.:: Lucas szemszöge ::.
– Marley te meg mit csinálsz? – nézett Shelly csodálkozva a kutyára, aki a farkát rácsalta, hogy felhívja magára a figyelmünket.
– Szerintem mehetnéke van – keltem fel a kanpéról mire Marley mint valami örült megindult az ajtó felé.
– Menjetek én maradok itt – feküdt el a kanapén és feltette a lábait oda ahol előbb én ültem.
– Nem, nem! Kell neked egy kis friss levegő. Egész héten kibújtál a séta alól, de azért kimehetsz a városba hogy itt a bátyád. Úgy is csak a hotelbe van. Nem fog elvinni. Nem hagyom neki.
– Nem attól félek, hogy elvisz hanem lecsukat. Nem viselném el hogy ha a hősömnek miattam börtönbe kellene menni a jó cselekedeti miatt.
– Mondtam már hogy engem nem kell félteni. Legjobb nyomozó csapat dolgozik az ügyön.
– Gondolom egy vagyont kérnek.
– Dehogy anyámék meg a baráti társasága. Szinte örültek hogy végre tudnak valamit csinálni. Szóval még nekem köszönték meg hogy felkértem őket. Gyere drágám. Jót fog tenni egy kis friss levegő. Egy kellemes tavaszi napon, nincs se túl meleg hogy az legyen a kifogásod – fogtam meg a kezét majd elkezdtem húzni kifelé.
Rákulcsoltam a kezemet az övére és köztünk Marley-val megindult a legközelebbi parkba. Soffy sms meglepett, de szinte pofán vágtam, hogy nem nekem jutott eszembe ez a csodálatos ötlet.
Park kapujához érve Marley elvesztette a jól neveltségét és egyszerűen kámforrá vált a kutyák tömegébe. Shelly-vel leültünk egy közeli padra. Ő folyton kapkodta a fejét, nehogy véletlenül hátulról megközelítsen valaki aki a bátya. Mikor meguntam ezt a viselkedését megfogtam az arcát, majd magam felé fordítottam.
– Nyugi, minden kézben tartok.
– De... – akart volna valami kifogást találni de nem hagytam neki. Megcsókoltam mire beletörődött a sorsába és ráhajtotta a fejét a vállamra.
– Shelly? – vettem elő a dobozt a zsebemből.
– Igen? – nézett fel rám és várta mit akarok neki mondani.
– Tudod hogy szeretlek és mindent módom magam lettet akarlak tudni hogy megvédjelek minden démontól ami a múltadban kísért.
– Igen tudom, de hogy jön ez ide? Tudsz valamit amit el akarsz mondani? Nem fog sikerülni amit kitaláltál? Kénytelen leszünk elválni? Nem akarok vissza menni!
– Csend! – tettem mosollyal az arcomon az ujjam a szájára, mire csak még nagyobb pupillákkal még több értelmetlenséggel a szemében pislogott rám. – Végig mondhatom amit szeretnék anélkül hogy világkatasztrófákat forgatnál le a fejedben? – bólintott egyet, majd várta mikor folytatom. – Szóval ott tartottam hogy szeretlek és mindentől meg akarlak óvni. Nem így akartam megkérni a kezed – nyitottam ki a tenyerembe tartott dobozt –, de mivel nem tudnám elképzelni az életem hogy te nem vagy benne ezért minden módom megakarom mutatni a világnak hogy te vagy az én múzsám aki nélkül soha nem lett volna ilyen sikerem, aki mindig mellettem áll, és kizavar mert zavarom a Tv nézésbe. Hozzám jönnél? – ereszkedtem fél térdre előtte és felé nyújtottam a gyűrűt.
– Hogy akartad megkérni a kezem?
– Hamarosan megjelenő könyvem első oldalára írtam egy szívhez szóló szép üzenetet, majd a végén ezzel a kérdéssel hogy hozzám jössz? De most hogy itt a bátyád nem akartam válni. De mi a válaszod?
– Akkor nem csak azért akarsz elvenni hogy ne vigyen el.
– Nem Shelly azért akarlak elvenni mert nélküled üres az életem, te vagy a másik felem aki mellett jobb ember jobb író lettem.
– Akkor igen hozzád megyek – mondtam mosolyogva mire felhúztam az ujjára a gyűrűt. Feltette nyolcas volt rajta és a közepén egy kicsi kővel ami megcsillant a fényre. Körülöttünk álló emberek tapsoltak és gratuláltak nekünk.
Shelly tisztára bele pirult ebbe a nagy tömegben. Befúrta az arcát a mellkasomba, mire csak nevetve magamhoz húztam. Az egyik személy kivált a tömegből, majd kért tőlem egy autógrammot a könyvemre. Pár szót váltottam vele. Elmesélte hogy mennyire megtetszett neki és alig várja hogy a végére érjen.
Két ujjamat a szám elé téve fütyültem egyet, mire minden kutya rám kapta a tekintett. Lehet kicsit hangosra sikeredett. Shelly nevetett a reakciójukon, majd kéz a kézben megindultunk a kapu felé. Mire oda értünk Marley is megjelent közöttünk, majd így mentünk vissza házhoz.
Marley elfoglalta a foteljét. Shelly is leült a kanapéra.
– Felmegyek, ha bármi van csak szólj.
– Nem lesz gond – mosolygott majd bekacsolta a Tv-t és megkereste a sorozata következő részét.
Felmentem a szobámba, majd tárcsáztam anyámat hogy közöljem vele elkelt a kisfia. Kicsit meglepődött először köpni nyelni nem tudod, de utána gratulált őszintén. Végre elfogadta hogy együtt vagyunk. Mondjuk sokat segített neki apa, meg Soffy. Sokkal jövök még a családomnak. Soffynak meg a sógoromnak küldtem egy üzenetet, hogy vegyék elő a telefon számokat, mert esküvőt fogunk hamarosan szervezni.
A szobába folytattam a könyvem írását, az elsó lépésnek kitöröltem az első oldalt. Már nem aktuális.
– Menjetek én maradok itt – feküdt el a kanapén és feltette a lábait oda ahol előbb én ültem.
– Nem, nem! Kell neked egy kis friss levegő. Egész héten kibújtál a séta alól, de azért kimehetsz a városba hogy itt a bátyád. Úgy is csak a hotelbe van. Nem fog elvinni. Nem hagyom neki.
– Nem attól félek, hogy elvisz hanem lecsukat. Nem viselném el hogy ha a hősömnek miattam börtönbe kellene menni a jó cselekedeti miatt.
– Mondtam már hogy engem nem kell félteni. Legjobb nyomozó csapat dolgozik az ügyön.
– Gondolom egy vagyont kérnek.
– Dehogy anyámék meg a baráti társasága. Szinte örültek hogy végre tudnak valamit csinálni. Szóval még nekem köszönték meg hogy felkértem őket. Gyere drágám. Jót fog tenni egy kis friss levegő. Egy kellemes tavaszi napon, nincs se túl meleg hogy az legyen a kifogásod – fogtam meg a kezét majd elkezdtem húzni kifelé.
Rákulcsoltam a kezemet az övére és köztünk Marley-val megindult a legközelebbi parkba. Soffy sms meglepett, de szinte pofán vágtam, hogy nem nekem jutott eszembe ez a csodálatos ötlet.
Park kapujához érve Marley elvesztette a jól neveltségét és egyszerűen kámforrá vált a kutyák tömegébe. Shelly-vel leültünk egy közeli padra. Ő folyton kapkodta a fejét, nehogy véletlenül hátulról megközelítsen valaki aki a bátya. Mikor meguntam ezt a viselkedését megfogtam az arcát, majd magam felé fordítottam.
– Nyugi, minden kézben tartok.
– De... – akart volna valami kifogást találni de nem hagytam neki. Megcsókoltam mire beletörődött a sorsába és ráhajtotta a fejét a vállamra.
– Shelly? – vettem elő a dobozt a zsebemből.
– Igen? – nézett fel rám és várta mit akarok neki mondani.
– Tudod hogy szeretlek és mindent módom magam lettet akarlak tudni hogy megvédjelek minden démontól ami a múltadban kísért.
– Igen tudom, de hogy jön ez ide? Tudsz valamit amit el akarsz mondani? Nem fog sikerülni amit kitaláltál? Kénytelen leszünk elválni? Nem akarok vissza menni!
– Csend! – tettem mosollyal az arcomon az ujjam a szájára, mire csak még nagyobb pupillákkal még több értelmetlenséggel a szemében pislogott rám. – Végig mondhatom amit szeretnék anélkül hogy világkatasztrófákat forgatnál le a fejedben? – bólintott egyet, majd várta mikor folytatom. – Szóval ott tartottam hogy szeretlek és mindentől meg akarlak óvni. Nem így akartam megkérni a kezed – nyitottam ki a tenyerembe tartott dobozt –, de mivel nem tudnám elképzelni az életem hogy te nem vagy benne ezért minden módom megakarom mutatni a világnak hogy te vagy az én múzsám aki nélkül soha nem lett volna ilyen sikerem, aki mindig mellettem áll, és kizavar mert zavarom a Tv nézésbe. Hozzám jönnél? – ereszkedtem fél térdre előtte és felé nyújtottam a gyűrűt.
– Hogy akartad megkérni a kezem?
– Hamarosan megjelenő könyvem első oldalára írtam egy szívhez szóló szép üzenetet, majd a végén ezzel a kérdéssel hogy hozzám jössz? De most hogy itt a bátyád nem akartam válni. De mi a válaszod?
– Akkor nem csak azért akarsz elvenni hogy ne vigyen el.
– Nem Shelly azért akarlak elvenni mert nélküled üres az életem, te vagy a másik felem aki mellett jobb ember jobb író lettem.
– Akkor igen hozzád megyek – mondtam mosolyogva mire felhúztam az ujjára a gyűrűt. Feltette nyolcas volt rajta és a közepén egy kicsi kővel ami megcsillant a fényre. Körülöttünk álló emberek tapsoltak és gratuláltak nekünk.
Shelly tisztára bele pirult ebbe a nagy tömegben. Befúrta az arcát a mellkasomba, mire csak nevetve magamhoz húztam. Az egyik személy kivált a tömegből, majd kért tőlem egy autógrammot a könyvemre. Pár szót váltottam vele. Elmesélte hogy mennyire megtetszett neki és alig várja hogy a végére érjen.
Két ujjamat a szám elé téve fütyültem egyet, mire minden kutya rám kapta a tekintett. Lehet kicsit hangosra sikeredett. Shelly nevetett a reakciójukon, majd kéz a kézben megindultunk a kapu felé. Mire oda értünk Marley is megjelent közöttünk, majd így mentünk vissza házhoz.
Marley elfoglalta a foteljét. Shelly is leült a kanapéra.
– Felmegyek, ha bármi van csak szólj.
– Nem lesz gond – mosolygott majd bekacsolta a Tv-t és megkereste a sorozata következő részét.
Felmentem a szobámba, majd tárcsáztam anyámat hogy közöljem vele elkelt a kisfia. Kicsit meglepődött először köpni nyelni nem tudod, de utána gratulált őszintén. Végre elfogadta hogy együtt vagyunk. Mondjuk sokat segített neki apa, meg Soffy. Sokkal jövök még a családomnak. Soffynak meg a sógoromnak küldtem egy üzenetet, hogy vegyék elő a telefon számokat, mert esküvőt fogunk hamarosan szervezni.
A szobába folytattam a könyvem írását, az elsó lépésnek kitöröltem az első oldalt. Már nem aktuális.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése