19. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Nem engedték, hogy aludjak, mert folyamatosan kopogtak az ajtón.

– Jól van fent vagyok már – morogtam.

– Be jöhetek? – kukucskált be kíváncsian az ajtón.

– Persze – könyököltem fel.

Miközben besétált két dolog vetődött fel bennem. Vajon mennyit aludhattam és, hogy Tiffany mit keres itt? Nem mondta, hogy átjön.

– Mi szél hozott erre?

– Mivel egy jó ideje nem voltál és nem sokára Tz-t írunk kb. úgy mindenből így gondoltam elhozom az anyagot.

– Tényleg csak ezért? – néztem rá azonnal.

– Igen, csak segítek.

– Akkor ülj ide – mondtam szomorúan.

Leült mellém, majd lekezdte magyarázni az anyagot, hogy miket vettek még haldokoltam vagy lábadoztam.

Kinyílt az ajtó először Marley szalad be rajta utána meg Soffy jött be.
– Lucas kész a kaja anya üzeni, hogy vánszorogj le – mondta Soffy, mire Tiffany a táskája felé fordult és elkezdett pakolni.

Soffy valaki titkos nyelven próbált nekem üzenni, de nem tudom, hogy mit mert nem értem. De annyit felfogtam, hogy Tiffanyra mutogat.

– Tiff nincs kedved itt maradni vacsorára? – kérdezte tőle, mire Soffy egy apró sóhajt engedett ki.

Értem ezek szerint ezt próbálta nekem elmutogatni.

– Apának már szóltam, hogy jöjjön értem.

– Akkor szólj neki, hogy forduljon vissza – szólalt meg Soffy.

– Jó – egyezett bele Tiffany.

Soffy és Tiffany előre mentek Marley kíséretében én meg megfogtam a mankókat majd rájuk támaszkodva lassan lépcsőztem.

Leültem az első székre, majd kinyújtottam a lábam.

– Mikor veszik már le a gipszet? – morogtam.

– Négy hét – veregette meg a vállam apa.

– Nagyon jó – fortyogtam.

Amúgy meglepett, hogy anyáék úgy terítettek, hogy Tiffanynak is. Mintha már tudták volna, hogy meghívom. Vagy valamit megint elintéztek úgy, hogy én nem tudtam róla.

Az ebéd részemről csendben telt, mert szörnyen fájt a lábam. Bár, hogy nyújtogattam csak rosszabb lett. Ahogy befejeztem azonnal eltotyogtam a kanapéhoz és levágódtam rá.

– Jól vagy? – kérdezte anya.

– Nem, de itt jobb – legyintettem le őket.

– Én megyek.

– Szia Tiff köszönök mindent – integettem neki.

Láttam ahogy beszáll a kocsiba, majd kerék csikorgatva elhajt. Soffy segített elpakolni, majd felment a szobájába. Anyáék meg a kanapén telepedtek le és valamit néztek a Tvben.

Erőt vettem magamon, majd felvánszorogtam a szobámba. Pihenőnél tartottam egy pár perces szünetet. Ott nézegettem a könyveket, mikor már vissza jött az energiám folytattam az utam. Annyira nem volt erőm mire felértem, hogy ruhástól bedőltem az ágyba.

Amikor már el tudtam volna aludni Marley elkezdett nyöszörögni. Megfogtam, majd felhúztam az ágyba, mire oda feküdt a fejemhez, végre el tudtam aludni.

18. rész

.:: Lucas szemszöge::.

~ Két hét múlva ~

Ma reggel megkaptam a járógipszet, így mehettem iskolába. Nem is tudtam elmondani mennyire örülök neki. Komolyan szinte már hiányzott, hogy egyedül legyek, mert a legjobb barátomat megölte az egyik osztálytársam, aki féltékeny arra, hogy a csajok rám buknak.

– Szólj mikor végzel – mondta anya a kocsiba.

– Jó – fogtam a hunom alá a mankót.

– Azonnal hívj, ha van valami.

– Nem vagyok öt éves – morogtam, majd felvettem a a táskámat a hátamra.

Bebotorkáltam az iskolába, majd megkerestem a termünket. Éppen szünet volt így viszonylag nyugodtam el tudtam menni a helyemhez. Levágódtam oda, majd kényelembe helyeztem magam és elővettem a telefonom. Angry Birds rekordomat akartam megdönteni, mikor hallottam, hogy valaki megköszörüli a torkát mellettem.

Felnéztem és Tiffanyval találtam szembe magam.

– Rég láttalak – köszöntem neki, majd visszafordultam.

– Nem egednél vissza a helyemre.

– Három évig itt ültem. Asszem maradok – néztem fel rá.

Morogva levágta magát elém, majd lecsapta az asztalra a könyveit.

– Azért a berendezés maradjon.

– Lucas is megtisztelt minket. Több hónapos semmit tevés után – köszönt a tanár.

– Sajnálom, hogy komába feküdtem.

– Remélem pótoltad a hiányzást.

– Persze miközben műtöttek éppen irodalom tételek tanultam – mondtam mire az egész osztály röhögött.

– Kifelé – nyitotta ki az ajtót.

– Sajnálom, nem erőltethetem meg a lábam. 10 perc séta után egy órát ülnöm kell. Az orvos mondta – emeltem fel a kezem védekezően.

– Tomlinson az igazgatóiba most.

– Nem fog ennek őrülni a doktor úr, majd magához küldöm, hogy oktassa ki.

Feltápászkodtam, majd az átlagostól is lassabban mentem ki. A tanár még mindig tartotta az ajtót.

Régen nem értettem, hogy miért jó, hogy az igazgatói mellett van a termünk most már tudom.

– Jó napot – nyitottam be az igazgatói, majd leültem a székbe, a lábam meg feltettem a másikba.

– Mit csináltál már megint?

– Vissza mondtam, amit az orvos mondott nekem – vontam meg a vállam.

– Maradj amíg vége nem lesz az órának – legyintett.

A napom további részében az órákon ültem és nem csináltam semmit. Az osztálytársaim nem foglalkoztak velem, mert én vagyok a hibás, hogy lecsukták Pault szóval mindenki utált. Kivétel Tiffany, mert ő végig itt volt velem és bármire megkéretem megcsinálta.

– Szia Tiffany – jött oda Soffy.

– Hogy kerülsz ide? – ráncoltam a homlokom.

– Ide jöttem, hogy megnézzem, hogy vagy.

– Milyen jó nekem – mosolyodtam el, majd megöleltem a kishúgom.

Leparkolt apa fekete kocsi, majd kiszállt és kinyitotta nekem az ajtót. Majd Soffy is hátra beült.

– Tiffany elvigyünk?

– Nem apa jön értünk.

– Tényleg te vezethetsz? – fordultam apa felé, aki elfordult és fütyörészve ült be. – Ezt nemnek veszem.

Otthon bevágódtam az ágyba és azonnal elnyomott az álom.

17. rész

.:: Soffy Szemszöge ::.

~ Egy Hónap Múlva ~

Felnyitottam a laptop tetejét, majd hátra dőltem a széken és böngésztem a neten.

– Parancsolj – hozta be anya a kávémat.

– Köszi.

Anya leült velem szembe az asztalához én meg apa asztalánál foglalok helyet a kapitányságon.

Egy ideje nem megyünk sehova, mert úgy nézz ki, hogy valaki ki akarja irtani a családunkat.

Anyát majdnem fejbe lőtték. Minimétereken múlott. Apa nem volt ennyire szerencsés. Őt eltaláltok a jobb lábánál. Szóval most ott fekszik az intenzíven Lucas mellett aki még mindig nem ébred fel a komából, de legalább javult az állapota.

– Mikor megyünk be a kórházba? – néztem fel a gép mögül.

– Lerendezem Mrs. Evan gyilkosát és mehetünk.

– Nem, hogy már megvan?

– De csak papírok még nincsenek kész.

– Értem.

Egy órát még kénytelen voltam nézni a szemetet ami a neten terjeng. Annyi hülyeséget összehordanak, hogy már fáj mindenkinek. De a legjobban a divat buzik és a pláza cicák idegesítenek. Miért nem őket ölik meg.

Mikor végzett mindennel bezárta az ajtókat, majd megindultunk a kórház felé.

– Szia apa – léptem be a kórterembe.

– Sziasztok lányok – mosolygott ránk.

Anyával váltottak egy gyors csókot, engem meg magához ölelt és adott egy puszit a homlokomra.

– Mi történt ma?

– Megjött Tiffany DNS eredménye – mondta anya ami nekem is új volt.

– Van rokon jelölt? – ráncoltam a homlokom.

– Igen. Az anyja egyedül nevelte. Soha nem tudta, hogy ki az apja. Nem is volt sehol feltüntetve. De szemmel látható a hasonlóság így elvégeztettek egy DNS tesztet.

– És? – sürgetettjük apával.

– Meg van Tiffany apja – mondta mosolyogva.

– Akkor enyém a szoba – szólalt meg mögülünk egy rekedt hang.

Mind a hárman oda fordultunk. Nem hittem, hogy ennyire örülök, hogy valaha látom Lucas.

Én voltam az első aki magához ölelte, majd anya. Láttam a szemében az öröm könnyeket.

– Miről maradtam le?

– Lábon lőttek és a húgod zseni – mondta apa.

– Azt mindig is tudtam róla – mosolyodott el lustán.

– Megoldotta Josh halálának ügyét – mondta anya, mire Lucas azonnal rám kapta a pillantását.

– Várj a legjobbat nem is tudod – emeltem fel a mutató ujjam.

– Mi lenne annál jobb mint lecsukni, aki ezt csinálta.

– Az, hogy kiderülni, hogy a levél csak azért volt, hogy teljesen összeomolj. Hazugság. Steven találta ki, hogy még jobban fájjon a halála.

– Megölöm – akart felkelni, de túl gyenge volt.

– Fiatal úr itt maradsz, mert mindjárt jön az orvos – fogta vissza anya.

Az orvos bejött, majd elvégzett pár vizsgálatot Lucason. Mivel jók az eredményei ezért holnap után már haza is jöhet. Már alig várom.

Elmeséltem Lucasnak, hogy vele fogok érettségizni, mert nem akarok többet abban az iskolában szenvedni, mert ott csak cél kereszt vagyok. Minden elmeséltük neki ami az egy hónap alatt történt. Nem is tudtam hirtelen, hogy hol kezdjem el.

Fájdalmas búcsút vettük a család férfi tagjaitól, majd haza mentünk. Otthon anya összeütött egy gyors vacsorát, majd felvonultam a szobámba. Tiffany már ki is pakolt. Olyan mintha soha nem lakott volna itt.

– Alex – léptem be a szobámba, mire a lakótársam felém fordította a fejét.

– Lucas felébred.

– Tényleg? – fordított oldalra a fejét.

– Igen – adtam neki egy kekszet.

Bementem a fürdőmbe vettem egy megnyugtató zuhanyt, majd piszimbe bújtam és lefeküdtem aludni.