102. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Három hete annak, hogy megmentettem a halálra fagyástól. Még nem értettem meg miért fél az érintéstől, de még azt sem tudtam hogy került az utcára. De azt tőlem tudta meg, hogy örökbe fogadták; annyira letört volt, de valahol belül állítása szerint örült, mert így értemet nyert az egész gyerek kora. Megértette a szülei minden tettét; de velem nem osztotta meg, hogy mit voltak azok a tettek. De minden nappal egy kicsit közelebb kerülök, hogy megértsem minden tettét, akkor lehet, hogy értelmet nyer számomra is a félelme. 

- Shel kezdődik jössz? - kiabáltam fel az emeltre.

- Rohanok. 

A három hét alatt kialakult egy szokásunk. Minden este megnézetem vele az egyik részt amit én írtam. Az elején nem tetszett neki, hogy sorozatokat kezdtem el vele nézetni, de amikor meglátta a nevem bal alsó sarokba, furcsán nézett rám, de nem szólt semmit, csak nézte tovább.

Külsőre is rengeteget változott, felszedett pár kilót; hasznára vált, főleg nekem. Kikerekedett mind a fenek mind a melle. Az arca most már nem csontos és megtelt élettel. A haja is sokat változott, nem értek hozzá, de jól néz ki. A szeme meg sokkal vidámabban csillogott, de még mindig ott volt a szomorúság benne.

- Kihozod a popcornt? - mondtam neki miközben a lépcsőn jött lefelé. 

- Valamit hozzak még? - hajolt ki a konyhából.

- Kólát.

Lekapcsoltam a villanyokat, a kukoricát közénk tettem, és elindítottam a harmadik éved záróját, ami dupla részes. Végig nézettem vele az előző ketté évadot is, hogy legyen fogalma a szereplők kapcsolatáról; én csak a harmadik évadtól írom. Bár én csak a gyilkolós résszel foglalkozom a szereplők közti szerelmi szálat a régi forgatókönyv író írja. Nem valami felemelő a kapcsolatunk. De mivel soha nem találkozott velem élőbe, csak e-mailon zaklat, ott meg Steve azonnal kitörli. 

Mire kezdődött volna a második része a kukorica is elfogyott, meg Shelly is elaludt. Elfeküdtem a hatalmas kanapén, majd magam elé húztam, szerencsémre nem ébred fel. Míg ő a bal karomat párnának használta addig én őt néztem.

Mennyi mindent tud változni három rövid hét alatt. A sovány törékeny lányból egy sokkal erősebb magabiztosabb nő lett. Bár a legidegesítőbb szokásától még most sem akar szabadulni. Minden nap amikor csak tehet megkérdezi miért. Próbálom kikerülni a választ; vagy azzal, hogy amit éppen csinálok azt indoklom meg. Gondolok itt ilyenre hogy azért fekszek az ágyon, mert fáradt vagyok. Azért gépelek, mert ez a munkám. Szerintem csak megrázza a fejét és folytatja a cselekedeteim figyelését. El is felejtettem ezt az idegesítő szokását. Amikor otthon vagyok és egy szobába vagyunk, ami nagyon ritka szokott lenni. Ő általában fent az emeleti szobába van, de ha környezet változás kell neki akkor le szokott jönni a nappaliba. Akkor minden mozdulatomat figyeli, és kérdez. Van amikor olyan apróságokat, hogy mit írok most, vagy mi a kedvenc kajám. Ez csak a kedvesebb része, volt arra is példa amikor arról kérdezett, hogy hány kapcsolatom volt, éltem-e át halálközeli élményt. Még tett fel olyan kérdést, hogy miért nem vagyok rosszul a véres téthelyektől?

Bezzeg amikor én kérdezek nem szoktam kielégítő választ kapni. Mert én minden kérdésre válaszoltam, ráadásul nem is ferdítettem az igazságon. De ő mindig ki kerüli amikor a családjáról kérdezem. A bátyáról egyszerűen semmit nem akar elmondani azon kívül, hogy David-nak hívják. Családjáról annyit mondott, hogy nem akar róluk beszélni. Remélem azért idővel valamit elárul róluk, hogy mit csináltak amitől ennyire megutálta őket.

Mély álmomból arra riadtam hogy, Shelly minden izma megfeszül körülöttem, és próbál kimászni a karjaim alól. Szaggatottan vette a levegőt, remegett az egész teste.

- Csak én vagyok. - suttogtam a fülébe, mire mozdulatlannál dermedt - Lucas vagyok nem foglak bántani.

Megfordult a karjaimba, majd teljesen bele temette a fejét a mellkasomba. Halkan szipogott közben meg a hátát simogattam. Az első érintés után megfeszült minden izma, de pár másod perc múlva ellazult.

- Mond el mi zaklat fel ennyire, kérlek. - suttogtam a fülébe.

- Nem akard, hogy visszaemlékezzek arra mit tett velem a bátyám. Ne akard, hogy újra a fejembe kússzanak a emlékeke arról mit csinált velem amikor még kicsi voltam. NE akard, hogy megint eszembe jusson milyen arcot vágott, amikor kidobott az utcára, mert megunt. Kérlek Lucas ne akard, hogy a fájdalmas múltam újra vissza térjen. - közbe végig a szemembe nézett.
- Nem akarok neked rosszat, csak meg akarlak érteni.
- Egyszerűen nem értem miért foglalkozol felem, én el vagyok már rontva.
- Mindent meg lehet javítani csak idő, türelem kell hozzá, meg persze egy jó alkatrész.
- Te vagy a jó alkatrész? - húzta fel a szemöldökét. 
- A legjobb. 
Megforgatta a szemét, majd magamra hagyott és bement a konyhába. Én is utána mentem, miután magamhoz vettem az üres üvegeket, meg a tálat. Beledobtam a mosogatóba, majd Shelly kezét megfogva felhúztam az emeltre. Mire lezuhanyoztam addigra ő már az ágy ráeső felében aludt. Felé fordulva figyeltem ahogy alszik. 

101. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Apró ütögetésekre ébredtem fel. A bal kezem lelógott az ágyról és a párnám tiszta nyál volt.

- Mi az? - motyogtam miközben megfordítottam a párnámat.

- Szörnyen horkolsz. 

- Idáig még senki nem mondta, hogy horkolok.

- Higgy nekem nem valami jó hallgatni.
Fordított nekem hátát és még a takarót is nyakig felhúzta.

Mér majdnem vissza tudtam aludni, de újra arra ébredtem hogy apró lábak lökdösik a hátam. Felkapcsoltam a villanyt és Shelly felé fordultam.

- Még vissza aludni sem tudtam, nem hogy horkolni. - támaszkodtam a bal könyökömre.

- Ha nem te horkoltál akkor meg ki? - dőlt neki az ágy támlájának és össze fonta a kezét a mellkasán. 

- Marley. - mondtuk egyszerre és közben az ágy lábához fordultunk. Ott feküdt a hátán, a szájából kilógott a nyelve és hortyogott néha. Megpökdöstem a lábammal, mire eldőlt, de legalább abba hagyta az alvásunk zavarását. Lekapcsoltam a villanyt és végre tudtam aludni. 

Soha nem fogom megérteni, hogy nekem miért nem lehet arra felébrednem hogy kialudtam magam. Nem nekem vagy arra kell ébrednem hogy Marley ki akar menni, vagy arra hogy a kurva telefon teljes hangerővel csörög, de most már azt is hozzá adhatom hogy Shelly annyira forgolódik, hogy erre is felébredek. Nem tudom, hogy milyen farkas horda üldözi, vagy mi elől menekül álmába, de alig várom, hogy vége legyen. Végre eljött az a perc amikor nem futkározik helyben, már mosollyal az arcomon fészkeltem magam bele a pihe puha párnába, de a varázst a telefon csengése törte meg. Mikor megláttam, hogy a húgom hív azt hittem, hogy telefonon keresztül fogom megölni.

- Nem igaz, hogy ilyen rohadt korán kell hívnod, időeltolódás rémlék, hogy mi az? - köszöntem a telefonba.

- Tudod nem kellene felhívnom, ha tudnám, hogy pontosan hol is tartózkodsz, hogy elküldjem a meghívódat.

- Tudtatok egyeztetni a Cross családdal? - döbbentem le, ezzel együtt minden álmosság kiment a szememből.

- Nem, hanem egyszerűen nem fog érdekelni a véleményünk. Elküldjük nekik is a meghívót, hogy mikor és hol lesz, majd eldöntik, hogy jönnek vagy nem. Nekem már az elsőnél legem volt, de Nelsonnak tegnap lett végleg elege a szüleiből, meg a hülye nem tetszik, hogy Tomlinson vagyok hisztijükből. 

- Azt hittem, hogy sokkal hamarabb fogja fel adni. 

- Nem tudom mi lett volna vele, ha továbbra is velük szenved. Így is nagyon kivan. Azt hazudtam a főnökének, hogy nagyon rosszul van. Tegnap hajnalig panaszkodott, most meg még fel sem bírt kelni. 

- Nem lettem volna a helyébe.  

- Nem is tudod elképzelni mennyire viselte meg, hogy a saját szülei ennyire lekezelően bántak vele. Olyan mintha még mindig egy öt éves taknyos kölyök volna, aki egyedül nem tud döntéseket hozni. Nem beszéltek velük sokat, de mindegy egyes szót amit kimondtak sütött róla a gúny és a megvetés.
- Nem tudom én mit csinálnék ha anyáék ilyenek lettek volna. Bele sem akarok gondolni. - mondta, és láttam a lelki szemeim előtt ahogy kirázza a hideg.

- Lehet hogy jobb is ha nem jönnek el. Gondolj bele ott milyen jelenetet rendeznének? 

- Nincs esküvő balhé nélkül. De amiért hívtalak az az, hogy itt van a meghívód a kezembe.
- Milyen kedves elmehetek az esküvödre?
- Megengedem, de valami nagy és drága ajándékot hozz nekem. A szabadság szobor megfelel. - nem láttam, de a hangján hallottam, hogy a nevetését próbálja vissza tartani.
- Megszerzem, holnap leugrok Párizsba és megbeszélem, hogy csináljanak még egyet. Amúgy van valami szép üzenet a meghívón. Anya múltkor fél órán keresztül panaszkodott rá, hogy nem tudtatok választani.
- Igen, tiéden főleg.
- Jaj nem fogom kibírni olvasd fel. - tettem a kezemet a szívemhez.
- Kedves Lucas meghívjuk Önt és titokzatos társát akiről már két embertől hallottam, de nekem még nem mondtál semmit.
- Most már mindent értek, amúgy tényleg ez van rajta, mert tőled kitelik.
- Igen, ezt írattam rá, de mesélj ki az akiről már Nelsontól meg Tiffanytól is hallottam.
- Nem telefon téma. Úgy is haza megyek esküvő előtt egy hónappal. Amit Nelson mondott a munka társairól, azoknál a legény búcsú egy tál kaviárral kezdődik. Itt az ideje, hogy a te barna herceged megkóstolja az alkoholt.
- Április 25 szombat, minél hamarabb gyere haza te vagy a tanúm, nem telefonon akarom az utolsó részletek egyeztetni.
- Értettem, de mikor mentek nászútra?
- Meg sem fordult ilyesmi a fejembe, se nekem se Nelsonnak nincs ideje ilyenekre.
- Nászút a legjobb dolog az esküvőbe nem hagyhatjátok ki.
- Hát pedig az lesz. Nem fognak szabad napot adni sem nekem sem neki. Így is csoda hogy a saját esküvőjére elengedték.
- Még több ok, hogy ne legyen orvos.
- Erre nem mondok semmi, mindketten sokkal jobban járunk, de leteszlek, mert az egyik nagy okos aki azt hiszi, hogy csak akkor voltam az őrsön amikor itt voltak óráim.
- Alázd le őket Megan.
- Meg lesz Malcolm. - tette le a telefont.

100. rész

.:: Soffy Szemszöge ::.

Nem is tudom megmondani, hogy mi a rosszabb. Az kapitányságon ahol lutifutinak néznek, mert én vagyok az egyetlen nő. Ha tudnák, hogy kik a szüleim akkor nem ugráltatnának, de nem azért akarok jó helyre kerülni, mert van pár igen befolyásos család tagom. Egyedül akarom végig szenvedni, nem kell nekem segítség a jelvény megszerzéséhez, mint az egyetlen bátyámnak. Bár ő nem ezzel akar foglalkozni, ez csak egy segítség neki. Jobban bele gondolok, hogy a kapitányságon mi történik meg otthon, akkor egyértelműen el tudom dönteni mi a rosszabb.
Nelson most már teljes állásba dolgozik a kórháznak, így vannak éjszakák amikor egyedül vagyok a hatalmas házba. Még nem szoktam hozzá hogy saját házunk legyen, főleg hogy ekkora. De még nem is zavar abba a legjobban ha éjszakás hanem, hogy másnap annyira be van lassulva. Ezért a szabad napjainkat meg az éjszakáinkat arra szenteljük, hogy megszervezzük az esküvőt amit a szemét szülei miatt nem tudtunk dátumot választani. Már minden meg van szervezve csak idő pont kell, évek kérdése is meg lesz.
Most is egy ilyen csodálatos találkára megyünk, hogy hátha ma végre meg tudunk egyezni.
- Hányadik alkalom hogy anyádékhoz megyünk? - csatoltam be a cipőmet.

- Talán a tizedik, de sokkal jobb mint az első alkalom amikor találkoztunk. Tudod amikor apám bekerült a kórházba hozzám kertül volna, de inkább törött lábbal indult meg haza. - nyitotta ki az ajtót előttem.

- Az elsőtől tényleg jobb, már be is engednek a házba. - zártam ki a kocsit. 

- Lehet, hogy már eljutunk az előételig. 

- Nem hiszem. - ráztam meg a fejem és indítottam is a kocsit.

Az út alatt nem beszéltünk. Egyetlen egyszerű okból, nem akartam megint menni és ezen egy kicsit össze is kaptunk. Kezd elegem lenni ebből az egészből, de tudom, hogy Nelson-nak mennyire fontos ezért valameddig még kitartok és utána fogom őket elküldeni a pokolba. Azon belül is a legmélyebb bugyraiba, sőt meg is szurkálnám őket.
- Nekem miért nem lehet egy aranyos anyósom, aki mindig mosolyogva fogod, sütivel a kezébe? -  szálltam ki a kocsiból, és neki támaszkodtam. Nelson oda jött mellém, és fél karral átölelt.
- Mert anyámat nem láttam még őszintén mosolyogni, meg szerintem a konyhába csak enni szokott.
- Akkor is igazságtalanság. - sóhajtottam fel, majd magamra erőltettem egy mosolyt és megindultam Nelson kíséretével a bejárati ajtóhoz. Bekopogott rajta, várta hátha valaki beenged. Volt amikor kint maradtunk, mert azonnal ránk csapták az ajtót. Húga nyitott ajtót, mikor meglátott rám nyújtotta a nyelvét és a fejét magasra emelve ment be a konyhába.
- Még mindig utálom a családod. - suttogtam a fülébe.
- Tudom, de nekem fontos hogy ott legyenek az esküvőn, elvégre egyszer házasodok. - karolt át.
- Honnan tudod? Lehet hogy annyira elviselhetetlen leszek hogy azonnal otthagysz.
- Lassan három éve élek együtt veled, az utolsót külön házba, nem tudsz szerintem olyan mutatni amivel elijesztesz.
- Akkor jó. - dőltem rá a vállára, és sajnos megérkeztünk a konyhába.
Az asztalon úgy volt megterítve, hogy az egyik oldalt két tenyér a másik oldalon meg három. Már jó indul az egész. Kár hogy táblát nem tettek a székek felé, hogy számkivetettek.
- Anya, apa. - biccentett feléjük Nelson majd leült.
- Mrs. és Mr. Cross. - minden udvariaskodás nélkül leültem a mellette lévő székre
Feszültséget a levegőben vágni lehetett. Az összes hang amit hallottam a kés és a villa karcolása a tányéron. Túl éltük a vacsorát és ez volt a leghosszabb idő, amit egy fedél alatt töltöttünk.
- Szóval hajlandóak vagytok eljönni az esküvőmre? - szegezte nekik Nelson a kérdést.
- Még mindig egy Tomlinsont akarsz elvenni? - emelte fel a hangját az anyja.
- Nem lennék Tomlinson ha meg tudtuk volna tartani már az esküvőt és nem kellene itt szórakozni. - morogtam, de szerintem csak Nelson hallotta.
- Azt mondtátok hogy akkor mutassak be valakit ha már meg akarunk házasodni. Parancsoljatok megtettem a kérésetek. - kell fel, és rácsapott az asztalra.
- Három évre eltűntél, azt sem tudtunk rólad hogy egyáltalán élsz, és még azt hiszed, hogy mosolyogni fogunk amikor elveszed ezt a boszorkát. - tette ugyan ezt az apja is.
- Ilyen szépet sem mondtak még ma nekem. - tettem keresztbe a lábam, majd hátra dőltem a széken.
- Ne szívd mellre. - tette Nelson a kezét a vállamra.
- Hidd el ha magamra vettem volna, akkor már tudnának róla.
- Nem fogunk elmenni, ha ott lesz a Tomlinson család is. Minden egyes alkalommal elmondtam, hogy ezt tartsd tiszteletbe. - csapott az öklével az asztal az apja.
- Én meg azt mondtam, hogy ne a csökönyös hülye vitátok határozza meg az én életem. Csak ott kell lenned azt ha unod le is léphetsz. Nem értem miért olyan nehéz megtenni.
- Én tudom. - dörzsöltem össze a kezem - Nem elég hogy Tomlinson vagyok, - kezdtem el számolni az ujjaimon - de még sem ügyvéd sem orvos nem vagyok. Míg egyetemen tanultál az alatt ismerkedtél meg velem, miattam jöttél el itthonról, majdnem három évig nem hallottak felőled, és ez szerintünk mind az én hibám. Ki hagytam valamit? - fordultam az anyja felé mosolyogva.
- Nem mindent felsoroltál. - kortyolt bele a borjába.
- Tudjátok mit elegem van ebből az egészből. Ha akartok jöttök ha nem, engem már kicsit sem érdekel. Majd a postás hozza a meghívót. - Nelson felkelt és szinte kivágtatott az ajtóhoz.
- Boszorka nem mész? - szegezte nekem a kérdést az apja.
- Én soha nem tenném ki a fiamat annak, hogy választani kelljen a régi meg az új élete között.
- Mit tudsz te a nevelésről? A fiunknak mi csak a legjobbat akarjuk. - suttogta az anyja.
- Akkor nem tudják mit jelent az, hogy legjobb. - keltem fel az asztaltól, majd jó hangosan bevágtam magam után az ajtót. Nelson a kocsi körül sétált a fejét lehajtotta és folyamatosa morgott.
- Akarsz vezetni, akkor legalább eltereled a gondolataid. - nyújtottam felé a kulcsot.
- Köszi, beszéltél velük még?
- Igen elmondtam a véleményem, majd bebasztam az ajtót.
- Remélem valami sértést is mondtál.
- Hasonlót. - nyitottam ki az ajtót és beültem az anyós ülésre - Kellene neked is egy kocsi, nem tudod mindig az enyémet elvinni ha menned kell.
- Próbálod elterelni a gondolataim.
- Nem hanem megosztottam veled a gondolataim. m
- Igazad van de előbb éljük túl az esküvőt, és utána foglalkozunk a kocsival.
- Nem igaz, hogy nem hagyod elterelni a gondolataidat.
- Úgy tudtam. - nevetett fel.

99. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

- Mit ne mondjak kemény fába verted a fejed. - mondta Tiff miközben beléptünk az utolsó boltba, ami történetesen egy cipőbolt.
- Rájöttem saját magamtól is, de te mit tettél volna a helyembe?
- Erre nem tudom a választ.
- Menj és keres magadnak egy cipőt, fizetem. - ültem le az egyik szabad székre.
- Köszi. - ölelt magához, majd eltűnt a sorok között.
Az egyik eladó pasi figyelt és nem értette miért kapom ezt a hatalmas figyelmet. Megvontam a vállam és a telefonom nyomkodására szenteltem az időt. Ismerve Tiffany meg az őrült cipő imádatát, sokáig itt fogok ülni. Shelly-nek kiválasztottam öt perc alatt a csizmáját, és már ki is fizettem.
20 percig kellett a kényelmetlen széken ülnöm, de végre Tiffany megtalálta az a cipőt amit már az elején megfogott, de még vagy istenverte sokat felpróbált, mert meg akarta találni a tökéleteset.
- Komolyan megveszed nekem? - adta oda a dobozt.
- Igen, végül is rám szántad a szabad három órádat, ami amúgy négy lett.
- Majd meg várnak, nélkülem úgy sem tudnak kezdeni. - vonta meg a vállát.
Kifizettem a cipőjét, majd átnyújtottam neki a zacskóstul. A kocsi hátuljába bedobtam a cipőt, Tiffany a sajátját a lába közé fogta, és bekapcsolta az övét. Elvittem abba a negyedbe ahol bérlik a házat. Közelebb nem tudtam menni, mivel az utakat lezárták.
- Köszönöm még egyszer a cipőt, meg jó volt ez a délelőtt. Rég vásároltam főleg nem magamnak. - adott egy puszit az jobb oldalmar, majd kiszállt.
- Én köszönöm a segítséget.
- Sok szerencsét, majd beszélünk. - csapta be az ajtót, és hagyta el a kocsit.
Steve segítségével kijutottam a dugóból, de így is kellett van 2 óra, hogy vissza érjek New York külterületére. Nem tudtam felállni a parkolóba, előtte el kellett hányni a havat. Vacogva pakoltam be az előszobába. Ledobtam a ruhákat a nappaliban található szörnyen kényelmetlen kanapéra.
- Shelly? - kiabáltam az emelet felé.
- Igen? - hajolt ki a fal mögül, még az a ruha van rajta amit én adtam neki.
Felvettem a szatyrokat, majd megindultam az emeletre. Feltettem az ágyra a cuccokat és leültem az ággyal szemközt elhelyezkedő fotelbe.
- Mik ezek? - nyitotta ki az egyiket. Ha jól láttam pont az amiben a melltartók vannak. Be is igazolódott az állításom amikor vörös arccal vissza csukta.
- Öltözz fel. - intettem Marley-nak és kimentem a konyhába. Csináltam két pirítóst, majd az egyiket megkentem vajjal másikat meg falatonként oda adtam Marley-nak.
Cipő kopogásra lettem figyelmes. Kiléptem a konyhából és figyeltem, ahogy a korlátra támaszkodva learaszol a lépcsőn. Az utolsó előtti lépcső foknál megbotlott, de meg tudtam fogni a kezét, így újra vissza nyerte az egyensúlyát. Jól állt rajta a homokszínű hosszú kabát, fekete farmer, meg a combközépig érő sötét szürke csizma.
- Ezeket nem fogadhatom el. - lépett elém, közben végig mutatott magán.
- Vissza nem tudom vinni, és nem az én méretem, meg szerintem ez a szín nem is menne a hajamhoz? - túrtam bele, mire egy apró mosolyra húzta a száját.
- Nem értem miért csinálod ezt? Miért hoztál ide, miért adsz ruhát. Egyáltalán miért foglalkozol velem? - kezdte el piszkálni a haja végét.
- Nem kell mindig értelmet keresni minden lépésembe, tettembe.
- Köszönöm. - hajtotta le a fejét.
- Szívesen, gyere menjünk. - nyújtottam felé a kezem.
Átölelte a mellkasát és követett. Kinyitottam előtte az ajtót, majd beszálltam én is a saját felemre. Fél órába telt mire oda értünk a kórházhoz. Kitártam előtte megint az ajtót, de nem akart kiszállni.
- Gyere már Shelly, látom hogy fáj a jobb csuklód.
- Miért törődsz velem?
- Miért fontos neked ez? Jó indulatból nem csinálhatok semmit, mert szerintem igen, de szólj ha rosszul tudom.
- De csak nincs értelme. - szállt ki végre a kocsiból és a kezeit azonnal a zsebei rejtette.
- Mindennek van értelme, de gyere már. - fogtam meg a könyökér, mire ijedtében megugrott - Nem foglak bántani. - néztem bele a szürkés kék szemébe.
Kiderült, hogy ínhüvelygyulladás van, ezért kapott egy tépőzáras csukló rögzítőt, meg persze pihentetni kell és ha minden jól alakul akkor két hét alatt helyre jön. Visszamentünk a házba, majd leült a kanapéra is folyamatosan figyelt.
- Még mindig nem fogadhatom el a ruhákat, meg a többi cuccot amit vettél.
- Akkor alkut ajánlok. - tettem a kezem a háttámlára és közel hajoltam hozzá. 

98. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Valami eszméletlenül kényelmetlen a kanapén feküdni. Nem is tudom, hogy a hátam vagy a nyakam fáj jobban. Reggel szerencsére a hó már nem szakadt, így el tudtam menni egy közeli boltba. Szereztem péksüteményeket, majd bekopogtam a szobámba. Halk mocorgást hallottam, ezért be mertem nyitni. Shelly az ágyon ült és Marley-t simogatta.

- Jó reggelt. - köszöntem, közben oda léptem az ágyhoz.

- Szia. - simított végig a jobb karján, közben végig a paplant bámulta. 

- Van lent reggeli, le jössz? - nyújtottam felé a kezem.

Bólintott, majd a segítségem nélkül kikelt az ágyból és pár lépés távolságot tartva követett lefelé. Konyhába kihúztam neki a széket és a kezemmel felkínáltam, de inkább a másik helyre ült le. 

- Kávét, teát, kakaót, gyümölcs levet? - támaszkodtam neki a pultnak. 

- Gyümölcslé. - suttogta.

Kitöltöttem neki egy pohárral, majd oda adtam egy hatalmas tál különféle péksütivel megpakolva. Felültem a pultra, majd ott szürcsöltem a kávémat. Megfigyeltem, hogy mennyire nagy rá a pólóm, meg az is feltűnt, hogy a jobb kezét nem annyira használja. Mintha csuklójával lenne valami.

Nyomkodtam a telefon, többször rá akartam nyomni Tiffany számára, de nem volt bátorságom. Amikor megittam a kávémat, megettem pár darab pogácsát. Marley a neki kiöntött kaját megette és most Shelly-től próbál még pár falatot kunyerálni. Minden bátorságomat összeszedtem és megnyomtam a zöld gombot, közben megy figyeltem ahogy Shelly az italát kortyolgatja.

- Tiff? - szóltam bele, amikor már nem csöngött ki.

- Luc? - hallottam a hangján, hogy nem érti miért hívtam.

- Még New York-ba vagy?

- Igen, és gondolom te is?

- Pontosan, és szeretnék tőled egy szívességet kérni.

- Mi lenne az? 

- Tudunk ma találkozni lehetőleg minél hamarabb nem éppen telefon téma. Csak barátként, elvégre úgy váltunk el, és ebbe a városba csak téged ismerlek. 

- Van szabad három órám, elég?

- Igen, csak mond, hogy mikor találkozzunk és hol?

- Van 15 perced Greenwich Village-hez gyere.

- Igenis. - nyomtam ki a telefont.

Felmentem a szobába kerestem magamnak tiszta ruhát. Vettem egy gyors zuhanyt, felöltöztem. A kulcsokat, pénztárcát eltettem a zsebeimbe. 

- El kell mennem, majd jövök. Az ajtót bezárom, Marley itt marad, hogy ne legyél egyedül. - hajoltam be a konyhába.

- De...

- Eszedbe se jusson elmenni, sietek. - zártam be magam után a bejárata ajtót. 

Steve elvezetett a meg adott helyre. Tiffany már ott állt, össze húzott kabátba. Alig lehetett a hatalmas tömegben kivenni. Mindig volt valaki előtte így ő nem vett észre engem. Odaálltam mögé, majd megkocogtattam a vállát, mire ijedtében oda ugrott. Amikor meglátott meglökött.

- Miért kellek én, meg mi a hasznom belőle?

- Tudom mennyire oda vagy a cipőkért, kapsz egy párt.

- Na halljam, hogy mit tehetek érted.

- Egy érdekes történet, minden tegnap kezdődött...

97. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Telefon csörgésére keltem. Nyújtózkodtam, majd a fülemhez emeltem a készüléket. 

- Itt Malcolm. - ásítottam, de nem kaptam semmilyen választ. Megnyomtam a hívás gombot, így már legalább tudom, hogy anyám keres.

- Ennyire hiányzom? - mosolyogtam bele a készülékbe.

- El sem tudom mondani mennyire jó, hogy nem kell mosni a koszos alsódat. Azért hívtalak, mert van egy érdekes ügy. A gyilkos minden jel szerint egy könyves polc, de még nyomozunk, bár az áldozat halántékén három olyan seb van mintha kiszívták volna az agyát. 

- Küld át, itt még korán van.

- Tudom laktam New York-ba. De tedd meg azt a szívességet, hogy meglátogatod Josh-t és a társait. Nem hiszik el, hogy nem kötöttem rád pórázt. Két nap múlva mennek be az ősre. Lehetőleg hagyd ki azokat a részeket, hogy mennyire szálltam rá a húgodra. Jobb ha nem tudnak mindenről. 

- Komolyan ezért voltál képes reggel korán felkelteni? 

- Jah szeretek szemétkedni főleg a saját kölykeimmel.

- Vettem észre, azt hittem legalább hagysz aludni, ha nem vagyok otthon. - nyújtózkodtam, közben a nyakam vakartam.

- Abba mi az élvezet? 

- Nekem sok minden. - szakítottam meg a hívást.

Bekapcsoltam a Tv-t, rámentem a hírekre, közbe a laptopot az ölembe vettem. Megnyitottam az aktát ami Steve talált Shelly Anderson-ról. Három évesen örökbe fogadták, mivel mind a két szülője öngyilkos lett. A család akihez került, öt éve átköltöztek az államokba. Három éve haltak meg a szülei autó balesetbe. Szülei minden vagyonukat a bátyára hagyták. Nincs bejegyzett lakcíme, nagy valószínűséggel hajléktalan. 

Lementem a konyhába, ott megcsináltam a kávémat, meg két pirítóst amire krém sajtot kentem. Tálcára raktam és vissza feküdtem az ágyba. Folytattam a hírek bámulását.

- Megkérjük minden lakosunkat, hogy ha nem muszáj ne hagyják el a otthonunkat. Nem tudni mikor fog elállni a havazás. A hőmérséklet akár -26-ra is csökkenhet.  

Azonnal felpattantam, és kikaptam a szekrényből egy farmert, meg egy pólót. Leszaladtam a lépcsőm, közben felkaptam a korláton lógó pulcsimat. Cipőbe bele léptem közben meg felhúztam a kabáton. Telefont meg a kulcsot a zsebeimbe süllyesztettem. 

Kinyitottam az anyós felőli oldalt, mire Marley beugrott. Beszálltam a saját oldalamról, és indítottam is a kocsit. Vissza mentem ahhoz a parkhoz ahol tegnap találkoztunk.

- Keresd Marley. - nyomta az orra alá a kesztyűt, mire leszegte a fejét és megindult. 

- Steve tartsd melegen a kocsit. - vágtam be az ajtót.

Bezártam a kocsit, majd megindultam Marley után. Amikor elvesztettem a szemem elől, mindig meg állt, így be tudtam várni. Az utolsó kanyar után észre vettem ahogy egy lány a padon kuporog. 

Levettem a kabátomat, majd a hátára terítettem. Ijedtem kapta rám a tekintetét, de nem foglalkoztam ezzel. Felhúztam a kezénél fogva, majd elkezdtem húzni a kocsi felé. 

Beültettem az anyós ülésre, Marley meg hátulra ugrott be. Hátulról elővettem egy pokrócot és becsavartam vele.

- Miért csinálod? - vacogott.

- Az legyen az én dolgom. - indítottam a kocsit.

Küldöm Nelsonnak egy sms-t hogy 10 perc múlva szakítson rám pár percet, nagyon fontos dolgot akarok vele megbeszélni. Annyit írt vissza, hogy inkább 15 van egy betege. 

Az a 15 perc arra volt elég arra, hogy haza érjünk. Bekísértem, majd leültettem a nappaliba. Adtam neki még két pokrócot, meg egy plusz élő szőrme bundát, ami a hasét meg a combjait melegítette. Tárcsáztam Nelson számát és vártam, hogy végre felvegye. 7. csörgésre végre fel tudta venni a kagylót. 

- Mi az ennyire fontos?

- Hogy lehet valakit felmelegíti?

- Bőr a bőrrel a legjobb, akkor nem fog semmilyen kárt tenni a szervezetébe.

- Van valami más?

- Nem túl meleg zuhany, ne túl sokáig. Utána valami forró italt is adj neki, és fektesd le. Az a lényeg hogy fokozatosan. 

- Kösz sógor. 

- Szívesen, amúgy kezdünk dűlőre jutni anyámékkal. Lehet hogy még benne az évben össze házasodunk. 

- Majd hívom Soffy-t ha itt végeztem. Mond meg az egyszem húgocskámnak, hogy nyírja ki az ellen feleit. 

- Megmondom úgy is oda megyek. - tette le a telefont. Kezd hozzá szokni a családunkhoz, már nem köszön a telefonba. 

- Gyere zuhanyoz le, de nem túl meleg vízbe. - fogtam meg a kezét, majd felhúztam a szobámba. Kinyitottam neki az ajtót, majd kivettem egy törülközött a szekrényből. Beállítottam a vizet, majd visszamentem a szobába, és vittem be egy pólót meg egy boxert. Becsuktam magam után az ajtót, és megindultam a konyhába. 

Forraltam vizet, és csináltam egy forró teát. Nem tettem bele semmit, csak mellé tettem egy másik bögrébe cukrot, meg egy fél citromot. Lettem az éjjeli szekrényre, majd hoztam még pár takarót. Leültem az ágy szélére, és vártam, hogy végezzen. Kijött a fürdőből és láttam milyen vékonyak a lábai. Felemeltem a takarót, mire bele fészkelte magát. Ráterítettem még két pokrócot, majd oda nyújtottam neki a teát.

- Hogy szereted? - kérdeztem miközben oda nyújtottam neki a cukrot meg a citromot. Bele tette a cukrot, meg egy kis citromot, majd lassan elkezdte szürcsölni az italt. 

- Miért csinálod ezt, nem értem.

- Nem kell mindig értelem keresni. - takartam be, és elvettem tőle az üres bögrét - Ha kell valamit, akkor csak szól kint leszek. - bólintottam majd kimentem.

96. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Egy kerek éve, hogy megindultam otthonról. Ma meg végre megérkeztem New York-ba. Talán azért akartam ide jönni, mert Tiffany is itt van. Mondta hogy ide költözik. Az egész utazzuk át az államokat mind miatta volt. Miatta meg az miatt, hogy még mindig nem tudtam magam túl tenni rajta. Próbáltam az egy éjszakás kalandokkal, nem értem el vele semmit. Sőt fel is hagytam amikor Floridába a csaj csak azért feküdt le velem, mert azt hitte hogy árva vagyok és megsajnált.
Próbálom kicsit elszigetelni magam a családomtól is. Nekik most minden cukormáz meg mézes madzag. Nelson megkapta a sürgősségi osztályon a munkát, össze költözött egy bazi nagy házba Soffy-val. Anyám kivételével mindenkit nyugdíjaztak, a csapatból. Szóval négyen össze ülnek is söröznek, igazi pasis napokat tartanak. Anya meg az újoncokat kínozza, köztük Soffy-t. Amúgy senki nem tudja hogy bármilyen rokoni kapcsolat van közöttük, de így is szívják a vérét, mert csak ő az egyedüli lány. Nekik minden össze jött, csak Nelson szüleivel nem tudtak semmilyen békét kötni. Egy ideje próbálkoznak, ezért is nem volt még esküvő. De minden ki van találva, csak ugrasztani kell az embereket.

Annyira el akartam jutni New York-ba, de legközelebb nyárra kell időzítenem ezt az idő pontot. Nincs is rosszabb annál amikor Marley-t le kell fárasztani, de a hó már a térdemig ér a parkba. Így is a tenisz labdát, nem dobon hanem egy ütőm. Így messzebb megy.
Már nem éreztem a karomat, szóval vártam, hogy Marley vissza jöjjön és tudjunk menni a házba amit béreltem. Míg vártam csináltam egy mini hóembert, ami azonnal össze dőlt ahogy elvettem onnan a kezem.
- Komolyan Marley mi a francokat tart ilyen sokáig ide hozni egy rohadt labdát? - rúgtam bele a hóember maradékába, majd a keresésére indultam. Telefonon kikerestem a nyakörvén lévő bilétába beszerelt nyomkövetőt, majd megindultam.
Megtaláltam végre a kutyámat és büszke vagyok rá, csajozott. Ott ült egy csinos lány ölébe, miközben labda a szájába lógott, és a csaj a fülét vakarta. A lány nem figyelt rám, teljes figyelmét Marley-nak szentelte. Oda ültem mellé, mire rám kapta a tekintetét és arrébb húzódott ijedten.
- Nem harapok. - emeltem fel védekezően a kezem.
- Sajnálom nem akartam. - hajtotta le a fejét.
- Én ijesztetlek meg, nekem kellene bocsánatot kérnem. - paskoltam meg Marley fenekét.
- Te kutyád? - kérdeztem, de nem nézett rám.
- Igen, vártam hogy vissza jöjjön, de ezek szerintem az én társaságom már nem annyira jó. Lucas. - nyújtottam felé a kezem, de nem fogadta el.
- Shelly. - mondta a kezemnek.
- Mit keresel kint a parkba? - próbáltam beszélgetést kezdeményezni.
- Szeretek ide kijönni. - vonta meg a vállát, de Marley kényeztetését nem hagyta abba.
Az arcát nem láttam teljesen mivel a barna göndör haja takarta. Kezei vékonyak voltak, fekete kesztyűje meg ott volt mellette. Fekete hosszú kabát van rajta, ami látszódik, hogy nagyon sokat hordta, de a csizmája újnak tűnt.
- Esetleg Shelly lenne kedved egy késői ebédhez?
Rám kapta az arcát. Hatalmas kék szemei voltak, ami mélyen ült a csontos arcán. Az ajkai szinte a bőre színével egyezik. Az arcán látszódik, hogy sokat fogyott manapság. Biztos valami hülye diétába kezdett.
- Nem hallottam az igent. - mosolyogtam a lehető legkevesebben, mire egy hatalmasat nyelt - Még Marley is jöhet ha őt jobb társnak tartod.
- Legyen. - bólintott.
Felkeltem a padról, majd a kezem nyújtottam neki, de nem fogadta el. Kezembe forgattam az ütőt. Marley meg közöttünk jött és az oldalt kilógott a nyelve. Kocsi hátuljába be dobtam az ütőt, meg a labdád.
- Közelbe van egy nagyon jó gyors kajálda, vagy valami mást szeretnél enni?
- Jó a gyors kaja. - bólogatott.
- Mi a kedvenc színed?
- Fehér.
- Kedvenc filmed?
- Nem szoktam filmeket nézni.
- Esetleg könyved?
- Bármit elolvasok. - tette zsebre a kezeit.
- Mi a teljesen neved?
- Shelly Anderson. Ha már ennyire érdekel, te ki vagy? - húzta össze a szemeit és engem figyelt.
- Lucas Malcolm Tomlinson.  - nyitottam ki előtte az ajtót - Mit szeretnél?
- Nekem mindegy. - vonta meg a vállát.
- Akkor ülj le Marley-val egy szabad asztalhoz és megrendelem a kaját. - mutattam a kezemmel egy asztalra. Bólogatott, és megindult Marley-vel.
Oda mentem a pulthoz, és vártam hogy sorra kerüljek. Míg oda értem kitaláltam, hogy neki egy jó nagy adat steakot sült krumplival, míg én magamnak hamburgelt fogok kérni hagyma nélkül. Ha meg nem tetszik neki amit választottam tudunk cserélni.
- Uram a kutyája nem tartózkodhat itt. - mondta nekem a pultos.
- Rendőrkutya, lányt akarom kihallgatni egy gyilkosság miatt. - mutattam fel a jelvényt - Bízok benne, hogy barátságosabb környezetben el tudja mondani, hogy mit látott. Nagyon felkavarta ezért is van itt a kutya, jobban oldódik a társaságába.
- Sajnálom nem tudtam. Mit kérnek? - nézett a gépére.
- Hamburgert hagyma nélkül, meg steakot sült krumplival. Meg egy tál vizet
- Pár perc és viszem az asztalhoz.
Odaadtam a kaját árát a két kólát meg a kezembe fogtam. Leültem Shelly mellé, mire ijedtében arrébb húzódott.
- Ennyire ijesztő vagyok? - tettem a kezemet a szívemre.
- Sajnálom. - hajtotta le a fejét.
- Mindenért bocsánatot kérsz?
- Sajnálom, rossz szokás.
- Mesélj valamit magadról.
- Inkább te az én életem unalmas, nem történik benne semmit, kérlek.
- Az utolsó egy évemben történt valami. Miután elvégeztem az egyetemet hivatalosan is forgató könyv író lettem és járom a hatalmas országot, hogy különböző bűntényeket, gyilkosságokat ismerjek meg. 10 állam kivételével mindegyikbe voltam.
- Megengedik, a szüleid mit szólnak hozzá?
- Persze, és anyám az elején nem viselte valami jól. Szerencsétlen húgom nyakára mászott, szóval elköltözött a jövendőbelijével.
- Van testvéred?
- Igen, Soffy. Egy évvel fiatalabb, de van amikor azt hiszi, hogy ő az öreg és a bölcs. Szeret nekem tanácsokat osztani, de nem szoktam sokra menni vele.
Beszélgetés abba maradt, mivel megérkezett a kajánk. Shelly elfogadta a steakot. Csendben ettük meg a kajának, a szomszédok hangját lehetett hallani, vagy azt hogy Marley brutykál a vízbe.
- Azért mesélhetsz magadról, nem hiszem hogy unalmas lehet. - mondtam az utolsó falat lenyelése után.
- Tényleg unalmas életem van, nem hiszem hogy bárkit is érdekelhet.
- Azért tegyél egy próbát.
- Londonból költöztünk ide... - szavakat a telefonom csörgése fojtotta bele.
- Malcolm. - szólta bele.
- Gyilkosság a hatodik utcában található R&R irodaház előtt. Mondták hogy szóljak.
- Azonnal ott vagyok. - nyomtam ki a telefont, majd vissza süllyesztettem a készüléket a zsebembe - El kell mennem, hív a munka, haza vigyelek?
- Nem kell, nem lakok messze haza tudok sétálni. - állt fel.
- Esetleg a számod megkaphatom, hogy találkozzunk még?
- Tegnap elhagytam a telefonom, sajnálom.
- Akkor hogy találkozunk?
- Minden szombaton itt szoktam lenni. Általában ugyan ilyenkor. Nagyon szépen köszönöm a késői ebédet. - sétált ki az ajtón.
- Akkor egy hét múlva a parkba. - mondtam már a hátának, de nem hiszem, hogy hallott belőle semmit.
Hagytam pár dolcsit az asztalon, majd Marley kíséretében kiléptem a szakadó hóba. Utálom a havat, én Los Angelesi kölyök vagyok, ott nem esik a hó. Kiskorom vittek el minket anyámék síelni. Inkább homokból építek embereket mint hóból.
Marley előtt kinyitottam az ajtómat, mire át ült az anyós ülésre. Akkor vettem észre, hogy a szájában egy kesztyű van. Olyan fekete mint ami Shelly-né volt.
- Remélem azért hoztad mert ott hagyta. Nem tenni jót ha lopnál rendőr kutya létedre, bár attól hogy igazi a papírod nem vagy az. Attól a látszatot meg kellene tartani. - veregettem meg a fejét, majd a kesztyűt feldobtam a műszerfal és az üveg közé.
- Steve nyomoz le nekem mindent Shelly Anderson-ról. És mutasd a legrövidebb utat a gyilkossághoz.
- Arról amiről most kapott telefont?
- Igen. - indítottam a kocsit.