.:: Lucas szemszöge ::.
– Na túl éltétek az első hetet – jött be apa, a kezén Alex-szel.
– Nem hittem volna – jelent meg mögötte anya is.
Nem rég érkeztek meg az éves nászútjukból. Ami pont akkor esett mikor Shelly szült. Haza akartak jönni és elnapolni az évfordulójuk ünneplését, de nem hagytam nekik. Mindig ilyenkor menni. Menjenek csak lehet nem otthon laktunk már, de attól mindig is élvezték hogy ki tudnak szabadulni egy kicsit a hétköznapi mókus kerékből.
– De ne itt fecsegjetek hagy nézzem meg a harmadik unokámat – lépett el mellettünk anya.
– Mi nem is mondtunk semmit – mondta apa, mire csak megvontam a vállam. Az ő felesége az ő baja.
– Soffyék össze szedik az apró népséget és átjönnek ide – mondtam a nappaliban ülőknek, de nem is foglalkoztak velem. Anya teljesen bele veszett Tina gügyögésébe.
Fél óráig csodálták a lányomat, mikor nagy hangzavarral megérkeztek a család hiányzó tagjai. Mia és Thomas adta az alá festő zenét ahogy beléptek az ajtón. Mindenki oda kapta a fejét, mert a keserves sírásukból arra következtetett az ember hogy földön húzzák őket nem hordozóban ülnek.
Felvettem Miát mire abba hagyta a sírást és mosolyogva figyelt rám. Thomast meg apa kapta fel hogy abba hagyja a folyamatos oknálküli panaszkodását.
– Pont olyanok mind a hárman mint ti kiskorotokba. Csendben voltatok ha valaki a kezében tartott – vette át tőlem anya Miát.
Thomast Nelson átvette majd leült Shelly mellé a kanapéra aki Tinát ringatta.
– Ha őszinte akarok lenni azt hittem hogy Soffyt téged le fognak csukni egyszer. Lucas meg nálunk fog csövezni, mert mindenki kidobja.
– Köszi apa, érzem a törődést – mondtuk egyszerre a húgommal.
– Hé nézzétek a jó oldalát, megcáfoltátok. Komolyak, sikeresek letettek és egy szerető család vesz bennetek körbe. Én vagyok a legboldogabb hogy nem jött be a jóslatom.
Az egyik karjával engem húzott közelebb a másikkal meg Soffyt és megszorongatott minket. Anya is oda jött és részt vegyen a nagy családi ölelésbe, de vissza ment hogy az unokáival tudjon lenni.
– Élvezi nagyon ezt a nagymama szerepet – figyelte Soffy ahogy bele veszik a dédelgetésbe.
– Igen, mert addig kell elviselni a gyerekeket míg akarja. Ha nem bírja a hisztit haza megy – mondta apa, és fájt belátni de igaza volt és mocskosul lettem volna a helyében.
– Mindegy úgy is a ti nyakatokba lesznek varrva ha már nem bírjuk idegekkel – vonta meg a vállát Soffy majd oda ült Nelson mellé és adott egy nagy cuppanós puszit az arcára, mire kapott egy mosolyt cserébe.
Szépen össze gyűlt a kis család a nappalinkban. Marley meg Alex a kanapén feküdtek egymás mellett. Anya és apa egymás mellett dajkálták az unokáikat, bírtak egyszerre hárommal is. Soffy Nelsonnak dőlve pihent a kanapén. Shelly meg nekem dőlve figyelte anyámékat.
Hát igaza volt apának én se gondoltam volna hogy egyszer ilyen életem lesz.
– De ne itt fecsegjetek hagy nézzem meg a harmadik unokámat – lépett el mellettünk anya.
– Mi nem is mondtunk semmit – mondta apa, mire csak megvontam a vállam. Az ő felesége az ő baja.
– Soffyék össze szedik az apró népséget és átjönnek ide – mondtam a nappaliban ülőknek, de nem is foglalkoztak velem. Anya teljesen bele veszett Tina gügyögésébe.
Fél óráig csodálták a lányomat, mikor nagy hangzavarral megérkeztek a család hiányzó tagjai. Mia és Thomas adta az alá festő zenét ahogy beléptek az ajtón. Mindenki oda kapta a fejét, mert a keserves sírásukból arra következtetett az ember hogy földön húzzák őket nem hordozóban ülnek.
Felvettem Miát mire abba hagyta a sírást és mosolyogva figyelt rám. Thomast meg apa kapta fel hogy abba hagyja a folyamatos oknálküli panaszkodását.
– Pont olyanok mind a hárman mint ti kiskorotokba. Csendben voltatok ha valaki a kezében tartott – vette át tőlem anya Miát.
Thomast Nelson átvette majd leült Shelly mellé a kanapéra aki Tinát ringatta.
– Ha őszinte akarok lenni azt hittem hogy Soffyt téged le fognak csukni egyszer. Lucas meg nálunk fog csövezni, mert mindenki kidobja.
– Köszi apa, érzem a törődést – mondtuk egyszerre a húgommal.
– Hé nézzétek a jó oldalát, megcáfoltátok. Komolyak, sikeresek letettek és egy szerető család vesz bennetek körbe. Én vagyok a legboldogabb hogy nem jött be a jóslatom.
Az egyik karjával engem húzott közelebb a másikkal meg Soffyt és megszorongatott minket. Anya is oda jött és részt vegyen a nagy családi ölelésbe, de vissza ment hogy az unokáival tudjon lenni.
– Élvezi nagyon ezt a nagymama szerepet – figyelte Soffy ahogy bele veszik a dédelgetésbe.
– Igen, mert addig kell elviselni a gyerekeket míg akarja. Ha nem bírja a hisztit haza megy – mondta apa, és fájt belátni de igaza volt és mocskosul lettem volna a helyében.
– Mindegy úgy is a ti nyakatokba lesznek varrva ha már nem bírjuk idegekkel – vonta meg a vállát Soffy majd oda ült Nelson mellé és adott egy nagy cuppanós puszit az arcára, mire kapott egy mosolyt cserébe.
Szépen össze gyűlt a kis család a nappalinkban. Marley meg Alex a kanapén feküdtek egymás mellett. Anya és apa egymás mellett dajkálták az unokáikat, bírtak egyszerre hárommal is. Soffy Nelsonnak dőlve pihent a kanapén. Shelly meg nekem dőlve figyelte anyámékat.
Hát igaza volt apának én se gondoltam volna hogy egyszer ilyen életem lesz.
-Happy End-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése