13. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

– Lucas! – ugrott Soffy a nyakamra. – Hiányoztál!

– Te is nekem – szorongattam meg.

Letettem a földre, majd adtam a homlokára egy puszit, mire ő is adott az arcomra. 

Ahogy elengedtem a húgomat a pillantásom Tiffanyra vándorolt. Zavarban volt. Azonnal nem esett le hogy miért, de amikor megölelt a húgom ő meg elfordult akkor tudtam, hogy mit hisz mi van közöttünk.

– Gyere van egy meglepetésem – fogta meg a kezem Soffy, majd elkezdett a nappali felé húzni. 

– Mi van az ágyon? – ráncoltam a homlokon, akár hogy is nézem az még mindig úgy néz ki mintha egy gida feküdne.

– Tudom mennyre megviselt, hogy Dep elkerült tőlünk.

– Vettél egy szarvast? – akadtam ki.

– Nem! – rázta meg a fejét. – De van egy sokkal jobb meglepetésem.

– Mi az? – kíváncsiskodtam.

– Majd megtudod – válaszolt apa.

– Az így igazságtalan ti tudjátok de én nem. Ez így nem állapot.

– Mi nem állapot? – jött be anya.

– Tudnak valami amit én nem.

– Van ez így – vonta meg a vállát, majd oda ment apához, mire átölelte.

– Mond el vagy véged – rohantam Soffy felé, mire ijedtében sikított egyet.

Felkaptam a hátamra, majd kifelé indultam meg, próbált kiszabadulni azzal, hogy kapálózott a lábával, de nem ért el semmit, erősen tartottam. 

– Ki vele, vagy bele doblak a medencébe – tartottam felette.

– Meg ne próbáld, feljelentelek – fonta a kezét a nyakam köré. 

– Vigyáztam! – ugrottam bele a vízbe.

Elengedtem Soffy mire kapálózva a felszínre került. Én háttal lebegtem a vízen.

– Te teljesen megörültél? – fröcskölte rám a vizet.

– Nem – álltam a lábamra, így a víz csak a vállamig ért.

– Pedig nem úgy vettem észre – ült le a medence szélére anya, majd a lábát bele lógatta.

– Szerintem soha nem volt komplett – nyomott a víz alá Soffy.

– Az apjára ütött – lökte meg anya apát.

– Én ilyet soha nem csináltam – emelte fel védekezően a kezét.

– De a nász úton – kopogtatta meg anya a fejét.

– Tényleg – ölelte át apa anyát.

Sötétedésig a vízben voltunk. Mindent kitárgyaltunk ami velünk történt. Régen volt ilyen családi kupak tanács.

– Gyertek ki a vízből, mert megfagytok – tartott nekünk anya egy-egy törölközőt. 

Nekem dobta, mire elkaptam, majd levettem a pólómat, meg kiléptem a nadrágomból és a derekam köré csavartam a törölközött. Soffy magára csavarta és úgy lépett ki a ruháiból.

– Nyomás fel és száradjatok meg – adta ki a parancsot apa.

– Ne már – nyavalygott Soffy.

– Nincs vita, most – csettintett anyám.

Soffy felugrott a hátamra, majd így indultunk meg felfelé. Ahogy a nappalin átmentünk láttam, hogy Tiffany a kanapén ült és a laptopjában volt elmerülve. Idáig fel sem tűnt, hogy nem volt ott.

Soffyt lettem a szobája előtt, majd én bementem a sajátomba. A fürdő fel tele volt csajos cuccokkal, de nem foglalkoztam vele. Gyorsan lezuhanyoztam, majd egy száraz ruhát magamra kaptam. A haja megszárítottam, és levágódtam a lépcsőn. 

– Na mi a meglepim? – ültem fel a kanapé háttájáram.

– Várd meg Soffyt – mondta apa miközben egy dobozt vett elő.

– Mi van benne? – ugrottam le a helyemről.

– Ki ne nyisd – szólt rám Soffy, majd rám ugrott.

– Nehéz vagy – nyögtem.

Leszállt a hátamról, majd felvette a dobozt és mosolyogva átnyújtotta nekem.

– Remélem tetszik – mondta miközben kinyitotta a fedelét. 

Kinyitottam a dobozt, mire kidugta az orrát, majd az egész fejét egy apró csöppség. Zsemle színű gombot volt hatalmas szemekkel.

– Hát szia – vettem ki. 

Megnyalta az arcom, mire letöröltem a nyálat. Letettem az ágyra, mire megtámadta a plüss szarvas.

– Köszönöm – öleltem meg Soffy-t.

– Bátyámnak mindent.

– Mi van? – akadt ki Tiffany. 

12. rész

.:: Soffy szemszöge::.

– Csak gratulálni tudok – jött oda anya a rácsokhoz.

– Nem így terveztem – vontam meg a vállam.

Kinyitotta az ajtót, majd kisétáltam rajta és vártam a legrosszabbat.

– Miért?

– Csak, de ettől sokkal fontosabb dolgom is van. Nem így kalkuláltam be a napomat.

– Tudod mit fogsz csinálni? – kérdezte mire megráztam a fejem. – Szépen haza mész és egy hónapig csak iskolába mész.

– Jó – hajtottam le a fejem.

– Nyomás – bólintott a fejével.

Bementem anya meg apa irodájába, majd vártam. Bár nem tudtam, hogy mire, de gyalog nem fogok megindulni.

– Gyere kisasszony – nyitott be apa.

Követtem apát, miközben a táskámat magamhoz szorítottam. Féltem, hogy apa oltja le a fejem, hogy mit képzeltem magamról csak arra vár, hogy kettesben maradjunk. Amikor beszálltam a kocsiba felé fordultam és próbáltam a legaranyosabb arcom bevetni. Remélem most sikerült, apa sokkal gyengébb mint anya.

– Apa? – suttogtam halkan.

– Igen – nézett rám.

– Tehetünk egy kitérőt? – pislogtam hatalmasakat.

– Mit szernél ott?

– Van egy meglepetésem Lucas-nak.

– Jó, de anyád meg ne tudja – kacsintott.

Lediktáltam neki a két címet, majd hátra dőltem a kocsiba és figyeltem az utat.

– Különben, miért is akartad feltörni azt a házat?

– Mert láttam bent valamit amit furcsának tartottam, és ajtót nem nyitottak – hazudtam.

– Aham. Valójában?

– Hát őőőő – kezdtem el vakarni a fejem.

– Egy kicsit bővebben.

– Hát kíváncsi voltam – próbáltam meg.

– Vagy elmondod nekem, vagy rád küldöm anyádat.

– Ez nagyon meggondoló ajánltat, de nézd ott van a ház – mutatta rá, mire elismerően bólintott.

Megállt, én berohantam, mindent lerendeztem, majd bementem a mellette lévő boltba és ott is lerendeztem a rendelésem.

Beültem felpakolva a kocsiba, mire apa a szemét forgatta.

Tudom, hogy milyen rossz most neki, szóval minden módon segíteni akarok neki. Ő is mindig ott volt amikor valami bajom van. Akármikor szólok neki eljön értem, de remélem most már nekem is oda adják a kocsit, mert már több hónapja meg van a jogsim, de a családom szerint rosszabbul vezetek mint egy idegbeteg. 

Ahogy haza érkeztünk láttam, hogy Lucas és Tiffany a konyhában takarítanak. Letettem a kanapéra az ajándékom, majd rohantam a rég nem látott bátyámhoz.

11. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Ahogy beléptem a szobámba egy csajjal találtam szembe magam, ahogy éppen a törölközőt csavarja magára. Megfigyeltem mennyire kiemeli a melleit a csíkos törölköző anyaga, nagyon koncentráltam egy döglött macskára, hogy ne álljon fel.

– Mit keresel itt? – akadt ki amikor meglátta, hogy az ajtóban legeltetem a szemem.

– Itt az a kérdés, hogy te mit csinálsz?

– Nem mennél ki – fonta össze a kezét a mellei felett, és még jobban szorította a ruháját.

– Nem – vontam meg a vállam, majd leültem az ágyamra.

– Elegem van belőled, sehol nincs nyugtom.

– Elmegyek ha elmondod, hogy hívnak.

– Tiffany.

– Örvendtem – hajoltam meg, majd kimentem a saját szobámból.

Lementem a nappaliba, majd elővettem a telefon és vártam, hogy felvegye az egyetlen anyám.

– Igen – szólt bele a készülékbe.

– Válasz, ő vagy én?

– Te, de kiről van szó?

– Tiffany-ról.

– Haza érünk mindent megbeszélünk, de ha nem haragszol, akkor elmegyek és leteszem a húgod után az óvadékot.

– Mit csinált?

– Lógott a suliból és valamit feltört.

– Elmegyek érte én.

– Igazad van. Én nem az őrsön vagyok, hanem a holdon. Szia.

– Anya.

– Igen?

– Ne kiabálj vele, az nem segít.

– Persze szó nélkül hagyom.

– Majd én megtudom, hogy miért, csak ne mondj neki semmit. Kérlek.

– Jó, de megyek szia – tette le a telefont.

Felsóhajtottam, majd feltettem a lábam és bekapcsoltam a Tvt. Mivel a táskáim itt voltak így kikerestem beülök a laptopot, majd azt az ölembe véve szenteltem a figyelmem a képernyőknek.

– Mikor fogsz elmenni? – jött le Tiffany, most már felöltözve.

– Ez egy jó kérdés nem tudom, hogy mikor, szerintem majd ha elvégeztem az iskolát és megyek fősulira, bár kitudja, de az is nagy szerepet játszik, hogy meddig tűrnek meg.

Szemét forgatta, majd a konyhába ment. Hallottam, hogy a kávéfőzővel szenvedett.

– Segítsek – kiabáltam ki.

– Nem kell.

– Te mondtad, de nem fogok utánad takarítani, hogy ha valamit tönkre teszel.

Fél óra múlva hatalmas csörömpölést hallottam, meg káromkodást. Nagy nehezen felkeltem, majd kimentem a konyhába. Ott kiborult kávé fogadott.

– Gratulálok – nyújtottam a kezem, hogy felhúzzam.

– Köszönöm – igazította meg a kávés haját.

– Segítek, mert ha így haladsz akkor csak több kárt csinálsz – sóhajtottam fel.