.:: Nelson Szemszöge ::.
Soffy már rég kiszállt a kocsiból, és ott áll a nyitott ajtóm mellett és várja, hogy kiszálljak. Nem tudom meddig fog itt állni, de én kényelembe helyeztem magam az ülésen. Inkább örüljön, hogy idáig elkísértem. Sokkal inkább maradtam volna otthon, ott nem fenyeget az öregapja. Az úton mesélt róla, de csak annyit ért el, hogy ki akarjak ugorni.
- Gyere már. - vágta neki a hátát a kocsinak, majd lecsúszott a földre.
- Miért olyan nehéz megérteni hogy félek? - ültem le mellé.
- Mert még álmosan is gyorsabb vagy mint ő. Nem tőle kell félned hanem attól hogy elegem lesz a hisztidből azt itt hagylak. De akkor ne is akart haza jönni, mehetsz vissza anyádhoz.
- Mehetünk. - keltem fel, és már nyújtottam a kezemet, ahogy megfogta már azonnal húztam is fel. Láttam az arcán a mosolyt. Egyre nagyobb papucs vagyok, most már szerintem esélyem sincs arra, hogy megváltozzon.
Kézen fogva mentünk el az ajtóig. Ott kopogás nélkül lépett be. Az előszobába lerúgta a cipőjét, mire követtem a tettét.
Megindult előre, de én maradtam egy kicsit nézelődni. Az ő házuk is hatalmas, de ez még nagyobb. Az előszobából azonnal fel lehet jutni az emeletre. Másik oldalt meg a konyha nyílik. Szerintem tátva maradt a szám, amikor a felújított vörös konyha szekrényt pillantottam meg. Falak fehérek voltak, vagy feketék. Minden konyha eszköz meg krómozott fémből készült. Magamhoz tértem a kábulatból, és átmentem a nappaliba ahol a falak szürkészöldek voltak, a kanapé meg a hozzá illő karosszék sötétszürke. Padló legsötétebb fából készült, és középen egy ugyan olyan szürke szőnyeg, mint a kanapé. Dohányzó asztal meg olyan sötét fából készült mint a padló. Az ablakok mellett egy nagy sötét barna szekrény helyezkedett el benne a Tv, de amúgy a polcok üresek voltak.
Ahogy kicsodáltam magam oda ültem Soffy mellé a kanapéra, és az öregapja felé bólintottam. Nem zavartam meg őket a beszélgetésükbe, inkább az ablakot meg a mögötte lévő tájat. Semmi nincs csak fű az egész, a legvége meg tuják szegélyezték.
- Talán tetszik? - szegezte nekem a kérdést a nagyapja.
- Igen, bámulatos. - fordultam felé.
Ahogy ránéztem megértettem, hogy Soffy miért mondta, hogy nem kell félnem tőle. Már csak a pillantásával tud belőlem valamicske érzelmet kicsikarni. Látszódik, hogy mennyire megviselte már az idő.
- Soffy hozol nekem egy teát? Szerintem még van itthon teafű.
- Persze. - kelt fel, miközben elment a kezét végig húzta a hátamon.
- Mennyire gondolod komolyan te? Nem vettem észre rajta semmilyen gyűrűt. Megunod azt le fogod cserélni.
- Nem, de ezt a beszélgetést egyszer már lejátszottam.
- De most én kérdezem, szóval halljam.
- Azért nincs Soffy kezén gyűrű, mivel nem készült még el. Ha minden jól megy, akkor ma délután eltudok menni érte. Utána valamikor egy kellemes vacsora mellett megkérem a kezét. Semmi nagy felhajtás, mert tudom hogy nem szereti.
Az utolsó amit láttam az az öreg mosolya, majd teljesen betakarta az arcomat a haja. A keze a nyakamat szorította, levegőt csak aprókat tudtam venni. Az arcát meg a hajamba fúrta.
- Nem így akartam közölni. - mondtam amikor elengedett. Erről az öregapja tehet, ha nem kérdez semmit, akkor minden úgy ment volna ahogy kitaláltam.
- Hidd el ugyan úgy meglepődtem, ha nem jobban. - ült le mellém, majd átölelte a nyakam és adott az arcomra egy puszit.
- Most már nyugodt szívvel adom át legalább az örökséged. - dőlt hátra az öreg, majd a kezét a hasára tette.
- Most magyarázd el, mert nem értem. - szentelte Soffy neki a figyelmét, én is követtem a példáját.
- Apád pár hete átjött. Furcsálltam, mert általában csak akkor jön ha valami kell neki. Elmondta, hogy anyád mennyire van a padlón. Amúgy előttem jól tudta takarni, mennyire is viselte meg a kedvenc kölyke elvesztése. Elmondta, hogy milyen új őrült hóbortjai lettek. Utána nem túl kedvesen a tudatomra adta, hogy öreg vagyok kár nekem ez a nagy ház. Felhívtuk a mihaszna bátyádat, és elmondtuk neki benne van abba, hogy tiéd a ház övé meg az ára. Azonnal bele egyezett. Szóval ő kapj a pénz tied a kégli, én meg öregkoromra eljutok végre Hawaii-ra.
Hatalmasra tágult szemekkel figyeltem az öregeket, aki meg mosolyogva néz minket. Soffy még a száját is eltátotta. Egy rövid időn belül elkezdtem bökdösni hogy válaszoljon valamit.
- Szóval azért van az egész ház kipucolva, meg felújítva? - döntötte meg oldalra egy kicsit a fejét.
- Igen, apád mindent elrendezett. Nagyon eleged lehet, már anyádból, ha ezt mind apád találta ki.
- El sem tudod képzelni mennyire. - sóhajtott fel.
Soffy még valami hivatalos papírokat is átírt, de szerintem ő sem fogta fel hogy mi. Teljesen akkor ért célba nálunk, hogy mi is tört, amikor az öregapja oda adta a kulcsokat, majd egy taxival elhajtott.
Először ő kapcsolt, majd a nyakamba ugrott, én meg erősen szorítottam.
- Soha nem hittem hogy apád ilyet fog tenni.
- Hidd el ezzel nem csak te vagy egyedül.
Mintha tudta volna, hogy csak róla volt szó. Soffy telefonja némán rezgett az asztalon, míg fel nem kapta. Egymás szavába vágva beszéltek. Soffy megszámolhatatlan alkalommal mondta, hogy mennyire köszöni, meg annyira köszönjük. A végén elegem lett és elvettem tőle a telefont.
- Ne bánjam meg a jó cselekedetem. - köszönt el tőlem Louis.
- Nem fogja. - dobtam el a telefont, majd megcsókoltam az én hiperaktív barátnőmet.
- Mert még álmosan is gyorsabb vagy mint ő. Nem tőle kell félned hanem attól hogy elegem lesz a hisztidből azt itt hagylak. De akkor ne is akart haza jönni, mehetsz vissza anyádhoz.
- Mehetünk. - keltem fel, és már nyújtottam a kezemet, ahogy megfogta már azonnal húztam is fel. Láttam az arcán a mosolyt. Egyre nagyobb papucs vagyok, most már szerintem esélyem sincs arra, hogy megváltozzon.
Kézen fogva mentünk el az ajtóig. Ott kopogás nélkül lépett be. Az előszobába lerúgta a cipőjét, mire követtem a tettét.
Megindult előre, de én maradtam egy kicsit nézelődni. Az ő házuk is hatalmas, de ez még nagyobb. Az előszobából azonnal fel lehet jutni az emeletre. Másik oldalt meg a konyha nyílik. Szerintem tátva maradt a szám, amikor a felújított vörös konyha szekrényt pillantottam meg. Falak fehérek voltak, vagy feketék. Minden konyha eszköz meg krómozott fémből készült. Magamhoz tértem a kábulatból, és átmentem a nappaliba ahol a falak szürkészöldek voltak, a kanapé meg a hozzá illő karosszék sötétszürke. Padló legsötétebb fából készült, és középen egy ugyan olyan szürke szőnyeg, mint a kanapé. Dohányzó asztal meg olyan sötét fából készült mint a padló. Az ablakok mellett egy nagy sötét barna szekrény helyezkedett el benne a Tv, de amúgy a polcok üresek voltak.
Ahogy kicsodáltam magam oda ültem Soffy mellé a kanapéra, és az öregapja felé bólintottam. Nem zavartam meg őket a beszélgetésükbe, inkább az ablakot meg a mögötte lévő tájat. Semmi nincs csak fű az egész, a legvége meg tuják szegélyezték.
- Talán tetszik? - szegezte nekem a kérdést a nagyapja.
- Igen, bámulatos. - fordultam felé.
Ahogy ránéztem megértettem, hogy Soffy miért mondta, hogy nem kell félnem tőle. Már csak a pillantásával tud belőlem valamicske érzelmet kicsikarni. Látszódik, hogy mennyire megviselte már az idő.
- Soffy hozol nekem egy teát? Szerintem még van itthon teafű.
- Persze. - kelt fel, miközben elment a kezét végig húzta a hátamon.
- Mennyire gondolod komolyan te? Nem vettem észre rajta semmilyen gyűrűt. Megunod azt le fogod cserélni.
- Nem, de ezt a beszélgetést egyszer már lejátszottam.
- De most én kérdezem, szóval halljam.
- Azért nincs Soffy kezén gyűrű, mivel nem készült még el. Ha minden jól megy, akkor ma délután eltudok menni érte. Utána valamikor egy kellemes vacsora mellett megkérem a kezét. Semmi nagy felhajtás, mert tudom hogy nem szereti.
Az utolsó amit láttam az az öreg mosolya, majd teljesen betakarta az arcomat a haja. A keze a nyakamat szorította, levegőt csak aprókat tudtam venni. Az arcát meg a hajamba fúrta.
- Nem így akartam közölni. - mondtam amikor elengedett. Erről az öregapja tehet, ha nem kérdez semmit, akkor minden úgy ment volna ahogy kitaláltam.
- Hidd el ugyan úgy meglepődtem, ha nem jobban. - ült le mellém, majd átölelte a nyakam és adott az arcomra egy puszit.
- Most már nyugodt szívvel adom át legalább az örökséged. - dőlt hátra az öreg, majd a kezét a hasára tette.
- Most magyarázd el, mert nem értem. - szentelte Soffy neki a figyelmét, én is követtem a példáját.
- Apád pár hete átjött. Furcsálltam, mert általában csak akkor jön ha valami kell neki. Elmondta, hogy anyád mennyire van a padlón. Amúgy előttem jól tudta takarni, mennyire is viselte meg a kedvenc kölyke elvesztése. Elmondta, hogy milyen új őrült hóbortjai lettek. Utána nem túl kedvesen a tudatomra adta, hogy öreg vagyok kár nekem ez a nagy ház. Felhívtuk a mihaszna bátyádat, és elmondtuk neki benne van abba, hogy tiéd a ház övé meg az ára. Azonnal bele egyezett. Szóval ő kapj a pénz tied a kégli, én meg öregkoromra eljutok végre Hawaii-ra.
Hatalmasra tágult szemekkel figyeltem az öregeket, aki meg mosolyogva néz minket. Soffy még a száját is eltátotta. Egy rövid időn belül elkezdtem bökdösni hogy válaszoljon valamit.
- Szóval azért van az egész ház kipucolva, meg felújítva? - döntötte meg oldalra egy kicsit a fejét.
- Igen, apád mindent elrendezett. Nagyon eleged lehet, már anyádból, ha ezt mind apád találta ki.
- El sem tudod képzelni mennyire. - sóhajtott fel.
Soffy még valami hivatalos papírokat is átírt, de szerintem ő sem fogta fel hogy mi. Teljesen akkor ért célba nálunk, hogy mi is tört, amikor az öregapja oda adta a kulcsokat, majd egy taxival elhajtott.
Először ő kapcsolt, majd a nyakamba ugrott, én meg erősen szorítottam.
- Soha nem hittem hogy apád ilyet fog tenni.
- Hidd el ezzel nem csak te vagy egyedül.
Mintha tudta volna, hogy csak róla volt szó. Soffy telefonja némán rezgett az asztalon, míg fel nem kapta. Egymás szavába vágva beszéltek. Soffy megszámolhatatlan alkalommal mondta, hogy mennyire köszöni, meg annyira köszönjük. A végén elegem lett és elvettem tőle a telefont.
- Ne bánjam meg a jó cselekedetem. - köszönt el tőlem Louis.
- Nem fogja. - dobtam el a telefont, majd megcsókoltam az én hiperaktív barátnőmet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése