.:: Soffy Szemszöge ::.
Már csak az utolsó hónap van az akadémiából. Őszintén nem állok valami fényesen, és azt is tudom, hogy miért, Nelson. Minden szabad időnket együtt töltjük. Neki is romlott a jegye, de ő ki tudta magyarázni magát azzal, hogy túl sokat kell a kórházba lennie, ezért nem tud annyit tanulni. Nekem nincs ilyen szerencsém. Nekem vagy azért nincs időm tanulni, mert alszok, vagy Nelson-nal vagyok. A nap maradék részét, ami nagyon kicsi azzal töltöm, hogy iskolába vagyok és próbálok, valamit memorizálni, aminek közei is van az akadémiához.
Most is éppen a kórháztól tartok haza felé, már sötét van, szinte nem is látok semmit. Nagy nehezen bele találok a kulcslyukba. Lassan óvatosan csukom be az ajtót nehogy meghallja valaki, hogy csak most értem haza.
- Ülj le. - törte meg a settenkedő lépteim apa akaratos hangja, ami a nappaliba kényszerített.
Lehajtottam a fejem, és helyet foglaltam szembe vele.
- Hol voltál? - kért számon.
- Kórházba. - motyogtam.
- Az akadémiával mi van? Nem hallottam felőle semmit. Vagyis de ma reggel amikor a kapitány felhívott és közölte, hogy a lányomat mennyire nem érdekli az iskola.
- Nem is igaz.
- Akkor mi az igazság? Talán egy rendőr hazudik egy társának?
- Nem.
- Akkor Megan miért van az, hogy ki akar rúgni, mert olyan siralmasak a jegyeid. Esetleg szeretnél valamit mondani?
- Sajnálom. - néztem bele a szemébe.
- Most ez nem fog bejönni, nem hagyom, hogy tönkre tedd a kemény munkádat.
- Tudom. - hajtottam le a fejem.
- Lehet, hogy utálni fogsz.
- Mit akarsz tenni? - ijedtem meg.
- Még nincs vége a tanévnek nem találkozhatsz Nelson-nal.
- Ne. - estem teljesen kétségbe - Ezt nem teheted.
- De, minden nap fél órád van haza érni. Ha meg elkezded javítani a jegyeid, akkor talán hétvégén találkozhatsz vele, de addig semmiféleképpen.
- Ezt nem teheted velem. Miért tiltod meg, hogy találkozzak vele, szeretem.
- Én meg téged, nem hagyom, hogy tönkre tedd amit idáig végig csináltál. Irány a szobád reggel iskola.
Lehajtott fejjel mentem fel a szobámba. Leültem az ágyamra, elővettem a telefonom és hívtam.
- Ennyire hiányzok? - hallottam a hangját.
- Nem találkozhatunk.
- Mi most, te szakítani akarsz? - hallottam a hangján, hogy kétségbe esett.
- Nem, csak apám megtiltotta, hogy találkozunk, mert rontottam a jegyeimet.
- Hála istennek. - sóhajtott fel.
- Most örülsz, hogy egy hónapig, nem találkozhatunk? - akadtam ki, szerintem igen is jogosan.
- Ne érts félre, én annak örülök, hogy nem kidobtál.
- Nem tettem volna, majd beszélünk.
- Kitartást, én várok rád.
- Jó éjt.
- Neked is kedvesem. Szeretlek.
- Én is szeretlek. - tettem le a telefont.
Elterültem az ágyon, majd kényszerítettem magam, hogy elnyúljak a könyvért, amibe a jogszabályok vannak. Kinyitottam az elején és rájöttem, hogy miért nem nyitottam ki soha sem. Valami borzalmas, ami benne volt. Hajnalig tanultam, de szerintem semmit nem értem el vele. Az ágyon össze-vissza voltak dobálva a könyvek, papírok meg minden szar amit az iskolába adtak. Könyveket ölelgetve aludtam el.
.jpg)
.gif)
