11. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Ahogy beléptem a szobámba egy csajjal találtam szembe magam, ahogy éppen a törölközőt csavarja magára. Megfigyeltem mennyire kiemeli a melleit a csíkos törölköző anyaga, nagyon koncentráltam egy döglött macskára, hogy ne álljon fel.

– Mit keresel itt? – akadt ki amikor meglátta, hogy az ajtóban legeltetem a szemem.

– Itt az a kérdés, hogy te mit csinálsz?

– Nem mennél ki – fonta össze a kezét a mellei felett, és még jobban szorította a ruháját.

– Nem – vontam meg a vállam, majd leültem az ágyamra.

– Elegem van belőled, sehol nincs nyugtom.

– Elmegyek ha elmondod, hogy hívnak.

– Tiffany.

– Örvendtem – hajoltam meg, majd kimentem a saját szobámból.

Lementem a nappaliba, majd elővettem a telefon és vártam, hogy felvegye az egyetlen anyám.

– Igen – szólt bele a készülékbe.

– Válasz, ő vagy én?

– Te, de kiről van szó?

– Tiffany-ról.

– Haza érünk mindent megbeszélünk, de ha nem haragszol, akkor elmegyek és leteszem a húgod után az óvadékot.

– Mit csinált?

– Lógott a suliból és valamit feltört.

– Elmegyek érte én.

– Igazad van. Én nem az őrsön vagyok, hanem a holdon. Szia.

– Anya.

– Igen?

– Ne kiabálj vele, az nem segít.

– Persze szó nélkül hagyom.

– Majd én megtudom, hogy miért, csak ne mondj neki semmit. Kérlek.

– Jó, de megyek szia – tette le a telefont.

Felsóhajtottam, majd feltettem a lábam és bekapcsoltam a Tvt. Mivel a táskáim itt voltak így kikerestem beülök a laptopot, majd azt az ölembe véve szenteltem a figyelmem a képernyőknek.

– Mikor fogsz elmenni? – jött le Tiffany, most már felöltözve.

– Ez egy jó kérdés nem tudom, hogy mikor, szerintem majd ha elvégeztem az iskolát és megyek fősulira, bár kitudja, de az is nagy szerepet játszik, hogy meddig tűrnek meg.

Szemét forgatta, majd a konyhába ment. Hallottam, hogy a kávéfőzővel szenvedett.

– Segítsek – kiabáltam ki.

– Nem kell.

– Te mondtad, de nem fogok utánad takarítani, hogy ha valamit tönkre teszel.

Fél óra múlva hatalmas csörömpölést hallottam, meg káromkodást. Nagy nehezen felkeltem, majd kimentem a konyhába. Ott kiborult kávé fogadott.

– Gratulálok – nyújtottam a kezem, hogy felhúzzam.

– Köszönöm – igazította meg a kávés haját.

– Segítek, mert ha így haladsz akkor csak több kárt csinálsz – sóhajtottam fel.