam neki egy párnát, ami ölelgethet, meg egy doboz zsepit is tettem mellé.
Konyhába mentem, remélve, miszerint anyámékat ott találom. Igazam lett. Nem beszéltek sőt még egymásra sem néztek.
- Itt meg mi folyik? - tettem csípőre a kezem.
- Víz. - vágta rá humorosan anya.
- Ne kerüld a választ. Az igazat akarom hallani.
- Nem is tudtam, hogy te vagy ebben a házban a főnök? - nézett rám szúrósan apa.
- Nem. - hajtottam le a fejem.
- Akkor meg ne parancsolgass. Meg valami ruhát is fel vehetnél.
Meglepetten pislogtam, szóhoz nem jutottam. Le szoktak tolni azért, mert egy száll bokszerbe rohangálok, de ilyen hangnembe soha. Azért meg soha nem kaptam semmit, mert érdekel mi van velük. Magukra hagytam őket, visszamentem az húgomhoz, aki valami hatalmas tragédiát élhet át, mert teljesen összeomlott.
- Jól van, ki vele mi a baj? - kérdeztem tőle, miközben fel vettem egy farmert.
- Ezt írta. - adta oda a telefonját.
"Vége mindennek, pá. N" Csak ennyi állt az üzenetbe.
Tovább pörgettem az üzeneteit, és egyiket sem írta alá Nelson egy N betűvel. Sőt semmivel. De ha fel merem neki vetni, akkor meg hiú reményeket táplál lehet, hogy fölöslegesen.
- Most megyek, lesz órám. Ki tartást lehet, hogy valami félre értés. - adtam egy puszit a homlokára.
Felcammogtam a szobámba, majd magamra vettem egy pólót, nagy nehezen találtam egy farmert is. Konyhába nem mertem bemenni, így azonnal a garázs felé vettem az irányt. Beültem a kocsiba, majd a legközelebbi kávézóba mentem. Vagy is nem hozzánk a legközelebbi, hanem Tiffany-hoz. Minden reggel itt kezdi a napot. Meggyőztem, hogy várjon meg. Az ajtóban magamhoz öleltem, majd adtam neki egy csókot.
- Késtél. - mondta miután átvettem az italom.

- Sajnálom krízis volt otthon. - húztam ki neki a széket.
- Mi történt?
- Soffy depresszió lett, Nelson dobta. Anya meg apa összeveszett. Soha nem láttam őket ennyire vitatkozni.
- Majd megbékélnek.
- Remélem igazad lesz. - szorítottam meg a kezét.
- Nem akarom tönkre tenni a jó kis reggelünket, de te el fogsz késni. - paskolta meg a szabad kezével a combom.
- Jól van asszony. - adtam a hajára egy csókot, majd ott hagytam.