131. rész

.:: Nelson Szemszöge ::.

– Készen állsz, hogy végre bemenjünk? – kérdeztem a kocsiban hátra dőlve. Már fél órája itt ülünk és várjuk hogy össze szedje magát. Terhesség egy nagy síros nőt csinált belőle. Remélem hamar átmegy rajta ez a korszak, ettől még az is jobb ha ok nélkül hibáztat, mert az ellen tudnák mit tenni, de ezzel nem tudok mit kezdeni. Hiába vigasztaltam nem sikerült. Mivel az orvostól jövünk aki közölte velünk a hírt hogy ikrek, azóta folyamatosan sír. Folyamatosan azt mantrázza, hogy szeret nem akar elveszteni.
– Igen össze szedtem magam – csapott a műszerfalra és vett egy mély levegőt.
– Ahogy belépünk el fogod magad sírni, mi? – vettem elő egy zsepit, majd letöröltem a könnyeit.
– Nem határozott vagyok és nem fogok sírni.
– Viszek zsepit – szálltam ki a kocsiból, majd kinyitottam előtte az ajtót. Belém karolt, majd megacélozta az arcát és megindult a bejárati ajtó felé.
Bekopogtunk az ajtón, mire Louis jelent meg. Soffy ezzel a lendülettel elvesztette minden erejét.
– Nem ölheted meg, szeretem! – fogta meg Louis ruháját és nézett fel rá, miközben potyogtak a könnyei. 
– Sziasztok – köszönt és közben tőlem várta a magyarázatot mi történik. Már kezdtek fehéredni az ujjai olyan erősen markolj az apja ruháját, aki próbálja csitítgatni, de Soffy csak ismétli magát.
– Gyere drágám – töröltem meg a szemét, majd adtam neki egy másik zsepit. Végre elengedte az apja ruháját, aki azonnal menekülőre fogta és megindult befelé. Megfogtam a kezét és elkezdtem a nappali felé húzni. – Ügyes vagy! Gyere üljünk szépen ide le – vezettem a kanapé felé. Köztem a másik kezemmel integettem a hátam mögött Zoénak hogy hozza a csoda csokiját, mert meg kell valahogy nyugtatni a lányát. – Parancsolj itt van még egy zsepi, mondtam miközben leültettem a kanapéra. Adtam a fejére egy puszit és a másik kezembe megéreztem a bögrét amit Zoe nyújtott nekem. – Nézd hoztak neked csoda csokit – adtam a kezében a bögrét, mire újra rá kezdett.
– Ezt csak nekem?– kérdezte hatalmas szemekkel a szüleitől, mire mosolyogva bólogattak. – Köszönöm – mondta szipogva, majd elvette tőlem a felé nyújtott zsebkendőt.
Alex a helyéről átment Soffy vállára és onnan figyelte az eseményeket. És szeretett feleségem erre is elsírta magát. Szerencsétlen apósék meg könyörögtek hogy mondjak már valamit.
– Soffy? – néztem rá, mire csak sírva bólintott.
– Most már mondjatok valamit. Kezdek aggódni – fogta meg Zoe Louis kezét.
– Ikreket várunk – mondtam ki egy szuszra, mire felszaladt a szemöldökük utána azonnal mosoly terült szét az arcukon.
– Gratulálok – kelt fel Zoe majd megölelt – nem is mondtátok hogy tervezitek.
– Volt róla szó, csak időpontot nem tudtunk.
Louis is felállt hogy gratuláljon nekünk, mire Soffy felpattant és átolt oldalról és dühösen nézett az apjára.
– Nem bánthatod szeretem – szorított meg még jobban. Nagy nehezen kitudtam szabadítani a karomat, hogy magamhoz tudjam ölelni. Adtam a fejére egy puszit, majd a másik kezemmel elfogadtam Louis felém nyújtott kezét.
– Nem értem Soffy miért bántanám – vártam tőlem a választ, mert tudta hogy beszámíthatatlan a lánya.
– Mert mikor ide költöztem akkor valamikor megfenyegettél hogyha elveszem a szüzességét kinyírsz, és ez eszébe jutott, és mióta megtudta, hogy terhes ez miatt sír, hogy ki fogsz nyírni. 
– Jaj drágám – ölelte meg a lányát, aki végre nem akarsz a szeretetével megfojtani. – Nem fogom megölni a férjed. Meg szerintem már akkor ki kellett volna nyírnom mikor megfenyegettem. Meg már nem akarom elzavarni a családomból ő is tagja lett. Bebizonyította nekem hogy szeret és ez elég ok, hogy megkíméljem az élettét. Te megkeseríted neki így is.
– Ez nem igaz – mondta szemét törölgetve, mire mind a hárman kinevettük. Mosolygott rajtunk, majd megölelte az anyját aki ölelésre tárta a karját, mire oda fordult és ott folytatta a sírást.
Marley rohant be az ajtón utána meg a két gazdája levakarhatatlan vigyorral az arcán. Na nekik jól telt az éjszakájuk én csak fent voltam és a síró feleségem nyugtatgattam. Reggelre meg hiába nyugodott meg az orvosnál újra rákezdett.
– Lemaradtunk a nagy bejelentésről? – kérdezte Lucas a konyhából jövet. Hozott ki nekünk poharakat, meg egy üveg töményet, meg alma levet a húgának.
– Ikrek – mondta a bátyának Soffy mire Lucas csak eltátotta a száját.
– Jól bele húztatok nem apróztátok el – bökött meg és perverzen rám vigyorgott, mire csak a szemem forgattam. Legalább nem mondott semmit. – De nézd a jó oldalát, ha kicsit meg akartok lépni tőlük nem fogunk anyáékkal össze veszni, hogy ki akar rájuk vigyázni. Minden párnak jut egy-egy gyerek –  kezdte el tölteni az italokat.
– Jaj fiam menthetetlen vagy – paskolta meg Zoe Lucas fejét, majd elfogadta a felé nyújtott italt.
Koccintottunk az egyezségünkre, majd ketté vált a csapat. Lányok bementek a konyhába, mert Zoe pont főzőt valamit és mentek segíteni neki. Mi meg maradtuk a kanapén. Valaki bekapcsolta a Tv-t és valami hülye sport esemény ment rajta.
– Komolyan ennyire maga alatt van, és fél hogy kinyírlak? – kérdezte az apósom miközben adott egy üveg sört. 
– Igen azóta ezt mantrázza, hogy meglátta a teszten a pozitív eredményt.
– Hát kitartást, ha ilyen lesz végig akkor meghúzhatod magad nálunk ha nem bírsz vele – mondta Lucas.
– Esetleg elzavarod ide, hogy legyen egy kis nyugtod – ajánlotta Louis.
– Már csak 6 és fél hónap kibírom. Ha otthagynám azt kellene végig hallgatnom. Inkább elviselem azt az időt mint hogy utána egy életen át azt hallgatom hogy otthagytam.
– Olyan bölcs vagy. Ha valami kapcsolati gondom lesz hozzád fordulok – koccintatta össze az üvegemet a sajátjával Lucas.
– Ha kell segítség mi itt leszünk – mondta mind a két Tomlinson egyszerre.
– Köszönjük, szerintem kelleni fog a segítség – néztem a konyha felé ahol Soffy zokogását hallottam meg. – Mennem kell vagy elbírnak vele? – ittam bele az italomba és figyeltem az ajtót.
– NELSON! – hallottam meg Shelly hangját.
– Csak hat és fél hónap – húztam le a maradék italom és bementem a konyhába hogy megvigasztaljam az én terhes feleségem.