57. rész

.:: Soffy Szemszöge ::.

Kaptam anyától egy smst, hogy most nem tud elvinni az orvoshoz, leszedni a gipszet, mert meg van a baltás gyilkos. Kénytelen vagyok egyedül menni. Utálom az orvosokat, és ráadásul még egyedül is kell velük szembe néznem.
Mivel gipszelt kézzel nem tudok részt venni, csak azon az órákon, amin gyakorlat van így szinte minden délután szabad voltam. Nelson-nal nem sokat találkoztunk, mert a szüleinek gyanús, hogy sokat van gyakorlaton. Minden este beszélünk, de nem ugyan az. Mintha megérezte volna, hogy róla van szó.
 Igen  szóltam bele.
 Hányra jössz be?
 Most akartam indulni.
 Jó, kint várlak  tette le a telefont.
Beszálltam a kocsiba, majd Steve segítségével meg is érkeztem a kórházba. Bár ha anya nem veszi ki valamelyik nap a kezemből a kést, akkor már levágtam volna, vagy letörtem volna a kezemről ezt a kínzó eszközt.
 Jó újra látni  jött oda ernyővel Nelson.
 Csak ennyi? Egy hete nem láttalak. Lehet, hogy több is volt.
Megforgatta a szemét, majd magához ölelt. Az ajkait az enyémre nyomta. Megfogta a kezem, majd bevezet a kórházba. Be akart húzni egy kis szobába, de az ajtóban megtorpantam.
 Mit akarsz?  csodálkoztam.
 Mondanám, hogy bármit, de egy kávészünet alatt nem sok mindent tudok, főleg hogy a felén kint vártam rád  húzogatta a szemöldökét, mire meglöktem.  Amúgy meg fel akarom venni a köpenyem.
Behúzott, majd lenyomott egy padra a szoba közepén. Eltette az ernyőjét, és felvette a köpenyét amitől, csak kirázott a hideg.
 Utálom az orvosokat.
 Kénytelen leszel megszeretni őket.
 Vagy nem veszed fel a köpenyt, amikor a közelembe vagy?  próbálkoztam.
 Megszereted őket  húzott fel a helyemről.
Végig vezetett az egész kórházon, majd egy kórterembe leültetett a géphez, ő meg neki támaszkodott az asztalnak.
 Sziasztok  köszönt, Dr. Edison.
 Kint vár a következő beteg, de kérhetek egy szívességet?  fordult felé Nelson.
 Mindjárt leszedem  mondta majd valamit elkezdett turkálni.
 Itt meg mi folyik?  néztem a bűnbakra.
 Leszedjük a gipszedet és kérnénk egy hatalmas segítséget.
 Mit?
 Kellene valaki aki gépel  mondta az Nelson.
 Jó.
 Köszi  mondta mosolyogva, majd adott egy csókot a számra.
Leszedték a gipszet. Nagyon jó érzés volt újra mozgatni a kezem. Hirtelen mozdulatoktól még egy kicsit fájt, de majd óvatosan bánok vele. Két hétig kell vele majd gyógytornára járni, utána meg tökéletes lesz. Kaptam egy béna köpenyt, hogy úgy nézzek ki, mint aki minden nap itt ül.
Voltak olyan szavak amiket betűzni sem tudtam, nem hogy leírni, szerencsére Nelson gyorsan beütötte, és ment segíteni. Két óra alatt megtudtam, hogy a csukló törés hogy van latinul, utána el is felejtettem. Volta például igen érdekes esetek bele ragadt a feje a gyereknek az üveg edénybe. Nem tudom mit keresett ott, de szerintem nem találta meg. Volt egy törött farkú madárka is. Nem is akarok ennél többet tudni. Nem tudom, hogy ez milyen osztály, de ide kerülnek a szerencsétlenek?
 Mindennap ilyen?  dőltem hátra a székbe. 
 Igen, bár már láttam rosszabbat is  ült fel az asztalra.
 Mi lehet ezeknél rosszabb?
 Majd elmondom  pillantott a szemével az orvos felé.
 Köszönöm a segítséget  mondta a doki.  Te meg készülj, még sokat kell tanulnod  veregette vállba, olyan atyai stílusba.
Levettem a köpenyt, majd visszaakasztottam. Nelson a sajátját szekrényébe tette, és kivette a cuccait.
 Nem érsz rá mi?  kérdeztem bánatosan.
 Nem, az még rosszabb, hogy anyám jön értem, véletlenül sem tudok veled maradni.
 Majd beszélünk  sóhajtottam fel fájdalmasan.
Magához húzott egy búcsú csókra, és már ment is ki. Beugrott a kocsiba, ami azonnal indult. Otthon zavaróan nagy volt a csend. A lépcsőn találtam egy nadrágot, ami csak is Lucas tulajdona lehet. Becsuktam a szemem, majd berúgtam a nadrágot. Még szerencse, hogy nem más találta meg. Szobámba Alex várt, meg vakargattam a fejét, utána meg folytatta a tollászkodást.
Kényelembe helyeztem magam az ágyon, és laptopot nyomkodtam, hogy valami teljesen az idő. Tiffany ült le mellém hatalmas vigyorral az arcán.
 Mi ez a boldogság, bár a nadrág a lépcsőn mindent elárult  mondtam neki mire teljesen elpirosodott.  Mit vártál szó nélkül hagyom?
 Áradozhatok a bátyádról?
 Csak a piszkos részleteket hagyd ki, nem érdekel a bátyám szexuális élete.
 Annyira szeretem  sóhajtott fel.
 Mondd, majd ha kell befogom a fülem.

6 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett, gyorsan kövit!

    VálaszTörlés
  2. Igen a latin szavakat nehéz leírni ismerős szitu én utálom őket. :)
    Olyam rossz, hogy Soffy és Nelsom kapcsolat ilyen amilyen :( Viszont magyon cuki volt Nelson ahogy várta esernyővel!*-* De az én szívem Lucasé :))
    Nagyon jó rész siess a kövivel!

    VálaszTörlés
  3. Vetekszik a gördeszkával, amit apáméktól kaptam, de szerintem viszi a prímet az ajándékok listáján :D imádom. Nelson olyan cukiiii :P szeretem az ilyen részeket :D Köszi Mégegyszer <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a legolcsóbb ajándék ezt szeretem osztani :) Elvégre úgy maradok gazdag ha nem költöm a pénzem ;) Most már csak vagyon kellene, amit elrejthetek a párnám alá.

      Törlés