95. rész

.:: Soffy Szemszöge ::.

Kikapcsoltam a telefont, miután megszakítottam a beszélgetést apával. Előtte még rendeltem pizzát, mert semmi kedvem főzéssel szórakozni. A hét további részében ne zavarjanak minket. Nelson lelépett, hogy elhozza az gyűrűt, láttam az arcán, hogy mennyire nem örült neki, hogy kiderült idő előtt a nagy terve.
Nelson ahogy belépett azonnal megjelent mögötte az ebédünk is. Fizettem, majd elvettem a dobozokat és letettem a cipős szekrény tetejére.
- Tudod miért őrültem, amikor megtudtam, hogy meg akarod kérni a kezed? - karoltam bele a jobb felkarjába.
- Gondolom nem az ahogy megtudtad - préselte össze a száját, miközben az ajtóra szegezte a szemét.
- Azért örültem, mert TE akarod megkérni a kezem. Nem az a fontos, hogy milyen körítést adsz ennek a kérdésnek, hanem az a fontos, hogy ki mondja - adtam egy csókot a nyakára.
Lazult a testtartása, és a kezeit a derekamra fonta. A karjaimmal átfogtam a nyakát, az arcomat meg a mellkasába fúrtam. Kicsit megemelt, majd vissza tett a földre.
- Tetettél rá erős paprikát? - nyitotta fel a doboz tetejét.
- Igen a tiéden van három különböző szalámi, extra erős paprika meg füstölt sajt.
- Köszi - ölelt meg fél karral a másikkal már szakította le az első szeletét.
Felvettem a saját dobozom, majd bekapcsolt Tv előtt kezdtem neki. Nelson mellém ült és ott ette a saját ebédjét. Amikor végeztünk csupa zsír volt a kezem, meg az arcom. Lemostam magamról, majd vissza ültem Nelson mellé, aki tudott kultúrálltan pizzát enni, így nem úszott a zsírba.
- Mit fogunk egy héten keresztül csinálni? - húzott magához.
- Semmit - dőltem rá a mellkasára. - De lehet mást is - bele ültem az ölébe, a nyakát átkaroltam és figyeltem az arcát.
A kezeit a csípőmre tette, majd felállt és letett a földre.
- Engedek vizet szerez valami italt. - fordult meg és tűnt el az emeleten.
- Kérdezhetek valamit? - ültem fel és a hátam neki támasztottam az ágytámlának.
- Általában nem szoktam megengedni, hogy kérdez, de mivel annyira kedves aranyos és persze okos vagyok, most megengedem.
- Nem nézhetném meg a gyűrűt?
- Végül is úgy is tudod. - kelt ki az ágyból.
Felvettem egy pólót meg egy bugyit, ő meg a kezében a dobozba és boxerba feküdt vissza mellém. Törökülésbe ültem és vártam.
- Ha már azt mondtad, hogy neked nem az a fontos hogy hogyan hanem hogy ki. Hozzám jössz? - kérdeztem miközben felpattintotta a dobozkát.
Ezüst gyűrű volt benne, és a kövek bele voltak süllyesztve. Mosolyogva bólogattam, köznem meg hümmögtem. Mire felhúztam a bal ujjamra a gyűrűt.
az arcomat bele fúrtam a nyakába, és próbáltam lelkiekben megnyugodni. Nelson a hátamat simogatta és várta, hogy újra normális legyek.
- Soha nem őrültem még annyira, hogy elmentem egy bulira, hogy lerészegedjek. - motyogtam a fülénél.
- Én meg büszke vagyok magamra hogy meglógtam. - dőlt el az ágyon, és magával húzott engem is.

- Erre lehetsz. - adtam egy csókot.
- Lelkiekben készülj fel egy vérbeli Cross családi vitára. - kezdte el simogatni a fülem fölött a bőrt, én meg a kézét piszkáltam.
- Számíthatsz rám, de azt ne várd hogy még mosolyogjak is.
- Hidd el senki nem fog. - adott egy puszit a homlokomra.
- Akkor megnyugodtam. - ásítottam.
- Jó éjt Soffy.
- Neked is. - mosolyogtam rá, majd hagytam hogy az álmosság nyerjen felettem.

94. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Telefonból teljes erőből elkezdett Tiffany egyik száma üvölteni. Igen szeretem magam marcangolni, hiába beszéltük meg vége, valahogy soha nem fogok rajta túl jutni. 

Kidörzsöltem a szememből az álmot, majd a fülemhez emeltem a készüléket.

- Miért nem mondtad el, hogy mit terveztek? Van fogalmad arról, hogy miket éltem át miközben beavattak arról, hogy miket találtatok ki. - köszönt kedvesen az egyetlen húgom.

-  Kedvesebben elvégre én vagyok az egyetlen egy bátyád, aki mindenre rábólintott. Lehettem volna szemét és mondhattam volna, hogy kell a ház tulajdon jogának a fele.

- Köszönöm, de akkor is elmondhattad volna. Azt is a tudatomra hozhattad volna, hogy Nelson meg akarja kérni a kezem.

- Honnan tudod? - döbbentem le.

- Jókor voltam jó helyen, amúgy nagyapa faggatta és véletlenül meghallottam.

- Szerencsétlen nem lennék a helyében. Nem tudod meddig gondolkodott rajta, mire rájött, hogy mi lenne a legjobb. Szóval Soffy hagyjál.

- Jól van, de azért köszönök mindent. - szakította meg a hívást.

Vissza akartam dőlni az aktuális partnerem mellé, de ő a könyökére támaszkodott és a legcsúnyább pillantásával figyelt engem.

- Mi van? - néztem rá értetlenül.

- Ki az a Soffy?

- A húgom.

- Azt mondtad árva vagy.

- Én egyetlen egy szóval sem mondtam, hogy árva vagyok.

- De amikor találkoztunk azt mondtad, hogy nincs itt senkid csak a kutyád.

- Igen ebben a városba nincs senkim, nem az életbe.

- Miért nem mondtad hamarabb? - kelt fel és elkezdte a ruháit össze szedni.
- Most meg hova mész? - ültem fel.
- Elmegyek, azért feküdtem le veled, mert azt hittem, hogy árva vagy.
- Komolyan azt hitted hogy árva vagyok, és csak azért feküdtél le velem? - akadtam ki egyre jobban. Úgy érzem mintha belém tapostak volna, nem is egyszer. Szánalomból még soha nem feküdtek le velem, nem is tudom hogy erre mit reagáljak.
Nem állítottam meg, egyszerűen hagytam, hogy elsétáljon. Beálltam a zuhany alá, nem figyeltem arra, hogy meddig voltam alatta, csak leakartam magamról a szégyent mosni. Nem tudom, hogy a szégyen a legjobb szó rá, de az érzés azzal kapcsolatos.
Felvettem egy bokszert, kivettem a hűtőből egy üveg sört és leültem a kanapéra. Marley oda ugrott mellém, majd a fejét a combomra tette.
- Ketten maradtunk öregem. - paskoltam meg, majd egy hatalmast kortyoltam az italból.
A Tv-t kapcsolgattam végül megálltam valami stand up előadás volt. Még ez sem tudta feldobni a kedvem, folyamatosan azon járt az agyam amit mondott.
- Lehet Marley le kellene szoknom arról, hogy minden lányba Tiffany-t keresem. Talán az egy éjszakás kalandokról is leszokhatnák. - vakartam a hátát.
Egy órát próbáltam arra szánni, hogy egy kicsit is jobb kedve derüljek, de csak arra jutottam, hogy amint meg találjuk azt a gyilkost, aki a férfiakat macska sminket mázol, azonnal megyek el innen.
Még a hatalmas hullámok sem tudnak sokáig itt tartani. Remélem holnapra meg lesz a gyilkos, mert nem hiszem hogy jó pont a rendőr kapitánynál, hogy a lánya szerint árva vagyok. Remélem nem fogja megtudni.
Lekapcsoltam mindent, majd befeküdtem az ágyba. Egyetlen egy hű társam aki végig kitartott mellettem, most is oda jött hozzám. Átöleltem a nyakát és kellemes málnás illata álomba ringatott. Sokkal jobb mint egy nőt tartani, Kevesebb vele a baj, és több szeretett ad, mint várnánk. 

93. rész

.:: Nelson Szemszöge ::.

Soffy már rég kiszállt a kocsiból, és ott áll a nyitott ajtóm mellett és várja, hogy kiszálljak. Nem tudom meddig fog itt állni, de én kényelembe helyeztem magam az ülésen. Inkább örüljön, hogy idáig elkísértem. Sokkal inkább maradtam volna otthon, ott nem fenyeget az öregapja. Az úton mesélt róla, de csak annyit ért el, hogy ki akarjak ugorni.

- Gyere már. - vágta neki a hátát a kocsinak, majd lecsúszott a földre.

- Miért olyan nehéz megérteni hogy félek? - ültem le mellé.
- Mert még álmosan is gyorsabb vagy mint ő. Nem tőle kell félned hanem attól hogy elegem lesz a hisztidből azt itt hagylak. De akkor ne is akart haza jönni, mehetsz vissza anyádhoz.
- Mehetünk. - keltem fel, és már nyújtottam a kezemet, ahogy megfogta már azonnal húztam is fel. Láttam az arcán a mosolyt. Egyre nagyobb papucs vagyok, most már szerintem esélyem sincs arra, hogy megváltozzon.
Kézen fogva mentünk el az ajtóig. Ott kopogás nélkül lépett be. Az előszobába lerúgta a cipőjét, mire követtem a tettét.
Megindult előre, de én maradtam egy kicsit nézelődni. Az ő házuk is hatalmas, de ez még nagyobb. Az előszobából azonnal fel lehet jutni az emeletre. Másik oldalt meg a konyha nyílik. Szerintem tátva maradt a szám, amikor a felújított vörös konyha szekrényt pillantottam meg. Falak fehérek voltak, vagy feketék. Minden konyha eszköz meg krómozott fémből készült. Magamhoz tértem a kábulatból, és átmentem a nappaliba ahol a falak szürkészöldek voltak, a kanapé meg a hozzá illő karosszék sötétszürke. Padló legsötétebb fából készült, és középen egy ugyan olyan szürke szőnyeg, mint a kanapé. Dohányzó asztal meg olyan sötét fából készült mint a padló. Az ablakok mellett egy nagy sötét barna szekrény helyezkedett el benne a Tv, de amúgy a polcok üresek voltak.
Ahogy kicsodáltam magam oda ültem Soffy mellé a kanapéra, és az öregapja felé bólintottam. Nem zavartam meg őket a beszélgetésükbe, inkább az ablakot meg a mögötte lévő tájat. Semmi nincs csak fű az egész, a legvége meg tuják szegélyezték.
- Talán tetszik? - szegezte nekem a kérdést a nagyapja.
- Igen, bámulatos. - fordultam felé.
Ahogy ránéztem megértettem, hogy Soffy miért mondta, hogy nem kell félnem tőle. Már csak a pillantásával tud belőlem valamicske érzelmet kicsikarni. Látszódik, hogy mennyire megviselte már az idő.
- Soffy hozol nekem egy teát? Szerintem még van itthon teafű.
- Persze. - kelt fel, miközben elment a kezét végig húzta a hátamon.
- Mennyire gondolod komolyan te? Nem vettem észre rajta semmilyen gyűrűt. Megunod azt le fogod cserélni.
- Nem, de ezt a beszélgetést egyszer már lejátszottam.
- De most én kérdezem, szóval halljam.
- Azért nincs Soffy kezén gyűrű, mivel nem készült még el. Ha minden jól megy, akkor ma délután eltudok menni érte. Utána valamikor egy kellemes vacsora mellett megkérem a kezét. Semmi nagy felhajtás, mert tudom hogy nem szereti.
Az utolsó amit láttam az az öreg mosolya, majd teljesen betakarta az arcomat a haja. A keze a nyakamat szorította, levegőt csak aprókat tudtam venni. Az arcát meg a hajamba fúrta.
- Nem így akartam közölni. - mondtam amikor elengedett. Erről az öregapja tehet, ha nem kérdez semmit, akkor minden úgy ment volna ahogy kitaláltam.
- Hidd el ugyan úgy meglepődtem, ha nem jobban. - ült le mellém, majd átölelte a nyakam és adott az arcomra egy puszit.
- Most már nyugodt szívvel adom át legalább az örökséged. - dőlt hátra az öreg, majd a kezét a hasára tette.
- Most magyarázd el, mert nem értem. - szentelte Soffy neki a figyelmét, én is követtem a példáját.
- Apád pár hete átjött. Furcsálltam, mert általában csak akkor jön ha valami kell neki. Elmondta, hogy anyád mennyire van a padlón. Amúgy előttem jól tudta takarni, mennyire is viselte meg a kedvenc kölyke elvesztése. Elmondta, hogy milyen új őrült hóbortjai lettek. Utána nem túl kedvesen a tudatomra adta, hogy öreg vagyok kár nekem ez a nagy ház. Felhívtuk a mihaszna bátyádat, és elmondtuk neki benne van abba, hogy tiéd a ház övé meg az ára. Azonnal bele egyezett. Szóval ő kapj a pénz tied a kégli, én meg öregkoromra eljutok végre Hawaii-ra.
Hatalmasra tágult szemekkel figyeltem az öregeket, aki meg mosolyogva néz minket. Soffy még a száját is eltátotta. Egy rövid időn belül elkezdtem bökdösni hogy válaszoljon valamit.
- Szóval azért van az egész ház kipucolva, meg felújítva? - döntötte meg oldalra egy kicsit a fejét.
- Igen, apád mindent elrendezett. Nagyon eleged lehet, már anyádból, ha ezt mind apád találta ki.
- El sem tudod képzelni mennyire. - sóhajtott fel.
Soffy még valami hivatalos papírokat is átírt, de szerintem ő sem fogta fel hogy mi. Teljesen akkor ért célba nálunk, hogy mi is tört, amikor az öregapja oda adta a kulcsokat, majd egy taxival elhajtott.
Először ő kapcsolt, majd a nyakamba ugrott, én meg erősen szorítottam.
- Soha nem hittem hogy apád ilyet fog tenni.
- Hidd el ezzel nem csak te vagy egyedül.
Mintha tudta volna, hogy csak róla volt szó. Soffy telefonja némán rezgett az asztalon, míg fel nem kapta. Egymás szavába vágva beszéltek. Soffy megszámolhatatlan alkalommal mondta, hogy mennyire köszöni, meg annyira köszönjük. A végén elegem lett és elvettem tőle a telefont.
- Ne bánjam meg a jó cselekedetem. - köszönt el tőlem Louis.
- Nem fogja. - dobtam el a telefont, majd megcsókoltam az én hiperaktív barátnőmet.

92. rész

.:: Soffy Szemszöge ::.

Nem is tudom már hány hete vagy is inkább már hónapja ment el az egyetlen bátyám, de megbánja ezt a döntését egy életre, csak tolja haza a hatalmas seggét. Ő Floridába napozik nekem meg el kell viselnem anyát, aki elvesztette az egyetlen egy fiát. Igen ő úgy keze mintha meghalt volna, pedig csak másik államba van. Anyák nem fogom megérteni őket. De nem is lenne baj, ha csak siratná a kedvenc gyerekét, nem most a fejébe vette, hogy mi alig beszélünk, meg szinte mindent külön csinálunk. Teljesen rám szállt, ő kelt, hozza nekem a kávémat. Tegnap este még jó éjt puszit is adott. Ez még úgy ahogy elmenne ha mellettem nem ülne Nelson hatalmas szemekkel, mert nem érti mi történik. Nincs egyedül ezzel. Amúgy még egy fontos dolog az én egyetlen anyámmal kapcsolatba. Elkezdte utána Nelson-t, de úgy isten igazából, látványosan. Volt amikor kizárta, pedig tudta hogy utána fog nem sokkal befutni, még fel is hívtam, hogy szerencsétlen nem vitt kulcsot hagyja neki nyitva az ajtót. Nem ő bezárta. Szerencsétlen eljött a kapitányságra, mert azt hitte nincs otthon senki. De talán az a lépése tetszett a legjobban amikor három személyre terített vasárnap. Nem csak Nelson döbbent meg. Nem csak én tátottam el a számát, hanem még apám sem érti anyám cselekedeteit. Amúgy kellemes volt az ebéd. Nelsonnal leléptem úgy egy hétre a nyaralóba. Apámtól tudom, hogy anyám rám akarta küldeni az egész kapitányságot, mert elraboltak, pedig csak neki nem vettem fel a telefont. Kellett egy kis idő, nem bírtam már idegekkel. Még nem mondtam neki szemtől szembe semmit, de apának már nem tudom hány napot panaszkodtam végig a viselkedése miatt. 

Reggel Nelson telefonjának a hangja ébresztett fel a békés álmomból. Átfordultam a másik oldalamra, majd magamhoz húztam bal kezét és átöleltem. Kibújt az ölelésemből, így kénytelen voltam felkelni. 

- Jó reggelt. - adott egy puszit a homlokomra, miközben átölelt a kezével, majd ment tovább a fürdőbe. Nyújtózkodva felálltam, és követtem. Mire megmostam félálomba a fogam ő befejezte a zuhanyzást. Adtam neki egy törülközőt, mire felcsavarta a derekára. Oda adtam neki a levetett pizsamámat, miközben beléptem a zuhanyba, láttam ahogy felakassza őket az ajtón lévő fogasra. 

Ahogy kilépek a zuhany alól úgy tartotta a törölközőt felém. Vissza fordul, majd folytatja a borotválkozást. Mellé állok, hogy kifésüljem a hajam. Mielőtt kérné, oda adom neki az arcszeszét, és visszafordulok, hogy alul össze kössem a hajam. Felé fordulok, átölelem a nyakát, ő megfogja a derekam, majd megkapom a reggeli jól megérdemelt csókomat.

Vissza megyünk a szobába, én a fiókos szekrényből veszem elő a fehérneműimet, amikor meg oda jön mellém a lábammal kihúzom az utolsó előttit, mire kiveszi a bokszerét. Vissza csukom őket, felveszem a ruháimat, majd a mellettem lévő szekrényből dobok neki egy farmert, ezután én kapom meg a felsőmet. Kiráncigálom a nadrágot, majd végre teljesen felöltözöm. 

Értetlenül fordultam Nelson felé, aki az ablakon kihajolva nézte a kertet. Oda mentem mellé, majd felültem az ablak párkányra, mire rám kapta a tekintetét.

- Mivel ez az első mellet és a jól ugrom akkor a legrosszabb esetbe is csak eltöröm a lábam. - válaszolt a fel nem tett kérdésre.

- Te vagy az orvos, hiszek neked, csak miért is akarsz kiugrani?

- Két perc múlva nyolc, anyád megfog jelenni a reggeli kávéddal engem pedig a lehető leggyilkosabb pillantásokkal jutalmaz. Kiugrom mielőtt kilökne.

- Ez az egész Lucas hibája. Ha nem megy el annyira kurva messze, akkor anyámnak nem jutott volna eszébe ez az egész alig vagyunk együtt. - döntöttem neki a fejem a vállának - Soha nem hittem, hogy ez be fog következni. 

- Nekem milyen furcsa. Apád kedves velem, ez soha nem fogom megemészteni.

- Pedig már egy ideje tart. De küldök neki sms-t feltartja akkor mi kitudunk lógni. - vettem elő a telefonom.

- Meddig akarod ezt csinálni? - utalt arra, hogy nem ez az első eset, hogy apa szöktet meg minket.

- Kér hónap és költözünk. Apával már mindent megbeszéltem. Bár azt vártam volna, hogy bezár, de teljesen nyugodtam fogadta.

- Mikor beszéltél vele erről? - nézett rám csodálkozva.

- Pár napja, elpanaszkodtam hogy elegem van anyámból, ő vetette fel, hogy költözzünk el, de azt tanácsolta, hogy még két hónapig viseljük el, mert nem hiszi, hogy bírnánk ha még egy háztartás is ránk szakadna főleg most a hajrában.

- Mondjuk ebben tényleg igaza van. Apád egyre jobban meg tud lepni. - mondta a telefonom pityegésével egyszerre.

- Még jobban meglep, mert vissza írta, hogy elvitte vásárolni, még itt van utóiratként, hogy egy hétig ne számítsunk arra, hogy haza jönnek. - ráncoltam a szemöldököm.

- MI? - vette ki a kezemből, hogy ő is eltudja olvasni.

Kikaptam a kezéből, majd azonnal tárcsáztam. Az első csöngésre felvette.

- Mi van? - szóltam bele.

- Ott áll mit tudom én milyen színen, hogy elmentünk vásárolni, ezen mit nehéz felfogni. Oda is írtam, hogy mikor érünk haza, egy ilyen egyszerű dolgot nem tudsz felfogni és értelmezni, akkor inkább most lépj vissza a nyomozó szakmától. 

- Ezek szerint minden szava igaz annak amit leírtál? - tátottam el a számát.

- Igen, miért hazudnák bárkinek is ilyenről? 

- Ha már vásásrolni vagytok hozol nekem kézkrémet, tudod azt a erdei gyümölcsöset használom.

- Majd ha ott vagyok, akkor még hívlak, mert úgy is elfelejtem. Még annyit, hogy nézz rá öregapádra, akar valamit tőled. 

- Köszi apa. - tettem le a telefont.

Nelson felé fordultam, ezután pedig elkezdtem fojtogatni a szeretettem. Szerencsétlennek alig volt idege lépni, hogy ne öljem meg.

- Ezek szerint. - csillant fel az ő szeme is.

- Pontosan. - dőltem rá a mellkasára, majd egy hatalmasat sóhajtottam. Soha nem örültem még ennyire, hogy elmentek itthonról több mint egy napra - Én bemutattalak öregapámnak? - néztem fel rá értetlenül.

- Engem nem. - emelte fel védekezően a kezét.

- Mióta is vagyunk együtt? - kezdtem el fejben számolni, de annyira összefolytak az utolsó pár éve talán. 

- Őőő. - temette a kezébe az arcát.

- Van már év éve? - kérdeztem, elhúzott szájjal.

- Meg nem tudom mondani. Arra alig emlékszem, hogy tegnap mit kértek a vizsgán, még szerencse, hogy átcsúsztam, különben tanulhattam volna meg újra az egész hülyeséget. De ha szeretnéd akkor lehet két év. 

- Milyen hónap van egyáltalán? - vettem elő a telefonom.

- Április? - kérdezett rá óvásosan.

- Június. - néztem fel rá a telefonomból - Tudod mit nem érdekel. Nem ez a fontos. - legyintettem le.

- Egyet értek, de hogy jött ez az egész a nagyapádhoz.

- Hogy hány éve halogatom, hogy bemutassalak a család ex maffiózójának. 

Értetlenül nézett rám, majd elnevette magát, mire megráztam a fejem. Egy hatalmasat nyelt.

- Maradok én itthon.

- Már nincs benne a szakmába.

- Nem nagyon vigasztal. Amúgy nektek nincs valami nyugodt kedves aranyos normális rokonotok, vagy esetleg barátotok?

- Nem, nem hiszem. De nem tudom mire vagy úgy kiakadva? 

- A szerelmi háromszög ami Liam, Harry és Iza között játszódik filmbe illő. 

- Nem is mondtam neked hogy tegnap mi történt, hogy lettem ilyen hülye, hogy nem mondom. Szóval Iza elváll Harry-től és nála hagyja a gyereket, bár erről nem ő döntött hanem Harry ragaszkodott hozzá. Szóval megy vissza az első szerelméhez, aki tárt karokkal várja. Nem az volt a meglepő, hogy ez bekövetkezett, hanem amilyen egyszerűen elfogadta. Sőt azt mondta, hogy érezte, hogy egyszer megfog történni, ő csak örült, hogy 25 fantasztikus évet tölthetett Iza mellett.

- Kórházba meg arról pletykáltak, hogy volt egy terhes 13 éves. De ez semmi az előbbihez képest.

- De bebuktam 50 dolcsit, én 24 évre fogadtam, de pont megvolt a házassági évfordulójuk. Apa nyert ő mondott csak 25. Többiek mind más időpontot. De mi voltunk a legoptimistábbak. De menjünk, minél hamarabb indulunk annál hamarabb jöhetünk haza. 

- Én meg a hülye fogadalmam. - nyögött fel fájdalmasan.

- Őszintén megmondom nem hittem hogy tartod magad hozzá. - pipiskedtem, hogy egy magasak legyünk.

- Akkor már ketten vagyunk. - tette a kezét a derekamra.

- Hagyjad a fenébe. Bebizonyítottad, hogy mennyire szava hihető vagy. Egy hétig csak szépen akarsz rám nézni, mert lehetne más is.

- Majd meglátjuk. - adott egy puszit a számra, majd kihúzott a szobából. 

91. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Több hónapja már annak, hogy felemlítem, hogy el akarok menni. Megtetszett az írás, és tudom hogy itthon nem lesz elég ötletem. Több története kell hallanom ahhoz, hogy valami ki tudjak belőlük hozni. Azért az iskolát befejeztem, legalább valamit. 

- Tényleg el fogsz menni? - ült le az ágyamra Soffy.

- Igen, itt hagyom neked a szenilis szüleinket. - csuktam le a bőrönd tetejét. Soffy szó nélkül ráült, így be tudtam húzni. Oda húztam a másik táska mellé, majd magamhoz öleltem a sírdögálló húgom. Megigazítottam a kabátom, majd figyeltem a könnyes arcát.

- Ki fog engem megvédeni? 

- Mondanám, hogy Nelson, de tudom, hogy ő fogja az áldozataid sérüléseit ellátni. - borzoltam össze a haját.

- Azt hiszem ebben ketten vagyunk. - nevetett fel végre - Hiányozni fogsz.

- Azt hittem örülsz, hogy megszabadulsz tőlem.

- Kicsit igen, de ki fog nekem falazni ha valami hülyeséget csinálok? 

- Falazok én, de nem hiszem hogy be fogják venni ha azt mondom hogy itt vagy velem. - csíptem bele az arcába.

- Lucas. - jött be anya.

- Igen. - fordultam felé.

- Ésszel használd, ha megtudom, hogy valami hülyeséget csináltál vele, oda megyek és megtanítom veled, hogy még egyszer ne szórakozz anyáddal. - nyújtott át egy kék szalaggal átkötött egyszerű papír dobozkát.

- Hidd el nem lenne bátorságom rosszra használni, egy ilyen átadás után. - tettem le az ajándékot a bőröndre, majd magamhoz húztam anyát. Hallottam, ahogy próbálja egyenletessé tenni a lélegzetét, de sehogy nem sikerül neki.
- Mindig is azt hittem, hogy örökre a nyakamon maradsz. - veregette meg a vállam apa.
- Nekem is hiányozni fogsz. - fogtam vele kezet, majd közelebb húzott magához és megveregette a vállam.
Segítettek betenni a bőröndömet a kocsiba, majd Marley-nak kinyitották az anyós ajtaját. Anya ajándékát feltettem a műszerfalra. Majd megnézem, most inkább búcsúzkodok.
- Hé Cross. - kiáltottam oda a korlát támasztónak aki mosolygott.
- Tomlinson. - ugrott át a korláton, majd pár lépéssel előttem megállt.
- Minek örülsz te?
- Tomlinson család érzelmeket mutat. Ehhez nem hiszem hogy hozzá lehet szokni. - mondta, mire Soffy könyökkel bele akart vágni, de Nelson megedződött mellette, így időben eltudott lépni az ütés elől.
- Vigyázz rá. - biccentettem a húgom felé. Halkra vettem a hangom.
- Nem kell erre kérned. - rázta meg a kezem.
- Majd írok, élvezzétek, hogy nem vagyok itt. Ki tudja milyen hamar jövök vissza. - mondtam az ajtóba. Intettem egy utolsót, majd beültem.

Két óra alatt eljutottam Moreno Valley-be. Kerestem egy kávézót, majd leültem egy szabad asztalra. Elővettem a válltáskámból anyám ajándékát, mire Marley elterült mellettem a földön.
Kibontottam a szalagot, majd levettem a fedelét. Két jelvény volt benne, meg egy soroz üzenet.
"Megöllek ha tudom, hogy csak arra használod hogy csajokat szedj fel vele. Remélem tudod használni."
Nevetve ráztam meg a fejem, annyira rá vall, hogy még akkor is azzal foglalkozzon, hogy milyen a szerelemi életem, ha több óra választ el tőle. De ezzel a kis aprósággal sokat segített. Nem is akarok bele gondolni, hogy tudta ezeket megszerezni. De legalább nincs előttem akadály.
- Szia, hozhatok neked valamit? - állt meg mellettem egy fiatal lány, pólóján a kávézó lógója volt.
- Egy hosszú kávét, meg neki vizet. - mutattam az úti társamra, akit semmiféleképpen nem hagytam volna otthon.
- Azonnal. - írta fel a füzetjére, majd magamra hagyott.
Nem tudom, hogy mit fog hozni ez az új fajta élet, de érdekel hogy mi lesz. Jobb mint ülni és várni, hogy valami érdekes történjen. Most én megyek oda ahol valami érdekes történik. 

90. rész

.:: Soffy Szemszöge ::.

Ahogy mindenki elhagyta a konyhát, vissza fordultam Nelson-hoz, majd újra röviden megcsókoltam.

– Mit akarsz ma csinálni? – kezdtem el birizgálni a haját,

– Most mondjam azt, hogy latint tanulok? – pislogott rám hatalmasakat. 

– Nem akarsz egy nap piheni, ritka az olyan szombat amikor már reggel elmennek anyámék, és remélhetőleg estig haza sem jönnek. 

– Ha nagyon szépen kéred, akkor talán csak este veszem elő. Egyesekkel ellentétbe nekem sokkal többet kell tanulnom ráadásul három hét és itt a vizsga. Jó lenne elsőre átmenni rajta. Akkor mehetek a sürgősségi osztályra. 

– Ott akarsz dolgozni, ahol amikor bármi történhet? 

– Igen nem szeretem az egyszerű dolgokat – vonta meg a vállát.

– Te tudod – követtem a mozdulatát.

– Még szerencse – jelentek meg a szemem körül a nevető ráncok. 

Bele kapaszkodtam a nyakába, ezzel együtt felállt. Elsétált a szobáig, majd ledobott az ágyra. Oda feküdt mellém, és elkezdte csókolgatni a nyakam. 

– Szóval mit akarsz csinálni? – bökdöste az orrával az arcomat.
– Semmit – tártam szét a karom, majd felültem.
– Ezt tudom a legjobban csinálni. Nem megyünk el valahova? Régen voltunk kettesben valahol. Esetleg egy mozi, vagy csak céltalanul bolyongjunk a városba?
– Céltalan bolyongás tetszik – fordultam felé, majd adtam az arcára egy jó nagy puszit.
Felvettem egy térd nadrágot, meg felülre húztam egy lila kék kockás inget. Napszemüveggel hátra fogtam a hajam, majd elfogadtam Nelson bal karját.
Bezártam az ajtókat, majd minden cél nélkül megindultunk a város felé. Kellemes volt az idő, ezért nem is mentünk kocsival.

Jó volt egy teljes napot semmit tevéssel tölteni. Fél óra alatt értünk be a város központjába ott, meg ettünk egy fagyit, közben meg semmiségekről beszéltünk.
Szóba került az is, hogy mit fog tenni ha végre elvégzi az egyetemet. Tudtam hogy egyszer szóba kerül a költözzünk el, de valahogy soha nem gondoltam rá, hogy mikor van alkalmas időpont.
Beszéltünk semmiségekről, de komolyabb témák is szóba kerültek. Furcsán jó érzés volt a közös jövőnket tervezni. Amikor találkoztam vele a bulin, amire még mindig csak részletekben emlékszek, vagy is inkább úgy mintha egy felvételt jó alaposan megvágtak volna, nem gondoltam volna, hogy egy komoly kapcsolat lesz belőle. Azt hittem megint olyan lesz mint a többi. Pár hónap azt vége. De szerencsére nem, szavakba sem lehet önteni, hogy ennek mennyire örülök.
Végül a céltalan sétánkból keressünk lakást lett. Volt amelyiknek az árától egy kicsit megszédültem.
– Fel a fejjel majd lesz valami – mondta már otthon, majd adott a homlokomra egy csókot. – Ha nem haragszol megyek lekötöm magam a kedvenc tárgyammal. Ha esetleg sikolyokat hallasz akkor nyert a könyv – adott még egy utolsó csókot, majd komótosan felsétált.
Leültem a kanapéra anyával szembe, majd hátra dőltem és figyeltem az értelmetlen műsort. Semmi nem történik benne, csak emberek mennek ki a képből, és mások jönnek be. Van amikor egy kocsi hajt el, de ennyi.
– Ennek meg mi értelme? – akadtam ki. Ma már sokadjára.
– Biztonsági kamera felvételének vissza nézésének? Szerintem az, hogy megtaláljuk azt az embert akit keresünk – nézett rám anya fáradtam.
– Ohh, most rohadtul beégtem mi? – kérdeztem tőle.
– Igen – ült oda mellém, majd a tévét megállította.
– Mi nyomja a lelked?
– Ennyire látszódik? – sóhajtottam fel fájdalmasan.
– Nagyon, az sokkal pontosabb.
– Túl sok minden.
– Van időm, sőt apád elment kocsmázni – veregette meg a vállam, mire megkönnyebbültem.
Hiába vagyok apa párti, ha neki mondanám el, azt érném el ez a tettem, hogy bezárna egy toronyba, azt én lennék a modern tündérmese szereplő. Nekem most anyai tanácsra volt szükségem, nem apai féltésre. Szóval mindent elmondtam anyának aki csendben meghallgatott, és ez többet jelentett nekem mindennél. 

89. rész

.:: Nelson Szemszöge ::.

Arra riadtam fel reggel, hogy Soffy mint az őrült rohant a fürdőbe. Két perc múlva meg visszafeküdt mellém és magához ölelte a párnáját. Morgott valamit a hátamba, de hogy mit akart mondani, arra nem jöttem rá. 

– Hova rohantál? – fordultam felé.
– Neked nem mindegy – dörmögve megfordult.
Belefúrtam az arcom a nyakába, majd a kezem az alhasára simítottam. Körkörösen masszíroztam, közben meg a nyakát csókolgattam. Az nyugtató érintéseim alatt nem kellett sokat várnom, hogy elaludjon. Óvatosan hátrább csúsztam, majd kiszálltam mögüle az ágyból, kinyújtottam az izmaimat, mire kezdtem érezni a végtagjaimat. Felvettem az egyik ledobott farmeromat, majd a szekrényből kivettem a legfelső pólót. Fürdőbe fogat mostam, kétszer bele túrtam a hajamba, és kész is voltam a reggeli készülődéssel. Nem értem, hogy mások hogy tudtak fél órákat a hajukkal szenvedni. Soha nem fogom megérteni Lucast, úgy állt a haja mintha beletúrt volna kétszer, de közben harminc percig szenved előtte a tükörben. Fölösleges időtöltés.
Lerohantam a lépcsőn, a konyhába apósékat találtam. Jó csak én hívom így őket, csak is magamba, még nem készülök megházasodni, egyszer majd talán. Ahogy leültem az asztalhoz, Zoe adott egy bögre kávét.
– Jó reggelt, és köszi – kortyoltam bele egy hatalmasat az italomba, jól esett ahogy a meleg folyadék végig folyik a torkomon.
– Soffy? – nézett fel a telefonjából Louis.
– Még alszik, szerintem nem fog mostanság felkelni, éjjel kettőkor még olvasott.
– Meg sem lepődök már ilyeneken, akkor fogok, majd ha olvas annyit mint te – bökött a feleségére.
– Kevesebbet olvas mint én – védte magát Zoe.
– Nem hiszem – ráztam fejem. – Én nem tudok este tőle aludni, mert nem hajlandó lekapcsolni a lámpát.
– Jó de ő nem minden este ezt csinálja, ritkábban mint én.
– Jó mondjuk ez igaz – gondoltam bele, hogy mit mond.
– Köszönöm.
– Ne hagyjatok ki a buliból, én is ki akarom beszélni a húgom – ült le mellém Lucas.
– Téged kellene már nagyon kibeszélni, most mi van közted és Tiffany között?
– Hát az utolsó állás pont, most már tényleg végleg vége. Tegnap kijelentette, hogy New York-ba megy mert valami jó ajánlatot kapott, de nem akarta elvállalni, mert hogy mi lesz velünk. Én meg mondtam neki, hogy menjen. Szóval végül közös megegyezésre jutottunk, hogy vége – zárta le a beszélgetést.
– Azt hittem, hogy jobban összefogsz törni – vallotta be őszintén Louis.
– Én is, de nem, bele nyugodtam. Szóval ha elvégzem az egyetemet elmegyek.
– Hova? – szaladt fel az anyja szemöldöke.
– Csak úgy megindulok a nagyvilágnak, valahol majd csak kikötök, és írni fogok – osztotta meg az álmait.
– Mit, nekünk levelet, hogy küldjünk pénzt? – kérdezte Louis, mire a bögrém mögött röhögtem. Szerencsére nem vették észre. Már megszoktam ezeket a hirtelen hangulat változásokat, hogy az egyik pillanatban még értelmesen beszélgetnek a következőben, meg már üvöltöznek. Az első pár hónapban furcsa volt, de most közel az egy évhez, hogy itt élek. Nem engem már semmivel nem tudnak meglepni.
– Nem felvettek teljese állásba, hogy írjam a sorozatba a részeket. Nem fogok itthon rohadni és egész nap a gép előtt ülni és gyilkosságokon gondolkodni.
– Hanem valami lepukkant motelbe, sokkal jobb – hőbörgött az anyja.
– Nem ki fogom használni a nevem, van elég nagy híretek, hogy beengedjenek a rendőrségre.
– Igen két nagy városba, az egyik New York a másikból meg menekülsz. Ne hidd hogy mindenki ismer minket. Szóval ezt a szép álmod ezen részét nem tudod megvalósítani.
Beszélgetés többi részére nem figyeltem, mert az ajtóban Soffy jelent meg. Annyira szeretem a reggeli fáradt arcát, ahogy az én ruháimba alszik. Amit szó nélkül vesz el, de vissza soha nem akarja adni, mert neki ez kell, az oka meg csak annyi hogy megérdemli. Az elején akartam valami értelmet, akármit találni benne, de rájöttem hogy hamarabb szerettem meg magam Alexszel, mint hogy megértem a barátnőmet.
Felült a jobb lábamra, majd átkarolta a nyakam és adott egy puszit.
– Miről maradtam le? – támasztotta neki a homlokát az enyémnek.
– Mielőtt megjelentél a bátyád hatalmas álmairól volt szó – túrtam bele a hajába.
– És utána? – csillant meg a szeme kíváncsian.
– Nem tudom, elvonták a figyelmem – tapasztottam az ajkaimat szájára.
Csak egy rövid csók volt, éreztem Louis gyilkos pillantásait a hátamon. Kénytelen voltam elengedni a lányát. Soffy az arcát a nyakamba temette. Az egyik kezemmel a derekát fogtam a másikkal meg az italomat ittam. Rövid csókunk valójában nem is volt az. Lucas eltűnt az asztaltól, Zoe sem volt ott. Csak is Louis tisztelt meg minket a jelenlétével, de szerencsénkre neki is menni kellett.