27. rész

.:: Lucas szemszöge ::.

– Anyámnak elment a maradék esze is – fogta apa a fejét. 

– Erre csak most jöttél rá? – kérdezte anya.

– Lehet, hogy elment az esze, de akkor is az anyám.

– Simán letagadhatnád.

– Gyere – fogtam meg Tiffany kezét, Soffy meg Scottét.

– Hova megyünk? – kérdezte miközben kimentünk az udvarra.

– Nem akarok hallgatni ahogy egymás anyját apját szidják, az a baj ha elkezdik több napig folytatják, nincs is annál jobb mikor egymás anyját küldik el a pokolba.

– Volt amikor egymáshoz vágnak dolgokat. A ház olyankor egy csata térnek felel meg. Ilyen van az, hogy fogok egy kulcsot és elmegyünk fagyizni – mondtam.

– Gyorsabb voltam – forgatta meg az ujján Soffy a kulcsot.

– De én vezetek, melléd nem ülök be, te örültebben vezetsz mint anya.

– Nem is igaz – kezdett el duzzogni.

– Egy alkoholos kehelyért abba hagyod?

– Megbeszéltük – adta át a kulcsot. 

Beszálltunk mind a négyen a kocsiba. Soffy ült előre, a többiek meg hátra.

– Szerinted kirúgják a nagyanyádat? – hajolt előre Scott.

– Nem hiszem – rázta meg a fejét Soffy. – De van egy jó hírem – mosolygott.

– Mi? – fordultam felé.

– Kirúgtak a suliból.

– Büszke vagyok rád – mosolyogtam rá.

– A pillanat amikor rájössz, hogy egyik Tomlinson-t sem fogod soha sem megérteni – mondta Scott mire mind a ketten felnevetünk.

– Én velük éltem, úgy hogy Lucas nem volt ott. De arra rájöttem hogy ha az anyjáék vitatkoznak, akkor egy hétre képesek eltűnni.

– Ja az nem azért volt, hanem minden évben elmennek egy hétre, hogy kettesben legyenek – fordult hátra Soffy.

– Az én anyámék már egy szobában sem alszanak, nemhogy még mézeshetekre menjenek – mesélte Scott.

– Én csak most ismertem meg az apám, szóval szerintem a legrosszabb szülőkapcsolat versenyt megnyertem.

– Oké ebben egyet értünk – mondtuk egyszerre.

Leparkoltam a kedvenc cukrászdánk elé. Soffy azonnal kiugrott és már ment is befelé. Scott és Tiffany kivánszorogtak a kocsiból. Bezártam a kocsit, majd zsebre tett kézzel beléptem.

Soffy már a fél készletet kikérte, Tiffany meg Scott csak egy sima csoki fagyi mellett maradtak.

– Parancsolj – adott oda egy tölcsér szedres fagyit.

– Gondolom én fizetek.

– Igen – dobott egy gumicukrot a szájába.

Rendeztem a nem kicsi számlát, nem értem hogy fér bele ennyi fagyi.

– Te ezt mind megeszed? – csodálkozott Tiffany.

– Hmm – bólogatott kanállal a szájába.

– Többet is tudna enni, csak valaki győzze fizetni – adtam egy puszit a hajába, mire rám mosolygott.

Soffy egy fél óra alatt végig ette a kínálatot, majd megindultunk haza felé. Scottot és Tiffanyt haza vittem, majd otthon egyedül voltunk.

– Vajon még mindig vitatkoznak? – vágódott le a kanapéra.

– Biztos – vontam meg a vállam.

Marley felugrott a kanapéra, majd körbe akart nyalni, de éppen, hogy meg tudtam fogni.

– Én is szeretlek, de nem akarok tiszta nyál lenni – toltam el magamtól.

– Ezért tarts papagájt, az nem nyal össze – szállt velem szembe Soffy.

– Jó dobj el neki egy botot, szólj a vissza hozta.

– Te meg kérlek akkor értesít, amikor Marley megszólalt, és nem ugat, hanem értelmes mondatot mond.

– Jó szólok – keltem fel.

Bementem a szobámba, Marley meg velem tarot. Felugrott az ágyra, majd kényelembe helyezte magát. Bekapcsoltam a tévét, majd amikor találtam egy normális adót elkezdtem bámulni.