70. rész

.:: Soffy Szemszöge ::.

Reggel egyedül ébredtem. Lépteket hallottam a folyosó felől. Felugrottam, majd elvettem a ruháimat, és berúgtam az ágy alá. Táskámat is hasonló sorsra rendeltem. Fürdő felől vízcsobogást hallottam, így megindultam oda. Ahogy én becsuktam az ajtót, úgy nyílt ki a másik.

- Nelson. - hallottam meg egy női hangot. Nem volt valami bizalom gerjesztő.

- Fürdőben vagyok. - jött a válasz a zuhany függöny mögül.

Beugrottam a függöny mögé, majd a kezem Nelson szájára tettem, mielőtt felkiálthatott volna.

Mutató ujjamat ott hagytam a szája előtt, mire bólintott egyet.

- Igen anya, mit szeretnél. - forgatta a szemét.

- Neked nem kellene iskolába lenned? - hallottam meg az anyja hangját.

- Nem, délután megyek be. De tegnap ha figyeltél volna miközben beszélek, akkor tudnád.

- Az anyád vagyok, nem beszélhetsz így velem. - csapódott be az ajtó.

Vettem egy hatalmas levegőt, és szinte összeestem a megkönnyebbüléstől. Ennyire közel még soha nem voltunk a lebukáshoz.

- Áldom magam amiért fehér pólót vettél fel tegnap. - kezdte el piszkálni a foltokba vizes ruhámat. Vizes részek a bőrömhöz tapadtak, azokon legeltette a szemét.

- Szemtelen vagy, egyre jobban. - fontam össze a kezem a melleim alatt.

- Sajnálom. Most már nem lehet féken tartani. Túl jó volt. - tette a kezét a fenekemre, majd óvatosan bele markolt. Az orrával megbökte az arcom, válaszképpen megráztam a fejem, ő csak erre felkacagott. Megharaptam a nyakát, mire csak jobban nevetett.

Leszedte a pólóját, és kilépett a zuhanyzóból. Kénytelen voltam az ő tusfürdőjét használni, így olyan volt minta mindig átölelne. Mikor kiléptem egy törülközött tartott felém, amit erősen magamra csavartam.

- Ha minden jól megy, akkor hamarosan elmennek, és nem fognak zavarni.

- Akkor jó. - mosolyodtam el, mire adott a homlokomra egy csókot.

- Van valami terved mára? - fogta meg a kezem.

- Nekem nincs, de neked nem kell bemenned?

- Nem, csak anyámnak hazudtam.

Forgattam a szemem, majd megindultam kifelé. A kezemet nem engedte el, szorosan mögöttem jött. Kihalásztattam vele a cuccomat az ágy alól. Fejemre csavartam a törölközött, és vártam, hogy odaadja. Felvettem a ruháimat, és kényelmes elterültem az ágyon. 

Nelson bezárta az ajtót, majd odafeküdt mellém.

- Mi van, ha nem mennek el?

- Akkor úgy csinálok mint hat éves. - csípett bele az arcomba.

- Ugye tudod, hogy nem egy kóbor kutya vagyok, és nem fogok ellenne egy dobozba az ágy alatt.

- Nem téged a zuhanyszóba rejtenélek el, fehér pólóba.

- Ennyire nem lehetsz szemét. - morogtam.

- Ez még nekem is fájt. - tette a kezét a szívére.

- Az a lényeg, hogy neked fájjon. - kopogtattam meg a homlokát.

- Majd visszafogom magam. Már amennyire tudom. - adott ajánlatot.

Válaszra sem méltattam. Vártam, hogy mikor mennek el itthonról a szülei, de egyszerűen soha nem akartak elindulni.