.:: Lucas Szemszöge ::.
- Eljössz velem a könyvem megjelenésére? - kérdeztem Shellyt miközben a kanapén feküdtünk és a sorozat egyik ismétlését néztük.
- Anyudék is mennek?
- Meg kellene barátkoznod velük. Amúgy is annyiszor elmondtam hogy nem utálnak.
- Nem hiszek neked. Látom rajtuk hogy utálnak.
- Lehet anyám nehezen nyeli le a keserű pirulát hogy már felnőttem és nem vagyok többé a kicsi fia, de itt az ideje hogy megeméssze.
- Biztos jobban örült mikor Tiffany volt a csajod - motyogta. Azt hitte nem hallom, de sajnos nem jött ez a kis csel össze neki.
- NE hasonlíthasd magad Tiffanyhoz - toltam el egy kicsit magamtól, hogy bele tudjak nézni a szemébe. Hátha akkor megfejtem milyen kosza gondolatok kavarognak a fejében.
- De még mindig érzel iránta valamit.
- Igen ő volt a gyerekkori szerelmem, ez nem fog soha elmúlni. De csak a szép emlékek iránt vannak érzelmeim. Azokkal meg nem tudok mit tenni. De higgy nekem Shelly. Nem rángattalak volna át az államokon ha nem szeretnélek. Nem veled tervezném a jövőmet ha nem érzek irántad semmit. Meg már rég kiszerettem az exeimből, most már csak érted táplálok gyengéd érzelmeket. A másik ami még mellettem szól. Hogyha annyira szerettem volna Tiffanyt nem szeretek ki belőle, és nem lopja el a szívem egy fagyos szent. - Mosollyal az arcán fogadta a kis monológom, majd még jobban hozzám bújt.
- Elmegyek veled, de csak a háttérben leszek.
- Rendben Drágám, nekem úgy is tökéletes. Akarod folytatni a sorozatot vagy menjünk fel aludni? - csavartam meg egy hajtincsét, majd a füle mögé igazítottam.
- Menjünk fel, már fáradt vagyok.
- Menj előre én beengedem Marleyt lehet már egy ideje az ajtó előtt vár - csaptam a combjára majd ezzel a lendülettel fel is álltam.
A hátsó kertből beengedtem a drága kutyámat, aki tiszta víz volt. Fel sem tűnt hogy idő közben elkezdett szakadni az eső. Szereztem neki egy törölközött, majd amennyire tudtam szárazra töröltem és felvezettem a fürdőbe, hogy ott megszárítsam. Shelly furcsán nézett rám mikor benyitott a fürdőbe és annyit látott hogy a kutya ül a széken és tartja a lábát hogy azt is szárítsam meg.
Kicsit van csak elkényeztetve, és dolgozunk rajta.
Miután teljesen megszárítottam őfelségét, gyorsan lezuhanyoztam, hogy ne legyen ázott kutya szagom. Vissza mentem a szobába egy magamra csavart törölközővel, mire Shelly teljesen bele pirult.
- Megszokhattad volna hogy így rohangálok - mondtam miközben elővettem egy boxert és gyorsan bele is léptem.
- Nem fogom soha megszokni, hogy ennyire az ellentétem vagy.
- Nem vagyok csak annyira szégyenlős mint te, ennyi köztünk a különbség Drágám. Majd egyszer te sem fogod így érezni.
- Tudom.
- Nem siettetlek.
- Ezt is tudom.
- Akkor mindent megtárgyaltunk? - emeltem fel a takarót hogy be tudjak mellé bújni.
- Igen, bár ha vissza térünk a kanapés beszélgetésünkre.
- Melyikre gondolsz? - fordultam felé miután lekapcsoltam a villanyt.
- Arra hogy anyád utál.
- Komolyan Shelly. Megfoglak győzni valahogy hogy nincs igazad.
- Sok sikert a tényeket nem tudod megváltoztatni.
- Ehhez túl fáradt vagyok. Meg holnap úgy is korán kell kelnünk.
- Miért kellene korán kelnünk. Nem kell menned sehova. Már csak egy hét és kiadják a könyved. És semmi dolgod vele. Nekem tegnap ezt mondtad.
- Fodrászhoz megyünk.
- Fodrászhoz? - könyökölt fel és nézett le rám. Ezt mind csak a hangokból meg a mozdulatokból következtettem ki.
- Igen valamikor említetted hogy elmennél már, mert nagyon törik a vége. Nekem meg túl hosszú azt állandóan viszket tőle a nyakam. Így mikor időpontot kértem magamnak rád is gondoltam.
- Nem akarok rajtad élősködni.
- Komolyan megint kezded? - nyúltam hátra hogy felkapcsoljam a villanyt.
- Minden egyes nap ezt érzem annak ellenére hogy nem mondom.
- Én meg akkor ezentúl minden egyes nap el fogom mondani hogy nem vagy élősködő - simogattam meg a bánatos arcát, mire egy kis mosoly jelent meg rajta. - Te vezeted az egész háztartást. Mióta együtt vagyunk egy poharat nem tudtam elmosni, mert kivetted a kezemből, hogy majd te megcsinálod. Az egész házba rend van, és még főzni is szoktál rám. Fel is szedtem pár kilót mióta vissza jöttünk. Szóval nehogy azt merd mondani hogy élősködsz, mert eltartalak.
- De akkor is ezt érzem. Annyi mindent vettél nekem. Ruhákat, cipőket. Meg kb bármit amire csak egyszer rápillantottam, és azt hitted tetszett.
- Az csak egyszer fordult elő. Azt hittem tetszeni fog az a kacsás mamusz. Annyi ideig nézted.
- Igen hogy milyen elvetemült vesz ilyet magának.
- De ne foglalkozz ilyenekkel. Megtehetem. Ha akarnék vehetnék neked egy külön házat a szomszédba, vagy bárhol. Nem kis vagyont örököltem. Nem fizet rosszul az írói állás sem. Így is annyira rossz hogy nem fogadod el a telefont. Így sehogy nem tudlak elérni ha nem vagyunk egy helyen.
- Úgy is itthon vagyok. Itt meg az okos otthon vagy mi tud beszélni hozzám.
- Steve.
- Hogyhogy most nem szólalt meg?
- Tudja hogy nem parancsot akarok adni hanem csak megemlítem.
- Ez nekem túl modern.
- Azért egy év alatt lassan bele szokhattál volna.
- Nem megy olyan gyorsan az alkalmazkodás.
- Nem baj. Időnk mint a tenger - adtam egy puszit a homlokára.
Hátra nyúltam és lekapcsoltam a villanyt. Hátamon feküdtem, ő meg a homlokát neki támasztottam a vállamnak és közben ölelte a karomat. Így nyomott el minket az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése