15. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Nem jött semmi válasz ezért újra kopogtam az ajtón.

– Menj el Lucas – jött a válasz.

– Bocsánatot akarok kérni – suttogtam, mire az ajtó résnyire kinyílt.

– Ki vett rá? – nézett rém össze szűkölt szemekkel.

– Senki.

– Mit szeretnél?

– Bocsánatot kérni és beszélgetni.

– Elfogadom a bocsánat kérdésed, de én most megyek – lépett ki mellettem.

– Esetleg elvigyelek – ajánlottam fel.

– Nem kell köszi.

Mivel Tiffany nem szépen lepattintott így meg akartam látogatni a húgom. Hát ma nincs szerencsém a nők között, mert ő is dobot. Már csak egyetlen egy reményem volt, hogy tudjak valakivel beszélgetni.

– Anya! – rohantam le a lépcsőn.

Választ nem kaptam így a konyhába mentem, mert utoljára ott voltak. Hát ott csak rumlit találtam. Ezek szerint nem kicsit vesztek össze. Innen meg tudtam mondani, hogy nem átlagos a kapcsolatuk. Ha össze vesztek és a konyhába voltak néha úgy viselkednek mint a 10 évesek, de úgy szeretik egymás mint akik ezer éve házasok. Ezek a kis viták meg inkább fényt hoznak az életükbe.

– Szerinted Marley, most mit csináljak – ültem le a kanapára és kezembe vettem a csöppséget.

Bele tettem az ölembe, majd simogattam közben meg a híreket néztem. Mikor meguntam váltottam csatornát, de ott sem volt semmi jó.

Több órája szenvedek itthon egyedül. Jó nem egyedül, de senki nem volt, akit szóval tudnék tartani. Gondoltam egyet és felvettem a kocsi kulcsot az asztalról.

– Hova mész? – jött le anya.

– Kocsikázik egy kicsit.

– Ilyen esőbe? – ráncolta a homlokát.

– Gondolkodni akarok – vontam meg a vállam.

– Nem lehetne itthon?

– Nem.

– Nem szeretném ha ilyen rossz időbe menj ki. Még valami bajod esik.

– Pettershon vér majd megvéd – vontam meg a vállam és a kabátomért nyúltam.

– Lucas – fogta meg anya a kezem.

– Óvatos leszek – ígértem meg.

– Semmivel nem tudlak marasztalni? – kérdezte mire megrázta a fejét.

Tartotta nekem a kabátot, majd adtam a homlokára egy puszit.

– Vigyázz magadra.

– Én mindig – kacsintottam.

Amúgy még mindig nem értem, hogy lettem ilyen magas. Vissza néztük az egész családod, de mindenki alacsony volt. Én meg még apától is egy fejjel nagyobb vagyok. Ki érti a genetikát.

A kocsit ahogy elindítottam már nem foglalkoztam semmivel. Nem száguldottam mint egy örült, de nem is totyogtam mint az idegesítő öreg emberek előttem.

Miközben vezettem feltűnt, hogy egy piros kocsi folyamatosan követ. Kicsit gyorsítottam mire ő is.

– Már megint – morogtam, majd lefordultam az első helyen balra.

Fél órán keresztül ment fogócska és egyszerűen megelégeltem. Rátapostam a gázra, mire a kerekek csikorogtak és pillanatokkal később, már lehagytam az üldözőim.

Fokozatosan vettem vissza a sebességből, majd kiértem a főútra.

Hirtelen jött egy éles kanyar, hiába fékeztem a vizes út miatt a kerek csúsztak így esélyem sem volt megállni.

Az utolsó gondolatom az volt, hogy a Pettershon vér segítsen, majd minden sötét lett.

14. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

– Mi van? – akadt ki Tiffany.

– Lucas a bátyám – vonta meg a vállát Soffy.

Az arcán több fajta érzelem játszódott le. Hirtelen megfordult majd hozzám vágott egy párnát és tovább püfölt vele.

– Hazudtál nekem, te senki házi, van fogalmad róla, hogy mit hittem, utállak – folyamatosan vert párnával.

– Valaki segítsen – vinnyogtam.

Kedves családom nem foglalkoztak azzal, hogy engem vernek, nem sőt jó röhögött rajtam.

– Igazán kedvesek vagytok – rogytam össze.

– Te senki házi, azt hitted, hogy nem jövök rá – vágta hozzám izomból.
A tollak szerte szálltak én meg megfogtam a derekát és lelöktem a kanapéra.

– Jól van elég a gyerek napból – vette el apa tőle a párnát.

– De még mozog – akart nekem esni Tiffany.

– Nem öl meg senki semmit – állt közénk anya.

Tiffany felhúzta az orrát, majd felment a szobámba.

– Szóval? – ült le mellém Soffy.

– Mi szóval?

– Nem tudta, hogy a bátyám vagy?

– Nem kérdezte nem mondtam – vontam meg a vállam.

– Nem így kell felszedni egy csajt – rázta meg a fejét apa.

– Igazad van, majd megkérek valakit, hogy támadja meg én meg megmentem – forgattam a szemem, mire anya meglökött.

– Legalább kérjél tőle bocsánatot – fordított meg apa.

Felsóhajtottam, majd felvettem az ujjónnal kapott kutyámat és rájöttem, hogy nincs még neve.

– Tényleg, mi lett a neve? – olvasott a gondolataimba Soffy.

– Marley – emeltem fel a csöppséget.

Letettem az ágyra, mire ráugrott a plüss szarvasra, majd elkezdte a fülét rágcsálni.

– Menj – lökött meg Soffy.

– De miért én megyek. Asszem nem én vertem párnával.

– Lucas mondok valamit ami igaz az életre. Jobb ha te mész oda egy nőhöz bocsánatot kérni, vagy kizár a házból. Hidd el tapasztaltam – mondta apa, mire anya egy könnyed mozdulattal fejbe vágta egy párnával. – Sajnálom egyetlenem.

– Menj a francba! – hagyott ott minket.

– Erről beszélek – indult meg utána.

Hallottam, hogy a konyhába vitatkoztak, de dűlőre nem juttak.

– Megint vitatkozni fognak – sóhajtott fel Soffy.

– Csak addig amíg be nem mennek a szobájukba – vontam meg a vállam.

– Amúgy nem akarsz véletlenül beszélni Tiffanyval?

– De megyek – sóhajtottam fel, majd megindultam felfelé.

Lassan bekopogtam, és vártam, hogy Tiffany kinyissa nekem az ajtót.

13. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

– Lucas! – ugrott Soffy a nyakamra. – Hiányoztál!

– Te is nekem – szorongattam meg.

Letettem a földre, majd adtam a homlokára egy puszit, mire ő is adott az arcomra. 

Ahogy elengedtem a húgomat a pillantásom Tiffanyra vándorolt. Zavarban volt. Azonnal nem esett le hogy miért, de amikor megölelt a húgom ő meg elfordult akkor tudtam, hogy mit hisz mi van közöttünk.

– Gyere van egy meglepetésem – fogta meg a kezem Soffy, majd elkezdett a nappali felé húzni. 

– Mi van az ágyon? – ráncoltam a homlokon, akár hogy is nézem az még mindig úgy néz ki mintha egy gida feküdne.

– Tudom mennyre megviselt, hogy Dep elkerült tőlünk.

– Vettél egy szarvast? – akadtam ki.

– Nem! – rázta meg a fejét. – De van egy sokkal jobb meglepetésem.

– Mi az? – kíváncsiskodtam.

– Majd megtudod – válaszolt apa.

– Az így igazságtalan ti tudjátok de én nem. Ez így nem állapot.

– Mi nem állapot? – jött be anya.

– Tudnak valami amit én nem.

– Van ez így – vonta meg a vállát, majd oda ment apához, mire átölelte.

– Mond el vagy véged – rohantam Soffy felé, mire ijedtében sikított egyet.

Felkaptam a hátamra, majd kifelé indultam meg, próbált kiszabadulni azzal, hogy kapálózott a lábával, de nem ért el semmit, erősen tartottam. 

– Ki vele, vagy bele doblak a medencébe – tartottam felette.

– Meg ne próbáld, feljelentelek – fonta a kezét a nyakam köré. 

– Vigyáztam! – ugrottam bele a vízbe.

Elengedtem Soffy mire kapálózva a felszínre került. Én háttal lebegtem a vízen.

– Te teljesen megörültél? – fröcskölte rám a vizet.

– Nem – álltam a lábamra, így a víz csak a vállamig ért.

– Pedig nem úgy vettem észre – ült le a medence szélére anya, majd a lábát bele lógatta.

– Szerintem soha nem volt komplett – nyomott a víz alá Soffy.

– Az apjára ütött – lökte meg anya apát.

– Én ilyet soha nem csináltam – emelte fel védekezően a kezét.

– De a nász úton – kopogtatta meg anya a fejét.

– Tényleg – ölelte át apa anyát.

Sötétedésig a vízben voltunk. Mindent kitárgyaltunk ami velünk történt. Régen volt ilyen családi kupak tanács.

– Gyertek ki a vízből, mert megfagytok – tartott nekünk anya egy-egy törölközőt. 

Nekem dobta, mire elkaptam, majd levettem a pólómat, meg kiléptem a nadrágomból és a derekam köré csavartam a törölközött. Soffy magára csavarta és úgy lépett ki a ruháiból.

– Nyomás fel és száradjatok meg – adta ki a parancsot apa.

– Ne már – nyavalygott Soffy.

– Nincs vita, most – csettintett anyám.

Soffy felugrott a hátamra, majd így indultunk meg felfelé. Ahogy a nappalin átmentünk láttam, hogy Tiffany a kanapén ült és a laptopjában volt elmerülve. Idáig fel sem tűnt, hogy nem volt ott.

Soffyt lettem a szobája előtt, majd én bementem a sajátomba. A fürdő fel tele volt csajos cuccokkal, de nem foglalkoztam vele. Gyorsan lezuhanyoztam, majd egy száraz ruhát magamra kaptam. A haja megszárítottam, és levágódtam a lépcsőn. 

– Na mi a meglepim? – ültem fel a kanapé háttájáram.

– Várd meg Soffyt – mondta apa miközben egy dobozt vett elő.

– Mi van benne? – ugrottam le a helyemről.

– Ki ne nyisd – szólt rám Soffy, majd rám ugrott.

– Nehéz vagy – nyögtem.

Leszállt a hátamról, majd felvette a dobozt és mosolyogva átnyújtotta nekem.

– Remélem tetszik – mondta miközben kinyitotta a fedelét. 

Kinyitottam a dobozt, mire kidugta az orrát, majd az egész fejét egy apró csöppség. Zsemle színű gombot volt hatalmas szemekkel.

– Hát szia – vettem ki. 

Megnyalta az arcom, mire letöröltem a nyálat. Letettem az ágyra, mire megtámadta a plüss szarvas.

– Köszönöm – öleltem meg Soffy-t.

– Bátyámnak mindent.

– Mi van? – akadt ki Tiffany. 

12. rész

.:: Soffy szemszöge::.

– Csak gratulálni tudok – jött oda anya a rácsokhoz.

– Nem így terveztem – vontam meg a vállam.

Kinyitotta az ajtót, majd kisétáltam rajta és vártam a legrosszabbat.

– Miért?

– Csak, de ettől sokkal fontosabb dolgom is van. Nem így kalkuláltam be a napomat.

– Tudod mit fogsz csinálni? – kérdezte mire megráztam a fejem. – Szépen haza mész és egy hónapig csak iskolába mész.

– Jó – hajtottam le a fejem.

– Nyomás – bólintott a fejével.

Bementem anya meg apa irodájába, majd vártam. Bár nem tudtam, hogy mire, de gyalog nem fogok megindulni.

– Gyere kisasszony – nyitott be apa.

Követtem apát, miközben a táskámat magamhoz szorítottam. Féltem, hogy apa oltja le a fejem, hogy mit képzeltem magamról csak arra vár, hogy kettesben maradjunk. Amikor beszálltam a kocsiba felé fordultam és próbáltam a legaranyosabb arcom bevetni. Remélem most sikerült, apa sokkal gyengébb mint anya.

– Apa? – suttogtam halkan.

– Igen – nézett rám.

– Tehetünk egy kitérőt? – pislogtam hatalmasakat.

– Mit szernél ott?

– Van egy meglepetésem Lucas-nak.

– Jó, de anyád meg ne tudja – kacsintott.

Lediktáltam neki a két címet, majd hátra dőltem a kocsiba és figyeltem az utat.

– Különben, miért is akartad feltörni azt a házat?

– Mert láttam bent valamit amit furcsának tartottam, és ajtót nem nyitottak – hazudtam.

– Aham. Valójában?

– Hát őőőő – kezdtem el vakarni a fejem.

– Egy kicsit bővebben.

– Hát kíváncsi voltam – próbáltam meg.

– Vagy elmondod nekem, vagy rád küldöm anyádat.

– Ez nagyon meggondoló ajánltat, de nézd ott van a ház – mutatta rá, mire elismerően bólintott.

Megállt, én berohantam, mindent lerendeztem, majd bementem a mellette lévő boltba és ott is lerendeztem a rendelésem.

Beültem felpakolva a kocsiba, mire apa a szemét forgatta.

Tudom, hogy milyen rossz most neki, szóval minden módon segíteni akarok neki. Ő is mindig ott volt amikor valami bajom van. Akármikor szólok neki eljön értem, de remélem most már nekem is oda adják a kocsit, mert már több hónapja meg van a jogsim, de a családom szerint rosszabbul vezetek mint egy idegbeteg. 

Ahogy haza érkeztünk láttam, hogy Lucas és Tiffany a konyhában takarítanak. Letettem a kanapéra az ajándékom, majd rohantam a rég nem látott bátyámhoz.

11. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Ahogy beléptem a szobámba egy csajjal találtam szembe magam, ahogy éppen a törölközőt csavarja magára. Megfigyeltem mennyire kiemeli a melleit a csíkos törölköző anyaga, nagyon koncentráltam egy döglött macskára, hogy ne álljon fel.

– Mit keresel itt? – akadt ki amikor meglátta, hogy az ajtóban legeltetem a szemem.

– Itt az a kérdés, hogy te mit csinálsz?

– Nem mennél ki – fonta össze a kezét a mellei felett, és még jobban szorította a ruháját.

– Nem – vontam meg a vállam, majd leültem az ágyamra.

– Elegem van belőled, sehol nincs nyugtom.

– Elmegyek ha elmondod, hogy hívnak.

– Tiffany.

– Örvendtem – hajoltam meg, majd kimentem a saját szobámból.

Lementem a nappaliba, majd elővettem a telefon és vártam, hogy felvegye az egyetlen anyám.

– Igen – szólt bele a készülékbe.

– Válasz, ő vagy én?

– Te, de kiről van szó?

– Tiffany-ról.

– Haza érünk mindent megbeszélünk, de ha nem haragszol, akkor elmegyek és leteszem a húgod után az óvadékot.

– Mit csinált?

– Lógott a suliból és valamit feltört.

– Elmegyek érte én.

– Igazad van. Én nem az őrsön vagyok, hanem a holdon. Szia.

– Anya.

– Igen?

– Ne kiabálj vele, az nem segít.

– Persze szó nélkül hagyom.

– Majd én megtudom, hogy miért, csak ne mondj neki semmit. Kérlek.

– Jó, de megyek szia – tette le a telefont.

Felsóhajtottam, majd feltettem a lábam és bekapcsoltam a Tvt. Mivel a táskáim itt voltak így kikerestem beülök a laptopot, majd azt az ölembe véve szenteltem a figyelmem a képernyőknek.

– Mikor fogsz elmenni? – jött le Tiffany, most már felöltözve.

– Ez egy jó kérdés nem tudom, hogy mikor, szerintem majd ha elvégeztem az iskolát és megyek fősulira, bár kitudja, de az is nagy szerepet játszik, hogy meddig tűrnek meg.

Szemét forgatta, majd a konyhába ment. Hallottam, hogy a kávéfőzővel szenvedett.

– Segítsek – kiabáltam ki.

– Nem kell.

– Te mondtad, de nem fogok utánad takarítani, hogy ha valamit tönkre teszel.

Fél óra múlva hatalmas csörömpölést hallottam, meg káromkodást. Nagy nehezen felkeltem, majd kimentem a konyhába. Ott kiborult kávé fogadott.

– Gratulálok – nyújtottam a kezem, hogy felhúzzam.

– Köszönöm – igazította meg a kávés haját.

– Segítek, mert ha így haladsz akkor csak több kárt csinálsz – sóhajtottam fel.

10. rész

.:: Lucas Szemszöge::.

Több hét telt el a tragédia óta. Gyilkos még nincs meg, iskolába két hete nem voltam, és vissza költöztem, hogy egyedül legyek, míg otthon voltam nem találkoztam azzal a titokzatos Tiffanyval, de az nem érdekelt. Dep velem jött, Mex meg nem. Sőt senkivel nem fog menni, mert miközben nyomoztak lelőtték. Hiába akarták megmenteni nem sikerült. Szóval most kutya helyet egy szarvassal beszélgetek. Soffy volt velem pár napig, de ő ment vissza. Anyával kibékültek. Viszonylag most jó a kapcsolatuk. Szerintem csak miattam, hogy ne érezzem magam a padlón.

– Haza megyek – mondtam a telefonba anyának.

– Jó, elmenjünk a cuccaidért?

– Igen, meg az iskolába is benézek.

– Jó itthon találkozunk, ja nem akarlak elkeseríteni, de meg van Dep gazdája.

– Hol?

– Az állatkertből lopták el, csak idáig nem vették észre.

– Nem vettek észre egy szarvast?

– Ezek szerinte, de most leteszem, otthon találkozunk.

Letettem a telefont, majd a táskámat megfogtam beültem a kocsiba és irány az iskola. Lassan egy hónapja, hogy nem voltam iskolába. De valahogy leszarom.

Beléptem az épületbe, minden szem rám szegezett. Nem voltak szemem alatt karikák, ugyan úgy öltöztem, még is mindenki engem figyelt. 

– Lucas – kiabált utánam Amantha.

– Igen – álltam meg és bevártam a lányt.

– Jó végre látni – ölelt meg. Furcsálltam, de örültem neki, hogy törődik velem. Idáig csak a családommal beszéltem.

– Kellet egy kis idő.

– Ez csak természetes – engedett el.

Bementem a terembe, majd leültem a helyemre. Megkerestem a fülhallgatót kerestem egy zenét, bedugtam a fülembe. Ráhajtottam a fejem a padra.

– Lucas, kelj fel – szólalt meg idegen hang, de ismerős volt számomra.

– Maga ki? – vettem ki a fülemből.

– Helyettesítő tanár vagyok.

– Honnan ismer? – keltem fel.

– Nagyon nagyon szégyen, hogy nem ismered meg a saját rokonod.

– Tényleg, melyik ágról? – sétáltam oda a tanár asztalhoz.

– Apai.

– Hát tudod azt csodálom, hogy még élsz.

– Mit képzelsz magadról?

– Én inkább ezt tőlem kérdeznéd. Hogy-hogy nem hoztál magaddal senkit?

– Takarodj az igazgatóhoz.

– Te meg felejtsd el, hogy az unokád vagyok, örökre – vágtam be hangosan az ajtót.

Hirtelen egy lány futott felém, teljesen kétségbe volt esve.

– Bent van a tanár? – lihegte.

– Te vagy az úgy lány? – kérdeztem.

– Igen – hajtotta le a fejét.

– Nincs kedved velem jönni – mosolyogtam.

– Nem megyek sehova.

– Ugyan helyettesítő tanár van, egy vén szipirtyók, gyere velem – kacsintottam.

– Nem! – akart kikerülni, de én gyorsabb voltam nála és elé léptem.

– Tudom, hogy te is akarod – húztam mosolyra a számat.

– Felejtsd el – lökött meg, majd bement.

Nevetve mentem be az igazgató irodába. Mivel a diri elvolt foglalva a telefonnal ezért leültem az egyik fotelbe és vártam, hogy végre letegye a telefont.

– Hallgatlak – fordult felém.

– Miért vette fel a nagyanyámat? – kérdeztem élesen.

– Nem volt más angol szakos tanár.

– Én nem vagyok hajlandó bemenni az órájára.

– Akkor most mit csináljak veled.

– Küldjön haza.

– Nem, mert így is egy hónapig kerülted az iskolát. Szépen bemész órára és nem veszel róla tudomást. Nyomás – mutatott az ajtó felé, és már fordult is vissza a telefonjához.

Megvártam míg kicsengetnek, majd utána mentem vissza a terembe. Leültem a helyemre és nem foglalkoztam semmivel. Így gyorsan eltelt a nap, majd irány az otthoni magány.

9. rész

.:: Soffy Szemszöge::.

– Kérsz valami vacsorát? – ült le a kanapéra nagyapa.

– Nem – ráztam meg a fejem.

– Valamit enned kellene.

– Jó, csinálj egy müzlit.

– Valami laktatóbbat, mióta itt vagy nem ettél semmi rendeset.

– Rendben akkor rendelj egy dupla sajtos pizzát – csuktam le a gép fedelét.

– Azonnal – ment el telefonnal a kezében.

Eldobtam a könyvet ami a kezembe volt, majd kimentem a konyhába, hogy igyak valamit. Miközben a hűtőt fedeztem fel belülről, majd csalódottan csuktam be, mert csak egy citromot találtam azon is már kinőtt a szűr.

– Nincs itthon semmi innivaló? – kiabáltam ki.

– De, csak bent a szerkénybe.

– Akkor minek van hűtő?

– Dísznek – vonta meg a vállát.

Nem kellett sok és végre megjött a pizzánk. Nagyapa is rendelt magának egy ananászosat. Én kényelembe helyeztem magam a Tv előtt és ott csámcsogtam a kajámon. Nem voltam éhes, ezt is csak azért ettem, hogy ne tömjön meg.

– Soffia téged keresnek – jött be nagyapa a nappaliba.

– Ki? – tápászkodtam fel.

– Anyád – hagyott minket magunkra nagyapa.

– Mit akarsz? – kérdeztem tőle kicsit sem kedvesen.

– Olvasd el – adta oda a Lucas telefonját.

Mikor a vége értem a mosoly lefagyott az arcomról, még a telefon is kiesett a kezemből.

– Hogy van?

– Teljesen maga alatt, majdnem neki ment az ablaknak és magát hibáztatja senkivel nem akar beszélni. Egyedül akar maradni, de nem merjük egyedül hagyni. Jössz?

– Azonnal – kaptam fel a táskámat, majd megindultam anya után.

Beszálltam a kocsiba és egész út alatt mesélte a következményeket. Megkért, hogy maradjak vele. Elmondta, hogy a levélről csak mi négyen tudunk, mert nem akarja bemocskolni Josh nevét azzal, hogy kiderül a titka. Maradjon meg mindenki emlékében az ártatlan kis vagány gyereknek.

Ahogy megérkeztünk én már szálltam is ki a kocsiból. Azonnal befelé vettem az irányt. Ott megláttam Lucas-t. Semmibe bámult és ennyi. Nem csinál semmit.

– Lehiggadt, egy kicsit – mondta apa.

Odamentem hozzá, majd átöleltem. Ahogy vissza ölelt úgy kezdett el sírni. Hagytam, hogy áztassa a pólómat. Anya adott neki zsepit, miközben a levelet a zsebébe tette. Adott Lucas fejére egy puszit, majd felment végezni a munkáját.

– Ne feledjétek. A levelet soha nem láttátok – mondta apa, majd megölelte egyetlen fiát és elment.

– Hogy tudnak itt ilyen nyugodtan járkálni – szipogta.

– Saját rokonának a gyilkosságát megoldotta. De legalább biztos, hogy elkapják a szemetet, aki ezt csinálta – adtam neki egy zsepit.

– Mi van, ha itt lesz vége a siker sorozatnak?

– Ilyenre ne is gondolj, de gyere menjünk haza.

– Nem akarok gyalogolni.

– Nem is kell, csak add ide a kulcsot és maradjon a kettőnk titka.

– Nagyapa?

– Igen – bólogattam.

Lucas beült az anyós ülésre, majd csak üveges tekintettel figyelt. Néha pár könnycsepp lecsurgott az arcán, de azon kívül semmi más.

Mikor haza értünk felment a szobájába én vittem neki fel vizet, majd átugrottam a saját szobámba pár ruháért, majd vissza mentem a bátyámhoz. Viszonylag rendbe szedte magát, majd az ágyba feküdt és figyelte a plafont.

– Maradsz? – fordult felém.

– Igen – mondtam neki, majd befeküdtem mellé.

Rám kapta a tekintetét, majd vissza fordult a plafon felé és úgy nyomta el az álom. Szinte azonnal elaludtam én is. Csak egy kérdés kavargott a fejemben. Ki írta a levelet, mert ez nem Josh kézírása, ő sokkal csúnyában ír. Valaki szívat minket.