61. rész

.:: Nelson Szemszöge ::.

- Be tudnánk menni a kórházba? - fordultam a sofőröm felé.

- Persze. - vette célba az új állomást.

Ahogy megérkeztem gyorsan kiugrottam, Lucas meg a kocsiban várt. Megkerestem Dr. Edison termét, majd kopogással rontottam be. Szerencsére nem éppen az egyik új nővérrel ismerkedett. Ő maga mondta el, sőt mindenki tudja.

- Nelson? - csodálkozott - Nem a csajoddal vagy.

- Kellene...

- Koton nincs itt, a patikusnál keresd.

- Nem recept kell.

- Á, megjött neki. Szar helyezett. - vett elő a papírjait, majd elkezdte kitöltögetni.

Oda adta, én meg készültem a patikusokra. Nyílt titok, hogy anyámék milyen szemetek, s még nyíltabb titok, hogy egy hétre elmennek. De az már mindenki tovább komplikálta, hogy én meghívtam Soffy-t magamhoz. Mindenki ezen csámcsog.

- Talán kellene egy óvszer, vagy talán több? - kérdezte a patikus.

- Nem receptet váltok. - adtam oda neki a papírt.

- Megjött neki. Nincs szerencséd, talán az utolsó nap, reménykedj.

Oda adta a gyógyszert, meg egy kotont. Eltettem a pénztárcámba legbelsejébe.

- Tedd el, soha nem tudni.

Dobozt eltettem a zsebembe, majd megkerestem Lucas kocsiját. Beültem mellé, és már indultunk is haza. Nálunk csak Olivia volt otthon. Amikor mondtam neki, hova akarok menni meg ígérte, hogy fedezni fog. Sőt mindenki a kórházba, az iskolába most úgy sem kell mennem. Most jól jön, hogy anyámék sokkal vesztek össze. Emlékszek az első nap ferde szemmel néztek rám, meg összesúgtak a hátam mögött. Szóval az első pár hónap nagyon szar volt, és szépen fogalmaztam. Dr. Edison úgy mondva felkarolt, talán vele is a legjobb a kapcsolatom. Ahogy felkarolt, akkor kezdtek elfogadni. Szóval év végére rá jöttek, hogy én nem a szüleim vannak. Meg megtudtam, hogy anyáék lecsukták a kedvenc főnöküket. Kétlem, hogy anyáméknak van valahol barátjuk. Sokáig nem értettem, hogy miért, de most már látom.

Összeszedtem a cuccaim, majd bele dobáltam egy táskába.

- Nelson, egy patkány megtámadott. - hallottam lentről, egy lányos sikítást.

Lerohantam, szemem elé tárult, ahogy Lucas a konyha asztalon állt és egy seprűvel próbálja elijeszti a hülye húgom pudliját, közben meg Olivia akarja elvenni tőle a takarító eszközt.

- Fairy, menj a helyedre. - szólta rá, de meg ugyan úgy harapdálta a seprű fejét - Takarodj, a helyedre.

Végre elment és Lucas le tudod mászni az asztalról, de a seprűt védekezően maga elé fogta.

- Mi volt ez az izé? Ugatott, de úgy nézett ki mint egy félig borotvált patkány.

- A Húgom elkényeztetett kutyája, de tőlem mehetünk.

- Nem akarok még egyszer azzal a borotvált pudli patkány keverékkel találkozni.

Még egyszer tőből le akarta harapni Lucas lábát, de ő gyorsan rácsapta az ajtót. Szinte láttam az arcán a megkönnyebbülést, amikor beülhetett a kocsiba. Ahogy haza ért magához ölelte Marley-t.

- Végre egy kutya, ami normális. - mondta, mire csak a fejem ráztam.

- Fel ment, de te itt meg fogod várni. - mondta Soffy apja, mire csak bólintottam.

60. rész

.:: Soffy Szemszöge ::.

Kiharcoltam, hogy ma ne kelljen bemennem. Nem akartam felkelni a kanapéról. Kényelmes, meg találtam végre egy pózt amiben nem görcsöl a hasam.

- Nekem nem tetszik az ötlet. - adta oda a bögrémet anya.

- Nem érdekel. - ültem fel fogcsikorgatva.

Anyának van egy csoda receptje az olyan napokra, amikor megjön. Csoda csokinak neveztem el. Olyan mintha csokit innák, meg áll benne a kanál. Nem tudom, hogy csinálja, mert nem mondja el a receptet. Majd a végrendeletéve meg fogom tudni.

- Én ebben nem veszek részt. - ment ki apa.

- Pedig a te ötleted volt. - kiabált utána Lucas.

- Miért olyan nehéz megmondani az igazat. Orvos megérti.

- Akkor is. - álltam ki az igazam mellett.

Mintha tudta volna, hogy róla volt szó, megszólalt az ajtó feletti csengő, majd már jött is be rajta a vendégem.

- Szia. - ült le mellém - Meg akartalak lepni azzal, hogy eléd megyek, de amikor vagy 10 perce nem jöttél, akkor felhívtam a bátyád és mondta, hogy nem is mentél, mert rosszul vagy.

- Kicsit, megfáztam. - kortyoltam bele az italomba.

- Utálom apámat. - csapta be maga után az ajtót Tiffany.

- Ideg nyugtató csoda csokit? - kérdezte anya.

- Ki ne hagy minket. - kiabálta utána apa, meg Lucas.

Nelson teljes figyelmét rám szentelte. A száját rátette a homlokomra, mire ráncok keletkeztek az övén.

- Mi az? - szorítottam össze a fogam.

- Nem vagy megfázva. - jelentette ki, és diadal ittasan hátra dőlt.

Anya megjelent egy tálca bögrével, mindenkinek adott egyet, majd felült a fotel karfájára. Amúgy szépen össze gyűlt a kis család. A három személyes kanapét elfoglaltam, Nelson-nak dőlve. Lucas és Tiffany meg a kétszemélyes beszélik ki Liam-met, hogy miket vágott a fejéhez. Amúgy kibékültek, csak nem teljesen. Már beszélnek ez haladás. Apa meg anya a fotelbe foglalat helyet. Alex a helyén volt, és Marley meg Lucas lábánál pihent.

- Akkor nem fogsz eljönni? - suttogta a fülembe.

- Nem hiszem, apa megtudta.

- Nem lehet rávenni, hogy engedjen el?

- Kétlem, nem láttad milyen vér szemet kapott, amikor megtudta, de ha akarod megkérdezheted tőle. Amúgy meg szerintem abba még talán bele menne, hogy te gyere.

- Feltétlenül meg fogom tőle kérdezni, ha nem fog úgy rám nézni, hogy azonnal kitöri a nyakam.

- Akkor majd úgy 20 év múlva.

- Majd ha kevésbé néz félelmetesen. - nyelt egy nagyot.

- Apa Nelson itt maradhat? - néztem farkas szemet apával.

Több percen csend következet. Mondanám, hogy mindenki vissza fojtott lélegzettel figyelte az eseményeket, de akkor hazudnék. Senki nem szólalt, de nem foglalkoztak velünk.

- Rendben. - szűrte a fogai között.

- Köszi. - akartam felkelni, de mikor a hasamba nyílalt a fájdalom meggondoltam magam.

Lucas felé néztem, mire felsóhajtott, majd felkelt. 

- Gyere doktor úr, elviszlek a cuccaidért.

Apa odaült mellém, mire magamhoz öleltem. 

- Köszönöm. - suttogtam a fülébe.

- Csak kilenc hónap múlva meg ne bánjam. - kaptam halkan a választ.

- Nem fogod ígérem.

- Miért nem mondtad el nekem?

- Mert nem akartam veled vitatkozni. Meg talán azért is, mert féltem, hogy nem engeded meg. Inkább, mert féltem.

- Legközelebb mond el. - adott egy puszit a hajamba - Akkor gondolkozok rajta egy kicsit mielőtt nemet mondok.

- Ígérem.

59. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Reggel egyedül  ébredtem a szobámba. Gyorsan felöltöztem, majd megindultam lefelé. A lépcső fordulóba Tiffany-val találkoztam.

Magamhoz öleltem és egy forró csókban forrtunk össze.

- Hiányoztál mellőlem.

- Azon gondolkodtam, hogy apával beszélek. - dőlt neki a korlátnak.

- Ha szeretnéd elvihetlek.

- Ennyi? - akadt ki.

- Mit mondjak? Azt hogy őrölnék ha jóba lennél Liam-mel, de ez azt jelent, hogy nem fogsz itt maradni. De nem tartalak vissza.

- Valami biztató szavakat.

- Mihez kell? - jelent meg Soffy a lépcső tetején.

- Beszélni akarok Liam-mel, de félek attól mit fog mondani.

- Szerintem már mindent amit akart a fejedhez vágott, szóval most meg fog hallgatni. - ment tovább.

- Akkor menjünk. - vett egy mély levegőt.

- Baj, ha arra kérlek, hogy ne? - ültem le a lépcsőre.

- Támogatásnak jobban örültem volna.

- Annyira megszoktam, hogy veled fekszek, veled kelek. Furcsa lenne, hogy nincs kit magamhoz ölelnem. Hívj önző dögnek, de csak magamnak akarlak.

Leült mellém, majd a fejét a vállamra ejtette.

- Ezzel csak megnehezítetted a dolgom.

- Tudom, de szeretlek és nem akarom, hogy elmenj. - fordultam felé.

- Én is szeretlek, de ő az apám, akit sokáig nem is ismertem. Vagy is igen, csak nem tudtam, hogy ki ő nekem.

- Megértem, és nem is tartalak vissza, csak egy kicsit. - mutattam mennyire.

Adott egy puszit az ujjaimra, majd folytatta az útját felfelé. A konyhába anya várt egy jó nagy adag kávéval.

- Hallottad? - kérdeztem tőle, mire azonnal megrázta a fejét.

- De tudtam, és tűnjek akármilyen szemétnek, Tiffany-nak az apja mellett a helye nem melletted, annak is eljön az ideje. - öntött ki nekem egy bögrével.

Tiffany lejött, és már ment is el. Apa leült mellém, és a pirítósát vajazta.

- Mi ez a fáradt és meggyötört arc? - igazította meg a szemüvegét.

- Tiffany Liam-mel akar beszélni.

- De hát ez jó. Talán kibékülnek.

- Az nem jó. - morogtam.

- Sajnálom. - tette fel védekezően a kezét, és anyával kommunikált némán.

Soffy jelent meg köntösbe, meg pizsamába. Elterült a kanapén és össze vissza nyomkodta a Tv-t.

- Nem ma mész Nelson-hoz egy hétre? - kérdeztem.

Apa vérszemet kapott. Én lejjebb csúsztam a széken, éreztem a gyilkos pillantásokat a hátamon. Nem szóltak nekem, hogy titokba kell tartani, meg apa nem hülye rá jött volna ha egy hétig nem látja Soffy-t.

- Várom a magyarázatot kisasszony. - kiabált apa.

- Hagyjál, nem érdekel semmi.

- Mit mondtál? - indult meg a nappali felé.

- Hagyjál. - kiabálta ki teljes hangerővel.

- Ebbe meg mi üthetett? - kérdeztem anyát, mire megvonta a vállát. Elém tolt egy tál müzlit, majd mellém ült a saját táljával.

- Nem nézzük meg, hogy vitatkoznak? - kérdeztem.

- Majd jön ide apád úgy is, hogy mi az, hogy el mertem engedni egy hétre a Cross családhoz.

- Miért utálja ennyire? Még te sem utálod őket.

- Kifejezetten Nelson anyját utálja, mert az anyja rá akarta erőltetni. Szóval kénytelen volt elviselni a nyáladzását. Ők imádták egymást és már az esküvőt tervezték. Sőt egy hétre oda költözött, be Louis szobájába. Azt mondta nem tudod már értelmes kifogást találni miért alszik a földön, vagy mászik ki az ablakon. Szóval ezért utálja.

- Utálom az öreganyámat.

- Hidd el én is. - koccintottuk össze a bögrénket.

- Beszélj a lányoddal, mert egyszerűen nem lehet hozzá szólni. Úgy csinál mint egy óvodás. Amikor hozzá beszélek, csak a fejére húzza pokrócot. Van amikor meg csak cöcög. Többségbe szeret vitatkozni, de még ezt is megtagadja tőlem. Ez a kölyök tuti csinál vele valamit. Lehet hogy gyógyszereket add neki. - ült le füstölögve anya mellé.

- Majd beszélek vele. - veregette meg a vállát, majd vissza fordult felém.Próbált rábeszélni, hogy ne legyen önző dög és hagyjak Tiffanynak is kis szabadságot. 

58. rész

.:: Soffy Szemszöge ::.

- Olyan jó volt. Gyengéd volt, meg folyamatosan figyelt rám. Még soha nem volt ilyenbe részem.

- Ha elkövetkeztettünk attól, hogy a bátyám, akkor még nem is olyan rossz. - kezdtem el simogatni az nem létező szakállam. Furcsa a bátyámra érző lényként tekinteni. 

- Annyira szeretem. - terült el az ágyon.

- Azt hittem ilyen csak a filmekbe van. 

- Veled mi van?

- Mi lenne velem?

- Nelson, volt valami?

- Nem. - vörösödtem bele - Mikor, szinte alig találkozunk?

- Múltkor amikor itt aludt, vagy amikor találkoztatok. Nem lehetetlen csak akarni kell.

- Csak, hogy éppen nem akarom.

- Mióta vagytok együtt?

- Öt hónapja.

- Mi van a szüleivel, hogy nem engedik?

- Csak egyszer láttam őket, akkor is futkosott a hideg a hátamon. Meg azt mondja, hogy nem engedik neki, hogy normális életet éljen amíg nincs meg a diplomája. Van egy húga, aki azt hiszi róla, hogy meleg. A családjáról ennyit. 

- Nem lennék a helyébe.

- Szerintem senki, de meddig fogjátok még titkolni?

- Ameddig lehet. 

- Sok szerencsét hozzá.

Csengettek, mivel ismerem a lusta bátyám tudom, hogy nem fog lemenni ajtót nyitni. Akárki is áll az ajtóban nagyon türelmetlen, mert folyamatosan nyomkodja, az a szart.

- Itt vagyok, nem azt a kur... 

Váratlan vendégem rátapasztotta az ajkait az enyémre, majd neki nyomott a falnak. Csak akkor engedett el, amikor már alig kapott levegőt.

- Mi volt ez? - néztem rá értetlenül.

- Anyámék kaptam valami ügyet, de nem is érdekel, hogy miért, mennek el. Egy egész héten keresztül oda lesznek, és még a húgomat is elviszik.

Már értettem, hogy miért ilyen lelkes. Magamhoz húztam, és nem akartam elengedni. Féltem egyedül lélegezni.

- Khmm. - jött be valaki az ajtón, a hangja alapján apám az.

- Jó napot. - köszönt Nelson vörös fejjel.

- Szia apa. - vakargattam a tarkóm.

Fáradtan ránk pillantott, majd ment tovább. Nelson magához húzott, végig csókolta a nyakam, megint egy köhögés miatt hagytuk abba.

- Szia anya. - néztem rá a legszebb mosolyommal, Nelson válla felett.

- Jó napot. - fordult felé Nelson is.

- Jön még valaki?

- Nem, de nekem kellene a nappali. - szólalt fel anya.

- Már itt sem vagyunk. - fogtam meg a kezét, majd felhúztam a szobámba.

- Meg se próbáljátok bezárni az ajtót. - szólt ki apa a szobájukból.

Figyelmen kívül hagytam a fenyegetést, de azért nem mertem bezárni az ajtót. Leültem ágyra, ő meg mellé ült.

- Nem maradok sokáig, mert most is a telefonomat keresem, ezt a jó hírt akartam csak megosztani veled.

- Normális, hogy nem szimpatizálok úgy a szüleiddel, hogy egyetlen egyszer sem beszéltem velük?

- Elnézem, de csak neked. - húzott oda magához, hogy megcsókoljon.

Még fél órára maradt, de menni kellett, mert az apja hívta, hogy hol van már. Most, hogy  megkaptam a mai nap legjobb hírét, boldogan feküdtem le. Nem is kellett bárányokat számolnom, mosollyal az arcomon nyomott el az álom. 

57. rész

.:: Soffy Szemszöge ::.

Kaptam anyától egy smst, hogy most nem tud elvinni az orvoshoz, leszedni a gipszet, mert meg van a baltás gyilkos. Kénytelen vagyok egyedül menni. Utálom az orvosokat, és ráadásul még egyedül is kell velük szembe néznem.

Mivel gipszelt kézzel nem tudok részt venni, csak azon az órákon, amin gyakorlat van így szinte minden délután szabad voltam. Nelson-nal nem sokat találkoztunk, mert a szüleinek gyanús, hogy sokat van gyakorlaton. Minden este beszélünk, de nem ugyan az. Mintha megérezte volna, hogy róla van szó.

– Igen – szóltam bele.

– Hányra jössz be?

– Most akartam indulni.

– Jó, kint várlak – tette le a telefont.

Beszálltam a kocsiba, majd Steve segítségével meg is érkeztem a kórházba. Bár ha anya nem veszi ki valamelyik nap a kezemből a kést, akkor már levágtam volna, vagy letörtem volna a kezemről ezt a kínzó eszközt.

– Jó újra látni – jött oda ernyővel Nelson.

– Csak ennyi? Egy hete nem láttalak. Lehet, hogy több is volt.

Megforgatta a szemét, majd magához ölelt. Az ajkait az enyémre nyomta. Megfogta a kezem, majd bevezet a kórházba. Be akart húzni egy kis szobába, de az ajtóban megtorpantam.

– Mit akarsz? – csodálkoztam.

– Mondanám, hogy bármit, de egy kávészünet alatt nem sok mindent tudok, főleg hogy a felén kint vártam rád – húzogatta a szemöldökét, mire meglöktem. – Amúgy meg fel akarom venni a köpenyem.

Behúzott, majd lenyomott egy padra a szoba közepén. Eltette az ernyőjét, és felvette a köpenyét amitől, csak kirázott a hideg.

– Utálom az orvosokat.

– Kénytelen leszel megszeretni őket.

– Vagy nem veszed fel a köpenyt, amikor a közelembe vagy? – próbálkoztam.

– Megszereted őket – húzott fel a helyemről.

Végig vezetett az egész kórházon, majd egy kórterembe leültetett a géphez, ő meg neki támaszkodott az asztalnak.

– Sziasztok – köszönt, Dr. Edison.

– Kint vár a következő beteg, de kérhetek egy szívességet? – fordult felé Nelson.

– Mindjárt leszedem – mondta majd valamit elkezdett turkálni.

– Itt meg mi folyik? – néztem a bűnbakra.

– Leszedjük a gipszedet és kérnénk egy hatalmas segítséget.

– Mit?

– Kellene valaki aki gépel – mondta az Nelson.

– Jó.

– Köszi – mondta mosolyogva, majd adott egy csókot a számra.

Leszedték a gipszet. Nagyon jó érzés volt újra mozgatni a kezem. Hirtelen mozdulatoktól még egy kicsit fájt, de majd óvatosan bánok vele. Két hétig kell vele majd gyógytornára járni, utána meg tökéletes lesz. Kaptam egy béna köpenyt, hogy úgy nézzek ki, mint aki minden nap itt ül.

Voltak olyan szavak amiket betűzni sem tudtam, nem hogy leírni, szerencsére Nelson gyorsan beütötte, és ment segíteni. Két óra alatt megtudtam, hogy a csukló törés hogy van latinul, utána el is felejtettem. Volta például igen érdekes esetek bele ragadt a feje a gyereknek az üveg edénybe. Nem tudom mit keresett ott, de szerintem nem találta meg. Volt egy törött farkú madárka is. Nem is akarok ennél többet tudni. Nem tudom, hogy ez milyen osztály, de ide kerülnek a szerencsétlenek?

– Mindennap ilyen? – dőltem hátra a székbe. 

– Igen, bár már láttam rosszabbat is – ült fel az asztalra.

– Mi lehet ezeknél rosszabb?

– Majd elmondom – pillantott a szemével az orvos felé.

– Köszönöm a segítséget – mondta a doki. – Te meg készülj, még sokat kell tanulnod – veregette vállba, olyan atyai stílusba.

Levettem a köpenyt, majd visszaakasztottam. Nelson a sajátját szekrényébe tette, és kivette a cuccait.

– Nem érsz rá mi? – kérdeztem bánatosan.

– Nem, az még rosszabb, hogy anyám jön értem, véletlenül sem tudok veled maradni.

– Majd beszélünk – sóhajtottam fel fájdalmasan.

Magához húzott egy búcsú csókra, és már ment is ki. Beugrott a kocsiba, ami azonnal indult. Otthon zavaróan nagy volt a csend. A lépcsőn találtam egy nadrágot, ami csak is Lucas tulajdona lehet. Becsuktam a szemem, majd berúgtam a nadrágot. Még szerencse, hogy nem más találta meg. Szobámba Alex várt, meg vakargattam a fejét, utána meg folytatta a tollászkodást.

Kényelembe helyeztem magam az ágyon, és laptopot nyomkodtam, hogy valami teljesen az idő. Tiffany ült le mellém hatalmas vigyorral az arcán.

– Mi ez a boldogság, bár a nadrág a lépcsőn mindent elárult – mondtam neki mire teljesen elpirosodott. – Mit vártál szó nélkül hagyom?

– Áradozhatok a bátyádról?

– Csak a piszkos részleteket hagyd ki, nem érdekel a bátyám szexuális élete.

– Annyira szeretem – sóhajtott fel.

– Mondd, majd ha kell befogom a fülem.

56. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Hat hét telt el azzal, hogy próbálok rá jönni ki öldököl, de semmi. Ott vagyok, de semmi hasznomat nem veszik. Talán annyi, hogy már csak két gyanúsított van. Mr Hamilton és a bunkó Mat. Az összes áldozathoz közök van, de mind a kettőnek bomba biztos alibije van. Senki nem tud rájönni, miért gyilkol, az meg végkép nem tudjuk, hogy ki.

Most és az előcsarnokba megemlékeznek egy diákról, aki tegnap halt meg. Nem ismertem, meg nem is nagyon érdekel. Inkább kihasználom az alkalmat, hogy a tanár szobájába kutakodjak egy kicsit. Mindenkinek kötelező ott lenni, tanárokat beleértve. Én mint egy lány bezárkóztam a Wcbe, így tudok most is a papírjai között kutakodni. 

Kinyitottam egy fekete mappát, amiben a rossz tanulok névsora volt. Csak női nevek voltak benne, és a fele ki volt húzva. Ahogy lapoztam tovább benne találtam leveleket amiket Matnek címzett. Neveket adott meg benne és egy helyet. Lefényképeztem, mire Steve azonnal meg is mutatta, hogy ezen a helyen ölték meg a lányokat.

– Malcolm mit keresel itt? – hallottam meg a tanárom hangját.

– Eltévedtem – tettem vissza a mappát, majd felé fordultam.

– Nem engem az érdekel az iskolába mit keresel? – vett elő egy fegyvert ami a homlokomhoz szorított.

– Tanulni jöttem, mint minden diák.

– Nem, te egészen más miatt vagy itt. Megjelensz és keresztbe teszel nekem. Miattad nem haladtam semmit.

– Lehet, hogy csak a véletlen műve – nyúltam bele a telefonomba, majd megnyomtam rajta egy gombot, remélem tényleg olyan okos Steve mint anya állítja. – Amúgy is mivel vádol? Miért akar megölni, le fogják csukni.

– Nem fognak, mert nem találnak meg.

– De a saját termében végez velem. Ott ahol kamarák is vannak. Ebből nem fog jól kijönni.

– Kamaráknak eltűnhet a felvétele. 

– Ha már úgy is megöl legalább tudhatom miért gyilkol? – húztam az időt.

– Mert azok a lányok neveletlenek. Nem tudnak semmit az etikettről. Ha nem tudom őket megtanítani akkor eltüntetem őket a föld színéről.

– Mi köze ennek az egészhez Matnek?

– Ő kértem meg csalinak. Járjon a lányokkal, majd dobja őket. Amikor meg megakartam ölni őket, ő a meg adott címre csalogatta. Majd ott végeztem velük. Most meg te leszel a következő.

– Nem meri megtenni. 

– De. Egy...

– Nem fogja – csuktam be a szemem.

– Kettő.

Hallottam, hogy a pisztoly megszólal, de nem éreztem a fájdalmat. Tudtommal pedig ha egy golyó fúródik a fejedbe annak legalább egy kicsit fájni kellene, és utána meghalnod.

– Most már kinyithatod a szemet. 

Kinyitottam és Niallal találtam szembe magam.

– Hatalmas szerencséd volt, hogy a közelbe voltam.

– Köszönöm – mentem oda hozzá, majd magamhoz öleltem.

– Én is örülök, hogy élsz, de inkább Tiffanyt ölelgesd, ő szerintem még örülni is fog neki. 

Elengedtem, majd még egy kicsit remegve, de mentem tovább. Kint ahol a megemlékezés volt, mindenki engem meg Niallt figyelte. Hoztak egy széket amire leültem. Kezem még remegett a félelemtől. 

– Ki volt a tettes társa? – kérdezte Niall.

– Mat – böktem rá.

Megpróbált menekülni, de mire az ajtót kinyitotta, csak még több rendőr jött be rajta. Bilincsbe verték, és párán vitték is be a kapitányságba.

– Jól vagy? – kérdezte anya.

– Pisztolyt fogtak a fejemhez. Majdnem meghúzták, ha ezektől eltekintünk akkor igen.

– Menj haza, innentől átvesszük. 

– Majdnem megöltek – hajoltam előre.

Apa valamit nyomkodott a telefonján, majd anya kivételével szétszéledtek.

– Szeretnélek emlékeztetni, hogy én mondtam, milyen veszélyes beépített embernek lenni. Főleg ha nem vagy hivatásos.

– Mit takar az a hivatásos? – néztem fel rá.

– Eszedbe se jusson – fenyegetett meg.

– Pedig eszembe is jutott. Amúgy ha nem mondod el, akkor is ki fogom deríteni.

– Az akadémián van egy kisebb szak – morogta. – Nem fogom neked elintézni.

– Tudod, te hány rendőr van a kapitányságon aki szívesen segítenek? Majd elpanaszkodom nekik, hogy anyám milyen szívtelen.

– Utálom amikor manipulálsz.

– Én meg nem – villantottam rá egy ezer wattos mosolyt.

– Majd nézem mit tehetek, most meg menj haza. Kint vár a kísérőd.

– Mond az, hogy nem Tiffany.

– De – villantott rám egy gonosz mosolyt.

– Meg fog ölni – indultam meg kifelé.

Tényleg ott volt a kocsinál. Elővettem a legszebb mosolyom, majd ölelésre tártam ki a karom. Beleugrott a nyakamba, szeretetével meg a a kezével fojtogatott.

– Miért kell mindig bajba kevered? Nem tudnál a seggeden ülni és várni, hogy aki ért hozzá megoldja? Azért küldtek ide, hogy nyomokat keres, nem azért, hogy megölesd magad. 

– Sajnálom, nem tudtam hogy követhetnek.

– Sajnálhatod is – fordult el, közben meg a kezét is össze fonta.

– Kérlek életem, tudod, hogy nem direkt csináltam – öleltem át, és kezdtem el csókolgatni a nyakát. 

– Utállak, tudod te menyire megijedtem amikor mondták, hogy mi történt veled.

– Sajnálom, drágám. Akarattal soha nem ártanék neked – fordítottam magam felé, majd megcsókoltam.

Kezembe tartottam. Attól, hogy végre mindennek vége kezdtem megnyugodni. Az is sokat segített, hogy az én egyetlenem csókolhatom. A kocsiba is folyamatosan a térdén volt a kezem. Nem engedtem el egyetlen egy percre se. Ahogy haza értünk egymásnak estünk. Megváltás volt a szobámba érkezni. Próbáltam vissza tartani magam, hogy nehogy letépjen róla a ruhákat. Lelöktem az ágyra, majd fölé másztam. 

55. rész

.:: Soffy Szemszöge ::.

Egyszer felkeltünk, hogy Nelson ki tudjon szökni. Amekkora lendülettel ébredtünk, olyan nyugodtan aludtunk vissza. Nem is érdekelt semmi, csak a pihe-puha ágyam.

– Soffia Megan Tomlinson! Azonnal nyisd ki az ajtót – ébredtem a dörömbölésre, meg apám hangjára.

Minden fáradság elpárolgott a szememből. Remegve nyitottam ki az ajtót, mögötte Lucas mosolygott rám. Minden szó nélkül bejött mellettem, majd leült az ágyra.

– Anya üzeni, hogy 10 perc és ebéd – dobott le egy kupac ruhát az ágyra.

– Jó, majd megyek.

– Jöttök, tudják, hogy Nelson itt van – bökdöste meg a takarómat, mire elkezdett forgolódni.

– Honnan? Bezártam az ajtót, benne hagytam elfordítva a kulcsot, és még székkel is kitámasztottam.

– Alex, de köszönd meg anyának meg nekem, hogy apa nem törte rátok az ajtót. Nem sokon múlt.

– Köszönöm.

– Ne csak nekem. Hoztam ruhát neki, ja és Alex szörnyen féltékeny, engeszteld ki minél előbb, mert nem akarom hallgatni a hisztijét. Senki nem akarja hallgatni a hiszijét. 10 perc és legyetek lent – ment ki a szobámból.

– Ki az az Alex? – ült fel Nelson.

– Majd bemutatom.

– Miért féltékeny? Talán ha én nem érek rá, akkor vele vagy? – kért számon.

– Többé kevésbé, de fölöslegesen idegeskedsz. Mindent meg fogsz érteni lent.

– Már ha túl élem. Apád tegnap is majdnem meg ölt a pillantásával.

– Ha nem érünk le időbe, akkor nem csak apámtól kell tartanod hanem anyától is. Ő sokkal rosszabb.

Odanyújtottam neki a ruhát, mire morogva bement a fürdőbe. Egy perc alatt felöltöztem, meg is ágyaztam mire ő csak felvette a ruhákat. 

– Kellene egy szemüveg, meg jobban túrd szét a hajad és hasonlítani fogsz Lucasra.

– Kösz, kihagyom – nyújtózkodott.

Tudtam, hogy a balkezesek élete nehéz, de nem gondoltam volna, hogy ennyire. Fogat mosni, még csak-csak sikerült, de fésülködni. De erősebb voltam mint egy hajkefe, ezt a csatát én nyertem, pont mint egy béna reklám szöveg.

– Háromra haza kell érnem – mondta az ajtó nyitásával egyszerre.

– Rendben. Féltékeny vagy Alexre? – ültem le mellé.

– Nem tudok róla semmit. Csak beront a bátyád és mondta, hogy hisztizik, mert megcsaltad.

– Lent bemutatlak neki, és meg fogsz nyugodni. Anyámat ismerve, úgy is ott lesz. Nincs okod féltékenyed lenned. 

Odabújtam hozzá, és vártam hogy megenyhüljön a szíve. Sóhajtott egyet, majd magához ölelt. Anyának meg Tiffanynak igaza volt. Egy nőnek egy férfi sosem tud nemet mondani, főleg ha érez iránta valamit. Átkártoltam a nyakát, majd végre megízlelhettem édes ajkait.

Egy senki nem fog megölni vita után, sikerült rá vennem, hogy jöjjön le. Konyhába senki nem volt. Sőt a nappaliba sem.

– Végre, hogy leértél, tárgyalj vele, mert még rám sem hallgat, érted rám nem. Pedig tudtommal én mentettem meg az életét – jelent meg anya.

– Nem lehet érteni amit mond. Láttam már féltékenynek, de ennyire soha – ült az asztalhoz apa.

Apa Nelsonra nézett. De most nem úgy, mint, aki ki akarja nyírni inkább úgy, mint aki átérzi a helyzetet. Nem értettem semmit, de nem is foglalkoztam nagyon velük.

– Menj és csókold körbe, vagy csinálj vele valamit, rosszabb mint egy lány – ült le Nelson baljára Lucas.

Kimentem a nappaliba és láttam ahogy helyén van, tényleg folyamatosan panaszkodott. Odanyújtottam neki a gipszelt kezem mire azonnal rá szállt.

– Sajnálom. Tudod, hogy szeretlek – kezdtem el simogatni a fejét.

Megfordult a kezembe, de nem hagytam abba a feje vakarását, mert még a végén visszamegy. Még jobban besértődik senki nem imádkozza le a helyéről. Visszavittem a konyhába, majd feltettem a szék karfájára, mire elkezdett tollászkodni.

– Nelson bemutatom Alexet – mondtam neki.

Lucas kapta el a fejét, mielőtt izomból bele vágta volna az asztalba.

– Együtt érzek veled, én is jártam már így – mondta apa neki.

– Egy papagájra voltam féltékeny?

– Ő nem egy papagáj – mondtuk egyszerre anyával.

– Egy jó tipp. Fogad el – mondta neki apa, mire bólintott.

Tiffany is megérkezett. Alex megbocsátott nekünk, majd vissza totyogott a helyére. Anya meghozta az ebédet. Ami baconos csirkemell volt jó sok sajttal, meg persze sült krumpli. Annak ellenére, hogy úgy mond volt egy hívatlan vendégünk ugyan olyan volt a családi ebéd. Ami nagyon ritka szokott nálunk leni. Anya meg apa beszélgetnek teljesen másról. Lucas meg én marakodunk. Tiffany nevet rajtunk, csak most hozzá társult Nelson is. Marleyt meg próbáljuk felkelteni a padlóról csirke hússal, de teljesen ellustult.

Tiffany és Lucas segített anyának meg apának elpakolni addig Nelson visszavette a ruháit. Ami közben kiderült anya kimosott. Nem tudom hogy jött be, de meg fogom kérni, hogy ezt a trükköt tanítsa meg.

– Majd beszélünk – csókolt meg Nelson az ajtóban.

– Rendben.

Figyeltem a távolodó alakját. Bent Alexnek vittem a kedvenc kekszéből, hogy elfejtse, milyen szemét vagyok, hogy megcsaltam. Ami a napból hátra maradt az Alex pátyolgatásával töltöttem.