42. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

– Tiff – motyogtam, majd magamhoz öleltem, meg akartam csókolni, de kibujt az ölelésemből. – Drágám mi a baj? – motyogtam neki.

– Barom, az a lábam – hallottam meg Scott hangját.

– Bocs – ültem fel a földön.

– Hétalvók elmentem, kávé az asztalon – kiabált Soffy, majd becsapta maga után az ajtót.

– Elaludtunk – ugrott fel apa, mire anya a földön kötött ki.

– Szabadnapunk van – mászott vissza a fotelbe.

– Soffy azt mondta, hogy kávé az asztalon van – indult meg apa komásan.

– Hozz nekem is – nyöszörgött anya.

Meghozták a kávénkat, én a földön maradtam anyáék meg a fotelbe nyomorogtak.

– Tudtátok, hogy van egy hatalmas kanapénk? – kérdeztem tőlük.

– De látom te nem férsz el rajta – vágott vissza apa.

– Ez fájt – tettem a kezem a szívemre.

– Legközelebb csendben maradsz – paskolta meg a fejem Scott.

Marley törtetett lefelé a lépcsőn hátán a tollas bajkeverővel. Amióta Soffy nincs itthon valami ördög megszállta. Felhúztam magam, majd kiengedtem őket hátra, az ajtót nem csuktam be, hogy még egyszer fel ne keljen kelni. Visszaültem a földre, majd ott üldögéltem.

– Valaki hiányzik – nézett szét anya.

– Soffy valahova elment – mondta Scott.

– Akkor jó – dőlt vissza.

– Mennem kellene – terültem el a földön.

– Akkor menj – adta az ötletet anya.

– De lusta vagyok felkelni – nyöszörögtem.

– Akkor meg elkésel, és egy életre megbánod. Nekem mindegy.

Ahogy kimondta, azonnal felugrottam, majd felrohantam. Ahogy felértem kifújtam magam, majd bezárkóztam a fürdőbe. Rendbe szedtem magam, víz alatt gondolkoztam, hogy vajon milyen titkos feladatot kapok. Remélem valami izgalmasat. Felvettem egy fehér pólót, meg egy szaggatott farmert, zsebre vágtam a telefont, meg a pénztárcámat. 

– Elmentem – kiabáltam.

– Engem haza viszel? – jött oda Scott.

– Igen.

Beszálltunk a kocsiba, szerencsénk volt, mert csak egy kisebb dugóba kerültünk. Hamar kiértünk, majd Scottot kitettem a régi otthonánál.

– Majd még beszélünk – fogtam vele kezet.

– Hívlak, vagy hívj.

– Feltétlenül – lépett el a kocsitól.

Beírtam a címet, ami a papíron volt, majd követtem Steve utasításait. Megérkeztem egy teljesen átlagos házhoz. Remélem nem csak valami hülye gyerekre kell vigyáznom. Kiszálltam, majd bekopogtam és vártam, hogy valaki ajtót nyisson.

– Szia Lucas, Charlie vagyok, de hívhatsz nyugodtan főnöknek is – támadott le az ajtót nyitó férfi.

Egy húszas éveit taposó, vagy is annyinak nézz ki. Éj fekete haja van amiben pár ősz száll már bepofátlankodott. Szemei vidáman csillogtak zöld több színébe. A jobb kezében egy szépen faragott bot volt.

– Jó napot – mondtam megszeppenve.

– Beavatlak mindenbe amit tudnod kell. Remélem ez nem fog eltántorítani attól, hogy elvállalod a feladatot.

– Honnan tudja a nevem, miért pont én? – kérdeztem tátott szájjal.

Leültem egy öreg kanapéra, majd oda adott egy bögre teát. Milyen régen ittam már, az egész család a kávét issza töménytelen mennyiségbe. Megcsinálta a saját italát, majd neki látott mindent elmagyarázni.