109. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Mindig megfogom, hogy ez lesz az utolsó alkalom amikor seggrészegre iszom magam, de mindig találok valami kifogást amivel meg tudom szegni az ígéretem. Főleg nagyba játszik be az az ígéretem megfogadásába, hogy elviselhetetlen fejfájás gyötör reggelenként.
Ahogy felkeltem, már meg is bántam megint a tegnapomat, vagy a mai napomat. Teljesen össze folytak. De nem is nagyon foglalkoztam a kosza emlékek megértésével, mivel az egész szobát szalonna és tojás lengte be. Az éjjeli szekrényen egy pohár víz volt meg két pirula. Nem foglalkoztam, egyszerűen csak megettem és vissza feküdtem. Még fél óráig feküdtem, amikor kezdtem érezni a hatását megindultam lefelé. A sarkon megálltam és megdörzsöltem a szemem, mert ha nem csal a memóriám csak egy lépcsőnk van, nem kettő egymás mellett. Mikor kitisztult a kép lementem. A konyha ajtónak dőltem és figyeltem Shelly-t. Nem vett észre hogy lejöttem. Zenét hallgatott, és táncolt rá, miközben kávét öntötte ki. Egy tálcára rakta a tojás, pirítós és a szalonna mellé. Mikor meglátott megállt a tánccal, még az egyik székre is le kellett ülnie. Odamentem a mellette lévő székhez, majd levágtam magam rá, és a fejem a konyha pultra dőltem.
– Tudnál adni valamit, hogy ne legyen ennyire kemény az asztal?
– Tojás jó lesz?
– Valami kevésbé ehetőt jobb lenne. 
– Ennyire nem lehetsz rosszul. Megetted azt a valamit amit Nelson hozott.
– Igen, ezért tudtam lejönni.
– Nehogy már ez a kis ital kiüssön.
– Nem kicsi ital volt, fel sem tudom sorolni. Azt sem tudom hogy jutottam haza, pedig annyiszor megfogadtam, hogy nem iszok, erre tessék. Elegem van a húgomból.
– Miért lenne ő a hibás amiért ittál – tette a kezét a hátamra, majd körkörösen elkezdte masszírozni.
– Mivel ő állított be egy felbontatlan pezsgővel, tudhatta volna hogy az elsőnél nem fogunk megállni. Elvégre hányszor ittunk le magunkat seggrészegre. Valakiktől meg örökölni kellett, hogy bírjuk az italt. – Teljesen mögém jött és mind a két kezével a hátam meg a nyakam nyomkodta. – Még mindig részeg vagyok, vagy képzelem, hogy hozzám érsz.
– Nem képzelődsz, tudod ma mondtál valamit ami megfogott. 
– Sajnálom, csak az ital beszélt belőlem, remélem nem sértettelek meg semmivel.
– Nem elgondolkoztam. Azt mondtad hogy "Nem is tudom mi lenne velem nélküled, annyira megszoktam, hogy az életem része vagy. Nehéz elképzelni, hogy ez meg tudna változni. Így tökéletes minden." Végig gondoltam, hogy mennyi mindent megtettél már értem, és mennyire természetes, hogy végig ott van mellettem, és nem akarom hogy ez elmúljon. 
– Ezzel azt akarod mondani, hogy...
– Nem akarom, hogy ez a valami ami közöttünk van vége legyen. De tudom, hogy te többet akarsz, ezért félre teszem a félelmeimet. Ki akarom próbálni milyen nem csak a lakótársadnak lenni.
– Ez azt jelenti, hogy hajlandó lennél magadra aggatni Lucas barátnője címkét?
– Igen.
– Most képzeld el, hogy felugrok is kiszorítom belőled a levegőt. 
Kuncogott rajtam, és vissza ült. Kitámasztottam a fejemet, hogy legalább lássam, de nem bírtam sokáig.
– Nem akarsz inkább vissza feküdni?
– Csak rosszabb lesz. Kell egy kis idő, hogy nagyjából kitisztuljon a fejem akkor már jobb lesz.
– Nem kéred a reggelit?
– De csak megvárom, míg a villa egy helyben marad. Legközelebb nem iszok.
– Lesz Nelsonnal legény búcsúja?
– Tudtommal lesz, bár én annyira nem lettem még beavatva, de miért kérded.
– Mert gondolom ott nem teázni fogtok.
– Igazad van, akkor majd később fogadom meg.
Nagy nehezen le tudtam nyelni pár falatot, de nagyon erősen kellett koncentrálnom, hogy ne okádjam ki azonnal. Miután vettem egy hideg zuhanyt viszonylag helyre jöttem, és végre nem úgy éreztem magam mintha petárdát robbantottak volna fel a fejembe. 
– Jobban vagy? – jött be Shelly egy bögre kávéval.
– Igen jobban – paskoltam meg magam mellett az ágyat. Lassan oda sétált mellém, átadta a kávét és leült mellém. Jobban magamhoz húztam és adtam a hajára egy puszit. Megfeszültek az izmai, de nagy nehezen elengedte magát és neki simult az oldalamnak. 
A nap hátra lévő részébe végig szorosan magam mellett tartottam. Nem tudtam, hogy mikor gondolja meg magát vagy mikor fog besoklani. De este nem volt hajlandó ott maradni, átment a másik szobába. Rá fogom venni, még egyszer nem maradok egyedül ebbe a nagy ágyba. Elvégre sikerült megszereznem nem azért hogy nézegessem napközbe. Ideje megmutatnom neki milyen egy rendes párkapcsolat. 

108. rész

.:: Shelly Szemszöge ::.

Miután elment szétnéztem a házba. Teljesen üres volt minden, még a hűtő sem volt bedugva. Elvettem az asztalról a pénzt, majd bezártam magam után az ajtót.

Mire este korán értem – szatyrokkal felpakolva – teljesen elfáradtam. Betettem a hűtőbe a kaját, majd felkutattam a házat. Az első szobába behúztam a bőröndöm, és elmentem hogy vegyek egy forró zuhanyt. Felvettem Lucas pólóját és bebújtam a takaró alá.

Kipihenve ébredtem fel, lementem a konyhába, hogy igyak valamit. Csináltam egy bögre gyümölcsös teát, majd teljes csöndben elkortyolgattam. a nyugalmat az ajtó nyikorgása zavarta meg.

– Komolyan kijutott neked akkor a jóból. Nekem csak az esküvő szakadt a nyakamba. Bár nem panaszkodom azon, hogy vezeti le a feszültséget.
– Fúj a húgomról beszélsz, ehhez nem vagyok elég részeg, csak másnapos.
– Lucas te még részeg vagy úgy ahogy az egész családod, talán apád nem. Soffy már ki is dőlt a kocsiba, Anyád meg szerencsére otthon maradt. Apád meg így is meg akart ölni, mert nem iszom veletek, egyszerűen nem akartátok megérteni, hogy nekem munkába kell mennem, lehet hogy a zöld házból szököttekkel hamarabb megértettem mit akarok. 
Beléptem mind a ketten konyhába, nekem meg a bögre megállt a kezembe.
– Shelly, Nelson vagyok, én már hallottam rólad, de te gondolom nem. Ez a hülye részegen nekem sírta el a bánatát, szóval bocs, de most rád kell hagynom. Nem olyan rugalmas a munka időm mint neki. Nem olyan jó, hogy akkor megyek be amikor akarok, sőt nem is kell sehova mennie. Bocs, rád hoztam a szívbajt? – fordult felém teljes testem, mire én csak egy aprót bólintottam. Alig tudtam felfogni, hogy mit mondott. Lucas panaszkodik rólam, semmi más nem maradt meg, de hogy Nelsonnal hívják.
– Képzeld sógor szeretem Shelly-t, de ő csak kikosaraz. Mindig valami hülye kifogása van, és én már unom. Nem értem miért nem szeret – csuklott össze, de szerencsére az egyik székre.
– Ha unod verd kupán, akkor lehetőleg be fog aludni. Kocsit visszahoztam, mást nem akartam mondani Majd ha végeztem visszajövök. Bírd ki addig, szia – lépett ki az ajtón.
– Mikor fogsz engem szeretni? – ölelte át a derekam.
– Kérlek engedj el – nyögtem fel fájdalmasan.
– Kérlek szeres. Azért ittam minden körbe, hogy megértselek, de nem jöttem rá. Kérlek nagyon nagyon jól fogok viselkedni, egy igazi hercegnőnek fogod majd magad érezni. Elmegyünk együtt valahova és ha azt szeretnéd titkolhatod az egész világ elől.
– Nem lehetne akkor megbeszélni, ha nem vagy részeg.
– Nem vagyok részeg, ma már aludtam, egy órácskát szóval másnapos vagyok.
– Kérsz gyümölcsös teát, lehet segít.
– Rajtam csak a szerelmed segíthet.
– Igyál valamit és üljünk le a kanapéra.
– Jendben anya – ölelt megint magához.
Öntöttem magamnak is, meg természetesen neki is és lehúztam a kanapéra. Leültetem és bekapcsoltam a Tv-t.
– Marley hol van?
– Anya vigyázz rá. Így kénytelen vagy velem beérni. Tudom, hogy Marley-t szereted és engem meg nem, ez azért szemétség.
– Téged is kedvellek, csak idd meg – nyomtam a kezébe a bögrét.
– Köszönöm életem, szeretlek, olyan gondoskodó vagy. Nem is tudom mi lenne velem nélküled, annyira megszoktam, hogy az életem része vagy. Nehéz elképzelni, hogy ez meg tudna változni. Így tökéletes minden. 
Végre nem mondott semmit és mivel zavart ez a csend visszanyomtam a hangot a Tv-re. Éppen azt hallgattam, hogy milyen aranyos új állat született, amikor Lucas eldőlt és a fejét az ölembe hajtotta. 
– Mennyire vagyok elviselhetetlen?
– Kicsit, de ha kialudnád magad jobb lenne. Vagy is ezt szokták mondani. Nem vagyok nagyon benne ebbe a részeg gondozásba.
– Nem kellett volna arra innunk, hogy haza jöttem. Pedig csak egy üveg pezsgő volt, utána egyre több minden került elő és egyre jobban ártott. Én ittam a legtöbbet, az meg nagyon sok volt, rengeteg, hatalmas pohárral kellett meginnom, ha nem iszom meg akkor én leszek a család szégyene. Nem akart a család szégyene lenni. Szeretem a családomat.
– Jól van Lucas aludj.
– Piszkálod a haja, hogy el tudjak aludni? – pillantott fel rám.
– Ha az segít. 
– A te érintésed csak segíteni tud. 
Elkezdtem a kívánságára piszkálni a fekete haját és vártam, hogy elaludjon és ki tudjak szabadulni a párnája szerepéből. Ahogy elég mély álomba merült úgy kulcsolta rá a kezeit a combomra. Semmi esélyem sem volt, hogy ott hagyjam a kanapén. Ráhúztam egy pokrócot, majd elkezdtem válogatni csatornák között. Megálltam ott ahol valami film kezdődött.
A fele lemehetett, amikor mozgolódást hallottam az ajtó felől. Visszafordultam a Tv-hez, biztosan Nelson jött vissza, ahogy ígérte, ezért nem akartam felkelten Lucast, legalább csendben maradt.
– Lucas elhoztam Marley-t, szerencsétlen bedepresziozott – kiabált be egy teljesen idegen hang. Utána azonnal meg is jelent a hang tulajdonosa, aki hasonlított Lucasra, így biztos az apja lehet.
Fel akartam kelni, de Lucas nem engedte el a combom, és Marley is oda ért, így nem volt esélyem felkelni a kanapéról.
– Helló – biccentett nekem döbbenettel a szemében, próbálta leplezni, de nem sikerült neki.
– Jó napot – bólintottam én is felé, ezután azonnal be is állt a kínos csend. Az ajtó tokjának támaszkodva várta, hogy megszólaljak. Én meg a kanapéról figyeltem mit fog mondani. 
– Izé... én megyek most majd izé mond meg neki, vagyis Lucasnak, hogy izé kerestem. Mond, hogy én Louis vagy is az apja. Majd hívjon fel ahogy hazaért vagy is felébred. Akarok neki mondani valamit.
– Rendben megmondom neki.
– Akkor viszlát vagy valami – kezdett el tolatni kifelé.
– Viszlát. 

Én is elaludtam míg a Tv-t néztem. Arra riadtam fel, hogy Lucas elkezd mozgolodni. Felkeltem az oldaláról, majd kinyojtottam a kezeim. Ő fejét fogva ült fel.
– Mit csináltam?
– Semmit, csak követelted, hogy piszkáljam a hajad. Meg panaszkodtál, hogy Marleyt jobban szeretem, mint téged. 
– Baszod Marley-t otthagytam.
– Apád már elhozta és mondta, hogy hívd fel.
– Steve tárcsázd – morogta és fejét fogva megindult a konyha felé.
– Ki? – néztem értelmetlenül rá, és követtem.
– Az apja éppen alszik, keltsem fel, vagy csak hagyjak neki egy üzenetet?  – szólalt meg egy kicsit gépies férfi hang a semmiből.
– Ne keltsd fel, esetleg anya?
– Ő fent van, mit üzen neki?
– Hogy mondja meg az egyetlen férjének, hogy köszönöm, hogy elhozta Marleyt és akarok vele beszélni arról, hogy milyen kiegészítővel nem dicsekedtem, pedig ez az egyik legjobb a kocsiba.
– Át adom, a kocsiját a garázsba parkoltam le. Reggel hánykor óhajt indulni.
– Kilencre kérem a kávémat. Jó éjt Steve.
– Viszont.
– Ez meg mi volt? – akadtam ki.
– Steve, minden berendezést amire csatlakozott vagy tud csatlakozni irányítani tud. Kapitányságon is ő irányítja az adatbázist. A telefonom is rajta van, és ezzel a memória kártyával bármelyik gépre pillanatok alatt feltelepíthető – emelte meg egy kicsit a nyakláncát.
– Miért STV van rajta?
– Anyám csinálta, mert mindig elhagytam. Utoljára így adta, ráadásul víz álló, szóval le sem kell vennem.
– Ez az okos valami mióta van meg?
– Három éve talán, de mindig fejlesztik. Főleg Soffy meg anyám. Ők értenek hozzá, én csak használni tudom, bár volt olyan amikor kifogott rajta. De az jobban érdekel, hogy miket mondtam részegen.
– Sok újat nekem nem, Nelsont kérdezd neki panaszkodtál. Nekem csak a szokásos szöveget adtad le.
– Sajnálom nem így terveztem. Holnap elhozom a maradék cuccomat is anyáméktól. Vagy ma délután? Egyáltalán milyen nap van? Mikor értünk mi ide.
– Kedden értünk ide, és mindjárt csütörtök. Nappal aludtunk.
– Bocs, hogy rajtad feküdtem.
– Nem zavart – zavaromba felkarjaimat markoltam.
– Azta, tuti részeg vagyok még.
– Nem csak este gondolkoztam és arra jutottam, hogy fontos vagy nekem.
– Ha tudom, hogy részegen haza jövök és így reagálsz hamarabb csinálom meg.
– Tisztába vagy vele, hogy nem ezért?
– Igen, de jó hallgatni, hogy... inkább hagyjuk most a beszélgetést nem vagyok jól – tette a kezét a szája elé.
– Feküdj le.
– Nem hiszem, hogy tudnék aludni.
– Akkor majd nézed a plafont, de előbb igyál egy pohár vizet – öntöttem neki egy jó nagy pohárral, majd elétettem.
Annak ellenére, hogy azt mondta miszerint ő nem álmos nagyon hamar elaludt. Én még kicsit dögönyöztem Marley-t majd befeküdtem mellé. Nem tudom, mit rejteget számomra mellette a jövő, de csak nem lesz olyan rossz mint a múltam, attól minden csak jobb lehet.

107. rész

.:: Soffy Szemszöge ::.

- Ébredj, el fogsz késni. - kezdett el bökdösni Nelson, majd levette a ocsmány zöld ruháit.

- Nem megyek be, az orvosom azt mondta, hogy pihennem kell, hát most fogok. Tegnap éjfélig papírokat csináltam, mert senki nem volt hajlandó bevinni a gépbe az adatokat. Tudod milyen hülye kifogással vettek rá. Steveben már úgy is bent vagyok csináljam meg én. De az volt az egészben a legrosszabb hogy én szerencsétlen be is vettem.

- Akkor meg menj arrébb. - kezdett el lökdösni.

Arrébb másztam, mire befeküdt mellém és el is foglalta azonnal az ágy több mint felét. A hasán feküdt én meg a lapockáira tettem az arcomat. Motyogott valamit, de nem foglalkoztam vele. Álmos voltam aludni akartam, de gondolom ő is mert nem foglalkozott azzal, hogy nem hallottam a válaszát. Biztos kifárasztotta az éjszakai műszak, nem lennék a helyébe. Hiába tud lefeküdni, bármikor ugraszthatják, hogy most van egy beteg azonnal meg kell nézni. De ő akarta a sürgéségire menni, senki nem kényszerítette. Lehet volna egy nyugodt házi orvos, de ő a pörgést akarta, hát egészségére. Bár én mondom aki nem tud nyugodtan maradni és nem elégszik meg azzal, hogy nyomozó legyen a legjobb legyen, én aki a különleges ügyekhez akarok bekerülni. Mind a ketten munka mániások vagyunk, sőt a legrosszabb fajta.

A fülem melletti hortyogásra ébredtem. Arrébb lökdöstem az alvó társamat, és még jobban magamra húztam a takarót. 

- Mennyit az idő? - motyogott a hajamba.

- Steve? - ásítottam.

- Délután kettő. Érdekesség, a bátya most lépett be a családi nyaralóba, óhajt valami üzenetet át adni neki?

- Nem. - nyújtózkodtam, majd megpihentem Nelson mellkasán.

- Mi volt a kórházba? - hunytam le a szemhéjam.

- Érdekel vagy csak aludni akarsz? 

- Kicsit mindkettő. 

- Emlékszel a nővérre aki úgy egy hete jött. 

- Mit csinált az a hárpia. - támaszkodtam a könyökömre. 

- Nem adta fel még mindig. Hiába lebegtettem meg előtte az esküvői meghívómat, nem volt hajlandó elfogadni. Kijelentette, hogy úgy is el fogok válni mint minden rendes Amerika és akkor majd ő ott lesz, hogy ki... Fúú mit is mondott... Talán azt, hogy kibasszam magamból a bánatot. Igen ezt mondta.

- Mit mondtál neki erre?

- Képébe röhögtem, Dr. Hart meg kijelentette, hogy nem a putriban vagyunk, hogy így beszéljen, ha nem akarja, hogy holnaptól felmosson, akkor tanuljon meg nővérhez méltón viselkedni. Veled történt valami, vagy csak kihasználtak?

- Csak kihasználtak, nekem nem kell faragatlan rendőröket lekoptatnom, nyugis a munkám, ha azt nem nézem, mennyire kell tepernem, hogy a legjobb csapatba legyek benne. Ha azt a helyet megszerzem miénk a legfurcsább ügyek.

- Neked miért jó ha megkapod őket?

- Mert nem fogok soha unatkozni. 

- Tudok sokkal jobb módot arra, hogy ne kelljen unatkoznod. 

- Akkor menjünk el zuhanyozni. - ültem fel mire megroppantak a csigolyáim.

- El kellene menned egy csontkovácshoz, túl sokat ülsz egy helybe. 

- Kérj idő pontot, neked hamarabb adnak. Csak szólj mikorra kell mennem.

- Majd beszélek Natasha-val ő a legjobb nálunk. - ült oda mellém.

- Meg sem lepődök rajta, hogy nők vesznek körül.

- Ez van, túl jó képű vagyok. Tapadnak rám a nők. - húzott bele az ölébe, majd felemelt és az ölébe vitt be a fürdőbe.

Keresztbe tettem a lábam és neki dőltem a konyha szigetnek. Nelson oda adta a frissen lefőzött kávét, majd letelepedett a mellettem lévő bárszékre. Lábával közelebb húzta a széket, és adott egy puszit a hajamra. Neki dőltem és a bal karjával átkarolta a derekam. Csendben, ölelkezve ittuk meg a fekete italunkat.
Telefonom rezegni kezdett, anya küldött egy üzenetet, hogy Lucas haza érkezett. Biztos a nyaralóba pihent egy kicsit, mielőtt anyám letámadja. Nem irigyeltem szerencsétlent. Hiába volt itthon pár napot az elmúlt évbe, anyám egyetlen kicsi fia, ezt soha nem tudja lemosni magáról.
- Akarod köszönteni a bátyád?
- Kellene, de olyan jó az, hogy nem csinálunk semmit.
- Kávé után?
- Fetrengjünk utána egy kicsit a kanapén, Lucas most már itthon marad. Tegnap egész este dolgoztam te meg éjszakás voltál. Jár nekünk a pihenés. Amúgy meg Lucas tudja hol lakunk.

- Írj neki sms-t, hogy majd jöjjön el, úgy este felé, addigra kipihenjük magunkat.
- Mi van ha még sms-t írni is lusta vagyok?
- Akkor holnap beszélünk vele.
- Rendben. - keltem fel és elvánszorogtam a kanapéhoz, majd arccal előre bele dőltem. Nelson is mellém dőlt ő is arccal előre. Bekapcsolta a Tv-t hogy legyen valami zaj amire tudunk aludni. 

106. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

– Itt maradsz vagy esetleg haza jössz velem anyámékhoz – léptem ha a nyaralóba, és nyitva hagytam neki az ajtót. 

– Anyádékkal találkozni – nyögött fel.

– Nem kell jönnöd, ha szeretnéd nem is mondom, hogy itt vagy. Teljesen a te döntésed.

– Olyan szarul érzem magam – rogyott le a konyhába található székre.

– Miért érzed, talán rosszul vagy? – mentem oda és a homlokára tettem a kezem. Értetlenül pillantott fel rám, de nem húzódott el.

– Nem vagyok beteg, csak még mindig úgy érzem, hogy kihasznállak.

– Már megint kezded? – sóhajtottam fel és neki dőltem a konyha pultnak. – Gyere ide – paskoltam meg a mellettem lévő üres helyet. Oda ült mellém a kabátja zsebei süllyesztette a kezeit. Felé fordultam, majd a válláról leakasztottam az anyagot és onnan a székre dobtam. Mivel nem tudta hova rejteni a kezeit a körmeit kezdte el piszkálni. Rákulcsoltam az ujjaimat az ő kezére mire felnézett rám. Kicsit közelebb húztam magamhoz, majd a kezeit a nyakamba húztam, én meg a derekát öltem. Kis lépésekben kell haladni, mert hajlandó megpróbálni. – Mit mondtam neked tegnap? 

– Hogy nem használlak ki, mivel tudsz róla, sőt élvezed, hogy veled vagyok. Meg, hogy te is ki fogod használni a rendmániámat, és akkor én fogok majd panaszkodni. Ezen kívül nem mondtál mást.

– De mondtam még, hogy nagyon tetszik a rajtad a szoknya, amit felvettél, de a mai is nagyon előnyös.

– Nem mondtál ilyet tegnap – sütötte le a pilláit, de én csak kuncogtam a zavarán. Soha nem fogja megszokni, hogy valakinek tényleg tetszik.

– De pontosan akkor, mikor felhúztad a csizmádat és le kellett hajolnod.

– Mi? – kapta rám a tekintetét.

– Lehet, hogy ezentúl csak szoknyákat fogok neked szerezni.

– Nem teheted, ez szemétség lenne.

– Kihasználom a formás feneked, azt milyen jól néz ki rajta a csipkés francia bugyi.

– Komolyan láttad? – temette az arcát a mellkasomba. 

– Igen, sokkal jobban állt rajtad mint a kezedbe. Szép-szép, de őszintén megmondom jobban érdekel mi van benne – szorítottam magamhoz, mivel ki akart bújni az ölelésemből, de nem engedtem neki. – Bocs, de ezt nem hagyhattam ki – adtam a hajára egy puszit.

– Néha elfelejtem, hogy te is egy disznó pasi vagy akit csak a szex érdekel.

– Hidd el, ha csak a szex érdekelne akkor nem tartózkodnék ennyit veled, hanem vissza térnék a régi életemhez. Lehet, hogy régen halmoztam az élvezeteke, de megváltoztam. Ezt tudod tanúsítani. Mivel mindig visszajövök hozzád. Szóval ezt róhatod a szemere. Sőt még mielőtt veled találkoztam előtte is talán úgy jó pár hónappal hamarabb hagytam abba az egy éjszakás kalandokat. Ezért is mondtam, hogy ezt nem mondhatod nekem. 

– Most ezzel az információval mit csináljak, sajnáljam amiért nem feküdtél le senkivel?

– Nem, tud, hogy komolyan gondolom veled, nem csak felszedlek, pár kör szex és vége. Ezért mondom el, semmilyen más okom nem volt.

– Csak azt érted el, hogy még rosszabbul érezzem magam.

– Istenem Shelly, miért kell miden mondatom mögött magad sajnálnod? Tetszel nekem, értsd meg és ne komplikáld túl, mert az élet egyszerűbb mint hiszed.

– Csak szerinted – tolta el magát egy kicsit a mellkasomtól.

– Nem csak szerintem, mennyivel egyszerűbb lenne, ha végre hinnél nekem és nem kellene kerülgetnek, hogy végre velem legyél.

– Miért akarod, hogy fel legyek címkézve?

– Mert akkor tudni fogja mindenki, hogy foglalt vagy, remélhetőleg akkor senki nem akart megkaparintani magának.

– Senki soha nem foglalkozott velem, nem hiszem hogy ez változott volna. Te vagy az első aki tényleg érdekel mi van velem.

– Sok minden változott – emeltem meg a csípőjénél fogva, mire nyakam köré fonta még erősebben a karját. Oda vittem az előszobában található tükörhöz, majd szembe fordítottam saját magával. A fejemet a az ő fején pihentettem, a kezeimet meg az szoknyára tettem. Mivel folyamatosan láttam, hogy változik a csont sovány csendes beteges lányból egy kerekdedebb szókimondóbb egészségessé nekem nem annyira tűnik így fel, de bízok benne, hogy hátha végre neki is feltűnik, hogy nem ugyan az a lány mint aki a parkban találtam. Legszembetűnőbb változás, hogy most már látom mosolyogni, őszintén. New York területén mindig csak magára erőltetett valami mosoly félét, mert azt hitte elvárom tőle. De ahogy egyre messzebb kerültünk a szörnyű helyről úgy elevenült meg ő is. – Látod a változást? – adtam az arcára egy puszit mire felvett egy pár árnyalattal vörösebb színt a bőre. – Hajlandó vagy megérteni, hogy miért akarok úgymond rád címkét akasztani. Hagy menőzzek veled mint egy kis gyerek az új dömperével. 

– Te a dömpereddel menőztél? – fordult felém, mire neki nyomtam a tükörnek. 

– Nem akarok felvágni vele, de azzal a dömperrel felszedtem egy csajt, nem csak óvodába. 

– Erre nem vagyok kíváncsi kit szedtél fel egy halom műanyaggal, ami gurul.

– Tiffany-t óvodás korunk óta jóba vagyunk, de a történetet ismered már gyerekorri szerelmem történetét.

– Honnan tudod, hogy csak gyerekkori?

– Mert nem akartuk ténylegesen megoldani miszerint tudjunk találkozni. Békében szétváltunk és nem hánytorgatjuk a múltat. Jó volt szép volt, de örökre vége. Nem is akarok arról a kapcsolatról beszélni, sokkal jobban érdekel az új. Tudom nagyon jól, hogy nem lesz olyan egyszerű tudom, hogy fájdalmas emlékeket idéz elő, azt is tudom, hogy önző vagyok, de akarlak.

– Nem vagy önző mivel én élősködök rajtad, te csak valahogy vissza akarod kapni.

– Nem azt akarom vissza kapni, téged akarlak, nem olyan bonyolult. Drága Shelly lennél a barátnőm.

– Mit kell nekem csinálnom egy kapcsolatba?

– Hát nem mondom, mert el fogsz rohanni. 

– Jobban nem fogsz már úgy sem el, idáig úgy is mindig elmondtad hogy mit gondolsz. Ezt tiszteltem benned.

– Csak szeretned kellene engem, semmit mást – kulcsoltam rá kezem az övére.

– Már mondtam, hogy én erre képtelen vagyok.

– Nem vagy képtelen, mivel ott hagytad NY-t, hogy velem gyere. A szíved mélyén szeretsz. Ne is akard azt mondani, hogy hála miatt jöttél velem. Nem fogom elhinni.

– Nem azt mondom, hogy ne erőlteted?

– Ha erőltetném nem csak naponta egyszer zaklatnálak ezzel.

– Nem lehetne, hogy egyszer se.

– Azt szeretnéd?

– Igen.

– Ahogy óhajtod – engedtem el a kezét majd elléptem tőle. – De megyek haza, biztos nem akarsz jönni?

– Inkább maradok, ha nem baj.

– Miért lenne? – erőltettem magamra egy mosolyt. – Holnap jövök, ha kell valami majd megveszed – tettem le az asztalra pár bankjegyet.

Becsuktam magam után az ajtót, és gépiesen indultam haza. Otthon benyitottam a házba, majd leültem a kanapéra. Már megint kikosarazott, de most nem csak mosolyogva, nem hanem megkért miszerint hagyjam hagyjam abba. Ez nagyobb pofára esés, de legalább Marley itt van és mérgemet az ő dögönyözésén kitöltöm. 

– Zoe? – kiabálta apa, miközben jött le a lépcsőn.

– Nem csak én jöttem haza – álltam fel, és tettem felé pár lépést.

– Lucas, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar haza jössz – ölelt magához, majd leültünk egymással szembe a kanapéra. – Mi ez a bánatos kép?

– Ejtettek már megint. Lehet, hogy egyedül fogok Marley-vel meghalni. Magányosan fogom megélni a sikeremet, már ha az lesz. Majd írok magamnak egy csajt, az legalább hagyja, hogy úgy legyen minden, ahogy én akarom.

– New York-i csajról van szó, vagy valami közelebbiről?

– NY.

– Esküvő után mész is vissza?

– Nem akarok, próbálom ide csábítani.

– Otthagyni mindent, hogy veled legyen, ha már most pofára estet. Nagyon húzós.

– Miért anya nem ide jött.

– De nem miattam.

– De miattad maradt itt. Ha nem ismerkedett volna meg veled tovább megy.

– Ez túl bonyolult, mert ha tényleg szeret, akkor ide jön, vagy te mész oda. Ki fogja feláldozni az eddigi életét.

– Ő fogja.

– Nem lehetsz ebbe biztos, hidd el ha ő nem akar ide jönni akkor te fogysz. Amikor összeköltöztünk anyáddal esélyem sem volt, hogy ne is pakoljak ide – hajolt előre, majd bele túrt a hajába.

– Ettől egy kicsit bonyolultabb – utánoztam le én is az előbbi mozdulatát. 

– Ha még NY is kötsz ki, akkor is néha nézz haza.

– Kikötni ott nem fogok, úgy is itt akarok valami házat bérelni. Nem akarok már a nyakatokon lógni, nem annyira menő ha anyámékkal lakom, ide hordjam a csajaimat?

– Vidd a nyaralót úgy is szeretsz ott lenni. Majd megbeszéljük a piszkos részleteket, elvégre örökség, de mesélj milyen volt anyád nélkül egy évig?

– Jó nagyon jó. A vége még jobb, akkor nem voltam egyedül, sőt mostak is rám. 

– Milyen ez a nő, hogy nem lehet róla beszélni?

– Elég egyedi az élettörténete. Lehetne múzsának használni, de nem szeret beszélni róla. Bár egyetlen édesanyám története is érdekes. A kettőből nagyon jó történetet lehetne kihozni. Meggazdagodhatnék belőle. Majd lehet meg is csinálom.

– Ezt sem hittem, hogy firkálásból fogsz megélni.

– Nem firkálok, nincs ceruza a kezembe. Amúgy sokat segít, ha megunom a gépelést Steve leírja.

– Kiderül, az egészet a gép írta.

– Az utolsó hónapba nem is használtam, nem tud Steve-ről Shelly.

– Szóval már neve is van. Várj nem az aki miatt Nelsont meg Tiffanyt hívtad.

– Van itt valami ami titokban marad?

– Az titokban maradhat valameddig, hogy mit is csináltál míg oda voltál. Csak azt tudjuk amit mondtál.

– Csodálom, hogy ez nem derült ki.

– Hát nem lettél se bepoloskázva sem bekamarázva, bár anyád egy nyomkövetőt bele szúrt volt a karodba.

– Valami hülye New York-i ide parkolt – morogta anya miközben jött be szatyrokkal felpakolva.

– Új kocsid van? – csillant meg apa szeme.

– Igen, már az üvegre is ki tudom vetíteni amit akarok, érintőképernyőként is funkciónál. Az engedélyeket is megszereztem a sötétített üvegre, bár azt hiszik rendőr kocsi. Apróságok – dobtam oda apámnak a kulcsot. Anyámnak fel sem tűnt, hogy a nappaliba ülök.

– Louis! - kiabált a konyhából. – Gyere már.

Beléptem a konyhába, ő meg háttal volt nekem. Odaléptem mögé, majd eltakartam a szemét.

– Lou nem vagy már húszon éves, hogy ezzel szórakozz.

– Pedig de, szégyen, hogy nem tudod, hány éves a fiad, milyen anya vagy te?

– Lucas te foglaltad el a helyem? – fordult szembe velem.

– Ez is jellemző, más örülni hogy haza jöttem, téged meg az érdekel, hogy elfoglaltam a helyét. 

– Megszoktam a kényelmet, elment a húgod csak miénk a ház. Olyan mintha megint nem lenne két kölyköm aki folyamatosan a nyakamon lóg.

Nem foglalkoztam vele, magamhoz öleltem és nem engedtem el az én kicsi anyámat. Nem tudom, hogy lettem egy fejjel nagyobb tőlük, hisz mind a ketten majdnem egy magasak. Soffy sem nőtte túl őket, talán egy vagy két centivel.

– Mikor jöttél haza? – kérdezte mikor már elengedtem.

– Most. 

– Visszamész?

– Nem – Láttam a megkönnyebbülést az arcán, de nem mondta, és ezt értékelem. 

– Akkor apád csapta be az ajtót.

– Ment megnézni a kocsit.

– Csak ne akarjon másikat. Most törte össze a sajátját, kezd öregedni.

– Nem vagyok csak három évvel öregebb tőled, vénasszony – jött be apa, és anya mögé állt, derekánál fogva még közelebb húzva magához. Régen nem mutatták ki ennyire az érzelmeiket, nekik is jót tett, hogy már nem vagyunk itthon.

Elkezdték a kaját csinálni, úgy ahogy szokták és én ezt imádom nézni. Egyszerre mozognak és majdnem mindig tudják, hogy mi kell a másiknak. Közben elmeséltem a kalandos évemet, egy aprócska részletet kihagytam. Elég ha tudják Shelly létezik, de hogy ki ő azt már nem kell nekik tudni.

105. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Betettem az utolsó bőröndöt, majd lecsuktam a kocsi tetejét. Még vetettem egy utolsó pillantást a házra és beültem a vezető ülésbe. Nem hiszem, hogy végleg itt hagyom New Yorkot és mindent amit megszerettem vagy megkedveltem benne. Még az is hiányozni fog amit utáltam benne. Furcsa lesz, hogy nem kell majd otthon újra kabátba meg hatalmas vastag pulcsikba járnom. 

Hátra néztem és figyeltem ahogy Marley már szinte alszik az pokrócán, amit tegnap vettem neki, mivel az előzőből, már nem lehetett megmondani az eredeti színét a sok szőr miatt.

Ráhajtottam New York elkerülőjére és megindultam Los Angeles felé. Hat vagy hét nap és otthon leszek, már félek előre mi fog történni. Anyámnak már szóltam, ez egyenlő a katasztrófával. Lehet inkább apámat kellett volna hívni.

Több órája vezettem mikor a mellettem lévő személy elkezdett forgolódni. Megigazította magán a pokrócot és elkezdett ébredezni.

- Jó reggelt. - mosolyodtam rá.

- Mióta vagyunk úton? - ásított, majd nyújtózkodott.

- Úgy négy órája. - néztem rá a műszerfalra.

- Megállunk valahol?

- Ha beérünk a következő városba akkor.
- Renden.
- Ki vele Shelly mi nyomja a lelked három napja furcsán viselkedsz, észre vettem.
- Mi van közted meg a volt barátnőd között?
- Semmi, együtt mentünk el, hogy leszervezzük Soffy nászútját. Azt adjuk neki, mivel állításuk szerint nekik nincs idejük ilyen luxusra, meg a házba ami még kimaradt azt újítják fel. Szóval a Los Angeles-i kórházat próbáltuk elérni, amikor sikerült leszervezni, hogy Nelson elengedjék egy hétre, anya megfenyegette az őrsön az új kapitányt, ha nem engedi el a lányát, akkor soha nem fog tőle megszabadulni. Ez bevált, néha nagyon félelmetes tud lenni. Tegnap foglaltuk le a jegyeket Görögországba, azon belül én nem tudom hova, azt már Tiffany intézte. De most én kérdezek, hogy jutott eszedbe Tiffany?
- Csak úgy. - vonta meg a vállát.
- Üzeneteket olvastál és láttad, hogy találkozom vele. - mondtam ki a tényt, mire rám kapta a tekintetét.
- Honnan veszed ezt?
- Nő vagy, még nem láttam olyat aki nem turkált az üzenet között, ezért is mondtam, hogy nyugodtam nézd meg, attól hogy megtiltom csak még jobban akartad volna.
- Nem minden nő ilyen. - morgott.
- Hát én akármilyen nővel találkoztam az első amit megnézett ha a telefon kioldva a kezébe került az üzenetek, utána meg Steve-t akarta megnyitni.
- Ki ez a Steve, annyit beszélsz róla, nem értek semmi ebből, hogy nem lehet megnyitni. Egy alkalmazás vagy mi?
- Olyasmi. - fordultam be a városba.
Elmentünk egy benzin kútra, míg megtankoltam ő elment pisilni. Marley is kinyújtóztatta elfeküdt tagjait, de még Shelly előtt vissza feküdt a kocsiba. Vettem magamnak egy kávét és a kocsinak dőlve kezdtem el inni.
- Miért döntöttél, hogy eljössz velem? - szegeztem felém tartónak a kérdést.
- Nem volt semmi ami New York-hoz kötött volna, meg így legalább a bátyám nem fog megtalálni. - dőlt neki a kocsinak mellettem - Nem fáradtál el a vezetésbe?
- Nem. - ráztam meg a fejem és újra kortyoltam.
- Csodállak, hogy ennyi ideig tudsz egy dologra koncentrálni. Nekem az is nehezemre esik, hogy egy filmet végig üljek.
- Vettem észre, a sorozatból egy rész is nehezedre esik.
- Soha nem hagyták, hogy azt csináljak amit akarok, és most hogy végre a magam ura vagyok nem akarok ülni és Tv-t nézni.
- Akkor ezért nem tudsz este aludni, vagy csak frusztrál a jelenlétem? - kérdeztem rá arra, ami egy ideje foglakoztat. Bármikor keltem fel ő fent volt, tényleg a legvéletlenebb időpontokba. De volt olyan is, hogy nem tudtam tőle aludni, mert folyamatosan forgolódott. Azt figyeltem meg, ha hamarabb mentem vissza, akkor általában aludni, de nem mindig. Még nem fejtettem meg.
- Mit akarsz tőlem? - nézett le az lábára.
- Itt az a legnagyobb kérdés, hogy szerinted én mit akarok veled tenni? - dobtam ki a poharam, majd Shelly elé álltam.
- Nem tudom. - nézett el jobbra, meg akarta indulni, hogy vissza üljön, de rátettem a kocsira a kezem, így nem tudott elmenni.
- Nem tudod? - húztam össze a szemöldököm.
- NEM. - emelte fel a hangját és közbe bele nézett a szemembe.
- Pedig annyira egyszerű. - sóhajtva ráztam meg a fejem.
- Akkor mond el, ha annyira egyszerű, mert szerintem itt semmi nem egyszerű. Az én életembe az volt talán a legegyszerűbb időszak amire nem emlékszem, biztos azért van, mert annyira unalmas volt, hogy meg sem maradt a fejembe. De várom, mit akarsz tőlem egy senkitől, Lucas.
Rátettem a kezemet a derekára és magamhoz préseltem. A döbbenettől elfelejtett levegőt venni, és félelmet láttam a szemébe. Nem foglalkoztam vele, hanem a számat rátapasztottam az övére. Hiába csókoltam nem csókolt vissza, a keze meg esetlenül lógott mellette.
Elléptem tőle és készültem, hogy beülök a kocsiba. Nyitottam volna ki az ajtót, amikor egy apró kéz a csuklómra fonódott. Már fel is készültem, hogy majd mondja, hogy nem is jelentek neki semmit, és inkább itt kiszáll, mintha hogy továbbra is velem velem utazzon. Azt hittem, hogy ez az egy hónap alatt rájött, hogy nem csak azért mentem ki érte a hóviharba, mert ahhoz volt kedvem.
- Nekem nem megy, félek. - nézett bele a szemembe.
- Tőlem, kösz ez nagyon jól esik. Azért mentetelek, meg hogy utána bántsalak, ezt nézed ki belőlem?
- A csalódástól, hogy megint otthagynak.
- Valaha fogod érezni azt amit én? - suttogtam.
- Talán.
- Legalább nem egy nem. - nevettem a saját nyomoromon.
Már szálltam volna be a kocsiba, hogy legalább a vezetés elterelje a gondolataim, vagy tudok rágódni rajta, hogy mekkora egy szerencsétlen flótás vagyok. Shelly elém lépett, majd a karjait a nyakam köré csavarta és magához húzott egy ölelésre, azonnal a derekára kulcsoltam a karjaim és élveztem a gyümölcsös illatát.
- Nem tudom te mit érzel, de én mérhetetlen hálát, hősöm. - suttogta a fülembe. 

104. rész

.:: Shelly Szemszöge ::.

- Szép jó reggel. - húzta le a takarót rólam Lucas.

- Miért keltettél fel? - ültem fel szem törölgetve.

- Te kérted, hogy vigyelek magammal a kávézóba. Nem tudtad elképzelni miért vagyok ott több órán keresztül.

- Tényleg.

- Öltözz fel, lent várunk. - intett Marley-nak mire kiugrott az ágyból és a gazdája után ment.

Bezárkóztam a fürdőbe, és miközben lezuhanyoztam, megint Lucason gondolkodtam, egyre többet gondolok rá, mert egyszerűen nem értem miért csinálja ezt. Soha senki nem volt velem ilyen kedves, és félek tőle, ez miatt. Rettegek attól, hogy az egész csak játék. Félek bele gondolni mi történik akkor ha majd meg fog unni mint a bátyám és kidob megint az utcára.

- Haza felé, majd gyalogolhatunk? - kérdezte Lucas.
- Nekem mindegy. - vontam meg a vállam, és átöleltem magam a karommal.
- Akkor elviszem a tisztítóba, valakinek hullik a szőre. - nézett rá Marley-ra, mire láttam ahogy lesüti a szemét.
- Te kocsid azt csinálsz vele amit akarsz. - hagytam figyelmen kívül amit mondott.
- De megkérdezem, mert lesz úgy több egy kicsivel mint fél óra mire visszaérünk a házhoz.
- Miért hívod háznak?
- Mivel az én otthonom Los Angelesbe van.
- Azt hittem itt fogsz maradni.
- Túl sok minden köt oda, nem lennék képes ilyen távol lenni a családomtól. Hiába hatalmas élmény ez az utazás de jó lenni már otthon tartózkodni. Így is csak karácsonyra tudtam három napra haza menni. Azt meg semmiféleképpen nem hagyhattam ki, akkor van apa születésnapja. Anyám megölne ha máshol tölteném nem a családdal. Így is anyám születésnapjára csak haza ugrottam.
- Ennyire összetartó család vagytok?
- Igen, fontosak nekem, meg remélhetőleg nekik is fontos vagyok.
- Biztos. - erőltettem magamra egy mosolyt.
- Sajnálom, hogy ilyenről kell beszélünk. - állította le a kocsit.
Kiszállt a kocsiból és segített nekem is kikelni a kényelmes ülésből, ilyen kényelmes kocsiba még soha sem utaztam. Marley társaságába megvártuk még Lucas váltott pár szót a tulajjal, majd vissza jött mellénk.
- Milyen messze van az a kávézó ahol a fél napod töltöd? - vettem fel a séta tempóját.
- Négy percre innen, már egy ideje el akartam hozni a kocsit, csak mindig későn vettem észre és ebbe az dög utcában nem lehet vissza fordulni, csak ha több 10 perces kerülőt teszek. Csak nekem lehet ilyen átok szerencsém. Más esetleg nem talál el egy helyre nem nekem ki kell fognom azokat a rohadt egyirányú utcákat.
- Én nem tudnék ilyen forgalmas úton vezetni, félelmetes.
- Állítólag az olaszországi közlekedés a legrosszabb, ott a piros lápa nem azért van, hogy megálljanak, a motorosok össze vissza mennek amerre akarnak, meg ott úgy parkolnak, hogy koccannia kell a kocsinak. Meg még ott nem találtak olyan kocsit ami ne lenne megkarcolva. Nem merném oda vinni a kicsikémet.
- Komolyan kicsikémnek hívtad a kocsit? - akadtam ki teljesen, azt már elfogadtam, hogy Marley olyan neki mintha családtag lenne, de hogy egy kocsi? Ezt nem tudom lenyelni.
- Bocsi családi szokás.
- Miért kihívja még kicsikémnek a kocsiját?
- Anyám az első kocsiját James-nek hívták.
- Nem is akarok többet hallani.
Teljesítette a kívánságomat és a kávézóig csendben maradt, ott is csak azt kérdezte meg, hogy milyen italt szeretnék. Meglepődtem ezen, hogy ilyen könnyen veszi az akadályt miszerint nem akarok most beszélni. Félek még miket tartogat számomra ez a férfi.
Leültünk egy asztalhoz ahol két idősebb férfi üldögélt, amikor meglátták Lucas szinte megcsillant a szemük az örömöm, mint amikor egy régi kedves ismerőst hosszú idő után újra láthatnak.
- Bob, Charlei de rég láttalak titeket talán megfiatalodtatok?
- Én erről nem tudok, sőt az asszony szerint is egy elásni való vénség vagyok, de most ne én legyek a téma, de ne is Bob meg a számon tarthatatlan házassága. Itt az ideje a te mesédnek, főleg erről a kedves lányról. - kacsintott felém, a nevetésem próbáltam elrejteni, de nem nagyon sikerült. Szerencsére, nem sértődött meg rajta.
- Miért meséljem el az unalmas életem amibe semmi nem történt csak annyi, hogy majdnem egy éve megfogtam magam és otthagytam egy időre szülővárosom. Shelly történetéről meg majd mesél ha akart az ő szíve joga. De nem fogsz Bob megmenekülni, most neked kell felelned, múltkor nem akartad elmondani a piszkos részletek, akkor mond el most.
- Nem fogom az életem legrosszabb pillanatai egy ilyen szép lány társaságába megbeszélni.
- Nyugodtam, majd nem figyelek oda. - ittam bele a legfurcsább kávéba amit valaha kóstoltam.
- Miért csokis, meg miért hideg? - hajoltam Lucas füléhez, hogy a két vitatkozó őszhajút ne zavarjam meg.
- Frapucsinó. Bármikor el akarsz menni azonnal szól és megyünk, nem kell szenvedned. - adott egy puszit a hajamba, a döbbenettől nem is tudtam mit reagálni.
- Mióta vagytok együtt kedveskéim? - mosolygott ránk Bob.
Tagadni akartam, hogy nincs köztünk semmi, de lehet hogy inkább higgyék ezt, mint az én magán életembe turkáljanak.
- Pár napja volt pont egy hónapja, hogy találkoztam vele a parkba, bár előbb Marley találta meg. - óvatosan rám nézett, mire én bele egyezően bólintottam.
- Jó ízlése van. - veregette meg Charlei a kutya fejét.
Elkezdtek valami katonaságról vagy miről beszélni, én meg inkább a szívószálat rágcsáltam. Teljesen lekötötte a figyelmemet az, hogy egyre inkább azt figyeltem, hogy fogy az italom. Megmerevedtem amikor egy telefon került a kezembe. A zár fel volt oldva rajta és a menüjébe rengeteg játék sorakozott. Értetlenül néztem Lucas-ra mire megnyomott valamit az oldalán.
- Játssz vele, vagy ha akarsz akkor menj a fel a netre csak Stevet ne nyisd meg. Vagy turkál benne, még el is olvashatod az üzeneteim, de ha tényleg unod akkor szólj, ha már eljöttél döntsd el mikor akarsz.
Bólintottam majd először végig néztem a játékai között. Bármelyiket nyitottam meg véletlen szerűen mind ki volt már játszva. Megnéztem a képeit, de az sem tartott sokáig. Családjáról volt pár fénykép, de mindegyikükről csak egy. A húgáról egy olyan kép volt ahogy a kezén egy papagáj ül és látszódik, hogy nagyon magyaráz valami a madár. A következőn az anyja lehetett kávéval a kezébe a rendőrségi szalag előtt hosszú kigombolt kabátba és napszemüvegbe. Az ezután következő képen egy köpenyes pasas ült egy kanapén fél álomba. Ne tudtam, hogy ki ez, Lucas csak a húgáról meg a szüleiről mesét. A következőn biztos, hogy az apja van, az arc vonásaik nagyon hasonlítanak, föleg hogy az apja koncentrált. A falhoz lapult és egy pisztoly tartott magához. A következő képen egy lány állt a színpadon és énekel, de a kamerába nem nézett bele. Volt még négy kép három olyan férfiról aki nagy valószínűséggel a szülei munka társai lehetnek. Telefonja rejtet még pár vele egy idős emberről képet.
Nem akartam megnézni az sms-t, a kíváncsiságom nyert. Legtöbbet a húgával smszik arról, hogy mikor méltóztatik már végre haza jönni, mert áll a bál és hiányzik, meg kellene a segítsége. Kiderült, hogy az orvos, Nelson aki Soffy pasija, vele is sokat szokott beszélni, főleg a húgát pletykálják ki. Az anyja az felől érdeklődik minden nap este felé, hogy evet valami rendeset vagy csak keresett valami eszméletlenül zsíros gyors kaját és felszedett már pár száz kilót, meg még ,,kedvesen" azt is oda írta, hogy ha azt a szemetet eszi, akkor ne lepődjön meg ha hamarosan Viagrát kell szednie. Az apjával meg az éppen aktuális várost tárgyalták ki. Milyen ott az épületek, milyenek az emberek, a város hangulata. Meg még amikor el ment otthonról az anyja mennyire borult ki, mert elköltözött a kicsi fia. Lucas nagyon szerencsés, hogy ilyen családja van nem is értem miért hagyta ott őket. Találtam üzeneteket amiket a volt barátnőjével váltott, ég amikor együtt voltak. Most is beszélnek, de nem akármiről hanem rólam. Tiffany folyamatosan érdeklődik, hogy mi van velem, hogy van a kezem, hogy viselem ezt a hirtelen változást, meg reméli tetszenek a ruhák amiket együtt vettek. Ahogy olvastam a sorokat, elfogott egy maró és fájdalmas érzés a mellkasomba. Megnéztem azért még az utolsó üzenetet amibe egy találkozott beszéltek meg ma estére. Akartam volna megnézni milyen zenék hallgat, de elkezdett rezegni a telefon a kezembe.
- Keresnek. - böktem meg egy kicsit a kezét, hogy rám figyeljen.
- Furcsa, nyomd ki, majd később vissza hívom.
- Egy bizonyos, ha nem veszed fel ki foglak herélni keres. - olvastam fel a nevet a kijelzőről.
- Anya mit akarsz... Megtehetnéd azt a szívességet, hogy nem töröd fel a telefont, meg volt az oka, hogy lekódoltam a hívást... Haza fogok érni az esküvőre, nem kell félned nem fog a lányod tanú nélkül maradni... Ha ezt még egyszer felhozod nem fogok menni, majd kiveszek egy házat a lehető legmesszebb tőletek... NEM léccives, könyörgöm betöltöttem már a 25 jó, hogy nem megkérdezed, hogy eltudok-e egyedül menni a wc-re... Majd beszélünk. - tette le a telefont, majd elkezdte az orrnyergét masszírozni.
- Fiatalok nekem mennem kell lehet, hogy az én Matildom már keres, jobb nem felhúzni. - köszönt el azt hiszem Bob, de nem vagyok biztos benne. Chalei vagy Bob is felvette a kalapját, majd köszönés után elsétált.
- Haza fogsz menni? - tettem fel a legfélelmetesebb kérdés számomra. Akármennyire is nem tudtam, hogy mik a szándékai velem megkedveltem és nem akartam elveszteni.
- Házba megbeszéljük, gyere. - nyújtotta ki felém a kezét az arcán meg egy szomorkás mosoly bujkált. Egy pillanatig hezitáltam, de végül rákulcsoltam az ujjaim az övére.
- Esetleg útközbe? - kérdeztem rá óvatosan.
- Soffy-nak esküvője lesz és megkért, hogy én legyek a tanúja. Három nap múlva haza kell indulnom.
- Mikor fogsz vissza jönni?
- Soha, terveim szerint. Otthon maradok.
Nem mondtam semmit, lelkiekben készültem arra, hogy újra az utcán éljek majd. Este fagyoskodni valahol, esetleg menekülni az elől, hogy megerőszakoljanak. Csupa nyomor, kín, szenvedés meg éhség lesz.
- Szeretnék tőled kérni valamit.
- Mit?  - szólaltam meg egy sokkal vékonyabb hangon.
- Gyere velem.

103. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Reggel egyedül voltam a szobába. Kirázott a hideg, mire magamra kaptam egy vastag pulcsit póló nélkül, meg egy nadrágot is felhúztam. Nem értem hogy tudja valaki ezt az hideget elviselni, de jövőhéten megyek haza a napfényes és meleg Los Angelesbe, csak még nem tudom mi lesz Shelly-vel. Azt hittem hogy milyen jó lesz nekem utazgatni, csak rosszabb lett.

Konyhába Shelly sütötte a palacsintát, bólintott felém, de azonnal minden figyelmét a sütésre szegezte. 

- Hogy aludtál, voltak rémálmaid? - ültem fel a pultra, gáztűzhely mellé.

- Minden este vannak rémálmaim, de ha nem lesz azonnal szólok. - dobta fel az utolsó palacsintát is.

- Kitaláltam egy jó játékot. - vettem el egy palacsintát a kupac tetejéről.

- Mi lenne az? - ráncolta a szemöldökét, majd ő is elkezdte ennie a kajáját.

- Azt mondtad, hogy nem akarsz beszélni a múltadról.

- Igen, de nem értem milyen játék az amihez nekem közöm van. A legjobb dolog ami velem történt az, hogy eljöttél értem. Ez lenne a játékod vége, vagy mi? Nem értek semmi, így akarod közölni kedvesen, hogy menjek el. Inkább mond el kéméletesen, jobb hamarabb túl esni rajta, mint itt rágódni. De azért majd a palacsintát megehetem, meg...

- Ha befogod elmondom, és nem találtad el.

- Jó. - sóhajtott fel megkönnyebbülten.

- Szóval arra gondoltam, hogy én kérdéseket teszek fel, neked csak bólogatni vagy rázni kell a fejed. Na mit gondolsz, játszol velem?

- Jó, játszok veled, de nem értem miért érdekel téged, hogy a múltba mi történt?

- Szeretem hallgatni az emberek történetét. Beülni egy kávézóba és igenekkel beszélgetni, elmesélik nekem az életük történet, ami felhasználok, ha kell egy jó háttér történet, keresem azt a történetet amit nem csak sorozatokba lehet felhasználni, hanem sokkal nagyobb lélegzet véletlenül.

- Szerinted az én történetem az?

- Igen. - bólintottam.

- De mi van, ha nem akarom megosztani?

- Akkor várok vele míg meg nem fogod velem osztani. 

- Végül is ennyivel tartozom, akkor hát itt a játék ideje. 

- Rendben, készen állsz? - azonnal bólintott rá - Apád valaha is bántott? - megint bólintott - Megütött? - kaptam is rá azonnal a igent - Úgy 10 évesen kaptad az első ütést? - rázta meg a fejét - Hamarabb? - bíztam benne, hogy megint megrázza a fejét, de sajnos bólintott - Sokkal? - most csak egyet biccentett - Inkább nem is akarom tudni, hogy mikor emelt rád először kezet.

- Öt évesen. - suttogta.

- Bátyád megütött valaha? - megrázta a fejét, mire egy kicsit megkönnyebbültem - Mond azt, hogy nem erőszakolt meg. - kértem tőle.

- Ha azt akarod, hogy hazudjak. - kezdett el gyengülni a hangja. 

- Mikortól? - néztem bele egyenesen a szemébe.

- Hét. - zárta össze a szemet, majd egy kicsit oldalra fordította a fejét. 

- Ők vannak a rémálmaid? - zártam a karjaimba, és végre nem lökött el magától. 

- Igen, miattuk nem tudok aludni. Félek még mindig hogy bejönnek a szobába. - suttogta vissza fojtót hangon. 

- Ezért nem viseled el az érintést, ezért löksz el mindig magadtól, mert félsz a férfiaktól az amiatt amit a bátyás és a nevelő apád tett veled. 

- Pontosan.

- De tudod, hogy én soha nem csinálnék veled ilyet, ugye? 

- Az elején nem tudtam, amikor kidobott, annyi rossz emberrel találkoztam, nem tudtam, hogy kiben bízhatok meg. 

- Tudom, hogy lehetetlen ilyen rövid idő alatt elnyerni a bizalmad, de próbáld meg legalább. - simítottam végi a hüvelykujjammal az arcán.

- Megpróbálom. 

- Köszönöm, de tereljük valami kellemesebbre a beszélgetést. Bemegyek a városba van kedved velem jönni? 

- Igen, nagyon jó lenne végre kimozdulni innen.

- Szerintem vegyük meg, nagyon jól áll. - mondtam az öltöző fülke előtt ülve.
- Nem akarlak még jobban lehúzni, így is rajtad élősködök.
- Te takarítod az egész házat, meg mosol, ráadásul még főzöl is. Nem kell félned nem szipolyozol ki, meg én szeretném, hogy meg vedd ezt a ruhát.
- Egyáltalán minek, egész nap otthon ülök.
Elmosolyodtam azon, hogy ezt a mondta. Mikor meglátta az arcom ijedtem húzta össze a szemöldökét.
- Valami rosszat mondtam? - ijedt meg. Szemében meg kétségbe esés csillogott.
-  Dehogy, szabad? - tártam ki a karom és bíztam benne hogy megölelhetem.
Az utolsó pár centit lassan tette meg, majd a homlokát neki támasztotta a vállamnak. Amikor a karjaim a lapockájára meg a derekára simultak összerándult.
- Nyugi én vagyok, nem foglak bántani.
Figyeltem a piros pozsgás arcát míg bemegy a öltöző fülkébe. A ruhát felakasztotta a tetejére én meg elvitettem a többi ruhához. Szereztünk neki hozzá cipőt, majd átmentünk egy másik boltba, megvettünk mindent amit az üres konyhába kelhet. Beültünk egy közeli gyors étterembe és folytattuk a bólogatós játékot.