.:: Nelson Szemszöge ::.
Mellettem Soffy már aludt, de én egyszerűen nem tudtam. Nem akartam a forgolódásommal felébreszteni. Ahogy kikeltem az ágyból megcsapott a hideg levegő. Felvettem a rózsaszín köntösét, majd lementem a nappaliba. Ott az apja ült, és sört kortyolgatott.
- Estét. - ültem le mellé.
- Álmatlan éjszakák?
- Mondhatni.
Odalökött egy üveg sört, amit elfogadtam. Az asztal sarkával kinyitottam, majd a kupakot odadobtam a többi mellé. Keserűnek éreztem az ízét, nem tudom, hogy lehet belőle annyit meginni.
- Első? - nevetett rajtam.
- Mondhatni. - nyeltem le még egy kortyot. - Hogy tudja ezt meginni? - tettem le.
- Biztos meg van az ital, amit bevesz a gyomrod.
- Kétlem, elégé finnyás a gyomrom. - mentem ki.
Konyhába csináltam magamnak egy forró teát, jó sok cukrot tettem bele, meg pár csepp citrom, hogy még jobban kihozza belőle az édes ízt.
- Gyerek ital. - legyintett le.
- Jó ez nekem is. Amúgy meg mit keres maga itt lent?
- Iszogatok.
- Nem vagyok hülye, lehet hogy fáradt vagyok, de hülye semmiféleképpen.
- Összevesztem az asszonnyal. - kortyolt egy hatalmasat az italába - Pontosabb akarok lenni, akkor Lucas-on meg rajtad. - bökött rám fenyegetően a sörüvegével.
- Rajtam? - mutattam csodálkozva magamra.
- Igen, de inkább Lucas-ról. Összeakar költözni Tiffany-val, egy saját házba. Én engedem az anyja nem. Erről megy a vita, már egy jó ideje. Már kezd elfajulni.
- Én nem értek hozzá.
- Furcsa is lett volna. Amúgy hogy jöttek rá anyádék, nem tűnnek valami okosnak.
- Őszintén, fogalmam sincs. Nem nagyon vártam a magyarázkodásukat. Leléptem ahogy tudtam.
- Jól tetted, csodáltam, hogy ilyen sokáig bírtad velük.
- Könnyű volt. Szinte soha nem voltak otthon.
- Amúgy nagyon nőttél a szemembe, de még mindig utállak. Azt meg Zoe-nak köszönd, hogy nem a nappaliba kell aludnod.
- Majd reggel megköszönöm neki.
Megittam a gyerek italomat, majd magára hagytam a szerencsétlen meggyötört férjet. Beléptem Soffy szobájába, utána nem sokkal kapcsolódott fel a villany. Mikor meglátott, alig tudta vissza tartani a röhögését. Visszatettem a ruháját a fotelra, majd bebújtam mellé az ágyba.
- Hol voltál? - fordult felém, a szemében látszódott mennyire kíváncsi a válaszra.
- Lent apáddal beszélgettem.
- Lehet, hogy megkedvel.
- Nem megmondta, hogy utál, de előtte sörrel kínált.
- Akkor azt érzem. Menj fogat mosni. - mutatott a kezével a fürdő felé.
- Ne már, fáradt vagyok.
- Akkor nem voltál, amikor ittad.
Morogva felkeltem, majd elmentem fogat mosni. Miután végeztem lekapcsoltam a villanyt, majd birtokba vettem az ágy rám eső részét. Soffy meglepett, amikor odabújt hozzám. Kicsit közelebb húztam, és figyeltem. Irigylem, hogy ilyen könnyen el tud aludni. Nekem valahogy nem megy. De az is lehet, hogy még úgy mond nem dolgoztam fel a sokkot, hogy megszöktem otthonról, amit már nagyon rég óra tervezgetek, de valahogy soha nem volt hozzá bátorságom. Most is nem tudom, egyszerűen nem értem, hogy vettem erőt arra, hogy végleg ott hagyjam őket. Mindig csak nagy volt a szám, hogy majd ott hagyom őket, de megtenni az elő lépést soha nem mertem. Ma meg amikor mondták, hogy köszönjek el végleg Soffy-tól gondolkodás nélkül összepakoltam és eljöttem.
Végül is valahogy csak el tudtam aludni. Bár lehet, hogy jobban jártam volna, hogy ha nem. Álmom anyám kergetett, haza akart vinni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése