130. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

El sem hittem. Végre pontot tudtunk Shelly bátyának az ügyére tenni. Nelson felvételének, a pincérnek hála megnyertük az ügyet. Mondjuk kicsit meglepett a sógorom mikor benyújtotta az este számláját, de nekem mindent pénzt megért hogy megtarthatom a múzsámat. 

– Szökjünk meg – mondtam neki a kocsiban.

– Miért szöknénk meg? – nézett rám értetlenül? – Megnyertük a pert nincs hatalma a bátyámnak felettem. Sőt börtönbe megy. Nincs okunk menekülni.

– Szökjünk meg és házasodjunk össze. 

– Így értetted a szökést.

– Igen. A gyűrűk megvannak. Ha nem akarsz nagy felhajtást akkor menjünk és házasodjunk össze.

– Nem kell a felhajtás.

– Akkor benne vagy? – csillant meg a szemembe a remény, hogy még hamarabb megszerezhetem magamnak. Megfogtam a kezét és úgy vártam mit mond nekem.

– Menjünk.

– Akkor menjünk haza. Steve foglal nekünk idő pontot míg átöltözünk. Szólok a családomnak hogy mikor és hol legyenek. Csak az a kérdés kit szeretnél tanudnak.

– Soffy nem fog megharagudni ha Nelson kérem meg.

– Biztos nem fog. Akkor menjünk és házasodjunk össze.

Mire haza értem szóltam nekik hogy csípjék ki magukat és egy órán belül jelenjenek meg a megadott címen. Felvettem egy öltönyt Shelly meg felvett egy fehér nyári ruhát. Gyűrűket zsebre vágtam, majd Marley kísértében megindultunk.

– Szóval nem csaptok nagy hephajt? – kérdezte Nelson mikor kiszálltam a kocsiból.

– Nem birok magammal – vontam meg mosolyogva a vállam, majd kinyitottam Shelly ajtaját. Marley is ott ugrott ki.

– Lehet ti csináljátok jól.

– Nelson leszel a tanum? – kérdezte Shelly mire Nelson pár percre lefagyott, majd mosolyogva bólogatott.

– Soffy de rosszul nézel ki – léptem a húgom mellé, majd a kezemet a homlokára tettem, de nem éreztem volna hogy forró lenne.

– Tudom nem kell mondani. Pár napja nem vagyok jól.

– Mit mondott rá Nelson.

– Hogy menjek orvoshoz, amit nem akarok. Vannak dolgok amiben nem értünk egyet.

– Ne sértőd meg, de – tettem a kezem a vállára és bele néztem a szemébe – felszedtél pár kilót.

– Ez hogy jön ahhoz, hogy rosszul vagyok.

– Lehet terhes vagy, és szeretném hogy te legyél a tanum. Amúgy lehet ezért akart elküldeni annyira orvoshoz hogy kiderüljön.

– Nem az nem lehet. Igen leszek. Ilyet el kell mondani nem csak megkerülni. NELSON! – indult meg a férje felé, mire Shelly oda lépett hozzám.

– Mi történt? – nézett értetlenül rám miközben átölelte a derekam.

– Hát lehet Nelson teherbe ejtette a húgomat. 

– Na gratulálok nekik, ha igen.

– Ne mond előttük. Szerintem még ők se emésztették meg – néztem a pár ahogy normál hangnembe erősen gesztikulálva, mutogatva magyaráznak egymásnak.

Anya és apa is befutottak, mikor kérdeztem min vitatkoznak csak hebegtem habogtam valami olyasmit hogy nem tudom mire ide értem már vitatkoznak. Mikor meg nem vették elmondtam hogy én nem fogok ezzel most foglalkozni éppen nősülni készülök. Nem érek rá a családi drámákra. Bevált nem kérdeztek többet.

Mire mi kerültünk sorra sikeresen megnyugodtak a kedélyek így mondhatni semmi nem rontotta el a villám esküvőnket. Sajnos Elvis nem ért rá így egy sima anyakönyv vezető adott össze minket. De nem ez a fontosa hanem hogy Shelly végre csak az enyém. Felvette a Tomlinson nevet, nem volt semmi vita belőle, sőt örült hogy végre elszakadhatott a volt családjától.

Mikor elköszöntem anyáméktól oda léptem Soffy mellé aki egy kicsit maga alatt volt, meg még tetőzés képen rosszul is volt.

– Amint van eredmény hívj fel – szorítottam meg a kezét, mire rám borult. Átöleltem és kicsit nyugtattam. Hiába mondtam bármit azonnal leteremtett hogy ne beszéljek hülyeséget.

– Szedd össze magad Tomlinson vagy az istenért nem küldhet padlóra senki – toltam el magamtól és kicsit felemeltem a hangom hogy végre meg is hallja azt amit mondok, ne csak a tagadáson járjon az agya.

– Mi a francot fogok csinálni. Ahogy egyre többet gondolkozok rajta annál valószínűbb hogy igazad van – vette szaggatottan a levegőt.

– Nem vagy egyedül Nelson ott van melletted. Ha kell segítség mi is itt vagyunk – mondtam mire Shelly azonnal vadul elkezdett mellettem bólogatni hogy megerősítse a szavaimat. – Anyáék is biztos segíteni fognak. Egy pillanatig se ess kétségbe, minden meg lesz oldva, minden a legnagyobb rendben.

– Úristen apa ki fogja nyírni Nelson.

– Miért nyírna ki? – jelent meg Nelson mögötte. Derekára tette a kezét, majd óvatosan maga felé húzta, hogy az ő vállán folytassa a kétségbe esést.

– Mert felcsináltál.

Shelly meg én alig tudtunk vissza tartani a nevetést, de erős voltam és sikerült. Shellynek meg az oldalába csíptem így nem nevetett fel. Nem akartam nagy hatalmas felesleges bulit amit senki nem felejt el. De buli nélkül is emlékezetes lett ez a nap nem csak nekünk hanem nekik.

– Nem fog megölni. De gyere menjünk haza. Majd szólók ha meg van az eredmény. Esetleg ha nem bírok vele valami jó tipp? – nézett át Soffy válla felett közben meg a hátát simogatta.

– Csokival meg tudod nyugtatni, az segít. Anyát környékezd meg hogy mondja meg neki a kedvenc italának a receptjét. Az elég hatásos.

– Köszi Lucas. Sok boldogságot nektek – fogta meg Soffy kezét majd behúzta a kocsiba.

– Szerinted terhes?

– Hát mondtam neki hogy felszedett pár kilót meg ez a rosszul lét se jellemző rá. De ki tudja majd kiderül, szerintem mi leszünk az elsők akik megtudják. Na de róluk egyenlőre elég ennyi. Hol szernéd a mézes heteket tölteni?

– Mézes heteket? – nézett rám csodálkozva.

– Nászútra hova szeretnél menni. Valami sziget csoport vagy esetleg egy Európai nagyváros körűt, mond mit szeretnél és mehetünk.

– Csak menjünk haza – fogta meg a kezem.

– De elmehetünk valahova – nyitottam ki a hátsó ajtót hogy Marley be tudjon ülni. – Nekem nincs most függőben lévő munkám. Ha Soffy tényleg terhes akkor hamarosan segítenünk kell nekik. Most van lehetőség menni. Jól gondold meg. Mondj bármilyen helyet és oda viszlek – nyitottam ki neki a kocsi ajtót, mire beült.

– Csak menjünk  haza és bújjunk össze – adott az arcomra egy puszit miután beszálltam.

– Biztos ezt akarod?

– Igen ezt akarom. Veled kettesbe lenni az otthonunkba. Esetleg csinálhatunk valamit amihez kevesebb ruha kell.

– Már itt sem vagyunk – indítottam a kocsit mire csak egy szívből jövő kacajt kaptam válaszul.