33. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

– El sem hiszem, hogy leérettségiztünk – mutatta a bizonyítványát Soffy.

– Ne vágj fel, hogy a tied jobb lett, meg hogy felvettek a rendőrakadémiára – öleltem magamhoz.

– Nem vágok fel, csak örülök.

– Hidd el én is – mutattam a szerelmes párra.

– Igen, többet nem fogom látni, ahogy andalognak. Már attól féltem, hogy hányni fogok.

– De, mert jóban vagyunk még velük.

– De nem annyira mint régen.

– Igen. Scott megy sport egyetemre, Tiffany meg bandát alapít és be akarja utazni a világot, te rendőr leszel, átveszed anyáék helyét. Én meg majd a szobámba fogok rohadni.

– Gyere velem.

– Nem akarok rendőr lenni, inkább bármi más.

– Próbáld meg, ebben nőttél fel, ez menne a legjobban. Szerinted én, miért csinálom. Nem csak azért mert szeretem, hanem, sokkal jobban ismerem mint bárki, aki ott lesz.

– Amúgy is késő a jelentkezni.

– De nem egy Tomlinsonnak – kacsintott.

Anyáék megjöttek, majd közösen nagyapa kíséretében elmentünk egy étterembe. Soffy köröl forgott szinte minden, hogy milyen jó, hogy tovább viszi a családi vállalkozást, engem meg kérdezgettek, hogy nem akarok én is vele menni, vagy talán máshova.

– Még ha menni is szeretnék lekéstük a jelentkezési határ időt.

– Jobb kifogást is találhatná, ez nem fogja meghatni apádat – suttogta anya a fülembe.

– Anyád el tudja intézni – mondta nagyapa.

– Majd kitalálom, de nem beszélhetnénk másról? – kérdeztem kétségbe esetten.

– Az egyik unokám nem tudja, hogy mit kezdjen az életével. A lányom ilyenkor rossz útra tért. Nem akarom hogy veled is ez legyen – prédikált öregapám.

– Bízunk benne annyira, hogy ne csináljon ilyenek – kelt védelmemre apa.

– Ha nem haragszotok, bár nem nagyon érdekel – álltam fel.

Beszálltam a kocsiba, majd elmentem a legközelebbi kocsmához. Bent nem voltak sokan, csak pár eltévedt lélek kószált magányosan. Pont nekem való hely.

– Valami, ami elfejteti velem, hogy mennyire utálom a családomat – ültem le a pulthoz.

Elém tolt valami italt, aminek még a szaga is nagyon erős volt.

– Még egy pohár vizet is – mondtam fejemet rázva.

Oda adta mire bele dobtam a rezgő telefonom.

– Nagyon rossz napod lehet.

– Frissen érettségiztem, idáig azt hallgattam, hogy milyen jó a húgomnak, mert ő tudja mit akar, de én meg milyen szerencsétlen vagyok, mert nem.

Nem tudom milyen italt és mennyit ittam, de mosolyogtam tőle mint a vadalma.

– Szerintem most már nem kellene többet innod – mondta pultos.

– Nem is meséltem mennyire elbasztam a szerelemi éltem. Volt egy lány összejött a legjobb barátommal, közben én meg felszedtem egy csaj, hogy legyen. Erre meg beleszeretett valami énekesbe, és vele megy.

– Az ital nem old meg semmit – tette a kezét a vállamra.

– Maga nem, hogy éppen árulja?

– Lehet hogy árulom, de nem akarom, hogy a kórházba köss ki – vette el tőlem a poharat, a másikból meg kivette a telefonom. Miért kell nekem víz álló telefon. Semmit nem értem el azzal, hogy megúsztattam. Semmi nem jön össze az életembe. Szerencsétlen balfék vagyok.

Morogva otthagytam, majd a zakómat a vállamra dobtam és úgy totyogtam, botladoztam el a kocsiig. Több percbe telt mire kitudtam nyitni az ajtót.

– Steve vigyél nyaralóhoz – dőltem hátra az ülésbe.

– Azonnal Lucas – válaszolt vissza a csúcs modern gép, amit apa és anya tetetett be.

– Az anyja az apja meg a húga is többször hívta, üzenet is hagytak. Kívánja meghallgatni őket.

– Töröld őket, és indulj – adtam ki az utasítást a biztonsági rendszerünknek.

32. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

– Add a telefond – mondta anya és közben nyújtotta a kezét.

– Minek neked a telefonom? – adtam oda neki.

– Csak kell és kész – dugta össze a gépet a telefonommal.

Valamit nyomkodott rajta, majd elvette Soffy telefonját is. Sajátjával és apával is csinált valamit. Visszaadta, majd apával teljese figyelmet szentelte a gépnek.

– Mit csinálsz? – hajoltam közelebb hozzá.

– Biztonsági rendszert.

Megvontam a vállam, majd felmentem a szobámba. Nem nagyon érdekelnek az ilyen dolgok. Ha ki tudok menni a házból, akkor nem is zavar.
– Ti meg mit csináltatok? – kérdeztem miközben neki dőltem az ajtómnak.

– Nevelem – nevetett fel.

– Mire, hogy öljön meg miközben alszok.

– Igen, arra – nevetett fel, majd letette az ágyról.

– Mesélj, hogy mi történt a bulin, mert nem mindenre emlékszek.

– Amikor megláttad, ahogy együtt vannak teljesen kétségbe estél és felhívtad Amandát, hogy...

– Igen azt hiszem, hogy innentől tudom, hogy mi történt.

– Szerintem beszélj vele – veregette meg a vállam.

– Lehet hogy elmegyek hozzá – gondolkodtam.

– Az jó lenne.

– Majd jövök – hagytam ott.

Lerohantam a lépcsőn, majd felvettem a kabáton, és megindultam a garázs felé.

- Anya, apa leléptem, majd jövök – kiabáltam, de választ nem kaptam.

Kinyitottam az garázs ajtót és szembe találtam magam anyával meg apával, ahogy szerelnek. Vagy is apa szerel anya meg hátra dől és a laptopon nyomkodott valamit.

– Mit csináltok? – néztem értetlenül.

– Biztonsági rendszer – ült be a kocsimba, majd indította. Bent valamit állítgatott, majd oda adta nekem a kulcsot.

– Minek ennyi biztonsági rendszer.

– Hidd el hamarosan tudni fogod – fordultak a másik kocsihoz.

Nem, jobb ha nem tudom meg. Itt igaz az a mondás, hogy a tudatlanság kincs.

Írtam Amandanak egy smst hogy szeretnék vele beszélni. Visszaírta, hogy otthon van.

Indítottam a kocsit, majd megindultam a virágbolt felé. Vettem egy csokor fehér rózsát, majd a cukrászdába egy szelet málnás tortát, mert ez a kedvence.

Kopogtam, és vártam hogy ajtót nyisson. Mikor kinyílt az ajtó a legbarátságosabb mosolyomat próbáltam magamra erőltetni.

– Gyere be – köszönt.

– Tartozok egy magyarázattal.

– Azt látom – vette el tőlem a csokrot, majd vízbe tette.

– Egy barom voltam, sajnálom, amit csináltam.

– Szerelmi bánat? – veregette meg a vállam.

– A lány, akit totyogós korom óta szeretek összejön a legjobb barátommal. Lehet ennél szerencsétlenebb szerelmi éltem.

– Süti segít – adott oda egy villát.

– Kösz, hogy nem vágsz minden a fejemhez, hogy milyen szemét vagyok.

– Én is vigaszt kerestem, szóval nem foglak ezért letolni, nem kell félned.

– Köszi, igazi barát vagy.

– Te is ott voltál, amikor apám ránk támadt.

– Azért a kettő között van egy kis különbség. Végül is ott csak beszélgettünk, nem ágyba vittelek.

– Ismerd el, hogy jobb volt mint beszélgetni – mondta mire azonnal oda kaptam felé a fejem.

– Igen az volt.

– De csak egyszeri – vágta rá azonnal.

– Te tudod – húzogattam a szemöldököm.

– Tomlinson – sóhajtott fel.

– Köszönöm, büszke is vagyok a nevemre, de mint minden Tomlinson előnyösön távozik, szóval most megyek. Még beszélünk – öleltem meg.

31. rész

.:: Tiffany Szemszöge ::.

– Jó reggelt – adtak egy apró csókot az arcomra.

Megijedtem, hogy ki feküdhet mellettem, mert csak a bulinak az elejére emlékszek.

"Miután megbeszéltük, hogy mikor tartsuk a bulit, mindenki szétszéled. Én Soffyval a szobákat rendeztük át, még Lucas és Scott elmentek italokért. Fiatalabb testvérrel meg átrendeztük a házat, lezártuk a felső szintet, hogy oda csak mi tudjunk felmenni. 

Fiúk megjöttek és hozták a piákat, meg hoztak mellé ebédnek pizza-t. Elpakoltunk magunk után mindent, majd mentek az smsek meg az e-mailok, hogy buli lesz. 

Este nyolcra a ház megtelt vendégekkel, mindenki hozott magával piát volt, aki többet is. A zene hangosan dörömbölt. Mindenki táncolt, vagy ivott. A pia úgy fogyott mint a levegő, de mindig jöttek így nem kellett félni hogy elfogy.

– Gyere táncolni – fogta meg a kezem Scott.

Megcsókolt, mire a véremben lévő alkohol nem hagyta, hogy abba hagyjam. Egymásnak estünk, majd az egyik szobába kerültünk.

– Legyél a barátnőm – mondta Scott miközben levette a pólómat.

– Ezer örömmel. "

Most már mindenre emlékszek. De én nem akarok Scotttal együtt leni, nem szeretem, csak részeg voltam.

– Gyere menjünk le – kelt fel, majd felvette a nadrágját, majd oda adta az ingét.

Felvettem a fehér neműimet, majd az inget begomboltam. Lent Soffy és Lucas valamiről beszélgettek, de abba hagyták. Nem mondtak semmit, segítettünk elpakolni. Már éppen lélegeztem fel amikor megjelent Zoe.

– Szóval milyen volt a buli? – ül le a kanapéra.

– Jó – morogta Lucas.

– Valami nagyobb lelkesedést elvégre most voltál 18.

– Attól még lehetek morcos.

– Legyél, de menjünk, mert van egy hullánk, meg az őrsre is most kötik be az új gépeket.

– Milyen gép?

– Majd meglátjátok – legyintet le minket.

– Engem az érdekel, hogy miért jöttél? – kérdezte Lucas.

– Másnaposan ne vezess szóval ezért, attól, hogy nem kapsz egy hónap szobafogságot, még nem örülök neki, hogy lógtatok, meg buliztatok, a szomszédok is panaszkodtak.

– Szóltunk nekik, azt mondták, hogy nem zavarja őket.

– Nem is a közeli szomszédok panaszkodtak.

– Nem járhat mindenki jól – morogta Lucas.

– Szeretnék veled beszélni majd, szóval indulás.

Felvettünk a táskáinkat. Féltem, amikor megláttam, hogy apa kocsija áll kint. Lucas oda adta az anyjának a kulcsot, majd mind a hárman eltűntek. Csak én meg Scott maradtunk.

– Nekem végem, nem szóltam apának, hogy ide jövök, ott helyben megöl, majd bezárat.

– Szerintem meg nem, szóval menjünk – fogta meg a kezem, majd beültünk a kocsiba.

– Szia apa – motyogtam.

– Örülök, hogy tudod ki vagyok – mondta miközben indította.

– Sajnálom.

– Azt gondoltam.

Nem szólt hozzánk többet. Haza vittük Scottot, majd elkezdett kioktatni, hogy mennyire vagyok felelőtlen, hogy nem szóltam neki. Hogy erről az egészről Zoe és Louis tehet, mert az ő elkényeztetett gyerekei csinálják folyamatosan a baj. Meg annyira el vannak kényeztetve mint oda-vissza New York. Csak mondta és mondta. Egy hónap szobafogságra ítélt, és még a gépemet is elvette. Szerencsére a telefont megtarthattam.

Fel akartam hívni Lucas, de folyamatosan hangpostára kapcsolt. Soffy sem vette fel. Írtam egy smst Scott-nak hogy egy hónapig nem látom a napvilágot, majd leültem, hogy olvassak. Szerencsére a könyveimet nem vette el.

Megértem miért óvott, de ennyire nem kellett féltenie. Értem én, hogy most tudta meg, hogy volt egy lánya, de akkor is nem kell mindenért bezárnia. Én élni akarok, és ezt tudtam is csinálni míg anyával értem. Őt nem érdekelte, hogy kivel barátkozom vagy mit csinálok. Bár azt sem érdekelt, hogy eszek valamit egész nap vagy csak a levegőn élek. Még meg kell szoknom ezt az új rendszer, nem vágyok vissza a régibe.

30. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Reggel egyedül ébredtem ruha nélkül az szoba padlóján. Felvettem a bokszerem, majd ahogy megtaláltam a farmerom azt is magamra kaptam. A szobában egyedül voltam, de a többi ruhámat nem találtam meg.

Ahogy kiléptem a folyosó meglepően nagy rend fogadott. Csak pár pohár volt szétdobálva, meg volt pár ruha darab ami magányosan állt. Az én pólóm még mindig nincs meg.

Ahogy leértem a nappaliba a szívinfarktus kerülgetett. Tele volt minden konfektivel, meg szalaggal, poharakkal és minden party kellékkel. Meg persze több üres üveg szétdobálva, meg pár női fehérnemű. A pingpong asztal fel van állítva és tele volt sörös poharakkal. Erre emlékszem, mert én én ötletem és Scott-ot hívtam ki, de nyertem. Más sem maradt meg az estéről.

Leakartam dőlni a kanapéra, mert szörnyen fájt a fejem. Ahogy elfeküdtem feljajdult a kanapé.

Leugrottam róla, mire Soffy került elő, csak nem vettem észre a pokróctól.

– Mi történt? – fogta a fejét.

– Buli volt – vontam meg a vállam.

– Azt tudom, de te mit keresel itt?

– Miért ne lennék itt.

– Mert Amandaval voltál egész este, sőt kézen fogva mentetek fel a szobába, mert teljesen össze voltál törve.

– Mitől voltam letörve? – ültem le mellé.

– Hogy Scott és Tiffany teljesen egymásba gabalyodtak.

– MI? – néztem rá hatalmas szemekkel, most már nem vagyok másnapos.

– Tuti, hogy most is együtt vannak – paskolta meg a vállam.

– Ugye tudod, hogy ez nem segít – néztem rá.

– Tudom, de ha ez vigasztal, nem csak neked esik szarul.

– Te is? – néztem rá, mire csak bólintott egyet.

– Szar mi? – kérdezte, mire bólintottam.

– Ez van, nem lehet mindenki szerencsés, de takarítsunk ki, mert nem akarom, hogy ez legyen életem utolsó napja.

– Szerintem csak kiherélnek – vonta meg a vállát.

– Inkább a halál.

– Pasik – kell fel.

Kerestünk szemetes zsákokat, majd mindent bele dobáltunk, de megtaláltam a pólómat, de tiszta Whisky volt a szaga alapján, így inkább maradtam ruha nélkül.

– Vedd fel ezt – dobott egy ruhát Soffy.

– Kié? – tartottam a kezembe a tiszta darabot.

– A volt pasimé, azt hitte, hogy két szép szó és az ágyba kötünk ki.

– Szóval nem? – kérdeztem rá.

– Nem, fogok pár szép szó után szét tenni a lábam.

– Ne is tedd – öleltem magamhoz, majd adtam a hajára egy puszit.

– Furcsa ezt egy pasi szájából hallani.

– Megverem az aki megbánt, ne lepődj meg ilyeneken, meg ne legyél olyan mint az osztályom többi tagja.

– Mert ők milyenek.

– Csak hívni kell őket.

– Ilyen az osztályod, még nem vettem észre rajtuk.

– Mert még nem láttad, hogy mit is csinálnak valójába, amúgy meg lehet hogy rosszabb is, mert az egyik börtönbe van, mert megölte a másikat, szóval került őket.

– Jó – hagyott ott, majd elkezdte az üvegeket gyűjteni.

Minden szemetet kivittünk, mire a két turbékoló pár végre lejött elégé lenge öltözetbe.

– Ne mondj semmit, amit később megbánhatsz – súgta a fülembe.

– Megpróbálom – morogtam, majd szétszakítottam egy párnát idegességembe.

– Kitartás.

29. rész

 .:: Soffy Szemszöge ::.

– Nem arról volt, szó, hogy iskolába megyünk? – akadtam ki.

– Soha nem voltam még bent a szülinapomon – vonta meg a vállát a bátyám.

– De anyának azt mondtad, hogy oda mész.

– Tudom, de ő is nagyon jól tudja. Sőt lehet, hogy már szólt az iskolának, hogy ne számítsanak ránk.

– Nem hiszem – rázta meg a fejét Tiff.

– Higgyétek, de most itt csak az a kérdés, hogy vele tartotok, vagy inkább rohadtok az iskolába.

– Mit akarsz csinálni? – kérdezte Scott.

– Nem tudom, többségbe egyedül jövök el, és amit éppen kitalálok, de ha van valami jó ötletek akkor szívesen várom.

– Nyaralóba van valami pia? – kérdezte Scott.

– Van, de ha nincs akkor tudom, hogy ki tudna szerezni?

– Akkor indulás.

– Benne vagytok csajok? – kérdezték.

– Menjünk, úgy is csak egyszer élünk – adta meg a végszót Tiffany.

Az út innentől viszonylag nyugodtam telt. A rádióból szólt a zene, és a mi énekeltünk, Lucas meg az útra koncentrált. Amennyire tudtunk Tiffanyval beszélgettünk, úgy hogy a fiúk ne hallják, hisz ők voltak a témát. Kiderült, hogy semmire nem emlékszik a gyerek korából. Nem tudja, hogy valaha is találkozott Lucassal, én meg nem mondtam meg neki, hogy honnan is ismerheti. Majd ha akarja, akkor elmondja neki.

Megérkeztünk, a nyaralóhoz, mindenki kiugrott a kocsiból, majd toporogtunk az ajtó előtt, hogy Lucas beengedjen.

– Kinél van a kulcs? – kérdeztem.

– Nálam nincs – vonta meg a vállát.

– Mi az, hogy nincs nálad? – akadt ki Tiffany.

– Miért én hozzam a kulcsot?

– Mivel talán te tudod, hogy ide jövünk? – kérdezte Scott.

– Nem értitek a poént – vette elő a zsebéből a kulcsot.

– Ez nem volt jó poén – löktem meg a vállát.

– Én tök jót szórakoztam rajtad – karolta át a vállam.

Scott elvette tőle a kulcsot, majd benyitott. Bent rend fogadott, amit furcsálltam, mert utoljára Lucas volt itt.

– Összepakoltál? – csodálkoztam.

– Nem – ráztam meg a fejem.

– Akkor miért van itt rend?

– Szerinted? Van egy kedves anyánk meg apánk, akik össze pakoltak.

– Ők tuti nem.

– De múltkor lejöttek, akkor gondolom összepakoltak.

– Utánam senki nem pakol össze – panaszkodta Scott.

– Engem csak lebasznak, ha nem pakolok össze – mondta Tiffany.

– Liam? – csodálkoztam.

– Nem anyám – vonta meg a vállát.

– Ja így már értelmesebb, Liam ritkán kiabál.

– Én még nem hallottam – gondolkodott el.

– Én igen, amikor leöntöttem a gépét, amikor oda ragasztottam a székhez, amikor eltörtem a kedvenc bögréjét, amikor fejbe dobtam egy labdával, vagy akkor is kiabált velem mikor bezártam anyáék irodájába, de szerinte én tettem vödröt is az ajtó tetejére, mikor ő jött be.

– Mikor csináltad ezeket? – kérdezték.

– Már egy éve nem szívattam meg, de minden április elsején vele kezdem, meg néha úgy alapból. Mindig panaszkodott, hogy anya miattam ment el négy évre. Vissza kapta – vonta meg a vállát.

– Hát nagyon kedves vagy és engem kihagysz a mókából – háborodtam fel.

– Sajnálom, majd legközelebb.

– Nem csodálom, hogy apa külön megkért, hogy kerüljelek titeket – rázta a fejét Tiffany.

– De, hát mi angyalok vagyunk – mutattunk magunkra.

– Azok – nevetett Scott.

28. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

November 11

Nem történt szinte semmi ha azt a jó hírt nem nézzük, hogy öreganyámat kirúgták és kaptunk egy új tanárt. Többen rá akartak mászni a húgomra, de folyamatosan pattintattam le őket. Ez történt az elmúlt pár hónapba, de ma végre 18 leszek. Végre én is nagykorú vagyok.

– Jó reggel szülinapos – jött be Soffy.

– Neked is – nyújtózkodtam.

– Mit csinálunk ma? – ült le az ágyamra.

– Megmutatom, hogy nem bukj le, hogy mikor van a szülinapod – csaptam össze a kezem.

– Senki nem tudja, hogy mikor születtél? – ámult el.

– Nem, soha senkinek nem mondtam el – vontam meg a vállam.

– Nem rossz?

– Viccelsz, utálom az osztály velejétől romlott, minél inkább hanyagolnak annál inkább jobb.

– Tényleg igaza van apának, hogy flúgos vagy – bólogatott, majd kiment.

– Hé – dobtam utána egy zoknit.

Nagy nehezen felálltam, majd megindultam a fürdő felé, ott vettem egy kellemes zuhanyt, majd törölközőbe megindultam lefelé.

– Boldog szülinapot – adott egy puszit anya az arcomra.

– Köszi – mosolyogtam.

– Öreg vagy már – fogott apa a hona alá, majd adott egy barackot.

– Tőled nem – löktem meg.

– Menj és öltözz fel – lökött meg Soffy.

– Jó reggelt – jött be Tiffany mögötte meg Scott.

– Sziasztok – köszöntem nekik.

– Boldog szülinapot – mondta Tiffany piros arccal.

– Elmegyek felöltőzök – indultam meg lassan hátra felé.

– Hamarabb is eszedbe juthatott volna – mondta apa.

– Nem gondoltam rá, hogy felvonulás lesz a konyhába – tettem fel védekezően a kezem.

Felszaladtam, már amennyire a ruha engedte, majd felvettem egy pólót meg farmert és húztam fel egy pulcsit.

– Boldog szülinapot – adott át anya egy kis dobozt.

Ahogy kinyitottam egy kocsi kulcs volt benne.

– Köszönöm – öleltem meg őt és apát.

Egy ugyan olyan kocsit kaptam mint, amit össze törtem, annyi különbséggel, hogy ebben van tolató kamera is.

– Jöttök? – kérdeztem a többieket, mire egy emberként indultak meg kifelé.

– Lucas – jött utána anya.

– Igen.

– Vigyázz magadra.

– Rendben – adtam egy puszit a homlokára majd kimentem.

– Akkor irány a nyaraló – mondtam, mire rám kapták a tekintetüket.

27. rész

.:: Lucas szemszöge ::.

– Anyámnak elment a maradék esze is – fogta apa a fejét. 

– Erre csak most jöttél rá? – kérdezte anya.

– Lehet, hogy elment az esze, de akkor is az anyám.

– Simán letagadhatnád.

– Gyere – fogtam meg Tiffany kezét, Soffy meg Scottét.

– Hova megyünk? – kérdezte miközben kimentünk az udvarra.

– Nem akarok hallgatni ahogy egymás anyját apját szidják, az a baj ha elkezdik több napig folytatják, nincs is annál jobb mikor egymás anyját küldik el a pokolba.

– Volt amikor egymáshoz vágnak dolgokat. A ház olyankor egy csata térnek felel meg. Ilyen van az, hogy fogok egy kulcsot és elmegyünk fagyizni – mondtam.

– Gyorsabb voltam – forgatta meg az ujján Soffy a kulcsot.

– De én vezetek, melléd nem ülök be, te örültebben vezetsz mint anya.

– Nem is igaz – kezdett el duzzogni.

– Egy alkoholos kehelyért abba hagyod?

– Megbeszéltük – adta át a kulcsot. 

Beszálltunk mind a négyen a kocsiba. Soffy ült előre, a többiek meg hátra.

– Szerinted kirúgják a nagyanyádat? – hajolt előre Scott.

– Nem hiszem – rázta meg a fejét Soffy. – De van egy jó hírem – mosolygott.

– Mi? – fordultam felé.

– Kirúgtak a suliból.

– Büszke vagyok rád – mosolyogtam rá.

– A pillanat amikor rájössz, hogy egyik Tomlinson-t sem fogod soha sem megérteni – mondta Scott mire mind a ketten felnevetünk.

– Én velük éltem, úgy hogy Lucas nem volt ott. De arra rájöttem hogy ha az anyjáék vitatkoznak, akkor egy hétre képesek eltűnni.

– Ja az nem azért volt, hanem minden évben elmennek egy hétre, hogy kettesben legyenek – fordult hátra Soffy.

– Az én anyámék már egy szobában sem alszanak, nemhogy még mézeshetekre menjenek – mesélte Scott.

– Én csak most ismertem meg az apám, szóval szerintem a legrosszabb szülőkapcsolat versenyt megnyertem.

– Oké ebben egyet értünk – mondtuk egyszerre.

Leparkoltam a kedvenc cukrászdánk elé. Soffy azonnal kiugrott és már ment is befelé. Scott és Tiffany kivánszorogtak a kocsiból. Bezártam a kocsit, majd zsebre tett kézzel beléptem.

Soffy már a fél készletet kikérte, Tiffany meg Scott csak egy sima csoki fagyi mellett maradtak.

– Parancsolj – adott oda egy tölcsér szedres fagyit.

– Gondolom én fizetek.

– Igen – dobott egy gumicukrot a szájába.

Rendeztem a nem kicsi számlát, nem értem hogy fér bele ennyi fagyi.

– Te ezt mind megeszed? – csodálkozott Tiffany.

– Hmm – bólogatott kanállal a szájába.

– Többet is tudna enni, csak valaki győzze fizetni – adtam egy puszit a hajába, mire rám mosolygott.

Soffy egy fél óra alatt végig ette a kínálatot, majd megindultunk haza felé. Scottot és Tiffanyt haza vittem, majd otthon egyedül voltunk.

– Vajon még mindig vitatkoznak? – vágódott le a kanapéra.

– Biztos – vontam meg a vállam.

Marley felugrott a kanapéra, majd körbe akart nyalni, de éppen, hogy meg tudtam fogni.

– Én is szeretlek, de nem akarok tiszta nyál lenni – toltam el magamtól.

– Ezért tarts papagájt, az nem nyal össze – szállt velem szembe Soffy.

– Jó dobj el neki egy botot, szólj a vissza hozta.

– Te meg kérlek akkor értesít, amikor Marley megszólalt, és nem ugat, hanem értelmes mondatot mond.

– Jó szólok – keltem fel.

Bementem a szobámba, Marley meg velem tarot. Felugrott az ágyra, majd kényelembe helyezte magát. Bekapcsoltam a tévét, majd amikor találtam egy normális adót elkezdtem bámulni.