16. rész

.:: Soffy szemszöge ::.

– Soffy! – rontott be az ajtón apa.

– Igen – fordultam fel, majd a szekrény ajtómat azonnal becsuktam.

– Lucas neki ment egy fának – vette szaggatottan a levegőt?

– MI? – emeltem nagyra a szemöldököm.

– Gyere – mutatott az ajtóra.

Azonnal követtem, majd lent anyát láttam ahogy görcsösen tördeli az ujjait.

Kabát minden nélkül azonnal beszálltunk a kocsiba. Apa annyira hajtott gyorsan amennyire megengedte neki a szar út.

– Hogy történt? – kéredztem.

– Hívtak az őrsről, hogy Lucas kocsija ment neki a fának és a közeli kórházba szállították – mondta anya.

Megszorítottam a vállát, mire rám kapta a tekintetét.

Nem titok a családba. Anya kedvence Lucas, de én apának vagyok a szíve csücske.

Kórházba elvezényeltek minket a műtű elé, majd ott vártuk, hogy végre valaki kijöjjön. Apa fel alá sétált közben meg telefonom hallgatta, hogy mi történt.

– Mi volt? – kérdezte anya azonnal ahogy letette a telefont.

– Nem lépte túl csak egy kicsivel a sebességhatárt, de az út túl vizes volt ahhoz, hogy bevegye a kanyart – mondta apa, majd megszorította anya vállát.

– Juttattok valamire Josh halálával kapcsolatba? – váltottam témát, mire mind a ketten rám kapták a fejüket.

– Ez, hogy jön ide? – ráncolta a homlokát anya.

– Mert pár dolgot nem vettetek figyelembe.

– Miket? – ült le apa, anya és közém.

– Azt, hogy nem Josh írta a levet és a vér később lett rá felkenve.

– Hogy derítetted ki ezeket?

– Úgy, hogy ha te vagy a kapitány lánya és azzal akarsz bemenni, hogy keresed szó nélkül beengedtek, ja meg a kulcsod az asztalon hagytad így nem kellett a hajtűvel szenvedtem.

– Betörtél a bizonyíték raktárba? – kerekedett el anya szeme.

– Ha így mondod akkor nagyon rosszul hangzik. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy körülnéztem majd eljöttem – próbáltam menteni ami menthető.

– Mire jutottál? – szentelték nekem mind a ketten a figyelmüket.

– A kézírásból indultam ki, majd amikor letudtam szűkíteni a kört akkor ahhoz a három emberhez személyen elmentem. Miután bedőltek nekem simán át tudtam kutatni a házat, majd leléptem. Egyetlen egy ember nem engedett be magához.

– Ki?

– Ez a támadás inkább Lucast érintette és köz tudott, hogy Steven utálja, mert utána bomlanak a csajok mondhatni híresek a szülei, gazdag és még kedves is. Megtestesült tökéletes pasi, szóval véget akart vetni a karrierjébe, így megölte a legjobb barátját, majd buzinak állította be.

– Van bizonyíték?

– Esetleg az a tol amivel írta?

– Több kell.

– Egy fegyver?

– Az lenne a legjobb.

– Akkor majd ha haza érünk akkor adok valamit.

– Nálad van a fegyver? – tátották el a szájukat.

– Igen, tegnap megszereztem.

– Igazi nyomozó lettél – ölelt magához apa, majd adott egy puszit a hajamba.

– Köszönöm.

– Tényleg rájöttél az apró részletekre, de hogy?

– Josh teljesen belém volt habarodva és amikor kettesbe voltunk akkor ezt el is mondta mindig, szóval tudtam, hogy nem igaz amit a levél ír róla.

– Büszke vagyok rád – kelt fel anya, majd magához ölelt.

Nagyon ritkán mondja nekem, de most nagyon jól esett. De talán az tetszik a legjobban, hogy én jöttem rá nem más.

– Maguk Lucas Malcholm Tomlinson hozzátartozói? – kérdezte a nő, mire bólintottunk egyet.

– Hogy van? – kérdezte anya.

– Súlyos az állapota, az éjszaka dönti el, hogy életben marad vagy... – nem fejezte be a mondatott de tudtuk, hogy mi lett volna a vége. – egyesével be lehet hozzá menni.

Anya volt az első, majd utána én mentem be.

– Lucas maradj velem, mert van egy jó hírem számodra Josh-hal kapcsolatba. Szóval nehogy nekem itt hagyj, mert akkor egy életre megbánod – szorítottam meg a kezét, majd kiléptem.

Rossz volt látni ahogy ott fekszik az ágyon lába gipszbe a feje bekötve és össze-vissza csövek állnak ki a kezéből, szájából. A legmegnyugtatóbb az a kis monitor volt ami mutatta, hogy a szívverése egyenletes.

Apa is bement hozzá, majd megragadott és kivezetett a kocsiig. Otthon lerogytam az ágyamra, majd álomba sírtam magam.

15. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Nem jött semmi válasz ezért újra kopogtam az ajtón.

– Menj el Lucas – jött a válasz.

– Bocsánatot akarok kérni – suttogtam, mire az ajtó résnyire kinyílt.

– Ki vett rá? – nézett rém össze szűkölt szemekkel.

– Senki.

– Mit szeretnél?

– Bocsánatot kérni és beszélgetni.

– Elfogadom a bocsánat kérdésed, de én most megyek – lépett ki mellettem.

– Esetleg elvigyelek – ajánlottam fel.

– Nem kell köszi.

Mivel Tiffany nem szépen lepattintott így meg akartam látogatni a húgom. Hát ma nincs szerencsém a nők között, mert ő is dobot. Már csak egyetlen egy reményem volt, hogy tudjak valakivel beszélgetni.

– Anya! – rohantam le a lépcsőn.

Választ nem kaptam így a konyhába mentem, mert utoljára ott voltak. Hát ott csak rumlit találtam. Ezek szerint nem kicsit vesztek össze. Innen meg tudtam mondani, hogy nem átlagos a kapcsolatuk. Ha össze vesztek és a konyhába voltak néha úgy viselkednek mint a 10 évesek, de úgy szeretik egymás mint akik ezer éve házasok. Ezek a kis viták meg inkább fényt hoznak az életükbe.

– Szerinted Marley, most mit csináljak – ültem le a kanapára és kezembe vettem a csöppséget.

Bele tettem az ölembe, majd simogattam közben meg a híreket néztem. Mikor meguntam váltottam csatornát, de ott sem volt semmi jó.

Több órája szenvedek itthon egyedül. Jó nem egyedül, de senki nem volt, akit szóval tudnék tartani. Gondoltam egyet és felvettem a kocsi kulcsot az asztalról.

– Hova mész? – jött le anya.

– Kocsikázik egy kicsit.

– Ilyen esőbe? – ráncolta a homlokát.

– Gondolkodni akarok – vontam meg a vállam.

– Nem lehetne itthon?

– Nem.

– Nem szeretném ha ilyen rossz időbe menj ki. Még valami bajod esik.

– Pettershon vér majd megvéd – vontam meg a vállam és a kabátomért nyúltam.

– Lucas – fogta meg anya a kezem.

– Óvatos leszek – ígértem meg.

– Semmivel nem tudlak marasztalni? – kérdezte mire megrázta a fejét.

Tartotta nekem a kabátot, majd adtam a homlokára egy puszit.

– Vigyázz magadra.

– Én mindig – kacsintottam.

Amúgy még mindig nem értem, hogy lettem ilyen magas. Vissza néztük az egész családod, de mindenki alacsony volt. Én meg még apától is egy fejjel nagyobb vagyok. Ki érti a genetikát.

A kocsit ahogy elindítottam már nem foglalkoztam semmivel. Nem száguldottam mint egy örült, de nem is totyogtam mint az idegesítő öreg emberek előttem.

Miközben vezettem feltűnt, hogy egy piros kocsi folyamatosan követ. Kicsit gyorsítottam mire ő is.

– Már megint – morogtam, majd lefordultam az első helyen balra.

Fél órán keresztül ment fogócska és egyszerűen megelégeltem. Rátapostam a gázra, mire a kerekek csikorogtak és pillanatokkal később, már lehagytam az üldözőim.

Fokozatosan vettem vissza a sebességből, majd kiértem a főútra.

Hirtelen jött egy éles kanyar, hiába fékeztem a vizes út miatt a kerek csúsztak így esélyem sem volt megállni.

Az utolsó gondolatom az volt, hogy a Pettershon vér segítsen, majd minden sötét lett.

14. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

– Mi van? – akadt ki Tiffany.

– Lucas a bátyám – vonta meg a vállát Soffy.

Az arcán több fajta érzelem játszódott le. Hirtelen megfordult majd hozzám vágott egy párnát és tovább püfölt vele.

– Hazudtál nekem, te senki házi, van fogalmad róla, hogy mit hittem, utállak – folyamatosan vert párnával.

– Valaki segítsen – vinnyogtam.

Kedves családom nem foglalkoztak azzal, hogy engem vernek, nem sőt jó röhögött rajtam.

– Igazán kedvesek vagytok – rogytam össze.

– Te senki házi, azt hitted, hogy nem jövök rá – vágta hozzám izomból.
A tollak szerte szálltak én meg megfogtam a derekát és lelöktem a kanapéra.

– Jól van elég a gyerek napból – vette el apa tőle a párnát.

– De még mozog – akart nekem esni Tiffany.

– Nem öl meg senki semmit – állt közénk anya.

Tiffany felhúzta az orrát, majd felment a szobámba.

– Szóval? – ült le mellém Soffy.

– Mi szóval?

– Nem tudta, hogy a bátyám vagy?

– Nem kérdezte nem mondtam – vontam meg a vállam.

– Nem így kell felszedni egy csajt – rázta meg a fejét apa.

– Igazad van, majd megkérek valakit, hogy támadja meg én meg megmentem – forgattam a szemem, mire anya meglökött.

– Legalább kérjél tőle bocsánatot – fordított meg apa.

Felsóhajtottam, majd felvettem az ujjónnal kapott kutyámat és rájöttem, hogy nincs még neve.

– Tényleg, mi lett a neve? – olvasott a gondolataimba Soffy.

– Marley – emeltem fel a csöppséget.

Letettem az ágyra, mire ráugrott a plüss szarvasra, majd elkezdte a fülét rágcsálni.

– Menj – lökött meg Soffy.

– De miért én megyek. Asszem nem én vertem párnával.

– Lucas mondok valamit ami igaz az életre. Jobb ha te mész oda egy nőhöz bocsánatot kérni, vagy kizár a házból. Hidd el tapasztaltam – mondta apa, mire anya egy könnyed mozdulattal fejbe vágta egy párnával. – Sajnálom egyetlenem.

– Menj a francba! – hagyott ott minket.

– Erről beszélek – indult meg utána.

Hallottam, hogy a konyhába vitatkoztak, de dűlőre nem juttak.

– Megint vitatkozni fognak – sóhajtott fel Soffy.

– Csak addig amíg be nem mennek a szobájukba – vontam meg a vállam.

– Amúgy nem akarsz véletlenül beszélni Tiffanyval?

– De megyek – sóhajtottam fel, majd megindultam felfelé.

Lassan bekopogtam, és vártam, hogy Tiffany kinyissa nekem az ajtót.