18. rész

.:: Lucas szemszöge::.

~ Két hét múlva ~

Ma reggel megkaptam a járógipszet, így mehettem iskolába. Nem is tudtam elmondani mennyire örülök neki. Komolyan szinte már hiányzott, hogy egyedül legyek, mert a legjobb barátomat megölte az egyik osztálytársam, aki féltékeny arra, hogy a csajok rám buknak.

– Szólj mikor végzel – mondta anya a kocsiba.

– Jó – fogtam a hunom alá a mankót.

– Azonnal hívj, ha van valami.

– Nem vagyok öt éves – morogtam, majd felvettem a a táskámat a hátamra.

Bebotorkáltam az iskolába, majd megkerestem a termünket. Éppen szünet volt így viszonylag nyugodtam el tudtam menni a helyemhez. Levágódtam oda, majd kényelembe helyeztem magam és elővettem a telefonom. Angry Birds rekordomat akartam megdönteni, mikor hallottam, hogy valaki megköszörüli a torkát mellettem.

Felnéztem és Tiffanyval találtam szembe magam.

– Rég láttalak – köszöntem neki, majd visszafordultam.

– Nem egednél vissza a helyemre.

– Három évig itt ültem. Asszem maradok – néztem fel rá.

Morogva levágta magát elém, majd lecsapta az asztalra a könyveit.

– Azért a berendezés maradjon.

– Lucas is megtisztelt minket. Több hónapos semmit tevés után – köszönt a tanár.

– Sajnálom, hogy komába feküdtem.

– Remélem pótoltad a hiányzást.

– Persze miközben műtöttek éppen irodalom tételek tanultam – mondtam mire az egész osztály röhögött.

– Kifelé – nyitotta ki az ajtót.

– Sajnálom, nem erőltethetem meg a lábam. 10 perc séta után egy órát ülnöm kell. Az orvos mondta – emeltem fel a kezem védekezően.

– Tomlinson az igazgatóiba most.

– Nem fog ennek őrülni a doktor úr, majd magához küldöm, hogy oktassa ki.

Feltápászkodtam, majd az átlagostól is lassabban mentem ki. A tanár még mindig tartotta az ajtót.

Régen nem értettem, hogy miért jó, hogy az igazgatói mellett van a termünk most már tudom.

– Jó napot – nyitottam be az igazgatói, majd leültem a székbe, a lábam meg feltettem a másikba.

– Mit csináltál már megint?

– Vissza mondtam, amit az orvos mondott nekem – vontam meg a vállam.

– Maradj amíg vége nem lesz az órának – legyintett.

A napom további részében az órákon ültem és nem csináltam semmit. Az osztálytársaim nem foglalkoztak velem, mert én vagyok a hibás, hogy lecsukták Pault szóval mindenki utált. Kivétel Tiffany, mert ő végig itt volt velem és bármire megkéretem megcsinálta.

– Szia Tiffany – jött oda Soffy.

– Hogy kerülsz ide? – ráncoltam a homlokom.

– Ide jöttem, hogy megnézzem, hogy vagy.

– Milyen jó nekem – mosolyodtam el, majd megöleltem a kishúgom.

Leparkolt apa fekete kocsi, majd kiszállt és kinyitotta nekem az ajtót. Majd Soffy is hátra beült.

– Tiffany elvigyünk?

– Nem apa jön értünk.

– Tényleg te vezethetsz? – fordultam apa felé, aki elfordult és fütyörészve ült be. – Ezt nemnek veszem.

Otthon bevágódtam az ágyba és azonnal elnyomott az álom.