52. rész

.:: Tiffany Szemszöge ::.

 Basszus el fogok késni  estet ki az ágyból. A fejét be is verte az éjjeli szekrénybe.
 Honnan?  néztem le rá.
 Az egyetemről  nyitotta ki a szekrényét, majd miközben lefelé rohant vette fel a ruháit.
Magamhoz öleltem a párnáját, majd próbáltam vissza aludni.
 Valamit elfejtettem  jött vissza.
 Mit?  ültem fel, közben meg magamhoz öleltem egy párnát.
Két keze közé fogta az arcom, majd adott egy gyors csókot és elviharzott.
Mosolyogva visszadőltem. A párnával takartam az arcom, hogy senki se tudja meg mennyire vagyok boldog, pedig nincs itt senki.
 Minden részletre kíváncsi vagyok  ült le az ágyra Soffy.  Bár felesleges bármit is mondanod. Anyáék szobájából leselkedtünk, hogy mikor jöttök haza. Reggel meg Lucas lerohant, mert sietett, utána vissza, mert fent hagyta a táskáját, de táska nélkül jött. De azért érdekel. Mondj már valamit.
 Minek?  keltem fel, majd megindultam lefelé.
Lent a konyhába Lucas szülei ültek és kávéztak.
 Kávét?  kérdezte az apja, mire csak bólintottam.
 Nem mond semmit  ült le Soffy, majd lassan lefejelte az asztalt.
 Nem menekülsz, amíg mindent el nem mesélsz  vette rám magát Zoe.
 Miért ilyen fontos?
 Mert hét éves kora óta utánad sír. Amikor kiderült, hogy vissza jöttél szét esett. Amikor meg Scottal jöttél össze egy hétig ki sem kelt az ágyból. Szóval érdekel, hogy még pátyolgatni kell a kis lelkét vagy végre a sarkára állt  dörzsölte a kezét Louis.
 A sarkára állt  ittam bele a kávémba, hogy ne látszódjon mennyire pirultam el.
 Végre  adtak ötöst egymásnak.
 Tényleg Lucas mondta, hogy Dr. Edison segédje játszotta el a nővér szerepet  dobott fel egy témát Zoe.
 Igen, azt mondta, hogy egy öröké valóság mire ide érnek.
 Kár, hogy Cross  sóhajtott Lucas anyja, Zoe.
 Te pasit szemelsz a lányomnak?  akadt ki az apja, Louis.
 Latolgatom a lehetőségeket, csak az a vezetéknév nem tetszik nekem.
 Mi a baj a Cross családdal?  kérdeztem.
 Én sem tudom, hallgatom  könyökölt fel Soffy.
 A világ legidegesítőbb ügyvédjei. Ha soha nem találkoztok velük, akkor jártok a legjobban. Egyszer nagyon csúnyán keresztbe tettek nekünk, bár nem szánt szándékkal, de attól mi még nem fogunk megbocsátani.
 Beszélsz ma Liammel?  kérdezte Soffy.
 Be jöhetsz velünk, egy óra és indulunk.
 Bemegyek.
Az az egy óra nagyon gyorsan eltelt. Éppen, hogy csak fel tudtam készülni a sokra amit várt.
 Szia apa  köszöntem az asztalánál ülőnek.
 Nézzenek oda ki téved haza? Nem is lepődök meg, hogy nem szóltál. Bár egy hétre jöttél gondolom utána megint szó nélkül léptél volna le. Kiderül, hogy van egy lányom, nem kell egyedül lennem erre leérettségizik, és lelép, de én vagyok a szemét, hogy nem értem meg miért  mondta nekem a kedves szavakat.
Nem mondtam neki semmit, csak otthagytam és megindultam vissza Lucashoz. Tudom hogy nincs otthon, de ott legalább szívesen látnak. Óvatosan nyitottam az ajtókat, hogy Soffy ne tudja, hogy visszajöttem. Egyedül akartam lenni, nem kell senkinek sem a társasága. Szobába Marley feküdt az ágyon. Mellé feküdtem, majd magamhoz öleltem.
Éreztem, hogy az ágy behuppan mellettem. Elfordultam, hogy még véletlenül se látszódjon az arcom. Rámerített egy pokrócot, majd oda feküdt mellém, és átölelt.
 Te nem egyetemen vagy?
 Ellógtam.
 Hogy?
 Elfelejtettem lenémítani a telefont, szóval órán Steve megszólalt. Mindenki oda kapta a fejét amikor; Itt Steve, Lucasnak órája van, kíván valami üzenetet hagyni a fiának? Amikor meghallottam, mint valami örült kapkodtam utána, el is ejtettem végig csúszott a padlón és a tanár lábánál állt meg. Felvettem majd megláttam az üzenetet, amit anya irt, és megindultam. Lucas mész valahová? Kért számon a kedvenc tanárom. Még nem láttál akkora bunkót. Igen, haza. válaszoltam neki, majd már mentem is az ajtóhoz, de el állta az utam. Miért mennél haza az óra közepén, ez illetlenség. Amúgy ez a kedvenc mottója, sajnos még nem tudom elég hitelesen elő adni, de gyakorlom. Mert meghalt a macskám, Miss Bolyhoska Hercegnő, rögtönöztem, bár adhattam volna neki valami értelmes nevet. Az csoport alig bírta vissza tartani a nevetését. Ajánlom, hogy menjen el egy pszichológus, jót fog tenni magának. Nem sajnálom a macskát hogy meghalt, főleg ha ilyen névvel kell élnie. Maga véletlenül nem meleg? Ezen a kérdésén még én is nevettem. Kihúztam magam és büszkén mondtam, hogy van barátnőm, erre rávágta, hogy sajnálja, és tűnjek a szeme elől. Szóval itt vagyok, mert szegény Miss Bolyhoska Hercegnő eltávozott közölünk. 
 Te olyan hülye vagy  fordultam felé, majd a mellkasára fúrtam az arcom.
 Csak nem akarom, hogy a barátnőm szomorú legyen. Szóval láthatok egy csábos mosolyt? 
 Nem.
 Nők, de sok baj van velük. 
 Hogy-hogy egyetemre jársz?
 Mert van egy gyilkos, aki az emberi faj szebbik képviselőjét szemelte ki.
 Akkor nem kell félned.
 Köszönöm  fordult el, adtam neki egy puszit, mire kiengedett a jégszíve.
Hirtelen felkelt, majd kiment az ajtón. Megint vissza fordultam Marleyhez. Odabújt hozzám, és elkezdtem simogatni.
 Soffy szerint ez a legjobb gyógyszer  ült le.
Már megakartam kérdezni, hogy mi az a csoda módszer, amikor láttam, hogy egy Nutellás üveg próbál felbontani.
 Milyen kezdő  vettem el tőle, majd egy mozdulattal leszedtem a védő fóliáját egybe. Bele dugtam a mutató ujjam, majd élvezettel nyalogattam róla az édes krémet.
 Soha nem értettem ebbe mi olyan finom  forgatta az üveget.
 Kóstold meg, akkor érteni fogod  vettem el kisebb adagot.
 Köszi kihagyom.
 Csak egy kicsit.
Oda hajolt, majd lecsókolta ami a felső ajkamon volt. Kirázott a hideg az érintésétől, majd folytattam a tömény boldogság elfogyasztását. Lucas mellkasának dőltem, ő meg közben a Tvt nézte. Megpróbálta Marleyt nyugalomra bírni, mert ő rendes és szereti a Nutellát, nem úgy mint a pasim. Sokáig tart megemésztenem, hogy újra találkoztam az ovis szerelmemmel. 

2 megjegyzés:

  1. Nem értem Tiffanyt. Liam jogosan oktatta ki, de fel van háborodva. Most csalódtam benne. :P
    Lucas tudtam, hogy bolond, de ennyire? :D Megölted Miss Bolyhoska hercegnőt :( :D Olyan jó látni, hogy szerelmes ennek örülök :)
    Tudtam! Éreztem, hogy Nelsonnal, vagy a családjával vam valami bibi! Elvakított a jóképűsége, de tudtam lesz vele valami. :P :)

    VálaszTörlés
  2. Hát igen Liam és Tiffany nem a legjobb a kapcsolatuk.
    Lucas csak is bolond.

    VálaszTörlés