105. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Betettem az utolsó bőröndöt, majd lecsuktam a kocsi tetejét. Még vetettem egy utolsó pillantást a házra és beültem a vezető ülésbe. Nem hiszem, hogy végleg itt hagyom New Yorkot és mindent amit megszerettem vagy megkedveltem benne. Még az is hiányozni fog amit utáltam benne. Furcsa lesz, hogy nem kell majd otthon újra kabátba meg hatalmas vastag pulcsikba járnom. 

Hátra néztem és figyeltem ahogy Marley már szinte alszik az pokrócán, amit tegnap vettem neki, mivel az előzőből, már nem lehetett megmondani az eredeti színét a sok szőr miatt.

Ráhajtottam New York elkerülőjére és megindultam Los Angeles felé. Hat vagy hét nap és otthon leszek, már félek előre mi fog történni. Anyámnak már szóltam, ez egyenlő a katasztrófával. Lehet inkább apámat kellett volna hívni.

Több órája vezettem mikor a mellettem lévő személy elkezdett forgolódni. Megigazította magán a pokrócot és elkezdett ébredezni.

- Jó reggelt. - mosolyodtam rá.

- Mióta vagyunk úton? - ásított, majd nyújtózkodott.

- Úgy négy órája. - néztem rá a műszerfalra.

- Megállunk valahol?

- Ha beérünk a következő városba akkor.
- Renden.
- Ki vele Shelly mi nyomja a lelked három napja furcsán viselkedsz, észre vettem.
- Mi van közted meg a volt barátnőd között?
- Semmi, együtt mentünk el, hogy leszervezzük Soffy nászútját. Azt adjuk neki, mivel állításuk szerint nekik nincs idejük ilyen luxusra, meg a házba ami még kimaradt azt újítják fel. Szóval a Los Angeles-i kórházat próbáltuk elérni, amikor sikerült leszervezni, hogy Nelson elengedjék egy hétre, anya megfenyegette az őrsön az új kapitányt, ha nem engedi el a lányát, akkor soha nem fog tőle megszabadulni. Ez bevált, néha nagyon félelmetes tud lenni. Tegnap foglaltuk le a jegyeket Görögországba, azon belül én nem tudom hova, azt már Tiffany intézte. De most én kérdezek, hogy jutott eszedbe Tiffany?
- Csak úgy. - vonta meg a vállát.
- Üzeneteket olvastál és láttad, hogy találkozom vele. - mondtam ki a tényt, mire rám kapta a tekintetét.
- Honnan veszed ezt?
- Nő vagy, még nem láttam olyat aki nem turkált az üzenet között, ezért is mondtam, hogy nyugodtam nézd meg, attól hogy megtiltom csak még jobban akartad volna.
- Nem minden nő ilyen. - morgott.
- Hát én akármilyen nővel találkoztam az első amit megnézett ha a telefon kioldva a kezébe került az üzenetek, utána meg Steve-t akarta megnyitni.
- Ki ez a Steve, annyit beszélsz róla, nem értek semmi ebből, hogy nem lehet megnyitni. Egy alkalmazás vagy mi?
- Olyasmi. - fordultam be a városba.
Elmentünk egy benzin kútra, míg megtankoltam ő elment pisilni. Marley is kinyújtóztatta elfeküdt tagjait, de még Shelly előtt vissza feküdt a kocsiba. Vettem magamnak egy kávét és a kocsinak dőlve kezdtem el inni.
- Miért döntöttél, hogy eljössz velem? - szegeztem felém tartónak a kérdést.
- Nem volt semmi ami New York-hoz kötött volna, meg így legalább a bátyám nem fog megtalálni. - dőlt neki a kocsinak mellettem - Nem fáradtál el a vezetésbe?
- Nem. - ráztam meg a fejem és újra kortyoltam.
- Csodállak, hogy ennyi ideig tudsz egy dologra koncentrálni. Nekem az is nehezemre esik, hogy egy filmet végig üljek.
- Vettem észre, a sorozatból egy rész is nehezedre esik.
- Soha nem hagyták, hogy azt csináljak amit akarok, és most hogy végre a magam ura vagyok nem akarok ülni és Tv-t nézni.
- Akkor ezért nem tudsz este aludni, vagy csak frusztrál a jelenlétem? - kérdeztem rá arra, ami egy ideje foglakoztat. Bármikor keltem fel ő fent volt, tényleg a legvéletlenebb időpontokba. De volt olyan is, hogy nem tudtam tőle aludni, mert folyamatosan forgolódott. Azt figyeltem meg, ha hamarabb mentem vissza, akkor általában aludni, de nem mindig. Még nem fejtettem meg.
- Mit akarsz tőlem? - nézett le az lábára.
- Itt az a legnagyobb kérdés, hogy szerinted én mit akarok veled tenni? - dobtam ki a poharam, majd Shelly elé álltam.
- Nem tudom. - nézett el jobbra, meg akarta indulni, hogy vissza üljön, de rátettem a kocsira a kezem, így nem tudott elmenni.
- Nem tudod? - húztam össze a szemöldököm.
- NEM. - emelte fel a hangját és közbe bele nézett a szemembe.
- Pedig annyira egyszerű. - sóhajtva ráztam meg a fejem.
- Akkor mond el, ha annyira egyszerű, mert szerintem itt semmi nem egyszerű. Az én életembe az volt talán a legegyszerűbb időszak amire nem emlékszem, biztos azért van, mert annyira unalmas volt, hogy meg sem maradt a fejembe. De várom, mit akarsz tőlem egy senkitől, Lucas.
Rátettem a kezemet a derekára és magamhoz préseltem. A döbbenettől elfelejtett levegőt venni, és félelmet láttam a szemébe. Nem foglalkoztam vele, hanem a számat rátapasztottam az övére. Hiába csókoltam nem csókolt vissza, a keze meg esetlenül lógott mellette.
Elléptem tőle és készültem, hogy beülök a kocsiba. Nyitottam volna ki az ajtót, amikor egy apró kéz a csuklómra fonódott. Már fel is készültem, hogy majd mondja, hogy nem is jelentek neki semmit, és inkább itt kiszáll, mintha hogy továbbra is velem velem utazzon. Azt hittem, hogy ez az egy hónap alatt rájött, hogy nem csak azért mentem ki érte a hóviharba, mert ahhoz volt kedvem.
- Nekem nem megy, félek. - nézett bele a szemembe.
- Tőlem, kösz ez nagyon jól esik. Azért mentetelek, meg hogy utána bántsalak, ezt nézed ki belőlem?
- A csalódástól, hogy megint otthagynak.
- Valaha fogod érezni azt amit én? - suttogtam.
- Talán.
- Legalább nem egy nem. - nevettem a saját nyomoromon.
Már szálltam volna be a kocsiba, hogy legalább a vezetés elterelje a gondolataim, vagy tudok rágódni rajta, hogy mekkora egy szerencsétlen flótás vagyok. Shelly elém lépett, majd a karjait a nyakam köré csavarta és magához húzott egy ölelésre, azonnal a derekára kulcsoltam a karjaim és élveztem a gyümölcsös illatát.
- Nem tudom te mit érzel, de én mérhetetlen hálát, hősöm. - suttogta a fülembe. 

104. rész

.:: Shelly Szemszöge ::.

- Szép jó reggel. - húzta le a takarót rólam Lucas.

- Miért keltettél fel? - ültem fel szem törölgetve.

- Te kérted, hogy vigyelek magammal a kávézóba. Nem tudtad elképzelni miért vagyok ott több órán keresztül.

- Tényleg.

- Öltözz fel, lent várunk. - intett Marley-nak mire kiugrott az ágyból és a gazdája után ment.

Bezárkóztam a fürdőbe, és miközben lezuhanyoztam, megint Lucason gondolkodtam, egyre többet gondolok rá, mert egyszerűen nem értem miért csinálja ezt. Soha senki nem volt velem ilyen kedves, és félek tőle, ez miatt. Rettegek attól, hogy az egész csak játék. Félek bele gondolni mi történik akkor ha majd meg fog unni mint a bátyám és kidob megint az utcára.

- Haza felé, majd gyalogolhatunk? - kérdezte Lucas.
- Nekem mindegy. - vontam meg a vállam, és átöleltem magam a karommal.
- Akkor elviszem a tisztítóba, valakinek hullik a szőre. - nézett rá Marley-ra, mire láttam ahogy lesüti a szemét.
- Te kocsid azt csinálsz vele amit akarsz. - hagytam figyelmen kívül amit mondott.
- De megkérdezem, mert lesz úgy több egy kicsivel mint fél óra mire visszaérünk a házhoz.
- Miért hívod háznak?
- Mivel az én otthonom Los Angelesbe van.
- Azt hittem itt fogsz maradni.
- Túl sok minden köt oda, nem lennék képes ilyen távol lenni a családomtól. Hiába hatalmas élmény ez az utazás de jó lenni már otthon tartózkodni. Így is csak karácsonyra tudtam három napra haza menni. Azt meg semmiféleképpen nem hagyhattam ki, akkor van apa születésnapja. Anyám megölne ha máshol tölteném nem a családdal. Így is anyám születésnapjára csak haza ugrottam.
- Ennyire összetartó család vagytok?
- Igen, fontosak nekem, meg remélhetőleg nekik is fontos vagyok.
- Biztos. - erőltettem magamra egy mosolyt.
- Sajnálom, hogy ilyenről kell beszélünk. - állította le a kocsit.
Kiszállt a kocsiból és segített nekem is kikelni a kényelmes ülésből, ilyen kényelmes kocsiba még soha sem utaztam. Marley társaságába megvártuk még Lucas váltott pár szót a tulajjal, majd vissza jött mellénk.
- Milyen messze van az a kávézó ahol a fél napod töltöd? - vettem fel a séta tempóját.
- Négy percre innen, már egy ideje el akartam hozni a kocsit, csak mindig későn vettem észre és ebbe az dög utcában nem lehet vissza fordulni, csak ha több 10 perces kerülőt teszek. Csak nekem lehet ilyen átok szerencsém. Más esetleg nem talál el egy helyre nem nekem ki kell fognom azokat a rohadt egyirányú utcákat.
- Én nem tudnék ilyen forgalmas úton vezetni, félelmetes.
- Állítólag az olaszországi közlekedés a legrosszabb, ott a piros lápa nem azért van, hogy megálljanak, a motorosok össze vissza mennek amerre akarnak, meg ott úgy parkolnak, hogy koccannia kell a kocsinak. Meg még ott nem találtak olyan kocsit ami ne lenne megkarcolva. Nem merném oda vinni a kicsikémet.
- Komolyan kicsikémnek hívtad a kocsit? - akadtam ki teljesen, azt már elfogadtam, hogy Marley olyan neki mintha családtag lenne, de hogy egy kocsi? Ezt nem tudom lenyelni.
- Bocsi családi szokás.
- Miért kihívja még kicsikémnek a kocsiját?
- Anyám az első kocsiját James-nek hívták.
- Nem is akarok többet hallani.
Teljesítette a kívánságomat és a kávézóig csendben maradt, ott is csak azt kérdezte meg, hogy milyen italt szeretnék. Meglepődtem ezen, hogy ilyen könnyen veszi az akadályt miszerint nem akarok most beszélni. Félek még miket tartogat számomra ez a férfi.
Leültünk egy asztalhoz ahol két idősebb férfi üldögélt, amikor meglátták Lucas szinte megcsillant a szemük az örömöm, mint amikor egy régi kedves ismerőst hosszú idő után újra láthatnak.
- Bob, Charlei de rég láttalak titeket talán megfiatalodtatok?
- Én erről nem tudok, sőt az asszony szerint is egy elásni való vénség vagyok, de most ne én legyek a téma, de ne is Bob meg a számon tarthatatlan házassága. Itt az ideje a te mesédnek, főleg erről a kedves lányról. - kacsintott felém, a nevetésem próbáltam elrejteni, de nem nagyon sikerült. Szerencsére, nem sértődött meg rajta.
- Miért meséljem el az unalmas életem amibe semmi nem történt csak annyi, hogy majdnem egy éve megfogtam magam és otthagytam egy időre szülővárosom. Shelly történetéről meg majd mesél ha akart az ő szíve joga. De nem fogsz Bob megmenekülni, most neked kell felelned, múltkor nem akartad elmondani a piszkos részletek, akkor mond el most.
- Nem fogom az életem legrosszabb pillanatai egy ilyen szép lány társaságába megbeszélni.
- Nyugodtam, majd nem figyelek oda. - ittam bele a legfurcsább kávéba amit valaha kóstoltam.
- Miért csokis, meg miért hideg? - hajoltam Lucas füléhez, hogy a két vitatkozó őszhajút ne zavarjam meg.
- Frapucsinó. Bármikor el akarsz menni azonnal szól és megyünk, nem kell szenvedned. - adott egy puszit a hajamba, a döbbenettől nem is tudtam mit reagálni.
- Mióta vagytok együtt kedveskéim? - mosolygott ránk Bob.
Tagadni akartam, hogy nincs köztünk semmi, de lehet hogy inkább higgyék ezt, mint az én magán életembe turkáljanak.
- Pár napja volt pont egy hónapja, hogy találkoztam vele a parkba, bár előbb Marley találta meg. - óvatosan rám nézett, mire én bele egyezően bólintottam.
- Jó ízlése van. - veregette meg Charlei a kutya fejét.
Elkezdtek valami katonaságról vagy miről beszélni, én meg inkább a szívószálat rágcsáltam. Teljesen lekötötte a figyelmemet az, hogy egyre inkább azt figyeltem, hogy fogy az italom. Megmerevedtem amikor egy telefon került a kezembe. A zár fel volt oldva rajta és a menüjébe rengeteg játék sorakozott. Értetlenül néztem Lucas-ra mire megnyomott valamit az oldalán.
- Játssz vele, vagy ha akarsz akkor menj a fel a netre csak Stevet ne nyisd meg. Vagy turkál benne, még el is olvashatod az üzeneteim, de ha tényleg unod akkor szólj, ha már eljöttél döntsd el mikor akarsz.
Bólintottam majd először végig néztem a játékai között. Bármelyiket nyitottam meg véletlen szerűen mind ki volt már játszva. Megnéztem a képeit, de az sem tartott sokáig. Családjáról volt pár fénykép, de mindegyikükről csak egy. A húgáról egy olyan kép volt ahogy a kezén egy papagáj ül és látszódik, hogy nagyon magyaráz valami a madár. A következőn az anyja lehetett kávéval a kezébe a rendőrségi szalag előtt hosszú kigombolt kabátba és napszemüvegbe. Az ezután következő képen egy köpenyes pasas ült egy kanapén fél álomba. Ne tudtam, hogy ki ez, Lucas csak a húgáról meg a szüleiről mesét. A következőn biztos, hogy az apja van, az arc vonásaik nagyon hasonlítanak, föleg hogy az apja koncentrált. A falhoz lapult és egy pisztoly tartott magához. A következő képen egy lány állt a színpadon és énekel, de a kamerába nem nézett bele. Volt még négy kép három olyan férfiról aki nagy valószínűséggel a szülei munka társai lehetnek. Telefonja rejtet még pár vele egy idős emberről képet.
Nem akartam megnézni az sms-t, a kíváncsiságom nyert. Legtöbbet a húgával smszik arról, hogy mikor méltóztatik már végre haza jönni, mert áll a bál és hiányzik, meg kellene a segítsége. Kiderült, hogy az orvos, Nelson aki Soffy pasija, vele is sokat szokott beszélni, főleg a húgát pletykálják ki. Az anyja az felől érdeklődik minden nap este felé, hogy evet valami rendeset vagy csak keresett valami eszméletlenül zsíros gyors kaját és felszedett már pár száz kilót, meg még ,,kedvesen" azt is oda írta, hogy ha azt a szemetet eszi, akkor ne lepődjön meg ha hamarosan Viagrát kell szednie. Az apjával meg az éppen aktuális várost tárgyalták ki. Milyen ott az épületek, milyenek az emberek, a város hangulata. Meg még amikor el ment otthonról az anyja mennyire borult ki, mert elköltözött a kicsi fia. Lucas nagyon szerencsés, hogy ilyen családja van nem is értem miért hagyta ott őket. Találtam üzeneteket amiket a volt barátnőjével váltott, ég amikor együtt voltak. Most is beszélnek, de nem akármiről hanem rólam. Tiffany folyamatosan érdeklődik, hogy mi van velem, hogy van a kezem, hogy viselem ezt a hirtelen változást, meg reméli tetszenek a ruhák amiket együtt vettek. Ahogy olvastam a sorokat, elfogott egy maró és fájdalmas érzés a mellkasomba. Megnéztem azért még az utolsó üzenetet amibe egy találkozott beszéltek meg ma estére. Akartam volna megnézni milyen zenék hallgat, de elkezdett rezegni a telefon a kezembe.
- Keresnek. - böktem meg egy kicsit a kezét, hogy rám figyeljen.
- Furcsa, nyomd ki, majd később vissza hívom.
- Egy bizonyos, ha nem veszed fel ki foglak herélni keres. - olvastam fel a nevet a kijelzőről.
- Anya mit akarsz... Megtehetnéd azt a szívességet, hogy nem töröd fel a telefont, meg volt az oka, hogy lekódoltam a hívást... Haza fogok érni az esküvőre, nem kell félned nem fog a lányod tanú nélkül maradni... Ha ezt még egyszer felhozod nem fogok menni, majd kiveszek egy házat a lehető legmesszebb tőletek... NEM léccives, könyörgöm betöltöttem már a 25 jó, hogy nem megkérdezed, hogy eltudok-e egyedül menni a wc-re... Majd beszélünk. - tette le a telefont, majd elkezdte az orrnyergét masszírozni.
- Fiatalok nekem mennem kell lehet, hogy az én Matildom már keres, jobb nem felhúzni. - köszönt el azt hiszem Bob, de nem vagyok biztos benne. Chalei vagy Bob is felvette a kalapját, majd köszönés után elsétált.
- Haza fogsz menni? - tettem fel a legfélelmetesebb kérdés számomra. Akármennyire is nem tudtam, hogy mik a szándékai velem megkedveltem és nem akartam elveszteni.
- Házba megbeszéljük, gyere. - nyújtotta ki felém a kezét az arcán meg egy szomorkás mosoly bujkált. Egy pillanatig hezitáltam, de végül rákulcsoltam az ujjaim az övére.
- Esetleg útközbe? - kérdeztem rá óvatosan.
- Soffy-nak esküvője lesz és megkért, hogy én legyek a tanúja. Három nap múlva haza kell indulnom.
- Mikor fogsz vissza jönni?
- Soha, terveim szerint. Otthon maradok.
Nem mondtam semmit, lelkiekben készültem arra, hogy újra az utcán éljek majd. Este fagyoskodni valahol, esetleg menekülni az elől, hogy megerőszakoljanak. Csupa nyomor, kín, szenvedés meg éhség lesz.
- Szeretnék tőled kérni valamit.
- Mit?  - szólaltam meg egy sokkal vékonyabb hangon.
- Gyere velem.

103. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Reggel egyedül voltam a szobába. Kirázott a hideg, mire magamra kaptam egy vastag pulcsit póló nélkül, meg egy nadrágot is felhúztam. Nem értem hogy tudja valaki ezt az hideget elviselni, de jövőhéten megyek haza a napfényes és meleg Los Angelesbe, csak még nem tudom mi lesz Shelly-vel. Azt hittem hogy milyen jó lesz nekem utazgatni, csak rosszabb lett.

Konyhába Shelly sütötte a palacsintát, bólintott felém, de azonnal minden figyelmét a sütésre szegezte. 

- Hogy aludtál, voltak rémálmaid? - ültem fel a pultra, gáztűzhely mellé.

- Minden este vannak rémálmaim, de ha nem lesz azonnal szólok. - dobta fel az utolsó palacsintát is.

- Kitaláltam egy jó játékot. - vettem el egy palacsintát a kupac tetejéről.

- Mi lenne az? - ráncolta a szemöldökét, majd ő is elkezdte ennie a kajáját.

- Azt mondtad, hogy nem akarsz beszélni a múltadról.

- Igen, de nem értem milyen játék az amihez nekem közöm van. A legjobb dolog ami velem történt az, hogy eljöttél értem. Ez lenne a játékod vége, vagy mi? Nem értek semmi, így akarod közölni kedvesen, hogy menjek el. Inkább mond el kéméletesen, jobb hamarabb túl esni rajta, mint itt rágódni. De azért majd a palacsintát megehetem, meg...

- Ha befogod elmondom, és nem találtad el.

- Jó. - sóhajtott fel megkönnyebbülten.

- Szóval arra gondoltam, hogy én kérdéseket teszek fel, neked csak bólogatni vagy rázni kell a fejed. Na mit gondolsz, játszol velem?

- Jó, játszok veled, de nem értem miért érdekel téged, hogy a múltba mi történt?

- Szeretem hallgatni az emberek történetét. Beülni egy kávézóba és igenekkel beszélgetni, elmesélik nekem az életük történet, ami felhasználok, ha kell egy jó háttér történet, keresem azt a történetet amit nem csak sorozatokba lehet felhasználni, hanem sokkal nagyobb lélegzet véletlenül.

- Szerinted az én történetem az?

- Igen. - bólintottam.

- De mi van, ha nem akarom megosztani?

- Akkor várok vele míg meg nem fogod velem osztani. 

- Végül is ennyivel tartozom, akkor hát itt a játék ideje. 

- Rendben, készen állsz? - azonnal bólintott rá - Apád valaha is bántott? - megint bólintott - Megütött? - kaptam is rá azonnal a igent - Úgy 10 évesen kaptad az első ütést? - rázta meg a fejét - Hamarabb? - bíztam benne, hogy megint megrázza a fejét, de sajnos bólintott - Sokkal? - most csak egyet biccentett - Inkább nem is akarom tudni, hogy mikor emelt rád először kezet.

- Öt évesen. - suttogta.

- Bátyád megütött valaha? - megrázta a fejét, mire egy kicsit megkönnyebbültem - Mond azt, hogy nem erőszakolt meg. - kértem tőle.

- Ha azt akarod, hogy hazudjak. - kezdett el gyengülni a hangja. 

- Mikortól? - néztem bele egyenesen a szemébe.

- Hét. - zárta össze a szemet, majd egy kicsit oldalra fordította a fejét. 

- Ők vannak a rémálmaid? - zártam a karjaimba, és végre nem lökött el magától. 

- Igen, miattuk nem tudok aludni. Félek még mindig hogy bejönnek a szobába. - suttogta vissza fojtót hangon. 

- Ezért nem viseled el az érintést, ezért löksz el mindig magadtól, mert félsz a férfiaktól az amiatt amit a bátyás és a nevelő apád tett veled. 

- Pontosan.

- De tudod, hogy én soha nem csinálnék veled ilyet, ugye? 

- Az elején nem tudtam, amikor kidobott, annyi rossz emberrel találkoztam, nem tudtam, hogy kiben bízhatok meg. 

- Tudom, hogy lehetetlen ilyen rövid idő alatt elnyerni a bizalmad, de próbáld meg legalább. - simítottam végi a hüvelykujjammal az arcán.

- Megpróbálom. 

- Köszönöm, de tereljük valami kellemesebbre a beszélgetést. Bemegyek a városba van kedved velem jönni? 

- Igen, nagyon jó lenne végre kimozdulni innen.

- Szerintem vegyük meg, nagyon jól áll. - mondtam az öltöző fülke előtt ülve.
- Nem akarlak még jobban lehúzni, így is rajtad élősködök.
- Te takarítod az egész házat, meg mosol, ráadásul még főzöl is. Nem kell félned nem szipolyozol ki, meg én szeretném, hogy meg vedd ezt a ruhát.
- Egyáltalán minek, egész nap otthon ülök.
Elmosolyodtam azon, hogy ezt a mondta. Mikor meglátta az arcom ijedtem húzta össze a szemöldökét.
- Valami rosszat mondtam? - ijedt meg. Szemében meg kétségbe esés csillogott.
-  Dehogy, szabad? - tártam ki a karom és bíztam benne hogy megölelhetem.
Az utolsó pár centit lassan tette meg, majd a homlokát neki támasztotta a vállamnak. Amikor a karjaim a lapockájára meg a derekára simultak összerándult.
- Nyugi én vagyok, nem foglak bántani.
Figyeltem a piros pozsgás arcát míg bemegy a öltöző fülkébe. A ruhát felakasztotta a tetejére én meg elvitettem a többi ruhához. Szereztünk neki hozzá cipőt, majd átmentünk egy másik boltba, megvettünk mindent amit az üres konyhába kelhet. Beültünk egy közeli gyors étterembe és folytattuk a bólogatós játékot. 

102. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Három hete annak, hogy megmentettem a halálra fagyástól. Még nem értettem meg miért fél az érintéstől, de még azt sem tudtam hogy került az utcára. De azt tőlem tudta meg, hogy örökbe fogadták; annyira letört volt, de valahol belül állítása szerint örült, mert így értemet nyert az egész gyerek kora. Megértette a szülei minden tettét; de velem nem osztotta meg, hogy mit voltak azok a tettek. De minden nappal egy kicsit közelebb kerülök, hogy megértsem minden tettét, akkor lehet, hogy értelmet nyer számomra is a félelme. 

- Shel kezdődik jössz? - kiabáltam fel az emeltre.

- Rohanok. 

A három hét alatt kialakult egy szokásunk. Minden este megnézetem vele az egyik részt amit én írtam. Az elején nem tetszett neki, hogy sorozatokat kezdtem el vele nézetni, de amikor meglátta a nevem bal alsó sarokba, furcsán nézett rám, de nem szólt semmit, csak nézte tovább.

Külsőre is rengeteget változott, felszedett pár kilót; hasznára vált, főleg nekem. Kikerekedett mind a fenek mind a melle. Az arca most már nem csontos és megtelt élettel. A haja is sokat változott, nem értek hozzá, de jól néz ki. A szeme meg sokkal vidámabban csillogott, de még mindig ott volt a szomorúság benne.

- Kihozod a popcornt? - mondtam neki miközben a lépcsőn jött lefelé. 

- Valamit hozzak még? - hajolt ki a konyhából.

- Kólát.

Lekapcsoltam a villanyokat, a kukoricát közénk tettem, és elindítottam a harmadik éved záróját, ami dupla részes. Végig nézettem vele az előző ketté évadot is, hogy legyen fogalma a szereplők kapcsolatáról; én csak a harmadik évadtól írom. Bár én csak a gyilkolós résszel foglalkozom a szereplők közti szerelmi szálat a régi forgatókönyv író írja. Nem valami felemelő a kapcsolatunk. De mivel soha nem találkozott velem élőbe, csak e-mailon zaklat, ott meg Steve azonnal kitörli. 

Mire kezdődött volna a második része a kukorica is elfogyott, meg Shelly is elaludt. Elfeküdtem a hatalmas kanapén, majd magam elé húztam, szerencsémre nem ébred fel. Míg ő a bal karomat párnának használta addig én őt néztem.

Mennyi mindent tud változni három rövid hét alatt. A sovány törékeny lányból egy sokkal erősebb magabiztosabb nő lett. Bár a legidegesítőbb szokásától még most sem akar szabadulni. Minden nap amikor csak tehet megkérdezi miért. Próbálom kikerülni a választ; vagy azzal, hogy amit éppen csinálok azt indoklom meg. Gondolok itt ilyenre hogy azért fekszek az ágyon, mert fáradt vagyok. Azért gépelek, mert ez a munkám. Szerintem csak megrázza a fejét és folytatja a cselekedeteim figyelését. El is felejtettem ezt az idegesítő szokását. Amikor otthon vagyok és egy szobába vagyunk, ami nagyon ritka szokott lenni. Ő általában fent az emeleti szobába van, de ha környezet változás kell neki akkor le szokott jönni a nappaliba. Akkor minden mozdulatomat figyeli, és kérdez. Van amikor olyan apróságokat, hogy mit írok most, vagy mi a kedvenc kajám. Ez csak a kedvesebb része, volt arra is példa amikor arról kérdezett, hogy hány kapcsolatom volt, éltem-e át halálközeli élményt. Még tett fel olyan kérdést, hogy miért nem vagyok rosszul a véres téthelyektől?

Bezzeg amikor én kérdezek nem szoktam kielégítő választ kapni. Mert én minden kérdésre válaszoltam, ráadásul nem is ferdítettem az igazságon. De ő mindig ki kerüli amikor a családjáról kérdezem. A bátyáról egyszerűen semmit nem akar elmondani azon kívül, hogy David-nak hívják. Családjáról annyit mondott, hogy nem akar róluk beszélni. Remélem azért idővel valamit elárul róluk, hogy mit csináltak amitől ennyire megutálta őket.

Mély álmomból arra riadtam hogy, Shelly minden izma megfeszül körülöttem, és próbál kimászni a karjaim alól. Szaggatottan vette a levegőt, remegett az egész teste.

- Csak én vagyok. - suttogtam a fülébe, mire mozdulatlannál dermedt - Lucas vagyok nem foglak bántani.

Megfordult a karjaimba, majd teljesen bele temette a fejét a mellkasomba. Halkan szipogott közben meg a hátát simogattam. Az első érintés után megfeszült minden izma, de pár másod perc múlva ellazult.

- Mond el mi zaklat fel ennyire, kérlek. - suttogtam a fülébe.

- Nem akard, hogy visszaemlékezzek arra mit tett velem a bátyám. Ne akard, hogy újra a fejembe kússzanak a emlékeke arról mit csinált velem amikor még kicsi voltam. NE akard, hogy megint eszembe jusson milyen arcot vágott, amikor kidobott az utcára, mert megunt. Kérlek Lucas ne akard, hogy a fájdalmas múltam újra vissza térjen. - közbe végig a szemembe nézett.
- Nem akarok neked rosszat, csak meg akarlak érteni.
- Egyszerűen nem értem miért foglalkozol felem, én el vagyok már rontva.
- Mindent meg lehet javítani csak idő, türelem kell hozzá, meg persze egy jó alkatrész.
- Te vagy a jó alkatrész? - húzta fel a szemöldökét. 
- A legjobb. 
Megforgatta a szemét, majd magamra hagyott és bement a konyhába. Én is utána mentem, miután magamhoz vettem az üres üvegeket, meg a tálat. Beledobtam a mosogatóba, majd Shelly kezét megfogva felhúztam az emeltre. Mire lezuhanyoztam addigra ő már az ágy ráeső felében aludt. Felé fordulva figyeltem ahogy alszik. 

101. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Apró ütögetésekre ébredtem fel. A bal kezem lelógott az ágyról és a párnám tiszta nyál volt.

- Mi az? - motyogtam miközben megfordítottam a párnámat.

- Szörnyen horkolsz. 

- Idáig még senki nem mondta, hogy horkolok.

- Higgy nekem nem valami jó hallgatni.
Fordított nekem hátát és még a takarót is nyakig felhúzta.

Mér majdnem vissza tudtam aludni, de újra arra ébredtem hogy apró lábak lökdösik a hátam. Felkapcsoltam a villanyt és Shelly felé fordultam.

- Még vissza aludni sem tudtam, nem hogy horkolni. - támaszkodtam a bal könyökömre.

- Ha nem te horkoltál akkor meg ki? - dőlt neki az ágy támlájának és össze fonta a kezét a mellkasán. 

- Marley. - mondtuk egyszerre és közben az ágy lábához fordultunk. Ott feküdt a hátán, a szájából kilógott a nyelve és hortyogott néha. Megpökdöstem a lábammal, mire eldőlt, de legalább abba hagyta az alvásunk zavarását. Lekapcsoltam a villanyt és végre tudtam aludni. 

Soha nem fogom megérteni, hogy nekem miért nem lehet arra felébrednem hogy kialudtam magam. Nem nekem vagy arra kell ébrednem hogy Marley ki akar menni, vagy arra hogy a kurva telefon teljes hangerővel csörög, de most már azt is hozzá adhatom hogy Shelly annyira forgolódik, hogy erre is felébredek. Nem tudom, hogy milyen farkas horda üldözi, vagy mi elől menekül álmába, de alig várom, hogy vége legyen. Végre eljött az a perc amikor nem futkározik helyben, már mosollyal az arcomon fészkeltem magam bele a pihe puha párnába, de a varázst a telefon csengése törte meg. Mikor megláttam, hogy a húgom hív azt hittem, hogy telefonon keresztül fogom megölni.

- Nem igaz, hogy ilyen rohadt korán kell hívnod, időeltolódás rémlék, hogy mi az? - köszöntem a telefonba.

- Tudod nem kellene felhívnom, ha tudnám, hogy pontosan hol is tartózkodsz, hogy elküldjem a meghívódat.

- Tudtatok egyeztetni a Cross családdal? - döbbentem le, ezzel együtt minden álmosság kiment a szememből.

- Nem, hanem egyszerűen nem fog érdekelni a véleményünk. Elküldjük nekik is a meghívót, hogy mikor és hol lesz, majd eldöntik, hogy jönnek vagy nem. Nekem már az elsőnél legem volt, de Nelsonnak tegnap lett végleg elege a szüleiből, meg a hülye nem tetszik, hogy Tomlinson vagyok hisztijükből. 

- Azt hittem, hogy sokkal hamarabb fogja fel adni. 

- Nem tudom mi lett volna vele, ha továbbra is velük szenved. Így is nagyon kivan. Azt hazudtam a főnökének, hogy nagyon rosszul van. Tegnap hajnalig panaszkodott, most meg még fel sem bírt kelni. 

- Nem lettem volna a helyébe.  

- Nem is tudod elképzelni mennyire viselte meg, hogy a saját szülei ennyire lekezelően bántak vele. Olyan mintha még mindig egy öt éves taknyos kölyök volna, aki egyedül nem tud döntéseket hozni. Nem beszéltek velük sokat, de mindegy egyes szót amit kimondtak sütött róla a gúny és a megvetés.
- Nem tudom én mit csinálnék ha anyáék ilyenek lettek volna. Bele sem akarok gondolni. - mondta, és láttam a lelki szemeim előtt ahogy kirázza a hideg.

- Lehet hogy jobb is ha nem jönnek el. Gondolj bele ott milyen jelenetet rendeznének? 

- Nincs esküvő balhé nélkül. De amiért hívtalak az az, hogy itt van a meghívód a kezembe.
- Milyen kedves elmehetek az esküvödre?
- Megengedem, de valami nagy és drága ajándékot hozz nekem. A szabadság szobor megfelel. - nem láttam, de a hangján hallottam, hogy a nevetését próbálja vissza tartani.
- Megszerzem, holnap leugrok Párizsba és megbeszélem, hogy csináljanak még egyet. Amúgy van valami szép üzenet a meghívón. Anya múltkor fél órán keresztül panaszkodott rá, hogy nem tudtatok választani.
- Igen, tiéden főleg.
- Jaj nem fogom kibírni olvasd fel. - tettem a kezemet a szívemhez.
- Kedves Lucas meghívjuk Önt és titokzatos társát akiről már két embertől hallottam, de nekem még nem mondtál semmit.
- Most már mindent értek, amúgy tényleg ez van rajta, mert tőled kitelik.
- Igen, ezt írattam rá, de mesélj ki az akiről már Nelsontól meg Tiffanytól is hallottam.
- Nem telefon téma. Úgy is haza megyek esküvő előtt egy hónappal. Amit Nelson mondott a munka társairól, azoknál a legény búcsú egy tál kaviárral kezdődik. Itt az ideje, hogy a te barna herceged megkóstolja az alkoholt.
- Április 25 szombat, minél hamarabb gyere haza te vagy a tanúm, nem telefonon akarom az utolsó részletek egyeztetni.
- Értettem, de mikor mentek nászútra?
- Meg sem fordult ilyesmi a fejembe, se nekem se Nelsonnak nincs ideje ilyenekre.
- Nászút a legjobb dolog az esküvőbe nem hagyhatjátok ki.
- Hát pedig az lesz. Nem fognak szabad napot adni sem nekem sem neki. Így is csoda hogy a saját esküvőjére elengedték.
- Még több ok, hogy ne legyen orvos.
- Erre nem mondok semmi, mindketten sokkal jobban járunk, de leteszlek, mert az egyik nagy okos aki azt hiszi, hogy csak akkor voltam az őrsön amikor itt voltak óráim.
- Alázd le őket Megan.
- Meg lesz Malcolm. - tette le a telefont.

100. rész

.:: Soffy Szemszöge ::.

Nem is tudom megmondani, hogy mi a rosszabb. Az kapitányságon ahol lutifutinak néznek, mert én vagyok az egyetlen nő. Ha tudnák, hogy kik a szüleim akkor nem ugráltatnának, de nem azért akarok jó helyre kerülni, mert van pár igen befolyásos család tagom. Egyedül akarom végig szenvedni, nem kell nekem segítség a jelvény megszerzéséhez, mint az egyetlen bátyámnak. Bár ő nem ezzel akar foglalkozni, ez csak egy segítség neki. Jobban bele gondolok, hogy a kapitányságon mi történik meg otthon, akkor egyértelműen el tudom dönteni mi a rosszabb.
Nelson most már teljes állásba dolgozik a kórháznak, így vannak éjszakák amikor egyedül vagyok a hatalmas házba. Még nem szoktam hozzá hogy saját házunk legyen, főleg hogy ekkora. De még nem is zavar abba a legjobban ha éjszakás hanem, hogy másnap annyira be van lassulva. Ezért a szabad napjainkat meg az éjszakáinkat arra szenteljük, hogy megszervezzük az esküvőt amit a szemét szülei miatt nem tudtunk dátumot választani. Már minden meg van szervezve csak idő pont kell, évek kérdése is meg lesz.
Most is egy ilyen csodálatos találkára megyünk, hogy hátha ma végre meg tudunk egyezni.
- Hányadik alkalom hogy anyádékhoz megyünk? - csatoltam be a cipőmet.

- Talán a tizedik, de sokkal jobb mint az első alkalom amikor találkoztunk. Tudod amikor apám bekerült a kórházba hozzám kertül volna, de inkább törött lábbal indult meg haza. - nyitotta ki az ajtót előttem.

- Az elsőtől tényleg jobb, már be is engednek a házba. - zártam ki a kocsit. 

- Lehet, hogy már eljutunk az előételig. 

- Nem hiszem. - ráztam meg a fejem és indítottam is a kocsit.

Az út alatt nem beszéltünk. Egyetlen egyszerű okból, nem akartam megint menni és ezen egy kicsit össze is kaptunk. Kezd elegem lenni ebből az egészből, de tudom, hogy Nelson-nak mennyire fontos ezért valameddig még kitartok és utána fogom őket elküldeni a pokolba. Azon belül is a legmélyebb bugyraiba, sőt meg is szurkálnám őket.
- Nekem miért nem lehet egy aranyos anyósom, aki mindig mosolyogva fogod, sütivel a kezébe? -  szálltam ki a kocsiból, és neki támaszkodtam. Nelson oda jött mellém, és fél karral átölelt.
- Mert anyámat nem láttam még őszintén mosolyogni, meg szerintem a konyhába csak enni szokott.
- Akkor is igazságtalanság. - sóhajtottam fel, majd magamra erőltettem egy mosolyt és megindultam Nelson kíséretével a bejárati ajtóhoz. Bekopogott rajta, várta hátha valaki beenged. Volt amikor kint maradtunk, mert azonnal ránk csapták az ajtót. Húga nyitott ajtót, mikor meglátott rám nyújtotta a nyelvét és a fejét magasra emelve ment be a konyhába.
- Még mindig utálom a családod. - suttogtam a fülébe.
- Tudom, de nekem fontos hogy ott legyenek az esküvőn, elvégre egyszer házasodok. - karolt át.
- Honnan tudod? Lehet hogy annyira elviselhetetlen leszek hogy azonnal otthagysz.
- Lassan három éve élek együtt veled, az utolsót külön házba, nem tudsz szerintem olyan mutatni amivel elijesztesz.
- Akkor jó. - dőltem rá a vállára, és sajnos megérkeztünk a konyhába.
Az asztalon úgy volt megterítve, hogy az egyik oldalt két tenyér a másik oldalon meg három. Már jó indul az egész. Kár hogy táblát nem tettek a székek felé, hogy számkivetettek.
- Anya, apa. - biccentett feléjük Nelson majd leült.
- Mrs. és Mr. Cross. - minden udvariaskodás nélkül leültem a mellette lévő székre
Feszültséget a levegőben vágni lehetett. Az összes hang amit hallottam a kés és a villa karcolása a tányéron. Túl éltük a vacsorát és ez volt a leghosszabb idő, amit egy fedél alatt töltöttünk.
- Szóval hajlandóak vagytok eljönni az esküvőmre? - szegezte nekik Nelson a kérdést.
- Még mindig egy Tomlinsont akarsz elvenni? - emelte fel a hangját az anyja.
- Nem lennék Tomlinson ha meg tudtuk volna tartani már az esküvőt és nem kellene itt szórakozni. - morogtam, de szerintem csak Nelson hallotta.
- Azt mondtátok hogy akkor mutassak be valakit ha már meg akarunk házasodni. Parancsoljatok megtettem a kérésetek. - kell fel, és rácsapott az asztalra.
- Három évre eltűntél, azt sem tudtunk rólad hogy egyáltalán élsz, és még azt hiszed, hogy mosolyogni fogunk amikor elveszed ezt a boszorkát. - tette ugyan ezt az apja is.
- Ilyen szépet sem mondtak még ma nekem. - tettem keresztbe a lábam, majd hátra dőltem a széken.
- Ne szívd mellre. - tette Nelson a kezét a vállamra.
- Hidd el ha magamra vettem volna, akkor már tudnának róla.
- Nem fogunk elmenni, ha ott lesz a Tomlinson család is. Minden egyes alkalommal elmondtam, hogy ezt tartsd tiszteletbe. - csapott az öklével az asztal az apja.
- Én meg azt mondtam, hogy ne a csökönyös hülye vitátok határozza meg az én életem. Csak ott kell lenned azt ha unod le is léphetsz. Nem értem miért olyan nehéz megtenni.
- Én tudom. - dörzsöltem össze a kezem - Nem elég hogy Tomlinson vagyok, - kezdtem el számolni az ujjaimon - de még sem ügyvéd sem orvos nem vagyok. Míg egyetemen tanultál az alatt ismerkedtél meg velem, miattam jöttél el itthonról, majdnem három évig nem hallottak felőled, és ez szerintünk mind az én hibám. Ki hagytam valamit? - fordultam az anyja felé mosolyogva.
- Nem mindent felsoroltál. - kortyolt bele a borjába.
- Tudjátok mit elegem van ebből az egészből. Ha akartok jöttök ha nem, engem már kicsit sem érdekel. Majd a postás hozza a meghívót. - Nelson felkelt és szinte kivágtatott az ajtóhoz.
- Boszorka nem mész? - szegezte nekem a kérdést az apja.
- Én soha nem tenném ki a fiamat annak, hogy választani kelljen a régi meg az új élete között.
- Mit tudsz te a nevelésről? A fiunknak mi csak a legjobbat akarjuk. - suttogta az anyja.
- Akkor nem tudják mit jelent az, hogy legjobb. - keltem fel az asztaltól, majd jó hangosan bevágtam magam után az ajtót. Nelson a kocsi körül sétált a fejét lehajtotta és folyamatosa morgott.
- Akarsz vezetni, akkor legalább eltereled a gondolataid. - nyújtottam felé a kulcsot.
- Köszi, beszéltél velük még?
- Igen elmondtam a véleményem, majd bebasztam az ajtót.
- Remélem valami sértést is mondtál.
- Hasonlót. - nyitottam ki az ajtót és beültem az anyós ülésre - Kellene neked is egy kocsi, nem tudod mindig az enyémet elvinni ha menned kell.
- Próbálod elterelni a gondolataim.
- Nem hanem megosztottam veled a gondolataim. m
- Igazad van de előbb éljük túl az esküvőt, és utána foglalkozunk a kocsival.
- Nem igaz, hogy nem hagyod elterelni a gondolataidat.
- Úgy tudtam. - nevetett fel.

99. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

- Mit ne mondjak kemény fába verted a fejed. - mondta Tiff miközben beléptünk az utolsó boltba, ami történetesen egy cipőbolt.
- Rájöttem saját magamtól is, de te mit tettél volna a helyembe?
- Erre nem tudom a választ.
- Menj és keres magadnak egy cipőt, fizetem. - ültem le az egyik szabad székre.
- Köszi. - ölelt magához, majd eltűnt a sorok között.
Az egyik eladó pasi figyelt és nem értette miért kapom ezt a hatalmas figyelmet. Megvontam a vállam és a telefonom nyomkodására szenteltem az időt. Ismerve Tiffany meg az őrült cipő imádatát, sokáig itt fogok ülni. Shelly-nek kiválasztottam öt perc alatt a csizmáját, és már ki is fizettem.
20 percig kellett a kényelmetlen széken ülnöm, de végre Tiffany megtalálta az a cipőt amit már az elején megfogott, de még vagy istenverte sokat felpróbált, mert meg akarta találni a tökéleteset.
- Komolyan megveszed nekem? - adta oda a dobozt.
- Igen, végül is rám szántad a szabad három órádat, ami amúgy négy lett.
- Majd meg várnak, nélkülem úgy sem tudnak kezdeni. - vonta meg a vállát.
Kifizettem a cipőjét, majd átnyújtottam neki a zacskóstul. A kocsi hátuljába bedobtam a cipőt, Tiffany a sajátját a lába közé fogta, és bekapcsolta az övét. Elvittem abba a negyedbe ahol bérlik a házat. Közelebb nem tudtam menni, mivel az utakat lezárták.
- Köszönöm még egyszer a cipőt, meg jó volt ez a délelőtt. Rég vásároltam főleg nem magamnak. - adott egy puszit az jobb oldalmar, majd kiszállt.
- Én köszönöm a segítséget.
- Sok szerencsét, majd beszélünk. - csapta be az ajtót, és hagyta el a kocsit.
Steve segítségével kijutottam a dugóból, de így is kellett van 2 óra, hogy vissza érjek New York külterületére. Nem tudtam felállni a parkolóba, előtte el kellett hányni a havat. Vacogva pakoltam be az előszobába. Ledobtam a ruhákat a nappaliban található szörnyen kényelmetlen kanapéra.
- Shelly? - kiabáltam az emelet felé.
- Igen? - hajolt ki a fal mögül, még az a ruha van rajta amit én adtam neki.
Felvettem a szatyrokat, majd megindultam az emeletre. Feltettem az ágyra a cuccokat és leültem az ággyal szemközt elhelyezkedő fotelbe.
- Mik ezek? - nyitotta ki az egyiket. Ha jól láttam pont az amiben a melltartók vannak. Be is igazolódott az állításom amikor vörös arccal vissza csukta.
- Öltözz fel. - intettem Marley-nak és kimentem a konyhába. Csináltam két pirítóst, majd az egyiket megkentem vajjal másikat meg falatonként oda adtam Marley-nak.
Cipő kopogásra lettem figyelmes. Kiléptem a konyhából és figyeltem, ahogy a korlátra támaszkodva learaszol a lépcsőn. Az utolsó előtti lépcső foknál megbotlott, de meg tudtam fogni a kezét, így újra vissza nyerte az egyensúlyát. Jól állt rajta a homokszínű hosszú kabát, fekete farmer, meg a combközépig érő sötét szürke csizma.
- Ezeket nem fogadhatom el. - lépett elém, közben végig mutatott magán.
- Vissza nem tudom vinni, és nem az én méretem, meg szerintem ez a szín nem is menne a hajamhoz? - túrtam bele, mire egy apró mosolyra húzta a száját.
- Nem értem miért csinálod ezt? Miért hoztál ide, miért adsz ruhát. Egyáltalán miért foglalkozol velem? - kezdte el piszkálni a haja végét.
- Nem kell mindig értelmet keresni minden lépésembe, tettembe.
- Köszönöm. - hajtotta le a fejét.
- Szívesen, gyere menjünk. - nyújtottam felé a kezem.
Átölelte a mellkasát és követett. Kinyitottam előtte az ajtót, majd beszálltam én is a saját felemre. Fél órába telt mire oda értünk a kórházhoz. Kitártam előtte megint az ajtót, de nem akart kiszállni.
- Gyere már Shelly, látom hogy fáj a jobb csuklód.
- Miért törődsz velem?
- Miért fontos neked ez? Jó indulatból nem csinálhatok semmit, mert szerintem igen, de szólj ha rosszul tudom.
- De csak nincs értelme. - szállt ki végre a kocsiból és a kezeit azonnal a zsebei rejtette.
- Mindennek van értelme, de gyere már. - fogtam meg a könyökér, mire ijedtében megugrott - Nem foglak bántani. - néztem bele a szürkés kék szemébe.
Kiderült, hogy ínhüvelygyulladás van, ezért kapott egy tépőzáras csukló rögzítőt, meg persze pihentetni kell és ha minden jól alakul akkor két hét alatt helyre jön. Visszamentünk a házba, majd leült a kanapéra is folyamatosan figyelt.
- Még mindig nem fogadhatom el a ruhákat, meg a többi cuccot amit vettél.
- Akkor alkut ajánlok. - tettem a kezem a háttámlára és közel hajoltam hozzá.