117. rész

.:: Nelson Szemszöge ::.

Ritkán történt meg vele, hogy haza zavarnak a kórházból, hogy soha nem veszem ki a szabadságom. Ezért is végeztem jó három vagy négy órával hamarabb. Hívtam Soffyt, de nem reagált semmit. Shellyt megvártam, mert megígértem neki, hogy a kórház előtt találkozunk. Tanácsomra felkeresett egy pszichologikust és egyre jobban nyit a világ felé. De ezt Lucas tudja legjobban megmondani. Szerinte ez a rövid idő alatt többet elért vele a doki, mint amíg vele volt.

Elmentem az egyik pizzéria mellett megvettem az anyja kedvencét ami szerintem undorító. Kis ártatlan halak figyeltek róla. Soffy legalább olyat szeret aminek nincsenek szemei, csípős csirke falatkák és rengeted sajt volt rajta. Shelly magának egy vegásat kért, de legkisebbet. Nem eszik sokat, de hála istennek nem ilyen anorexiás vékony lányka. Magamnak bolonyaiit választottam, majd a a három dobozzal, plusz ráadásnak egy egyszerű sonkással ültünk be a kocsiba és indultunk meg az őrs felé.

Az egész épületbe csak a titkárnő bír, ő mindig mosolygott rám és kedvesen köszönt nekem. Még most is kinyitotta nekem a liftajtót. Mikor kiléptem a liftből mindenki felénk fordult. Először amint megpillantottam az a tömény utálat a következő meg, hogy valami átkozottul vicces. Ezek után észrevették Shellyt mögöttem és ezekhez az érzelmekhez még az értelmetlenség is társult.
– Soffy? – fordultam Katrine felé, mire vidáman felém fordult. Valami történhetett, mert rám soha nem mosolygott. 
– Ott van hátul – bökött az egyik ajtóra egy nagyobb örömmel.
Értetlenül néztem össze Shellyvel, egy vállrándítás kíséretében megindultam arra amerre irányítottak.
Meglepődtem, mikor megláttam a teljes Tomlinson családot itt a kihallgató másik oldalán. Talán a túl oldalon hallgatott ki az apja jó pár éve. A régi szép idők, másnap meg egy papagájra voltam féltékeny.
– Gyorsan csukd be! – szólt ránk Lucas. Shelly becsukta azonnal az ajtót és értetlenül pillantott rájuk.
– Most csallak meg a bátyámmal – világosított fel Soffy, mire Zoe csak bólintott, mikor tőle vártam, hogy ezt az egészet tagadja.
– Miért is? – ült fel Lucas mellé Shelly.
– Kintiek ezt hiszik – vonta meg a vállát Louis.
– Akkor ezért mosolyogtak rajtam.
– Igen nagy rá a valószínűség – paskolta meg Soffy mellette lévő üres asztalrészt. 
Nem foglalkoztam vele. tudom, hogy ez az egész csak a vezeték nevek miatti harc. Inkább felnyitottam a Pizzás dobozokat és csaptunk egy rögtönzött ebédet a kihallgatóba. A plusz pizzát a társainak hoztam, de Lucasnak és Louisnak tökéletesen megfelelt és még így is lopkodtak másikakból.
– Meddig kellene még bent maradni? – kérdezte Soffy az utolsó dobozt összegyűrve a kukába dobta.
– Nem tudom, de nagyon durván megcsaltuk a párjainkat. Vagy ez a hatos fogat így nem számít annak? 
– Lucas! – szólt rá az anya azonnal.
– Mi van? Gruppen család. Elmenni valami pornófilmbe is.
– Ilyet gondolsz a saját anyádról meg a húgodról? – akadtam ki.
– Nem én gondolom ezt. Csak a kintiek fogják ezt hinni. Béna nyomozok, de ilyenről van szó nagyon tudnak figyelni. Dean mikor megcsalta a barátnőjét a volt titkárnővel azonnal rájöttek. De azt képtelenek megfejteni, hogy kell feltörni a rendszert, hogy kiderítsék a vezetékneved. Nekem egy percig sem tart és ugyan azt a programot használjuk. Őket csak az érdekli kit kivel csalnak meg. Magánnyomozók foglalkoznak ilyennel nem a gyilkosságiak. 
– Ne is mond ők az utánpótlás, de nagyon bénák. Nem is bénák hanem szarnak az egészbe – értett egyet a fiával Louis.
– Össze kellene hívni a régi csapatot hogy megnézzék ők, hogy dolgoznak a profik. Szerintem ha kapnak valamilyen példaképet jobban fog menni – gondolkozott hangosan Shelly. 
– Te ez jó ötlet – kiáltott fel boldogan Louis.
– Zseni vagy – adott az arcára egy puszit Lucas, mire elmosolyodott és az arca is kezdett pirosodni. 
– Mikor kellene megcsinálni? – vette elő a telefonját Louis, majd kikereste a naptárat.
– Minél hamarabb. Kint alig van pár emberünk – vette el a férjétől a telefont.
– Jövőhéten meg lehetne csinálni, ha mindenkinek megfelel – nézett körbe Soffy.
– Nem jó mi nem leszünk – vágta rá azonnal Zoe.
– Mert hova mentek? – lepődött meg Lucas.
– Meglepi út az egyetlen feleségemnek – adott Louis Zoe arcára egy puszit, mire Z csak rákacsintott. Valamit eltitkolnak, de nem vagyok nyomozó hogy rájöjjek.
– Akkor utána csináljuk. Hányra legyek itt? – dörzsölte boldogan Lucas a kezét.
– Te? – csodálkoztam.
– Ilyet ki nem hagyok. A vének elbánnak a fiatalsággal. Ez kell nekem.
– Vének? – akadt ki Zoe és Louis egyszerre.
– A ti felállásotokban valaki vagy vén vagy fiatal.
– Büdös kölyök – morogta Zoe.
– Tudom, hogy szeretsz – ölelte meg az anyját.
– Mi megyünk – fogta meg Shelly kezét. – Majd még tárgyalunk erről. Sietnek kell, ha estig nem küldöm át az új részt kirúgnak és még csak a fele van meg. – Lucas elrohant Shellyvel kézen fogva.
– Mi is lépünk, majd valamelyik nap beszélünk. Még egy kettő simítás van hátra az esküvővel kapcsolatban.
– Még mindig van? – nyögtem fel fájdalmasan.
– Igen.
– Holnap ha jó mindenkinek lerendezhetnénk.
– Nekem megfelel, szabadságra zavartak – mondtam bánatosan.
Zoe és Louis kimentek, magunkra hagyva minket. Belehúztam az ölelésembe Soffyt és élveztem a gránátalmás samponjának bódító illatát. Kis összebújásunknak az vetett véget, hogy Louis a szomszéd szobába egy nőt kezdett el kihallgatni.
– Le lépjünk? – néztem le rá.
– Igen, ehhez az ügyhöz úgy sincs semmi közöm.
– Akkor menjünk innen. Anyádékkal kérjük meg, hogy meséljék el a pletykákat.
– Abba biztos lehetsz, hogy el fogja mesélni. 
Jó volt nézni a csapatja értetlen tekintetét, ahogy velem sétál ki kézen fogva, amikor előtte találtam rá, ahogy éppen megcsalt. 10 perc múlva újra találkoztunk otthon. Bezártuk a bejárata ajtót és bevonultunk a hálószobába. Ahol levezettük a több napja felemeltet energiát, és feszültséget.

116. rész

.:: Soffy Szemszöge ::.

Nagy nehezen sikerült kimásznunk az ágyból. Ritkán van olyan nap, hogy mind a kettőnknek reggel ugyan arra az időpontra kell beérnie, mint nekem. Együtt zuhanyoztunk, ami szintén régen volt, és megint sok idő telt el az utolsó alkalom óta mikor a tükör előtt egymás mellett álltunk, fogmosás közben.

– Hánykor végzel? – adta oda nekem a melltartómat. 

– Tudtommal végeztek hat körül, te?

– Ötkor végzek, hozzak valami kaját? – tartotta felém az ingem, hogy fel tudjam felhúzni.

– Igen. De azért előtte hívj, hogy mikor fogok haza érni – adtam oda neki a nadrágját.

– Rendben – adott egy puszit az arcomra.

Míg megcsináltam a hajamat, addig ő a kávét készítette el. Nappaliba a hírek közben ittuk meg az italunkat, és még közben megbeszéltük az utolsó simításokat a jövő hétvégi esküvő miatt. Most szombaton fogják majd tartani a legény és a lány búcsút, félek mit lesz belőlük.

– Indulunk? – kelt fel, majd felvette azt az átkozottul béna fehér köpenyét. 
– Igen, csak megiszom az utolsó korty kávémat.
Bejárati ajtóban elváltunk egymástól egy csókkal, és mind a ketten mentünk a saját munkahelyünkre. Ott köszöntem a titkárnőnek, aki szerintem bele akart fojtani a kávéba, mert nem tudom miért is. Beszálltam a liftbe és sajnos nem maradtam egyedül, mert megjelent az egyik társam. Katrin, az egyetlen nő rajtam kívül. A vörös hajával a bűnözök azonnal kiszúrják, de a lehetetlen magassarkúja miatt általában csak bent maradt, mert azokban a gyilkos eszközökben nem lehet közlekedni. 
– Cross jegyes.
– Idegesítő vörös. 
Mikor a lift csilingelve kinyílt, azonnal kiléptem belőle. Leültem az asztalhoz, mire Dean ült fel rá. Még nem adta fel, hogy magába bolondítson. Elismerem jól néz ki azzal a fekete hajával, de az én szívem akkor is Nelsonért dobog. 
– Hogy vagy, Soffia?
– Meg voltam idáig, te még nem adtad fel? Pár hét múlva férjhez megyek, akkor sem adod fel.
– Soha nem adom fel, a házasságok több mint fele válással végződik, vigyázatok itt jön a főnök – ugrott le az asztalról, és átment a helyére, majd úgy csinált mintha dolgozna.
– Nem veszem be Dean, ezt a trükköt még a tanulok sem veszik be – csapta meg anya a fejét, mire jobban összehúzta magát.
– Kapitány, kész a papírmunka, van valami új? – jött oda Josh, aki kopasz és tetovált. Még mindig inkább bűnőzőre hasonlít mint egy rendőrre.
– Papírmunka mindig van, látod azt a nagy kupacot, csináld meg – hagyott ott minket anyám.
– Utálom hogy csak a papírokat kell tologatnunk – sóhajtott fel Katrine.
Megint mi kaptuk az alja munkát, de már kezdek bele törődni, de legalább valami izgalom történt az ebéd szünet után. Ugyan is Lucas és apám jelent meg az ajtóba kávézgatva.
Apa intett nekünk, majd bement a kihallgatóba, ahol anyám is volt. Lucas oda jött hozzám, majd felült az asztalomra. Oda nyújtott nekem egy kávét, és összeborzolta a hajam.
– Hogy vagy Soffy, rég hallottam rólad.
– Meg vagyok Lucas, veled mi van?
– Halmozom az élvezetetek. 
– Ezek között van valami? – suttogta mögöttem Katrine Joshnak.
– Biztos nem tetszik neki Cross hírnév, jobban érdekli egy Tomlinson család. Végül is, itt többet tud elérni ezzel a névvel – ezzel egy időben Lucas rám kacsintott, mire csak bólintottam.
– Van kedvenc négyszemközt beszélni? – kelt fel és felem nyújtotta a kezét közben úgy kacsintott, hogy ezt mindenki lássa.
– Persze, vonuljunk el – fogadtam el a kezét és elkezdtem behúzni abba a kihallgatóba amiben anyámék voltak. A többiek úgy sem figyeltek erre, azzal voltak elfoglalva, hogy pletykáljanak rólam.
– Ti mit kerestek itt? – nézett rám csodálkozva apa.
– Éppen titkos légyottba keveredünk – mondta boldogan Lucas.
– Akarom tudni?
– Nem hiszem, nem annyira fontos. 
– Igazán megmondhatnád, hogy Tomlinson vagy, megkönnyebbítenéd az életét, használd ki a nevem.
– Hé az enyém is – lökte meg anya apámat.
– Igaz.
– De mit kerestek itt? – néztem rájuk értetlenül.
– Behívtam segíteni, Lucas meg oda megy ahova akar. 
– Van egy jó ügy – vonta meg a vállát a bátyám.
– Hát nekem csak a papírmunka jutott.
– Ne hibáztass, te akartad ezt az egészet. Elmondtad volna, hogy Tomlinson vagy nem kell végig másznod a ranglistát.
– De puncsos sem akarok lenni, akkor meg azért lennék én akit kiközösítenek. Kire fogom rá sózni a papírmunkát ha nem rájuk. Elég ha azt hiszik, hogy a bátyámmal csalom Nelsont.
– Igen ez sokkal jobb, ilyet mondanak a kicsi lányomról, és ezt nekem tűrnöm kell? 
– Igen apa, kénytelen leszel.  
– Soha ne legyen gyereketek csak a baj van velük – csapta magát homlokon majd inkább visszafordult a dossziéhoz.

115. rész

.:: Shelly szemszöge ::.

– Kösz, hogy haza hoztál – fordultam Nelson felé.

– Végül is majdnem egy helyről indultunk, de tisztába vagy vele, hogy már nincs semmi baja ő is el tudott volna menni a szemüvegéért.

– Tudom, de én törtem össze. Meg akart valami még szervezni a legénybúcsúval kapcsolatba, ezért elmentem érte én. 

– Mér félek mit talált ki. Soffy mesélt pár partiról, amit Lucas csinált. Tiff is lelkiekben felkészített a legrosszabbra.

– Mindenki annyit beszél erről a Tiffanyról. Azt anyjáék is emlegetik, meg a múltkor azt hiszem az apja emlegette, hogy olyan jó a lánya meg ilyen jó. Lucas találkozgatott vele míg New Yorkba voltunk. 

– Elmondok valamit, de ha vissza mered mondani Lucasnak, eladom a szerveidet.

– Nem fogom elmondani, ígérem.

– Tiffany volt az első szerelme. Óvodás kora óta oda volt érte, több évig nem látták egymást, majd össze sodorta őket a szél, de nem tudták összeegyeztetni az új életüket. Tiff ment kornyikálni Lucas meg firkálni. Barátságban váltak el, ezért is kell azt a részt lenyelned, hogy jóba vannak, beszélgetnek, de tudod nem az a fontos, hogy ki volt az első szerelme, hanem ki az utolsó, aki tiszta firkász szívével szert. 

Bele vörösödtem abba amit mondott. Tudtam, hogy igaza volt, de attól még féltékenyen voltam, bármennyi is távol álltak tőlem az érzelmek. 

– Miért hívod firkásznak,

– Tól sokat voltam az anyjáékkal ők hívták így, főleg az anyja mikor padlón volt, mert elment az egyetlen kicsi fia. Tudom, hogy rossz neked erről beszélgetni, de kaptál egy új családot, amit úgy lehet jellemezni, hogy ritka érdekes. Nekem sem volt a legjobb családom, de hidd el az szeretet, amit ők adnak kárpótol, vagy éppen őrületbe kerget. 

– Ez meg a másik, te tudod az egész történetet, nekem nem mondott el még mindent. Ismered az én katasztrofális életem, de én semmit nem tudok a tiédről.

– Anyám apám azt hitte csak akkor nézek rá, majd a nőkre, ha lediplomázok; nem így lett, ez soha nem bocsátják meg nekem. Soffy családjáról azért tudok ennyit, mert megközelítőleg négy éve vagyunk együtt. Ebből ott laktam náluk kicsivel több mint egy évet, és kettő hosszú éve lakok együtt. Ezek miatt tudok ennyit, de még nálam is vannak foltok. Az anyja húgáról annyit tudok, hogy balesetben meghalt, de biztos más is volt még, amiről nem tudok, vele kapcsolatba. Z és Louis közös múltjáról sem tudok sok minden, de majd ha Lucas megírja akkor legalább többet fogok tudni róluk, meg téged is alapul fog venni. Már kezd az agyamra menni a folyamatos faggatásával, hogy jó, élethű karaktereket csináljon. Bocs eltértem a tárgytól. Az egésznek az a lényege, hogy adj neki időt, hogy minden családi núltba bevezessen, nem annyi, hogy ülnek és nézik ahogy a fű növekszik – pillantott oldalra, és megakadt a szeme egy hasonló kocsin, mint Lucasé. – Jé itt a jegyesem! – derült fel az arca mire értelmetlenül néztem rá, hogy tudja megkülönböztetni a négy szinte ugyan olyan kocsit. – Igen, ez az övé. Rendszám alapján lehet csak tudni, hogy mi van itt.

Kiszálltunk a kocsiból, majd szétnéztünk lent, de sehol nem találtunk a Tomlinson testvéreket.

– Lucas! – kiabáltam fel.

– Gyertek! – hallottuk meg fentről Soffy hangját. 

Felmentünk az emeltre, és besétáltunk a szobába, de ott nem voltak. Fürdő nyitva volt és motyogást hallottunk onnan. Összenéztünk, majd beléptünk a famintás fürdőbe. 

A kádban Lucas ült – úgy a hasáig érhetett a víz, de szerencsére a habok takarták, ami ruhának kellett volna –, és előtte egy asztal amin egy sakk készlet. Sakktábla másik oldalán Soffy törökülésben ült a földön, a feneke alatt egy nagyobb párnával. Mellette egy félig üres boros üveg meg egy megtöltött pohár. Másik pohár a kád sarkára volt felrakva, de annak csak az alján volt egy kis vörösbor. Lucas nem nézett ránk, csak megfogta a fekete futót és oda rajta helyére a fehér parasztot. 

– Bele foglak fojtani a kádba – motyogta Soffy és újra töltötte a poharát vörös nedűvel és azonnal ki is itta. Nelson odament mellé és súgott valamit a fülébe, mire Soffy-nak felcsillantak a szeme és lépet a királynőjével.
– Hé! Segíteni nem ér – ült fel, de még így is takarta az ágyékát a hab, bár attól nekem még mindig tiszta vörös vagyok, szerintem még a kis lábujjam is belepirult. – Shelly tudsz sakkozni? 
– Igen – nyögtem ki nagy nehezen.
– Tökély, csücsülj ide mellém, megverjük őket – ütögette meg a kád sarkét és a poharat a kezébe vette.
– Hozok poharat, meg egy új üveg bort, addig ne lépj, le fogjuk őket alázni – fordult ki Nelson.
Tiszta vörös fejjel leültem a kád szélére, addig Lucas lépett és Nelson is megjelent két pohárral meg egy felbontott borral. Öntött nekem is, majd leült Soffy mellé és motyogva megbeszélték, hogy a bástyát előre hozzák pár mezővel.
– Van valami jó ötleted? – emelkedett meg kicsit, hogy bele tudjon súgni a fülembe.
– Igen, öltözz fel. Zavar, hogy egy száll semmiben ülsz a kádban és közben sokkaozol a húgoddal meg a jegyesével.
– Nem így terveztem, megjelent itt és mondta, hogy tereljem el a gondolatait. Szóval hozta a sakk készletet meg a bort. Amúgy is miért is zavar? Talán azt szeretnéd, hogy kettesbe legyünk? Elküldhettem őket.
Felvette az arcom a bor színét és inkább nem válaszoltam semmit. Nem szerettem az alkoholt, de most ez volt az egyetlen menekülésem, ha iszok. Amikor befejeztem a pohárt nem voltam annyira zavarban és végre tudtam a játékra figyelni. Amiben szarrá vertek minket.
– Megjöttem! – hallottam egy idegen hangot számomra, de a többieknek a mosolyából ítélve ismerős volt.
– Fent vagyunk – kiabálta Soffy, mi meg a fülünket fogtuk az éles hangtól.
Nem mutatták be, de még is tudtam, hogy Tiffany jött be a melírozott hajával és tökéletesen kihúzott szemeivel, amit a döbbenetét még jobban kiemelték.
– Megakarjam tudni miért sakkoztok a fürdőbe?
– Lényegtelen Tiff ő Shelly – hajolt el az oldalamtól, majd vissza tette a fejét a derekamra. 
– Szia, de megyek csak beköszöntem – intett, majd szorosan combjára tapadó farmerjével elsétált.
– Ez az utolsó kör, de most le fogunk alázni titeket – csókolta meg Lucas a csupasz bőröm, amibe bele borzongtam.
Az ötlet maga jó volt, még a kezdő lépést is megkaptuk, de megint elvertek minket. Győzelem ittasan levonultak és a készletet is a helyére vették, meg a jó pár üres üveget a poharakkal együtt levitték.
Ott akartam hagyni Lucast, de átkulcsolta a derekam és még közelebb húzott magához. Megkapaszkodtam a kád szélében, de így is vízben kötöttem ki. Combjain ültem és lábam a kádból lógott kifelé és kalimpált.
– Bocs, nem akartalak bele rántani, ez tényleg véletlen volt. Ha már agy vele estél maradsz? – erre a kérdésre minden izmom megdermedt, még levegőt is elfejetettem venni. A kellemes bor miatt bizsergést sem éreztem már a fejembe. – Tudod nagyon jól, hogy semmit nem erőltetek, csak azt szeretném, hogy idebúj, még a ruháidat is magadon hagyhatod.
Kiengedtem a bent tartott levegőt és rádőltem a vállára. Átölelte a derekam és adott a hajamba egy csókot. Kigomboltam az ingem is miközben hatalmasat nyeltem kidobtam. Szoknyámat is lehúztam, majd az ingem után hajítottam. Térd zoknit is leszedtem, de ez volt az utolsó anyag amit leszedtem magamról. 
Arrébb csúszott mire mellé feküdtem, a lábaimmal átöletem az övéit és vissza dőltem a vállára. Annyira kényelmes volt, hogy már majdnem elaludtam, de nagyon nyomott a melltartóm. Kipattintottam a csatot majd azt is átdobtam. Szaggatottan vette a levegőt, és abba hagyta az oldalam simogatását. Megszorította a derekam és bele morgott a hajamba.
– Ki megyek – kezdett el mozgolódni, de mikor nem szálltam le róla visszadőlt.
– Te akartad, hogy ide feküdjek melléd, most meg ki akarsz szállni? 
– Őszintén mondom azt hittem kiugrasz a kádból és megint nem szólsz hozzám egy napid.
– Csak azért volt egy nap, mert veled lakom, meg elegem volt, hogy folyamatosan idétlen kérdéseteket tettél fel.
– Nem is értem miért sértődtél meg, csak fogat mostam te meg a függöny mögött zuhanyoztál. Nem mentem be, pedig nagyon tetszett a sziluetted a függönyön. De tényleg kimegyek már vagy üt órája a kádban ázok.
Felült majd kilépet a kádból és míg magára nem tekert egy törölközőt a fenekét figyeltem. Leszedtem az utolsó ruha darabot és engedtem hozzá meleg vizet. Lucas szennyesbe dobta a ruhákat, majd magamra hagyott a kádba. Az egész napnak az a tanúsága, hogy ne igyak, mert akkor hülyeségeket csinálok.

114. rész

.:: Soffy Szemszöge ::.

Megálltam a kórház előtt és megcsörgettem Nelsont. Nem sokkal ezután meg is jelent az anyós ülésen. Nem indítottam a kocsit, vártam mikor fog nekem dalolni, gondolom tudja, hogy beszéltem anyámékkal.

– Gondolom beszéltél velük, ők már elmondták, én nem fogok semmit mondani, beszélj velük.

– Azért érdekel, hogy miért kellett elfutnod?

– Nem köpöm be a bátyádat, majd ha akarja ő elmondja.

– Mit titkoltok?

– Nem az én dolgom, menjünk haza, feküdjünk le, hosszú éjszakám volt.

Felsóhajtottam és egyszerűen indítottam a kocsit. Otthon lepakoltam, és felbökdöstem a mellettem lévő orvost. Nyújtózkodott mellettem, majd kinyitotta előttem az ajtót. Felakasztottam mind kettőnk kabátját és bementem utána a konyhába. Már feltette a vizet forrni, és megpaskolta a térdét, hogy oda tudjak ülni.

– Miért nem akarod elmondani? – adtam egy puszit az arcára és átkaroltam a nyakát.

– Mert nem rám tartozik, ha akarja elmondja.

– Amúgy nem kellene elmennünk meglátogatni, bár nem hiszem hogy kedvem van anyámhoz, ő miatta maradtam bent éjszakára. Ha nem akart volna haza menni akkor ő maradt volna ott, de ő rávett, hogy én rohadjak bent. Szar ha egyszerre anyád és főnököd.

– Végül is két év és nyugdíjba megy, akkor majd csak az anyád lesz és lesz egy olyan főnököd akit bátran mersz majd köcsögnek nevezni.

– Azért néha anyámat is köcsögnek hívom, bár burkoltam a szemébe mondom.

Nevetett, majd átölte és letett a földre. 

– Teát kérsz?

– Igen.

– Megengeded a vizet, és elkortyoljuk ott?

– Benne vagyok, de ne csináld megint túl sok citrommal.

– Rendben – adott egy puszit az arcomra, majd oda fordult a vízhez.

Feltotyogtam a lépcsőn, és megengedtem vizet, öntöttem bele izom lazított, majd felültem a szélére.

Mire megtelt a kád, Nelson is megjelent. Letette a bögrét a kád melletti asztalra, majd felém fordulva elkezdett levetkőztetni. Gyorsan ledobáltam róla a ruháit, majd előbb ő ült be a kádba, ezután én is beszálltam. Felé fordulva megcsókoltam, majd neki támasztottam a hátam a mellkasának. Elvettük a bögréinket.

– Mi volt a kórházba?

– Megjelent valami új pornó oldal vagy mi és pár nap alatt elég felkapott lett.
– Nem azt kérdeztem mit találtam a neten, hanem a kórházban mi volt. Nem akarom tudni, milyen beteg pornó oldalt találtál.
– Nem láttam, de köze van a történtekhez. Szóval valami nyakatekert póz volt benne és sok hülye ki akarta próbálni. Érdekel milyen lehetelne pózokban jöttek be, vagy inkább kíméljelek meg azoktól a pillanatoktól amiket átéltünk? Még nem tudom röhögjek mert ennyire hülyék, vagy sírjak mert ezt csinálták. Még nekem is fájt, pedig csak pár pillanatra néztem rájuk.
– Nem akarom tudni.
– Mi történt veled az őrsön?
– Kiderült, hogy egy Cross a jegyesen, az egész őrsnek nekem kellett kávét szállítanom, kihallgattam egy beszélgetést, mikor legközelebb megyek be, ki akarnak küldeni, hogy tereljen a forgalmat, és keressek táskás tolvajokat.
– Sajnálom, hogy Cross vagyok – ölelt magához.
– Nem te tehetsz a szüleidről.
– Ne vedd fel a nevem.
– MI? – fordultam felé döbbenten,
Gondoltam rá, jó pár szór megfordult a fejembe, de soha nem hoztam fel ezt neki, inkább elviselem a basztatást, minthogy elhagyjon.
– Nekem mindegy, hogy írod alá a papírokat, meg tudom mennyire fontos neked, hogy magasabbra mássz a ranglétrán. Nem a névvel kötlek magamhoz, bízok benne, hogy szeretettem elég.
– Köszönöm – hajoltam oda az ajkaihoz, majd adtam egy rövidke csókot az ajkaimra. – Midig meg tudsz leni. Szeretlek – bújtam bele az ölelésébe. 
Neki vetettem a hátam a mellkasának és kicsit lejjebb csúsztam a kádban. Oda adta a bögrémet, másik kezével – amiben nem a saját bögréje volt – meg a combomat masszírozta, ott ahol pár napja felakadtam az asztal sarkába.
– Tervezünk mára még valami? – csókolta meg a hajam.
– El kellene boltba menni. Samponom is kifogyott, nincs ehető kaja itthon csak a tegnapi pizzás doboz, minden készlet kifogyott.
– Akkor térjünk vissza a régi málnás samponodra, ez a almás vagy mi nem a te illatod.
– Tudom már hallgattam párszor, de azt a málnásat már nem gyártják, szóval akkor keresni kell egy másikat ami neked is megfelel.
– Köszi – elvette tőlem a bögrémet, és elkezdte a nyakam masszírozni. Még egy darabig áztunk a kádba, majd minden erőnket összeszedve kikeltünk a kellemes meleg vízből. Lefeküdtünk egy órácskára a pihe-puha ágyba és végre felöltözve viszonylag kipihenten eljutottunk az egyik nagy bevásárlóközpontba.
Magam előtt toltam a kocsit, Nelson mögöttem jött és kezeit az enyém voltak, ezért mögöttem araszolt, mint valami rabszolga.
– Nem valami kényelmes így menni.
– Nem baj én átkozottul élvezem, de arra menjünk szerezzünk neked egy rendes sampont.
– Másik sorban van.
– De erről a sorról is kell valami – terelt be a közepére, majd pár másodperc alatt kiválasztotta a más megszokott kotont.
– Miért mindig ugyan azt vesszük? – figyeltem a dobozt mire családi kiszerelés volt írva; még mindig nem értem miért.
– Ez itt felsorakozottak közül ez bizonyul a megbízhatóbbnak.
– Komolyan utána néztél?
– Gyógyszerészek mondták, amikor nálam csőveltek.
– Annyira büszke vagy arra a kis lyukra, csak te nevezed irodának.
– Én vagyok a legfiatalabb akiknek saját irodája van, még jó hogy büszke vagyok rá. Csak anyád miatt, ha nem vágja szét szilánkokkal a combját. De ha nem tetszik az irodám, akkor a szüneteimbe a műanyaggal feltöltött nővérkékkel kell ebédelnem, vagy csak lazítanom. Igen szóval, hogy anyádat összevarrtam, meg a bátyádat és egyikük sem panaszkodott, meg látványosan szenvedett, hogy bent kell lennie, kivívtam a tiszteletüket. Nekik köszönhetem azt a lyukat.
– Legközelebb majd engem is összevarrhatsz.
– Szeretném ha felvennéd a nevem és irányítanád a forgalmat, vagy papírmunkát elválhatod. A utóbbi nem tudja annyira elvágni a kezed, hogy későn érjenek be veled a mentősök.
– Elcsaphatnak miközben terelem a forgalmat.
– Irodai munkát válasz, nem akarok özvegy lenni hetven éves korom előtt.
– Mi az? Ha betöltöd hetvenet elpatkolhatok, kösz, hogy megengeded, azért várja más napig vagy aznap feldobhatom a papucsom.
– Neked aztán nem lehet semmit mondani, nem veszed benne észre a másodlagos tartalmat, csak azzal foglalkozol mit jelent. 
– Feltűnt a másodlagos is csak az első zavart.
– Jaj Tomlinson – sóhajtott fel fájdalmasan.
– Nézd a jó oldalát, ha nem veszem fel a neved akkor ezt tudod folytatni.
– Végül is ez igaz. Akarsz menni a bátyádhoz?
– Kellene, meg akkor legalább megtudom miért engedted egyedül haza. Tudom, hogy te írtad alá a papírokat.
– Nem engedünk egyedül beteget haza soha, ha nincs hozzá tartozója, akkor kijelölünk melléjük egy segédet. 
– Ki lett neki jelölve egy segéd, ha igen hogy az nem volt fel írva, az volt ráírva, hogy hozzátartozó.
– Megvárom míg leseik és ha megyünk hozzá mond, hogy rájöttél magadtól.
– Azzal a csajjal van akivel még NY-ban találkozott, csak nekem nem mondott róla semmit. De te – böktem meg a mellkasát –, és Tiff tudtok róla mindent. Ki ó?
– Ha akarja elmondja az életét, nekem nincs hozzá semmilyen jogom.
– Ki ez, hogy ennyire rejtegeti?
– Szarabb szülei voltan neki mint nekem, ezért is nem mondta, hogy vele jött. Sőt ezért nem mondta el nektek. Esküvő előtt akarta csak bemutatni. Úgy is megyünk, akkor majd megtudod, inkább kérdezd meg tőle, hogy kell-e neki valami innen.
– Innen biztos kell neki valami – mutattam az óvszerekre.
– Egy jó darabig biztos nem – motyogta. Úgy tettem mintha nem is hallottam volna meg.
Leadta üzenetbe a rendelését, beszereztük neki amit kért, meg a saját készleteinket is feltöltöttük. Előbb haza mentünk kipakolni, majd átmentünk az egyetlen szeretett, hülye, titkolózó és neveletlen bátyámhoz.

113. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

– Biztos nem akarsz inkább haza menni? – kérdezte Shelly miközben leültem a kanapéra.

– Kihagyom, hogy a nyakamon lógjon, nem vagyok kölyök.

– Fel sem tudsz menni a lépcsőn.

– De csak kell egy kicsit pihennem, mondták hogy mozoghatok. Kell úgy megközelítőleg tizenvalahány perc és fel fogok menni azok a 21 lépcsőn.

– 22 lépcső van.

– Az az egy darab már nem számít, onnan csak pár lépés az ágyam, alszok egy jót és sokkal jobb lesz holnap.

– Ebben azért nem lehetsz olyan biztos.  

– Gipszeltél már be a lábam, akkor is boldogultam.

– Jól van, ha ennyire nem akarsz hallgatsz rám, legalább kérsz valamit inni?

– Van otthon narancslé?

– Igen.

– Jó nagy pohárral.

Feltettem a lábam az asztalra, és kortyolgattam az italomat. Shelly mellém telepedett le, és elkezdte a hajam piszkálni. Rádőlt a vállamra, majd kezemet simogatta. Több mint egy óráig élveztem a társaságát, majd minden erőmet össze szedtem és felbicegtem a lépcsőn. Megkönnyebbülés volt ledőlni az ágyra, ledobtam magamról a pólómat és magamra húztam a takarót. 

– Be fekszel mellém?

– Előbb lezuhanyzok – simított végig az arcomon majd elment.

Bekapcsoltam a laptopot és megnézte mi történt míg lábadoztam. Kaptam bár jobbulást e-mailt, meg a főnököm mondta, hogy amint tudom folytatni a munkát szóljak, mert úgy tudja lábon lőttek, szóval tudok írni; annyira kedves. Minden mérgemet elfejtettem mikor Shelly jött ki a fürdőből az én pólómban; nem is lehet szavakba önteni, mennyire tetszik. Ezt szégyennek veszel elvégre abból élek meg, hogy írok azt.

– Min gondolkozol?

– Azon, hogy szégyen vagyok saját magamnak. Író vagyok vagy mi fene azt nem tudom szavakba önteni mit is gondolok most. Majd keresek valamilyen kurzos, hogy megint vissza álljon a fejem a rendes kerék vágásba, manapság nagyon lassan forgok benne a kerekek.

– Mitől forognak lassabban?

– Komolyan meg kell ezt kérdezned? – néztem rá döbbentem, de csak egy bólintással válaszolt nekem. – Nem érdekel a kitalált világom, most minden meg a valósba amit abba is bele írtam. 

– Végül is akkor most jó vagy nem? – kapcsolta le a villanyokat. 

– Igen is meg nem is, de most nem akarok erről beszélgetni. Gyere ide! – emeltem fel a paplant, majd belebújt mellém. Lekapcsolta a maradék villanyt, felé fordítottam a fejem, ő meg az egész testét. Oda hajolt és adott egy puszit a számra. Visszahúztam egy rendes csókra és a mellkasomon aludt el. Fájdalom ellenére azért nekem is csak sikerült elaludnom.

Reggel felültem és megropogtattam a csontjaimat, nagy nehezen elbicegtem Wc-re utána azonnal ültem is vissza az ágyra. Pokrócból hajtogattam magamnak lábtámaszt, majd a laptopot az ölembe vettem és próbáltam vissza erőszakolni az agyam a fiktív világba; nagyon nem akart. Sokkal jobban foglalkoztatta az ágy másik felén fetrengő lány. Úgy aludt, hogy a szája kicsit nyitva volt, még a nyelve hegye is kilógott rajta. Hangosan vette a levegőt, sőt egyszer meg is nyalta az ajkait; ez volt az a pont amikor feladtam és inkább figyeltem. 

Biztos a tudat alattija figyelmeztette, hogy nézik, mert szinte kiugrott az ágyból, mikor meglátta, hogy csak én vagyok egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében vissza ült az ágyra.

– Rosszat álmodtál? – simítottam végig a hátán.

– Majdnem, de felriadtam arra, hogy figyelnek, nem szeretem.

– Sajnálom. 

– Mindegy, már lényegtelen, kérsz kávét valamit?

– Egy kávé jól esne. 

– Akkor főzök – csatolta fel a haját, majd megindult az ajtó felé.
– Lent hagytam a szemüvegem azt is fel tudnád hozni? – kiabálta utána.
– Persze. 
Nyomkodtam a telefonom, mikor konkrétan rám rontottak. Anyám és apám jelent meg az ajtóba. 
– Voltunk bent meglátogatni, mikor láttuk, hogy nem vagy ott megkérdeztünk Nelson-t. Tudod mit csinált? Elfutott – támadott le anya, miközben le ült az ágy szélére.
– Biztos csipogtak neki, csak ti nem hallottátok.
Anyám akart valamit kérdezni, de elvonta a figyelmét az ajtóban megjelenő Shelly, ahogy a kávémból kortyolgatott. Haja már teljesen szétcsúszott, azért nem lógott csak bele a szemébe, mert a szemüvegemet feltette. Pólóm az oldalán fent akadt a bugyijába, így tökéletesen láttam a markolni való combját.
Döbbenettől még az italát is elfejtette lenyelni. Vett egy mély levegőt, majd oda jött és átnyújtotta a bögrét, majd után a szemüveget.
– Kiviszem Marley-t – akart megindulni, de meghúztam a ruháját, hogy ne legyen ki a feneke.
– Ez meg ki volt? – mutatott felé anya, csodálkozva.
– Shelly, a barátnőm – kortyoltam bele a kávémba. 
– Mióta? 
– New York-ba találkoztam vele.
– Mikor megy vissza? – csillant fel a szeme.
– Há, soha! – nevettem fel, és apám feltartotta a kezét amibe bele csaptam.
– Louis! – lökte meg anyám.
– Ha én – mutatott saját magára –, elfogadtam miszerint az egyetlen kislányom hamarosan férjhez megy, akkor itt az ide lenyelned a keserű pirulát, felnőtt a kicsi fiad fogad el, senki nem halt még ebbe bele és mielőtt azt mondanád te leszel az első, NEM.
– De.
– Nem, akár meddig akarod folytatni nem fogod elkerülni a tényt, hogy nekem van igazam. Elő tudom adni azt a szent beszédet amit akkor mondtál mikor Soffy kezét megkérték, vagy csak elfogadod.
– Elfogadom – sóhajtott fel megadóan.
– Kösz – biccentettem apa felé, aki csak vissza mosolygott rám, majd magához ölelte anyát fél karral és a hajába fúrta a haját. 
– Gyere menjünk – állt fel és mind a két kezénél fogva felhúzta. – Majd beszélünk.
– Sok szerencsét a lenyugtatásához – tátogtam felé, mire csak kacsintott egyet, majd elnyelte őket a folyosó.
Nem kellett sokáig egyedül ülnöm, mert megjelent az én hűséges társam. Szétdögönyöztem a képét, majd lefeküdt a lábamhoz. Shelly óvatosan bekukucskált mikor meggyőződött, hogy rajtam kívül nincs semmilyen másik ember a szobába beljebb merészkedett.
– Miért nem mondtad, hogy át fognak jönni a szüleid, akkor hamarabb elmentem volna.
– Mert nem tudtam róla, hogy átjönnek. Megtudták, hogy nem vagyok a kórházba ezért azonnal ide jöttek, haza akartak rángatni.
– Lehet, hogy ott jobb lenne neked, nem vagyok én ápolónő. 
– Nekem nem is kell, de gyere már ide – paskoltam meg magam mellett az ágyat. Neki támasztotta a hátát a fejfának és onnan figyelt.
– Szeretném ha figyelnél rám. Azért jöttem ide, mert nekem ez már az otthonom, ez az egyik és talán a legfontosabb a másik, meg hogy miattam hagytad ott NY-t, milyen barát lennék ha egy kis bibi miatt rohannák anyámhoz?
– Kis bibi, millimétereken múlt, hogy tudod használni a lábad, nem csak húzod magad után, mint valami cupákot – fordult teljes testével felém mire, megfogtam az arcát és oda húztam egy csókra. Tiltakozni akart, mikor leszedtem a csatot a hajából teljesen megadta magát nekem. 

112. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Nagy nehezen ki tudtam zavarni anyámékat a szobából és még meg is ígértettem velük, hogy nem fognak a folyosóra költözni. Mikor meggyőződtem róla, hogy mindenki haza ment, elővettem a telefonom és megpróbáltam kapcsolatba lépni Shelly-vel. Amikor vissza írt megkönnyebbültem, hogy ő legalább épségbe haza jutott. Kikönyörögtem tőle, hogy jöjjön el a kórházba. Húsz kerek perc után rá is tudtam venni, meg megkértem hogy hozzon nekem egy rendes párnát meg ropit. Megkívántam úgy minden különösebb ok nélkül.

Hal kopogásra kaptam fel a fejem. Már azt hittem hogy megint az egyik nővér jött be megnézni hogy vagyok, de amikor kinyílt az ajtó és Shelly nézett be rajta megkönnyebbültem. Behúzta maga után az ajtót, majd leült a mellettem lévő székre. Átadta nekem a párnát, amire öröm volt rádőlni, nem szúrt mint a kórházi.

– Mi történt miután szétváltunk? – bontotta fel a ropit, majd letette az asztalra.

– Kaptam egy sms-t Samtől aki a bankban dolgozik és szólt, hogy lejártak a befektetéseim. Minél előbb be kellene mennem, mert ha ők kötik le akkor nem olyan kedvező. De nem ez a lényeg. Elmentem a bankhoz, de utánam nem a közönséges emberek léptek be. Ebből az egészből nem vettem észre semmit, leültem az egyik szabad székre, pont a gyerekeknek fent tartott sarok mellé, ahol egy kislány nagyban rajzolt. Hirtelen fegyvert rántottak és elkezdtek lövöldözni, először csak a mennyezetre, majd amikor követelték a pénz, de nem kapták meg ezért célba vették azt a kislányt aki nem messze tőlem ült. Arrébb löktem a kislányt, mire engem talált el a golyó. Nem kellett sok, hogy megjelenjenek a rendőrök sikerült mindegyik gazfickót letartoztatni. Kiszedték belőlem a golyót, most meg várom mikor mehetek már haza. Veled mi történt?

– Kipakoltam és leültem Tv-t nézni, de megyek, a látogatási időnek már rég vége.

– Nem akarsz itt maradni, nagyon unalmas egy teljesen csupasz szobába feküdni. Mivel kihagytam a lehetőséget, hogy tele nyomjanak fájdalom csillapítóval ezért ez miatta nem tudok aludni.

– Így is fel kellett kéredzkednem, nem hiszem hogy örülnének ha tovább maradnék mint szabad.

– Ne is foglakoz velük, csak meg esik egy betegen a szívük, sőt kényelmesebb lenne, ha ide feküdnél mellém – paskoltam meg az ágy jobb oldalát.

Vonakodva bár, de fel ült az ágyamra, lerúgta a cipőjét, mire végig simítottam a combján, bele borzongott az érintésembe. Eldőlt az ágyon, majd felém fordulva letette a fejét a párnára. Én csak a fejem fordítottam felé, majd végig szántottam az ujjaimat a haján.

– Köszönöm – adtam egy puszit az orrára.

– Nem tudom mit, de szívesen.

– Sok mindent. Eljöttél velem egy idegen városba, segítesz a házkörül, itt maradtál most velem , és még tudnám sorolni.

– Az elején mérhetetlen hálát éreztem irántad, de most más, és nem tudom mi is ez pontosan – rázta meg tagadóan a fejét.

– Akkor kitaláljuk együtt – kulcsoltam rá a kezét az enyémre.

Válaszul csak ásított egyet, kicsit lejjebb csúszott ezért a homlokát neki támasztotta a vállamnak.

Annyi változáson ment át ez a rövid idő alatt, hogy szavakba nem lehet önteni. 

Nem feltétlenül arra gondoltam, hogy kimondottan jól néz ki. Már félhetek attól, hogy valaki el veszi tőlem, mert megteszik neki. 

Mindennek a legelején annyira távolt volt tőlem, beszélni sem mert velem. Az ágy legtávolabbi pontjába húzódott, lehunyni nem merte a szemét mellettem. Félt, hogy bármelyik pillanatba bánthatom. Egy visszahúzódó csendes lány volt aki bólogatni meg megköszönni tudott dolgokat. 

Most meg itt fekszik közvetlen mellettem, nem ódzkodik attól hogy hozzám érjen, sőt meg is mert csókolni, nem tudom miben mérhetem a haladását, de ezt nagyon jó jelnek veszem. Lehet hogy még mindig visszahúzód, de legalább mer előttem beszélni. Nem csak annyiból áll a beszélgetésünk, hogy köszönöm, miért csináltad, mit akarsz tőlem, és társai.

Ráhajtottam a fejemet, párszor megszunnyadtam, de inkább az volt jellemző hogy fent maradtam és figyeltem mennyire nyugodtam tud mellettem aludni. Amikor a nővérek bejöttek megnézni, hogy még élek-e akkor úgy tettem mintha aludtam volna. Nem akartam látni a rosszalló pillantásukat, hogy felengedtem Shelly-t a kórházi ágyra. Én vagyok ennyi csak jár már nekem is.

Az egyik nővérrel hozattam egy jó erős kávét, azt kortyolgatva figyeltem ahogy Shelly kezd magához térni. Először ásított, közben eltakarta a kezével a száját. Ezután nyújtózkodott és végül bele túrt a hajába. Mikor tudatosult benne hogy hol is volt pontosan gyorsan fel ült az ágyon.

– Jó reggelt – adtam egy puszit az arcára, mire belevörösödött.

– Hány óra van?

– Nyolckor hozhatták úgy a kávét, fél kilencnél nem lehet több, de sietsz valahova?

– Nem fognak a szüleid bejönni?

– Valamikor biztos.

– Nem akarok velük találkozni.

– Ezért is kértem meg Stevet ha indulnak otthonról szóljon. Nyugodtam vissza feküdhetsz – felemeltem a karom mire a mellkasomra tette a fejét és meg az oldalát simogattam. – Kérdezhetek valamit?

– Mert ha megtiltom nem fogod feltenni? – pillantott fel rám, mire kihasználtam az alkalmat és megcsókoltam. Megdöbbentettem a tetemmel, pár másod perc után végre kapcsolt, bele túrt a hajamba. Elakartam mélyíteni a csókot, de a combom figyelmeztetett, hogy nem otthon vagyunk, meg eléggé gané állapotban vagyok.

– Miért nem akarsz ennyire a szüleimmel találkozni?

– Mivel megkérdezik, hogy mit csináltam mielőtt találkoztunk mit fogok nekik mondani. Éppen két lakás között ingáztam, mert a bátyám kirakott, mivel megunt az ágyba. De természeten nem csak a bátyám használt szex rabszolgának hanem a saját apám. De amúgy kiderült nem volt vérfertőzés, mert csak örökbe fogadtak. Ezt az egyetlen fiúcskájuknak köszönhetően tudom. – Fájdalmasan felsóhajtott, mire még közelebb húztam magamhoz és adtam a hajára egy puszit.

– Tisztában vagy vele, hogy nem érdekel mit gondolnak rólad.

– Lehet, de engem igen is érdekel.

– Amúgy meg nem szólhatnak bele ki teszik meg. Apám szívét egy bűnűző dobogtatta meg. Anyámat meg több városban is sokáig körözték. Nem makulátlan a családunk, még a maffia is benne volt.

– Maffia, rendőr, bűnöző, valamit nem hagytál ki véletlenül. Híres színész énekes?

– Anyám húga elég felkapott színész volt az exem énekes most ível felfelé a karrierje. Család közeli barátja az apja csak pár éve derült ki hogy van gyereke. Tiffany akire féltékeny voltál bármennyire is titkoltad Soffy legjobb barátja, talán az egyetlen normális. Hamarosan orvos is lesz a családba, már Nelson anyját és apját utáljuk, mivel miattuk nem ítélték anyám hasonmását életfogytiglanra. Amúgy ez a hasonmás történet röviden. Valamelyik maffia család tagja bele volt bolondulva apámba ezért többször a kés alá feküdt, hogy úgy nézzen ki mint anyám, és végül elkapták. Ez csak pár részlet a családi krónikákból. Ezekből akarok meggazdagodni. – Döbbenettel az arcán ült és próbált megszólalni. – Foglaljak jegyek New Yorkba, ahonnan anyám elszökött talán 16 évesen, vannak ott barátai. 

Mikor erre sem adott reakciót megfogtam a csuklóját és megnéztem él.e egyáltalán, vagy sokkot kapott itt a sok hírtől.

– Ez mind megtörtént? – tért észhez.

– Több is, már csak tökéletes álnevek kellenek, egy kis kutattatás és több könyvet is meglehetne velük tölteni. Legjobb történetek alapja a valóság.

– Nem baj, ha ezt még nem tudtam felfogni megérteni, úgy egyáltalán azt sem tudom mit kezdjek ezekkel az infokkal.

– Azért mondtam el, hogy megértsd nem fog senkit zavarni mi történt mielőtt találkoztunk. Hogy éljek valaki szavával. A múlt azért van, hogy tudomásul vegyük és ne foglalkozzunk vele. Sokkal inkább arra kell összpontosítani ami előtted van, ha folyamatosan a hátad mögé nézel a végén felbuksz valamibe.

– Nem tudom meg nem történté tenni a múltam.

– Nem is azt kértem, csak ne gyere azzal a kifogással, hogy régen. Soha nem lesz olyan mint akkor ott. Most élünk, mostani éned akarom megismerni, és visszatérve a családomra, ők is így fognak megismerni és nem fog senkit érdekelni mekkora egy fasz volt a bátyád.

– Te szádból minden olyan egyszerű.

– Mert nem az életem bonyolítom, hanem a történetet. De ha nem szeretnél a szüleimmel találkozni akkor tiszteletbe tartom, de úgy készülj, hogy jössz velem a húgom esküvőjére.

– Én biztos nem, meg sem vagyok hívva.

– De-de. Vihetek plusz egy személyt, az asztalok is úgy vannak, hogy mellettem valakinek ülnie kell. Ha nagyon szépen megkérlek akkor csak nem fogod hagyni, hogy egyedül szenvedjek egy bottal, elvégre tegnap meglőttek. Elég sokáig kell egy harmadik láb, hogy menni tudjak.

– Szemét vagy, kihasználod, hogy bajod van.

– Kösz, anyámtól tanultam.

– Nem ígérek semmit – dőlt vissza a mellkasomra, én meg az oldalát simogattam és meséltem neki a családom lehetetlen történetéről. 

111. rész

.:: Nelson Szemszöge ::.

– Ki merem jelenteni hogy kurva nagy szerencséd volt, de ne szokj hozzá – dobtam le a papírokat az ágyra, majd leültem a mellette lévő székre.

– Kösz sógor, de engem az érdekel mikor mehetek haza? – csúszott feljebb a kényelmetlen kórházi ágyon.

– Kevesebb mint egy órája vették ki belőled a golyót, csak a fájdalom csillapító beszél belőled.

– Mond legalább, hogy nem szóltál senkinek.

– Persze hazudjak a menyasszonyomnak, hogy neked jobb legyen, ezt te sem gondolhatod komolyan. 

– Kint van az egész család mi?

– Jah, azt mondtam, hogy még nem tértél magadhoz az altatásból, de nem fogom tudni sokáig kint tartani őket.

– Mikor jár le a műszakod.

– Úgy egy órája, de mivel behoztak egy combon lövéssel ezért inkább maradtam.

– Nem akarsz nekem megtenni egy szívességet, ha már azt nem tudtam értem megtenni, hogy nem mondod el senkinek hogy itt vagyok.

– Meg van jelölve a családod, hogy ha valami történik veled akkor értesítik őket, adj meg mást és legközelebb senki nem fogja őket felhívni. 

– Csak jussak ki innen, nem tudom hogy tudod elviselni ezeket az egyhangú falakat.

– Hát ha egész nap itt kellene ülnöm akkor tuti engem is zavarna, de vannak ettől sokkal barátságosabb helyek, de térjünk rá arra hogy mi van Shelly-vel.

– Otthon van, nem akarsz vele beszélni, meg adni valami erősebb fájdalom csillapított, még érzem a lábam.

– Addig örülj közel volt az ideghez, de akkor beengedem a családod és angolosan lelépek, míg veled fogadkoznak beszélek vele, valami üzenetet adjak át, vagy csak mondjam hogy itt vagy? – keltem fel a székről, majd a papírokat a honom alá tettem.

– Csak ennyi, meg mond meg a szeretet anyámnak hogy még hat az altató és fáradékony vagyok.

– Dehogy minél tovább tartod fel őket annál kisebb az esélye, hogy le fogsz bukni – mentem ki a szobájából, mire az egész család rám kapta a fejét. Nem csuktam be magam mellett az ajtót, mire az anyja meg az apja azonnal bement.

– Hogy van? – állt meg előttem Soffy.

– Panaszkodott, hogy nem akarja az anyját hallgatni, nincs semmi baja. Több kell, hogy egy Tomlinsont eltegyenek láb alól – fogtam meg a kezét. – De már több mint 24 órája fent vagyok, ha nem haragszol meg én most haza megyek és lefekszem – húztam magamhoz és nyomtam az ajkaira egy lusta csókot.

– Majd otthon találkozunk, esetleg akarsz valamit, megyek boltba.

– Megittam az összes alma levet.

– Rendben akkor hozok, szia – adott egy puszit azzal megfordult és bement a kórterembe.

Míg oda értem, folyamatosan csipkedtem magam, ezzel is nagyjából ébren tudtam magam tartani. Becsöngettem Lucas-hoz és a fejem neki támasztottam az ajtó félfának. Lehunytam a szemem és feladtam minden próbálkozást, hogy ébren maradjak. 

– Azt hittem már haza sem érsz – jelent meg Shelly, de mikor meglátott értetlenség ült ki az arcára.

– Röviden, Lucas rosszkor volt rossz helyen ezért combon lőttek, kiszedték a golyót belőle, teljesen jól van éppen a kórházba lábadozik. Majd írj neki üzenetet.

– MI? – tátotta el a száját.

– Ennyit tudok, de most megyek, mert több mint 24 órája fent vagyok – ásítottam, majd minden egyéb szó nélkül megfordultam és vissza ültem a kocsiba.

Csodáltam, hogy volt annyi erőm, hogy kinyissam az ajtót. Meg sem próbáltam eljutni a szobáig, egyszerűen elterültem a kanapén, és élveztem a puha párnák nyújtotta kényelmet.

– Nelson ébredj – kezdte el Soffy piszkálni a hajam. – Gyere kérlek, nem szeretek egyedül aludni.

– Ne mert azt mondani, hogy nem szeretlek – ültem fel a kanapén, majd elfogadtam a kezét.

Beértünk a szobába, ott leültem az ágyra, segített leszedni rólam a köpenyemet, meg a ruháimat, mikor már csak egy boxer maradt rajtam eldőltem az ágyon, és nagyjából magamra húztam a takarót. Soffy ledobálta magáról a ruháit, felvette az egyik pólómat és oda feküdt mellém. Közelebb húztam magamhoz és fele fúrtam az arcomat a nyaka és a melle közé. Átöleltem a melle alatt, és a kellemes málna illat lengett körbe míg el nem aludtam.