14. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

– Mi van? – akadt ki Tiffany.

– Lucas a bátyám – vonta meg a vállát Soffy.

Az arcán több fajta érzelem játszódott le. Hirtelen megfordult majd hozzám vágott egy párnát és tovább püfölt vele.

– Hazudtál nekem, te senki házi, van fogalmad róla, hogy mit hittem, utállak – folyamatosan vert párnával.

– Valaki segítsen – vinnyogtam.

Kedves családom nem foglalkoztak azzal, hogy engem vernek, nem sőt jó röhögött rajtam.

– Igazán kedvesek vagytok – rogytam össze.

– Te senki házi, azt hitted, hogy nem jövök rá – vágta hozzám izomból.
A tollak szerte szálltak én meg megfogtam a derekát és lelöktem a kanapéra.

– Jól van elég a gyerek napból – vette el apa tőle a párnát.

– De még mozog – akart nekem esni Tiffany.

– Nem öl meg senki semmit – állt közénk anya.

Tiffany felhúzta az orrát, majd felment a szobámba.

– Szóval? – ült le mellém Soffy.

– Mi szóval?

– Nem tudta, hogy a bátyám vagy?

– Nem kérdezte nem mondtam – vontam meg a vállam.

– Nem így kell felszedni egy csajt – rázta meg a fejét apa.

– Igazad van, majd megkérek valakit, hogy támadja meg én meg megmentem – forgattam a szemem, mire anya meglökött.

– Legalább kérjél tőle bocsánatot – fordított meg apa.

Felsóhajtottam, majd felvettem az ujjónnal kapott kutyámat és rájöttem, hogy nincs még neve.

– Tényleg, mi lett a neve? – olvasott a gondolataimba Soffy.

– Marley – emeltem fel a csöppséget.

Letettem az ágyra, mire ráugrott a plüss szarvasra, majd elkezdte a fülét rágcsálni.

– Menj – lökött meg Soffy.

– De miért én megyek. Asszem nem én vertem párnával.

– Lucas mondok valamit ami igaz az életre. Jobb ha te mész oda egy nőhöz bocsánatot kérni, vagy kizár a házból. Hidd el tapasztaltam – mondta apa, mire anya egy könnyed mozdulattal fejbe vágta egy párnával. – Sajnálom egyetlenem.

– Menj a francba! – hagyott ott minket.

– Erről beszélek – indult meg utána.

Hallottam, hogy a konyhába vitatkoztak, de dűlőre nem juttak.

– Megint vitatkozni fognak – sóhajtott fel Soffy.

– Csak addig amíg be nem mennek a szobájukba – vontam meg a vállam.

– Amúgy nem akarsz véletlenül beszélni Tiffanyval?

– De megyek – sóhajtottam fel, majd megindultam felfelé.

Lassan bekopogtam, és vártam, hogy Tiffany kinyissa nekem az ajtót.