.:: Lucas Szemszöge ::.
Soffy írt egy sms-t, hogy ne akarjak haza menni úgy az elkövetkező három órába. Nem akarom tudni, hogy miért, mit tervez Nelson-nal. Boldog tudatlanság.
- Mit csinálunk? - haraptam bele az utolsó szelet pizzába.
- Én megyek el, felveszünk egy dalt.
- Veled mehetek, kiadták parancsba, hogy ne menjek haza. Na lécci. - próbáltam elővenni a legcukibb nézésem. Számat legörbítettem és nagyokat pislogtam.
- De ha megszólalsz, vagy valami elrontasz kiteszem a szűröd, de akkor ne is kerülj a szemem elé egy ideig.
- Ígérem jól fogok viselkedni. - ettem meg az utolsó falatot.
- Egy rossz mozdulat és ki foglak herélni.
- Nem hiszem. - keltem fel. Adtam a fejére egy puszit, majd lerendeztem a számlát.
Kinyitottam neki az ajtót, elvette a telefonom. Lenémította, majd visszaadta. Értetlenül néztem rá, de nem vette a fáradságot, hogy elmagyarázzon bármit is. GPS be beírta a címet, majd nem beszélgettünk.
Egy hatalmas stúdió előtt parkoltam le. Bezártam a kocsit, majd oda léptem Tiffany mellé. Miközben befelé mentünk, elmesélte mindent, ami ma várható lesz. Ne lepődjek meg semmin. És kihangsúlyozta, hogy én vagyok a néma barátja, majd a legvégén beszélhetek. Meg köszönni köszönhetek, de mást ne.
- De miért? - kérdeztem, mert rosszul esett, hogy így kezel.
- Mert szeretném.
- Tudod, ha zavar, ha ott vagyok, akkor mond meg. Lehet, hogy kevésbé esne szarul.
- De nem azért...
- Mindegy megérkeztünk, majd ha hajlandó vagy velem mutatkozni, akkor hívj.
Mondani akart valami, de nem volt rá alkalma. Hívták telefonon, ezért menni kellett. Sajnálattal nézett rám, majd megszorította a kezem, és bement. Vissza mentem a kocsihoz.
Azonnal elhajtottam, majd csak tetem pár kört a városba. Haza nem mehettem, mert Soffy megtiltotta, az őrsre meg nem akarok vissza menni. Örültem, hogy kiszabadultam onnan. Bár inkább ott ülök magányomba és kínomba, mint az egyik parkolóba.
Bús komoran indultam fel felé az emeletre. Nem volt kedvem a lifttel menni, jobb nekem most egy kis mozgás.
- Mi az Lucas, úgy nézel ki, mintha egész világ problémáját te cipelnéd? - kiáltott oda nekem keresztapám.
- Nem asszony elküldött, nem éppen szép szóval, sőt inkább megsértet. - gondoltam jobban bele.
- Hát az szar helyzet. - veregette meg a vállam.
- Kösz, ezzel most fel dobtad a helyzetem. Apa anya? - néztem körül.
- Elmentek. - röhögött.
- Akkor ezért nem szabad haza mennem.
- Igen, az egész beszélgetésünket kihallgatta a húgod. Apádnak rendesen is főt a feje. - röhögött rajta.
- Milyen kedves vagy, de megyek.
- Hova mész?
- Keresek valami jó ügye, kell egy jó bűnügyi részt írnom egy sorozatba. Gondoltam kihasználom az előnyöm.
- Minek kell írnod egy ilyen izét?
- Pályázat, a legjobbnak bekerülhet Tv-be. Meg akkor meg van a negyed éves jegyem.
- Akkor sok szerencsét. - veregette meg a vállam.
Bementem anyáék irodájába, majd kihúztam a széket és vártam, hogy Steve rendszere felálljon. Kivetítette az összes anyagot, majd szűkítettem gyilkosok indokai szerint. A komplikáltabb összetettebbeknek elküldtem az anyagait az otthoni gépemre. Pár megfogta a fantáziámat lehetne belőlük jó szaftos történetet írni.
Sajnos túl hamar végeztem így kénytelen volta nem azon gondolkodni, hogy Tiffany-ni miért mondta azokat nekem. Most vagy szégyell a barátai előtt, vagy fogalmam sincs mi baja lehet.
Megráztam a fejem és inkább a feladatomra koncerttálam.
Kerestem ceruzákat, meg papírt a fiókba, majd elhatároztam, hogy meg írom legalább a vázlatát.
Amikor csavarokat akartam kitalálni semmi nem jutott az eszembe. Kiejtettem a számból a ceruzát, meg a kezemből is. Rádőltem a papírra és szidtam magam.
Annyira bele merültem a saját magam pokolra küldésébe, hogy megszunnyadtam.
Konkréten este a takarító keltett fel, hogy most már ideje mennem. Lezártam a rendszer, majd álmosan megindultam haza, hogy ott is aludjak tovább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése