71. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Reggel ajtó csapásra ébredtem. Már aludtam volna vissza, amikor sírás hangja csapta meg a fülem. Nyújtózkodtam, majd kiléptem a szobám biztonságából.

Kilépve Soffy kétségbe esett arcával találtam szembe magam. Mikor meglátott, oda jött, majd magához ölelt és elkezdett sírni. Csitítgattam, bár nem tudom, hogy mitől borulhatott ki ennyiről.

Apa nem panaszkodott rá, sőt ha azt nézzük nem is panaszkodott. Anya sem mondott semmit, ami miatt ennyire kiborulhatna. Én nem vagyok hibás, szóval maradt az ura. Mi a fasz csinált az állat?

- Soffy. - tolta el egy kicsit magamtól - Mi történt? - kérdeztem rá.

Nem válaszolt rá, csak jobban elkezdett sírni. Azon gondolkodtam, hogy tudnám kiszedni belőle az okot, ami miatt az egeret itatja.

Anyát pillantottam meg, Soffy feje felett próbáltam vele beszélni némán. Ő meg is értette, hogy én mit akartam, de választ már nem kaptam rá. Apa meg csak megvonta a vállát és ment tovább.

Itt valami baj van. Apámat nem érdekli mi történik a lányával, Soffia nekem sírja el a bánatát, anya meg semmi jelét nem adja annak, hogy segíteni akar.

Leültettem a kanapéra, majd adtam neki egy párnát, ami ölelgethet, meg egy doboz zsepit is tettem mellé.

Konyhába mentem, remélve, miszerint anyámékat ott találom. Igazam lett. Nem beszéltek sőt még egymásra sem néztek.

- Itt meg mi folyik? - tettem csípőre a kezem.

- Víz. - vágta rá humorosan anya.

- Ne kerüld a választ. Az igazat akarom hallani.

- Nem is tudtam, hogy te vagy ebben a házban a főnök? - nézett rám szúrósan apa.

- Nem. - hajtottam le a fejem.

- Akkor meg ne parancsolgass. Meg valami ruhát is fel vehetnél.

Meglepetten pislogtam, szóhoz nem jutottam. Le szoktak tolni azért, mert egy száll bokszerbe rohangálok, de ilyen hangnembe soha. Azért meg soha nem kaptam semmit, mert érdekel mi van velük. Magukra hagytam őket, visszamentem az húgomhoz, aki valami hatalmas tragédiát élhet át, mert teljesen összeomlott.

- Jól van, ki vele mi a baj? - kérdeztem tőle, miközben fel vettem egy farmert.

- Ezt írta. - adta oda a telefonját.

"Vége mindennek, pá. N" Csak ennyi állt az üzenetbe.

Tovább pörgettem az üzeneteit, és egyiket sem írta alá Nelson egy N betűvel. Sőt semmivel. De ha fel merem neki vetni, akkor meg hiú reményeket táplál lehet, hogy fölöslegesen.

- Most megyek, lesz órám. Ki tartást lehet, hogy valami félre értés. - adtam egy puszit a homlokára.

Felcammogtam a szobámba, majd magamra vettem egy pólót, nagy nehezen találtam egy farmert is. Konyhába nem mertem bemenni, így azonnal a garázs felé vettem az irányt. Beültem a kocsiba, majd a legközelebbi kávézóba mentem. Vagy is nem hozzánk a legközelebbi, hanem Tiffany-hoz. Minden reggel itt kezdi a napot. Meggyőztem, hogy várjon meg. Az ajtóban magamhoz öleltem, majd adtam neki egy csókot.

- Késtél. - mondta miután átvettem az italom.

- Sajnálom krízis volt otthon. - húztam ki neki a széket.

- Mi történt?

- Soffy depresszió lett, Nelson dobta. Anya meg apa összeveszett. Soha nem láttam őket ennyire vitatkozni.

- Majd megbékélnek.

- Remélem igazad lesz. - szorítottam meg a kezét.

- Nem akarom tönkre tenni a jó kis reggelünket, de te el fogsz késni. - paskolta meg a szabad kezével a combom.

- Jól van asszony. - adtam a hajára egy csókot, majd ott hagytam.