23. rész

.:: Soffy szemszöge ::.

Egyedül indultam meg haza felé az iskolából. Régen mindig volt valaki aki elkísért volna, de az után, hogy szakítottam Bruforddal minden megváltozott. Köz utált személy lettem, mert én voltam az egyetlen, aki merte dobni a nagymenőt az iskolába.

Annyival tudom magam vigasztalni, hogy Tiffanyval az utóbbi időben nagyon jól kijövök. Sokkal kedvesebb mint a régebbi barátaim. Ők csak azért akartak velem lenni, hogy élősködjenek rajtam. Amikor meg nem engedtem nekik akkor elmentek és magamra hagytak. Nem számíthattam rájuk. Tiffanyt nem ismerem csak pár hónapja, ha a többit nem számoljuk, de ő még ez a rövid idő alatt nem hagyott cserben.

Nem éreztem magányosnak magam, mert a fülembe szólt a zene. Halkan dúdoltam miközben az utcákat rótta. Amúgy furcsállom, hogy még senki nem hívott, hogy hol vagyok, mert ilyenkor már rég otthon kellene lennem. Biztos, hogy Lucas megint csinált valami hülyeséget. Manapság több bajba kerül mint én.

Kanyarodtam be az utcába, mikor nekem jött valaki.

– Sajnálom – kezdett el szabadkozni, mire kivettem a fülest.

– Nincs semmi baj – legyintettem le, majd elfogadtam a táskámat amit felém nyújtott.

– Örültem a találkozásnak – mondta majd meghajolt és elment.

Kuncogtam a tettén, nem színpadon vagyunk hanem az utcán. Felvettem a táskát a vállamra, majd lesétáltam az utolsó hat métert.

– Megjöttem – vágtam be az ajtót.

Érdekes látvány fogadott utoljára ilyen kb. 7 éve, mikor Lucas első szerelemi csalódását érte meg.

– Mi történt? – böktem meg apát.

– Gyere fent elmesélek mindent – karolt át apa.

Követettem apát a szobámba, majd becsuktam magam után az ajtót.

– Amúgy ha mindenki bevallja az igazat tartozok egy kis magyarázattal – húztam össze magam.

– Mivel? – ráncolta a homlokát.

– Van ez az ügy, amin éppen dolgoztak és nem tudjátok mi a kapcsolat a két áldozat között.

– Igen?

– Hát az, hogy mind a ketten lefeküdtek a gyilkosukkal.

– És?

– A két nő rájött, hogy csalja őket, ezért dobták egyszerre, majd kinyírta őket – vontam meg a vállam.

– Oké ez kísérteties, hogy jöttél rá? – ráncolta a szemöldökét.

– Így – nyitottam ki a szekrényem ajtaját, ami tele volt képekkel, amiket fonalak kötöttek össze. Apró üzenetek vannak rakta, hogy mi a kapocs közöttük.

– Mióta dolgozol rajta?

– Két napja – vontam meg a vállam.

– Mi egy hete keressük a kapcsolatot te meg két nap alatt megtaláltad?

– Mindig is szerettem a krimiket.

– Ez akkor is kísérteties.

– Nem hiszem, hisz nyilván való.

– Ezentúl ha elakadunk te leszel a mentőövünk – ölelt meg.

– Nem haragszol.

– Arra, hogy megoldod az ügye nem, de arra igen, hogy elviszed az aktákat a kapitányságról és senkinek nem tűnik fel.

– Jó tanárom volt.

– Anyád?

– Igen – bólogattam.

– Meg sem lepődök rajtad – rázta meg a fejét, majd teljes figyelmét a szekrényemnek szentelte, én meg Alexnek szenteltem figyelmem.

– Jó vagyok mi? – kérdezte tőle, mire elkezdett bólogatni.

– Tudod ilyenkor hasonlítasz anyádra, amikor megismertem.

– Mert? – ráncoltam szemöldököm.

– Azért mert ő dicsértette magát Alexel folyton.

Apa leült az ágyra, majd megpaskolta, hogy én is foglaljak helyed.

– Szóval röviden azt történt, hogy... – kezdett bele.

22. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Egy kicsit rendbe szedtem magam, majd megindultam megkeresni Amandat.

– Szia – ültem le mellé a padra.

– Ha te is ki akarsz gúnyolni az apám miatt, akkor már mehetsz is.

– Nem én csak kérdezni akarok valamit.

– Ugyan mit?

– Hogy vagy? – kérdeztem tőle, mire hatalmasra nyílt a szeme.

– Nem érdekel apám miért akart megijeszteni, nem érdekel semmi?

– Nem engem az érdekel, hogy vagy – öleltem át fél karral.

– Nem tudom, hogy vagyok. Azért költöztem el tőle, mert folyamatosan félelembe tartott, jobban mint az anyám. Tudtam, hogy orvoshoz kell járnia, mert széttört, hogy anyámmal elváltak. Gyógyszereket szedett, mindig én figyeltem rá, hogy bevegye. Ahogy bevette vissza tért a régi énje, de ha később vette be, olyan volt mint egy dühöngő örült. Mivel egy hete ott hagytam ez miatt, így senki nem figyelt rá, hogy be vegye a gyógyszer és ez lett belőle. Szóval az én hibám az egész.

– Hé Amanda – löktem meg egy kicsit, majd jobban átöleltem –, nem tehetsz róla.

– De, mert ha nem hagyom magára, akkor ez soha nem történik meg. Tartozok neki ezzel.

– Ne is gondolj ilyenekre, semmiért nem vagy a hibás, szóval verd ki a fejedből, de gyorsan.

– Tudod mit nem értek, mi lett veled az utóbbi időben?

– Mert?

– Régen, csak azzal voltál elfoglalva, hogy szépen szólva megfektesd a lányokat, aztán ott hagytad őket.

– Soha nem az volt az igazi arcom – hajtottam le a fejem.

– Akkor miért nem az igazit mutattad soha?

– Mert egyszer már széttörték a szívem, nem akartam újra, így védekeztem.

– Eléggé érdekesen – ráncolta a homlokát.

– Köszönöm, de mennem kell, mert lecsuknak – mutattam anyámék felé. – Majd ha kiengednek, akkor holnap találkozzunk – intettem neki miközben vissza mentem a kocsihoz.

– Malcolm – szólt nekem anya.

Ebből nem jövök ki jól, akkor vagyok a legnagyobb bajba, ha a második nevem hív.

Lehajtotta a fejem és beültem a kocsiba hátulra, anya meg apa elől ült. Az út csendben telt, ahogy megérkeztem felvettem a táskámat, majd bementem a nappaliba és vártam a lebaszást.

– Van fogalmad róla, hogy mit tettél? – emeli fel anya a hangját.

– Sajnálom – hajtottam le a fejem.

– Szerinted ennyivel elintézed, mi van, akkor ha rád fogja a fegyver és meghúzza a ravasz. Ilyenekre nem gondolsz, csak játszod a fejed, hogy felvág Tiffanynak.

– Nem akartam felvágni neki.

– Nem úgy nézet ki – fonta össze a kezét apa miközben neki támaszkodott az asztalnak.

– Nem volt semmi hátsó szándékom.

– Lucas nem hiszek neked – rázta meg a fejét anya.

– Miért nem, miért nem hiszel nekem, amikor soha nem hazudtam neked – emeltem fel a fejem.

– Mert elvette a szerelem az eszed azért.

– Milyen szerelem, Tiffany óta... – kezdtem bele, mire teljesen kikapcsoltam.

Az valami vicc, tuti, csak véletlen egybe esés, hogy Tiffanynak hívják a lány kit szerettem, majd összetörte a szívem mikor lelépet az anyával. Aki jóba volt Liammal minden különösebb ok nélkül. Most meg Tiffany, aki Liam lánya ez véletlen lehet.

– Mond, hogy nem – ráztam meg a fejem miközben leültem kanapéra.

– De Tiffany az a Tiffany, akivel négy éves korod óta jóban vagy. Az aki össze törte nem szánt szándékkal a szíved, és aki mellesleg mint nem rég kiderült Liam lánya.

– Ez lehetetlen – ráztam meg a fejem.

– Nem – ült oda mellém anya.

Eldőltem a kanapén, majd anya ölébe hajtottam a fejem, mire elkezdte simogatni a hajam.

– Mióta tudjátok? – suttogtam.

– Nem olyan rég jöttünk rá, vagy is inkább Liam, azonnal fel ismerte a mosolyába. Ha ő nem mondja akkor lehet, hogy soha nem jövünk rá.

– Megjöttem – csörtet be Soffy, de nem figyeltem rá, éppen sajnáltatom magam.

21. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

– Senki ne mozduljon – kiáltotta egy vad idegen.

Azonnal megugrottam, majd felé fordultam. Nem ismertem, hogy ki jött be, de ő folyamatosan rajtam tartotta a szemem.

– Telefonokat – morogta, mire szinte mindenki oda adta neki.

Én eltettem a zsebembe, majd elvettem egy lánytól és azt dobtam oda neki.

– Mindenki feküdjön le a földre fejjel előre – adta az parancsokat miközben egy pisztollyal mutogatott.

Mindenki azonnal tette amit mondott én is hasonlóképp cselekedtem.

– Mi történik? – suttogta Tiffany.

– Nem tudom – vontam meg a vállam, közben tátogtam.

– Ne beszélgessetek – szólt ránk azonnal, majd felénk tartotta a fegyvert.

– Tereljétek egy a figyelmét hívom anyámat – suttogtam Scottnak és Tiffanynak.

– Anyád mit tud tenni? Ide jön és sír – motyogta a padlóba.

– Rendőrkapitány, és az apja is – veregette meg a vállát Tiffany.

– Ja akkor értem.

Elővettem a telefonom, majd oda tettem a kezem alá, és miközben vártam, hogy felvegyék, a telefont. Tiffany elkezdett sírni, mire Scott elkezdte a vállát veregetni.

– Igen – szólt bele anya.

– Gyertek az iskolához most – suttogtam.

– Miért?

– Ne kérdezz, csak gyertek, le kell tennem – mondtam és már bontottam a vonalat is.

Eltettem a telefont a zsebembe, majd vártam, hogy legyen valamit.

Kopogtattam az ujjaimmal, mire haragos pillantásokat kaptam. Elkaptam a fejem, majd az ablak felé fordultam. Tiffany ott volt mellettem és szipogott. Scott meg teljesen ideg volt.

– Hogy nem vagy ideges? – kérdezi Scott.

– Kis korom óta gyilkosok vesznek körül. Nem volt olyan napom, hogy ne hallottam volna, hogy valaki meghalt vagy meggyilkoltak. Nem volt nyugodt napunk. Én ezekhez már valamennyire hozzá szoktam. Sőt ha valamilyen reakciót mutatnák az a nevetés lenne, mert ma vették le a gipszem, de már életveszélyes állapotba kerültem. Ironikus nem.

– Fogd be, vagy szét lövöm a fejed – jött oda közvetlen elém a koma.

– Nyugodtam csak előtte hagyj tudjak meg pár dolgot.

– Mit akarsz?

– Ki maga, miért csinálja, mi a célja. Csak ennyi – keltem fel.

– Nem fogom megmondani, hogy ki vagyok.

– Jó, miért csinálja?

– Mert elvették tőlem a gyerekem.

– Az iskola tehet róla?

– Igen.

– Miért?

– Mert elvitték tőlem. Ide járt, de elvették, mert azt mondták, hogy fél tőlem.

– Ezzel mit ér el?

– Azt akarom, hogy tényleg féljen tőlem – mondta, majd Amadara nézett.

– Miért nem inkább kedvesen próbál közeledni felé.

– Ki vagy te, hogy minden kérdésedre válaszoljak.

– Csak érdekel – vontam meg a vállam.

Majd visszaültem a földre. Megint az ablakra szegeztem a tekintettem, majd észrevettem egy piros foltot. Nyitva volt az ablak így berepült rajta.

– Mit keres itt egy madár? – csodálkozott Scott.

– Sok mindenen meg fogsz még lepődön a Tomlinson családdal kapcsolatba – motyogta neki Tiffany.

– Alex – suttogta, meg a kezemmel integettem.

Oda jött a papagáj, mire az osztály értetlen tekintettel nézett rám. Nem foglalkoztam velük. Bepötyögtem a telefonomba, amit megtudtam, majd oda adtam Alex-nek, aki megfogta és megindult fele kifelé. Pasas le akarta lőni, de túl lassú volt.

– A rendőrségen nem kutyákat szoktak tartani? – kérdezte Scott.

– Nem rendőrségi madár, hanem amikor még anya pókerezett onnan tanította meg.

– Tényleg érdekes család vagytok.

– Még a felét sem tudod – legyintettem le.

– Nem tudjátok mi az a csend – jött oda hozzánk, mire Tiffany teljesen a mellkasomba bújt.

Nem szólaltunk meg és vártuk, hogy végre valami történjen. Mindenki kétségbe volt esve. Volt aki sírt, volt aki meg a kezét tördelte. Én Tiffany vállát simogattam és próbáltam megnyugtatni, közben meg biztató szavakat mondtam Scottnak.

A nagy csendben szinte fülhasogató volt a jellegzetes cipők kopogása. Majd az ajtón a dörömbölés.

– Ki az? – szólt ki a koma.

– Tárgyalni jöttem – hallottam anya hangját.

Lassan oda sétált az ajtóhoz, majd a pisztolyt maga elé fogta és úgy nyitotta ki az ajtót. Ahogy elfordult az ablakba úgy jelent meg apa feje.

– Szólj a lányoknak hogy egyesével lassan jöjjenek – mondta mire bólintottam. – El tudod terelni a figyelmét? – kérdezte, mire megint csak bólintottam.

Lányok megindultak Tiffany maradt, mert tériszonya volt. Végül míg anyával próbált tárgyalni csak ketten maradtunk.

– Menj – mondta nekem Tiff, mire megráztam a fejem.

– Ki akartam valamit mindig is próbálni – vontam meg a vállam, majd oda mentem a komához, aki valamit nagyon magyarázott.

– Elnézést – kopogtattam meg a vállát, mire rám kapta a pillantását.
Ahogy az arca felém fordult ökölbe szorítottam a jobb kezem, majd teljes erőből megküldtem. Anya azonnal kapcsoltam, majd elvette tőle a fegyvert. Ahogy a falhoz szorította és bilincsbe zárta a kezeit, eljártam egy béna öröm táncot. Ha nem fájt volna a lábam, akkor jobb is lehetett volna.

– Vége? – kérdezte Tiff, mire bólintottam.

Meglepődtem, hogy a karjaimba veti magát, de nem utasítottam vissza. Szorosan öleltem magamhoz. Elkaptam anya pillantását, ami nem volt valami biztató rám nézve. Tipikus az mintha ha már az esküvőmet tervezni. Nagyon rossz volt.

Remegett a felemtől ezért megfogtam a derekát, majd úgy vezettem ki az iskolába. Ahogy kiértünk több rendőr autóval is szembe találtunk magunkat, meg egy mentővel amiben páran ültek.

Elengedtem Tiff derekát, mire Liam nyakába ugrott.

– Liam az apja? – böktem meg apát, mire bólintott, majd oda ment anyának segíteni.

Kinyitottam a számat a döbbenettől, majd megfogtam az állam és vissza csuktam, de újra kinyílt. Ilyen napom sem volt még. Rosszabb már nem is lehet.

20. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.
~ Négy szőrnyű hét után ~

– Végre – nyújtottam ki a lábam, amin már nincs az a szőrnyű gipsz. Ezek után meg azonnal meg is vakartam.

– Holnap találkozunk – mondta az orvos.

– Mi? – ugrottam meg.

– Gyógytorna.

– Ne már – nyafogtam.

– Csak két hétig kell járni – próbált megvigasztalni. Nem sok sikerrel.

Végre kimentem a szobából, majd lementem bevágódtam a kocsiba, mire anya felhúzta a szemöldökét.

– Mitől vagy ennyire feldúlt? – kérdezte, miközben indította a kocsit.

– Két hétig még be kell mászkálnom gyógytornára.

– Ebben mi az új? – pillantott rám.

– Azt hittem, hogy megszabadultam ettől a szar gipsztől, erre még mászkálnom kell.

– Igen így jár az aki nem hallgat rám.

– Meg sem lepődök ezen – fordultam az ablak felé.

Az út további része csendben telt. Ahogy megérkeztünk az iskolához, kiszálltam a kocsiból, majd intettem anyának. Az órák már javában mentek így leültem az egyik székre a folyóson és vártam a kicsengőt.

Az igazgatóiból kijött egy velem egy idős ismeretlen emberke.

– Helló – köszöntem neki.

– Helló meg tudod mondani, hogy hol van a magyar terem.

– Ott – mutattam az ajtóra.

– Köszi – indult meg a terem felé.

– De ha hallgatsz rám, akkor megvárod még a nagyanyám elmegy.

– Öreganyád a tanár?

– Ja, mert ez előzőt lecsukták.

– LUCAS! – hallottam meg kedves nagyim hangját.

– Jössz velem vagy bemész az oroszlán barlangba? – fordultam felé, miközben már mentem a mosdó felé.

– Szerintem megyek – követett.

Berohantuk a mosdóba, majd onnan a zuhanyzó részhez és vártuk, hogy a léptek kint elhajtanak.

– Mindig ezt csinálod?

– Nem, mert ma vették le a gipszet.

– Honnan?

– A lábamról. Esőben ne vezess főleg, ha van a közelbe éles kanyar, meg egy nagy fa – vontam meg a vállam.

– Könnyedén kezeled.

– Már megszoktam.

– Ebben a városban minden napos, hogy halál közeli élményen mész keresztül?

– Nem, inkább én mint a családomból valaki.

– Érdekes gondolkozás – simogatta a nem létező szakállát.

Az csengő hasított a levegő ami ezt jelentette, hogy ki mehetünk a rejtek helyünkről. Felvettük a cuccainkat, majd megindultunk a terem felé.

– Amúgy Scott – nyújtotta nekem a kezét, amit elfogadtam.
– Lucas.

Bementünk a terembe. Tiffany már a helyén ült, eggyel előttem, mögém meg Scott vágta le magát.

Elővettem a telefonom, majd feltörtem a wifi kódot és a neten szörföztem.

– Senki ne mozduljon – kiáltotta egy vad idegen.