123. rész

.:: Shelly szemszöge ::.

Arra riadtam fel, hogy az ajtó előtt Marley ugatott. Lucas morogva közelebb húzott magához. Mikor tudatosult benne mi miatt érzem furcsának magam, arrébb húzódtam és felültem, közben magamhoz fogtam a takarót. 

– Mi az? – ült fel ő is, majd megdörzsölte a szemeit és nyújtózkodott egyet. Ezzel a lendülettel vissza is feküdt. – Shelly, mi az? – fogta meg a kezem mikor nem válaszoltam az első kérdésére, de erre sem akartam. – Nem szeretnél erre most válaszolni? – simogatta a kezeim, mire egy aprót bólintottam. – Vissza fekszel? – megráztam a fejem, de ennek ellenére visszadőltem az ágyra, és rátettem a fejem a mellkasára. – Mikor akarod elmondani?

– Majd, csak kell egy kis idő.

– Bökdös fel, ha el akarod mondani. Túl hosszú volt az éjszaka meg rövidek az italok.

– Iszákos.

– De legalább bírom.

– Úgy kellett apádnak elrángatnia.

– Jó volt a buli – húzott még közelebb magához és adott a fejemre egy puszit.

Nem sokáig maradtam a karjaiban, nagy nehezen ki tudtam szabadulni az szorításából. Gyorsan felvettem az ágy lábánál lévő pólóját, majd bementem a fürdőbe, engedtem magamnak egy kád vizet, és nyakik elmerültem benne.

Biztos megszunnyadtam, mert arra ébredtem fel, hogy Lucas simogatja az arcomat, aki már teljesen fel volt öltözve, de még a haja is vizes volt. Nagyon fáradt lehettem, ha még arra sem ébredtem fel, hogy mellettem zuhanyzik.

– Bocs – ültem kicsit feljebb.

– Nincsen semmi, Kiszállsz? 

Csak bólintottam, mire leakasztotta a köntöst és felém tartotta. Felsegítette rám, majd elém állt, megigazította a szélét és egy csomót kötött a hasamra. Adott egy puszit a homlokomra. 

Míg a fogom mostam, addig ő a kád szélén ült és telefonját nyomkodta.

– Mire vársz? – pillantottam rá a tükörből, majd folytattam a hajam felkötésést.

– Rád?

– Miért is? – fordultam felé.

– Beszélgessünk.

– Miről?

– Öltözz fel előbb.

Nagyon nem tetszett ez a hűvös hangnem. Lehet, hogy elege lett belőlem, meg a félős természetemből? Megunta, hogy rám kell várni és inkább kidob, mint tovább szenvedjem felem. Az anyja utál és követelte, hogy dobjon ki különben kitagadja a családból? Soffy vagy Tiffany elmondtam neki amit nem akartam, hogy megtudjon?

– Shelly, nem akarok semmi rosszat, csak beszélgetni – megfogta a kezem és elkezdte masszírozni az ujjaimat. 

– De miről?

– Szeretném, ha elmondanád mi zavar.

– Zavar? – pislogtam rá értetlenül.

– Igen, tudom, hogy vannak dolgok amiket senki nem nyel le, szeretném ha ezeket elmondanád nekem.

– Miért?

– Mert beszélgetünk.

– Én ezt nem értem – ráztam meg a fejem.

– Beszélgetést, okos vagy te tudod hogy kel beszélgetni, most is azt csináljuk.

– De miért akarod, összezavartál.

– Valami nyomja a lelked és azt szeretném ha nekem is elmondanád.

– Nem fontos.

– De nekem igen ennyit igazán megtehetnél. Szeretném ha elmondanád mi a baj, mi zavar ebbel a kapcsolatban. Bármi, míg ha zavar, hogy jobbra fésülöm a haja és nem balra. Mindent. Szeretném a fenét akarom, hogy ez működjön közöttünk.

– Én is szeretném.

– Akkor elmondod mi szúrja a szíved meg én is.

– Kezd te – tördeltem a kezeimet.

– Jó, de utána a tényleg elmondod. Engem egy valami zavar, de abba te is és más is hibás.

– Irritál, hogy mikor valamit nézek a tévében, te mellettem gépelsz. Tudod mennyire zavar, hogy közben motyogsz, nem tudok a filmre figyelni.

– Ez zavar?

– Igen, nagyon.

– Akkor miért nem mondtad?

– Nem akartam vitatkozni.

– Nem feltétlenül lenne belőle vita.

– Miért vagy ebben olyan biztos?

– Miért ne lennék?

– Ez nem a könyved, hogy minden úgy legyen ahogy te akarod.

– Tudom nagyon jól, de ha elmondtad volna felkelek és arrébb megyek. Ebből szerinted hogy lett volna vita?

– Én ezt honnan tudjam?

– Ismerhetnél, hogy tudok alkalmazkodni.

– Nekem ezt honnan kellene tudnom?

– Nem tűnt fel, hogy mennyi mindent csinálok úgy, hogy neked jobb legyen.

– Ez kedvesség nem alkalmazkodás.

– Legalább észre vetted ezeket.

– Igen észre vettem.

– Én tudod mit vettem észre?

– Ha kipillantottál a könyvedből. Hát nem is tudom. Talán az italokat amiket most ittál.

– Bocs, hogy ez a munkám, de tudod mi zavar, de kurvára?

– Hallgatlak, úgy is sértéseket vágunk egymáshoz.

– Mi a bajod a szüleimmel?

– Semmi – ültem le.

– De van valami, kerülöd őket – halkította le a hangját, majd oda ült mellém.

– Anyádék nem egy ilyen senki lányt képzeltek melléd mint én.

– Ezt már rég megbeszéltük. Ők is elfogadták, hogy melletted vagyok igazán boldog, de ez csak neked nem megy. Pedig nem olyan lehetetlen feladat.

– Én úgy érzem, hogy ők még mindig nem fogadtak el.

– Mert menekülsz előlük.

– Mert, hogy találkoztam velük először? Nem volt valami zökkenő mentes.

– Legalább nem egy unalmas vacsora mellett mutattalak be téged. Gyere ide – tárta ki a karját mire bele vackoltam magam az ölébe. – Jobb már? – motyogta a nyakamba, majd utána meg is csókolta.

– Igen sokkal.

– Csak volt benned felgyülemlett feszültség, ez az egyik jó módja hogy levezesd, a másikat majd később.

Bele vörösödtem ebbe a kijelentésében és vissza bújtam a válla és a nyaka közé. 

Ezt a csodálatos pillanatot a telefonja zavarta meg. Fél karral végig simogatta a vállam miközben beszélgetett. Sajnos be kellett mennie a kiadóhoz, hogy meg legyen a végleges borító. Így maradtam Marleyval édes kettesbe.